Lilla baba érkezése - apa szemszögéből - 2008.02.28
Aggodalmakkal teli napok után végre elérkezett a nagy nap, február 28. Nem vagyunk éppen nagy számmisztikusok, mindenesetre 28-án (június) ismerkedtünk meg és 28-án (április) volt az esküvőnk is.
Fél 11-kor elindultunk a kórházba, jól felmálházva, mintha Niki egy nagy külföldi útra készülne. No de ennyi baj legyen, inkább legyen meg mindene ott bent a kórházban, mint, hogy valamiben hiányt szenvedjen. 11-re már be is értünk a Kútvölgyibe, ahol is az ötödik emeleten szépen helyet foglaltunk a folyosón. A dokink 40 perc múlva feltűnt a színen, gyorsan le is támadtuk. Meg volt ugyebár beszélve előre, hogy mivel hivatalosan nem létezik programozott császár, valamilyen kamu indokkal megyünk be szülni. Niki: ˝doktor úr, úgy görcsölök és nagyon fáj a hátam is˝, erre a doki röhögve: ˝Hogy mik vannak, szegény kismama!˝. No erre aztán mi is jót mosolyogtunk.
A doki leküldött a betegfelvételi osztályra, majd 5 perc múlva már újra fent voltunk az ötödiken. Niki bement egy utolsó vizsgálatra, ahol megállapították, hogy nem a feje, nem a popsija, hanem a lába van elől a babának. Jöhet a császár! Én ez idő alatt lerohantam a cuccokért, amit egy menetben sikerült is felvinnem, igaz a forgóajtóba majdnem beszorultam a sok csomival
Ezt követően Nikit átöltöztették, becuccoltatták egy háromágyas kórterembe, majd pedig mindketten áttipegtünk a szülőszobákhoz, olyan 13 óra magasságában. Engem leültettek a ˝Pirkadat˝ szobába, amíg a Nikit borotválták és beöntést kapott. A kötelező WC-túra után Niki zuhanyozott és befeküdt a szobában lévő ágyba. Megkapta az első infúziót, amit aztán a nap folyamán még legalább öt-hat követett. Talán 14 óra volt, amikor eljött a katéterezés ideje: ezt bizony nagyon megszenvedte az én kis feleségem, pityergett is egy picit, és erősen szorítottuk egymás kezét. Úgy izgult a Niki, hogy a teste remegett, mint a kocsonya. Óriási lelki támaszt nyújtott a kórház teljes személyzete, a szülésznőtől kezdve, a műtős srácon át, egészen az orvosokig. Mindenki nagyon kedves volt, válaszoltak az összes kérdésünkre, és rengeteget poénkodtak.
15 órakor Niki a műtős srác segítségével átsétált a műtőbe, én pedig annak előterében foglaltam helyet, egy zacskó cuccal (innivaló, papucs, szőlőcukor) és a nagy fényképezőtáskával. Míg az operáció zajlott, én az idő közben megérkezett gyermekorvos hölggyel beszélgettem, ő is nagyon kedves volt. Nikinek beadták a spinális érzéstelenítést, aztán leellenőrizték, hogy biztosan eltompultak-e az érzékei a lenti testtájakon. Végül egy függönyszerűséget húztak az arca és a pocakja közé, majd pedig hirtelen 15:33 perc lett, és a szülésznő már hozta is ki a pici Lilla babát, aki eleinte csak nyöszörgött, majd a hideg víztől sírt egy kicsit, de az én kezeimben azonnal kis angyal lett, és abbahagyta a sírást. Mennyei érzés volt! Én előre azon aggódtam, hogy félni fogok egy ilyen kis törékeny jövevénytől, de amikor már ott volt a kezemben, semmi félelem sem volt bennem, és csak csodáltam ezt a kis mini emberkét. Pár másodperc erejéig kivittem a babát megmutatni az előtérben várakozó szüleimnek, majd pedig 15:50 körül kitolták a Nikit a műtőből. Pár percet beszéltünk, aztán betolták a kórterembe, ahova aztán én is követhettem őt úgy félóra múlva, de csak azért, mert sikerült kifognom egy tündéri nővért, aki mindezt engedélyezte.
A háromágyas kórteremben egyedül volt a Niki és persze a babóca. Lilla azonnal megpróbált szopizni, valami hihetetlen lelkesedéssel, megállás nélkül tátogott, szürcsölt. Először azt hittük, hogy nem sikerül tejcsit szereznie, de aztán egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az arcocskáján folyik lefelé a fehér tejecske. Nem gondoltuk, hogy azonnal lesz teje a Nikinek, hiszen császár után sokszor 4-5 napig nem szokott tej lenni. De volt, és ez a lényeg, illetve, hogy Lilla baba a kezdeti kudarcok ellenére sem adta fel a cici-keresgélést. Niki szinte meg sem tudott mozdulni, nem is volt szabad neki, így én adtam neki mindig egy kis kekszet és itókát (a hasán valami 1,5 kilós vasnehezék volt). Babanézőbe jöttek aztán a Niki szülei és a mi testvéreink is, akikhez én toltam ki Lillát, néhány pillantás és fotó erejéig. Este 7-kor jöttem el a kórházból - nehéz volt otthagyni őket, de meg kellett tennem, ráadásul az éhségtől és fáradtságtól már én is teljesen kivoltam.
Nikit ma reggel, illetve pontosabban hajnal 5-kor keltették, hogy gyerünk egy kicsit mozogni, időközben Lillát megfürdették, Niki szerint csudaszép lett a frizkója!
Reggelire egy vajas zsömlét kapott a Niki, utána pedig egy Lilla babát, aki reggel mintegy 2 órát pihent nála. Itt tartunk most, én délután megyek be hozzá legközelebb. (A legnehezebb időszak egyébként a 13 és 15 óra közötti két óra volt, amikor csak vártunk és vártunk a sorunkra, közben csepegett az infúzió és jött az a hülye katéter...)
Summa summarum, csodálatos napunk volt tegnap, de a mai is az, és a holnapi, és a holnaputáni és az az utáni is ugyanolyan, vagy tán még szebb lesz!!! Tiszta happy hapi vagyok, de talán ez érthető