Új privát üzeneted érkezett!

Panna!
Ez fura. Úgy látszik mindenütt másképp van. Ebben a megyében az összes védőnő a kismamik lelkére köti, hogyha nem adnának, akkor is kérje a 20. heti vér és vizelet vizsgálatot. Ez csak, olyan általános labor, semmi ,,kismamásat,, nem néznek, csak vérszegénységet...egyebeket
bende
 
 


bende!

És a legfontosabb: hány kg-ig jó? mert ezek a kombináltak nekem nagyon bejönnek, csak a baj velük az, hogy hamar kinövi a picúr.... :cry:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Nálunk sem lesz vérvétel most egy jó darabig.
Nekem eddig vizeletet is csak egyszer néztek a legelején.
Vér most volt, de az csak AFP, ott mást nem néznek. legközelebb a genetikai UH lesz, majdnem három hét múlva. És ott nem mondták,hogy lenne vérvétel is vagy egyebek.
Aztán meg a cukorterheléses, amin nem kell lötyit inni, de ott is csak konkrétan ezt nézik a vérben, semmi mást.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 

 
 

Szerencsére ez végig jó lesz neki, mert elég nagy. A karfa leszedhető, tehát ha már tud járni elég besegíteni a kocsiba nem kell emelgetni. A lábtartó is állítható 3 pozicióba- nem bírom, ha egy alvó gyereknek lóg a lába és derékban ,,megtörik,, Ja és viszonylag magasan van benne a baba, ami fontos a szmog miatt. A huzat pamut és minden része leszedhető, mosható. Már írtam, hogy a Poppetnél ez más 122 ezer, de a kiegészítőket onnan rendeljük meg. Van hozzá pelenkázótáska és fekvőfelülethosszabbító, ha már kinőtte a mózest, akkor se fagyoskodjon és van egy időjárásvédő is, ami nemcsak esős, hanem kifejezetten szeles időben jó. (mi elég huzatos helyen lakunk)
bende
 
 


Ezek jól hangzanak Bende!

panna1
 
 


Nekem a 26. héten lesz vérképellnőrzés, vizeletvizsgálat és újabb cukkorterhelés.
Tényleg mindenhol mások a szokások...

panna1
 
 


Nekünk nem ez szín van,ezt a Poppet honlapjáról töltöttem le. Ez 2007-es szín, nekünk 2006-os van. Szürke-fekete-sárga. Azért volt sokkal olcsóbb. De szerintem 50ezer FT-os árkülönbséget semmilyen szín sem ér meg. Én kinéztem a neten, elmentünk a boltba, hogy Apa is nyilatkozzon, nézze meg férfi szemmel. Rögtön megtetszett neki és meg is vettük.
bende
 
 


Sziasztok lányok!

Winona!

Az előadássorozat úgy tudom folyamatos, azaz ha a mostani 6-nak vége, a rákövetkező héten kezdődik újra. De én nem tudom, hogy a neten fent van e, én emailban kaptam egy másik ott szülő kismamitól.
A torna jó, és teljesen ingyenes. Az első alkalommal kapsz egy nyomtatványt, amit az orvosoddal kell kitöltetni, hogy javasolja. Ennyi a feltétele.

A pattanásokkal én is hadilábon állok, előtte is volt néhány, de most fokozottabb lett. Pont tegnap este kínzott meg a kozmetikus, 3/4 órát nyomkodta a pfújjj-ságaimat :lol:
Nekem is egy vagon alapozóra van szükségem, hogy életben maradjak. :cry:

pöttömpanni
 
 


Panna! cukros lötyit iszol, vagy zsemle és 2dl tej?
bende
 
 


Hát lányok rossz hirt kaptam a gyorsteszt down-kort mutatott ki.
most egyelőre ennyi, nem tudok most beszélni, irni

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


Gabi!

Sajnálom, de szerintem ne aggódj. Nyugodj meg. Ne haragudj, hogy megkérdezem és bárki aki tudja világosítson fel, hogy mi az a gyorsteszt?
bende
 
 


Nekünk a cukros lötyi az előírt (persze citrom mehet bele). A jó hír, hogy ezt már majd itthon megihatom. Vagyis korán reggel letolom ezt az eltúlzott limonádét, és még visszabújhatok aludni 1,5 órát. Így azt hiszem nem lesz olyan vészes. Múlkor is a két óra várakozás- minden kaja nélkül - a 2. vérvételre az volt a gáz, nem a lötty megivása.

panna1
 
 


Gabi!

NAgyon sajnálom! Ha majd visszajössz, akkor írj, hidd el sokat segít.
Ez a teszt mennyire biztos?

bende! Magzatvízvétellel függ össze, a főeredmény még napok, ez gondolom annak egy butítottabb verziója, de nem nagyon tudom én sem.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Jaj Gabi! Én is nagyon sajnálom!!! De hátha még van remény és a magaztvízvétel eredménye jó lesz. Úgy tudom, minden tesztnek vannak fals pozitív eredményei, egyedül az amniocentézis mond biztosat. Ha jól emlékszem azt mondtad, annak egy hét az elemzése. AKkor sok kitartást addig, és ne idegeskedj!
Elhiszem, hogy nincs erőd írni-beszélni. De köszi, hogy informáltál minket is az eredményről.
Nagyon szorítok nektek, hogy csak a gyorsteszt hibaszázalékába essetek, és tényleg ne legyen semmi gond!!!!!
Pihenj sokat!

panna1
 
 


az a baj, hogy nekem valszeg az alapozó kicsit szárítja a bőrőm, és ez sem néz ki jól. Szóval tényleg váltanom kell ezt is. Az arckrémet most váltottam vissza Niveára, mert eddig csak az jött be, minden más pl. Garnier sem volt olyan jó. Ezek szerint el kell látogatnom egy bőrdokihoz is most már. Jaaj. :cry:
lei
 
 


gabi! nem tudom, mit mondjak, sajnálom, de tényleg addig nem szabad semmit kézpénznek venni, amíg nincs meg az amnio eredménye!!! annyi minden bezavarhat egy ilyen eredménynél....
kitartást kívánok!!! :!:
lei
 
 


Nekem most mennem kell, mert 1,5 óra múlva itt vannak a bátyámék, és úgy tűnik, ők visznek Szegedre...
Legközelebb szerintem csak vasárnap este leszek.

Mindannyiótoknak jó 7végét! Zsófi! Nektek külön is csodálatos napot kívánok!
Üdv: Panna

panna1
 
 


Hát lányok...lassan csodabogárnak gondoltok majd, de nekem semmi kellemetlenségem nem volt még eddig azok közül, ami Nektek előjött. Én szabályosan kivirultam a terhességtől. Eddig szénanáthás voltam, most nyoma sincs, tiszta pattanásos volt a bőröm, most szép tiszta. Hatalmas a mozgásigényem és szinte sosem fáradok el, se rosszullétek, se érzékenység, se allergia, se semmi nem bánt bennünket. Persze én ennek nagyon örülök, csak ez olyan furcsa, hogy mennyivel másképp reagál egy-egy emberi szervezet erre az állapotra. Remélem hamarosan mindegyikőtök ilyen felhőtlenül várja majd a kisbabáját, ahogyan mi!
Na nem locsogok tovább!

Legyen nagyon kellemes hétvégéje Mindenkinek!!

Zsófi!! Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!! Szorítok, hogy gyönyörű szép idő legyen holnap!

Sziasztok!

k.a.t.i.c.a
 
 


Gabi!

Nagyon sajnálom hogy ilyen hírt kaptál, nagyon szorítok, hogy tényleg csak véletlen legyen ez az eredmény és az amnio eredménye egyértelműen kimutassa, hogy nincs gond!
Próbálj egy kicsit megnyugodni, mégha ez ebben a helyzetben nem is könnyű. Nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen veletek!

sniky
 
 


Zsófi!

Nagyon szép, boldog, mosolygós holnapi napot és elkövetkezendő házaséletet kívánok Nektek!

A jóidőt remélem sikerült holnapra elintéznem;) Érezd nagyon jól magad, ez a nap rólatok szól!

sniky
 
 


Gabi,
Szoritunk mi is, hogy tévedjen a gyorsteszt

Zsófi,
SOK BOLDOGSÁGOT KIVÁNOK!!!!

Katica,
Én az Istenhegyi Klinikán voltam a 12. heti uh-n is, és a 18 hetesre is oda megyek. Az én dokim Lintner dokit javasolta, aki keddenként rendel, és nekem szimpi volt nagyon. Fiatalabb, de alapos és profi. 14 ezret kértek az előzőért, gondolom most is annyi lesz.
Zalánnal a Praxis-ban voltam, de ott is csak Győrffy dokit ajánlom, a többiekről hallottam rosszat is. Amikor én voltam, regisztrálni lehetett itt a bneten, és olcsóbb volt a vizsgálat:-)

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


GABI!!!
kitartás ne add fel,tudod mennyiszer tévednek főleg a gyorsteszten,igenis egézséges babácskád lesz,puszillak!!!

lanyané
 
 


Gabi, nagyon sok +++++++++++ erőt és ölelést küldök neked, ha bármiben a segítségedre lehetek, csak szólj! Nagyon drukkolok, hogy az amnio eredmény jó legyen.

KépKép
columbine
 
 


Zsófi, nagyon sok boldogságot kívánok nektek, minden elképzelhető jót, és nagyon szép napot!

Csenge, Apróka, köszönöm a jótanácsot mandula ügyben, egyenlőre bent marad.

KépKép
columbine
 
 


Gabi! Szoritok Neked, remélem a gyorsteszt tévedett!

Zsófi! Sok boldogságot és legyen életetek legszebb napja a holnapi! :)

Katica, én is az Istenhegyi Klinikára megyek, nekem a védőnőm ajánlotta - Hajdú Krisztinához. Az egyik munkatársam is nála volt, azt mondta, hogy nagyon alapos - és ez genetikai vizsgálat, a 18-20. hét között érdemes rá menni. Mi nem voltunk az integrált vérvételen, ezért is szeretnék egy alaposabb vizsgálatot most. 14.000 Ft-ba kerül és itt is adnak utána DVD-t.

Nekem is kijöttek a pattanások az arcomon, pedig előtte nem nagyon voltak. Mostmár kezd jobb lenni és is Nivea-t használok.

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Gabi, nagyon sajnálom! Gyere majd, ha úgy érzed van kedved beszélgetni velünk!

Katica, kérdezz rá nyugodtan, hogy ahova menni akarsz, ott milyen minősítésű a szonográfus. A 4D genesisben a hölgy mesélte, hogy korházban dolgozott UH laborban sokáig, a Prixisban Győrfi Mátyás biztos nagyon jó szakember.
Vendég
 


Most jöttem vissza kismama jógáról egyébként, nekem nagyon tetszik. Van az elején és a végén is relaxáció - nagyon kellemes és jól levezeti a feszültséget. Érdemes kipróbálni! :)

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Zsófi, nagyon sok boldogságot kívánok nektek! És remélem, hogy nagyon emlékezetes és szép napotok lesz holnap!
Vendég
 


ZSÓFI!SOk BOLDOGSÁGOT!Érezzétek jól magatokat :D

lanyané
 
 


Mazska,
Hova jársz kismamajógára?

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


Ismét csöndes a hétvége, mint általában..
Tegnap legalább napközben nem esett az eső és a még a nap is kisütött egyszer-egyszer. Remélem Zsófi nagyon jól sikerült az esküvő és majd beszámolsz nekünk, persze csak a nászút után! (nem is emlékszem, hogy írtad-e, hogy mentek-e és hová).

Szeretnék itthon egy kicsit mozogni. Tudtok ajánlani valami jó kismama tornát videón? vagy DVD-n? Ne a Rékásat, mert őt nem bírom, másról meg még nem hallottam.

Ma úgy látom szép időnk lesz. Menjetek ki a szabadba! Szép vasárnapot mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!
Szeretnék csatlakozni hozzátok. 2008.08.11.-re vagyok kiírva és az Uzsokiban fogok szülni.
Tegnap voltam nődokimnál, az AFP eredmények teljesen rendbe voltak. (62,2)
Úgy néz ki, hogy kisfiunk lesz, ezt a 12.heti UH-on tudtuk meg, de 19.-én megyünk újra és ott remélem kapunk erősítést erre.

Gabi igaz nem ismerlek még, de remélem, hogy a további vizsgálatok igazolni fogják, hogy tévedett a gyorsteszt és minden rendben lesz a babával! Nagyon szurkolok nektek!
andaka
 
 


Hahó csajok!
Én is az Istenhegyi úton voltam a 12 hetes Uh-n és vérvizsgálaton.Nagyon meg voltam velük elégedve,bár 30.000-ért foglakozzanak is velem úgy,ahogy elvárom!Én úgy gondoltam,hogy 34 évesen jobb,ha nem bízom a véletrenre ezt a Dawn-kóros dolgot,pláne ha két bébiről van szó!Ebben a korban minden 570. baba dawn-os!De nagyon jó lett az eredményünk(1:10540 az esélyünk a betegségre mindkét babánál),úgyhogy meg vagyunk nyugodva!:-)
Izgulok érted GABI! :!: :!: :!:
Ez a babakocsivásárlás nagyon gázos dolog! :shock: Én a lányommal annak idején 3x cseréltem kocsit,mert mindig volt valami baj velük:nehéz tolni,ráz,átfúj a szél rajta,stb.
Most aztán pláne bajban vagyok,mert nem tudom,hogy az egymás melletti vagy az egymás mögötti üléses a praktikusabb...Minden ikres mást mond...Na meg van,aki olyan kocsit vett,amit meg se tud emelni,mert 18 kg üresen! :lol:

binyek
 
 


Zsófi! Gratulálok és nagyon-nagyon sok boldogságot kívánok!

Remélem mindenkinek jól telik a hétvégéje. :)
Vendég
 


Szia ANDAKA!

Üdv közöttünk! De jó hogy itt vagy! :)

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Hello Kismamik!

Újra itt, Remélem mindenkinek jól telt a hétvége. Lesz mit olvasgatnom.

Végre kilábaltam a náthából , el se hiszem. Köszönöm az erőt mindenkitől!
Szép álmokat mindenkinek és nyugalmas jövőhetet már előre is!

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Hello Kismamik!

Újra itt, Remélem mindenkinek jól telt a hétvége. Lesz mit olvasgatnom.

Végre kilábaltam a náthából , el se hiszem. Köszönöm az erőt mindenkitől!
Szép álmokat mindenkinek és nyugalmas jövőhetet már előre is!

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziasztok!

A 19. keruletbe jarok jogara, nekem nagyon tetszik. Itt van a honlapjuk: www.jogasziget.hu.

Nekem van egy masik kismama torna DVD-m is Terhessegi torna a cime es az egyik korhaz keszitette. Maga a felvetel es a kivitele eleg regies - a 80-as evekre emlekeztet, de a gyakorlatok jok, olyanok, amiket a kismama tornan is csinalunk. Az Interspar-ba 990 Ft-ert lehet kapni. Nekem a Reka annyira nem jott be,probaltam tobbszor is csinalni, de a hasam mindig elkezdett tole fajni...:(

Kellemes estet!
Petra

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Andaka üdv közöttünk! Kellemes babavárást kívánok, írj majd gyakran.

Binyek, egy ikres kocsit kiválasztani biztos nem egyszerű dolog. Segíteni sajnos nem tudok, de biztos érdemes lenne néhányat "élőben" kipróbálni valamelyik nagyobb bababoltban, hogyan fordul, csukódik, mekkora a súlya.

Ági, remélem meggyógyultál! Holnap jösz tornázni? Az is megfordult a fejemben, hogy utána maradnék az előadásra, a téma: vizsgálóeljárások a várandóság és a szülés alatt. Jövő héten meg intimtornáról lesz szó. Ezeket szerintem nem árt ha minél hamarabb meghallgatjuk, a többi ráér később is.
Vendég
 


Szép reggelt Mindenkinek!

Remélem mindenki egészséges, fitt és nagyon-nagyon vidám!!!

Küldök egy tegnap készült fotót, spontán, de a pocak látszik...
Ja! Azért küldöm, hogy Nektek is hasonlóan nagyott növekedett az elmúlt 2-3 hétben?

Kép
Vendég
 


most megyünk a genesisbe :D :D :D
binyek én a bergonnak az ikerkocsilyát veszem,amennyibe kerül ahhoz képest a legjobban felszerelt,igaz vannak könnyebbek de nem ilyen jól felszereltek vagy háromszor annyiba kerül,mi elmentünk a nagykerbe kipróbálltuk.

lanyané
 
 


Jó reggelt lányok!

Rita, Mazska, Csenge, köszönöm Nektek a 4D-s tippeket, elég egyértelmű lesz a választás. Én is ezekről olvastam a legtöbb jót. Köszönöm a megerősítést.

k.a.t.i.c.a
 
 


Jó reggelt, szép hetet mindenkinek!

Apróka- még egy oldal a babakocsiválasztáshoz. www.nikicabababolt.hu
Mindenképpen merevfalú mózest szeretnél? Az éjszakai együttalvás miatt?
bende
 
 


Sziasztok!

Hétvégén találtunk egy babakocsi boltot a 18.kerületben - cseh és lengyel babakocsikat forgalmaznak, elég masszivak, de nem túl nehezek és az árak is jók, most elég sok akció is van. Ez a honlapjuk: www.pandababahaz.hu

Nekünk a Babypoint V3-as modell tetszett meg, tud mindent, amit szeretnénk - 3 részes kemény mózeskosárral és hordozóval és most 60,000 Ft-ból kijön az egész.

Voltunk a 18. kerületi Elefánti babdiszkont-ban is, ott a Faktum bútorokat 5-10%kedvezménnyel lehet megrendelni - attól függően, hogy milyen árban rendelsz bútorokat. A szállitási határidő 5-8 hét. (Voltunk az RS-ben is, ott pár ezer Ft-tal drágábbak ugyanazok a modellek).

És a Dechatlonba vettem kismama fürdőruhát, a fekete egyszerű model elég kényelmes és nem is túl drága 4000 Ft körül volt. Tegnap ki is próbáltam - jól esett úszni egyet! :)

Kellemes napot mindenkinek!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


SZép napot Mindenkinek! (már ha a hétfő reggel lehet az :roll: )

Nekünk a 7vége olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre se vettem, máris vasárnap este volt. Szombaton kersztelőn voltunk (Szegeden telt a 7vége). meg este a barátokkal találkoztunk, pénteken szavazás, babalátogató (6hetes kisfiú), ebéd és irány Bp.

Sógornőmékkel is találkoztunk, mondta hogy előkészíti nekünk a babakocsit :D , sajnos a pontos típusát nem tudta megmondani :( . Én meg csak annyira emlékszek, hogy vmi szürkés-kékes színű és Graco... De várom már, hogy hozzánk kerüljön...


Mazska! Azt hiszem tudom melyik fürdőrucit vetted. Azt én is próbáltam, de nekem nagyon nem volt kényelmes. Mivel a régi dresszem már szorított imitt-amott, én egy sima (nem kismamás) feket Tribosdot vettem, 44-es méretben. Gondoltam ha kinövöm 2 hónap múlva majd veszek egy 48-ast :lol: . Árban kb ugyanúgy 4ezer lesz a kettő...

Jó hogy voltál úszni! Nekem is általában jól esik. Bár a medencébe bemenetel nem épp a kedvenceim közé tartozik, de utána már jó. Mi most szombaton este a szegedi sportusziban voltunk, és ott kellemetlenül hideg volt a víz (jóval hidegebb, mint a Kondorosiban), úgyhogy kapkodtam magam rendesen, hogy ne fázzak. Legalább gyorsan letudtam az adagomat :D
Te melyik usziban voltál?

Nekem is be kellene jelentkeznem 4D-re. Már nagyon szeretnénk látni a picúrt, meg azt tudni, hogy tényeg kiscsajszi-e. Meg persze az se ártana, ha alaposan átnéznék, mert a hivatalos genetikait elég gyorsan elintézték...Na meg ott a gép se olyan jó...

Kivel mizújság van? Hogy telt a 7vége?

panna1
 
 


Szia Panna!

Mi pont egy hét múlva megyünk 4d-re. A genetikai ultrahangot nálam nem kapkodta el a doki, de jó lenne látni, hogy mekkorát nőtt. Ma reggel ismét találkoztam a rókával- 20.hétben járok- ezért inkább kihagytam az éhgyomros vérvételt és majd csak holnap reggel megyek. Fehérváron süt a nap, remélem nálatok is. Hétvége: szombat, pihenős, főzőcskézős, vasárnap: Budapest- Kika, Ikea, Outlet nézelődés. Rettentően elfáradtam. Éjjel pedig kigyókkal álmodtam. ( reggel róka)- délután megsétáltatom a kutyámat- kész állatsereglet:)
bende
 
 


Bende! Azért vigyázz az állatkerttel :lol: :lol: :lol: !!!!

panna1
 
 


Szegény Gabi!

Azt hiszem neki nem volt ilyen vidám hétvégéje. Nem tudom mi lehet vele. Szorítok, hogy a végén kiderüljön egészséges a baba.
Zsófiék elutaztak nászútra?
bende
 
 


Igen, nekem is eszembe jutottak Gabiék! Hát nem lehet most egyszerű! Azt hiszem szerdán volt neki az amnio, és ugye azt mondta, hogy egy hét az eredmény. Vagyis szerdáig még biztos nagyon rossz lesz. Szerintem ez a bizonytalanság lehet a legrosszabb. Kitartást Gabi, ha esetleg olvasol minket! Továbbra is nagyon szorítok, hogy jó hírt kapjatok!!!!

Nem tudom, hogy Zsófiékkal mizújság... Vagy nászutaznak, vagy pihenik az esküvő fáradalmait... :lol:

Szia Andaka! Gratulálok nektek is a babához!

Beleki! Szépen nekiindult azért nálad is a kerekedés :lol: Azt hiszem nekem is hasonló a pocim. Most péntekre tervezem a következő pocakfotót, akkor pont 3 héttel lesz az első fotó után.

Ez a kis pocak-pocok tök sokszor mocorog. Szombat este annyira elemében volt (meg ma reggel is), hogy apa is érezte a kezével, pocakon keresztül. Bár még csak nagyon kicsit. A ma reggelire meg azt mondta, hogy olyan,mintha ilyen felszíni kis izomrángás lenne. NA mondom az pedig bentről jön!!!! :lol:
Én már tök nagynak érzem a rúgásait. Mi lesz itt később :?: :!:

panna1
 
 


Nekem kenyelmes a fürdőruha, bár én is felpróbáltam több méretet. A 18.kerületbe, a Bókay Parkuszodába járunk - kellemes, családias hangulatú uszoda - nem túl hideg a viz - igy jól esik az úszás. :) Bár általában kb. 25-30 percet birok, utána már nem esik jól. Te mennyit szoktál úszni?

Én is néha érzek valamiféle mocorgást, de rúgásokat még nem. Gondolom előbb-utőbb az is megjelenik.:) Holnap megyek majd az AFP eredményért - remélem minden rendben lesz!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?