Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Meg vagyok én is...

Volt 3-4 iszonyú rossz napom, az epém nem bírta a disznóvágás utáni tortúrát. Nem kívánom az ellenségemnek sem.

Tegnap voltunk sulis szülőin. Az első, ami nagyon érdekes volt, hogy ott voltak azok a szülők, akikkel anno még a babakocsit toltuk együtt. Aztán a gyerekek különböző bölcsikbe, ovikba kerültek és lám most újra együtt ültünk...hihi, és onnan folytattuk csevej, ahol 4 éve abbahagytuk :lol:
Szal, nagyon gyorsan telik az idő.
Tudni még nem lehet igazán sok mindent, kérni lehet, hogy együtt legyenek a barátok, hogy melyik tanítónénit szeretnéd, de dönteni az igazgatóság dönt....

Szami, hát én néha éreztem, hogy túldicsértem a gyereket. Csonginak nagyon kellett növelni az önbizalmát, (mondjuk meg is van a hatása), de azt észrevettem, hogy a focival kapcsolatban néha már "elszállt", és lenézi a kevésbé ügyeseket.
Emellett én is osztom Judit véleményét, ez a Zrínyi egy nagyon nehéz matekverseny, így már a részvétel az indulás is dicséretes. De az eredmények láttán (és mivel van ismerősöm akik az első 10-ben is benne szoktak lenni), azt ne várja azért, hogy egyszer ő ezt a versenyt megnyeri. Ettől még ügyes ő, meg okos is!
Próbáljon ki sok féle dolgot az életben, mert csak úgy derül ki, hogy mi az amit szeret és jó is benne :lol:

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Évi: Örülök, hogy jobban vagy!

Olga: Micsoda jó hír ez a hugodékról!! Gratulálok mégegyszer! Remélem, most már minden oké lesz és maradéktalanul élvezheti a kismamaságot!
jaimee1
 
 


Évi, örülök, hogy jobban vagy, s köszönöm a válaszod. :lol: Megsúgom: az is jó, hogy nem csak én agyalok ilyesmin :oops:

Dorka, nem , még nem gondolkodtam a szülinapján, csak annyiban, hogy majd a húsvéttal együtt tartjuk nálunk, amikor is lesz tojáskeresés is. Tortát nem csinálok (amikre elvileg allergiás, azok nélkül normális, másoknak is ehető tortát nehezen tudok elképzelni...), inkább majd rendelek egy húsvéthoz kapcsolódót, s szerintem egy-két falatnál úgysem eszik belőle többet, az meg nem hiszem, hogy annyira ártana.

Apának egy pólót készíttetek a három gyerek képével és egy bögrét, aminek a két oldalán két báli ruhás képen én vagyok :oops:

Niki, köszönöm. Meddig vagy egyedül? (hehe, ez is érdekes, egyedül - mondjuk, miközben hárman vagytok... eszembe jutott róla a borsó, meg a héja :lol: )

Anna, mik nincsenek nálatok soha? Lehet, megint figyelmetlenül olvastalak...

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 

 
 

Sziasztok!

Évi!
Ó Te szegény! :cry: AZért örülök, hogy már jobban vagy!
Én csörgettelek tegnap, a kardot szerettem volna visszavinni. Majd ismételek! :)

Csajok!

Szeretnék kérni egy torta receptet mármint a piskótájét. Ami aránylag tuti. Nekem is van egy pár de most nincs kedvem kisérletezgetni. VAn olyan ami nem esik össze (vagy legalábbis nem annyira) ha kiveszem a sütőből?
Köszi

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Kati!
A piskótára az első 20 percben nem szabad rányitni a sütőt, akkor elvileg, csak kicsit esik össze
hát én oylat szoktam ,hoyg ahány tojás annyi kanál liszt, cukor. asszem így van :? meg még talán víz? bár nem én, hanem Misi szokta...majd megkérdezem, ha nem írnak a többiek...

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Évi!
Gondoltam, hoyg a disznótoros tette be a nagykaput, csak elfelejtettem írni. már elszoktunk mi is ezektől a kajáktól, pedig néha jólesik....na nem diéta szezonban, de ahogy a képeket elnézem neked tökmindegy...

majd mindjárt rakok képeket, ma volt a farsang beöltözős része...

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Ja, és tegnap a mi fülészünk is azt mondta, hoyga fülével minden ok... most már nem értem... azt is mondta,hoyg egyse gyerekek, a fülüket piszkálják, ha a foguk jön... :shock: Fanna, hallottál erről valamit?

Na nem megy a képfeltöltő, majd este...

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Szió!

Volt itt a védőnő....olyan jó kedvem lett tőle... :lol: Ő olyan természetes, ez tetszik benne!

Timi!
Hááááát az hg nincs ebben a városban rendes babás-mamás-kismamás-gyerekes -hez kötődő igazi program olyan nagy szervezett izé. :?

Judit!
Lehet benne vmi...mert Nimi vagy 3 hónapig egyfolyt. a jobb fülét piszkálta,...már kezdtem aggódni hg nem vmi kis értelmi fogyatákosság......de aztán egyik ismimnek is vakarássza a lánya a fülét így gondoltam hg akkor ok.

Ugrabugráltam kicsit délben...remélem az alattam lakó szomszéd munkában van.... :roll:

fanna3
 
 


Sziasztok!

Vagyok, csak olvasok. De úgy látom, többen is hasonlóan vannak. Engem az elmúlt napokban kicsit megfújt a szél és a fejem bal félteke bedugult. De olyan érdekes, hogy csak az orrom bal oldala. A bal fülem már lassan megszokja :? Nekem soha nem volt bajom a fülemmel mindaddig, amíg Benuskával terhes nem lettem. Akkor egyszer egy szél elkapott, azóta nem szabadulok. No kicsit hosszú lett, de elég kellemetlen. (de azért ma sem volt rajtam sapka :roll: )

Kisbetegek gyógyuljatok! Itt van a jó idő!!! :lol: (csak szél ne lenne)

Olga: nagyon örülök, hogy Tesódék jól vannak. Majd néha írj, mi van Velük. Mi tegnap is este 6-ig kint voltunk a játszin. Szólj bármikor, arra kanyarodunk.

Kati: én is úgy tudom a piskótát, ahogy Bbjudit írta. Ahány tojás, annyi csapott evőkanál liszt és cukor. Sőt lazább, ha raksz bele fél csomag sütőport. És sütés elején ne nyisd le a sütő ajtaját, amikor kész van, meg ne vedd ki hirtelen a sütőből, úgy nem esik össze, ha fokozatosan nyitod rá a sütő ajtaját. Én konyharuhát szoktam a nyílásba rakni a lassú hűtéskor.

Szamóca: én úgy tudom, hogy az ételallergia két falattól is kijön, ha van :roll: Vagy nem?

Jaimee, Szilbee ... állandó írók.... hol merre?

Többiek?
szolkata
 
 


Fanna: hogy lehet délben ugrabugrálni? :roll: :roll: Nekem eszembe se jutna :oops:
szolkata
 
 


Kata, korábban már többször írtam, hogy Jázmin allergiája, ami ekcéma formájában jelent meg nála 6 hónapos korában, amikor az anyatej mellett bolti , gluténmentes, 4 hónapos kortól kapható tejpépet kapott, az orvosunk szerint a kinőhető kategória. Tehát semmi sem bizonyított, inkább legyünk óvatosak és ezért ne adjunk neki egy éves koráig ezt, azt, amazt. Most úgy néz ki, hogy a túró, a sajt nem okoz neki semmi problémát, de pl. a tejjel nem szeretnék még kísérletezni, a nagyok sem kaptak csak 1,5 éves koruk után.

Evileg a glutén érzékenység nem ekcéma formájában jelenik meg, de ha megevett egy-két falat kenyeret, semmi gond nem volt, viszont kb. fél szelettől már másnapra jött a folt. Ezért írtam, hogy ha egy , esetleg két kóstoló falatot kap, azt is csak azért, mert az ő tortája, s nem azért mert szüksége lenne arra az ízre, nem hinném, hogy gondot jelentene.

Mi pedig nagyon bízunk benne, ahogy az előjelek is mutatják, hogy hamarosan csak rossz emlék lesz ez az érzékenységés elfelejthetjük az egészet. :lol:

Anna, délben ugrálni?! :shock: Látott téged az orvos mostanában? :lol: :lol: :lol:

Szilbee, mi a helyzet Veletek?

Judit, várjuk a képeket!

Mindenki a jó levegőn van kint? :lol: Mi is indulunk a kertbe rögtön :lol:

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Aranyosak vagytok, hogy hiányoltok, de alapvetően nincs gond, csak a nátha mellet, kicsit mélabús vok... :roll: majd helyrejövök! ;)

Pusz! Mindenkinek!
szilbee
 
 


Sziasztok!

Kati, bocs, este 8-kor láttam meg, hogy hívtál, mert a szülői miatt lenémítottam a telefont. Este 8-kor meg már nem akartalak zargatni. Holnap délután elvileg otthon vagyunk, de szerintem rá ér a kard, ne izgasd magad!

Judit, én muffinon kívül semmit nem tudok sütni :oops:
Na, ja, én is pont arra gondoltam, hogy már nem abban az időben élünk, mikor másnak ledolgozod a sok kaját pl. a szántóföldön....

Évi és
Kép
csongianya
 
 


Köszi a piskóta recepteket! Nekem (többek között) Ráma sütiskönyvem van és abban 7 tojáshoz 2ek lisztet ír :shock:

FAnna!
Tornáztál? :D Húú én is tegnap. Megtaláltam Rubint Réka ,,Légy bombajó kismama" dvd-ét mondom megnézem mán és volt rajta még egy másik fajat torna. Na igen kíméletlen volt pedig csak 2x20 perc. :?

Szombaton qrva nagy szél lesz. 100km/h :shock: :cry:

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Szilbee!
Kép Kép

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Apa ajándékai elkészültek, már alig várjuk, hogy hazaérjen... :roll: :lol:
Kép
Kép Kép

Olyan mérges vagyok, ne tudjátok meg! Meséltem a múltkor, hogy volt egy érdeklődő a házról, akiről igazán nem is tudtam, hogy minek hívott. Ma délelőtt bejelentkezett egy pasi, hogy délután szeretnék megnézni a házat, mondtam, rendben, de szóljon előtte, hogy biztos itthon legyen valaki. Délután elmentem Mátéval vásárolni, s közben hívott a pasi, hogy 10 perc múlva itt vannak. Na, mondom, oké, rohanok haza. Erre már itt vár az a másik nőszemély, hogy bocs, erre járt, benézne... A másikok meg szülőstől, gyerekestől voltak vagy 6-an, azt se tudtam, mit csináljak... Erre a nő benyögte, hogy ő tkp. csak előnézelődő, a férje küldte, hogy nézze meg, s aztán lehet, eljönnek mind... :roll:

Emezek meg komolyabb érdeklődőnek tűntek, de kicsit megriadtak, hogy ennyien vagyunk egyszerre... :? Na, mindegy, ha komoly a szándékuk, hátha visszajönnek.

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Szamóca!

Ez igazán szép ajándék! Nagyon tetszik!

A házzal kapcsolatban meg ha tényleg komoly a szándékuk biztos , hogy visszamennek. Magamból kiindúlva, hoyg mi is kb 1 évig kerestük leendő otthonunkat ez nem lenne ok, hogy ne nézzem meg később.

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Sziasztok!

Szilbee, mi a baj???? MEsélj!

Szamóca, ha komoly, akkor biztosan vissza fog menni!
Majd számolj be, hogyan fogadta Apa a meglepit! Nagyon jók lettek!

Tornázóskák, Anna, Kati! CSak így tovább, naon ügyik vagytok!

JObbulást mindenkinek!
Betegségről juut eszembe: Szabi a jobb fülét állandóan a kis vállához dörzsöli, és elég nyűgi, de láza nincs. Ez lehet fülgyulladás? Mert ha megnyomom, nem reagál rá... VAgy viszkethet neki? Hoygan tudnék neki segíteni?

Kép
Kép
dorkáék
 
 


sziasztok!

Szolkata! "itt a jó idő..." most olvastam már nem sokáig, sajnos. Hétfőtől havazás, zimmankó várható. Nappalra 0- -1 fok várható. Pedig azt gondoltam már itt a tavasz. :(

Szamóca! Tök jó ez az ajándék. Lehet lopom az ötletet, nem soká József nap lesz. Írányárat lehet tudni? mennyiért csinálták meg?

Dorka! Fülfájáshoz nem tudok hozzászólni, talán annyit ha megnyomod, és nem reagál, akkor talán nem fáj. Hallani hall rá? Hallás csökkenés nem tünt fel az érintett oldalon?

Érdekelne a búzadara összetétele. amiből a tejbeggrízt szoktunk csinálni. Kérdésem lényege: azzal sűríthetném a főzelékeket? Amiket Józsikának gyártok?

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Szamóca!!

A párod biztosan nagyon megörül az ajándéknak!
Nagyon jók!
Hol csináltattad?

Ivett
Kép
Kép
ivett&fanni
 
 


Én így szoktam: 6 tojás ,
6 közepesen púpozott evk. porcukor
6 közepesen púpozott evk. liszt
1 csipet só
1 kávéskan. Sütőpor.

1) Begyújtom sütőt, előkészítem tepsit: vajazom, lisztezem.
2) Tojássárgákat a cukorral (sokáig) felverem, gyakran emelgetve a habverőt, hogy minél több levegő kerüljön a tésztába.
3) Lisztet elkeverem a sütőporral.
4) Tojásfehérjét a sóval keményre verem
5) Felváltva kanalazom a lisztet és fehérjét a tojássárgájához.
Vigyázzni, tojásfehérjét nem összetörni. Be a sütőbe. 20 percig ajtót nem kinyitni.

Nekünk ez a recept vált be. Hogy összeesik vagy nem, szerintem függ a sütőtől, is lassan vagy gyorsan süt-e, légkeveréses-e vagy nem.
Én sütőm hagyományos, nekem (!)nem esik össze. Néha szoktam a tésztába keverni, reszelt citrom héjjat. nagyon fini vele.

Erika
Kép
Kép
kné erika
 
 


Erika, köszi a tippet, de úgy tűnik, hallásával nincs gond.

Sűrítéshez én kukoricapelyhet szoktam használni néha, még Fanna ajánlotta, de adható még búza- zab- és rizspehely is hat hónapos kortól, 8 hónapostól pedig árpa- és rozspehely is.
Néha a NEstlé Sinlac nevű pépével sűrítek (gyógyszertárban kapható), ez rizs- és szentjánoskenyérmag alapú, 4 hótól adható.

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Hella :)

Itthun ösmét.

Szamóca, nagyon fajinak az ajándékok :D
Heh, nehéz a középutat megtalálni a dícsérősdivel kapcsolatban (is)... kicsit örülök, hogy még nem tartunk ott :oops: :)
A házhoz: hm, azért belegondolhatnának egyesek, hogy mégiscsak valakinek az otthonába szándékoznak bekukucskálni, csakúgy, ukmukfuk nem állítunk be :? Nekem nem lenne hozzá pofám, ha házat keresgélnénk... és az ilyet el is hajtanám. Valszeg később is csak probléma lenne vele :mrgreen:

Majd folyt. köv., menünk fürdni.

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Erika!

Köszi Neked is! Jól hangzik. Na majd kiderül, vasárnap sütöm.

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Ja Évi! Kardügyben! :)

Holnap vagy Szombaton lenne inkább jobb?

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Csákó!

Azért 12-kor mert akkor alszik Nimi...és még zuhanyozni is akad időm.... :roll:

Kati!
Nem tudod hg azt esetleg le lehetne e tölten vhonnan? Vagy mvi más fajtát...mert nekem csak régi videóson van meg...lejátszóm meg mán nincs....

fanna3
 
 


Apa Jázmint fürdeti, picit idelopakodtam :oops: :lol:

Az ajándékokat a Szuterén bolt testvérében, az Irodakukacban csináltattam, itt, Cegléden, csak a képeket vittem és így a bögre 1999, a póló 1899 volt. Apa nagyon örült neki, de az volt a legédesebb, amikor felvette a pólót és Jázmin megismerte magát, meg a nagyokat! Úgy visongott, meg mutogatott a pici ujjacskájával! :lol: :lol: :lol:

Balwin, én is így éreztem... Ja és a csaj a 3-4 éves forma kislányával jött, nem is egyedül... Amikor telefonon beszéltünk, már akkor is mondtam, hogy ha egyeztetünk időpontot, jöhet megnézni. Dehát ő véletlen "pont erre járt" :roll: :? De amúgy nem jó érzés ez a ház árulás... Ahogy nézik, néha fitymálják (kb.én is tudom, mit kellett volna felújítani, kicserélni), nem egyszerű lelkileg - úgy gondoljatok bele...

Sűrítéshez jók amiket Dorka írt, a Sinlac picit édeskés. De Jázmin imádja :lol: Annyit eszik, hogy csak ámulok! És képzeljétek, Annának hatott a Polyvér ahogy ő mondja (Poly-B) :lol: Hízott fél kilót, s kb. egy hete hagyta abba a szedését. Már majdnem 17 kiló :lol: A 116 centijéhez nem is rossz :lol: A búzadara meg búzából van szerintem :shock: vagy nem tudom, mire gondoltál, Erika?

Judit, képek a farsangról?

Dorka, Anna: Jázmin akkor csavargatja, simogatja a fülét és mögötte a haját, amikor álmos... Olyan édes olyankor :lol:

Kép
Kép
Kép
szamóca73
 
 


Sűrítéshez nekem a védőnőm ajánlotta még a főtt tojássárgáját...husi helyett kíváló fehérjeforrás.

Sztem a piffkóta titka a sütésben rejlik :roll: Nem szabad rövid ideig, túl forró sütőben, és ahogy Kata is írta, a hűtést is lassan. Nameg az sem árt, ha levegősre van keverve :mrgreen: Én mindig egyfajta recept szerint csinálom, de sose sikerül egyformán :?
Van még egy állítólagos csodaszer (nem próbáltam ki), a cukrászok alkalmazzák, Jilk paszta a neve; a tojásokat sem kell szétválasztani a tésztához, csak összekutyulni a hozzávalókat + a paszta. A mesetortás oldalon olvastam róla.

Szilbee! Ahogy te szoktad: (((((Szilbee))))) :D

Szamóca, átérzem a házeladás lelki oldalát...bár én még csak kocsitól szabadultam meg, de nagyon szar érzés volt :(

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Sziasztok!

na, sehol senki?

Szami!
Nagyon jók lettek az ajik! A rosmannál is lehet hasonlókat rendelni, sé az áruk is itt körül mozog, ha valakit érdekelne.

Szilbee!
Még reggeli coffee sincs?
:cry:
bár én nem kávézok, de azért hiánycikk!
Most gondolom nem használ a hangulatodnak ez a napsütés nélküli reggel.... de azért gyere vissza gyorsan!

na megpróbálkozom a farsangi képekkel:
Kép Kép Kép Kép táncház farsang után

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Hali!
Dávid tegnap belázasodott és most taknyos is. :( Majd jövök, ha meggyógyultunk mind! Pusz!
szilbee
 
 


Sziasztok!

Mi ez a nagy pangás?

Judit, nagyon cuki volt Gréti ebben a Donald jelmezben! :lol: Mekkorák ezek a gyerekek mellette (idósebbek?), mert mellettük tényleg olyan kis pöttöm!

Dorka, szerintem házilag is tudtok cumisüvegrögzítőt csinálni. Valami tetszetős madzaggal kössétek oda a cumisüveget a babakocsihoz. Amúgy jogos a felvetés, nem tudom, miért nem csinálnak ilyet is. Szabika már ülve kocsizik? Fülecske?

Szilbee, nagyon sajnálom. Jobbulást Kismukknak! Majd írj, hogy hogy alakul!

Balwin, meggyógyultál már?

Kár, hogy vége a szép időnak. :cry:

Kép

Kép
ditke2007
 
 


Szilbee, du. akkor dokinéni?? Jobbulást nektek!!!

Ditke, erre én is gondoltam,de csak spárgát találtam itthon... Gondoltam, azzal már mégsem... :) DE nézek valamit a méteráruban!

Ülve kocsikázunk, de ha elalszik, akkor hátradöntöm, úgy bizti knyelmesebb neki... gondolom én... MIóta így sétálunk, háton alszik Szabi! Ez azért nagy megnyugvás a kis szívemnek... :)

Judit, csuda jópofa ez a jelmez, Gréti nagyon aranyos benne! Csak nem handmade???

Fülecske se nem jobb, se nem rosszabb, viszonylag nyugis éjjelünk volt, de ugyanúgy dörzsöli a vállához... HOgy mi lehet ez??

Csajok, tudja valaki, hogy uborkát valamilyen formában kaphatnak-e a babók??

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Ja, Ditke most akkor mikor lesz 7 hónapos? :wink:
Írtam pü-t!

Kép
Kép
dorkáék
 
 


...mármint Zsófi baba.... :oops:

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Szió!

Szilbee-ék! Jobbulást!!!! :wink:

Dorka!
Én színes cipőfűzővel rögzítek ezt azt......
A sima üveges csemegeubit már kinézte Nimi a számból....én abból szoktam pár falatot adni...semmi baja....

Délelőtt rohanás volt...amúgy sem egyáltalán nem szeretek a nyugis megszokott napirendünktől eltérni :evil: voltunk a fogászaton mert nekem leesett egy dróton....Niminek meg jöttek ilyen pöttyei....kenegettem sudocremmel de nem múlt sőt....voltunk a doktornéninél is...nekünk is azt mondta hg ilyen ekcéma előtti állapot (azt mondta hga azért nem mondja hg az mert megilyednék... :) aranyos...szeretem ezt a doktornénit nagyon!) de amúgy meg nem ilyedek meg ettől ...mert az én gyerekemnek úgysem lehet semmi komoly baja!!!....szóval kirohantam magam...félig behúzott fékkel....azt utca végén vettem észre... :!: visszafele.....meg olyan kis nyűgös szegénykém...időjárás+fogak...mindig ezt eredményezi....

No kipanaszkodtam magam, most ittam meg a reggeli kv-t aztán kicsi ugribugri...

Mindenki!!!!!???? 8)

Ja Judit!
Volt rendes kifutó is????? Király!!!!!! de jó hg ilyen komolyan veszik a gyerekeket!!!!!

fanna3
 
 


hűűűű de gáz............szóval ijedni!!!!!....tényleg mennyit butul az ember....de aszem ezt már párszor elrontottam... :shock:

fanna3
 
 


Dorka, 30-án lenne a hóferdülő, de ebben a hónapban ugye nincs 30-a :lol: Úgy hogy holnap már 7 hós lesz.
Megnéztem az ubit a táblimban, aszongyahogy nyersen vagy savanyítva, reszelve lehet adni 12 hótól. Pesrze lehet, hogy nem lesz baja tőle ha előbb kap, nekünk ugye a foltok miatt melegen ajánlott betartani az ilyesmit.

Pü-re eset válaszolok!

Kép

Kép
ditke2007
 
 


Hola :)

Szilbee, jobbulást Dávidbabának! :(

Judit, dearanyos Gréti a Donald szerkóban :lol: Ahogy emlegetted, én aszittem, hogy mezei, sárga kiskacsa lesz :oops: Sárga gombócot kerestem a képen :D

Fanna :lol: Majnem kimenekültem a világbó...ilyettemben :wink:
Fasza délelőttötök volt :( Kapott valamit Nimi a pöttyeire? És neked a fogad? Meccsinálták?

Ditke, köszi, javulgatok...mán sűrűsödik a cucc a Zorromban :mrgreen: A torokfájást is kicseleztem némi szénsavas üdítővel, úgyhogy azom se volt... És úgy tűnik, Annaluci is megúszta! :)

Hm, menni akarunk a jberényi állatkertbe, de mán nem süt olyan szépen a nap...

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Sziasztok!

Nagyon punnyadt vagyok. Most ébredtem fel a délutáni szunyából. Aludtam kicsit a csajszikkal. Mi meg sétálnánk egyet, ha nem jönne még az a nagy szél.

Gréti nagyon édes!

Dorka: Szerintem nézesd meg Szabi fülecskéjét, nehogy be legyen gyulladva Neki.

Betegeknek jobbulást!

Hát, ha megyünk a jövő héten, akkor csal telelés lesz belőle, jön a zima.

Niki

Kép
Kép
csni
 
 


Judit!

De aranyos Gréti! :D Nagyon tetszik a jelmez is és az a kifutó megoldás tök jó!

Én is hallottam, hogy jövőhéten jön a hideg! :( :evil:

phpBB: Kép
phpBB: Kép
kati74
 
 


Sziasztok!

Niki!
Én is 3-kor keltem, és 1 kor efküdtem, szóval..... Gréti addig szétrámolta a szobát, Leti nyomta, 3 után kelt, sé 1/2 12-kor aludt el, szóval valami őt is kiütötte, de azt mondta Misi ma melegfront van, és mindenki álmos, aluszékony, fáradt. Hááát rám igaz.

Szilbee!
Jobbulást a kiccsákónak. Mennek a gyógypusszancsok!

Dorka!
Lehet a foga, de sztem is vigyétek, mert nehogy tényleg gyulladás legyen. Lehet hoyg csak beszáradt a fülzsír, az is viszkethet neki, majd ott kitakarítják... az sem túl kellemes, de jobb ha látja doki, már csak a magad megnyugtatására.

Nem, nem by anya, hanem turis...

Ubit még nem adtam, de csak azért, mert mostanában nem ettünk, retket viszont szoktam, nagyon vékonyan reszelem le, és úgy....
viszont kezd válogatni az én jó evő gyerekem, ha azt csinálja mint Gréti felkötöm magam!!!!Még egyet megemésztek na de kettőt...

Ditke!
Akkor boldog hóferdülőt Zsófinak, előre, utólag...
igen, vegyes csoport van, idősebbek. talán ketten, vagy hárman vannak 3 évesek, a többiek nagyok, és van már betöltött 7 éves is náluk....

Fanna!
és képzeld el, hogy 2 kisgyerek nem öltözött be, nem akart financiális gondok.... de őket is felkísérték a kifutóra, és bemutatkoztak... annyira kedves gesztus volt, hoyg könny szökött a szemembe.

nagyon fajintos óvónénink van! ide kértem, de csak hallomásból ismertem, és oda is kerültünk, ami szerencse, éppen most panaszkodott egy anyuka, hoyg ők a másik csoportba kerültek, pedig ő is ide akarta a gyerkőcöt.
de nincs panaszom a többi óvónénire se, sőt a múltkor vissza kellett mennie, egy másik óvóvnéni puszit kért tőle, még egy kicsit rossz is volt, hoyg a többi gyerek/szülő mit mond, hoyg az ővétől miért nem kér.... :roll: örülök neki de egy kicsit kellemetlen, úgy érzem kivételeznek vele, nem várom el, legyen uolyan, mint a többi. Még a szülőin is minden szülő, aki nem ismert odafordult, mikor mondták Grétit, hoyg ki is a Gréti anyukája a gyerekek otthon "Grétikéset" játszanak :oops:


Hát jövő héten én úgy láttam, hoyg a nappali hőmérséklet lesz 0, -1!! szóval visszakerül a nagykabát, na még csak márc eleje van, hiába no. itt meg most esik az eső!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


most kaptam:

Március 15-én újra itt a Kolompos együttes! Ünnepeljünk együtt!
délelőtt 9 órától 11 óráig Bütykölde 11-12-ig Megjöttek a huszárok mesejáték és gyerektáncház. A belépő gyerekeknek 450Ft/fő felnőtteknek 550 Ft/fő, mely előjegyeztethető az aparolfiura@t-online.hu e-mail címen vagy a 06/30-402-83-83 telefonon Molnár Anettnál.

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


szasz,


de nagy a punnyadás tényleg! Máskor ilyenkor fél odlat teliírtatok a du-i séta alatt, most meg mindenki begubózott???

Anna, cipőfűző is jó ötlet! :)
Az a baj a darabos kajcsival, hgy Szabi is nagyon nézi,de egyszerűen nem merek adni neki, mert eddig mindig fuldoklás lett a vége... :?
Te fogaddal még vissza kell menned? Niminek krémet adott?
A fék.... akkor ma dupla edzést tartottál???
Szabi is elég nyűgi, Ditke a tanúnk rá... Szabi csak morgott, méltatlankodott, mikor du. taliztunk!!

Hogy Zsófi milyen szépséges, és tök nyugisan, békésen szunyókált a kocsiban! Aztán rápillantottam az én kis méregzsákomra.... Éles kontraszt volt... :)

Judit, hogy lehet kicselezni a torokfájást szénsavas üdítővel? Bocs, de bamba nyúl vagyok, ezt nem értem.... :roll:

Niki, de jó, hogy aludtatok!
Végül még nem mentünk le a dokinénihez, dél óta nem piszkálja fülét.... de figyelgetem! De ma is a séta alatt addig piszkálta a satyiját, míg lecsúszott a füléről...

Judit, Gréti ecxtra válogatós? Talán Leti nem lesz az... Elhiszem, hogy nehéz így kajcsit adni nekik, lekopogom, nálunk minden jöhet, csak ne cékla és spenót legyen.
Ez az óvoda naon szimpi! :)

telet én sem akarok!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
dorkáék
 
 


Ezt is most kaptam, van benne egy-két gyöngyszem....

remélem jobb kedvre deríti azt, akinek ebben a sz@r időben semmi hangulata:


Anyuka gyorsabb sétára noszogatja kicsi fiát, mire az mentegetőzni kezd:
- Már olyan gyorsan szedem a lábamat, ahogy csak a torkomon kifér!

Anyuka mérgesen förmed rá a kisfiára, aki kérdezés és engedély nélkül
kinyitotta a kólás üveget.
- Miért nyitottad ki?
- Nem én voltam. . . Kidugult!

- Tudod anya, kibe vagyok szerelmes? Téged be!

- Tudod, melyik a két kedvenc virágom? Hát a rózsa, meg a bimbó!

Alkudozás az esti elalvással kapcsolatban:
- Este majd itt fogok aludni veletek! Kölcsön jövök hozzátok!

A nagyfiú a maga öt évével már igencsak fejlettnek bizonyul:
- Apa képzeld, ma van a nőnap. Menjünk akkor nőzni!

A kórházudvaron járva, a szülészet mellett halad el éppen anya és fia, mikor
a kicsi jól informáltan megkérdezi:
- Itt születtem a múltkor. Emlékszel rá, anya?

A kicsinek van egy játékautója, amelyben egy nyuszi a sofőr. A gyerek egy
ideig szépen játszik vele, majd messzire hajítja a szoba másik felébe.
- Ezt most miért csináltad? - kérdi anyuka szigorú tekintettel.
- Nyuszi hopp! - jött a mosolyra késztető válasz.

Az ovis gondterhelten ücsörög a sarokban. Miután nem vesznek róla tudomást
meg is szólal:
- Csak növök, csak növök, de sosem leszek már iskolás?

Kétéves számol: - Egy, kettő, három, nem három. . .

A kislány rajzfilmet néz, a papája mellette ül, újságot olvas. A kicsinek ki
kell mennie pisilni, de még odaszól a papának:
- Ha jön a boszorkány a tévében, mondd meg neki, hogy bunkó.

Kis kíváncsi
A nővérem két és fél éves kislánya egyszer bement a fürdőszobába, ahol az
apja zuhanyzott. Kijött, elképedt arccal, és közölte, hogy "apának farka
nőtt". Én gondolkodás nélkül visszakérdeztem: "Mekkora?"

Szörny Rt.
Ágyba dugtam a három és ötéves lányaimat. Átöltöztem egy régi melegítőalsóba
és kinyúlt pólóba, majd bementem A fürdőszobába hajat mosni.
Még ott is hallottam, hogy veszekednek. Egy ideig hallgattam, majd
törölközőt csavartam a fejemre, berontottam a szobájukba, és leordítottam
őket. Útban visszafelé még hallottam, ahogy a hároméves megkérdezi
nővérét: "Te Réka, ez meg ki volt?"

Vetít a gyerek
Óvoda után, amikor apa is hazaér a munkából, társasozni szoktunk.
Apa a legügyesebb, sokszor legyőz minket, lányokat. Egyszer az oviban az
Óvónéni megkérdezte a lányomat, mit szoktak otthon csinálni. Tündi
válasza:"Apa hazajön, és jól megver minket."

Úgy, mint otthon
Kisfiam egyházi oviba jár. Nagyon eleven gyerek, egyszer még a türelmes
dadus nénit is felbosszanotta. "Hogy fogsz így a mennyországba kerülni?"
Nagycsoportos kisfiam kijelentette: "Majd ki- be rohangálok, csapkodom a
kaput, és Szent Péter ki fog kiabálni, mint anya ha mérges, hogy gyere be
fiam, mert úgy megruházlak, hogy több füled lesz , mint fogad"

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Extra válogatós? hyper. az üres tésztán kívül nem eszik semmit! ezt szó szerint, meg magában mondjuk 2-3 szelet párizsit. mai reggeli kb 3 falat májkrémes zsömi. az ebéd 2 kanál kukoricás rizs, 3 falat rántott husi. ennyi. tegnap kínai volt üvegtésztával csak a tésztát ette. A kindermeglepetés csoki a kukába csak a meglepi érdekli. Niki rá a tanú, semmi csoki (angolon néha kaptak szaloncukit), mindre azt mondja nem finom...legyen az kekszes, táblás, és már adja is oda, megnyálazva.
gyümi elmegy, de az sem mindig. banán, alma, körte, esetleg őszib.
na így főzzél! galuska üresen. semmi pöriszaft, mert akkor visít. milánói: sima makaróni, esetleg egy kis tejfel, néha sajtot is enged rászórni, ünnepnap.
Semmi tejberizs, gríz, na most már lecsúszik mondjuk 2 db palacsinta
terhes voltam vele, mikor a barátnőm mesélt a fiáról. akármilyen kaját mondtam, mindre rázta a fejét, hoyg nem. lehet akkor hallgatózott?
Misi néha bedühödik, hoyg miért nem noszogatom. legtöbbször hányás a vége. ha nem, hát nem, én már nem töröm magam.
még eddigi életében nem evett meg egy szelet kenyeret egyszerre!
Hoyg mi tartja életben, és mitől van széklete? szerintünk a vitamin.

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


Szió!


Judit!
A szénsavas megelőzés engem is érdekel!!!!!

Ja a fogamat meg...de vissza kell menjek mert egy gumi-gyűrű lemaradt... :evil:

Nimi egy s-betűs krémet meg egy másikat amire hűsítő van írva..az gytári kevert.....

Judit!
Hűűűűűű....nem sámli....igen akartam kérdezni ezek után hg akkor vitamint adsz neki ugye?...de látom igen....szegényke mire kitapasztaltad hg mit nem eszik meg....és el tudom képzelni hg nagy szívvel adtad az új kaját neki meg nem kell....és egy idő után kezdtél kétségbe esni hg akkor mit fog enni a gyerek?.....húúúúú le a kalappal nem hg türelemmel....az még hagyján inkább aggódással hg bírtad!!!
Az sose baj ha nem édesszájúúúúú :wink:
És az oviban sem kívánja meg a többi gyerektől, vagy ott mit eszik?

A szar nap folytatódott.még a fejem is fáj piszkosul mellé...de ami nagggyon nagyon szupi hg kaptunk Nimi szülinapjára előre egy Pierre Cardin babakocsit.....na m ost vagy az én karom túl rövid de sajnos ennek is állandóan vagy a kerekébe vagy a fékjébe belerugok.....TI NEM????? A bergonba is mindig lerutam a cipőm orrát....... :twisted: vagy én vagyok rosszul összerakva....szal ha vki lát egy bukdácsolós anyát gyermekével azok mi vagyunk....de amúgy meg nagyon szupi!! :D

fanna3
 
 


Fanna!
sajnos ott sem semmit. a múltkor mondta a dajkanéni, éppne hozott kifele valami ragus lábast, odaszól nekem, Gréti üres tésztát evett. Mondom nem is feltételeztem, hoyg mást is.

Volt oylan, hoyg áthívtam a szomszéd gyerekeket, és rendeltünk pizzát. na mondom majd más kedvéért, akkor is csak nézte, hoyg a többi eszik!

Judit,
Kép
Kép
bbj
 
 


............ :cry: ................

Ja nem s betűs mert Locoid.....

fanna3
 
 


Judit, nagyon népszerű a lányod :lol: Hm, hát azt sose fogom elfelejteni, amikor Gréti valami (asszem) sütidarabot tartogatott szájában, és rászóltál, hogy ideje lenne megenni...ha nem ülök, seggreestem volna... De mindig ilyen volt? Úgy értem, amikor kezdtétek bevezetni a pépes, darabos kajákat, akkor is így válogatott?
A gyerekszájat megröhögtük :lol: Kedvenc: a hajmosós anyuka :lol:

A torokfájást torokbizsergető akármivel "szoktam" megelőzni...ha muszáj. Amikor érzem, hogy kezd megfájdulni/kaparós lesz, szénsavas italokat iszok, vagy pirítóst eszek. Ennyi :) Hogy miért használ, azt nem tudom megmagyarázni. Nálam amúgy a forró citromos, mézes tea inkább kihozza a torokfájást, mint segítene rajta...

Fanna, képet a kocsiról? :) Én a Bergonba nem rúgtam bele, de a mostani PP-be igen - amikor nincs "kihosszabbítva" a tolókar.

Télleg, Jaimee, meg lett csinálva a babakocsitok? Mi volt vele a gond?

Judit
Kép

Kép
balwin
 
 


Sziasztok!

Délután nem engedett belépni a babanet. :shock:

Judit! Sajna én Balázzsal vagyok hasonló helyzetben. Amilyen kis gömböc, olyan válogatós. Az üres tészta a menő nálunk is. A virslit kezdi megunni, mondjuk a vajas kenyeret nyomja. Az a jó, hogy azért a kekszet, kiflit, sajtos tallért eszi. Meg a banánt. De csak ő eszik egyedül! Én nem adhatok kanállal a szájába semmit. Viszont a bölcsödébe meg eszik kanállal ha Emese eteti. :roll:

Szilvi! Hát akkor gyógyulást nektek is! De sajnálom a kis manót!

Balwin Judit! Ezt a szénsavas "gyógyszert" még én sem hallottam.

Na mindjárt megnézem a linket, próbálok 3 jegyet eltetetni a Kolomposra. Amúgy extra nyűgi a gyerekem. Tegnap apa itthon volt szabin (bőrdokihoz ment), és délután kimentünk a tiszapartra. Onnan hazáig kellett ölben hoznom! A vasútállomásig! :evil:

Olga

Kép
juhaszolga
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?