Új privát üzeneted érkezett!

Tábli:
Kép

orrcsont: az Istenhegyi u-on nekem is nézték, a lényeg, hogy meglegyen. Down szindrómánál ez jóval késöbb alakul ki.

császár:én is csaszival szültem Nándit, mivel rosszul fordult be, egyébként is elhúzódott a vajúdás.Most reménykedek a "normális" szülésben, bár félek is töle, de természetesen, ha bármiokot adna rá, azonnal a császár mellett döntenék.

honey :)
számomra teljesen érthetetlen, hogy hogyan viselkedhet igy egy anya. De ha nem is az érzelmekre gondolok, hanem próbálok "racionális" lenni, mi abban a jó, ha nagy pocakkal hason alszik??? Sztem az nem tud kényelmes lenni. :?

konan :)
grat a babamozgáshoz :)

No, mi hétvégére lelécelünk a nagyikhoz, majd vas. jövök :)

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Annyiszor akartam már kérdezni. Ti tudtok valamit a méhlepény elhelyezkedéséről? Nekem a fehérvári doki azt mondta, hogy sajnos eléggé lent a méhszájnál alakult ki a lepény, és ez nem túl jó. Viszont a hasam a múlt hét óta egyre feljebb van, a környezetem szerint ez jó jel. Van ilyenben valakinek tapasztalata? Nem mertem a dokitól megkérdezni, hogy ez veszélyes e, vagy mi a baj vele... Meg szerinte még korai lett volna pontosabb becslésekbe bocsátkozni

Rönééé



Kép
röné
 
 


Roni, köszi, meg fogom nézni!

Ha kismamatornáról hallasz valamit, légyszi írd majd meg nekem!

Köszi előre is!

Rönééé



Kép
röné
 
 

 
 

bagzerka,

pedig én úgy emlékszem, hogy válaszoltam... :shock:
A lényeg, hogy igen az a link amit küldtél!! A szakmai vezető csaj velünk egyidős és 4 gyereke van... szóval tudja mi fán terem a babavárás! :D

Sajnos nekem se a hely se az időpont nem jó, mert a Móricznál dolgozom ( legkorábban fél 6-kor végzek ) és jövőhét szombattól Budafokon fogok lakni. Autóm pedig nincs. :cry:

röné,
az egyik nagyon jó barátnőmnek mindkét babánál lent volt tapadás. Amíg csak közel van a méhszájhoz, addig nem baj, csak legyél óvatos. Ha már úgy tapad meg, hogy "rálóg" a méhszájra (mint a barátnőmnél ) az már nagyobb baj, mert akkor az embert kapásból veszélyeztetettnek szokta kiírni a doki. Ugyanis ilyenkor nagyon könnyen bevérezhet. :(
A öröm az ürömben, hogy mivel a méh folyamatosan növekszik így a méhlepény helyzete is változhat. 4-5 hét pihi és már jóvel fentebb kerülhet.

Kép

Kép

KépKép
honeymoon
 
 


Na nem is meséltem, hogy ma végre elmondtam a főnökömnek a terhességemet. Nagyon jó fej volt, azt mondta, hogy itt volt az ideje már. Ne foglalkozzak semmivel , főleg ne a munkahellyel, csak a családdal meg a babával!Épp itt volt az ideje, nagyon jól időzítettem, a legjobbkor teszem, hogy elmegyek szülni. Azt mondta, nagyon örül neki. Beszélgettünk az ő szüléséről terhességéről, szóval partner volt a témában!! :D :D Egy gonddal kevesebb. Annyira megkönnyebbültem!

Röné. Hétfőn megtudom és szólok.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


de jó neked roni!!! :D :D

Kép

Kép

KépKép
honeymoon
 
 


Köszi Honey!

Kívánom, hogy mindenki járjon sikerrel ezen a téren, és hasonlóan reagálják le a főnökök! :D :wink:

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Amúgy sokszor ledöbbenek,hogy miket írtok a dokikról,milyen rossz élmények érnek benneteket...és ez tök elkeserítő.
Én igyekeztem a rendelésen mindig magyarázni a betegeknek...néha még rajzoltam is nekik...ha abszolút nem volt képben az illető... :)
Én annyira szeretem ezt a szakmát,egyszerűen rajongok érte!!
És akarom hinni,hogy 30 év múlva is szeretni fogom és úgyanilyen lelkes szeretnék maradni!!
holka
 
 


Röné
nyugi a terhesség előrehaladtával a lepény magasabbra kerül,a terhesség második felében mondható csak meg,hogy elölfekszik-e a lepény,marad-e a méhszájon. Esetleg egy kis pecsételő vérzés előfordulhat. Ha marad a méhszájon akkor császárral születhet meg a baba.

Roni
Rendi a főnőköd :D , feleslegesen izgultál..

Minyu
jó hétvégét Nektek! :D

Én kezdek mindennap egy picit virgonckodni,ma voltam másfél órára sétálni a városba....de jó volt embereket látni!!! :D :D
holka
 
 


honey,
bocsi, akkor lehet hogy én nem olvastam :oops:
de te találtál idôpontot?? mert én nem láttam sehol, meg írtam is nekik, de nem válaszoltak... mikor tartják??

na, azóta volt megint kis mocorgás, szóval némileg megnyugodtam:)

jóó napot!

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Köszi Holka! Most így úgy utólag én is így érzem, hogy fölöslegesen izgultam, de én olyan típus vagyok, hogy megpróbálok felkészülni minden lehetségesre. Bíznom kellett volna abban, hogy nő, 2 gyermek anyja, és még egyszer azt mondta nekem, hogy ő azokat a nőket szereti, aki családanya típus, és nem áldozza fel a családot, a gyerekáldást a karrierért. Örülök, hogy van közöttünk olyan, aki ért a szakmához, és szereti amit csinál. Szerintem kevés ilyen szakmabeli van. Valóban így kellene működnie, ahogy mondod. Eddig úgy éreztem, meg vagyok elégedve a dokimmal, de most nagyon elbizonytalanodtam. Ha elmegyek jövőhéten, lesz összehasonlítási alapom. Most hogy visszagondolok a vizsgálatra, emlékszem, hogy még nekem kellett kérdeznem, kihúznom belőle azt a kevés kis adatot, amit leírt a vizsgálati lapra. Abszolút nem tartom ezt a hozzáállást helyén valónak. Azt mondta, hogy a korának megfelelő méretű. Most őszintén, én honnan tudjam, hogy ebben a kórban mi a megfelelő méret? Max, ha utána olvasok.
Na vége a panaszkodásnak. Bocsi a sok írásért.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Minyu!
Köszike! De ma teljesen elbizonytalanodtam. Ma még semmit nem éreztem csak a sok levegőt a hasamban. Ma megint rettenetesen fel vagyok fújódva. Igaz mindent meg is tettem ezért (kaja!). Úgyhogy most itthon fekszem, mint akinek semmi dolga, pedig igazán lenne mit csinálnom. De annyira nincs kedvem!!! :(

Kép
Kép
konan
 
 


Ezt pedig egy másik fórumon találtam, nekem nagyon tetszett! Hátha Titeket is érdekel:
http://www.ehd.org/resources_bpd_illust ... anguage=38

Kép
Kép
konan
 
 


Konan!Nagyon jó!!!Hihetetlen felvételek.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Kicsit régen írtam, de minden nap olvasok! Roni, Judit szépek a babák, gratulálok! Jók lettek a képek is!

Lehet, hogy megköveztek, de akkor is leírom: én nem szeretem azt hallani, hogy valaki "nem érdemli meg, hogy gyereke legyen". Velem együtt sokan embert próbáló dolgokon mentek keresztül babavállalás terén. Én - különösen mióta ilyen szerencsétlen módon megváltozott az életem - nem bírok ilyet hallani. Mindenki megérdemli a gyereket. Az egy más kérdés, hogy ki mennyire szar ember, és ki hogyan él ezzel a csodálatos lehetősséggel... Vessetek meg, de még az a "fehérbőrű" :cry: lány is megérdemli, hogy gyereke legyen, akit egy idegen 14 évesnek néz, és a világon semmit nem tud róla. Erről kizárólag ő, és a családja jogosult dönteni, és az én véleményem az, hogy emiatt nem lehet megbélyegezni, és megvető módon nyilatkozni róla. Nem egy embert ismerek, aki nagyon korán szült gyereket - bár nem azért mert tudatosan így tervezte - és mégis hihetetlenül boldog az élete. Lehet, hogy ha nem születik meg az a gyerek, akkor nem is lesz boldog... Néha elfelejtjük, hogy egy emberi életről beszélünk! Mintha olyan könnyű lenne dönteni arról, hogy elveszünk egy életet... (elnézést, ha kicsit zavaros, de nagyon felzaklat ez a téma)

Kép
blúmi
 
 


Sziasztok!

Annyit irtatok, hogy egész nap győztem magam utolérni...

Roni, Judit!
Grat az uh-hoz, tök jó, hogy minden rendben veletek, a képek meg fantasztikusak. Az enyém hasonlit Roniéhoz... ;)

Konan!
Én császáros voltam, éy úgy tudom, 2 éven belüli szülésnél mindenképpen újra császár (én már megbeszéltem az orvosommal), de általában is vagy császár a vége, vagy rendes szülés, plusz vágni is kell, mert felszakadnak a korábbi varratok... :?

Szeder!
Hasmenés dettó, bár lehet, hogy inkább csak sűrűbb alkalomról van szó... viszonyitás kérdése... Nekem nem terhesen heti 1-2 a norma, terhesen ez napi 1-2-t tesz ki. Van, hogy többet. :D

Ági!
A kórházhoz hozzászólni sem tudok, mert totál elakadt a lélegzetem, ahogy olvastam... na én ilyen szitukban oltári balhét tudok csapni...
Szerencsére nálunk ultrahanghoz nem kell beutaló, elég a kiskönyv, és soron kivül regisztrálnak is.

Honey!
Főnökasszonyod... nem semmi a nő... az ilyen emberek majd öregkorukban esnek nagyot pofára, amikor magányosak és boldogtalanok lesznek.... megjegyzem, megérdemelten...

Szorulásra csajok mindenkinek tudom ajánlani a Danone Activiát és Actimelt. Nekem nagyon bejöttek (terhesség előtt).

Blúmi!
Habár tökéletesen egyetértek veled, mégis azt kell mondjam, hogy szerintem is vannak, akik nem érdemlik meg, hogy gyerekük legyen. Mennyivel jobb egy babának, ha 1-2 évesen hal bele az ütlegelésbe, az elhanyagoltságba, az éhezésbe, az egyedülhagyásból eredő balesetekbe, mint ha az élet, mint olyan, igazi kialakulása előtt való megszakitásba?
Mindazonáltal én elköttetnék mindenkit, aki csak a segély miatt gyártja a gyerekeket... mert nem egy ilyet ismerek is.
Engem is érzékenyen érint a téma, a szembeszomszédomék pontosan azok a tipikus nemtörődöm, felelőtlen emberek, akiktől a belem kifordul. Szivem szerint elvenném tőlük a gyerekeiket, akiket csak azért csináltak, mert munkájuk nincs, igy legalább kapnak gyest, meg csp-t. Fúúúúúúúúúúúúúúúj.
Vagy egy másik utcabeli. 18 évesen már volt 5 abortusza, a 6.-nál mondték neki, hogy ha megint elveteti, lehet, hogy soha többé nem lehet gyereke. Na mit csinált? Megtartotta, lemondott róla, aztán mégis hazahozta... De minek??? 3 hetesen szépen magára hagyta egy tárva-nyitva álló házban, hagyott egy levelet, hogy köszöni szépen, nem kér belőle... Ki tudja, mit állhatott volna ki sz a szegény kisbaba, ha a gyermekjólétisek nem mennek pont aznap ellenőrizni...

Na de ennyi, nem szeretnék valóban itélkezni, senki felett pálcát törni, nem az én tisztem, mindenesetre igencsak lesúlytó véleménnyel vagyok minden ilyen, és ehhez hasonló személy iránt. És jólesik legalább szóban kidühöngeni magamat, tenni sajnos úgysem tudunk ellenük...

Kép
Kép
lolababa
 
 


Na most rólunk is pár szót... :D

Tegnap megvolt az uh, és minden rendben az aprósággal. Tarkóredő 1,1mm, tökéletes. Kicsim meg produkálta magát (doki meg is jegyezte), úgy boxolt, mintha legyeket üldözne a pocimban. :D :D :D
Nagyon jó érzés volt, igazán sokáig feldobódtam tőle...

Többőtöktől olvasom, hogy fizetni kell vizsgálatokért... mikért?
Bár egy éve még terhes voltam (27 hetes), mégis új nekem néhány vizsgálat... pl az a bizonyos integrált teszt, amiről már irtatok, az nálunk ingyenes, bár nem kötelező. A 12. heti uh-val egyidőben vesznek vért, és az afp-vel egyidőben a következőt. Egyikért sem kell külön fizetni.

Ma voltunk úszni a nagyobbik törpömmel... Komolyan mondom, annyira élvezte, hogy el sem akartam hinni... Pancsolt, játszott, sikongatott, kacagott... az én kis 9 hónaposom 1 órán keresztül élvezte a meleg uszit. Én meg közben hidromasszázsoltam... 8)
Nagyon jól esett ez a nap a testemnek, lelkemnek egyaránt.

És ime a legifjabb családtagunk: :D Kép Kép

Jó éjszakát mindenkinek!!!

Kép
Kép
lolababa
 
 


Na most rólunk is pár szót... :D

Tegnap megvolt az uh, és minden rendben az aprósággal. Tarkóredő 1,1mm, tökéletes. Kicsim meg produkálta magát (doki meg is jegyezte), úgy boxolt, mintha legyeket üldözne a pocimban. :D :D :D
Nagyon jó érzés volt, igazán sokáig feldobódtam tőle...

Többőtöktől olvasom, hogy fizetni kell vizsgálatokért... mikért?
Bár egy éve még terhes voltam (27 hetes), mégis új nekem néhány vizsgálat... pl az a bizonyos integrált teszt, amiről már irtatok, az nálunk ingyenes, bár nem kötelező. A 12. heti uh-val egyidőben vesznek vért, és az afp-vel egyidőben a következőt. Egyikért sem kell külön fizetni.

Ma voltunk úszni a nagyobbik törpömmel... Komolyan mondom, annyira élvezte, hogy el sem akartam hinni... Pancsolt, játszott, sikongatott, kacagott... az én kis 9 hónaposom 1 órán keresztül élvezte a meleg uszit. Én meg közben hidromasszázsoltam... 8)
Nagyon jól esett ez a nap a testemnek, lelkemnek egyaránt.

És ime a legifjabb családtagunk: :D Kép Kép

Jó éjszakát mindenkinek!!!

Kép
Kép
lolababa
 
 


Na most rólunk is pár szót... :D

Tegnap megvolt az uh, és minden rendben az aprósággal. Tarkóredő 1,1mm, tökéletes. Kicsim meg produkálta magát (doki meg is jegyezte), úgy boxolt, mintha legyeket üldözne a pocimban. :D :D :D
Nagyon jó érzés volt, igazán sokáig feldobódtam tőle...

Többőtöktől olvasom, hogy fizetni kell vizsgálatokért... mikért?
Bár egy éve még terhes voltam (27 hetes), mégis új nekem néhány vizsgálat... pl az a bizonyos integrált teszt, amiről már irtatok, az nálunk ingyenes, bár nem kötelező. A 12. heti uh-val egyidőben vesznek vért, és az afp-vel egyidőben a következőt. Egyikért sem kell külön fizetni.

Ma voltunk úszni a nagyobbik törpömmel... Komolyan mondom, annyira élvezte, hogy el sem akartam hinni... Pancsolt, játszott, sikongatott, kacagott... az én kis 9 hónaposom 1 órán keresztül élvezte a meleg uszit. Én meg közben hidromasszázsoltam... 8)
Nagyon jól esett ez a nap a testemnek, lelkemnek egyaránt.

És ime a legifjabb családtagunk: :D Kép Kép

Jó éjszakát mindenkinek!!!

Kép
Kép
lolababa
 
 


Hűűűűűűűűűűűű, bocsesz, a netem szarakodott...

Ezt nem is lehetne nem észrevenni... :D :D :D

Kép
Kép
lolababa
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy mindenkinél minden rendben van az uh-n!
Aranyosak a babák!

Szerintem ezt a megszülni-elvetetni, ki érdemli meg és ki nem, ne firtassuk annyira, ez nagyon kényes téma.
Atttól függően, hogy melyikünk milyen helyzetben volt már, mindenki máshogyan látja, esetleg akaratlanul is megbánthatjuk a másikat, vagy felzaklathatjuk egymást.
Ez tényleg mindenkinek a magánügye.

Lehet, hogy hülyén hangzik, de én is szeretnék egy kis hasmenést...szörnyű, mennyit kínlódom a székrekedéssel.Borzasztó.

Konan, nagyon jó, amit feltettél!Én is találtam egy hasonlót:

http://bebilap.hu/terhesseg/
Igaz, itt nem annyira részletesen írják le, de én eddig ezt szoktam nézegetni a lányaimmal.
Meg is állapították, hogy már tudnak egymásra nyelvet öltögetni. :lol:

Én is bejelentkeztem 4D-re, március 22-re, húsvét előtti napra.
Remélem, csodás húsvéti ajándékot kapunk...

Szerintetek ha az ember progit szed, attól nem erősebbek a tünetek?
Vendég
 


Sziasztok!
Este már nem volt erőm írni, mert reggel 7-től délután 4-ig rohangáltam, ügyeket intéztem..... és nagyon elfáradtam.
Szóval itt egy kép a mi pocaklakónkról:
Kép Picur
Nem lett valami jó a kép, mert digitális géppel fényképeztem le az eredeti fotót :?
Méretei: CRL: 63 mm (Balu is ekkora volt 12+0 hetesen)
Tarkóredő: 1,3 mm és mind a 4 végtag látható. A lábai keresztben voltak, mint anno Balázsnál. Remélem ez nem marad így a végéig.

Főnököm gratulált a kistesóhoz és nagyon örült (még meg is hatódott), hogy neki szóltam először a cégnél.... ja, meg kaptam nőnapi virágot is. :oops: Szerdán délután megyek egy kicsit dolgozni és utána beszélünk a jövőről. Említettem neki, hogy a szabijaimat ki szeretném venni..... remélem ennek nem lesz akadálya!
Na, most viszont lépek, mert ebéd után indulunk a hugomékhoz BP-re. Mindenkinek jó hétvégét!

Kép
Kép
netti77
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Annyira trutyi idő van!!!!! :(
Esik az eső... semmihez nincs kedvem ilyenkor.
Apát már 3 hete alig látjuk, hétköznaponként 10-11-ig melózik, hétvégén meg programjai vannak... már kezdek kicsit befordulni miatta...
Úgy érzem, kb a 20. helyen állok a fontossági sorrendjében... lehet, hogy az idő teszi, de tökre depis kedvem van ma.
Még az is jobb lenne, ha balhéznánk, mert akkor legalább addig is velem foglalkozna...

Kép
Kép
lolababa
 
 


Majd elfelejtettem a nagy önsajnálatomban... Netti! Tök jó a kép. Annyira nem is sikerült rosszul, jól kivehető a kisember. :)

Kép
Kép
lolababa
 
 


Sziasztok!!

Gratula az uh képekhez csajok! Nagyon aranyosak ezek a babócák!!! Nekem is lassan már csak egy hét és végre Én is láthatom :)

Itt is nagyon rossz idő van és Én is olyan befordulós vagyok! Az Én férjem sincs most itthon, de délután jön egy nagyon régen nem látott barátnőm!!! Azt már nagyon várom!! :lol:

És a vonalzóm megint megállt :( Csinálhatom újra! Na hajrá!

Kép
Kép
lanta
 
 


Nem tudok új vonalzót mert karbantartanak a honlapon :( Hétfőig!!! Hát ez van sajna!!!

Kép
Kép
lanta
 
 


Sziasztok!

Bocsi hogy csak most, de csütörtök totál álomkór + tanulás, pénteken meg Pesten főiskola...

Szóval velünk is minden rendben :)
CRL: 6cm, tarkóredő: 1.2mm

Most, hogy olvasom a hozzászólásokat változik a véleményem a Kvári kórházról. Alig kellett várni, adnak képet /ok ez 500HUF/ és ingyenes az integrált teszt. /Ok a vérvételt még gyakorolni kéne:)/

Hát inkább ezek, mint hogy csilli-villi legyen a váró... jó jó a huzatot azért megszüntethetnék :)

Kép majd talán később, a páromnál nem sikerült rendesen bescannelni nagyon sötét lett. Megpróübáljuk lefényképezni. :)

Kép

Kép
starlark
 
 


Sziasztok!
Gratula a jó eredményekhez és a szebbnél-szebb fotókhoz :) !

Mi is tegnap voltunk.Képet is teszek majd, de most csak gyorsan.
CRL:5,34 cm
tarkóredő:1mm, ami nagyon tetszik combcsont: 5mm! milyen picurka, máris imádom :) megvannak az orrcsontok is.
Továbbra is nagyon elégedett vagyok a dokival, mért és mondott is mindent kérés nélkül.Sőt még azt is megmondta 95%-os biztosággal, ha akarjuk persze,hogy kisfiú vagy kislány csücsül odabennt.A páromra biztam a döntést, ő szerette volna tudni /én is :lol: /, szóval kislány!
Röviden ennyi.
Majd jövök a képekkel.

Kép
kobak
 
 


Lányok! Nagyon jók a képek, gratulálok!

Kobak! Mit szóltatok a hírhez?

Azt hiszem Bagzerka kérdezett a vas eredményről. Az én értékem is kicsivel a határérték felett volt, és hihetetlen dícséretet kaptam a háziorvostól, és a védőnőtől is! Úgyhogy örülj, hogy így alakult!

Kép
blúmi
 
 


Luca!

Megint szívemből szóltál! Megspóróltál nekem némi gépelést abortuszügyben!

Szeder!

Telkiben szülsz? Nyugodtan lecsaphatsz, ha túl indiszkrét vagyok, de mennyibe kerül most ott egy szülés? És a vizsgálatok? Van is ott dokid?

Márti
borossné becz márta
 
 


Sziasztok!

Netti! :D :D
Lolabab! :D :D Csodaszépek a babók!!!Nagyon jól sikerült képek, minden jól látszik rajtuk!!Gratulálok a jó eredményekhez!! :D :D

Starlark! Kobak! :D :D Gratulálok a jó eredményekhez!Sztárfotót majd rakjatok fel!

Starlark! Melyik az a kórház, amit írsz, ahol megcsinálják ingyen az integrált tesztet?Itt fehérváron is, hasonlóan amit Honey írt, 25000-ért csinálják meg. A "sima" AFP, amit a 16.héten csinálnak, az nálunk is ingyenes.

Konan! Mi újság? Pároddal hogy álltok?

Röné! Ha Pestre jársz, akkor ott is fogsz szülni ?

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


hahóóó!
szép napot mindenkinek...ebben a fos idôben :D
ez szörnyûûûûû!!!!

ma kaptam egy kis szabadidôt, a fiúk kimentek anyósékhoz, én azt most kihagytam a kis megfázásra hivatkozva :) de így sem jóó... kéne mosogatni de naggyon nincs kedvem!!! frányaságok...

ja de tegnap megszületett öcsémék kisfia!!! ôt azért megnézném, de egyszerûen kedvem nincs felállni a fotelbôl :( jól bereggeliztem, tegnap este rendelt pizzából, most meg csak nézek ki a fejembôl 8)

ja irtó jók a kis képek!!!!! szuper hogy edidg mindenkinek jók az eredményei, csak így tovább!!!!!
na döglôdöm tovább.....
bgz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


hát én nem találom az oldalukon, tudja vki hogy a praxisban most mennyi a 4d?????
most kutatom hogy hova menjünk:)

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Bagzerka
Mi 2 éve Henivel a Praxisban voltunk,Győrfi Mátyásnál. Nagyon rendi és alapos volt!!! Szóval 2 éve 10 ezer volt de ha neten regisztrálsz egy ezressel olcsóbb.... azóta eltudom képzelni,hogy 1-2 ezerrel drágább lett,alapból..

Kis unokaöcsihez gratula!! :lol:

Kobak
gratula a picurhoz!!! Szóval kislány esélyes? De jó!!!

Lolababa
elsőre és harmadjára is tünaményes a legifjabb családtag!! :lol:

Netti
szépen kivehető a picikéd :lol: . Rendi a főnököd!! :D
holka
 
 


holka!!!
kösziköszi :)

kutatásaim során rátaláltam (újra) a baross u.-i uh-sra és van épp tavaszi akciójuk, asszem mi oda fogunk menni. csak hezitálok, mret minél tovább várunk, annál izgibbet látni....vagy úgyis 2 lesz belôle :D

na,felkelek vééégre a folelbôl :roll: 8)

további széép napot!

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Sziasztok!
Gratulálok mindenkinek a jó eredményekhez! Milyen jó így jönni közétek, hogy mindenki hozza a bébikről a képeket, olyan nagyon jó nézni őket!

Konan!
Nagyszerű! Már te is tudod a kis drágaság kilétét! Lehet lányneveken gondolkodni :)

Márti!
Igen ott szülök. A telki a 36. hét után vállalja a szülés levezetését. Nagyon remélem, hogy a pici lánykám nem lesz kíváncsi a nagyvilágra a 36. hét előtt :) !!!! -Ajánlom neki :) -
Ott van az orvosom. Egy tündéri doktornő, maximálisan megbízom benne.
Egészen eddig nagyon sokat csalódtam már a nőgyógyászokban. Korábban meséltem..
A szülés ára: hüvelyi szülésnél + őssejt = 695.000.-Ft. Lehet, hogy soknak hangzik, de más kórházban szülésnél is, ha valaki leveteti az őssejtet az 350.000.-FT, plussz még a nőgyógyász tarifája..
Kérem ne kövezzetek meg a kórház választásom miatt..eddig ezért nem iratkoztam fel a tábliba..soktól hallottam már, hogy kritizálva vannak a telkisek..

szeder74
 
 


Ma 100 napos a babám :)

szeder74
 
 


Sziasztok Lányok!

Nagyon aranyosak a képek! Gratulálok én is a jó eredményekhez mindenkinek!És várom a még hátralevő képekt :D

Szeder!

Gratula a 100 naphoz, én is úgy örültem neki, mikor odaértünk! :lol:
Nem semmi az a 7 hónapos kismama akit írtál. Nem értem a viselkedését.

Nekem is van egy ismerősöm ő a 32. héten "szülte meg", igazából császárral a kisfiát nem régen. A terhesség egész ideje alatt nagyon figyelt a kajára, hogy nehogy hízzon. Alig volt egy kicsi hasa!!!! :(
SEMMILYEN vitamint,folsavat nem volt hajlandó szedni mondván, hogy attól csak ő hizna. Kialakult nála nagyon magas vérnyomás + majdnem végig dolgozott, mint fodrász a terhesség alatt pedig az orvos többször figyelmeztette, hogy hagyja abba és a baba is túl kicsi! :cry:
Végülis meglett szegény kisbaba kb 1400g-al..... :cry:
Majdnem 2 hónap után vihették haza a kórházból :cry:
Az anyuka utólag már megbánta állítólag, hogy ezt művelte a kisfiával. Ha szerencséjük lesz még egészséges is lehet szegényke. Nagyon felháborított az amit tett. Hozzáteszem, hogy 1 évig "dolgoztak" a baba projekten mire összejött,mert szerették volna!!???

Nem is szertnék hozzá füzni többet Honey főnökéhez sem,én elítélem, talán ennyi.

Képzeljétek ma suliban voltam és én is éreztem egy picurka "kaparászást" belülről!!!!! Szerintetek lehetett a baba? Remélem igen. Az első baba, így elég korinak tűnik.

Szebb időd kívánok mindenkinek!! :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
a.m.
 
 


Kobak!
Most eszméltem csak rá! Gratulálok a kislányhoz!!!!! :D :D :D
Már ennyi idősen meg tudták mondani?Sima UH-n vagy 4D.-n nézték?
Egyébként ilyennek kell lennie egy orvosnak, ahogy azt leírtad. POnt ezért nem vagyok most egyáltalán megelégedve vele.

Szeder! Neked meg gratulálok a 100 naphoz!

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Roni: ez a kaposvári kórház, most a 12. heti UH után vettek le vért hozzá.
Azt mondták a vérvételen hogy eddig ezt csak egyetemi kórházakban csinálták de most itt is és a megbízhatósága 90%. Nem kellett fizetni érte. Kötelezőnek viszont nem volt kötelező.

Kép

Kép
starlark
 
 


Starlark!
Köszi. Igen, azt tudom, hogy nem kötelező, mert csak a 16.heti az. Eddig az integráltért mindenhol fizetni kell. Szerinted csak a Kaposváriaknak csinálják meg ingyen vagy más városból is lehetne odamenni?

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Roni: az igazat megvalva, fogalmam sincs... én itt körzetes vagyok, nem kérdeztem.
Nekem a terhesgondozóban mondták hogy UH után lesz vérvétel, majd az UH-n újra szóltak. Itthon átolvasva a kórház szórólapját tudatosult igazán hogy ez az integrált teszt.
Esetleg hívd fel őket és kérdezd meg: 82/501-385 www.kmmk.hu

Kép

Kép
starlark
 
 


Starlark! :D :D
Köszi szépen!!!!Pusszancs. Majd felhívom őket.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Kobak, gratula a pici lányhoz!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


a.m!

Jaj de jó, tuti a babád fickándozott a pocidban. Nem korai, nekem a fiaim is nagyon hamar érezhető mozgásokat produkáltak. Most is naponta érzem a picim mocorgását. Az a nagy átlag, akik a 17-18 hét körül érzik először, no és a nagykönyvben is ez van megirva.
Több csajszi is emlitette itt, hogy érzi már a mocorgást..sokkal jobbak a napjaim amióta érzem.

-bocsi de valamiért a hosszú i betűm beragadt azért nem sikerült helyesen irni egy-két szót :twisted:

Jó pihizést mindenkinek!!

szeder74
 
 


Köszönöm szépen a gratulációkat.
Hogy fogadtuk a hírt?A párom már mondogatta egy ideje, hogy szőke copfos kislányunk lesz, de tényleg mindegy, egészséges legyen ennyit szeretnénk.Nekem ugye már van egy lányom, kicsit féltem a kisfiúktól, ki lehet nevetni, de az volt a parám, hogy fogom a fütyijét tisztántartani, anélkül, hogy bajt csinálnék :roll: .Örültem volna akkor is, de így ezen nem kell paráznom :) .Páromék családjában első unoka, nálunk van már 3 lány :lol: .A lényeg mindenki nagyon boldog :)
Roni kérdezted sima uh. volt.A doki magyarázta, hogy miből tudja ilyen biztosra megmondani ilyen korán.Hülyeséget nem akarok írni, de valami kis dudort vagy valamit nézett :roll: :oops: , hogy ha az merőleges a gerincvonalra akkor kislány, ha párhuzamos akkor kisfiú.Bocs, de annyira figyeltem és akkora volt az izgalom, hogy ennyi maradt meg.Valami japán kutatásokat is említett, na, szóval ő biztosan tudja mit miért mondott.Én hiszek és bízom benne.A lányom a maradék 5%-ban bízik, persze mondta, hogy örül, de sok olyat hallott már, hogy végig mást mondtak.....
Vannak neveink is:Emma, Izabella, Rebeka és a legfrisebb Zsófi.Igaz most Lujzinak hívom, de ez a vezetéknévvel együtt nagyon furi lenne :)
és akkor a fotók,
+ egy kép a takarítás közben készült babalakról. Kép Kép

Kép
kobak
 
 


Kobak! Az a lényeg, hogy te bízol benne. Remélem, jövőhéten, már nekem is megtudják mondani a nemét. Én is kislányt szeretnék, de a fiúnak is ugyanugy fogok örülni természetesen.
Nagyon jó képek!!Szép a babód!!! :D :D
Milyen jól látszik már a pocid!!!Nekem még mindig semmi. De nem izgatom magam, hiszen nekem ez az első terhességem.
Gratulálok mégeygszer.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


minyu!!!
vicces hoyg akár szobatársak is lehetünk majd!! :) :)
én most voltam bent, a héten szült egy barátnôm, ô is ott, és azokkal, akkel én, és majd elsírtam magam már a helyszíntôl is! majd kijött az a csecsemôs, aki születése után elsôként kapta meg a picim, és a kis lila testébe életet lehelt....hát az ô láttán sírtam is!!! jó megható volt az egész.
js és annyira türelmetlenné tett az egész hoyg azonnal akartam én is kiscsimpánzt megint. mármint hoyg azonnal, és irigykedtem mindenkire.
és kifelé menet fel is hívtam marcit hyg még jó hoyg picurka már útban, mert épp nagyon rágerjedtem a témára 8) szóval, ha nem lenne pocakban, épp hívtam volna haza hoyg akkor most és azonnal készítsünk :lol:

na jóóócak!!!!!
hétfôn dokiii, úúgy várom már!!!!
puszpáá

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Sziasztok!

Gratulálok mindnkinek a szép babókcához!

Nekem még nem látszik a hasam, bár van rajta egy kis háj, lehet azért????

Rajtatok nem jönnek pattanások? Nekem nagyon ritkán szokott lenni, de most sok van!

Kép
Kép
petra1980
 
 


petra!!
de! nekem is évek óta kb akkor lett egy pattanásom, mielôtt megjött, most meg ja, zsírosabb is az arc bôröm, és gyakrabbak a pöttyök... meg a hajama, attól kész vagyok! kb a 3. napig bírja, majd olyan lesz, mintha 2 hete nem mostam volna... ja és mosás után meg olyan száraz a fejbôröm, hogy kb az egész hámlik....ááá
sztem ezzel nem lehet mit csinálni, majd csak elmúlik. mondjuk én az arcomat nem hetente tisztítom szerrel, hanem kb minden második napon, ez asszem segített!

na szép napot, már amennyire ez létezik ilyen idôben 8)

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?