Botond születése:
Szombat reggel nyolckor arra ébredtem fel, hogy kicsit nedves a bugyim. Elmentem wc-re, ahol döbbenten tapasztaltam, hogy a nyákdugó távozóban van, és mire a pisilés végére értem, már teljesen el is ment. Ott volt a kagylóban.
(Bocs, ha kicsit durván hangzik, de így történt.) Szóltam a férjemnek, hogy jöjjön, mert történés van. Szegénykém szóhoz sem tudott jutni, de nem is hagyhattam, mert akkor meg közöltem vele, hogy folyik a magzatvíz is.
Mindketten meglepődtünk, de ekkor még nem estünk pánikba. Szóltunk sógornőmnek, aki Gyulán szült, hogy beszéljen a szülésznőjével vagy az orvosával, mert szeretnénk megnézetni a dolgot, így mire Békéscsabáról átértünk Gyulára, már várt minket az ügyeletes. Megvizsgált, megállapította, hogy tiszta a magzatvíz, méhszáj egy ujjnyira nyitva, szerinte 12-24 órán belül nem lesz baba, de mielőtt nyugodt szívvel elengedne minket Budapestre, azért még csinál egy CTG-t. Egy órán át feküdtem a CTG-n, mint utólag kiderült azért, mert nem volt megfelelő a baba szívhangja. Egy óry után, amikor felálltam, már tudtam, hogy gáz van, mert elöntött a vér. Folyt a lábamon, iszonyatos volt. Az orvos újból megvizsgált. Méhszáj 3!!! ujjnyira nyitva, lepényleválás kezdődött. Innentől felpörögtek az események. Azonnal hordágyra tettek és toltak a műtőbe. Miközben engem előkészítettek, az orvos tájékoztatta a férjemet a lehetséges kimenetelről. Azt hiszem, így utólag jobb, hogy én akkor még nem tudtam azt, amit Ő. Kb. 5 perc telt el azzal, hogy bekötötték az infúziót, a katétert és miközben az anesztes adta a spinált, a jobb kezemből vették a vért. Igazából nem volt időm megijedni, de így is 160-180 volt a pulzusom a műtét alatt, így még megnyugtatásképpen a műtőasztal mellé toltak egy defibrillátor szettet is.
A következő öt perc után már kint is volt Botond. Nem sírt fel rögtön, mert nyakán volt a köldökzsinór, de igyekeztek megnyugtatni, hogy minden rendben vele. Azonnal elvitték, meg sem mutatták, mert annyira véres volt szegény, hogy nem akartak megijeszteni. Kezdődött az én helyretételem, ami potom 45 percet vett igénybe. Közben az 5 perces APGAR után behozták Botit is megmosva, bebugyolálva. Megsimogathattam a kis kezét és lábát. Innentől már nem érdekelt mit csinálnak velem. Ömlöttek patakokban a könnyeim a megkönnyebbüléstől, és akkor jött ki a sokk is, mert elkezdtem remegni, mint a kocsonya, ami még kb. két órán át tartott. Amikor kitoltak a műtőből, már a férjem mellett ott volt a tesója, sógornőm, anyósom és anyukám is. Egyszerre sírtunk az örömtől és a megkönnyebbüléstől. A férjem sírva mondta, hogy Botinál szebb ajándékot sosem kaphatott volna tőlem. Miután bekerültem a kórterembe, már hozták is a törpét szopizni. Nagyon hamar rátalált a cicire és boldogan cuppogta az előtejet. Akkor úgy éreztem, hogy ennél boldogabb nem lehetek, és hálát adtam a sorsnak a gyönyörű, egészséges kisfiamért. Itt ismét megköszönöm az orvoscsoportnak és a szülésznőnek, hogy megmentették a kisfiam és az én életem, mert mint utólag megtudtam, mindketten veszélyben voltunk. A legjobb helyen voltunk a legjobb időben. Ha akkor ott nem kezdek el vérezni, és ez valahol útközben történik, akkor fél órán belül mindketten meghalhattunk volna. Szerencsére nem így történt, így most egy nagyon boldog Édesanya írja Nektek ezeket a sorokat.
Majd még jön a többi is, csak most megint jöttek hozzánk.
Puszi.