Új privát üzeneted érkezett!

És az agykontroll arra is jó, hogy betömődjön a lyuk? :lol: Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki, remélem nem sértődsz meg! Biztos csak irigykedek, mert nekem sosem sikerült annyira koncentrálnom, hogy bármit elérjek agykontrollal. :oops: Amúgy az én fogorvosom egyértelműen azt mondta, hogy nyugodtan lehet fájdalomcsillapítást kérni, nem árt a babának. (neki is van 3 gyereke, tuti nem mondaná, ha nem így lenne) Én inkább kérek, minthogy egész idő alatt attól rettegjek, hogy mikor fog belenyillalni a fájdalom! Persze várandósan majd lehet, hogy én is másként gondolom...

Kép
Kép
tabati
 
 


Belekinek lehet, hogy az is menne :D én csak a fájdalomcsillapításra használom max.
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Csak gyorsan bekukkantottam, mert már meglehetösen fáradt vagyok. Dokinál minden rendben, de nem kaptam képet, így nem tudok igazán mivel büszkélkedni. Olyan gyorsan körbenézett a pocakomban, hogy követni is alig tudtam. Pedig elgyönyörkedtem volna a babámban még egy jódarabig! A jelek szerint minden megvan rajta darabszámra és a nemét tekintve is bíztatónak tünik az elsö elörejelzés. Úgy törökülésben ült a képernyön, vagyis alulról nagyon jól be lehetett fogni és onnan ézve leginkább kisfiúnak (s remélem ezt már nem dugja el vagy cseréli be valami másra) nézett ki!! Ez nagyon, de nagyon jó hír, mert akkor eddig kettö-kettö lenne az állás, vagyis döntetlen. :-)
Legközelebb majd a 20. heti UH lesz az érdekes, mert akkor mindenét tüzetesen megszemléli. Utána lehetne a 25. hét környékén 3D csináltatni 62 Euroért, azt majd addig kitotózom, hogy ki tudjuk-e gazdálkodni. Párom kicsit fél töle, nehogy ártson a babának...
Terheléses cukorvizsgálattal is megkínált 17 Euroért, de nem tudom, hogy van-e értelme, ha eddig nem volt ilyen gondom. Rá is kérdeztem és szerinte se sok az esélye, hogy most kijönne ilyesmi nálam, tehát feltehetöleg attól is eltekintek. De biztos ami biztos, megkérdezem az anyámat, mert ö gyerekorvos és terhességi tanácsadó, csak fogja tudni, hisz nála jobban aligha ismer valaki.
Amúgy meg bármikor csináltathatok UH-t 32 Euroért...
Most 5 hosszú, várakozással teli hét következik. Már nagyon várom, hogyérezzem a lepkét vagy késöbb a focizó kisöcsit a hasamban!
Én imádok terhesnek lenni (errefelé nem sok szaladgál az én fajtámból), ha rajtam múlna, föállású kotlós lennék - szigorúan saját használatra! :-)
Amikor a szülés közeleg, belémhasít a fájdalom, hogy vége ennek a gyönyörü idöszaknak és ha pechem van, mindörökre!

Ma du. betúráztunk a városba. 4 órát gyalogoltunk, mire beértünk és elintéztük, amit kellett. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, élvezték, de most kidöltek egyszerre. A táv kb. olyan, mintha a Határ útról (Köbánya-Kispest után az elsö metro megálló a város felé) próbálnánk a belvárosba besétálni. Itt annyi a különbség, hogy ebböl kb. 2 óra az erdön keresztül vezet, ami azért kellemesebb út, mint a sok autó büzét szívni.

Na eleget meséltem mára, várom a kókuszos álomsütiket - csak a receptjüket és már itt se vagyok!

Jó éjt, nagyon kellemes éjszakát, gyönyörü ébredést és kiegyensúlyozott napot addig is, amíg újra elökerülök!

Barbi
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Nekem lehet, hogy az is menne. :D Vagy inkább úgy fogalmaznék Nekem biztosan megy. Csak az a baj, hogy gyerekkorom óta rettegek a fogorvostól, még a kórház (rendelő) szagától is. Nálam extra fogorvosnak kell lenni, de szerencsére meg is találtam, egy tündéri orvosban.

Egyébként... az agykontroll egyetlen egy pozítiv hatása elég ahhoz, hogy elhidd, hogy tökéletesen működik az agyad és tudod irányitani.

Amióta ismerem és gyakorlom, teljesen megváltozott az életem, mind család, munka.. minden a számomra lehető legjobban alakul.

Tabati! Egyébként ez nem irígység, amit említettél, hanem hitetlenség, így szimplán!

Szép és vidám napot mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Én is előkerültem végre, de csak nagyon röviden; hihetetlen sűrű hetünk lesz!! Koronaként a 7re vasárnap 4d!!! :lol: Már alig győzöm kivárni....

Barbi! Gratulálok! Ez igazán jó hír!! Azt meg, hogy mit hoz az élet; sose lehet tudni...lehet, hogy pár év múlva úgy alakulnak a dolgok, hogy jöhet még egy babó...


Csenge! Nem tudom, hogy ez valami statisztika, hogy akkor a 3. is val. ugyanaz a nem? Miért valószínű, hogy a 4. lesz más nemű? (Nem értek hozzá, azért kérdezem. :oops: )Olyan érdekes dolgok vannak itt a közelünkben is.. 4 lányra bevállaltak az 5. gyerkőt fiú reményében... ikrek jönnek: lányok! :lol: (férjem kollégája)Barátnőméknek 2 lány után fiú, pedig első uh-n biztira mondták a lányt (18. hetes uh-n; utána még a terhesség alatt kiderült, hogy fiú lesz)

Aprooka! Sajnálom, ami szegény nagymamáddal történik, én nem is tudom milyen lehet; korán elvesztettem a nagyszüleimet, még elég fiatalok voltak- és borzasztó megrázó élmény volt a váratlant elfogadni; de a pótdédimmel mi is átéltük (bár én még csak 10 éves voltam); a végén már a fél éves szenvedése után- 93 éves volt- mindenki azt kívánta, aludjon el csendesen, mi elengedjük, ha menni akar a papához; 2 nap múlva halt meg.. akkor nehéz volt elfogadni, hogy neki így volt jobb.. ezek szomorú dolgok.. :cry:

Nem tellik a receptes topik :( ; de megígérem, hogy jövő 7en én is rakok fel valami egyszerű finomat!!

Soma baba megkapta a 18 hós oltást; és túléltük!! Paráztam tőle, mert hiába borogatom mindig az oltás helyét, csúnyán be szokott dagadni, és több napig tart, most is fájt a pici kis lába, mutogatta, meg húzta; de most szerencsére 1 nap alatt rendbejött!!!

Val. csak holnap lesz megint bekuk!

Szép napot Nektek!!!!

puszi: mákszem

Kép

Kép
mákszem
 
 


beleki!

Félreérted! Nem hitetlenség. Inkább lustaság, vagy inkább feladomság! :lol: Régebben én is próbálkoztam az agykontrollal (meg is van a könyv) egészen az alapoknál megragadtam. Amikor arról volt szó, hogy fekszem az ágyon és gondolatban írjam körül a testem, elkezdve a lábamtól, akkor már a kezemnél azon gondolkodtam, hogy mit kéne venni a boltban. :lol: A koncentráció mint olyan... nálam sajna...
Mondjuk egyszer panaszkodtam egy ismerősömnek, aki szintén agykontrollozik, hogy nem tudok lemenni alfába. Elmeséltem neki mi volt, meg mindent, és azt mondta, hogy szerinte le tudok menni, és mindig sikerül is, csak én valami nagy változásra várok, pedig ez egy természetes dolog és sok ember például ébredés után sokáig alfában van. Úgyhogy lehet, hogy mégis hitetlenség? :lol: De akkor tudatlan hitetlenség! :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok!

Annyira vicces olvasni amiket írsz tabati!
Szinte egy az egyben ugyanez volt velem is.
Mivel eléggé ideges típus vagyok és államvizsgák alatt kissé kikészültem, párommal megpróbáltunk agykontrollozni meg relaxálni. Háát, amikor ott tartottunk, hogy képzeljek el egy szép tájat és menjek jó messze, én már a 4. aznap magolt tételemet ismételtem magamban. :oops:
De a vásárlólista elkészítése is ezen alkalmakkor zajlott bennem. Ha meg épp nem voltam semmivel elfoglalva, akkor 2 perc alatt tök ideges voltam, hogy miért kell nekem feküdnöm és értelmetlen dolgokat csinálnom.
Tudom, tudom, nem értelmetlen, hiszen sok embernek segít, de valahogy engem soha nem tudott lekötni, pedig hittem benne az elején.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


én anno a jógával voltam agy, mivel én köztudottan örökmozgó és állandóan agyaló emberke vagyok. így nagyon szkeptikus voltam a jógával szemben. De aztán elkezdtem, és teljesen bejött, sikerült ellazulnom az órákon, és annyira feltöltött energiűval utána ez a nyugalom. Szóval változik az ember az élet során. :P
lei
 
 


Van valakinek pocakfotója már? Mert akkor elkezdhetnénk berakni ide őket....rólam tegnap készült egy :)
lei
 
 


Sziasztok!

Lei!
Várjuk a pocakfotót! MÁr én is gondoltam rá!!!

Kép
Kép
györesz
 
 


Íme:

Kép 3. hónap
lei
 
 


Mondjuk este mindig nagyobbnak tűnik a pocak, mint napközben. Melóban szinte nem is látszik. Vagy lehet, hogy ezt csak én hiszem és közben már mindenki gondolja, hogy mi a helyzet , hehehehe
lei
 
 


lei!

Hogy gömbölyödik.

Mostanában nekem is elkezdett látszani már, mondjuk alapjában véve volt egy kis pocakom, de most úgy kikerekedett alul, hogy csak na :)
Viszont nagyon utálok fotózkodni. Szóval még megbeszélem magammal a dolgot. :oops: :oops:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


aprooka: ugyan már, itt ne szégyeld magad. Később majd mindannyian óriások leszünk :)

Várom a képeket Mindenkitől!!!! :lol:
lei
 
 


Sziasztok:)

Lei,
Nagyon helyes kis pocid van:)

Este megpróbálok én is feltenni képet, bár én már nem vagyok ilyen szép karcsú mint Te! Érdekes ez a pocak dolog, mert nálam már az elejétől kezdett gömbölyödni és most már nagyon szépen látszik, pedig előtte nem volt hasam egyáltalán.

sniky
 
 


Jaj, nem azért. Világ életemben utáltam a fotózkodást, ezen az sem változtat, ha növök előrefelé. :)

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


lei pocakfotóján felbuzdulva próbáltam csinálni én is egyet, mert határozottan látom, hogy már nő az én babapocakom is, de sajnos a fotó nem adja vissza... :( a fotón a fönti hurka még mindig nagyobbnak tűnik, mint az alsó :( szóval majd megkérem apát, hogy alkosson egy jobb fotót és akkor azt beteszem!

sophie27
 
 


Lei,

Szép pocid van már. :lol:

Nekem is van már pocim elég rendesen.

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


Sziasztok!

Lei! Nagyon kis helyes pocód van! :lol: Szerintem elég egyértelmű, hogy nem a kajától. JÓk lettek az eredményei? Ezek már az AFP-s, cukros leletek?
Én is megpróbálok majd fotózkodni, csak vhogy elő kell kelrítenünk az áttöltő-kábelt, mert most nagyon nem találjuk.... Ma reggel már mi is megállapítottuk a párommal, hogy elkezdett nőni a apocakom. Elég határozottan. Kilóba még csak +1nél tartok, de a pocim már rendesen gömbölyödik. Na majd ti is meglátjátok, ha sikeredik fotót felraknom...

Képzeljétek, letudtam én is a vérvételeket. És akkora, de akkora jó hírt kaptam, hogy most fülig ér a szám! :D Kiderült bent a terhesgondozóban, hogy a dokim visszament a Margitba (bocs, János II-be), ráadásul állományba (azaz főállásba). Azaz szülhetek majd ott, nála, és valszeg egy kicsit olcsóbb is lesz így a dolog. Úgyhogy nagyon hepi vagyok! Elvileg már most is bent volt a dokim, de nem zargattam.
A cukros lötty megivása nem jelentett gondot, alapjában véve nem volt gázos az egész. 3/4 8 körül értem oda, fél órát mondjuk ücsörögtem, mert voltak 2-en előttem, aztán vettek vért az AFP-hez, bekavarták a löttyömet, én meg kint belerakhattam a citromot is. Olyan volt, mint egy kicsit tömény limonádé. De egyáltalán nem volt gáz. Vizet lehetett inni előtte is, utána is. Ami elég vacak volt, az a 2 óra, amit még mindig kaja nélkül kellett eltölteni a következő vérvételig. Én dinka meg elmentem egy-két dolgot elintézni, ahelyett, hogy a fenekemen ültem volna. SZóval a végére azért kezdtem egy kicsit vacakul lenni, kicsit szédikéltem. DE azért gyorsan visszarobogtam a Margitba, egyből levették a vért, és toltam is befelé a magammal vitt almát. :)
Jövő 7 csütörtökre kaptam időpontot UH-ra, gondolom ez már a genetikai lesz. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar sorra kerül az is. :roll:

Agykontrollhoz kapcsolódva: én voltam tanfolyamon, még nagyon régen, mostanság gondolkodom egy ismétlőn. Nekem nem az volt a gondom, hogy máshol járt az agyam alfába menet, és programozáskor, hanem mindig belealudtam. Kevés dolog volt amit rendszeresen használtam belőle, mert be kellett volna gyakorolni a dolgokat, mindenesetre a pozitív hozzáállás és önmagam lelkesítése megmaradt, vagyis jobban bízok magamban, hogy meg tudom csinálni, amit elterveztem. De összességében még így is azt érzem, hogy jó hatással volt/van rám.

Az is tök igaz lehet LEi, amit írtál, hogy különböző periódusai vannak az embernek. Nekem úgy 4-5 éve volt, hogy nagyon érdekeltek a lelkizős, meditatív dolgok. Ezelőtt viszont egy évvel viszont úgy éreztem, ha beülnék egy jóga órára, egyfolytában röhögnék. Aztán mostanság kezdem érezni, hogy lehet, hogy csak jó lenne jógázni vagy ilyesmit. Persze ez most lehet, hogy a terhesség vonzata is, hogy megint érdekelnek a belső dolgok...

Na jó hosszú lettem! Bocs a szájmenésért! :oops:

panna1
 
 


Gabi,

hogy vagytok? Örülök, hogy már megnyugodtatok mindannyian, biztos minden rendben lesz és nézd, intéztem megint napsütést:)

sniky
 
 


lei!
Szépen gömbölyödsz! Én is haladok rendesen! Multkor egy ügyfél megkérdezte, hogy hanyadik hónapba vagyok, úgyhogy gondolhatjátok, pedig alapjába vékony vagyok!
Na majd apát megkérem, hogy csináljon rólam is képet!

Kép
Kép
györesz
 
 


Panna, miért csinálták Neked ilyen korán a terheléses cukrot? Azt hittem az csak a 23. hét körül van... Nekem jövő hétfőn lesz az AFP, aztán ha megvan az eredmény, a 18. körül uh.

Lei, gratula a szép pocakhoz! Majd én is próbálok valami képet összehozni..

yuyu79
 
 


Nikianyu,
Köszi a szép időt, már jó hogy nincs olyan hideg és ennél csak jobb lesz :lol: :lol:

Amúgy jól vagyunk mozgolodik, helyezkedik. :lol:

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


panna: nekem ez még csak a házorovos által elküldött vizelet és vérvizsgálat volt, de egy lightosabb terheléses vércukor is volt, csak itt lehetett a vérvétel után reggelizni és úgy visszamenni két óra múlva. Szóval nekem még hátra van a cukros lötyi.

yuyu: panna is és én is a Margitba járunk terhesgondozásra és ott kétszer van terheléses vércukor mérés sajnos. Van egy a 16. héten és lesz majd a 23. héten is. :(
lei
 
 


Igen, úgy van, ahogy Lei mondja. A 23. hetiben az lesz a jó, hogy a lötyit otthon is meg lehet inni. Azaz felkelek 6-kor, legurítom a limót, aztán még visszabújok aludni egy 1,5órára. Így talán nem is leszek annyira éhes. Bár azt nem tudom, hogy akkorse lehet-e majd enni közben... :?:

panna1
 
 


Hahó!

Ma voltunk először UH-n... Nagyon rukkapált... :)
Nagyon boldog vagyok!

További szép napot!
Vendég
 


Hogyan csatoltatok képet?
Vendég
 


nem tudom Ti hogy vagytok vele, de engem ez a szeles idő totál kikészít, tegnap olyan hóvihar volt. Minden délután 1-2 között migrénem kezdődik és szenvedek vele. A cola elmulasztja valamelyest, de az meg olyan egészségtelen. :cry:
na igen, migrénről jut eszembe, most megpróbálom elérni az anyóspajtást....

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Beleki, amikor elkezdesz ide írni pont itt a szövegelés felett megjelenik az instrukció, hogy hogyan kell képet beilleszteni.
De van fentebb egy kis ikon, kép névvel is. Gondolom azzal is lehet, bár itt még én sem próbálkoztam ezzel.

Anyósom nincs otthon, valószínűleg a 7 gyermeke után rohangászik. Illetve az otthonmaradottak után.
De majd még hívom.
Ma megint helyettesítek az irodában, ami megint túlórával jár persze. :?
És nem engednek el szabira, az egyetlen héten, amikor jó lenne páromnak is az államvizsgák közepette.
Így lemondhatunk a szülés előtti pótnászútról is. Sajna esküvő előtti héten vettek fel dolgozni, így akkor sem léphettünk le, csak 2 napra.
Na, azt hiszem ez ma nem az én napom.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Fel a fejjel Apróka! Ne keseredj el! Próbáljatok legalább egy hosszú 7végét, olyan 4 naposat lecsípni! Már az is sokat számít. Mi is ilyet tervezünk a férjemmel. Utána úgyse nagyon lesz egy ideig rá lehetőség, hogy kettesben kimozduljunk pár napra. Bár ahogy anyumat ismerem, a gyerek pesztrálásával nem lesz gond! :D

panna1
 
 


én is most szervezem már nyárra a barátnőkkel, hogy legalább egy-pár napra le tudjunk menni csak csajok a Balcsira. Június után már nem nagyon fogok ugrálni az biztos :)
lei
 
 


Azt hiszem, most tartok egy kis délutáni csendespihenőt. Nem vagyok a 6órási keléshez hozzászokva +ez az éheztetés, meg vérvétel is leszívott rendesen energiailag.
Később azért még bekukkantok! :wink:

panna1
 
 


[quote="beleki"]H írta:belekiogyan csatoltatok képet?


először is az adott képet, amit csatolni akarsz, át kell méretezned, hogy max. 600*600 pixeles legyen, mert különben nem engedi csatolni a rendszer. Aztán ha ez megvan, mintha hozzászólást írnál, a szöveg írás alatt van egy olyan, hogy melléklet feltöltése. Arra kattints és ott csatolhatod a képet, amit akarsz. aztán még az elküldés előtt nézd meg az Előnézet gombbal, hogy tényleg jó lesz-e az üzenet.
lei
 
 


jó pihizést Panna, aludj helyettem is.
Már lehet hogy kérdeztem, de nektek hogy engedik el ezeket a dokis-vizsgálódós napokat? szabinak kell kivenni? vagy csuszika?

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Aproka,

Nálunk ilyen szempontból nagyon rendesek, simán el tudok menni mindenféle vizsgálatra, anélkül, hogy szabit vennék ki. Persze igyekszem úgy intézni, hogy vagy reggel keljen mennem, vagy 6 körül, így 1-2 órát vagyok távol.

Sajnos nem mindenhol ilyen engedékenyek, de ha jófej a főnök akkor meg lehet vele beszélni.

sniky
 
 


Apróka, én itthon dolgozok, ezért aludhatok napközben. Persze cserébe van, hogy este 10-11-ig dolgozok...

panna1
 
 


Na szép... pedig törvényileg el kellene hogy engedjenek a vizsgálatok idejére, és nem is kellene ledolgozni. Fizetett távolétt, vagy hogy hívják ezt...

yuyu79
 
 


"A Munka törvénykönyve rögzíti a terhes és szoptató anyáknak a biztonságos és egészséges munkafeltételekhez, a terhességi vizsgálatok idejére való eltávozáshoz, valamint a huszonnégy hét szülési szabadsághoz való jogát."

yuyu79
 
 


Igen lányok ezt én is olvastam, hogy munkaidőbe is el kell hogy engedjenek és nem kell ledolgozni :lol: :lol:

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


Én általában a vérvételnél nem veszek ki szabit, hanem kimegyek és visszajövök, mi egy elég nagy cég vagyunk észre se veszi senki.
Csak a védőnőhöz mentelnél veszek ki szabit, mert ügye csak pénteken lehet hozzá menni 8-10-ig és utána már nincs értelme bemenni a munkahelyre, mert csak amúgy is 13-ig van munkaidő. :lol:
És most hogy majd megyek magazatvízvételre betegállományba leszek kb. két hétig. :lol:
Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


Lányok

Nem tudja valaki, hogy magazavízvétel után meddig érdemes otthon pihenni, vagy nem is kell olyan sokat :?: :?: Még azt se tudom, hogy utána ott kell-e maradni valamennyi időt, vagy rögtön haza lehet menni. Azt már hallottam, hogy utána 24 óra a kritikus idő a vetélésre. tehát szigorú fekvést tanácsolnak.
Ti tudtok, vagy hallotattok erről valamit???

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


jó, hogy ez a vizsgálatos szabis dolog most így tisztázva lett, mert én nemsokára beszélek a főnökkel és bejelentem neki a babát, de szerintem nem lesz baj, eléggé családias a légkör itt bent, nem hiszem, hogy szenyóznának bármiért.
lei
 
 


Habár a doki biztos elmondja majd, legalábbis remélem.
De majd rákérdezek :!:

Kép
Kép
minimano74
 
 


A törvények általában azért készülnek hogy nekünk jogászoknak legyen min vakarni a fejünket, hogy mit hogyan kerüljünk meg. :roll:
szóval sajna a gyakorlat mást mutat.
Nekem eddig a túlmunkámból kellett csúsztatnom, vagy szabit kivennem.
Nem mintha gáz lenne a dolog, mert már most 27 óra túlmunkám van, szóval van miből, de olan rossz, mert azt inkább egyben venném ki valamikor, ha esetleg tényleg el tu,dunk jutni valahova.
Amugy a hosszú hétvége menne, csak olyan jó lett volna elmenni kicsit még hosszabban.
Ti még nyár elején április vége-május eleje mernétek külföldre menni? Mondjuk nem messzire, csak Horvátország? Mi össz-vissz 2x voltunk lenne a tengerpartnál 5 év alatt és már annyira hiányzik.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


minimanó: ezt találtam a témáról, meg még annyit, hogy a vetélés kockázata csak közvetlenül a vizsgálat utánra vonatkozik, tehát hetekkel később már nem áll fenn a veszélye.

"Az amniocentézisnek ritka az anyai vagy a magzati szövődménye. Néhány nő a beavatkozás után 1-2 órán át enyhe fájdalmat jelez. Kb.1-2% az esélye a pecsételő hüvelyi vérzésnek vagy a magzatvíz-szivárgásnak, de ezek általában rövid ideig tartanak és kezelés nélkül rendeződnek. Az amniocentézis következményeként kialakuló vetélés esélye 1:200. A tű okozta sérülés a magzaton nagyon ritka."

Ez alapján szerintem jó, ha néhány napot, vagy egy hetet otthon pihensz utána a biztonság esetére.
lei
 
 


aprooka: szerintem május-június környékén még el lehet menni olyan messzire, hogy autóval azért pár óra alatt haza tudtok jönni, ha van valami. Én mondjuk csak Balcsira mennék júniusban, de akár még Horvátországot is bevállanám, de mondjuk csak a legközelebbi részeket, pl. Pulára, vagy ilyesmi, ami aránylag közel van autóval.
lei
 
 


Na közben félsiker:

Megtudtam az orrdugulásra jó homeopátiás bogyók nevét:
pulsatilla 9 ch
nux vomica 9 ch

Ezek a ch-k valamilyen potenciált jelölnek, így hát fontosak hozzátenni.
Remélem használni fog.

A migrénnel még jövök columbine, csak annak utána kell nézni.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


köszi, lei, akkor meggondolom. Mindenképp főszezonelőtt mennénk, mert úgy jön ki pénztárca-barát módon. :-)

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


minimanó: Ezt írta egy anyuka, akin vágeztek ilyent beavatkozást:

"A beavatkozás kb. 10 percig tartott. Jódos haslekenés, érzéstelenítő injekció, mintavétel.
Nagyon szép színű és állagú a magzatvizem. Az eredményre 3-4 hetet kell várni. Egy órával később már vígan sétáltunk kifelé a kórház kapuján. Most egy hétig pihenni kell (Állítólag a vizsgálat miatt egy hétig magasabb a vetélési kockázat)."
lei
 
 


egy másik kismama leírása:

"Nálam végeztek amniocentézist. Maga a beavatkozás fájdalommentes. Reggel mentem be a kórházba - előző nap csináltak egy UH-t - és de. végezték el. Ultrahang vezérlés mellett, helyi érzéstelenítésben egy tűt szúrnak be a hasfalon és a méhfalon keresztül, úgy hogy a magzat és a lepény ne sérüljön. Ezután egy másik tűvel szívják ki a magzatvizet. Az a jó ha 20ml-t sikerül, mert a vizsgálathoz így lesz benne elegendő magzati sejt. Végig nézhettem az UH-n, hogy zajlik az egész. Láttam, hogy a kisfiam olyan messze megy a tűtől amennyire csak lehet. Az egész kb. 15 percig tartott. Amikor a tűt kihúzták az egy kicsit kellemetlen érzés volt. Utána 2 óra szigorú fekvés, ágynyugalom. Enyhe menstruációs fájdalom normális, de nekem ez sem volt.
Az eredmény kb 3 hét múlva lett meg. Ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a sejtek kitenyésszenek és a kromoszómák vizsgálhatóak legyenek."
lei
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?