Hali!
Végre gyerkőc nélkül, mindjárt gyártom tovább a dogámat. Anyukámék elvitték a Szerelmemet hozzájuk, majd csak szombat du. megyünk érte. Addig meg mint a gép haladok.
Apukám délután megtervezte, hová milyen gyümölcsfát ültessünk, olyan aranyos, mindenben segítenek.
Anikó: érdekesség képpen az én szülésem barnázással indult és rendszertelen fájásokkal. (Ha nem mondták volna, barnázás vagy vérzés jelentkezhet NE RÉMÜLJ MEG!!! méhlepényleválás miatt, ezért mondják, hogy akkor haladéktalanul menni kell. De ez nagyon ritka. Nem jó a kórházban vajúdni, de biztonságos) Szóval sajnos én szinte az első perctől bent voltam, de nem volt semmi baj, csak egyszerűen így jelzett a szervezetem. És nekem nem voltak szabályos időközönként fájásaim. Teljesen összevissza jöttek, ami miatt a szülésznők sem vettek komolyan. Aztán nagycsudára, mégis megszültem. Szóval teljesen bizonytalan, hogy neked hogy fog kezdődni, de az biztos, hogy tudni fogod. A magzatvíz elfolyás után is biztonságból kell kórházban lenni, mert akkor nyitottá válik a méh, ahol bármilyen kórokozó feljuthat (ami megint csak ritka, pusztán megelőzés a lényeg). Nagyon szép kuckója lesz a babátoknak. Biztosan írtad már, de kinél fogsz szülni?
Bocsi, ha az őszinteségem miatt most egy kicsit megijedtél, de én inkább a tájékoztatás híve vagyok, mint az elhallgatás és kímélésé. Ez utóbbiak miatt már elég sokszor szívtam.
Katlina: együttlaktok ....
úúúú, nagyon kemény lehet. Ne is foglalkozz vele. Én úgy örülök, amikor anyáméknál vagyunk vagy itt vannak anyámék, hogy pihizhetek. Míg kisebb volt Bence, bizony aludtam is olyankor mindig. Menj nyugodtan és pihenj!!!!
Dorka: szegény Szabi, de megküzd a fogával. De hátha a többivel már nem lesz annyi baj. (Nálunk a hátsók úgy kijöttek, hogy azt sem tudom mikor és 2 éves kora előtt kinn volt mind a 20)
Olga: nem baj, ha nem tanulsz, amikor én is dolgozhatnék, mindig pihenéssel kezdem, ki kell kapcsolni az agyat.
Bbj: hát tényleg nem sütkérezek mostanában. (Most akkor már el is indult a 3. baba projekt?
) Gratula Kisgizi vonulgatásának!
Kati74: végre, végre írtál a csajokról.
De borzasztó, hogy a tanítással kapcsolatban a gyerekekben a kiabálás marad meg.
Ditke: elképzeltem a Szépségedet ahogy kúszik és négykézláb hintázik
Kép?
Balwin Judit: olyan rég nem tettél fel képet AnnaLucusról vagy megen nem vagytok itthon?
Szamóca: nem ér ingerelni az ízlelőbimbóimat a finomságaiddal! Most is olyan éhes vagyok