Új privát üzeneted érkezett!

Köszi mákszem:)

Már nagyon izgatott vagyok én is:) este 6-ra megyünk, este későn érünk csak haza. Megpróbálok még akkor feljönni, ha nem akkor holnap reggel mindenképp:)

sniky
 
 


Szia Kitti:)

Engem 25-re hívtak be AFP-re, a dokim azt mondtam, hogy a betöltött 16. hét után kell menni.

sniky
 
 


Lei, sajnálom, de igaz, ami igaz, vigyázz nagyon magadra, majd ha nagyobb lesz és erősebb, eljössz velünk. Nem szabad kockáztatni.

Kitti, én úgy tudom, a 16. betöltött hét és a 18. között kell, de nem mondom 100%-ra. Én a jövő héten megyek, szerdán dokihoz és akkor ad beutalót, tehát már betöltöm a 16. jócskán.

Apróka, engem is nagyon érdekelne a homeopátiás bogyó a migrénre, én a baba előtt is az voltam, és ha nem kellene szednem a bivaly gyógyszereket máskor sem, az nagyon jó lenne. Nem tudom, hol kell utána kérdezni ezeknek, a patikában, nem árulják, ugye? Egyébként is érdekel ez a téma, a babának sem szeretnék majd gyógyszereket adni.

KépKép
columbine
 
 

 
 

Niki, melyikbe mész? Én már most tűkön ülök, pedig csütörtökön megyünk. Nagyon várom a beszámolódat!! Gondolok majd rátok 6 körül, hogy minden rendben legyen, és üzenem a picurnak, hogy mutogassa magát lelkesen. Ti kislányra pályáztok inkább, ugye?

KépKép
columbine
 
 


Sziasztok!

Én a védőnőnek soha nem adtam pénzt amikor Norbit vártam meg utánna sem és nem is hallottam akkor senkitől, hogy ez szokás lenne!!!!!

Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
györesz
 
 


Niki! Csak nem 4d uh-ra mész? A genesisbe?

Ági! Én kaptam a gyógyszertárosomtól, egy tájkoztató füzetet, hogy milyen homeopátiás készítményeket mire szedjenek be a kismamák, szerintem minden gyógyszertárban van ilyen. Megnéztem, konkrét migrénre nem ír, de le van írva, hogy melyik típusú bogyót milyen fejfájásra kell szedni.
Úgy tudom, hogy ezeknél a szereknél pontosan meg kell határozni, hogy milyen is a fájdalom.

Kitti

Kép
kollibry
 
 


györesz:köszi a választ, meg a többieknek is.

Kép
winona
 
 


Sziasztok!

Az biztos, hogy a betöltött 16. hét utáni héten kell menni AFP-re. Én most hívtam nemrég a Margitot, hogy kell-e külön bejelentkezni, de mondták, hogy nem kell. Viszont vinnem kell magammal 75gr-os glükózt, kiskanalat, citromot (ha ízesíteni akarom a lötyit), mert ugye terheléses vércukrot is most néznek. A nőci azt mndta, hogy reggel leveszik a vért (éhgyomorra), aztán lötyi-ivás, aztán 2óráig számítsak rá, hogy ott kell ücsörögnöm, és aztán megint vesznek vért. Még jó, hogy rákérdeztem, hogy vinni kell-e vmit. Biztos felment volna a pumpa bennem, ha mondjuk fél órát várok reggel, aztán utána derül ki, hogy el kell mennem gyógyszertárba a glükózért. Szóval kérdezzetek ti is utána, ha lehetséges. Lehet, hogy máshol mások a szokások...

panna1
 
 


Szia Ági, Kitti:))

Igen a 4D Genesisbe megyünk, már nagyon izgatottak vagyunk, addig még megbeszélem a picúrral is, hogy mutassa meg magát a szüleinek, mert nagyon kíváncsiak vagyunk rá.

Én inkább kislányra pályázok, legalábbis kezdetek óta az a megérzésem, hogy kiscsaj van a pocakomban:)

sniky
 
 


Lei!

Igen, jól emlékszel, a Margitban szeretnék szülni, de ez főként még a dokimon múlik, hogy vele mi lesz.
MEgköszönném, ha esetleg priviben elküldenéd a dokis listát, amit az orvosod adott. SZtem az én dokim nincs köztük, de azért hátha... :roll:

panna1
 
 


Sziasztok!

Köszönöm, az infót. Én azt hittem, hogy terhelésest később néznek, de akkor majd elötte én is felhívom a korházat.

Niki!
Ez olyan izgi! Nagyon irigykedni fogok, hogy ha kislány van a pocakodban. :lol: :lol: :lol:

Én is bejelentkeztem febr. 21-re, mert a férjem elutazik 23-án amcsiba, így mondtam a babónak, hogy ha azt akarja, hogy apukája hozzon neki szép ruhát mutassa meg mi van a lába között! :lol: :lol: :lol:

Kiváncsi vagyok nagyon. Olyan jó, hogy már ilyen picin is látszik.
Gondolok rád 6-kor.

Kitti

Kép
kollibry
 
 


Köszi Kitti, akkor letipegek a patikába és megkérdezem, hátha itt is adnak. Sokkal nyugodtabb lennék, ha még algopyrint se kéne szednem.

Panna. tényleg most lesz a cukor vizsgálat is? Huh, én egy vérvételt is alig élek túl, nemhogy kettőt. Ez kemény lesz, jó hogy szóltál, fel kell készülnöm lelkileg.

Niki, nagyon várunk a hírekkel, ha tudsz majd gyere este, jó lenne babaképpel kezdeni a napot holnap!

KépKép
columbine
 
 


panna: én is szóltam a dokimnak, hog yírjon fel receptre ilyen cukros lötyit mert amúgy ő elfelejtette volna. Viszont engem elküldött a házidokim egy majdnem terheléses vérvételre, úgyhog yén holnap ott kezdek, de cukros lötyi nélkül, csak éhgyomor és utána reggeli, majd 2 óra múlva megint vévétel. Szóval az is szép lesz :( Azt nem tudod véletlenül, hogy a Margitos UH-s nénik hol rendelnek egyébként magánban?
Küldöm a dokik neveit priviben.

Ja, a dokim elkezdte ecsetelni, hogy egy 4d vizsgálat milyen nagy sugárzásnak teszi ki a babát, hogy az olyan, mintha 2-3 db 2D-s vizsgálatot csináltatnék rajta. A védőnő meg azt mondta, hogy persze, ha 1 órát nézegetik az nem túl jó, de azért egy 20 perces 4d Uh nem árthat. NA most akkor döntsd el, hogy mi az igaz....köszi.
lei
 
 


Nekem csak AFP-t néznek és szó sem volt vércukorterhelésről.
És utána a következő vizsgálat csak a 19. héten lesz, rá három héttel.Furi.

Columbine:
A Homeopátiát évekig tanítják és van több száz féle bogyó. nem hiszem, hogy erről egy 4-5 oldalas kis kórházi, gyógyszertári tájékoztató tud útmutatással szolgálni.
Inkább írrd le Te is pontosan a panaszaidat (amiket írtam) és eszerint tudunk majd bogyó nevet adni.
Nem minden gyógyszertárban van. Azt tudom, hogy anyósom Gazdagrétre jár ki havonta-két havonta, mert ott külön részleg van és eléggé sokféle bogyesz kapható.
Azért próbálkozz valamivel, de tényleg nagyon részletes leírás kell.
Nekem amugy eddig 2 féle bogyó jött be: a K betűs kaják engem mindig kikészítenek, de nagyon szeretem őket. Erre is van bogyó, ha kaja után röviddel beveszem, nincs semmi görcsöm tőle.
A másik meg az orrdugulásra. Nem hittem el, de tényleg hatásos, bevettem és 2-3 perc alatt tiszta volt a nózim. :)

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok!

Én úgy tudom, hogy a terheléses cukor vizsgálatot csak a 20-22. hét környékén kell csinálni.
És nem minden doki csináltatja végig ezt a tortúrát a kismamájával, van olyan verzió is, amikor zsömit és tejet itatnak az emberrel és úgy nézik a vércukor szint emelkedését. Amennyiben ez nem jó eredménnyel zárul, akkor kell csak "megkínozni" a kismamát.

Nekem már volt más okból ilyen vizsgálat, és nem egy leányálom. Annyira töményen édes az a lötty, amit meg kell inni, hogy eleve attól elrókázhaja magát az ember. És ez az éheztetés is elég rossz órákon keresztül.

Nekem még csak az AFP lesz most. És az én dokim a zsömissel kezdi szerencsére. Amúgy is hypoglikémiás voltam terhesség előtt, nem hinném hogy az egekben lesz a cukrom :D

pöttömpanni
 
 


Apróka, köszi az infót, én nem igazán értek ehhez a dologhoz, nem nagyon foglalkoztam eddig vele, de most a baba miatt nagyon próbálok odafigyelni ezekre.
Priviben leírom majd, hogy milyen a fejfájásom, nagyon örülnék, ha megoldódna.

Én is most néztem, és a 20. hét körül van a terheléses vizsgálat, nem tudom mi szerint, lehet hogy orvosfüggő. De majd rákérdezek.

KépKép
columbine
 
 


Panna!!! ezeket az infókat találtam a dokikról!!!

Dr. Ruzsvánszky István
http://www.freeweb.hu/margitkorhaz/cont ... rticle.178

Dr. Szigethy Adrienn
http://www.freeweb.hu/margitkorhaz/cont ... rticle.174

Dr. Sztanyik László
http://www.freeweb.hu/margitkorhaz/cont ... rticle.179
lei
 
 


Nem tudom, hogy olvastátok-e az alábbi két könyvet...

Az a 9 hónap és A bába válaszol. A bába válaszol nagyon-nagyon jó (3900 Ft) egy másik megvilágításból írja le a várandósságot, a szülést és a szülés utáni időszakot. Pontosan nyiltan ír a vizsgálatokról is.

Én abban is olvastam meg a neten is, hogy az első három hónapban nem javasolt, sőt (tiltani kellene) az ultrahangos vizsgálatot, mivel a babát nem feltétlenül a sugárzás veszélyeztei, hanem a felmelegedett magzatvíz, elvileg egy pocaklakot nem szabadna 40-45C-nál magasabb hőnek kitenni. Ezért sem mutogatja magát, mert menekül a meleg elől.

Egyébként mindenkinek javaslom Leboyer Gyöngéd születés és a Szülés gyöngéden című könyvét, van "feldolgozása" is Lenkei Gábortól a Méltosággal megérkezni. Elgondolkodtató, hogy mit él át a baba amíg bent van és a megszületés alatt is és után.
Ez nem elhatárolódás inkább csak egy másfajta szemlélet.

Azt szerettem volna még kérdezni, hogy valaki végzett intim torna tanfolyamot és gyakorolja is?
Én igen és szintén csak ajánlani tudom.

Nekünk pénteken reggel lesz az első dokis vizsgálat...

Vidám napot!
Vendég
 


Fejfájás kezelése homeopátiáva, a tesóm küldte át, ő e szerint dolgozik.

Fontos szempont a tünet alapos behatárolása.

Keringési zavarokhoz társuló fejfájás

Belladonna: a fejfájás hirtelen lép fel, és lüktető, az arc kipirult, a pupilla tág. A beteg nyugtalan, fényre, zajra és rázkódásra túlérzékeny.
Glonoinum: igen heves lüktető vértolulás jellemzi, ami jelentkezhet napszúrást követően is. Kísérheti látótérkiesés, sugárzó hő vagy rázkódás pedig rontja.
Melilotus: a vértolulásos, hőhullámokkal járó fájdalom szere, ami orrvérzésre vagy bármilyen vérvesztésre enyhül.
Gelsemium: a vértolulásos fejfájás a tarkótájon kezdődik, áthalad a fejen, majd a homlokon állapodik meg. Gyakran kora reggel kezdődik, és délután tetőzik. Többnyire szemfájdalmak és látászavarok is kísérik. A beteg nehéznek érzi a végtagjait. A fájdalom szellemi erőfeszítéstől, napsugárzástól és dohányfüsttől fokozódik, bőséges vizeletürítés után javul.
Lachesis: a beteg homloktáji lüktető fejfájásra ébred, ami testhelyzet-változtatástól vagy napsugárzástól erősödik. Váladékozás vagy vérzés megjelenésével (pl. orrfolyás vagy menses) a fáfdalom csökken.
Sulfur: a passzív, általános vértolulásos tünetekkel járó fejtetőtájéki hőségérzetben megnyilvánuló fejfájás szere. Jellemző a szemben érzett fokozott nyomás.

Emésztési problémákkal kapcsolatos fejfájás

Nux vomica: ébredéskor vagy közvetlenül a túlzásba vitt evés-ivás után jelentkezik a hasogató, kalapáló fejfájás. Kísérheti émelygés, savanyú hányás, a nyelv jellegzetesen lepedékes.
Iris versicolor: a homloktáji fejfájás vagy periodikusan visszatérő migrén legfőbb jellegzetessége, hogy stresszes időszakot követő pihenéskor (hétvégén, szabadnapon vagy szabadság elején) jelentkezik. Gyakorta kísérik szemtünetek és égő érzés a gyomorban, illetve az egész emésztőcsatornában. Bőséges, nyúlós nyáltermelődés és leginkább a hajnali órákban fellépő égető, savanyú hányás társulhatnak hozzá.
Sepia: a fájdalom a nyakszirten vagy a homloktájékon kezdődik élesen, néha lüktetőn, hányást is kiváltva. Általában székrekedős, májproblémákkal kűzdő betegek, főként nők szere, akiknél jellemző a belső szervek süllyedése. Fény és zaj fokozza a fejfájást.
Bryonia: a beteg a hasogató, szétrepesztő fejfájás miatt legszívesebben egyedül szeretne maradni, mozdulatlanul fekve. A fájdalom érintésre romlik, viszont erős nyomástól – pl. a fej szoros bekötésétől – enyhül. A háttérben meghúzódhat a májműködés zavara is, de igen jellemző ez a típusú fejfájás nátha vagy influenza idején is.

Idegi és pszichés gyengeség okozta fejfájás

Acidum phosphoricum: a fejfájás az erős idegi kimerültség tünete, ami koncentráció- és memóriazavarokkal járhat. Jellemző a túlérzékenység, később a teljes közöny, valamint az éjszakai álmatlanság. A kimerülést okozhatja gyors növekedés, heveny betegség, túlzott szellemi igénybevétel vagy komoly bánat. A pihenés, fekvés javulást eredményez.
Ca phosphoricum: ez a szer kifejezetten a gyorsan növő, sovány, rossz étvágyú, fáradékony gyermekek, főként serdülők fejfájására jó. Gyakorta panaszkodnak csontfájdalmakra is.
K phosphoricum: jellemzően a szellemileg túlterhelt diákok fejfájására alkalmas, akik egyúttal jelentős fizikai fárdtságról számolnak be. Ennek ellenére szexuális kedvük fokozott lehet.
Na muriaticum: a kalapácsütésszerű, lüktető fejfájás délelőtt 10 óra tájban kezdődik, és általában egész nap meg is marad. A megerőltető szellemi munka vagy az olvasás gyakran szerepel kiváltó okként. A kísérő tünetek között az émelygés, hányás, szájszárazság éppúgy előfordulhat, mint a szemek fölötti szúró fájdalom. A fény és a zaj fokozza a tüneteket. A beteg nem szereti a vigasztalást.
Ignatia: a fájdalmat nagy bánat vagy bosszúság váltja ki. A beteg vagy úgy érzi, mintha egy ponton szöget vernének a fejébe, vagy nehéznek érzi a fejét. Ez a fejfájás erős szagoktól, előrehajlástól fokozódik, vizeletürítés után vagy figyelemelterelésre javul.

Hormonális zavarokhoz csatlakozó fejfájás

Pulsatilla: általában a menstruációs zavarokkal küszködő, sírós és vigasztalásra vágyó nők periodikus fejfájására alkalmas. A fájdalom nyomó, feszítő, melegre rosszabbodik, friss levegőre javul, nehéz, zsíros étel vagy fagylalt provokálhatja.
Cyclamen: a fejfájás, illetve migrén a menstruációhoz társul, alatta éri el tetőfokát. Kísérhetik látási zavarok és szédülés; szabad levegőn és kávétól erősödik.
Az ide is sorolható Ca phosphoricumot és Lachesist fentebb már említettük.

Egyéb okokra visszavezethető fejfájások

K bichromicum: a fejfájást arcüreggyulladás okozza, általában a szem alatt erősebb, és előrehajlás fokozza. A fény és a zaj elviselhetetlen a beteg számára, a nyomás és a helyi meleg kedvező hatású. Az orrváladék sűrű, tapadós, sárgászöldes.
Ruta: a szemek túlerőltetése (apróbetűs szöveg olvasása, varrás, számítógépezés) miatt alakul ki a fejfájás. A szemek pirosak és égnek.

Tüneti kezelésre mindig alacsony, C vagy D 6-os, 9-es vagy 12-es potenciát válasszunk csak. A magasabb erősségű alkati szer kiválasztását bízzuk homeopátiás orvosra.
Vendég
 


Bocsánat, nem gondoltam, hogy ilyen hosszú lesz...
Vendég
 


beleki, erről én is hallottam, hogy egy 4 perces UH vizsgálat nagyon felmelegítheti a magzatvizet és az nem jó a babának. ezért gondolkodom most egy 20 perces Praxis-os vizsgálaton.

Az általad írt könyvekről én is hallottam, valamelyik nap bemegyek egy ALEXANDRÁBA és körülnézek.
lei
 
 


bocs, 40 perces vizsgálatot akartam írni.
lei
 
 


Lei!

Látom, hogy Bp-en vagy. Esetleg mielőtt megvennéd, szívesen kölcsön adom, hogy megnézd.
Vendég
 


Lei!

Végülis már túl vagy a 12. héten
nálam az ultimátum egy 4d-s vizsgálatra jogosít
én azt elteszem a 20-25. hét környékére. Akkor már jó sok minden látszik, minden tutira.
És még a babó sincs veszélyben :-)

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Winona, szerintem sem kell pénzt adni védőnőnek, bár az ajándék szülés után nem rossz ötlet, ha tényleg elégedett vagy vele. Az hogy kimegy házhoz nem jelenti azt, hogy adni kell neki valamit, ez hozzátartozik a munkájához, fel kell mérje az otthoni körülményeket. Persze biztos vannak olyanok, akik szívesebben mennek házhoz, meg lustábbak :lol: vagy mondjuk lelkesebbek vagy kevésbbé lelkesek. Nálunk pl a szomszédasszony azon panaszkodott, hogy mindig a nyakára jár a védőnő, pedig már harmadik gyerek, mindent tud és unja, hogy mndig jön :) biztos nem adott neki semmit. Ilyen is van (ez lesz a miénk is :wink: )

Lei te szegény, remélem hamarosan múlnak a rosszullétek! Nekem már csak émelygésem van és esténként főleg nem kívánok enni.

Columbine, még én is gondolkodom, hogy mikortól menjek tornázni, holnap töltjük a 12 hetet (hurrá! már nagyon vártam), úgyhogy lehet, hogy jövő héten, de még nem biztos.

Panna, én úgy emlékszem, hogy csak jóval később kellett cukorterheléses vizsgálatra menni. Különben otthon elkészítheted a cukros vizet magadnak és érdemes egy fél, egész citromot is beletenni, mert úgy sokkal ihatóbb, ezt szokták is ajánlani. Nem kell ott maradni két órát, csak vissza kell menni két óra múlva és addig mást nem ehetsz, vigyázz nehogy rosszul legyél közben! Elég émelyítő az a trutyi.

Beleki, én voltam intim torna tanfolyamon és nagyon jó volt. Az, hogy gyakorlom, enyhe túlzás... néha igyekszem pár egyszerű gyakorlatot csinálni ha eszembe jut. Ezért is volt jó a kismama jóga, ott mindig volt intim torna is.
A bába válaszol nekem is megvan és vannak jó dolgok benne. Elő is kellen vennem nézegetni.

Már megint főzés, jobban mondva sütés téma: szoktatok kenyérsütőgéppel kenyeret sütni? Én nemrég sütöttem vele először és most szeretnék magos, félbarna, rozsos, stb kenyerekkel próbálkozni, csak még nincs semmi tapasztalatom se receptem. Ért valaki közületek ehhez??
Vendég
 


sziasztok!!!

tudok a melóhelyről is fórumozni picit :P

voltam tegnap 4D uh-n...

sajnos, mivel van alapból is hasam, a hasi uh egyáltalán nem látszódott jól 4D-ben, így végül maradt a hüvelyi uh, amit felvettek dvd lemezre ;)

mindjárt csatolok is egy képet a picuriról.

amúgy nagyon büszke vagyok rá! annyira édes volt, olyanokat mozgolódott. ugye én a 12 hetes vizsgálatnál sajnos nem láttam, csak azt az érdekes fotót kaptam, és ennyi. apa meg nem tudta leírni pontosan, hogy mit is látott, meg az nem is ugyanolyan.

amúgy a nemével kapcsolatban azt mondták, hogy a 18. hét körül tudják megmondani biztonsággal, hogy mi lesz, pedig engem is ez érdekelt volna a legjobban :P

még korábban volt szó a C&A-s leárazásakról. én is felkerestem több üzletet is és a nyerő a Fontana áruház volt, ami a váci utcában van! ott volt még rogyásig kismama gatyó! sajnos sem a mom-ban, sem a westend-ben nem találtam semmit, de itt, még annyi leértékelt cucc volt, hogy öröm volt nézni! a másik, amit vettünk, 1-2 pici rugdalózót. 890 Ft volt 2 db, 590 Ft volt egy db rövidujjú. (szerencsére nem vagyok babonás!)

na, akkor a kép! és mindenki vigyázzon magára, mi is így teszünk! további szép napot csajok!

Kép Babci 13 hetesen

sophie27
 
 


Én kaptam a védőnőtől egy "Gondozási terv"-et, amit egyébként itt is megtaláltok:
http://www.freeweb.hu/margitkorhaz/cont ... article.54

Nekem e szerint kell menni a vizsgálatokra. Azért mondtam, hogy érdeklődjetek telefonon, mert mindenhol más és más lehet a gyakorlat. Nekem 2x is lesz cukrosviszgálat :cry: Csak kibírom vhogy. Az pozitív, hogy legalább citrommal lehet ízesíteni...

Lei!

Köszi az infót a dokikról, de az enyém nincs köztük :-(. Ahogy nézem, ezek azok a dokik, akik ott maradtak a MArgitban a bezárás alatt is, arra az 5ágyra...
A Margitos UH-s nénik, ha jól tudom a Hepinetben vannak. Legalábbis én az egyik szonográfus hölgynél a Margitban és a Heinetben is voltam vizsgálaton. Eddig engem 2nő vizsgált a MArgitban, de sztem mindketten nagyon kedvesek és aranyosak.

panna1
 
 


Zsófi!
Nagyon édes ez a kép a babádról! Tök jól látszanak az ujjacskái!

panna1
 
 


Csenge! Nekem a 2. cukrosvizsgálatra írták, hogy otthon is elkészíthető+megiható a lötyi... Az elsőre nem...

Lei!
Mennyibe kerül egy ilyen 75gr-os glukóz cucc a gyógyszertárban? Megtennéd ha mégy kiváltani a tiédet, rákérdezel, hogy recept nélkül mennyi lenne? Nem mennék el csak receptért a dokihoz, ha nem muszáj, és pár Ft a különbség közte. Gondolom nem lehet olyan drága recept nélkül sem...

panna1
 
 


Apróka! Orrdugulásra mi volt az a cucc amit szedtél? Nekem is jól jönne vmi. Elalvás előtt már egy-egy csepp orcsepptől sem riadok vissza, csak hogy nyugodtan tudjak aludni. Azért a homeopátiás biztos kíméletesebb, és hátha nekem is segít.

Beleki, Csenge! Hova jártatok intim tornára? Én már nagyon régóta gondolkodok rajta, hogy menni kellene, most főként azért tartom fontosnak, hátha meg lehet úszni a gátmetszést majd....
III. ker. környékén nem tudtok vmi jó helyet? Hány óra egy ilyen tanfolyam? És a kismama jóga? Az is érdekel, ha nem a város túlvégén van...

panna1
 
 


Panna1!

Intim torna: Kriston Andreához jártam a Király utcához, én őt javaslom személyes kb. 20.000.-Ft körül van. A 4 alkalamsra mentem, de olyan kisugárzása van, hogy az hihetetlen. Csomó mindenről beszélgettünk. Minek mi a következménye... Szuper. Van könyve és DVD-je, de az nem olyan. www.intimtorna.hu

Látom, hogy nem lehetsz messze tőlem.. én szeretnék az ASRAM Jóga központba járni. www.jogakozpont.hu A Mammuttól nem messze.
Vendég
 


panna: OK, valamelyik nap kiváltom a glükóz szirupot és megkérdezem az árát. Azt hiszem nekem egyből kettőt írt fel a doki, mivel kétszer lesz terheléses. :(
A te dokid is ott van az orvosok között felsorolva, de az még tavalyi oldal és a te dokidnak nincsen külön lapja, nem lehet rá kattintani.

A Hepinetnek utánanézek, én azt hallottam, hogy a Savoya Parkban lévő Dori UH-ban is van egy Margitos UH-s nő. Na ennek is utánajárok.

sophie: tényleg jól látszanak a kis ujjai :) De édes!

beleki: a könyvre gondoltál? Csak mert az Alexandrában le lehet ülni olvasgatni, szóval ott át tudom nézni rendesen a könyveket. De azért köszi, hogy felajánlottad! :lol:
lei
 
 


Panna, akkor nem lehet, hogy nem is glükozos vizsgálat lesz? Különben mi értelme lenne, hogy először nem engedik, másodszor igen? Meg különben is, miért kellene kétszer csinálni a vizsgálatot?? Csak egyszer szokták.

Zsófi, nagyon helyes a kép a kicsiről, büszke is lehetsz a kis haspókra :lol: Én nagyon szeretm a C&A-s bodykat, rugikat. Bodyból szinte csak azt használunk.
Vendég
 


Beleki!

Én gondolkozok egy hétvégi intim-torna tanfolyamon... Én eljárok hetente 1x-2x úszni, nem tudom, kell-e mellé kismama-torna vagy kismama-jóga. Mire érdemesebb menni? Intim tornára vagy kismama-jógára?

panna1
 
 


Panna, én a Padma jógastúdióba, de az az Örs vezér térnél van :-( nekem is messze. Nagyon jó volt a tanfolyam, azt hiszem ez is 4 alkalom volt és hétvégén.
Vendég
 


Csenge!
Ha megnézed a linket amit fent írtam ,ott le van írva minden.
Nekem a papíromon egyértelműen az van:
Második vérvétel: 16.héten (AFP, hepatitis, cukorterhelés) Kérjük éhgyomorral érkezzen!
Harmadik vérvétel: 26. héten: vérképellenőrzés, vizeletvizsgálat, 75g cukorterheléses vizsgálat.
Sztem elég egyértelmű.
A mostani vizsgálaton éhgyomri vércukrot néznek, azaz vizsgálják az éhgyomri cukrot is, meg a cukoroldat ivás után 2órával a cukrosat is. A másodikon csak akkor lehet otthon meginni a cukros lötyit, ha az első cukros vizsgálat negatív lett. Nem tudom ennél lehet-e vérvétel előtt enni, de arra még van időm, hogy kiderítsem...

panna1
 
 


Panna, most néztem a linket ami szerint a vizsgálatokat végzik. Tényleg 2 cukorterheléses vizsgálat van benne :o máshol csak eggyel nyúzzák a kismamákat, de ezek szerint a te kórházadban ezt az előírást követik.
Vendég
 


Egyszerre írtunk :)
Vendég
 


Köszi Lei az infókat előre is. Már én is találkoztam a dokim nevével az oldalon, és tapasztaltam, amit te :)
A szonográfusok közül a Hepinetben Tokics Éva van, ő egy viszonylag magas, hosszú, barnás-vörös hullámos haja van. Hátha így be tudod azonosítani majd UH-n.

panna1
 
 


Panna!

nem akarlak elkeseríteni, de szerintem nem adnak recept nélkül cukrot csak úgy a gyógyszertárban, ráadásul csak a háziorvos, vagy diabetológus írhatja fel... sajnos volt szerencsém már párszor ehhez a vizsgálathoz ;) nagyon klaffa!

amúgy kb. 30 Ft, ha mész a gyógyszertárba. szerintem, ha megoldható, szólj le a háziorvosnak telefonon, hogy írjanak egy receptet, és max. beugrasz érte, ezért ne ücsörögj a sok beteg között. illetve vizitdíjat úgysem kell fizetnünk, tehát nem is kell adminisztrálgatni semmit sem! :)

köszi csajok a dícséretet! nekem is nagyon tetszenek az ujjacskák, meg a pocak is! :))

sophie27
 
 


Beleki,

Pont most olvastam Dr. Lenkei Gábor: Méltósággal megérkezni c. könyvét, tényleg nagyon jó volt, csak ajánlani tudom mindenkinek. Leboyer könyveit tuti megveszem, mert nagyon érdekel a téma.

sniky
 
 


Zsófi,

Nagyon édes a babátok:) még 2 és fél óra és mi is indulunk:)

sniky
 
 


Tényleg egyszerre ment az írás, Csenge! :lol:

panna1
 
 


Köszi ZSófi a tanácsot/infót! Azt hiszem megkérdezem telefonon a patikát, az a leggyorsabb....

De jó nektek Niki, hogy hamarosan moziztok! Most nagyon irígykedek ám :wink: ! És szurkolok, hogy minden rendben legyen odabent, és hogy kukit se találjanak a babánál :lol:

panna1
 
 


Köszi panna:)

Akkor sincs semmi baj, ha kukit találnak;) igazából mindegy, csak egészséges legyen!

sniky
 
 


beleki,

Ne haragudj, de ezzel az uh dologgal viszont nem értek egyet.
Akkor neked a tarkóredő vizsgálat is kimaradt? pedig az elég fontos! Én tuti nem bírtam volna ki eddig, hogy ne győződjek meg róla, hogy minden rendben van-e odabent.

sniky
 
 


Megkérdeztem az itteni gyógyszertárat, tényleg vényköteles a cukor...
A másik gyógyszertárban meg nem vényes, de ott vmi kimért cucc van (gondolom nem előre csomagolt, dobozos vagy mi), amit a patikában méricskélnek ki. GOndolom mindegy, milyet viszek...

panna1
 
 


Sniky!

Igen mi nem voltunk, most pénteken lesz az első és ezt is mérik, mert lehet most is.

Ha azt mutatta volna a korábbi vizsgálat (amit nem végeztettünk el), hogy bármi baja van, akkor sem vetettük volna el, úgyanúgy megtartottuk volna, mint most.

Szerintem egy felesleges stressz helyzet.

Agykontrollosként plussz egy adú nekünk!

Persze mi is kiváncsiak vagyunk, voltunk, leszünk, de nem ilyen áron. Mi mielőtt megbizonyosodtunk róla vártunk, hogy hadd őrizze még egy kicsit a titkát. Számomra ez róla szól és nem rólam, valahogy itt már nem én vagyok, és nem én irányítok.

Ha bármi gond lenne vele, akkor jelezte volna, tudtomra adná és nem pedig értésemre adná a 10 hét körül a mozgásával, hogy hahó itt vagyok és jól érzem magam. (kapcsolódik: Lelki köldökzsinór)

Agykontrollal minden nap elképzelem a fejlődését, hogy egészséges. Nekem nagyon jelez... Pl.: pár hete volt egy elég stresszes telefonbeszélgetésem és nem rá figyeltem, ezért nagyon megkeményedett a hasam, eléggé emgijedtem, felhívtam egy dula ismerősömet és csak sirtam neki a telefonba és elmúlt, (persze az irodámban az asztal alatt). Abban a pillanatban, hogy rá figyeltem és megértettem, hogy miért történt elmúlt.
Vendég
 


Beleki,

Értem amiket írsz, még ha nem is teljesen értek veled mindenben egyet. Tiszteletben tartom a véleményedet!

sniky
 
 


Niki!

Szurkolok, hogy nagyon jó legyen a mozizás. És lássáátok a nemét :lol:
A szívhangra figyelj, vegye le a zenét alatta...
És holnap beszámolót képeket kérünk!!! :lol:

Megyek tornára Ágival, sziasztok, jók legyetek!

pöttömpanni
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?