Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ági! Én is szorítok, hogy minden rendben legyen, de tény, hogy az AFP nem pontos, és, hogy külföldön azt a vizsgálatot támogatja a tb, ami biztos eredményt ad.
Ha gondolod akkor most csináltasd meg az integrált teszt második felét.
Ez csak egy ötlet, mert nekem azt mondta a dokim, hogy ha majd rossz lesz az AFP-m, akkor megcsináltathatom az integrál második felét megnyugtatásként.
Egyet értek amúgy Szuszuval.

Kitti

Kép
kollibry
 
 


Votam uh-n!

Hát nagyon kis huncut volt a mi babónk, nem nagyon akart mutatkozni az elején, befordult a lepénybe duzzogni, és mutatta a szép hátacskáját. Aztán mondta a néni, hogy egyek egy kis csokit hátha attól megélénkül. Na hát így is lett. Onnantól kezdve minden pózt bemutatott, nyújtózás, törökülés, autóvezető póz, hátradőlve semmittevés, hasonkúszó giliszta, stb.
Csakhát a lába közét nem nagyon mutogatta. A néni azt mondta, hogy lányra tippelne, de nem meri inkább mondani. Mivel annyit mocorgott, hogy ki kellett volna kandikálnia valahol egy kis pöcöknek, ha fiú.
De a videón van egy vicces jelenet, amikor megfogja a köldökzsinort, fölemeli, majd benéz a lába közé :shock: , tehát ő tudja, csak nekünk nem mutatta. :lol: :lol:
Próbálok feltenni képeket.

Kitti

Kép
kollibry
 
 


De jó Kitti, örülök, hogy nálatok minden okés! Nem is gondoltam volna, hogy egy kis csoki ilyen nagy hatással van a babára.
(Biztosan a jégkrém is, mert én még továbbra is fel bírnék falni egy egész fagyis pultot! :oops: Nyári gyerek lesz, már készül a melegre biztosan :lol: )
Az azért vicces, hogy benézett a lába közé :D Mintha csak direkt bosszantani akarna, hogy Bibíí, én látom, ti meg nem! :P Biztos nagy csibész lesz, akár fiú, akár lány!

Várjuk a képeket!

panna1
 
 

 
 

Duzzogok1:
Kép

Duzzogok2:
Kép


Kép


Kép

Ami a legjobban tetszik: hátradőlve nagyképűen :lol: :lol:
Kép

Kép
kollibry
 
 


Hát nagyon kis édes ő is! Tényleg a "nagyképű" a legjobb! mintha csak lazán napozna!!! :D

panna1
 
 


Kollibry! Gyönyörűek a fotók! :) :) gratulálok!
Vendég
 


Kollibry! Meg Mások is!

A pasik mit csinálnak a fotókra+vizsgálat alatt?
Ők is elérzékenyülnek?

Vidám estét!
Vendég
 


Sziasztok!

Kitti !
Nagyon aranyosak a fotóid,az enyém is hasonlóan duzzogott.
Hol voltál uh-on?

Kedden jössz tornára?(Ma sajnos nem jutottam el,mert beállított hozzám a védőnő csevegni.)

Verinika
l.veronika
 
 


Szió
Nem kedden van a torna, hanem hétfőn, de megyek.

Kitti

Kép
kollibry
 
 


Sziasztok!

Kitti, nagyon helyesek a fotók! Örülök, hogy ilyen érdekes volt az uh és minden rendben.

Na lányok, íme a beígért pocakfotó:)

Kép

sniky
 
 


Sniky! Húúú, nagyon szép :)
Vendég
 


Sniky! Szép gömbölyű már a pocakod!

Kitti!
Jó nekem a hétfő is,találkozunk elötte?

veronika
l.veronika
 
 


snyki poci tényleg nagy,tök jó pocakosak vagyunk :D :D :D :D :D
jó reggelt :D :D :D szép napot :D :D :D

lanyané
 
 


Jó reggelt mindenkinek!!!

Nikianyu, jó a pocakos képed, szépen látszik :lol: :lol:
Kitti, gratu a képekhez nagy csibész a bébi, nagyon édi :lol:

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


csajok ti mikor mentek genetikai uh.-ra?én úgy terveztem jövhét utáni kedden megyek akkor leszek 18+1,de mi lenne volna ha jövhét csütörtökön igaz akkor még csak 17+3 leszek,de az a pár nap szerintem nem számit,már tülkön ülök 1 hónapja nem láttam őket.

lanyané
 
 


Sziasztok! Én hétfőn megyek AFP-re, és ha annak megjön az eredménye, akkor megyek a genetikai uh-ra. Szóval kb. a 18. héten én is..

Ági, én is drukkolok ám, csak tegnap már nem voltam fent neten..

yuyu79
 
 


Kitti, gratulálok :-D

Niki, nagyon jó a képed ;-)

yuyu79
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a gratulációkat. Azt még el is felejtettem írni, hogy volt amikor csuklott 3-at 4-et. Olyan édes volt.

Niki nagyon jó a képed, szépen látszik már a kis lurkó.

Mariann szerintem, ha megvan az afp eredményed elmehetsz genetikaira, de azért hívd fel a dokidat, hogy ő mit javasol. Lehet, hogy ikreknél más is a dolog.

Veronika, jó, akkor találkozzunk elötte.

Kitti

Kép
kollibry
 
 


Sziasztok!

Ne haragúdjatok a zavarásért! Én a 2008 szeptemberi babaváróktól vagyok!
Csak figyelmetekbe szeretném ajánlani a vállalkozásomat. Kismamaruha készítéssel foglalkozunk! Vannak nadrágok, felsők, szoknyák készítői árakon! Nézzétek meg a weboldalunkat:
www.kismamaruci.hu

További kellemes babavárást kívánok mindenkinek!

Üdv: Ónodi Mónika

gwini
 
 


sziasztok!
én úgy tudom, hogy a genetikai UH-t a 18-20. hét között kell csinálni. Nálunk egyébként a 16. heti AFP vizsgálatkor adnak időpontot rá, szóval a terhesgondozáson osztják az időpontot, gondolom ők akkor csak ki tudják jól számolni az ideális napot.

sniky: jó nagy már a pocid!! Aranyos! :lol:

kollibry: majdnem úgy feküdt a tiétek,mint az enyém. Nekem is az elején befordult a méhfalba, aztán eleinte csak a hátát mutatta :) De aztán elkezdett ficánkolni rendesen :P
nagyon édes az a hátradőlős laza kép, mintha egy nyugágyban feküdne :D
lei
 
 


Na, úgy tűnik nekem is elérkezett babavárásom legrosszabb napja :cry: :cry: :cry: :cry:
Ma berontott egy képviselő, akivel kolléganőm tegnap kissé hajbakapott (én ott sem voltam azon az ülésen) elmondta mindennek, üvöltött, majd felémfordult és én is kaptam egy adagot. Hogy nagy szerencsém hogy szülni megyek, és hogy tudja, hogy a háta mögött mindennek elmondom, mint a kolléganőm és a helyem nem lesz fenntarva az tuti......annyi a bűnöm, hogy kolléganőmmel egy szobában vagyunk és vele nem átallok jóban lenni.
Olyan ordenáré hangon üvöltött velünk hogy teljesen leesett az állunk. Legszívesebben most hazamennék bőgni, mert még életem ben nem beszélt velem így senki. Ráadásul fogalmam sincs, hogy miért, mit tettem, hiszen az ülés alatt én helyettesítettem. Amikor meg rá akartunk kérdezni, akkor fogjuk be a pofánkat és utána ránkcseszte az ajtót.
Harmadik kolléganőm, aki 23 éves, most van dokinál (vele tegnap szórakoztak) a doki közölte hogy sürgősen menjen el szabira, mert már tegnap is dupla nyugtatóval ülte végig azt a bizonyos ülést.

Bocsánat hogy pont ide írom, de annyira kikészített hogy azt el sem tudom mondani.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


apr: ne izgasd magad, persze könnyű mondani!
mindenhol vannak hülyék, kellett volna egyet nevetned rajta és kész, sőt röhögni egyet.érezze magát hülyén ŐŐŐ!
ússzál tovább a boldogságban!

Kép
winona
 
 


Aprooka!

Sajnálom, hogy ez történt...

Az egyetlen megoldás, ha az ember nyugodt marad, míg a másik ordít(-->kizökkenti nem érti) és ha kikéred magadnak a minősíthetetlen hangnemet. Szerintem. 1. nem tisztelettudó 2. nővel beszél (remélem jól értettem, hogy pasi 3. babát vársz 4. szerintem sajnáld, mert ez az ő szegénységi bizonyítványa és nem a tiéd!

Nyugodj meg, de szerintem el is vonulhatsz sírni. Talán már írtam, én egyszer ezt tettem, az iróasztalom alatt. :) Jól esett.
Vendég
 


úristen!! Ez azért dúrva.
Egy barátomnál is elég bunkó volt a főnőke, nagyon szemétül bezsélt vele. Végül a srác megírta neki levélben, hogy ő kikéri magának ezt a stílust, és hogy kérjen bocsánatot tőle, és különben is az utóbbi időkben a stressztől, amit a főnök okozott, gyomorfekélye lett, amit orvosi igazolással tud bizonyítani. Persze tudta, hogy erre mi lesz a reakció. A főnök külföldről levélben kirugta. De ez nem szabályos, a srác barátnője meg jogtanácsos, úgyhogy végig segített neki, hog ymit csináljon. Most munkaügyi per van folyamatban és nagyon úgy néz ki, hogy a srác fog nyerni. Szóval így is lehet. Az a baj, hogy Magyarországon nagyon sok munkavállaló fosik a munkaadótól és nincsen tisztában a jogaival. ezzel meg visszaélnek sok helyen.
lei
 
 


beleki: az én párom nem volt ott a vizsgálatokon eddig, de otthon mikor megnéztük a felvételeket, nagyon megdöbent. Inkább ez volt a szembetűnőbb nála, nem az elérzékenyülés. Teljesen leesett az álla, hogy így lehet látni már ezeket az apróságokat.
Inkább akkor tudatosult benne, hogy ott bent tényleg él és mozog valaki.
lei
 
 


Lei!

Köszönöm!

Ma megyek a Genesisbe 2-re már nagyon várom, egyedül...

Ja! Nagyon kedves volt a nő, aki felvette a telefont és időpontot adott.
Vendég
 


Sziasztok!

Niki! ez aztán az igazi kismamapocak! :D Ez már bizony nem kérdéses, hogy egy bébit takar! Gratula, viseld büszkén te is!

Lanyané! Igen, hivatalosan a 18-20. hét között van a genetikai UH, az AFP eredményének ismeretében. Nekem ennek ellenére jövő 7 csütörtökre adtak időpontot a Margitban. Most kedden voltam AFP-n, azt mondták kb 8nap az eredmény, azért be kell mennem, és úgy át az UH-ra. Pedig még csak 17+4 leszek. Szóval szerintem annyira nem ragaszkodnak a 18. héthez. De az a biztos, ha rákérdezel a dokidtól, vagy ott, ahol az UH-t csinálják.

Apróka! Sajnálom, hogy ilyen bunkó emberek vannak! Biztos valami felettesére mérges az illető (vagy otthon nincs rendben vmi :wink: ), akkor szokták az ilyen al
akok így, ok nélkül azon kitölteni a mérgüket akiken úgy gondolják, hogy lehet... Elég egy gyarló megoldás. Pláne, hogy el se mondja, hogy mi a gond, csak vagdalkózik. Mindenesetre megértem, hogy most ki vagy akadva, sírj egyet nyugodtan, ha úgy megkönnyebbülsz! Aztán sz.rjál rá, az ilyenek nem érdemelnek mást!!

Beleki! DE jó neked, hogy ma UH-zol!!!! :D

panna1
 
 


Sziasztok, megjöttem én is az AFP-ről. Jó sok vért lecsapoltak tőlem:(( mert kértem rubeola szűrést is:(

na de túléltem:) és köszönöm a bókokat a pocimra, nagyon büszke vagyok rá, bátran mutogatom, olyan jó érzés, hogy van:))

szegény apróka, elhiszem, hogy rossz lehetett, de tojni rá, nehogy már egy ilyen hülye elrontsa a kedvedet. Ha bárki ilyen hülyén viselkedik velem én rögtön a babára gondolok, mert ő a legjobb, legfontosabb és egyből könnyebb nyugodtnak maradni;)

nagyon szép napot mindenkinek!

beleki, várunk ám az élménybeszámolóval, hírekkel:)

sniky
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Én nem birok hamarabb felkelni bocsi. Én ugy irigylek mindenkit aki még dolgozik, olyan rossz itthon semmittevészni. Néha halálra tudom unni magam. DE én ezért is örülök, hogy itthon maradtam mert az emberek annyira bunkó tudnak lenni és érzéketlenek.
Nehéz ugy lenni hogy egyik fülön be a másikon ki, főleg ha veled szembe üvöltöznek. De a sírás nem szégyen ha jön engedd ki apróka!

Lányok most komolyan de hülye kérdést teszek fel. mikor vagy 16hetes ha már elmult a 15dik hét és a 16dikba vagy ? vagy ha tulvagy a 16dik héten és belépsz a 17be. Én ezt nem is kérdeztem meg a dokimtól és mindig ő kérdezi hogy most akkor hány hetes is vagyok. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ szégyellem magam.
javascript:emoticon(':oops:')

Tök jó nézegetni a képeiteket, olyan szépek a babák meg ti is.
Lei valamikor már elküldöm a képet csak a párom véletlen letörölte :( igazi kis zseni a géphez. de majd csinálunk ujjat és akkor igénybe veszem a segitséget.

Kellemes hétvégét mindenkinek én most nem leszek netközelbe hétvégén.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Mecsi: én úgy tudom, hogy mikor kérdezik hogy hány hetes vagy, mindig a betöltött hetet kell mondani. A 16. hetet akkor töltöd be, amikor 16 hetes és 0 napos (16+0) vagy, utána már a 17. hétben vagy, de még nem töltötted be.
lei
 
 


Hétvégén én sem leszek. Ma megyek sícuccokat nézegetni barátnőmhöz. Síelni ugyan nem fogok, de öltözék azért kelleni fog :)
szombaton jelentem be anyukámnak és bátyáméknak a babát, biztos lesz nagy örömködés. :lol:
aztán este meg bowlingozni megyünk barátokkal közben meg vacsizunk is.
Szerintetek lehet bowlingozni terhesen? Úgy értem azért ott mégiscsak 8-10 kg-os golyókat kell emelgetni, nem?

vasárnap meg kimegyünk a Pecsába bolhapiacra, aztán meg barátokhoz megyünk át, a thaiföldi nyaralásukról mutogatnak képeket. Szóval lesznek programok rendesen. De nem bánom, jó hogy zajlik az élet.

Néha én is álmodozom, hogy milyen jó lenne otthonmaradni, de aztán rájövök, hogy én is megőrölnék egy két hét után otthon. Mondjuk hetente egy-két nap pihit el tudnák azért otthon viselni.
:?
lei
 
 


Lei, én bowlingoztam pár hete, és nem okozott gondot. A legkönnyebb golyókkal, de amúgy is azokkal szoktam.. Persze ahogy érzed, ha nem esik jól, ne csináld, én azt mondom..

yuyu79
 
 


A heteket az ucso mensi első napjától számitott hetekkel nézzük? tehát ha nekem nov 11.én jött meg akkor utánna 19én már az az első betöltött hét?

Egy barátnőm azt mondta hogy attól az időponttól számoljak vissza amire kiirtak és akkor az a betöltött hetem. Én már nem értem. Hétfőn megyek dokihoz beutalóért AFP miatt most már akkor rákérdezek mert a végén kiderül hogy még várnom kell egy hetet vele. :lol

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Mecsi, az utolsó mensi első napjától számítják. A példa szerint igen 19-én voltál 1 hetes, de persze ezt még akkor nem tudtad :-) A betöltött hét számít, tehát 16 hetes 16+0-tól 16+6 napig vagy.
Vendég
 


mecsi: elvileg az utolsó mensi első napjától kell számolni a heteket tényleg. Én most kiszámoltam, hog ynekem akkor már be kellett volna töltenem a 15. hetet, de a tegnap előtti UH szerint még csak szerdán töltöttem be a 14. hetet. Szóval nálam is van egy hét eltérés a két számolás között.
De valak azt is mondta itt a fórumon, hogy általában a legelső UH, vagyis a 6-7-8. héten csinált UH mondja meg a legjoban a pontos hetet, úgyhog yazt kell alapul venni. Hát nem tudom. Igazság szerint a babák a saját ütemükben nőnek, éppen ezért lehet az, hogy adott esetben egy UH-n kiderül, hogy egy héttel nagyobb a kora a méretei alapján az addig feltétlezettnél.
Szerintem a 18. heti UH-n úgyis kiderül, ha nem jó időben nézik, a baba méretei biztosan megmondják ezt szerintem.

yuyu: köszi, arra én is gondoltam, hogy maximum majd a legkisebb súlyú golyóval fogok gurítani. egyébként mindig arra gondolok ilyenkor, hogy csomó kismama a már meglévő 10 kg-os gyerkőcét is szokta emelgetni terhesség közben, szóval csak nem lehet gond akkor.
lei
 
 


Hát ezek szerint hiába megyek hétfőn beutalóért , kedden akkor még nem mehetek AFPre majd csak rákövetkező héten :( Pedig már nagyon túllennék rajta.

KELLEMES HÉTVÉGÉT MINDENKINEK!!!

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


mecsi:)))

mindent a maga idejében, ne sürgesd a dolgokat:)))

beleki,

hol vagy? mi volt az uh-n? furdallja az oldalamat...

sniky
 
 


Sziasztok!

Nagyon-nagyon kedves volt a nő (Barna CSilla), Ja! titeket is bejelölt az iwiwen? Engem igen...

Fantasztikus volt. Minden rendben talált, ma van a 15+1 nap, minden méret e körüli napot mutatta, kivétel a combija, ami 13+5 napnak mért... (??) szerintetek ez mi. Nekem azt mondta, hogy, mivel nem vagyunk nagy termetűek (én 166 cm, párom 175 cm-->kb.), ezért ez az érték normális.

CSupa érdekes dolgot csinált, fogta a fejét, és eltakarta az arcát. A lábát persze keresztberakta, amikor szemből néztük.

Egyéblként össze vissza mozgos, rugdosott, járt a keze. Valami YES-t is mutatott.

Lehet, hogy nálunk is fiú baba lesz, 60%, de a köldökzsinór ott volt és persze nem mutaogatta magát. Viszont, egy idő után elbújt a lepény mögé, nem akarta tovább folytatni, és van egy olyan kép amin már csak a két vádlija és tlpa látszik.

DVD-t kaptam, de nem tudom, hogy abból, hogy lehet kiszedni képet, nyomtatva egyet kértem. SEgítség? Így csak hétfőn tudok képet mutatni...

Én nagyon boldog vagyok!

Mindenkinek nagyon szép és vidám hétvégét kívánok! Lehet, hogy azért még benézek.


Ennyi az élménybeszámoló.
Vendég
 


Sziasztok!

Na, kialudtam a migrénemet, a rosszkedvet még nem sikerült.
+ fogadalmat tettem: még egy dobás és irány a több hónapos táppénz. Már nincs vsuztenivalóm, mivel kisbabával közszférába úgysem vesznek vissza. :?
Azért azt elvártam volna hogy a főnököm (mert ez az ember korántsem az) kiáll értem, de ezidáig nem tette, csak közölte, hogy ne legyek rosszkedvű. kösz. Kíváncsi vagyok ha őt sok szép kötőszóval megfenyegetik, meddig vigyorogna.....
Na mindegy.
Sajna válaszolni nem lehetett, illetve megkérdezni hogy mi a baja, mert amikor szobatárnőm le akarta ülteni, hogy megbeszéljék közölte, hogy jobb ha befogja a "pofáját".
Szóval ez van. Én meg hiába gondoltam Prücsire, annyira kikészített, hogy egész délelőtt zsepiket használtunk. Ráadásul ügyfélfogadás és civil szervezetek pályázatainak kiadási napja volt, tehát egymást érték a látogatók, akik kerek szemekkel bámultak, hogy miért nem tudjuk abbahygani a bőgést. Szóval remek nap volt, legszívesebben elmentem volna a fenébe.
Szuper hogy végre hétvége jön, így most végre élvezhetem a stresszmentes napokat, kivéve hogy holnaőp sajna nagyómhoz megyek, ami megint rátesz egy lapáttal a "jókedvre", mivel szegénykém már csak csendesül.

Ja és fogytam 3 kilót múlt héthez képest :?: :?: Párom meg kb ennyit hízott..... és közben a pocakom meg a derekam nő és nő. Nem értem.
De amint lesz kis időm én is készítek pocakfotót, mert már eléggé látszik.

Jó éjszakát!

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


beleki ugye milyen cuki volt a babátok ,jajj már úgy várom a jövhét csütörtököt,hogy menjek :D

lanyané
 
 


Szép reggelt!

Lanyané! Nagyon cuki volt, tegnap megnéztük a szüleimnél, aztán ittthon és ma reggel mér1*.... Gondolhatod... :)

Jó érzés volt látni, hogy minden rendben odabent.

Megyek is, gyönyörű idő van, mi lehet, hogy elmegyünk kirándulni...

Szép 7végét.
Vendég
 


Beleki, gratulálok, és jó kirándulást!

Aprooka, szerintem is írasd ki magad, ha nem hagynak békén. Inkább "unatkozz" otthon, mint hogy ez legyen rendszeresen..

Mi szülinapozni megyünk, a Nagymamám ma 82 éves :-)

yuyu79
 
 


Sziasztok!

Beleki! Örülök, hogy nektek is jól sikerült a babamozizás. Észrevettétek, hogy a picurkák milyen szégyenlősek? Szinte alig tudni még "biztosat" a nemükről! Mindegyik takargaja magát. :lol:

Apróka!
Nem lehet könnyű neked. Sok erőt kívánok a nagymamidhoz is, meg a munkához is. Bár remélhetőleg több ilyen vadbarom nem kerül az utatokba. Az a 3kiló fogyás nem semmi azért. Figyelj oda magadra, lehet, ne idegeskedj, egyél rendesen :!: Ha sok ilyan stresszhelyzet adódik a munkahelyen, lehet hogy tényleg érdemes táppénzre menned. Biztos, hogy rád férne a pihenés! Gondolj a babára, ő legyen az első!

Nekem szintén van jó hírem: megkaptam az integrált eredményét, és negatív. Azaz esély a Down-kórra: 1:100000, velőcső záródási rendellenesség esélye: 1:2900. Szóval ici-pici az esély arra, hogy bármi ilyen jellegű gond lenne. :D
Még jövő 7en genetikai UH, aztán ha ott is rendben minden (miért ne lenne?), akkor azt hiszem a kezdeti aggodalmakon tú lehetünk.
Bár ahogy olvasom, később meg majd azon aggódunk, hogy nem mozog-e túl keveset/sokat a baba. Mindegy, szerintem innentől kezdve már mindig lesz kiért aggódni,akár 1 éves, akár 18 éves a gyerek... Anyukám mindig mondta- amikor visszavágtam neki, hogy mit kell itt ennyire félteni minket- hogy majd rájövök, ha én is anya leszek. Most kezdem kapisálni, miről is beszélt. Hiszen még csak pocakban van,elvileg biztonságban, és már parázok néha. Pdig azt hiszem én még nem is a nagyon aggódó típusba tartozok...

panna1
 
 


sziasztok:)

Beleki, nagyon örülök, hogy minden rendben és ilyen jól sikerült a tegnapi nap:)))

Aki csak teheti menjen kirándulni ebben a gyönyörű időben!!!

Apróka, nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz napod volt, tényleg az lenne a legjobb ha kiíratnád magad, nagyon nem kell ez a stressz.
Sajnálom a nagyiddal történteket is, sok erőt és kitartást neked és azért próbálj egy kicsit jókedvűnek lenni a baba miatt is, meg a szép dolgok miatt, mert akadnak bőven;)

én most lemegyek a kozmetikusomhoz kicsit kényeztetni magam aztán irány a természet:)

sniky
 
 


panna,

gratulálok a jó eredményekhez!!! :)

na mentem, később még benézek:)

sniky
 
 


Tényleg baromi jó idő van! Vasrnap lehet, hogy mi is kirándulunk egyet vmerre. Egy kis erdei séta jót tesz, az tuti!!
Ma meg még mosok, takarítok, kicsit dolgoznom is kell. MEgyünk Decathlonba is kismama fürdőruhát venni, mert hát kezdem imitt-amott kinőni az úszódresszemet... Estefelé meg egy barátunknak szülinapi meglepi-partija lesz, úgyhogy nagy társaságban fog telni az este.

Jó 7végét Nektek is! Használjátok ki ti is a szépp időt, ha lehet!
Pusz: Panna

panna1
 
 


Panna gratulálok az eredményedhez! Nekem az mondták, hogy a down kockázata 1: 24000-hez, szóval a tiéd még jobb, vagy csak máshogy számolnak. Mindegy is, nem ez a lényeg, hanem, hogy minden rendben van. Kívánok mindenkinek nagyon szép napot!

szuszu
 
 


Sziasztok!

Tényleg tavasz illat van tegnap este óta. Ez kicsit feldobja a hangulatomat.

Gratulálok a jó eredményekhez mindenkinek!!
Én holnap megyek AFP-re, de ez olyan kombinált tesztszerűség, nem sima.
Aztán sajna UH csak 3 hét múlva mert elutazott a dokim. Lehet hogy esti ügyeletbe belógok egy UH-ra valamikor, mert ez a 3 hét kicsit sok.

Igen, eldöntöttem: még egy dobásuk van és jövök haza babaszobát berendezni. :)

Ma voltunk nagyómnál, semmi javulás, de már nem is várjuk. Annyira békés, hogy ezt nagyon irigylem tőle. Ő most március 3-án lesz 94 éves a drágám. A 82. év is csodás kor, szóval Isten éltesse az ünnepeltet!!!

Mi is ma rokonlátogatásra megyünk este, párom unokatesóihoz. Aztán holnap dolgozik, így én ma lustulok és holnapra hagyom a háziasszonykodást.

További szép hétvégét mindenkinek!

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Köszi a gratukat.
Yuyu! Nagymamádnak boldog szülinapot!

És megszületett az első pocakfotóm is:
Kép

panna1
 
 


Most megyünk vendégségbe! ROhannom kell....
További jó 7végét nektek!!!

panna1
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?