Sziasztok,
Tegnap szerencsésen hazaértünk a kórházból.
Sajna nem vagyok valami jól. Fizikaikag is és lelkileg is megviselt ez a császár. Egy borzalom.
A fizikai fájdalom amivel ez utólag jár még hagyján, bár ezt is nagyon nehezen viselem, de maga a tudat, hogy pont a várva várt kislányomnak nem tudtam életet adni ugy ahogy szerettem volna, rettenetesen megvisel.Tegnap is, ma is többször elsírtam magam.
Persze ő kárpótol midenért, de mégis nem volt meg az az élmény ami a másik kettővel igen.Csak egy pillanatra láthattam, aztán elvitték és csak reggel láthattam ujra, de akkor is egy kész szerencsétlenség voltam. Szinte hihetetlen volt hogy nem tudtam ellátni rendesen a kicsikémet. Persze mindent megtettem, de nagyon fájdalmas volt. Első nap sajna nem is igazán tudtam magam mellett tartani, tiszta béna voltam, de aztán másnaptól végig velem volt. Most is nagyon nehéz a mozgás, a felkelés éjszaka az ágyból, de azért a fájdalom csökken. De a lelki sérülések nehezebben fognak elmúlni.
Bocsi hogy panasszal kezdtem, de muszáj volt egy kicsit kisírnom magam, itthon ne merem mutatni, mondani.
Amugy tejci van, egy kicsit később indult a császár miatt, de most már van. Barbi eléggé sírós baba, főleg délelőtt. Valamiért akkor sokkal nyűgösebb. Éjszaka 3x kelt felt enni, de akkor sírás nélkül.
Majd jövök ám, ha kicsit megnyugodtam.
Azért néhány kép.
Még a kórházban
Már itthon mosolyogva
Bemutatkoztam a szomszédoknak.