Új privát üzeneted érkezett!

Nagyon szépen köszönöm!

Nagyon gyors voltál :lol:

pöttömpanni
 
 


Sziasztok!

Már lassan elvonási tüneteim vannak, és lelkifurdim is, mert egyszerűen nincs időm jönni....
De egyszerűen nagyon beindult az építkezés, és ugye Soma mellett nem egyszerű ott is max. helyt állni.
Van viszont jó hírem; a rossz afp után megcsináltattam a négymárkeres vizsgálatot, és negatív lett!!!!! 1:21500 a down valószínűsége; a velőcsőzáródási rendellenesség meg teljesen kizárt!!! Olyan boldog vagyok! :lol: :lol: :lol: Hiába mondtam, hogy nem érdekel az afp- tudat alatt biztos nyomasztott, mert most, hogy megtudtam a jó hírt, elsírtam magam.

Csenge- nekem kivették az epehólyagom-laparaszkópiával, mert egy idő után már nem tudtam mitől jött elő, de 3-4 naponta begörcsöltem úgy, hogy orvost kellett kihívni. Pici volt a kövem; ráadásul azt mondta a doki, akár terhesen is kivennék, mert életveszélyes volt a mérete. (Pont el tudta volna zárni az epe útját, ha belemegy a vezetékbe) Ezért azt mondom, midenképp nézesd meg uh-n. Nem ijesztgetésképpen, mert nem valószínű, hogy ilyen gond lehet, de az ördög nem alszik, és Te is megnyugodnál. Nospa+algopyrin variációt nyugodtan bevehetsz, ha nagyon görcsölnél! Reméljük, hogy elég, ha az ételekekkel vigyázol! Nekem a csípőstől, a bundáskenyértől és a kelttésztáktól kellett teljesen elzárkóznom; most már néha megehetem ezeket is!

Pöttömmel értek egyet; mindenki maga fogja kitapasztalni mi jön be nekik a legjobban, elvek jók, de csak iránymutatónak! Én azt mondom mázlim van, mert az én kisfiam csak úgy hajlandó elaludni, ha megvannak a kellékei az elalváshoz, és mi nem vagyunk a szobában. Hozzáteszem, mi egy szobában alszunk vele, hely sem lenne, és neki még mindig vannak időszakai, mikor gyakran ébred, és jó, hogy nem kell kicaplatni 10szer máshova, hanem elég csak átlépni az ő ágyához. Viszont egy percre sem hajlandó megmaradni velünk egy ágyban, pedig néha jól esne; sokan mondják-húú milyen jól csináltad! Pedig ezt Ő csinálta így, nem én, alkalmazkodtam az ő igényeihez.
Ez a mondás meg találó "elveim voltak, most meg gyerekem van!"-nagyon igaz!

Próbálom majd összeszedni a tali időpontokat; már részben megvan; de kéne hozzá majd Szuszu, hogy felrakja; most ő is nagyon eltűnt!

Most megint nem leszek 3 napig, elutazunk Svédországba- nagyon izgulok, mert manó még nem volt így egyedül a nagyiékkal, remélem nem lesz gond, mert imádja őket...

Szóval hétfőn jövök, és majd összeírom megint a talitáblát, remélem lesz, aki majd be tudja rakni!

Nagyon szép 7végét és jobbulást a betegeskedőknek!!

puszi: Judit

Kép

Kép
mákszem
 
 


Remélem mindenki megkapta a táblázatot, persze aki kérte.

Ha nem írjatok.

K.
Vendég
 

 
 

Igen, elég vicces látványt nyújtottam, ahogy ingáztam a szivaccsak meg a rizsdarabokkal, miközben mindenkit az idegbaj kerülget itt benn. Már csak én kellettem hozzá. :oops:

Ennél már csak az volt jobb, amikor közöltem nővéremmel, hogy benzin íze van a szendvicseknek. Akkor már szerencsére tudta, hogy mi a helyzet, de akkor sem jött ki túl szerencsésen.
De hát mit csináljak, nekem egy csomó kajánál ez ugrott be. Egyszer a bordólevesemből az összes répát ki kellett dobálnom, mert olyan ízük volt mintha MOL kút-tartalmat nyelnék. :oops:
Otthon is látványosan kiürült a poharasszekrényünk. Nem baj, Beleki táblázata szerint úgyis hadicélpontáá válik az IKEA.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


További szép napot mindenkinek!!

Sziasztok!!

k.a.t.i.c.a
 
 


Sziasztok Lányok!

Jó sokat irtatok két nap alatt.

Hát tegnap megvolt a magzatvizvétel. Elég kellemetlen volt és a bébim annyit mozgott, hogy alig tudták megcsinálni, mert ahogy mondta hogy hova fog szúrni a bébi rögtön oda ment, kb. 4-5 ször. Utána kaptam egy szobát kb. 1 és fél órát kellett feküdni. (olyan volt mintha egy luxushotelba voltunk volna "Telki kórház").
Péntek 17 óra után telefonál a doki a gyorsteszt eredményeivel a :lkitenyésztés kb. két hét. Tehát holnapig nagy izgalomba vagyunk.
:cry:

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


Apróka! Gúnyolodsz a táblázatommal????? Szép!

Nálunk minden IKEA-s kívétel a konyha, de az így is 3* annyiba került mintha ikea-a lett volna.
Vendég
 


beleki,

Köszi szépen én is megkaptam, nagyon hasznos!

sniky
 
 


Sziasztok!

Ma én sem voltam túl aktív, sajna betegeskedem, a náthából tüszős mandula gyulladás lett :( kaptam antibiotikumot a dokitól, de nagyon parázok bevenni. Nem is fogom, csak ha már nagyon felment a lázam :( igazság szerint ki kellene vetetni, nagyon sokat csinálta ezt az utóbbi pár évben, pedig gyerek koromban soha nem volt begyulladva, mostanába meg évente 3-4 szer. Borzasztóan el vagyok keseredve :(
Apróka, egész véletlenül nem tudsz a mandulára homeobogyit?
Gabi, sokat gondoltam Rád tegnap, holnap légyszi gyere a hírekkel, nagyon szorítok nektek.
Nézegettem még sokat babakocsi ügyeben és igazából megtaláltam a legjobb helyet, az osztrák ebay verhetetlen. Aki tud németül, csak fusson rá a kocsikra, én már ki is néztem egyet, Chicco trio, minden cuccossal 235 euro. Itthon 150 ezer. De rengeteg licitálás indul 1 euroról. Mindenképpen nézzétek meg, én majdnem ledőltem a székről.

KépKép
columbine
 
 


Sziasztok és üdv az újjaknak!

Nagy ritkán de ismét jelentkezem, sok a munka és sajnos egy korházi kényszer látogatás, egy éjszakára. De igyekeztem képben lenni ezért olvasgattalak benneteket.
Talival kapcsolatban, nagyon jó ötlet, nekem is jó a március 29. Helyszín? Van ötlet?

Nagyon édesek a pocis képek, csinos kismamák vagytok. Majd ha túl vagyok az AFP-n akkor rakok föl én is.

Lanyané: akkor nekem is van még remény a csajszira ???? :D :D :D hát ez igazi meglepetés lehetett. Mindegy csak egészség legyen.

EDA-val kapcsolatban: van tapasztalat, ha lehet és nem elviselhetetlen a fájdalom, akkor nem kérem. Nagyon szépen adta be a dokim, habár ő ebben specialista, és a fájás alatt, úgyhogy nem is éreztem. De sajnos az én gerincem ezt nem bírta, és utána szoptatás alatt borzalmas hónapok következtek, derekam majd leszakadt, négykézláb szálltam le az ágyból, végül kezelésre kellett járnom, és most sem a régi. Ezért mindenki maga tudja, hogy mit bír a szervezete el. Ha nem lett volna ez az utóhatás akkor csodának tekinteném, mert kellemessé tette a vajúdást.

Babakocsi: nekem van egy GRACO quattro tour deluxe babakocsi. Tartozékok: mózes, babahordozó (adapterrel, ami vadi új), lábzsák. Extrák:baba-mama tálca, óra, hőmérő. Sokan dicsérik, de nekem nem jött be. Ne is használtuk olyan sokat. Ezért megpróbálom eladni (50.000 ft. kb), és Peg Perego (3 részes) babakocsit szeretnék.
Számomra negatívum volt:
1. mivel őszi babák voltunk, hiányoltam a merev mózeskosárt, mert bárhogy legyen is felöltözetve a pici azért mégis csak egy ponyva szerű anyag védte.
2. nagy a babakocsi, ezért az Opel Corsa csomagtartójába nagyon nehézkesen fér be. Ezért hamar sport babakocsira váltottunk amint lehetett.
Ami nagyon nagyon bejött az az utazó táska szerű mózes, Pl: 5 hónaposan mentünk Vietnámba 1,5 hónapra, és mint egy kis csomagot hordoztam magammal a reptéren.
De ízlések és pofonok, mindenkinek más jön be.

Remélem nem voltam túl hosszú.
Marcsi
Vendég
 


Sziasztok Csajok!Már mióta itt vagyok a Babaneten,de eddig nem sikerült idetalálnom... :lol:
De jó,Ti pont ott tartotok,ahol én! :D Végre!Találtam "sorstársakat"! :D :D :D
Csak annyi a külnbség,hogy én majd dupán fogom élvezni az anyaság örömeit,ugyanis mi most hárman vagyunk egy bőrben! :D

binyek
 
 


Ági sajnállak :cry: de ha tüszős mandulagyulladásod van lehet, hogy jobban jársz ha beveszed az antibiotikumot (mondom ezt annak ellenére, hogy nem vagyok antibiotikum párti). Nekem régebben nagyon sokszor volt mandulagyulladásom. Az első terhességem alatt pont az első harmadban. Próbáltam mindenfélével kúrálni magamat, de két hét alatt csak egyre betegebb lettem, akkor rászántam magamat az antibiotikum kúrára és az egy hét alatt teljesen rendbe tett. Azután sajnos 7 hónaposan is így jártam, akkor is csak az antibiotikum segített. De ha jól megválasztják, akkor nem lesz semmi baja a gyereknek tőle.
Különben ezt a mandulakivevős dolgot nekem is sokszor ajánlották, régebben évi 2-4 mandulagyulladásom volt, de sosem engedtem kivenni. És mostmár szerencsére nincs vele gondom, az említett két eset volt az utolsó szerencsére, lassan három éve, pedig még megvan a mandulám.
Jobbulást kívánok!
Vendég
 


Beleki!

Én is kérem szépen a táblázatot...Szerintem védesd le és szedjél tőlünk jogdíjat. :)
E-mail: vivero@c2.hu

nagyon szépen köszönöm...
bende
 
 


sziasztok csajszik!figyellek benneteket én most valahogy nem voltam jó passzban,de mindegy.majd hétfőn irok mert megyünk a 4D.re aztán remélem kiderül a mankikák neme tényleg.
binyek üdv akkor végre nem vagyok egyedül ikres :D
sok pusz mindenkinek

lanyané
 
 


Sziasztok!

Nagyon sok munka van, igy nem nagyon tudok irni - de azért próbálom követni az eseményeket.

Múlt héten voltam AFP vérvételen, de csak jövő hét kedden lesz meg az eredmény. Bejelentkeztünk genetikai 4D UH-ra is, 17-én megyünk majd - már nagyon várom. :) Remélem kiderül a baba neme is végre.

Beleki, elküldenéd nekem is a táblázatot? birk.p@pg.com Köszönöm!

Kellemes estét!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Nekem a nyakam fáj eszméletlenül, nem tudok vele mit csinálni - valaki nem tud rá valami jó gyógymódot? Köszönöm előre is - egy kicsit aggódom, hogy a folyamatos fájdalom nehogy gondot okozzon, meg hát nem túl kellemes... :(

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


pöttöm:köszi a szülésfelkészítés leírását.
netena dátumok fent vannak vhol?a mostani előadássorozat után következő hat előadás időpontját esetelg nem tudod megmondani?
és a torna jól esett?az is ingyenes?

Kép
winona
 
 


Sziasztok!

Binyek, üdv köztünk! Gratulálok az ikreidhez!!!

Mákszem! Örülök, hogy jók lettek az eredményeid! Elhiszem, hogy megkönnyebbültél. NAgyon remélem, hogy Gabi is jó hírt mond nekünk holnap!!

Barbi! Azt hiszem a követendő példát jól leírtad. Legalábbis remélem, hogy sikerül ugyanígy megtalálnom a középutat, mint neked. Én sem úgy gondolom, hogy minden alkalommal fél óráig hagyom majd sírni a csöppséget... Nem lenne hozzá szívem. De remélem, ha kell, tudok majd nemet is mondani neki. Ez lehet a legnehezebb része, de muszáj következetesnek lenni majd, a kezdetektől fogva. Szóval remélem, hogy az ösztöneim és szívem mellett hagyom az agyamat is működni néha. :D

Mazska! Egy nyakmasszázs nem segíthet?

Zsófi! Legyen nagyon szép és emlékemlékezetes napotok a szombati! Legyetek nagyon boldogak!


Ma voltam a C&A-ban, az Árkádban, vettem egy bandázst (kezdem unni a 2 hordható nadrágomat, így most többet is vissza tudok majd csempészni az aktuális ruhatáramba), meg egy elegánsabb fekete-fehér felsőt. Azért a kismama-cuccok kínálatától nem voltam elragadtatva, de tény, hogy a mostani divatos felsők eléggé kismamás szabásúak, szóval a nem-kismama részlegen is érdemes körülnézni.
Képzeljétek, viszont tök sokat kellett sorban állni, és hát eléggé rosszul lettem. Azt hiszem leeshetett a vérnyomásom, mert kezdett villózni a szemem előtt a kép, meg elkezdtem izzadni is rendesen. Eléggé betojtam, hogy elájulok :? . De addigra a pulthoz értem, és kicsit lehajoltam, így kibírtam a fizetésig. Azután meg leültem az egyik próbafülkében, meg ittam egy pohár vizet, és jobb lett. Még vhogy azóta se vagyok 100-as, azt hiszem korán ágyba bújok. A terhességem elején éreztem ilyet, de az nem volt ennyire durva. PEdig úgy tűnt, már kezd visszaállni a vérnyomim az eredetire, de most pár napja megint alacsony. De nem gondoltam, hogy enniyre gáz lehet. Remélem semmi komoly gond nincs, és csak terhességi mellékhatás. Azért a dokimnak majd beszámolok róla....

panna1
 
 


Csenge!

Ha ez nektek jó így, akkor nincs semmi gond. A 40perces üvöltést meg csoda, hogy addig bírtad! Le a kalappal! Azért ha megszületik a 2.gyerkőc valószínű, hogy nehezebb dolgod lesz emiatt,, de így vagy úgy biztos át tudjátok hidalni a dolgokat, és a kisfiad is beleszokik gyorsan az új helyzetbe (muszáj lesz neki). Mindenesetre ilyenkor biztos hogy sokkal könyebb helyzetben vannak az önállóbb kisgyerekek anyukái, mert az újszülött is meg tudja kapni közel ugyanazt a figyelmet, mint a nagyobbik anno. Persze a nagyobbik gyereknél apuka már sokat segíthet, ha a gyerek is elfogadja a személyi változást.

Sógornőmék kisebbik fiára elég sok minden rá lett hagyva, a nagyobb is általában arra lett intve, hogy engedjen a kicsinek. Mindenben. És a kicsi most 2 évesen kezdi csúnyán kihasználni a helyzetet. A bátyjával és mindenkivel szemben. Nyomja azokat az igazi "földhözverem magam" hisztiket, ha bárki olyat csinál ami nem tetszik neki, vagy a bátyja nem hagyja, hogy kivegye azt a játékot a kezéből, amivel épp ő játszik. Sógornőmék most komolyan küzdenek vele, hogy próbálják egy kicsit kompenzálni amit korábban elrontottak. Hát nem egyszerű a helyzet. Az én elveim azt hiszem az ilyen látottakon, tapasztalatokon alapulnak. De biztos igaz lesz a mondás, amit írtatok, hogy "eddig elveim voltak, most meg gyerekem".
Ugyanakkor minden ember is más és más (nemcsak a gyerekek :) , és mások a saját kialakult rendszereink, ezért nehéz pl 2 párnak is akár 1hétig is tök összezárva együttélni. Ami az én mindennapjaim elengedhetetlen részei az más számára elképzelhetetlen dolog.Valószínűleg ez van a gyereknevelésben is, hogy ami szerintem helyes, lehet, hogy más szerint teljesen rossz.És fordítva. Csak a saját szemszögemből írtam le a dolgokat, hogy szerintem mi a jó megoldás. De mindenki úgy neveli a gyerekét, ahogy az szerinte helyes. Szerintem az nem bűn, hogy én nem értek egyet minden változattal .
Azt viszont továbbra sem értem, hogy azok a szülők, akik vmihez szoktatták a gyereküket 1-2 évig, miért csodálkoznak, vagy mi alapon várják el tőle, hogy egyszer csak majd hipp-hopp megváltozik a gyerek, mert ő, az anyuka most már inkább azt a másik változatot szeretné. Mert mint írtam, utána pont ezektől a folytonosan ölben tartó -gyereket minden apró nyöszörgésre felkapkodó anyukák szájából hallom a panaszkodást. És persze érthető, hogy később bizonyos berögzült szokások megváltoztatásához sokkal nagyobb erőfeszítés kell. Persze akkor sem a gyerek akaratával egyező dolgot cselekednek, csak van, hogy az ember nem bírja tovább...

A szeretetet pedig minden gyerek érzi, és viszonozza is. Nem az altatáson múlik. Azt pedig végképp nem mondtam senkire, hogy rossz anya lenne. Aki szereti a gyerekét, az már eleve nem lehet rossz!

Unokatesóm az első bölcsis napon fél órát zokogott a kocsiban,hogy milyen rossz anya is ő, mert kislánya krokodilkönnyek között így szakadt el tőle a bölcsiben (persze beszoktatás után):-Anyucsikáááám, ne hagyj iiiitttt!
De sikerült lebeszélnie magát arról, hogy visszamenjen, és 10 perc után megleste, hogy kislánya nevetve játszik a többiekkel...
Na ezek is az élet igazán nehéz pillanataihoz tartoznak szerintem.

panna1
 
 


De tényleg nem akarom taglalni a dolgokat, senkit nem akartam megbántani a mondottakkal. Mindenesetre bocsánat, ha vkinek mégis a lelkébe gázoltam ez eddig leírtakkal, ezentúl ígérem, óvatos leszek az ilyen jellegű megjegyzésekkel.

Azt hiszem most viszont elteszem magam holnapra, mert ez a mai rohangálós nap eléggé lefárasztott. Talán lassítanom kellene a tempón is, csak van, hogy a helyzet mást kíván :(
Jó éjszakát nektek is!

panna1
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltam ultrahangon- csak simán nem 4d-n- és a doki mindent rendben talált. A 19. hetet taposom és Pockom a következő méretekkel rendelkezik:
BPD 46mm, OFD: 53mm, Femur: 31mm
Szívhangja normális, Anyukám látta is, felhúzott lábakkal kucorgott. Neme még titok, mert egyszer azt mondják, hogy kisfiú, utána pedig azt, hogy lány. Több variáció szerencsére nincs.
Mazska! Mi is 17-én megyünk 4D- s ultrahangra, este. Másnap írd majd meg, hogy mi újság a pocakban.
bende
 
 


Ha sikerül, bemásolom a babakocsink képét, a mi tetszésünket ez nyerte el és minden kivánságunknak megfelelt- pedig elég hosszú volt a lista. Meglátjuk, hogy válik be majd gyakorlatban. Kép
bende
 
 


Budapestiektől szeretnék kérni egy kis segítséget. Hol vannak H&M boltok???Elsősorban az Árkád és az Aréna Pláza jöhet szóba, mert ezek könnyen elérhetők a párom munkahelyéről. Van valamelyikben ilyen üzlet?
Köszönöm a segítséget.
bende
 
 


Az Árkádban és Arénában is van. De kismama ruha nincs legalábbis az Arénában, az csak a Váci utcában van (legalábbis ezt mondta nekem egy eladó). Ezenkívűl a camponában van még.
Vendég
 


Csenge!

Köszönöm. Szép napot Neked!
bende
 
 


Sziasztok!!

Panna, vigyél magaddal mindenhová, ahová mész egy fél literes vizet, mert ha szomjazik a mama szervezete, akkor sajnos ezeket a tüneteket produkálja, nem kellemes, én is tapasztaltam már. De ez "természetes", ha nem iszol eleget. Én sehová nem megyek mostmár víz nélkül. A kis palack akár a táskádban is elfér. :) Vigyázz Magadra!

k.a.t.i.c.a
 
 


Bende!

Ok, te is :) Ti hova mentek?

Én a Vörösmarty téren voltam a H&M-ben, a -1-n vannak a kismamaruhák - elég jó dolgok voltak. De ott is érdemes szétnézni a normál részen is, mert vannak kismama szabású pólók.

Megyek, megpróbálok egy masszört találni, mert kezd beállni az egész nyakam / hátam, alig birtam aludni. :(

Panna, nekem is pont ilyen esetem volt a héten - pedig sose fordult elő velem előtte. Pedig én elég sokat ittam aznap. Leültünk, meg ettem pár falatot, utána rendben volt minden. Szerencsére nem egyedül voltam.

Kellemes napot mindenkinek!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


sziasztok!

a betegeskedőknek mihamarabbi jobbulást!

köszönöm a sok drukkot az időjárás tekintetében... remélem, hogy holnap is ilyen szépen fog sütni a napocska, mint ma reggel! még egy pici drukkot szeretnék kérni Tőletek, aztán már pihenhettek! ;)

én is szorítok a vizsgálati eredményre váróknak, biztosan minden rendben lesz!

most lassan indul a nap, az esküvő előtti utolsó, szóval van mit tenni.

remélem a 7végén még tudok jelentkezni!

sziasztok!

sophie27
 
 


Mazska!
Mi Fehérváron a Gólyafészek kismamacentrumba. Két doki van, mindkettő nagyon aranyos. 10ezer Ft, és a végén kapunk egy dvd-t is. Az előmények miatt velünk különösen aranyosak. Nagyon drukkolnak nekünk.

Panna!
Velem is előfordult. Szerencsére itthon voltam. A konyhában lettem rosszul, ránéztem az órára és rájöttem, hogy már másfél órával túl vagyok a reggeliző időpontomon és még egy falatot sem ettem. A víz mellé tegyél egy kis szőlőcukrot, vagy csokit a táskádba. Ha a vércukrod esett le, azon a víz nem segít- csak a nasi :)
bende
 
 


Zsófi!

De jó, hogy még bejelentkeztél. Nagyon- nagyon szép holnapot kívánok Nektek, akármilyen idő is legyen. Remélem, mikor kimondod az igent, akkor mozdul meg először a babód. Vigyázz Magadra nagyon!
bende
 
 


Sziasztok!

Zsófi, holnapra minden jót kívánok, sikerüljön minden kívánságotok szerint ;-)

Nálam is előfordul néha, hogy rámjön egy kis szédülés, de nem olyan vészes... próbálok többet inni, de nem mindig sikerül..

Szép napot mindenkinek!!

yuyu79
 
 


zsófika:holnap is nagyon szép idő lesz, meglátod, és isteni napotok lesz!álomszerű....legalábbis nekünk az volt. :D mostmár ne izgulj semmin, minden super lesz!

Kép
winona
 
 


Zsófi!!

Nagyon sok boldogságot kívánunk Nektek!!

Kép

k.a.t.i.c.a
 
 


Lányok, tudtok segíteni abban, hová érdemes mennni 4D-re? Úgy értem olyan helyet keresek, ahol szakorvos készít véleményt a leletről, nem tanfolyamot végzett asszisztens. Esetleg tudtok ajánlani név szerint ilyen helyeket itt Budapesten? Előre is köszönöm.

k.a.t.i.c.a
 
 


Beleki!

Köszönöm szépen a listát!!! Nagy segítség.

Katica!
Én nem tudok segíteni, mert Székesfehérváron járunk 4d-re. Itt csak orvosok csinálják az ultrahangot, mindkettő nagyon jó hírű szülész- nőgyógyász. Tapasztaltam is és hallottam is. Terhesgondozáson nem szóltak a kismamának, hogy ciszta van a baba veséjében, de a 4d-s doki igen. Utána elment még egyszer terhesgondozásra, megint nem szóltak, erre az Anyuka rákérdezett, hogy minden rendben a gyerek veséjében is. Erre legyintettek, hogy van ám benne egy ciszta, de ezzel ők nem foglalkoznak.
bende
 
 


katica: azt hiszem a Parxis-ban az UH-t szakorvos csinálja, és állítólag nagyon jó.
http://www.ultrahang.com/vizsgalat.html

sophie: nagyon nagyon drukkolok, hogy minden szépen alakuljon holnap!! Biztos nagy élmény lesz!! :wink:

columbine: párom pont tegnap mondta nekem, hogy nézzem meg a német e-bay-t babakocsi ügyben. Ő nagy ebay rendelő, úgyhogy nagy tapasztalata van. Szerintem is olcsóbban találunk esetleg ott, mint itthon boltban. Mondjuk a postaköltség lehet, hogy sok lesz a babakocsi súlya miatt???

aprooka: mivel nekem két hete volt egy ilyesmi vércukorterhelésem, mint amit írtál, szerintem ezért sem kell a cukros lötyis. Legalábbis nem fogom kérni.

tegnapelőtt este minden kijött belőlem és másnap reggel is. nagyon rosszul voltam, úgyhogy ezért tegnap otthonmaradtam pihenni. Nagyon jól esett, rámfért, most sokkal jobban vagyok. Csak az zavar, hogy a sok hányás miatt teljesen kipattogzott az arcbőrőm, piros pöttyös lett és még mindig nem múlt el teljesen. Erre nem tudtok valamit? most nivea softttal kenem, mert az szép puhává teszi a bőrt. Lehet, hogy el kéne mennem egy bőrgyógyászhoz, vagy kozmetikushoz?
lei
 
 


Pfff, az szép. Hát igen, ezért javasolták nekünk is inkább a 4D-t, mint a nagy UH-t. De felhívta a figyelmünket a védőnő, hogy vigyázzunk, mert itt sokan megcsinálják a tanfolyamot, vesznek 4D-s gépet és beszedik a nagy pénzt, közben igazán nem értenek hozzá. De gondolom a kórházakban, meg a klinikákon azért szakorvosok végzik a lelet elemzését.

k.a.t.i.c.a
 
 


Köszi a jó tanácsokat csajok, és hogy aggódtok értem (is) :)

Vércukorral nem nagyon lehetett gond, mert előtte egy fél órával kajáltam, meg meg is ittam utána egy fél liter vizet. Mondjuk tény, hogy én is általában mindenhová magammal hurcolászom a flakonocskámat, de nem gondoltam, hogy egy fél órát-órát nem bírok ki víz nélkül.
Most olvastam (és úgy tűnik hogy rosszul emlékeztem), hogy a terhesség középső szakaszában a legalacsonyabb a vérnyomás. Ha meg egy kis vas-hiány is van, akkor az simán tud ilyeneket produkálni. mondjuk nekem a 13. heti vérvizsgálaton vettek vért és akkor a vasam jó volt, de elvileg a 20.héttől igencsak megugrik a vasszükséglet. Hát majd beszélek a dokimmal, legfeljebb megnézik a vasamat, hogy nincs-e gond vele...

Zsófi! Sok-sok örömet (és napsütést) a holnapi napra! Legyetek nagyon boldogok, és sikerüljön minden úgy, ahogy megálmodtátok!


Panna

panna1
 
 


beleki!

Ajja, szó sincs, hogy gúnyolódnék, inkább mély csodálatom, hogy ennyire felkészült vagy!!Szóval ne haragudj, eszem ágában sem volt ilyesmi. Szuper a táblázat. Én nagyon ellenkezem minden IKEÁS cucc ellen, mert nem voltam jóban az egy szem komódommal, ami onnan való, de kénytelen leszek megbarátkozni a ténnyel, hogy megfizethetetlen minden más.A poharakat meg tényleg onnan veszm 7 éve. Szuperek

Binye!

Üdv köztünk, éljenek az ikres anyukák.

Ági, a mandulára megérdeklődöm a homeós bogyót, de ne szedesd ki a manduládat. engem 3x jegyzetek elő anno műtétre és úgy örülök, hogy nem vették ki, mert mindháromszor megbetegedtem.
A család dokijai azt mondják, hogy mivel az az első védelmi rendszerünk, hiába beteg, akkor is kell.
Tehát nagyon ellenezték. Sokszor voltam beteg, és a mai napig is minden feneség a torkomra megy rá. De akkor is kell az a mandula.

Bende! Ez milyen kocsi??

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Lei! Sajnálom, hogy megint rosszul voltál! A piros pöttyöket ha nem múlnak, azért lehet hogy érdemes bőrgyógyival megnézetni. Ilyenkor,terhesség alatt elvileg gyakrabban előjönnek az allergiás dolgok is, lehet, hogy amiatt jöttek ki nálad a pöttyök. Szerintem nézesd meg!

panna1
 
 


Panna!

A 20. hét környékén elküldik az embert egy újabb vérvételre. Én hétfőn megyek. Ott kiderül, hogy kell-e vasat szedni. Én tegnap megkérdeztem a dokimat, hogy szedjek-e vasat. Azt mondta várjuk meg az újabb vérképet, ha az jó akkor nem kell. Feleslegesen nem szabad szedni, mert szorulást okoz.

Apróka!

Tutonia Mistral S. Textilmózes, esővédő szériatartozék. Mária bababolt 74 ezerFt
bende
 
 


Bocsi! Tutonia, hanem Teutonia
bende
 
 


Fú, de jó, hogy szóba került...

Sosem volt az arcbőrömmel semmi, se pattanás, se kiűtés, még bakfis koromban sem... most meg, de főleg a bal oldalam. Bejelentkeztem kozmetikushoz. Nálam ezek nem pati jellegűek, inkább kiűtés és piros. Csúnya... :(

Van ötletetek. Bőrgyógyihoz nem akarok menni.
Vendég
 


bende, akkor ezek szerint ez nem merevített mózes, ugye?

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Mi ma vagy holnap megyünk Szegedre, sógornőméknél majd felderítjük, hogy milyen is az a babakocsi, ami náluk van. Én úgy emlékszem, hogy mélykocsi, vagyis olyan mózeses rész nem volt hozzá, csak amit a kocsiba is használtak gyerekülésnek. De valahogy azt is lehetett hajtogatni. Azt hiszem Grako típusú. Na mejd megnézzük, hogy milyen, aztán már az is könnyebség, ha csak egy tartozékot kell megvenni hozzá...
Egy barátnőm felajánlott egy mélykocsit is, úgyhogy valami csak lesz.... Legfeljebb az átalakíthatót kompletten levisszük Pécsre, itt meg BP-en hagyjuk az a fekvőset. Így már az is segítség, ha nem kell minden tartozékot áthurcolni az országon...

panna1
 
 


Én is kirügyeztem mint a tavaszi gyümifa.
Ezt nektek magazinok, hogy a kismamák bőre sokkal szebb lesz. Úgy nézek ki, mint kamaszkoromban. Ma megyek kozmetikushoz és felvásárlom az össze krémét, csak hasson valami, mert már alapozóval fekszem-ébredek, annyira csúnya lett a pofim.


Zsófi!!

Éljen a nagy nap. Gondolok Rád/Rátok holnap nagyon.
Külön puszik

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Csak az alja merev, az oldalai nem. Viszont szét lehet cipzárazni és akkor a sportrészhez használható lábzsáknak. Mózes nélkül is használható, mert teljesen vízszintesig dönthető.
bende
 
 


Bende! Tetszik nekem is ez a babakocsi! Kinézetre legalábbis jónak tűnik, a többi dolgot meg gondolom alaposan megnéztétek. Remélem beváltja a hozzáfűzött reményeket!

Beleki, Lei! Azért is mondom, hogy szerintem mégiscsak bőrgyógyásznak kellene látni, mert ha tényleg kiütés, akkor lehet, hogy ír fel gyógyszertári krémet ami mindenféle hülye adaléktól mentes. Mert az illatanyagok, tartósítók is okozhatnak kiütést.

panna1
 
 


Bende! NEkem most a 26. hétig semmi vizsgálatom nem lesz... Vérvétel sem.
Mindjárt eszek egy kis spenótot, abban sok a vas :lol:

panna1
 
 


Elég alaposan utánanéztem. A kisebbik kerék bolygósítható, fixálható. A tolókar iránya, magassága változtatható. Lapra lehet csukni és viszonylag könnyű. A felépítményt is két irányból lehet a vázra szerelni. A kupola szétszedhető, van rajta kukkocskálónyílás és nyráron, ha akarod csak szúnyoghálós. 3 év a garancia és erről a márkáról elég jókat írnak a neten.
bende
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?