Sziasztok!
Na végre kaptam egy kis szabadidőt
Apa meg a nagyfiai kint levegőztetik a Lurkót!
Köszönöm Mindenkinek a választ, nagyon aranyosak vagytok és bocsi, hogy mindig csak a kérdéseimmel jutok ide
de alig élek néha. Dolgozom is itthon, meg építkezünk is, rengeteg az intéznivaló, szóval lassan már a levegőt is gyorspostán fogom kérni hogy hozzájussak. Egyszer majd utolérjük magunkat, de ahogy olvasom itt Tőletek ha a gyermek elindul, megint kevesebb lesz majd az idő.
Lehet szaladni utána.
Orsi - tudok én rágni a metszőfogammal, de még hogy!
Mint a duracellnyuszi!
Nálunk az a fuldoklás tényleg durva volt, szerencse hogy Apa is itt volt mert én bepánikoltam rendesen, vörösödött el a gyerek és csak tátogott és láttam a torkában a nagy falatot, próbáltam az ujjammal kikotorni de szegénynek véletlen bentebb nyomtam,
így lecsusszant de jó nagy falatka volt. Pedig száraz egész kifli volt ahogy a dokibá mondta (akkor jött a fogacskája, és volt egy kis kinlódás, mondta doki ez majd segít rajta, talán gyorsabban kibújik) de annyira feláztatta, végül lecsípett belőle. Na, mindegy, túléltük, de én aztán elvonultam bőgni, amíg a gyerek apánál bömbölt (hogy legalább engem ne lásson bőgni). Aztán lenyugodtam és mentem vígasztalni.
Zsebi, Bandika - mi az a kölesgolyó? Ezen a néven kapható? És hol lehet kapni?
Andi - a prevenar az mire van?
Hajni - 2 kg nem a világ!
Majd leadod. Phu, sokszor vagyok kissé bizonytalan dolgokban, szóval sokszor lenne kérdeznivalóm, csak nem mindig jutok ide velük, olyankor hallgatok az ösztöneimre, de ezekben a dolgokban most az nem ment
Oltástól kicsit félek, mert olvastam már azt is hogy nem mindig jó, és ismerek olyan esetet amikor jöttek a mellékhatások is. Nálunk a kötelezőtöl még láz sem volt szerencsére. Nehéz eldönteni hogy melyik a jobb, hogy ha adom vagy ha nem (már amit nem kötelező). De mikor ilyen ronda járványokról hallok (mint rotavírus)az is elég ijesztő.
Nálunk Apa erősködik mindig a husival, hogy adjam csak adjam, kell az neki, attól nő, így volt hogy mindennap ment, de aztán egyszer ilyen kis apró pöttyös (alig észrevehető, mintha kis miteszerszerű valamik lettek volna)lett a drágám bőre, akkor rögtön az ugrott be hogy nem-e ettől a mindennapos husievéstől?!
Aztán elhagytam és elmúlt. Lehet az volt a ludas
Emma - mi 6 hónaposan kezdtük a husit, persze akkor ritkán, keveset csirkehusit evett sokáig, egy ideje kap sovány sertés husit is.
Nekem is szokták mondani, hogy milyen kis kiegyensúlyozott a gyerekem, és ez tényleg olyan jó érzés. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphatunuk, igaz
És
Zsebinek igaza van, ez tényleg valahol azt jelzi, hogy jól csináljuk, pedig néha én nagyon el tudok még bizonytalanodni!
Bandika - "vettem glutén-, tej- és tojásmentes kekszet" - ez melyik keksz?
Husiban megerősítettetek, köszi - 3 napnál többször nem fogom adni.
Ja, és megint egy kérdés: kajcsi mennyiség, pl főzelék mennyi lehet maximum? 200 ml-nél ne legyen több? Ha 220-at kap az sok?
Dokink azt mondta ne nagyon adjak 200-nál többet, de ha ott megállunk szétüvölti a házat, 220-nál elégedett, és ez rendszeres. Nem tudok megállni a 200-nál, már két hete ez megy! Akkor most túletetem vagy mi a szösz van?
Betegeskedőknek jobbulást!!!!!