Új privát üzeneted érkezett!

Ann!

Köszi az ajándékot, nagyon aranyos Kép. Sajnos én nem tudok neked ilyen aranyos dolgot küldeni, mert még fogalmam sincs, hogy hogyan kell, de utána fogok nézni. És örülök, hogy nem velem van bajod Kép. Lehet, hogy egy kicsit fáradt vagyok és nyűgös, mert a férjem is modta, hogy mostanában nagyon érzékeny lettem, nehéz velem bírni. De szegény kénytelen elviselni még néhány évtizedig Kép.
Nem tudom, te hogy állsz az alvással, de én néhány hete nagyon rosszul alszom. Sokszor felébredek, biztos Kristóf mocorog, nem tetszik neki a testhelyzetem (?), aztán órákat fennt vagyok és nem tudok elaludni, csak forgolódom én is meg a bébi is.

Az ultrahang szűrésről annyit olvastam, hogy a Madarászban is csinálnak ilyet, a leírás szerint azért, hogy már korai szakaszban kiszűrjenek kisbabáknál előforduló betegségeket, amiket a terhesség alatti UH-n nem vettek észre, vagy szülés közben alakultak ki. Néhány napja kérdeztem meg a férjemet, hogy szerinte elvigyük-e a kicsit, ha megszületik, mert akkor még nem tudtam, hogy a MÁV-ban is végeznek ilyet (a Madarászban fizetni kell érte valamennyit). Amikor Balázs született, még nem volt ilyen vizsgálat (vagy csak nem mondták?).

Virág!
Nem tudod véletlenül, hogy erre automatikusan minden ott született kisbabát visszarendelnek? Mert szerintem akkor oda fogunk menni mi is.

Megnéztem azt a weblapot, amit Orsoly írt. Sok mindennel foglakozik az a cég, és a mellszívok tényleg nagyon drágák (már úgy értem, általában mindenhol). Ennél a cégnél lehet bérelni is, de azt nem számoltam ki, hogy jobban jár-e vele az ember.

Megyek, mert gyermekeim már követelik az esti mesét (Kép).
Jó éjt mindenkinek!
johitimi
 
 


Sziasztok Kép

Ma voltunk Jászberényben, vettem anyagot a hordozókendőnek + egy kis sapinak Kép Olyan ari mintát láttam, csak iszonyú nagy méret volt, megpróbálom megvarrni :o)
Meg vettünk még pár dolgot: orrszívó, meleg pulcsi és sapi (mióta mondom már, hogy kéne Kép ), meg harisnyát Kép Meg tudjátok, ilyen homlokra tehető lázmérőt. Nekem is volt kiskoromban, jó volt! persze van normális is, de ez pár sec alatt kimutatja, elég akkor szenvedtetni szegényt, ha muszáj Kép
Ja és bemértem magamnak a mellszívókat - ha kell, ott van Kép ennyi volt a mai napom, kifáradtam, hazaértünk, ettünk és azóta alig térek magamhoz... hiába, már nem bírom a strapát.

Timi, ez az UH szűrés azért nem rossz, kérdés, hogy rutinszerűen csinálják, vagy csak ha vmi komplikáció volt.

Most meg hidegpárásító akcióban vagyok. Az anyukámtól fogjuk kapni, de nekem kell kiválasztani, hogy milyen legyen. A Megatoysból anno elhoztam egy ismertetőt (Boneco), de milyen jól tettem, nem is találok nagyon másfajtát (neten). Persze még annak akarok utánanézni, hogy hol lehet a legolcsóbban beszerezni - ez már a neten nem megy, majd körbejárjuk Pestet... már nagyon nincs kedvem sokat barangolni.

Egyébként nagyon happy minden, már tényleg csak pár dolog hiányzik.
Ti hogy oldjátok meg a pelus-szemetest + a szennyestartót? Nekem még ez van hátra. Meg a babahajkefe (lehet h nem is lesz haja Kép ) - de azok iszonyú rondák voltak a bababoltokban Jászberényben Kép , illetve még pár gyógyszertári kellék (alkohol, hintőpor és tsai).
Ezek már tényleg az utsó simítások Kép

De éppen nagyon elegem van, mert mindenki azt mondja, hogy hegyes a hasam, ezért fiú lesz! Nem azért, nekem fiú is nagyon jó, nem az a lényeg (először pont azt éreztem, hogy fiú), de ha már 2x azt mondták az UHn hogy lány, meg úgy is készültünk végig, most ne szórakozzanak már ilyen népi babonákkal... van ennek vmi anatómiai alapja??? Jó persze, ha fiú lesz, akkor meg szemétség tőlem, h kb. 6 hónapig lánynak szólítottam, de most akkor is dühös vagyok!!! Grrrrrrr

Csajszikák, még egy kérdés: én itt termelem a kérdéseket Kép Szóval: vhol olvastam, de erőstsetek meg, hogy hogy van pontosan, hogy a csak szoptatott babáknak hati 1x kell K vitamint adni. Ezt ki írja fel, milyen formában van, meg ilyenek. Remélem, nem mondtam nagy baromságot!

Na pusszancs nektek, ma már nincs erőm semmihez, de holnap varrni kéne Kép Bár még karika kell a hordozókendőhöz - most épp karikásat szeretnék gyártani, lehet hogy később még kötözős is lesz Kép
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Ann!
Nem tudom, hogy 'heti'-t akartál írni vagy 'havi'-t a K vitaminnal kapcsolatban Kép.
Én úgy tudom, hogy K vitamint addig kell hetente egyszer kapnia a babának, amíg csak anyatejet kap enni. Ezt majd a gyerekorvosotok írja fel, és kéthetes korban kell elkezdeni az adását. (az első adagot már a kórházban megkapják a babák).
Mi ampullás formában kaptuk, Konakion a neve.
D vitamint is a körzeti gyerekorvosotok ír majd fel, ebből napi egy cseppet kell adni a babáknak a hozzátáplálás megkezdése után is. Ha jól tudom kétéves korig. Ezt egy üvegcsében adják, ebből kell cseppenteni. Egy üveg nagyon sokáig elég, nekünk pl. 8 hónapig, úgy, hogy egyszer valamennyi kifolyt, mert felborult és nem vettük észre Kép.
Mi csak egy szimpla kukát vettünk a pelusoknak és naponta cseréltük benne a zsákot. Nem vettünk semmi csodaszerkentyűt, amiben tárolni lehetne a kakás pelenkát. Ez volt a legolcsóbb megoldás, és tényleg nem tart semeddig kivinni a zsákot és néha elmosni a kukát.

Timi!
Úgy tudom, csak azokat rendelik vissza, akikkel valamilyen probléma volt. Szerintem az ultrahangot is megcsinálják még a hazamenetel előtt automatikusan, de erre nem esküszöm meg, bocs Kép.

Leviről vannak képek a fotóalbumban, Lévai Levente képei cimmel. Nem túl frissek, mert a férjem nem hozta haza a digikamerát a munkahelyéről egy ideje, de hamarosan frissítünk, ígérem Kép.

Üdv, Virág
virga
 
 

 
 

Sziasztok!

Ann!
Ha sikerül a hordozókendő, szóljál légyszi, mert én is nagyon szeretnék, de az ára nagyon húzós. Ha nem nagy macera, lehet, hogy én is megpróbálom megvarrni.

Az oviban minden csoportban volt hidegpárásító és nagyon jó volt. Én is szeretnék venni, mert a fiam elég sokszor beteg, kicsit asztmára hajlamos. De konkrétan én sem néztem még körbe, hogy mi a választék.

A pelenkát én egyszerűen összecsavartam és leragasztottam a saját ragasztójával és így dobtam bele a szemetesbe. Nem csináltam belőle nagy macerát, ha meg nagyon büdös volt, kivittem egyenesen a kukába (persze mi nem emeletes házben lakunk). A szennyest pedig egyszerűen beraktam a mi szennyestartónkba. Külön mostam, de nem tároltam külön.

Ezekben a népi bölcsességekben én nem nagyon hiszek. Ha megszületik a baba, akkor lesz biztos a neme, de ha véletlen fiatok lenne, szerintem akkor sem jelent nagy törést az életében, hogy lánynak gondoltátok Kép.

Virág!
Köszi az infót, majd rákérdezek az UH-ra hazamenetelkor, ha meg nem végzik el automatikusan, akkor elvisszük a Madarászba.

Képzeljétek, az egész családom dögrováson van, főleg a férjem meg a fiam, úgyhogy nem tudom milyen lesz a holnapi buli Kép!

Jó éjt mindenkinek!
johitimi
 
 


Bocsi, a szennyestartó infót lehagytam Kép.

Én sem tettem külön, sőt még csak nem is mostam külön Levi ruháit. Egyikünk sem végez fizikai munkát, nem lesz tiszta kosz a ruhája, így szerintem nem szükséges a külön tárolás, vagy mosás. A mosógép úgyis egy csomószor öblít a végén, nem volt soha semmi gond. Egyszer öblítettem ki külön Levi ruháit, amikor kijött egy kis ekcéma a karján az én mogyoróevésem után, ezért kiöblítettem még egyszer tiszta vizzel, hogy nehogy véletlenül irritálja bármi a bőrét.

Üdv, Virág
virga
 
 


Sziasztok! Kép
Húú, jól elfáradtam ma!
A tegnapom e volt semmi, annyira megfájdult este a fejem, hogy majd bediliztem. KisBocim meg úgy döntüött, hogy átköltözik a bal oldalamra, valamiket eltalált és nagyon fájt Kép De végre elaludtam és reggelre megjavultam Kép

Virág, köszi az infot a vitaminokról, hetit akartam írni, csak nemtok írni :oPPP Szal d naponta kb. 2 évig, K hetente amíg nincs hozzátáplálás.

Képzeld Timi, haladok a hordozókendővel Kép Még kellett bele szivacs, azért nem tudtam befejezni (a vállhoz, hogy ne vágjon). Holnap megyek dolgozni (az a bizonyos értekezlet), így nemtom befejezni, de majd kedden! És utána bevetheted te is magad! Kép Kép Kép
És képzeljétek, varrtam egy édes fodros meleg sapit. Nagyon pici, ujjszülöttre való - egyébként minden sapi, amit kapni lehet ló méret. Úgy tetszik!!! Fényképen majd megmutizom.

Vettünk kukát: pici, sárga, billenős: csak azért, hogy ne kelljen kirohangálni minden pelussal a konyhába a kukához - az se nagy, ezt meg úgyis naponta le kell vinni.
Szennyestartó az meg egy kosár lesz a kád alatt a fürdetőszekrényben, de még nincs meg. Én még nemtom, hogy külön vagy hogy fogom mosni, végül is tényleg sokszor öblít a mosógép és nekünk se koszosak a cuccaink. Kényelmi szempontból mindenképpen külön tárolom, így nem kell fejest ugrani a szennyestartóba - azért neki nem lesz annyi ruhája, hogy sokáig ne kéne mosni, mi meg elvagyunk egy darabig mosás nélkül is Kép (jóvan, azért szoktam mosni Kép )

Timi, jobban van már a család? Hogy sikerült a buli? Remélem, azért nem sikerült borongósra Kép

Hűűű, sok volt nekem ez a nap (piac, főzés, mosogatás, varrás), megyek pihenni, mert még egyszer korán kell kelnem!
Legytek jók!
Pusssz
Ann
annann
 
 


Szia Ann!

Nagyon ügyes vagy, hogy ilyen dolgokat meg tudsz varrni. Már gondolta rá, hogy veszek bébis Burda újságot és megpróbálkozom a ruhák megvarrásával, de aztán mindig győz a lustaság Kép.

Család kezd gyógyulni, a buli is jól sikerült, most bevásároltam a gyógyszertárban homeopátiás szereket, remélem hamar meggyógyulnak.

Ma újabb vérvételen voltam, ellenőriztetnem kellett a pajzsmirigy hormonjaimat. Szerintem azt hiszik, hogy mazohista vagyok, mert minden héten megszuratom magam Kép. Kaptam mára időpontot EKG-ra, ha ez is megvan, egy darabig biztos nem megyek a rendelőbe.

Én egyébként a babaruhákat azért mostam külön egy darabig, mert mind a két gyerekem ekcémás, nem bírták az erősebb mosószereket és azért külön mosóporral, meg öblítővel mostam a ruháikat.

Megfogadtam, hogy októberben elmegyek és megveszem a hiányzó dolgokat a bébinek, mert azt álmodtam, hogy hazahoztuk a kórházból és nem volt ágya, azon gondolkodtam, hogy hova fogom tenni. Tiszta hülye vagyok. És szerintem megint növő korszaka van, mert a vádlim újra begörcsöl éjszakánként, úgyhogy előkaptam a magnézium pezsgőtablettát.

Na, megyek, mert a kisfiam éhes. Pihenj, ha hazaértél a munkából és jó varrogatást!
Szia
johitimi
 
 


Sziasztok!

Már nagyon régen jártam erre, és most csak ámulok-bámulok, olvasgatok és okosodok.

Vera!
Biztos olyan aranyosak vagytok Bencével! Szeretnék már ott tartani, ahol ti!

Gabi!
Gratulálok a kisfiadhoz! Kívánom, hogy mindketten legyetek nagyon egészségesek és boldogok. Na persze az ifjú apuka is!

Csajok!
Megint tele vagyok kérdésekkel, annak ellenére, hogy az elmúlt heteket olvasgatva már egy csomóra meg is találtam itt a választ! Egyik: Nem korai a 24. héten a terheléses cukorvizsgálat??
A másik: Észre lehet-e venni valamilyen jelből (és még idejében, hogy ne legyen túl késő) azt, hogy valakinek kinyílt-e a méhszája? Szomorú aprópója van a kérdésnek, valószínűleg nálam semmi baj nincs, de ilyenkor olyan sikeresen be tudok magyarázni és képzelni magamnak mindenfélét!! A szomorú aprropó amiről írtam: a barátnőmnek, akivel együtt pocakosodtunk, meghalt a kisbabája. Minden előjel nélkül elkezdett vérezni, görcsölni, bement a kórházba (nem a Máv-ba járt) és ott mondták, hogy nyitva a méhszáj, a baba súlya nyomja(??), és nem visszafordíthatóak az események. Meg kellett szülnie egy még életképtelen babát(23 heteset).Annyira sajnálom őt, és persze a részletes kérdéseimmel ezzel kapcsolatban most nem zaklatom, ezért fordultam hozzátok. Egyébként olyan butuska vagyok, mert, amint meghallottam a rossz hírt, rögtön "éreztem", hogy görcsölök, 2 napig nem mertem csinálni semmit, aztán szép lassan elmúlt ez a hülye pánikreakcióm, de azért még nagyon érdekel, hogy tényleg nincs semmi előjele annak, ha a méhszáj elkezd kinyílni? Különben nagyon jól érzem magam,valószínű, hogy amit éreztem, azt csak agyi alapon éreztem, semmi panaszom nincs, de ugye a barátnőmnél sem volt semmi. Ami a közös bennünk, neki is és nekem is csak a terhesség legelején (6-7 hét)vizsgálták a méhszájat, akkor szép zárt állapotban volt. Direkt választottam olyan orvost, aki nem viszi túlzásba a vizsgálatokat, és eddig be is jött, és tetszett is, hogy akárhányszor találkoztunk, megnézte az aktuális leleteimet, megkérdezte, hogy vagyok, és ha minden rendben volt, nem "turkált meg" menetrendszerűen. Szóval ez így teszett, és tetszik is, de most egy kicsit megijedtem, már ami a méhzsájamat illeti. Tudom, hogy a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha elmennék a dokimhoz, hogy ellenőrizze a méhszáj zártságát, megyek is, de csak 3 hét múlva van időpontom, addig még egyszer, egy minden valószínűség szerint vaklármáért nem akarnék elmenni, 3 hét múlva úgy is megyek, és akkor megnézetem. De addig is hozzátok fordultam, mert érdekelne a véleményetek, ill. remélem, hogy ilyen tapasztalatotok nem volt , de azért, olyan sokan vagyunk, biztos tud valaki valamit mondani.

Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú és főleg szomorú hozzászólással jelentkeztem, és elrontottam esetleg a kedveteket.

UI: meglátogattam a friss kismamák topicot is, de ti jobban tetszetek, jobban "ismerem" az itteni társaságot!

Puszi mindenkinek és jó egészséget!
Sára! (21+6)
Sára
 


Sziasztok!

Olvasgatlak benneteket és Sára hozzászólását kissé "furcsálottam" . És vhol kissé fel is háborít .. hogy lehet olyan alapon nőgyógyászt választani, h mennyit "turkál" ??? Nem az az első dolog, h a babával minden rendben legyen?? Ez a legfontosabb, és ha ez "csak" úgy derül ki, h megtapintja az orvos a méhszájat, hát akkor Urambocsá" ki kilehetne bírni ....

Egyébként, mi a 40. hétben vagyunk és havonta nézte az orvos a méhszájat, nem volt kellemes, de megnyugtatott, h minden rendben van odabent!! Azt hiszem itt nem a kényelmi oldalt kellene nézni. Kérdem, a hüvelyi UH-t is "elbliccelted" volna, ha lehet csakazért, mert kellemetlen????

A további vizsgálatokhoz is így fogsz hozzáállni, melyik kellemes és melyik nem ?????

Elnézést, de nem szeretnék megbántani senki, de ezt meg kellett írnom ...

Mindenkinek további szép napot
Névtelen
 


Sziasztok!

Végre én is tudok jönni egy kicsit. Bencike itt alszik mellettem a mózeskosárban, ilyenkor nyugi van Kép Képzeljétek kezdek belerázódni az éjszakai felkelésekbe, ma már egyáltalán nem esett nehezemre, csak gyönyörködtem benne a szopi alatt. Még jó is volt hogy a kezemben tarthatomKép Bár azért reménykedem hogy lassan mi is ráállunk az éjszakai egyszeri evésre, olyan jó is lenne!
Amit nem is tartok annyira távolinak, bár még picik vagyunk, de rohamléptekkel nő a súlyunkKép Tegnap este már 2410 gramm volt a picurka. Egy hét alatt 30 dkg-t hízott! Mit szóltok?Kép
Mondjuk meg is lepődnék, ha nem így lenne, ugyanis mostanában igen sokat szopizik a drága, az előbb pl. 90grammot evett, az ő adagja pedig 60 lenne elvileg a súlya alapján. Kicsit aggódtam is hogy nem sok-e ez neki, mert tegnap is 500 grammot evett egész nap. Ennyit még sosem.

Visszaolvastam miket írtatok, és csak címszavakban válaszolgatnék, amire tudok, bár láttam hogy egy csomóra már érkezett válasz.

Először is Virág Leventéjéhez gratulálok, nagyon szép kisbaba, megnéztem az albumotokat. Ezen belelkesülve úgy döntöttem én is fogok csinálni, majd szólok ha kész leszKép

Ultrahang, kontroll a MÁVban: én úgy tudom hogy minden kisbaba a hazaengedés napján vagy előtte részesül ilyen hasi- és koponya uh-ban, függetlenül attól hogy van-e valami baja vagy nincs, ez jár. Ugyanúgy mint a BCG oltás is a hazamenetel napján. Nekünk azért kellett visszamennünk egy hét múlva, mert én saját felelősségre, korábban hoztam haza Bencét, így mi a kis súlya miatt a BCGt is csak most kaptuk meg. A doktornénik nagyon aranyosak szerintem, és mikor mi bementünk, várt más is rajtunk kívül, de nem sürgettek. Várni kellett a főorvosra vagy 20 percet, addig mi bent voltunk a pelenkázóasztalon, beszélgettünk az asszisztensnővel, szóval jó volt. Az uh-nál is türelmesen megvárták míg levetkőztettem Bencét, sőt utána még át is kellett öltöztetni, mert lepisilte magátKép Mehettünk volna a Madarász utcai kórházba is, de az még egy út, új sorbanállás, és még fizetni is kell érte.
4 hét múlva viszont megint vissza kéne mennünk kontrollra, ezt már én sem nagyon értem hogy miért. Lehet nem is megyünk, mert Bencikétől vért akarnak venni, én meg azt nagyon nem akarom...
Majd meglátjuk, ha ilyen szépen növögetünk, és nem lesz semmi problémánk, akkor nem megyünkKép
Ja, Virág, egyébként a mi kiskönyvünkbe is olvashatatlanul van beírva az uh, csak tudom hogy mi van odaírvaKép

K és D vitamin: D-vitamint naponta egyszer 1 cseppet kell adni 2hetes kortól, szájba cseppentve... Na nekünk ez nem nagyon megy, mert mindig két csepp jön egyszerre, a másodiknál mindig elrántja a férjem az üveget, így az már máshova csöppenKép Kanálban állítólag nem jó, mert olajos és rátapad. K-vitamint hetente 1szer kell, amíg csak anyatejet kap a baba, ezt mi ma este fogjuk először! Természetesen ezt már kanálbólKép

Fejés: (ezt leginkább Ann-nek íromKép)
Most már én is eljutottam oda, hogy elvileg nappal minden szopi után lefejem a maradék tejcsit abból a mellemből amelyikből Bence evett, gyakorlatilag egyszer-kétszer elmarad, mert lusta vagyokKép De ha érzem hogy kezd bedurrani a cicim, akkor lefejem. Éjjel viszont nem foglalkozom veleKép Én úgy veszem észre hogy nagyjából így be is áll a kívánt mennyiségre. De szerintem az elején nagyon fontos hogy mellszívóval is zargassuk a melleket, mert attól is beindul a tej, mert a baba ilyenkor még nem szopizik annyit és olyan ügyesen hogy hatékony legyen. A kórházban volt egy lány, akinek az olcsó, gyógyszertári mellszívója volt, és az is tökéletesen megfelelt a célnak. Kb. 1000 Ft, annyit szerintem akkor is megér, ha csak párszor fogod használni.

Hidegpárásító: nekünk is van, csak épp egy szűrőbetét kellene bele, szóval jelenleg nem használhatóKép de én is hallottam hogy jó, főleg nálunk, mert központi fűtésünk van és nagyon száraz a levegő.

Hordozókendő: már én is gondoltam rá hogy venni kellene egyet, Ann te nagyon ügyi vagy hogy meg tudod varrniKép Én elég béna vagyok az ilyenekhez, meg hát most már időm sem lenneKép Majd számolj be légyszi hogy hogy sikerült.

Sára!
Ne is gondolj ilyen butaságokra! A te babáddal nem lesz semmi probléma. Tudom hogy mit érzel, sajna én is ilyen idegeskedős típus vagyok, de álljon itt az én példám. A 28. héttől vérezgettem, először én is nagyon megijedtem hogy meg kell szülnöm a babát, és hogy mi lesz ha... de mindent megtesznek a baba és a Te érdekedben, úgyhogy amíg nincs semmi problémád, ne is rágódj ezen. Nekem végül a 35. héten jött el az idő a szülésre, és látod minden rendbenKép A méhszájat meg csak a végefelé szokták ellenőrizni az orvosok, szerintem annak vannak jelei ha kinyílik. Talán az állandó keményedések, lehet még vérzés is. Ezt nem tudom, de hidd el nem lesz semmi baj!!! KépKép

"Röviden" ennyi, most látom csak hogy mennyit írtam, most már akkor talán be is fejezemKép Hiába, ritkán tudok csak jönni, pedig annyi mondanivalóm lenneKépKép
Addig is amíg nem készül el az albumunk, küldök nektek egy friss képet BencérőlKép

Üdv mindenkinek: Vera + Bence

Kép

KépKép Kép
76vera
 
 


Kedves Névtelen!

Remélem, hogy továbbra is olvasgatni fogod ezt az oldalt, és így ezt a hozzászólást is elolvasod. Mivel konkrét kérdéseket tettél fel nekem, most válaszolok rájuk.

1. Szemlélet alapján választottam orvost, vagyis aszerint, hogy mennyire tekinti a terhességet betegségnek vagy mennyire nem. Nyilván ebben a kérdésben különbözik a véleményünk, de nem baj, ettől nem vagyok szomorúKép És mint már írtam, nagyon meg vagyok elégedve az orvosommal, de mivel ez az első terhességem, gondolom érthető, hogy el-elbizonytalanodom egy-egy kérdésben.
2. De IGEN, az a legfontosabb dolog, hogy a baba egészséges legyen. És Igen ki lehet bírni, ha megtapintja az orvos a méhszájat, mint ahogy én is élek és virulok méhszáj kitapintás utánKép
3.A hüvelyi UH-t, ha lehetett volna se blicceltem volna el. (mellesleg még kellemetlen sem voltKép)
4.A további vizsgálatokhoz is úgy fogok hozzáállni, ahogy az összes eddigi vizsgálathoz hozzáálltam: azon a vizsgálaton, amit az orvosom indokoltnak és szükségesnek tart, azon természetesen részt fogok venni, függetlenül attól, hogy melyik kellemes és melyik nem.

Remélem a válaszaim eloszlatták a félreértéseket és világossá tették, hogy nem tartok a nőgyógyászati "turkálásoktól", ill. a kellemetlenségektől, és remélem, hogy sikerült csillapítani a felháborodottságodat. Kívánok neked könnyű szülést és egészséges kisbabát!

A többiektől pedig elnézést, ezért a kis "kérdezz-felelek" -ért.A jövőben igyekszem kevésbé félreérthetően fogalmazni,nem biztos, hogy sikerülni fogKép
Sára
Sára
 


Sziasztok!

Vera!
Ez a Bence olyan édes, nagyon szép kisbaba Kép.
Örülök, hogy kezdesz belejönni az éjszakázásba és ha elég a tejed, eszedbe se jusson éjszaka fejni. Én olyan "lusta" anyuka voltam, hogy ha nem volt nagyon pisis a pelenka, éjszaka tisztába se tettem a gyerekeket, csak magam mellé vettem az ágyba, megszoptattam úgy, hogy én közben aludtam, aztán amikor felébredtem visszatettem őket a kiságyba. Így én sem készültem ki a kialvatlanságtól, meg ők sem szoktak hozzá, hogy éjszaka vircsaftoljanak. Mondjuk azóta is átjárnak hozzánk aludni Kép, a lábunkhoz meg beköltözik a macska, úgyhogy kéne vennünk egy jó nagy ágyat, mert lassan nem fogunk elférni Kép.

Sára!
Én is csak azt tudom mondani, amit Vera, hogy ne idegeskedj, mert azzal csak magadnak teszel rosszat és a babádnak. Szomorú, ami az ismerősöddel történt, de azért ez nem általános dolog. Lehet, hogy nála eleve gond volt a babával is, és ezért történt, ami történt. Ha nagyon ideges vagy, menj el az orvosodhoz, vagy a legközelebbi kontrollon kérd meg, hogy vizsgáljon meg, ha téged az megnyugtat.

Kedves Névtelen!
Én nem akarok senki védője lenni, de Sára nyilván nem azért választotta az orvosát, mert ritkán vizsgálja meg és neki ez így kényelmes. Az én orvosom sem vizsgál meg engem minden alkalommal, mégis 100%-ig megbízom benne. Egyébként drukkolok neked, mert ezek szerint nemsokára szülni fogsz.

Na, legyetek jók, vigyázzatok magatokra! Vera, ha tudsz írjál, és szóljál, ha kész van a fényképalbumotok, mert szívesen megnézném Kép!

Sziasztok
johitimi
 
 


Sziasztok!

Sára!
Szerintem ha elkezd nyílni a méhszáj, akkor az nem történik tünetmentesen, tehát valószínűleg vérzés, görcs kíséri, vagy esetleg szivárog a magzatvíz. Ha ezek közül bármelyiket észleled, akkor azonnal beszélj az orvosoddal! De most az a legfontosabb, hogy ne pánikolj és ne beszélj be magadnak mindenféle tüneteket Kép.
Mondom ezt én, aki a terhessége végéig minden adandó alkalommal WC-re rohangánt, ellenőrízni, hogy nem vérzik-e. De nekem volt személyes előzmény is Kép.
Egyébként nálam is fontos szempont volt, hogy az orvosom ne betegségként kezelje a várandósságot, hanem természetes állapotként. Nekem csak 6 hetente kellett vizsgálatra járnom, mindig volt ultrahang, az elején hüvelyi vizsgálat és kb. a félidőnél egy méhszájvizsgálat, majd a végén kétszer. Én ezt teljesen normális 'mennyiségnek' éreztem, megnyugtatott.

Vera!
Gyönyörű ez a Bence baba Kép!
Mi a D vitamint a kezdetektől kanálban adjuk. Először a tej kerül a kanálba, majd a tetejére a vitamin, így nem marad ott szerintem.

Timi!
Család gyógyulása: hip-hip-hurrá Kép.
Miért kell megnézetned a pajzsmirigyhormonokat? Van valami tüneted, amiért szükséges?

Ezt most gyorsan elküldöm, mert áramot szerelnek az utcánkban, néha nincs áram.
Üdv, Virág
virga
 
 


TimiKép

Hogy kell fekve szoptatniKép De most komolyan, én csak ülve tudok, és ha nagyon fáradt vagyok, majd' rá bukik a fejem BencikéreKép A másik pedig hogy honnan tudom hogy mi van a pelusban anélkül hogy ki sem bontom? Ugyanis én is úgy gondoltam hogy éjszaka nem fogjuk tisztába tenni, de szinte mindig van kaki, de ez számomra csak akkor derül ki mikor már levettem róla. És persze előtte a hálózsákból is ki kell venni. És nagyon tud sírni, szerintem az egész lépcsőház hallja. Egyszer-kétszer már elblicceltük az éjszakai pelenkázást, de nekem az a tapasztalatom hogy akkor korábban ébred fel (még 3 óránál isKép) és lehet hogy azért mert zavarja a pisis (esetleg kakis?) pelus?
Légyszi segíts nekem!KépKép

Egyébként ti meddig hagynátok aludni a babát ébresztgetés nélkül? Most ugyanis Bence az előző 90 grammos szopi óta 3 és fél órája alszik, nem tudom meddig érdemes hagyni. A védőnő azt mondta hogy nappal 3óránként keltsem fel, mert pici, éjszaka pedig 4óránkéntKép. De én úgy gondolom hogy ha pici is, elég jó adagokat szopizik, miért keltsem fel, ha még nem éhes?!

Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Virág!

Épp egyszerre írtunkKép Köszönjük a bókokatKép
Akkor ezentúl én is kanálban fogom adni a D-vitamint, ez a cseppentős módszer nem nagyon jön beKép Gondoltam már én is erre a tejes variációra, de néha jókat röhögünk a férjemmel, mert mindenhova spriccel a tej, csak épp a kanálba nem... Kép
Hú lányok, néha annyira fáradtak vagyunk, de nagyon jókat szoktunk szórakozniKép Engem valamelyik éjszaka telibe büffentett BencikeKép (nem jött semmi, csak épp odahajtottam a fejem a szája elé), másnap pedig a férjemet tüntette ki egy jó nagy pukival pelenkázás alattKép Szegény férjem akkorát ugrott, azt hitte hogy kaki is fog jönni veleKép Rázkódtunk a nevetéstől, szegény gyerek mit gondolhatott.
De fő a humor még az ilyen "nehéz" helyzetekben isKép

Üdv: Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Vera!

Így van, fő a humor, tök jó, hogy tudtok nagyokat nevetni a férjeddel, mert az éjszakázás nagyon ki tudja készíteni az embert.
A fekve szoptatást nekem is meg kellett tanulnom. Feküdj oldalra, a hátadat támaszd ki egy párnával, Bencét is fektesd az oldalára és próbálkozzatok Kép! Nekem a nagymamám tanította meg, amikor egy hétig nálunk volt és látta, hogy teljesen ki vagyok készülve az éjszakázástól. Tudod, az én lányomat eléggé elcseszték az újszülött osztályon a tápszerrel, mert jól teleetették őket. Három óránként kihozták "szopni" és az én gyerekem édesdeden aludt a karomban, eszébe se jutott enni. Amikor hazamentünk, akkor kezdődtek a zűrök, mert tejem nem volt (mitől lett volna, amikor nem evett soha), viszont hozzászokott a gyomra a nagy adag tápszerhez, amit belepumpáltak, úgyhogy fél óránként szoptattam kb. 3 héten keresztül éjjel-nappal, mire beindult rendesen a tejem. Olyan voltam, mint egy holdkóros, állva el tudtam volna aludni és akkor mondta a nagymamám, hogy ez így nem mehet tovább, tessék fekve szoptatni és közben aludni Kép.
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem ilyen pici babám nem volt, mint neked, nem tudom, hogy Bencével is működne-e a dolog, de szerintem próbáld ki, hátha belejöttök Kép!
A másik kérdésedre is azt mondanám, hogy én biztos nem kelteném fel, ha ilyen jó sokat szopik, de nem tudom, hogy egy kis súlyú babának nem okoz-e gondot, ha 4-5 órát alszik egyfolytában.
A pelenkát meg úgy ellenőriztem éjjel, hogy a hálózsákon kigomboltam két gombot, hogy beférjen az ujjam és beledugtam a pelenkába Kép. Egyből kiderült, hogy van-e benne valami Kép. Az enyimeket nem zavarta, ha kicsit pisis volt a pelenka, de ha úgy látod, hogy a te kisfiadat zavarja, cseréld ki!

Virág!
Én is így örülök, hogy gyógyul a családom ( Kép Kép Kép ), már csak a férjemet kellene egy kicsit "helyrepofozni", mert jelenleg ő a legbetegebb.
Néhány évvel ezelőtt műtöttek meg és az egyik oldalon teljesen kivették a pajzsmirigyemet, a másik oldalon meg a felét, és azóta rendszeresen kell járnom ellenőriztetni. Igazság szerint el kellene mennem a BM kórházba, mert ott van az orvosom, de egyrészt az beletelik fél napomba, rádásul nem érek vissza Johiért az iskolába, meg múltkor is dugdostak ide-oda, mert ott izotópos kezelést kapnak a betegek (olyasmi, mint a kemoterápia) és "sugároznak" össze-vissza, az meg nekem most nem igazán tenne jót. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy kérek egy beutalót a háziorvostól és elmegyek itt a kerületben vérvételre. Ha rossz az eredmény, akkor felhívom a BM-es doktornőt, aztán elmegyek, mert ha kevés a pajzsmirigy hormon az ember szervezetében, akkor értelmi fogyatékos lehet a gyereke Kép. De eddig minden rendben volt, remélem most is.
Megnéztem Levente képeit, nagyon édi baba, igazi kis vasgyúró Kép. Ez a "csakazért sem alszom" olyan ismerős nekem is valahonnan Kép.

Na, nem fárasztalak benneteket tovább. Megyünk leckét írni!
Sziasztok
johitimi
 
 


Szia mindenkinek!

Gratulákok a kismamáknak a csodaszép bébikhez. Én is sirtam minden egyes szülés sztorin.

Már elég régen jelentkeztem, mert én a munkahelyemről net-eztem, de egy kis vérezgetés miatt a 12. hétben a dokim (MÁV- Harsányi) az otthonlétet javasolta 2 hétre.
Azóta otthon vagyok Kép , pedig már 20. hétben járok. Inkább hanyagolom a munkát, mert nagyon stresszes lenne.

Sikerült otthonra bevezettetni a korlátlan net-et ezért már gyarkabban tudok jelentkezni.
Megpróbáltam visszaolvasni a history-t , de el fog tartani egy darabig, amig képbe kerülök.
Én történetem:
A 12-18 hétig elég szarul is voltam, mert alapban volt 100/50 a vérnyomásom és ebből még néha le is zuhant. Ekkor ugy rendesen el is ájulgattam. Már jól vagyok, de valami kiboritott a dokimmal kapcsolatban amiért muszály ide irnom.

A 16. héten mint rendesen levették a vért az AFP-hez, és a dokimtól kaptam egy uj időpontot a 19. hétre, hogy mire meglesznek az eredmények akkor majd lesz "nagy ultrahang". Ezért nem is telefonálgattam a korházba, hogy mi az eredmény, mert arra gondoltam, ha baj van, ugyis szólnak.

A 19. héten bementem a vizsgálatra de a dokim elég sokat késet és elég szétszórt volt. Nem volt nála az AFP, de meg sem nézte. UH-val megvizsgált és azt mondta, hogy TÖKÉLETES!

Intermezzo
Hozzáteszem, hogy egy kicsit megértem, hogy szétszort volt:
ugyanis a saját felesége szülését vezette le!!!

Nekik már a 3. baba és a felesége a Rókusba jár, de beugrott reggel egy CTG-re a MÁV kórházba, ha már a férje ugyis ottvan. Érezte már, hogy fájásai vannak, de vizitelés közben nem merte megzavarni a férjét. Egy óra mulva mire megnézte a Harsányi, addigra 4-5 ujjnyira volt nyitva és már mentek is a szülészetre. Az egyik ügyeletes orvos is beugrott és kettejüknél 10 (!!!!) perc alatt megvolt a baba. Kisfiú és Miklósnak hivják.
Megkérdeztem, hogy hogyhogy ilyen gyorsan lement, meg erre hogy kell készülni.
Erre csak azt felelte, hogy ez egyszerüen genetika! Már az előző két gyerekét is 10 perc alatt szülte és az anyja és a nagyanyja is ilyen volt.

Na tessék! Akkor hiába járok intim tornára meg kismama jógára?

Vissza a valóságba.
Szóvyl az én dokim ugy vizsgált meg, hogy nem nézte meg az AFP-t. Mivel a védönőm kérte a leleteket, ezért betelefonáltam a kórházba a 20. héten, hogy ugyan mááááá mi lett az eredmény.
Az aszisztens beolvasta a számokat és mondta, hogy ez kevesebb ugyan a határértéknél, de szerinte (!) nincs semmi baj. Péntek este a mobilomon kaptam egy üzenetet az aszisztenstől, hogy megmutatta a leletet a Harsányinak és még szombatom menjek be, mert beszélni akar velem.
Puff. Majdnem hanyatt vágtam magam.
Hétvégén ugyan a Balatonra mentük volna, de lemondtam.

AFP MOM 0,8 lett! (1-2,5 a jó érték)
Dokival beszéltem, aki irt egy beutalót a SOTE I. klinikára genetikai UH-ra. A SOTE-n ezen a héten csütörtökre kaptam időpontot, ami elég gázos mert már a 20+4 napos leszek.
És még megjegyezte a doki, hogy sietnünk kell a vizsgálatokkal, mert csak a 24. hétig lehet elvetetni!

Persze megvárom a genetikai UH véleményét, de nagyon parázok. Ha véletlenül ők is javasolják a magzatvizvételt, akkor is 3-4 hét kitenyésztési idő miatt már kicsúszok belőle.
Ha a SOTE-n azt mondják, hogy szerintük minden rendben, már akkor is elültették a fülemben a bogarat és a 40. hétig izgulnék.

Ráadásul az anyám felhivta a MÁV-ban a Marton professzort, mert jóban vannak és megkérdezte, hogy mit szól a leletemhez. Erre ő azt mondta, hogy sérült gyermekek már pedig születnek és ezt el kell fogadni és ezzel együtt kell tudni élni.
Ettől majdnem besirtam! Kikérem magamnak az ilyen véleményt. Én akarok dönteni, ha még az időmbe belefér.
Ma ujra felhivtam a Harsányit és megkérdeztem, hogy a genetikai UH-tól függetlenül kérhetek-e kromoszóma vizsgálatot, mert ugye akkor feketén-fehéren megvan az eredmény és nem kell találgatnom a szülésig.
Erre ő is azt mondta, hogy vannak 20 éves nők akiknek tökéletes AFP és UH ellenére is down-os gyerekük születik és vannak veszélyeztetett koru nők, akiknek a rossz AFP és genetikai UH ellenére is makk egészséges a gyerekük.
Na ezt osszam be!!!!
Tehát genetikai UH ide-vagy oda semmit sem garantálnak.
Eddig eszembe sem jutott izgulni, de most nagyon kiborultam.
A párom egyébként is már a terhesség kiderülése óta zaklat, hogy csináltassunk kromoszoma vizsgálatot, mert nála 3 évvel ezelőtt felfedeztek egy gyógyithatatlan mellékvese betegséget, amit gyógyszerekkel szinten lehet tartani.
Az ő betegségét az orvosok is alig ismerik, mert Magyarországon kb. 30 ilyen beteg van és szoltam én minden dokinak, de azt modták, hogy a mellékvese tipusu betegségek nem öröklődnek.
Ezt én el is hiszem , de a párom aggodik.

Mit csináljak? Üljek otthon és várjak?
Saját költségre és rizikóra hol lehet kromoszóma vizsgálatot kérni?
Mi a különbség a magzatvizből vett minta és a placentából vett minta között?

Fiona
20+1
fiona
 
 


Fiona!
Elhiszem és megértem az aggódásodat Kép, én is keresztülmentem rajta (35 vagyok, de nem csináltattam meg a magzatvízvizsglatot, épp a rizikója miatt, mert mire eljutottam a genetikára, addigra már kb. 4 hete éreztem a baba mozgását és nem bírtam volna ki, ha emiatt baja lesz) Ráadásul kifejezetten aggódós vagyok Kép Szerencsére egészséges, tökéletes kisbaba KépKépKép
Amiért írok: soha, senki, semmit nem fog tudni garantálni a gyereke(i)ddel kapcsolatban! Aki ezt teszi, az áltat téged! Attól a perctől kezdve, hogy megfogant, mindig történhet bármi, mint ahogy bármelyikünkkel, és te is aggódni fogsz érte mindig, mint ahogy mindenki aggódik a gyerekéért, akár pocakban van még, akár megszületett már, akár már felnőtt vagy akár öreg. Ne értsd félre, nem kötözködni akarok: tényleg jó lenne úgy megnyugodni mindannyiunknak, hogy vki azt mondja, igen, egészséges a baba, és ez 100%. De ilyen sajnos nincs, aki ezt mondhatná Kép A szűrővizsgálatok sok mindenre adnak elég pontos választ, de nem mindenre és nem 100%-ost. Ezzel a bizonytalansággal együtt kell élnünk mindannyiunknak: sosem tudhatjuk, mi lesz a következő percben.
Vérből való szűrést (a down kór és még néhány rendellenesség kiszűrésére) csinálnak kvartett teszttel a Bolgárkerék u-ban Czeizelék (40E Ft), elmehetsz 4D-s UH-ra, és ha mindezek megnyugtatnak és megteheted, menj is el! Kép De sajnos ezek sem "garantálják" a baba egészségét.
A vizsgálatokat (placenta- ill magzatvizvizsgálat) elég részletesen megtalálod leírva az "alacsony AFP" topikban, vagy az "az a 9 hónap" című könyvben, de biztosan a dokid is szívesen elmondja mindkettő lehetőségeit, előnyeit, hátrányait.

Aggódásmentes babavárást és egészséges babát kívánok!

Márti (egy 22 hónapos kisfiú és egy 4 hónapos kislány folyton aggódó mamija)
márti
 
 


Sziasztok!

Fiona!

Szomorúan olvastam amit írtálKép Nagyon felháborítónak tartom hogy egyes orvosok ennyire felelőtlenek! Gondolom nekik a mi babáink csak egy a sok közül, bezzeg ha az ő gyerekükről lenne szó... Na mindegy, most nagyon kiakadtam.
Teljesen meg tudlak érteni, de semmi okosat nem tudok mondani, mert velem ilyesmi nem történt, tehát nem tudom mi lenne most a legjobb. Az én véleményem az az hogy menjetek el erre a vérvizsgálatra amit Márti írt, szerintem minden pénzt megér. Én biztos megcsináltatnám, hogy tudd hogy mi a helyzet. Ha most nem mész el, tényleg végig fogod idegeskedni a még hátralévő időt, és az nem tesz jót Neked sem és a babádnak semKép
Majd mindenképp írd meg mire jutottatok a férjeddel! Szorítok, hogy minden rendben legyen!

Lányok!
Megcsináltam a fotóalbumunkat, Szilágyi Bence néven futKép Egyelőre még csak pár kép van benne de folyamatosan frissíteni fogom, mert gyártjuk ám a képeket ezerrelKép
Ja, és képzeljétek ma megvolt az első sétánkKép Bencike végig aludt, szerintem nagyon élvezte. Mikor hazaértünk, csak akkor kezdte le nyitogatni a szemeitKép
Viszont ami miatt nagyon mérges vagyok, hogy nálunk a lifttől a kapuig 5 lépcsőn le kell menni, és nem tudom egyedül levinni a kocsitKép fel meg végképp nem, mert kicsit emelni kell. Lehet hogy még gyenge vagyok 3héttel a császár után, de később sem látok rá reális esélyt sajnaKép

Na sziasztok, megyek szoptatniKép
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Fiona!

Először is nem értem az orvosodat, mert az én AFP értékem is 0,8 MOM és nekem azt mondták, hogy ez teljesen normális (orvos is, védőnő is). Ha itt a neten utána nézel, mindenhol azt írják, hogy 0,7;0,8-2,5 között normális az érték. Én voltam genetikai ultrahangon és 3D-s ultrahangon is és mindenhol rendben találták a babát.
Megnéztem az előző két gyerekem értékét és náluk is 0,9 MOM volt és mind a két gyerekem tök egészséges és okos.
Ha megnyugtat, menj el kromoszómavizsgálatra, de szerintem kérdezz rá mégegyszer a dologra!
De Mártinak is igaza van, 100%-os garancia nincs, akkoe lesz minden biztos, ha a babádat a kezedben tartod.

Vera!
Örülök, hogy jól sikerült a sétátok és nagyon vigyázz magadra, meg ne emeld a babakocsit! Az egyik ismerősöm császár után 3 héttel rájött, hogy neki gyorsan le kell fogyni és végigcsinált egy Rubint Rékás kazettát. Be is vérzett, mehetett a kórházba, úgyhogy nagyon vigyázz magadra!

Na sziasztok, megyek mesélni!
Jó éjt mindenkinek!
johitimi
 
 


Sziasztok Kép
Hú, de termékenyek voltatok ma, alig tudtam ilyen fáradtan végigolvasni Kép Azért nagyon örülök!!!

Sára, és Névtelen,
az a nagy helyzet - amit már a többiek tudnak, csak így nektek írom - hogy nekem még életemben nem nézték meg a méhszájamat. Az is csak gyanítható, hogy van nekem olyanom Kép "Tudom", hogy felelőtlen, rossz, gonosz, buta, ronda és képtelen.... stb. nőszemély vagyok, de így van. Kép Doktornéni nem akarta - mivel semmi panaszom nem volt - nekem meg még úgy se fordult meg a fejemben. Nyugi, rákszűrés, meg kenetvétel, meg kontroll kenet is volt. Szóval az én dokinénim nagyon egyénre szabott - akit kell, vizsgál (ld Vera, ugye? Kép ), akit meg úgy ítél me,g hogy nem kell, nem vizsgál. Ennyi.
Nekem szimpi Sára, ahogy hozzáállsz a dolgokhoz, valahogy én is így vagyok vele Kép

Sára, sztem nincs korán a 24. héten, a terh. vc., nekem azt mondták anno, hogy 24-26. hét.

Vera,
te csak ne legyél benne olyan bizti, hogy sikerül a hordozókendő, báááááár, alakul Kép Csak ma nem tudtam vele foglalkozni Kép Csak gondolatban Kép Képzeljétek, hazajöttem, bedőltem az ágyba, és gondolatban már varrtam, de annyira elfáradtam, hogy felülni se tudtam... 8 óra értekezlet nagyon megviselt Kép
Egyébként sztem érdemes varrni, én rá fogok állni, azt hiszem. Sztem nem bonyolult, én se értek hozzá, csak úgy megy. Pedig nem vagyok egy igen kreatív alkat Kép Sokkal könnyebb lenne, ha lenne interlock gépünk is, mint a varrodában... Az lenne az igazán szép világ! Meg ha rá tudnék hímezni dolgokat.... Hű, miket csinálnék én Kép

Vera,
csak mégegyszer megerősíteni tudom: Bence gyönyörűűűűű!!! Itt nézegettük kispapimmal Kép Arik lehettek Ákossal, ahogy röhögcséltek Kép Mi még csak a rugcsikon szoktunk jókorákat! A közös képek nagyon aranyosak!
Jól látom, hogy úgy altatjátok oldalt, hogy összegöngyölt takaróval van kitámasztva? Vagy hogy van ez?

Timi, a férfiak nagyon betegek tudnak lenni, nem? Kép Egyébként mire használsz homeopátiás szert? Mi vált már be? Mi eddig a GrippHeel-t próbáltuk, az nagyon jó volt, csak itt alig lehet beszerezni - csak rendelésre hoznak.

Fiona,
úgy sajnálom, hogy így ijesztgetnek téged, de én annyira remélem, hogy ez tényleg csak pánikkeltés. Én eredetileg úgy tudtam egyébként, hogy 0,7től jó az AFP (több helyen ezt olvastam), de bizti ők az okosak. Én is egyetértek a csajokkal, a quartett vizsgálat - bár nem olcsó, mindenképp megéri. Ha az is jó lesz, meg az UH is, akkor nem hinném, hogy végig kéne izgulnod a terhességedet. (jó, persze, tudom, hogy elfelejteni nem lehet, akkor biztos, ha már megszületett) Mindenesetre szorítunk Nektek!!!!

Sára, nagyon sajnálom, ami az ismerősöddel történt, tényleg előfordul az ilyen, de ki kell zárnunk az ilyet a gondolatainkból is. Én pl. a kismama újságnak azokat a részeit egy az egyben kihagyom, ahol ilyen storyk vannak, vagyis nem is tom, h mi ven benne, merthogy át se nézem. Nagynénémnek volt ilyen, hogy meghalt a babája, de ő 10-12 hetes lehetett (előtte szült ikreket, utána még egy babát), én is pánikoltam akkortájt, ráadásul akkor még nem is voltam igazán jól (3 hetet feküdtem is)... de már túl vagyunk rajta Kép
Csajok, végülis ebből a szempontból tényleg jó lenne már szülni: szeretném látni, tudni, hogy egészséges és jól van! Persze én ezt így is érzem, de ugye az a biztos Kép És akkor már tudható, h a szülésnél se történt semmi!

Fiona, olyan jó, h írtad, h mi volt Harsányival, kivi voltam, h mikor és hogy lett meg a baba. A felkészítőn folyton saját magán példálózott Kép

Vera,
sztem még ne emelgesd a kocsit! Gondolom, már jobban érzed magad, de belül is helyre kell jönniük a dolgoknak! Sztem 3 hét még kevés! Lécci, vigyázz magadra! Utána majd fél kézzel is menni fog! Kép
örülök én is, hogy ilyen ügyin megoldjátok a dolgokat Kép Látod, hogy megy ez neked anyukád nélkül is Kép Bízz magadban!
Egyébként sztem ha ilyen jól eszik és gyarapszik nem szentírás az a 3 óra.

Virág,
Levi nagyon ééééédes!!!! Még csak most néztem, de olyan gyúrhatóóóó, nagyon birom Kép

Nagy pussszancs nektek! Vigyázzatok magatokra és a babócákra akár 2in1, akár külön-külön. Kép
Ann
annann
 
 


Timi,
majdnem egyszerre írtunk - és asszem egyet is értünk! Kép
Ez jó Kép
annann
 
 


Lányok nagyon köszönöm a biztató szavakat! Már nem is vagyok ugy kiakadva.
Elolvastam a babenetes topikokban az AFP-ről szóló véleményeket is és összefoglaltam a lényeget a páromnak.
Átbeszéltük a kérdést a párommal és ugy döntöttünk, hogy csütörtöki genetikai UH után ujra átbeszéljük a témát és addig nem izgulunk.

Azért még mindig ki vagyok akadva, hogy nem a dokim mondja el a pro és kontra érveket, hanem a net-en kell utánaolvasnom.
Sőt most eszembe jutott az is, hogy azt mondta a dokim, hogy az alacson érték miatt (AFP MOM 0,8) és a korom (31 éves) miatt őt törvény kötelezi, hogy engem orvosi konziliumra küldjön és ezért kell genetikai UH-ra mennem.
Szerintetek milyen az a törvény ahol valakinek a 0,8 teljesen normális és valakinek meg kóros?

Plusz kérdeztem a dokit, hogy ha az UH-n nem javasolják az aminocentézist, akkor saját felelősségre kérhetem? Erre azt mondta, hogy akkor saját költségre kell vállalnom és az kb. 80 ezer forint. Végig olvastam az összes elről szóló témát, de ilyenről sehol sem hallottam.
Kezdem ugy érezni, hogy engem hülyének néznek.

fiona 20+1
fiona
 
 


Sara, Nevtelen, AnnAnn,
Nekem sem volt egyetlen huvelyi vizsgalatban sem reszem a harmadik terhessegemnel kb. a 39. hetig. Onnantol kezcve mar en voltam annyira kivancsi, hogy kertem a szulesznot, kukkantsa mar meg, mi a helyzet, jon e mar az a gyerek kifele!
A belso mehszajat szerintem a terhesseg elejen-kozepen meg az uh-on is latni (remelem nem mondtam nagy hulyeseget), egeszen addig, amig a baba ra nem feszkeli magat. A mehszaj nyilasanak vannak jelei: kemenyedes, fajas, verzes, nyakdugo tavozasa, akarcsak a szules megindulasakor! Aztan olyan is van, hogy kicsit kinyilik, 1-2 centire, de ugy is marad a 40. hetig. Sara, ne parazz, ami a baratnoddel tortent nagyon sajnalom! Kép

Fiona,
Nekem a kozepsonel volt 0,8 MOM, szinten MAV, dr. Peto. Megjegyzes: "picit alacsony, nem kell vele foglalkozni". Egeszseges gyereket garantalni senki nem tud neked (ahogy Marti is irta), ez teny, nem vagyunk istenek, es a dokik sem azok! Az AFP eredmenye attol is fugg, hogy hanyadik heten, hanyadik napon veszik le. Egy kis csuszas mar mas eredmenyt hoz!

Ann,
alakul a hordozokendo? Kép Szerintem a kotozost is kiprobalhatod, az aztan tenyleg nem nagy kunszt: egy kb. 4,5-5 meter* 60-65 centis csik az egesz!

Lanyok,
Ha valakinek kell kotesminta babacuccokhoz, tudok kuldeni par szep darabot. Meg tavaly szkenneltem be oket nemet ujsagbol (leiras is nemetul van). A fotok is megvannak. Kettot meg is kotottem, mini meretben, az egyik most mar a macin virit, mi mar kinottuk! Kép Szalad az ido!

Vera,
Annyira ugyes a babad, hogy ilyen pici, es megis ilyen sokat szopik! Csucs! Szerintem amig ilyen utemben hizik, ne ebresztgesd, de legalabbis ejszaka hagyd aludni, ha o nem ebred fel!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Fiona!
Látom, már megnyugodtál egy kicsit és ez nagyon jó Kép. Én is ajánlom az Alacsony AFP topikot, ott biztosan tudnak segíteni. De látod, megoszlanak arról is a vélemények, hogy mikor jó az AFP. Én a helyedben elmennék azért egy 3D UHra, több szem többet lát alapon és ha már van lehetőség ilyen vizsgálatra, akkor miért ne Kép? Én a Praxisban voltam, 3x is, az orvos (Dr. Győrffy) mindhárom alkalommal megnézte alaposan a babát (pl. csinált alapos genetikai UH-ot is a 20. hét környékén), és csak utána 'moziztunk'.
Ezt meg Dr. Nagy László írta a Rendelőben:
'Az AFP önmagában egy lelet, annyit ér, mint mondjuk a testsúly. A genetikai, tehát a fejlődési rendellenességeket szűrő programnak egy borzasztó sok fölös idegeskedést okozó kövülete.
Az AFP értékét általában nanogramm/ml-ben szokás megadni, de mivel szintje több tényezőtől is függ, ezért egy átláthatóbb meghatározása terjedt el a terhesszűrésben. A MoMk érték egyrészt a terhesség pontos ultrahangos korához (12. heti ultrahang szűrés fontossága!) és az anya folyadéktereihez (ezt a testsúly megadásával becsüljük ) viszonyítja a magzatban megtermelt és az anyai vérbe átkerült (!) alfa-fötoprotein mennyiségét. Sajnos ez az utóbbi tényező (a folyadéktereket a testsúly alapján modellezik) az egyik nagy bizonytalansági tényező. A MoMk értéket adott terhességi héten 0,7-2,5 között tekintjük a normál tartományba esőnek. A ng/ml-ben megadott AFP érték általában 20-100 ng/ml közé esik.
Tapasztaljuk, hogy az AFP magasabb értéke többször fordul elő olyan esetben, amikor később a magzati fejlődés károsodását (méhen belüli elhalás avagy később a fejlődés visszamaradása = retardáció) észleljük. Nem a magas AFP az ok, az egy jel.
A baba pedig bármilyen AFP érték mellett lehet egészséges.
A méhen belüli diagnosztikában ma a legjobb eredményességű az ultrahang. '
Eszerint a Te értéked a normál érték alsó határa.

Vera!
Óvatosan a babakocsiemelgetéssel! Még nagyon friss az a seb! Én kb. 3 héttel a császár után felkaptam Levit a hordozóval együtt, el is jutottam a nappali ajtajáig, ahol aztán kétségbeesetten hívtam a férjemet, hogy segítsen, mert nem bírom el. Hááát, amit én akkor kaptam Tőle...
Most már a 12 kg-os babakocsit a benne lévő majdnem 9 kg-os Levivel is felviszem lépcsőn, ha muszáj Kép! Tudod, a rutin meg az évek Kép Kép!

Levi nevében köszönöm a gratulációkat Kép. Most megyek és megnézem Bence fiút.

Jó éjt! Virág
virga
 
 


Zsuzsi,
félig kész állapotban, majd bemutatom, ha kész lesz. Kép Vasárnap varrtam - már a két széle kész, tegnap még dolgoznom kellett Kép , de mindjárt összekapom magam és megyek át az anyukámhoz (neki van varrógépe) és igyexem befejezni!

Majd jelentkezem!

Fiona, csak így tovább! Kép Nem kell itt egyből elkeseredni és lemondani mindenről. Ő a te gyereked, neked fontos! és rendben is lesz minden!!! Azért is!

Pusssz
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Dr Herczegh Szabolcsról érdeklödnék!
Szült nála valaki??
Köszi!
MártiP
MártiP
 


Kedves MártiP!
Én már szültem nála és ha minden igaz, 8-10 hét múlva fogok is. Mit szeretnél tudni?

Ann!
Rengeteg homeopátiás szert használtunk már, nekünk mindig segítettek. Tudod, Balázs nagyon beteges volt kb. 1,5 évvel ezelőtt, kivették a manduláit, de akkor sem javult sokat az állapota, a végén a Szabadsághegyen kötöttünk ki, mert már asztmás volt. Ott kivizsgálták és közölték, hogy felírnak egy csomó szteroidos gyógyszert. Akkor mondtam, hogy köszi, de azt inkább nem, és elmentünk egy homeopátiás orvoshoz. Előtte is szedett egy csomó homeopátiás szert, mert a sok betegség miatt rengeteg antibiotikumot, meg köhögőst, meg allergiás gyógyszert írtak fel neki és ha én azt mind beadtam volna, akkor szerintem a gyerek már kész roncs lenne, persze ezeket a saját felelősségemre adtam neki (megbeszéltem a gyerekorvossal). Orrcseppet csak homeopátiást használunk, immunerősítőket, enyhébb láznál lázcsillapítót, influenzánál is. A köhögősünk nem homeopátiás, de az is csak gyógyhatású készítmény (ezt a gyerekorvos ajánlotta és nekünk nagyon bevállt). Balázs sűrűn szokta összetörni magát és amikor gipszben volt, akkor is kapott cseppeket, hogy a duzzanat hamarabb lemenjen. Kamillát akkor adtam nekik, amikor jött a foguk és nyűgösek voltak. Szóval egy csomó mindent kaptak már.
Majd utána akarok nézni, hogy szülés után mit lehet bevenni, ami segíti a felépülést.

Hogy állsz a varrással, be tudtad fejezni?

Képzeljétek, rossz lett az egyik pajzsmirigy hormon eredményem és gyógyszert kell szednem Kép. Azt mondta a doktornő, hogy szülés után visszaállnak a hormonok, és akkor van rá esélyem, hogy ez is helyreáll. Valahogy nem szeretnék egy életen át gyógyszert szedni Kép. Rádásul oda kell figyelnem, hogy születése után biztosan levegyék a fiam sarkából a vért és elvégezzék a vizsgálatot, nehogy ő is beteg legyen Kép.

Na, több rossz hírrel már nem mérgezem a jókedvet. Vigyázzatok magatokra!
Sziasztok
johitimi
 
 


Szules utanra az Arnica nagyon jo, segiti a sebgyogyulast, akar vagott, akar repedt sebrol van szo. En C200-ast kaptam egyszer, ennyi eleg is volt, 2-3 nap alatt gyogyult be a szep kis repedesem.
Gatmetszesnel az Arnica mellett a Staphisagria is johet.
Ezek amik altalanosan elmodhatok, a tobbi inkabb egyenre szabott kell, hogy legyen a tunetek alapjan.
A Folia homeopathica hungarica 2002/1-es es 2-es szamaban foglalkoznak a terhesseg alatti, es a szuloszobai homeopatiaval.

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Zsuzsi!

Köszi Kép.

Timi
johitimi
 
 


Sziasztok Kép
Timi, Zsuzsi, befejztem a hordozókendőt Kép Kép Kép
Teszek fel képet az albumomba.. hú, mi is a címe: Kisbocink születése előtt. Nemtom, hogy elég jól látszik-e Kép Meg hogy elég jól sikerült-e... egy picit szélesebb a válla, mint a tiéd, Zsuzsi, nemtom miért, pedig a megadott méret alapján csináltam! Mégegyszer köszi! :o)))
No, Timi, van kedved varrni?

Zsuzsi, ezek a szerek micsodák pontosan? úgy értem kenőcs, vagy mi? Én olyen hülye vagyok ehhez! És hol lehet nagy valószínűséggel kapni?
Te egy csúcs nőszemély vagy, h mindent tudsz! Bár én nem akarok mindenféle nyiszatolásokat, de ez nem kívánságműsor, azt hiszem! :oPPP

Timi, sztem vissza fog állni a normális értékre, nyugi! Majd nagyon szorítok!!! Kép Kép Kép

Jön a front... érzi is a KisBocim, alig akar mozogni Kép kettőkor pl. nem ébredt fel, pedig: 8 11 14 17 20 23 ekkor ébred általában, vagy ekörül, utána alszik. Néha órát lehet hozzá igazítani. Én meg egy rossz pánikolós anya vagyok, mert fél-háromnegyed 3 körül addig piszkáltam, amíg legalább egyet nem rúgott Kép Most is bökdösött egy párat, persze, mindjárt 5 óra Kép

Képzeljétek, ma is láttam a fürdető-pelenkázó szekrényt, olyan 90%os állapotban, kispapim épp festi! Még egy fiók kell, meg a szélek csiszolása, egy kis festés... még a 7en készen lesz, remélem!

Pusssz
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Ann!
Megnéztem a fényképet, nagyon ügyes vagy. Tudsz nekem valami szabásmintát küldeni? Ha nem nagyon bonyolult, megpróbálkoznék a varrással, végülis az időmbe belefér.

Szia: Timi
johitimi
 
 


Fiona!

Nagyjából egykorú pocakosok vagyunk (én 22+0). A MOM érték nálam is 0,9 lett, meg is ijedtem rendesen, de a genetikai uh.-n a doki szó nélkül vette tudomásul, és az uh-n mért adatokról sem mondott semmit (se jót, se rosszat) Eléggé megzavarodva jöttem el akkor onnan (miért nem mondott semmit, de, ha baj van biztos mondta volna, stb.), ahhoz meg túl gyámoltalan voltam, hogy erőszakosabban kérjem, hogy magyarázza el, hogy mi a dörgés. Persze én is rohantam ide, a csajokhoz, akik nagyon jó terapeutának bizonyultak, el is oszlatták az aggályaimat, amikor olvastam én is, hogy mennyi egészséges baba született alacsony AFP után. Állítólag orvosi berkekben már nem nagyon "szeretik" ezt az AFP szűrést, mert nagy a hibaszázaléka, ill. egy csomó tényezőtől függ, hogy végül milyen érték jön ki. Én is csak remélni tudom hogy a babám egészséges, mert az uh-n nem lettem sokkal okosabb. Te is nyugodj meg, de azért írd meg, ha voltál 3D-s uh-n, és meg tudtál valamit.Lehet én is megcsináltatom, mert ugyan játszom itt a nagy nyugodt kismamát, de azért egy extra nyugtató (3D-s Uh)jól jönneKép)

Többi csajok!
Ha már így belelendültem a 3 D-s kérdésbe:ha valakinek a 19. héten volt genetikai uh-ja, mehet a 23-24. héten 3 D-sre? Nincs valami idő, aminek el kell telnie két uh között? Meg egyáltalán szeretik ezt a babák, nem zavarja őket túlságosan? (Bocs, de valami ilyesmit olvastam)Vagy erről a babákat kérdezzem??Kép)

Mindenkinek kitartást (kinek amihez szükséges), és majd jövök még, még majd zaklatlak titeket.
Sára
Sára
 


Ja!

És köszi a méhszájas véleményeket, azt hiszem megnyugodtam kb. egy hétreKép
Sára
Sára
 


Timi,
mél ment Kép

Sára, persze, hogy mehetsz. Az Uh nem bántja a babákat, a mai tudásunk szerint. Nincs olyan, h várakozási idő. Nekem volt 2 hét különbséggel UH-m. Eddig asszem 6x nézték a picit. 8, 13, 19, 21, 27 és 32 hetes korában.... hú ez csak kb volt, nem esküszöm meg rá.
A 3D egyébként orvosilag nem jelent többet, mint a sima UH, ugyanis 2D képekből egy software képez 3D képet, csak élményben több!!! De ha ott kommunikatív, mindenről beszámoló orvost kapsz, akkor még orvosilag is jobb lehet Kép Kép Kép
Az én dokimnál szerencsére ilyen gond nincs, minden UHnál elmondják, amit kérdezek + a genetikait vmi szakorvos csinálta, ő is tényleg mindent megkuksizott és elmagyarázott.
Sztem kérdezd meg, amit akarsz, azért vannak, h mondják el!!! Ne légy nyuszi!!!

Pussz
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Sára!
Nincs semmi időkorlát két UH között tudtommal. Egyik barátnőm hetente járt, a babának kutya baja, sőt még élvezte is a kicsi, mert kidugdosta ezét-azát Kép.

Ann!
Megyek megnézem az albumban a képet.

Timi!
Pajzsmirigy Kép. Szorítok, hogy a szülés után helyreálljon a dolog, és a picivel is minden rendben legyen.

MártiP!
Én is nála szültem tavaly decemberben. Mi érdekelne?

Üdv, Virág
virga
 
 


Ann!
Köszi az e-mailt, egyenlőre csak átfutottam, holnap tanulmányozom rendesen és beszámolok mindenről Kép. A kötözőshöz is van szabásmintád? ha van, küld el nekem azt is légyszi Kép!

Lányok!
Ezen az AFP dolgon én nem akarok már nagyon csámcsogni, mert azt mondtam magamnak, hogy juszt is megnyugszom (meg is néztem a babám 3d-s fényképét és megállapítottam, hogy olyan szép babaformája van, hogy kizárt dolog, hogy valami baja legyen Kép), de nekem a lányomnál sem modtak semmit a 0,9-es értékre, pedig akkor még a Baross utcai klinikára jártam és ott van genetikai tanácsadó. Feltételezem, hogyha ez az érték annyira abnormális lett volna, akkor egyből átirányítottak volna kórházon belül arra az osztályra. De nekem akkor is és most is azt mondták, hogy ez teljesen normális érték. Na, erről ennyit.

Virág!
Köszi a bíztatást, most egy kicsit letörtem, mint a bili füle Kép, de majd helyrepofozom magam.

Jó éjt mindenkinek!
johitimi
 
 


Kedves Fiona!

Nekem ez a doki nem túl szimpi..................
Csak akkor maradj a betege, ha Te 100%-ban meg vagy vele elégedve!

Ági
Ági
 


Timi,
a kötözős az csak egy csík - ahogy Zsuzsi is írta korábban. Vmi 4,5-5 méter x 65-70 cm.
Arra jöttem rá, hogy a karikásat nem kell folyton kötözni. Beállítom és csak magamra rakom, már jöhet is a baby. Nemtom egyébként a kötözőset hátul hogy tom magamra rakni. De majd olyat is varrok. Amíg pici a manó, ennek a pizíciói jobban tetszenek.
Én innen néztem, hogy milyen pozíciók lehetnek:
http://www.uti.hu/robinson/bolt/magsite/bframe-0.htm
Bár hozzáteszem, hogy a miénk szebb Kép Kép Kép
és nagyon szerény is vagyok Kép

Kérek egy kis napocskát, mert depi leszek!!!

Kép

Kellene vmi értelmeset csinálni, de ilyenkor nincs kedvem Kép tervezni a babaszoba dizájnját Kép No persze és teli lesz felhővel meg esővel Kép Vasalni is kéne meg felmosni... Mondjak még ilyen jó programokat?
Remélem, ti jól bírjátok ezt az időt!

Na pussszancs,
Ann 35+0
annann
 
 


Köszi lányok a sok AFP-s tanácsot. Holnap megyek genetikai UH-ra a SOTE I Klinikára és majd beszámolok róla, hogy mit mondtak.
Két napja csak ezen gondolkozom, hogy mit tegyek és az álláspontom a következő:
Inkább mégsem veszem igénybe a Quartett tesztet 40.000,- ért, mert engem nem elégitene ki az 1: xxxx (valamilyen szám)válasz. Ha azt irnák meg válasznak: 1:754-hez, hogy Down-os a baba, az orvosilag jó szám, de engem matematikailag nagyon felzaklatna.
Ha holnap a genetikán javasolják az aminocentézist, akkor azonnal belevágok, de ha nem javasolják, azt hiszem, hogy hagyom a fenébe.
MA egyszerűen úgy érzem, hogy nekem csak egészséges gyerekem lehet!!!

Ja! 4D-s ultrahangon voltam a 18. héten a Soroksári uti bababoltban és ott egy doktornő átnézte az egész babát és ráirta a leletre, hogy egészséges. Keze. lába csontjai, gerince szépen látszott Kép csak az arca nem.Kép

Lehet, hogy mégesgyszer elmegyek 4D-s (3D-s vgy mi a fene) ultrahangra is és akkor már eléggé megnyugszom.


A dokimnak a viselkedését én is furcsáltam, de lehet hogy én reagálom tul a dolgot?
Azt mondta egyébként, hogy a genetikai UH után azonnal hivjam a mobilján. Majd beszélek vele.

Fiona
20+3
fiona
 
 


sziasztok!

Kicsit lassú a reakcióidőm, úgy egy hete írtam meg a szüléstörténetet, azóta nem igazán ültem le netezni.

Két dolog jutott eszembe még a MÁV-ról.

Az egyiket már biztosan tudjátok, de azért leírom, hogy tényleg így van: A KAJA POCSÉK!!! én a 2. naptól már az időmet sem vesztegettem arra, hogy kimenjek enni, ha pl a baba pont akkor ébredezett, gondoltam nem fogom egy minőíthetetlen kaja miatt otthagyni. Én 5 napig péksütiken és banánon éltem, ha tudjátok oldjátok meg a mindennapi élelmezést.

A másik a mellszívó: szerintem azt mindenképp vigyezek a kórházba, hátha nem szopik az első napokban olyan mohón a baba, hogy a belövellt mellet kiürítse. Nekem először az egyszerű mezei kézi vált be, van egy tölcsér és a végén egy gumipumpa, kb 1000 Ft. Ha esetleg nincs nálatok a MÁV aulában van egy bolt ( a gyógyszertár mellett) ott lehet kapni, más dolgokkal együtt. Az Avent kézi mellszívót csak itthon tudtam már használni, mikor jobban beindult a tej. Most már azt sem használom, csak néha.

üdv
bera
bera3
 
 


Fiona, csak így tovább, fő az optimizmus!!! Kép Kép Kép

Bera, köszi az infokat, nagyon nagy szükségünk van rá, gyere gyakrabban, ha tudsz!!!

Pussz
Ann
annann
 
 


Ann!

Köszi az infót, megpróbálom megvarrni ezt a karikás fajtát. Én még nem igazán értem, hogy hogy kell felkötni magamra, pedig a képeket is megnéztem, de majd megyek hozzád segítségért Kép.

Timi
johitimi
 
 


Timi, gyere, várlak! Kép (majd együtt bénázunk)
annann
 
 


Sziasztok!

Már szültem is a MÁV-ban, meg fogok is... Kép A kajával kapcsolatban osztom a véleményt Kép

Fiona
Ne izgulj!!! Kicsit felelőtlen volt a dokid magatartása, mert jól bepánikoltatott Kép De attól még lehet nagyon jó doki Kép
Az én dokim egyszerűen közölte is, hogy az AFP kb. semmire nem jó, csak pánikkeltésre, sokkal fontosabb egy 12. heti UH, és ha azon rendben találják a dolgokat, akkor az AFP-vel akár ne is törődjek, csak hát kötelező egyelőre... A Baross utcában majd alaposan megnézik, és NEM LESZ SEMMI GOND!!! Kép Amúgy ott előtte mindenképp beszélni kell egy dokival, ahol mindenféle családban előforduló rendellenességre rákérdeznek, ha van, vigyél mindenféle leletet mindenképp!!! Megnézik, és megmondják, hogy van e esély, hogy örökli bármelyik csemete, vagy nincs... A miénkre azt mondták, hogy szinte kizárt, hogy öröklődik, mégis nagyon rendesen, tüzetesen megnézték a "sima genetikai" UH-on, és aztán egy specialista (nálunk szívrendellenességek vannak mindkét oldalról) is megnézte 2x is.
Azt viszont soha, egyetlen orvos sem fogja mondani, hogy 100%, hogy teljesen egészséges lesz a baba... Egyszer én is kiakadtam ezen, de meggyőztek, hogy nem mernek ilyet mondani, mert ha netán valami baj van mégis, akkor perelhető... és hát rettegnek ettől... Mindig, minden orvos hagy ott egy "kiskaput" saját magának...
Szóval nyugi KépKépKépKép ("bagolymondjaverébnek..." Kép)
REmélem, még olvasod holnapig KépKépKép

üdv
Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok!
A nl-en most olvastam ezt, és komolyan le vagyok döbbenve.

"Egy röpke adat, aztán majd mindenki eldönti, hogy dr. H, vagy valaki más:

Szeptember 10, szerda, ügyelet:

Átlagosnál több maszek szülésindulás (egyszerre! Érdekes, nem?)3 klinikai halál, amiből 2-t sikerült megmenteni. Na nem neki, hanem másik orvosoknak. Az egyik mama majdnem elvérzett, egy babát 0-ás Apgarból visszahozott a gyerekorvos, az anyja viszont meghalt. "

elgondolkodtató...........
Névtelen
 


Névtelen!

Biztos én vagyok a hülye, de ez a doktor H most kicsoda?
johitimi
 
 


Sziasztok!
Rebi, rájöttem,hogy tényleg igazad van. Nem is akartak a dokik engem agyonsokkolni, csak nem merik vállalni a kockázatot, ezért a bizonyltalan dumától tényleg felhuztam magam.

Bezzeg ma a SOTE I. Klinikán a doki nem nagyon köntörfalazott. De én valahogy szeretem ezt az öszinteséget, ezért közel nem igzulok annyira a rám váró dolgoktól. Szóval leirom, hogy mi történt:
9-re volt időpontom a SOTE-ra, de már fél 9-kor ott voltam. Ez persze nem hatotta meg az aszisztenst, mert a 9. óra az azt jelenti, hogy csak akkor veszik el a papirjaimat, hogy előkészitsék a vizsgálathoz. Kb. 11-kor sorra is kerültem az Ultrahangon. Nagyon jó felbontásu az UH-juk és egy külön képernyőn én is láttam amit ők. Egy rezidens doki csinálta a vizsgálatot, de mellette ült két másik orvos, akik instruálták.
Velem sajnos nem beszélgettek, mert hát ez nem egy olyan "pénzt tömök a zsebébe" vizsgálat volt. Néha megkérdeztem, hogy ez most mi a képernyőn és akkor kurtán de udvariasan válaszoltak. Én határozottan láttam egyszer egy "fütyit" is amikor pont a combcsontot mérték alulról és megkérdeztem, hogy látszik-e a neme. Erre nem válaszoltak. Ez biztos nincs benne a TB vizsgálat árában Kép
Amikor az UH-n végeztünk, azt mondták, hogy majd behiv egy másik orvos és mindent szépen elmond.
Ujjabb fél óra várakozás után beszélhettem a genetikai tanácsadó orvossal.
Nagyon kellemes modorban elmondta, hogy nálam tul sok a riziko faktor:
1. alacsony AFP-m (MOM 0,8) -már tényleg nem értem, hogy mikor mi számit alacsonynak. Volt ott egy csaj akinek a 0,5-re a saját orvosa azt mondta , hogy OK.
2. elmultam 31 éves . -Ezt ugy irták a leletre, hogy középkorú anyuka (intermedier anyai életkor)Kép
3. Az UH-n kimutatták, hogy a baba egyik veséje nagyobb a normálisnál. (6 mm 3 helyett)
a vese megnagyobodás több dologtól lehet (down, toxoplazma, fertőzés a méhen belül, vagy csak tul hamar fejlődik,akár magától el is mulhat).
Ezen tényezők alapján javasolták az aminocentézist. Azt mondták, hogy kb. 1:100, hogy Down-os gyerekem lehet. Ezt én elég magas rizikónak itéltem meg ezért már nem vaciláltam.
Legalább megkönnyitették a döntésemet, mert egész délelőtt azon vaciláljam, hogy kérjek vagy ne kérjek magzatvizvételt. (Volt aki csak biztos ami biztos alapon kért.)
Igy egyből elfogadtam a javaslatot, de csak a jövő hét szerdán lesz a mintavétel. Én egy kicsit aggályoskodtam, hogy az nem nagyon késő-e, mert akkor már a 22. héten leszek. De a doki azt mondta, hogy hetente 1-szer, csak szerdán vesznek magzatvizet, akkor viszont nagyüzemben.

Valamint elküldtek egy azonnali vérvételre, hogy megnézzék a terhességi toxikozist is. Ez további kb. 5 percet vett igénybe.

Most hogy hazajöttem nem pánikolok annyira. Legalábbis a mintavétel napjáig már nem hergelem magam.
Sőt azért, hogy a lelkemnek kedvezzek hazafelé vettem magamnak egy kismama nadrágot is. Kép
Abba nem is gondoltam bele, hogy minek az ha ugyis el kell vetetni a gyereket. Kép

Ma több nővel beszélgettem a folyosón és volt aki csak önszorgalombol kért aminocentézist és volt aki az orvosi javaslatra ellenére visszautasitotta. Ezt ráhagyták az orvosok.
Szoval tényleg mindenkinek magának kell eldöntenie, de én örültem annak , hogy az orvos segitett elbillenteni a mérleget.

Fiona 20+4
fiona
 
 


Mi ez a levél???? Ki az a dr. H????
Segítség! Én is ott fogok szülni.
Buborék
Buborek
 


Sziasztok!

Névtelen! Én is kérdezem: mi ez? Én szeptember 10-én szültem a MÁV-ban... Tényleg nagyon sok szülés volt, de nem hallottam semmi ilyesmit.
Mi az az nl? Ki az a dr. H?

Ez most nagyon ijesztő.
Gabi

pgaboka
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?