Na, most próbálom kicsit behozni magam. Bocsika, de nekem nehezen megy az eccerre 2 topikba való írás.
Drumka
Először is: még egyszer gratulálok Barbihoz! Nagyon tündéri! Igazad van. Nem kell azért követ vetned magadra, mert nem megy a szopi. Te mindent megpróbáltál, így sikerült. És felnőnek a babák szopi nélkül is.
Jesszum! Nem semmi izgalmak voltak Nálatok a szülés után. Örülök, hogy már minden OK. Lehet, hogy tényleg ez az 1 hét volt a gond. Ki tudja?! Minden gyerek más.
Mona
Dani baba még mindig ugyanaz a mosolygós kisbaba.
Réka is még reggel 6-1/2 7 felé kel.
Még szerencse, hogy Apa az áldozat.
Így én fél 8-ig tudok még kicsit pihenni. Aludni nem nagyon, mert eléggé egy légtérben vagyunk (én a galérián alszom), és minden felhallatszik. De jobb a semminél. Viszont mostanában Réka nem alszik délután, nekem viszont nagyon kéne az alvás. Tesóbaba jelzi, hogy itt van.
Ja, arról részben én tehetek, hogy Réka nem akar aludni, mert rá lett szoktatva, hogy cipeljük a sejhaját. Múltkor már sikerült úgy „elaltatni”, hogy lefeküdtem az ágyra, és kb. fél óra múlva mellém feküdt, még mocorgott egy darabig, de aztán elaludt. Csak az a gond, hogy hétvégén Apa altatja, és ő továbbra is cipeli a hátsóját, így meg hülye lesz majd lefeküdni magától. De még nem adtam fel. Nem adom be a derekam.
Réka kicsit később szokott rá az esti és reggeli cicizésre. Szerintem nem baj, a lényeg, hogy azért még van szopi is. A cickód meg lassan majd megszokja, hogy nincs annyira igénybe véve, és szépen elmarad majd a keményedés.
Emma
Látom, már Zalán is ügyeskedik. Na, innen aztán nincs megállás! Az ember annyira várja már, hogy kússzon-másszon, meg járjon, aztán mikor meg már megy, akkor meg sokszor visszasírja a régi időket.
Hú, akkor én lekopogom, mert nekünk elég simán ment a fogzás! Most már 12-nél tartunk.
Nelli
Sajnálom. Mondjuk az erőltetéssel én sem értek egyet. Ha nem kéri, úgysem tudod beletömni. Igaz, néha én is késztetést érzek, hogy beleerőltessem Rékába a kaját, mikor nem kéri, de rá szoktam jönni, hogy az csak ront a dolgon. Nem kényszernek kell az evésnek lennie.
Még 2006. karácsonyán kaptam a sógoromtól egy babás könyvet, abban az alábbi táblázat van a növekedésről (hátha másokat is érdekel):
A testsúly gyarapodása:
A 4. héttől hetente 150 és 250 gramm között (koraszülötteknél kezdetben magasabb értékek érvényesek),
a 4. hónaptól hetente 130 és 200 gramm között,
a 8. hónaptól havonta 250 és 400 gramm között.
Az 5. hónapban a súly gyakorta eléri a születési súly kétszeresét, kb. 1 éves korban a háromszorosát.
Ez csak egy részlete, de ha vkit érdekel a többi része is, akkor beszkenneltetem Apával és felrakom.
Ezen a súlykérdésen most én is elgondolkodom néha, mert Réka nem egy szumóbirkózó alkat. Pár napja mértük, és alig volt több 10 kilónál. De még nem szóltak, hogy sovány lenne. Gondolom, ilyenkor már jobban nőnek és kevésbé híznak. Legalábbis remélem.
Én banánt elég sokáig nem adtam Rékának, mert a védőnő nem javasolta. Azt mondta, adjak inkább „magyar” gyümölcsöket.
Még az is eszembe jutott, hogy majd úgyis kedvet kap az evéshez, ha látja, hogy Ti milyen jóízűen esztek. Szerintem ne emészd magad! Egészséges, mosolygós kisbaba. Nincs ott gond! Nekem is mindig Amica Ágnese jutott eszembe, mikor paráztam. Szegény Amica tudja is, mert telcsin is sokszor megtárgyaltuk. Olyankor mindig megnyugodtam.
És Brigi a képek alapján is egy stramm kiscsaj!!
Boldog Szülinapot Dorottyának!!!
Barbi
Álomkór nálam is van, de Rékánál is volt. Cicifájás inkább este, de nem vészes. Viszont a gyomromban állandóan nyomást érzek, émelygek. Rékánál ennyire nem emlékszem, hogy rossz lett volna. De hánynom még nem kellett. Kopp, kopp!! Párszor már elég erős volt az émelygés, de szerencsére bentmaradt minden. Ja, az étvágyam meg túl jó.
Gratula a dobogó szívecskéhez!! Amúgy Nektek anno spontán is volt esélyetek?? Bocsi, de már nem emlékszem, mi volt a gond.
Kismok
Réka meg a darabos kajákat nem nagyon komálja, bár kezdünk javulni. De a védőnéni mondta, hogy vannak gyerekek, akik nem szeretik annyira a darabos kajákat. Megnyugtatott, hogy nyugodtan pépesítsem még, ha darabosan nem megy le. Igaz, a kenyérhéjat, kalácsot, kekszet, sajtot simán bemajszolja, ma meg 1,5 savi ubit is megevett. Csak néztem! Ui. az elsőből megvolt még majdnem a fele és az egészet betömte a szájába. Már vártam, mikor kezd el fuldokolni, de megrágta és lenyelte!
Úgy látszik, fejlődőképes a gyerek.
Timi
Én a céklát felkockázom, megfőzöm. Elég sokáig tart. Vagy krumplipürével keverem, vagy sütőtökkel és natúr gesztenyepürével. Utóbbi elég fincsi!
Megnéztem a feljegyzéseimet: én először csak gyümiket adtam neki, és kb. 7,5 hós korától kezdtem a krumplit de még gyümölccsel keverve. A fő kaja még mindig a szopi volt. Majd hamar jött a sárgarépa, ált. krumplival. 8 hónaposan adtam már neki pár kölesgolyót is. 9 hósan kapott már másféle zöldséget is meg husit. Azért nálunk is elég lassan ment a dolog.
Feljegyeztem magamnak anno, hogy mit hogy csináltam neki (leírom, hátha tudod hasznosítani):
Husi – apróra felkockáztam, megfőztem, a főzővízbe raktam kis fokhagymát, hagymát és natúr vegetát (nem sós), majd leturmixoltam (levet kell hozzáadni) és lefagyasztottam a maradékot jégkockatartóban, így ha kellett, akkor csak kivettem pár kockát, és kész.
Brokkoli, karfiol - natúr vegás vízben petrezselyemmel, fokhagymával megfőzni, turmixolni.
Paradicsom (ezt lehet, hogy csak később adhatod) - héjatlanítani, kimagozni, olívaolajon megsütni, turmixolni. Bazsalikom mehet bele.
Cukkini – 1. héjával együtt olívaolajon párolni, turmix.
2. héjastul, magostul natúr vegás vízben, fokhagymával hagymával megfőzni, turmixolni.
Tök – apró kockára vágni, olívaolajon párolni, kapor, turmix.
Csem. kuk . – jól megpucolni,. megfőzni, ha megfőtt a szemek szélét éles késsel levágni és szépen ki lehet kaparni a belsejét, turmix.
Édesburgonya - ezt nagyon szeret(t)em, mert hasonlít az íze a sütőtökére, felkockázni, megfőzni, turmix. Lehet édesen és „sósan”, vagyis zöldséggel is adni.
Különben meg a zöldségeket ízlés szerint keverheted.
Bogáncs
Akinél UH-n voltam, az debreceni. Uis a saját dokim ugye Pécsett van, és oda csak később tudok menni. Most már tudom pontosan, mert kértem időpontot, 28-ra kaptam. Szóval, hogy addig se izguljak, elmentem itt is megnézetni, hogy minden okés-e.
Hát igen! Ezek az „állatos” dolgok nehezek. Úgy az ember szívéhez tudnak nőni. Én még a teknősömet is megsirattam.
Remélem, Lencus már meggyógyult! Olyan rossz, amikor betegek.
Boboka
Örülök, hogy vérnyomi kezd rendeződni. Fejfájásra én Belladonna nevezetű homeos szert szoktam szedni. Próbáld ki, hátha beválik!
Nekünk a védőnő anno azt mondta, hogy vagy főzelékkel kezdjem a hozzátápit (ami krumplit jelent), vagy gyümikkel. Én a gyümölcsre szavaztam. Jó, hogy Krisinek így lecsúszik a krumpli.
Elég hamar elkezdtétek a hozzátápit.
Tündi
Hát, nem panaszkodhatsz Balázsra! Nagyon helyes kissrác és jó húsban is van!
21 vizsga?!? Atyám!
Ne is írj ilyeneket! Ilyenkor olyan bénának érzem magam, hogy én szinte semmire nem vagyok képes Réka mellett.
Tiza
Azta! Marci mekkorát nőtt!! És egyre inkább Apjára hajaz.
Gondoltam, hogy nem a tiéd a kéz.
Látom, ő is szeretni fogja a könyveket.
Na, én meg pont 2 hete mértem meg otthon magam (ott van csak mérleg – szerencsére), hogy tudjam, mennyiről indulok. Húúúú! Tiszta gáz! Mondjuk gyanús volt a dolog, mert kb. 12 hetes (ha nem több) terhességnek megfelelő pocakkal rendelkezem és a gatyáim olyan szűkösek, de azért plusz 6 kilóra nem számítottam.
Majdnem 80 vagyok. Debella Ella!
Köszi a bkocsikerék tippet! Majd kipróbáljuk. Bár mostanában a másikat szoktuk használni, de azt sem nagyon, mert utál benne ülni. Vagy menne, vagy cipelni kell.
Hajrá pé!! Valahogy azért kapd el Apát!!
Mary
Köszi! De jó, hogy írtál!!! Lányok gyönyörűek!! De gondolom, ezt tudod.
Az iwiw-en nézegettem a képeket, amiket felraktál, és úgy tűnik, hogy Lilla tiszta apja, Petra meg rád hasonlít nagyon. Remélem, nem kevertem össze őket.
Tényleg nagyon jó husiban vannak, főleg, hogy Réka most, másfél évesen 10 kg.
Csodák márpedig vannak!
Amúgy terveztek tesó(ka)t??
Haga
De írok ide is.
Csak nekem nehezen megy ez a 2felé írogatás. Hát tényleg nincs vmi hatalmas pocid. De ha a baba mérete okés, akkor semmi gond.
Hogyhogy nincs CTG??? Ezt nem értem. Akkor hogy ellenőrzik, hogy minden rendben van-e?? Szívhangját nem is nézik Albertkának??
Alvás – úgy látszik, Te már most szoktatod magad a babás léthez.
Legalább nem lesz furcsa, hogy max. 3-4 órákat tudsz majd eccerre aludni, ha meglesz Albert.
Szilvi
Köszi, jól vagyok! Émelygés és álomkór van, más nem nagyon. Nehéz dolog ez a dokiváltás, de hátha a másik is szupi lesz. Jó utat hazafelé! Apukádnak meg jobbulást!!!
Fél liter fagyi hajnali 1kor?!?
Nem semmi!
Hát kellett ez Nektek?? Írtam egy regényt.
Ja, tábla is lesz vmikor. Arra gondoltam, hogy akik már ezer éve nem írtak, kivenném őket a tábliból.