Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kata: az én fiam aki eddig álomszuszék volt szintén napokóta hisztizik déli alvásnál és sehogy sem akar lefeküdni, ráadásul már fél 7-kor kel.
Nekem is sokkal nagyobbak a cicieim, és nekem sem jók már a régi melltartóim, ezért én már a szoptatós melltartókat hordom, jó kényelmes. Nekem is iszonyúan fájnak és egyfolytában viszket, és tényleg olyan mint amikor tele van tejjel.Mondta párom hogy jó sok tejcsi lesz biztos.
Praxis árak: 8-10 ezer forint körül van, én is mostanában akartam menni de a chat-en azt mondták érdemesebb a 18. hét körül menni ha a nemére is kiváncsiak vagyunk. Így én még várok 5 hetet.
Én is érzem már Kata hogy mozog a baba pedig én még csak ma kezdem a 13. hetet, de én is pont ugyanezeket érzem mint te.

Linda: az első hetekben az emésztés megváltozása miatt a has egy kicsit felpuffad, feszül, nekem is volt, és teljesen jogosnak érzed ha szorít a nadrág. Én elmentem belgyógyászati vizsgálatra ami vérnyomásmérésből, hallgatózásból és EKG-ból állt. Fogászatra elvileg kellene mennem, mert van egy lyukas fogam, de érzéstelenítő nélkül nem nagyon akarom, anélkül meg végképp. Lehet hogy ez elmarad.

Rebi már regisztráltam magam a babaneten a praxisnál csak kiváncsi voltam hogy más hova megy. Azért köszi az infót.

Szilvia : Rubint Réka nem nagyon eszik, nasit egyáltalán, és naponta több órát edz. Hát én inkább úgy vagyok vele, hogy mindent amit megkívánok azt meg is eszem, de arra figyelek hogy azért este 9 után már ne egyek. De napközben nem koplalok. Tényleg szép, de kérdés hogy a szépségnek milyen ára lesz.

Na megyek mert már sokat beszéltem

Gabi1
13+0

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Én is írtam egy csomót és elszállt. Fúj fúj fúj

Bogi 14+0

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


SziasztokKép

Hihi cici ügyben akkor nem vagyok egyedül de jóóKép Az én Emberem is állandóan ellenőrizné, hogy mekkora, de nekem annyira érzékenyKép Szerintem ez a természet egyik ügyeskedése, mert ugye a cicibirizgálás oxitocint termel, és az állítólag méhösszehúzódás okozhat, az meg ugye vetélést (Nem megijedni, nem eltiltani embert a cicitől, nem ilyesztegetésnek szántam) Jó mi, hol pontos, hol Ly-es j-vel írom az ijesztegetéstKép
Egyébként, ahogy elnéztem a Rékát, szép gömbölyű lett a pofija, szerintem van ott még plusz kiló (ha nem is sok). Már csak azért is fura, meert egy két hete még csak 1,5 kg-t hízott, most meg ötöt....Ők se tudják, hol mit nyilatkoznak...Van egy sanda gyanúm, hogy hízott olyan 8-9 kg-t (ami teljesen elég), csak azért reklámozza ezt az ötöt, hogy vegyék a kaziját. Pedig nagyon szép izmos anélkül isKép Biztosan szed azért vitaminokat, ha már nem eszik normálisan.
Szóval szép na, valóbanKép
10.000 a Praxis????? A párom hanyatvágja magát !!!!! Én úgy szeretnék menni, hogy a levett AFP utánni napokban, hogy ne parázzak az eredmény miatt. A 16. héten látszik már a neme???
A Marsit akkor sem értem. Ha kiteszem, ha nem, nagy volt neki abban a ruciban, a Fókuszban meg semmi......hogy lehet ez??? Az a két cici nem egy cicinek tűnt.....


Óh jelenésem van, altatásKép

Kaptam sárkánytappancs papucsot!!!! Én akartam, a páromnak nem tetszikKép

Pusza: Kata 14+0
LadányiKata
 

 
 

Jó reggelt Mindenkinek!!!

Örömmel jelentem, hogy megvan a terheskönyvem!!!:-))) Fél óra adminisztrációba került, mire minden adatomat felvitték a kartonra és utána még a könyvecskébe is, de valóban nagyon rendes volt a védőnő, de nekm van egy olyan érzésem, hogy még nincs gyereke...Kicsit furcsának találnám, hogy valaki úgy adjon tanácsokat, hogy át se élte egyszer se ezeket a dolgokat....

Tegnap megjártam még az EKG-t is, ma reggel meg vérvételen voltam, úgyhogy az első vizsgálatok készen vannak.

Nézegettem ezeket a 4D ultrahangvizsgálatokat illetve, hogy mikor javasolják, az alábbi heteket adták meg: 12., 18-20., 26-28., 36.

Azt hiszem mi benevezünk a 20. hét előtt egy vizsgálatra, ennyi pénzt még ki lehet bírni azért, hogy tudjam, hogy megvan a gyerkőcnek keze-lába, stb.

Ma fogok beszélni az ügyvezető igazgatóval, ma jelentem be neki is, kíváncsi vagyok a reakciójára...:-)

Mindenkinek kellemes napot kívánok!!!
Andi
bagandre
 
 


Sziasztok
Ki sem látok a munkából. Pénteken költözik a cég, és 6 srác melója van a nyakamon, amíg ők pakolásznak.
SZóval elnézéseteket kérem a tegnap miatt, akartam csodafigurákat illeszteni a táblicskába, de nem sikerált Kép.
Ma is csak arra van időm, hogy gyorsan hírt adjak nektek magatokról, még visszaolvasni sincs időm.
Ma írom alá a lakást is, és a cégemmel egy 5 ves szerződést. Szóval nem látok, nem hallok. Mégegyszer bocsi, remélem mindenki pompásan van, és tegnap még sok új pocakos is bekukkantott hozzánk
pusza
Judit

Kép
holophernes
 
 


Sziasztok!

Andi! Gratula a kiskönyvhöz. Ahogy elnézem vártál vele jó sokáig Kép Engem a 9. héten elküldött a nőgyógyászom a védőnőhöz.

Judit! Küldjük neked az energiát és a kitartást! Ahogy elnézem már Te is fél lábbal a frissbe lógsz bele Kép Gondolkoztál már, hogy kinek adod át a táblicskut? Csak mert szívesen átveszem, mert most úgy tűnik semmi rohanós dolgom nem lesz. Bár ahogy elnézem, én is csak 2 hétig tudom csinálni. Te jó ég, hogy repül az idő.

Linda! Ha olvasol minket, kérünk egy beszámolót, hogy hogy mondtad el a párodnak és a családnak, hogy érkezik a trónörökös. Kép
Ja és persze mindenkitől, aki még nem írta meg!!!

Üdv mindenkinek! Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

KataKép A Marsi nekem is feltűnt, mondtam is a férjemnek, hogy én azt hittem a Fókosz élő műsor, mert ozz olyan picike a melle. Azt mondta, lehet hogy másfajta melltartó. Na azért ügyesek a női praktikák, de enniyre... Szóval én sem értem.

Rubint RékaKép Hát lányok nekem teljesen más a véleményem. Szerintem az a nő csúnya. Az alakja jó, de az ugye még nem szépség. És szerintem nem propagálni való, hogy valaki 9 hónaposan még napi 2 edzést!! levezet, csak 5kg hízik. Ez nem normális. Jutott annak a babának minden? Vagy csak az a fontos, hogy szerepeljünk tangában a címlapon. Engem nagyon irritál az a nő. Eddig még csak ilyeneket hallottam tóle: müzli és yoghurtot eszik, hány kilót hízik. Tényleg ez a legfontosabb?

JuditKépKép Köszi hogy bekerültem a táblázatbaKép
Kele
 


Szia Kele!

Tegnap ugyanezt a véleményt írtam le R.R-ról, csak elszállt a gép. Szóval nekem szörnyen unszimpi mind a kettő. A férje is, meg ő is. Szerintem nem minden a kinézet. A fejbe is lenni kéne valaminek. És abból ítélve, ahogy a Norbi beszél, nos... No comment. Szerintem a terhesség alatt a szervezet igenis tudja mire van szüksége. Nem véletlenül kívánja az ember a dolgokat. Én pl. alapból 75/155 méretekkel rendelkeztem a terhesség előtt. Kapásból a mai napig csak fogytam, eddig talán 5 kg-ot. Eddig bármilyen tornával, vagy diétával sanyargattam magam, nem volt ilyen eredmény Kép Igaz ebbe besegít a rosszullét is Kép
Amúgy nekem van egy ismerősöm, aki 2!!!!! kg-ot hízott összesen a 9 hónap alatt, de úgy, hogy először lefogyta azt, tehát a kezdő súlyával feküdt be a kórházba. Na ezt csinálja utána valaki Kép

Üdv: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Linda!

Orvosa válogatja, én már a mensi elmaradása után 4-5 nappal elmentem, és ő mondta, hogy ez tuti baba. UH-ra viszont csak két héttel későbbre hívott.

Szilvus!

Tegnap voltam a Formes-ban, 25000 körül van egy nadrág... Kép Ha megnézed a "Friss kismamák topikját", nemrég adtak egy csomó ötletet ruhavásárlásra.

Zsófi
20+5

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Sziasztok!

Szimpinek nekem se szimpi a RR, sőőőt az én drága párom szerint nekem sokkal szebb a fenekem (hát ugye minden gazda a saját tehenét dícséri)...
Kíváncsi leszek, hány kg-s lesz a baba.
Emlékeztek a Szandira? megszületett az első gyereke, az volt a lényeg, hogy belefért a nacijaiba rögtön. A baba meg olyan pici volt, hogy nem lehetett rá rugit kapni....hát nem akarok én bunkó lenni, mert mindenkinek a saját babája a legszebb, de a kisfia is elég picurka, és ami a fura olyan "manószerű" mindkét gyerek.
Távol essen a gyanusítgatás tőlem, de szerintetek ezek nem kapnak be ezt - azt néha dopping gyanánt, meg egy kis pezsgőt mondjuk??? Mert a babái elég furik.

Igen hallottam Zsombiról, tényleg nem látszik, hogy mikorra született. Én a 36. hétre születtem 2400 gr-al, és 57!!!! cm-vel. Képzelhetitek, mint egy szitakötő olyan voltam, szetgény anyukám meg se mert fogniKép Zsombi meg szép gömbölyűKép
Az osztályt nem bírom követni sajnos, azért nem járok arrafeléKép

Pusza: Kata
LadányiKata
 


Sziasztok!

Linda, nekem is hasonloan hozzad, mar az elso hetekben nott a derekbosegem, a regi szoknyak, nadragok mind szoritanak. Csodalkozva olvastam, hogy a tobbseg az elso honapokban meg fogyott inkabb. En a 9. hetre mar +1 kg vagyok. Pedig nem eszem tobbet mint korabban es azt is inkabb csak zoldseg, gyumolcs, feher hus. Azt hiszem ez alkati kerdes. En ugy erzem, hogy nem a baba nott, hanem alakul szamara a kucko.

Puszi mindenkinek
Ildiko (9+1)
kildiko
 
 


Sziasztok
Tegnapi őrültek háza nem nagyon javult. Annyiban más a helyzet, hogy bedurrant az allergiám, szóval egy szó, 2 tüsszögés a beszédtempóm (írásban valamivel jobb, 3szó/3tüsszögés). De talán hétvégére megérkezik az a sok energia, amit nekem küldtetek. Köszi!
Ezért jár mára egy napocska:
Kép

Ildiko, Linda
Ne aggódj,én hasonló voltam. Avval nyugtattak, hogy ha normál súlya alatt volt az ember, akkor az elején nagy a változás. Én kapásból +3 voltam a 2 hónap végén, most +4 vagyok. Biztos alkati kérdés is, ha nem nasizol, meg nincsenek felesleges kalóriák, akkor szerintem csak javára válik mindkettőtöknek. Nem hiszek a terhesség alatti diétában. Azért kívánunk valamit, mert tartalmaz olyan nyomelemet/vitamint/rostot, ami sürgősen szükséges. Ami meg szükséges, azt inkább kajcsiból venném magamhoz, mint a (nálma legalább is ) mindent felborító vitaminokkal.
Lányok, cáfoljatok meg, ha másként van!

Ami az aktuális RR témát illeti, kicsit irigykedtem rá, mert hát én is sportos alkatnak tartottam magamat, most inkább kisbálnának. Kép De nem a külseje, hanem a kiindulás/jelenlegi állapot aránya miatt, hozzávéve, hogy csak úgy tarthatom elfogadhatónak, ha közben nem von meg magától semmit.
De el kell pletyizzem nektek: Norbival való viszonya nem igazán felhőtlen, szóval Norbi szívesen játszik groupen$zexet, és ott ezidáig mindig bedobta a közösbe kicsi Rékát is... Most, hogy így eltorzult, Norbi szavai alapján, így inkább új husikat keres magának az óráin. (forrás: Fittmama/Joy/Mensfitness szerkesztőség egyik tagja, bejáratos a Norbi-bulikba)
Ami meg a gyarapodást illeti, az én kicsi nővérkém +6tal ment be szülni, simán született 4100g (!!!!), 58cm hosszú unokahúgom, és a nővérkém súlya -1kg volt szülést követő méréskor. Nem fogyizott, erősen sovány alkat, de szerencsére magas. Anyukám +26kg volt, és én 3600g, 54 cm, ja anyu ugyanaz az alkat, mint a nővérkém. Szóval súlygyarapodás/gyermeksúly nincs szoros összefüggésben, asszem.

Fbogi
természetesen szívesen átadom a szerzesztősdit, bár örülnék, ha olyan venné át, aki legalább 1 hónapig tudja csinálni, csak a megszokás végett.

Émi,Kele,Kildikó,Pumukli,Linda! Nincs ihletetek táblicska szerkesztéshez??? Én is örököltem, és érthető leírást tudok küldeni hozzá, én is az alapján csináltam!!

A mai állás:
Kép

Abbahagyom, mert megint egy órája piszmogok ezen a levélen, Pusza
Judit
holophernes
 
 


Sziasztok!

(Andi, Neked ment 1 mail, de a rendszer jól visszadobta:-( Küldöm újra)

Tegnap voltunk újra UH-n! Lányok, potyogtak a könnyeim, amikor a kis ficánka ott hentergett a maga 5.4 cm-s valójában a magzatvízben! A kis szíve dobogott, kalimpált a lábaival, hadonászott a kezeivel. Mindene rendben, tarkóredőt is mért a doki, azt mondta tökéletes. 12 hetesre mondta. Meg van egy kis ciszta is a bal petefészkemben/en. Azt mondta nem baj, ezzel nem foglalkozunk. Nem is éreztem, lehet, most lett? Ezek felszívódnak, ugye? Jövő héten labor, pisi+vérvétel. Védőnőhöz ráérek utána elmenni, a doki szerint. Szóval annyira de annyira boldogok vagyunk!:-) Azt hiszem a hivatali bejelentés sem várathat magára tovább. Főnököm kedden lesz, a HR-en már szóltam is. Nagyon örült a kolléga, gratulált, és kérdezte meddig szeretnék dolgozni, és ugye visszajövök utána. kellemes meglepetés:-)

Zsófi
Uppsz, akkor a Formes-t hanyagolom:-( Egy átmeneti ruhára ez nagyon sok(k)!

Rubint Réka téma:-) Kicsit ellentmondásos, valóban. Az, hogy müzlit és yoghurtot eszik és emellett naponta 2x edz, kizárt. Még egy egészséges sportember esetében is. Szerintem ez csak a marketing (lásd óriásplakát). Tapasztalatom: 10 éve testedzem, csupán heti 2-3 edzéssel, de ahhoz, hogy a 1,5-2 órás cuccot ki lehessen bírni, nos ahhoz ZABÁLNI kell. És nem akármit, nem akármennyit, hanem SOKAT: minimum napi 5 étkezés, ebből kettő lehetőleg száraz fehér hús, rengeteg rizs, növényi rostok, tejtermékből szintén sok-sok. Az egyik étkezés, lehetőleg egy jó kiadós, fehérjedús mindig edzés utánra (azaz estére) kell, hogy essék. Igy épül az izom (ami Rékán ugye van bőven). Tehát, ha Ő valóban napi 2 edzést tartott, állapotosan, vagyis megnövekedett vitamin és táplálékigénnyel, nos akkor RR-nak igencsak nagyon sokat kellett ennie. Ha gyors az anyagcseréje, lehetséges az 5 kiló. De azis lehet, hogy nem evett, de az az ő baja. A magam részéről eszem, ha jólesik, és nem eszem, ha nem esik jól:-)) És abbahagytam az edzést mert szerintem nem tesz jót a fejlődő bébinek.

Linda,
Nem sok a +1 kiló egyáltalán.

És mivel állandóan az evésen jár az eszem, megyek ebédelni. Tényleg: Nektek növekedett az étvágyatok? Kb. mi a napi adagotok? Miket esztek? Esztek olyat, amit nem szerettek, de tudjátok, hogy kell a baba fejlődéséhez? Gondolok itt pl. a halra.

Szilvus
11+4 (doki szerint 12+1)
gyarapodás eddig: +1,5 kg
szilvus
 
 


Szia Judit!

Teljesen igazad van, inkább olyan vegye át a szerkesztést, aki tudja mg egy darabig csinálni. Én Lindára szavazok Kép Kép ez persze vicc volt, de ő van a táblicsku alján.
Azért szívesen venném, ha ki lennék javítva 2004. február 26-ra, és az utsó mensi meg május 17-re. Kép Ezek szerint vagy több vagyok 1 héttel, vagy nem tudom.

Remélem mindenki rendben vn, mert én iszonyúan küzdök a gyomorfájással, és az allergiával. Nem tudom mi lehet ez a gyomorgörcs, de már kezd idegesíteni. Na mindegy, nem nyavajgok.

Legyetek jók, és töltsétek kellemesen a hétvégét!
Üdv: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Fbogi
Bocs,ha már nem először jelzel. Ezek szerin t átsiklotam rajta. Kijavítottam, bár a szülés időpontját febr. 21re teszi. Így te vagy a táblaelső, és búcsúzni is kell! Biztos, hogy ezt akarod???

Szilvus
Nagy gratu! Tudom, milyen jó érzés is ez! Most pont azon mesterkedem, hogy miként mutathatnám meg nektek, hogy -szerintem legalább is- mosolyog az én kistücsköm a keddi 3D UH-képen.

Bogi kérésére akkor

Kép

J.
holophernes
 
 


Sziasztok Lányok!
Nem győzőm visszaolvasni a leveleket, nagyon jó, hogy így felélénkült a topik!
Mi jól vagyunk, émelygés, hányinger, rosszullét szinte minden nap, de már kezdek immunissá válni!
Hízás: 2 kilót fogytam, de a derekam, csípőm, melleim teljesen kiteltek, így a fogyás ellenére sem jók a nadrágaim, szoknyáim már, csak az elasztikusak!
Férjecském gyönyörködik még csak a pocimban, ruhában csak akkor látszik, ha felhívom rá a figyelmet, vagy feszesebb pólóban vagyok!
Minden új kismamit köszöntök, nagyon örülök, hogy gyarapodunk!
Réka: nem tetszik sem a felhajtás, sem a +5 kiló ajnározása. Sok kismaminak jelent gondot testének változásai, Réka pedig egyértelműen azt sugalja, hogy bátran fogyókúrázzon mindenki, járjon szoliba, hogy olyan csoki barna legyen, mint ő. Van akinek egy kisebb lépcsőzés vérzést okoz, nem pedig edzés hegyek hetente.
Én azt mondom itt lenne az ideje, hogy igazi kismamikat is bemutassanak a tv-ben, ne csak "sztárjelölt", "legfontosabb az alakom" életcélú hölgyeket.
Kismamik hajrá, egyetek ami jól esik, sétáljatok sokat, és persze legyetek szépek, mert igenis plusz kilókkal is sugárzik belőlünk, hogy áldott állapotban vagyunk, és kitelt derékkal is lehet csinosan öltözködni!
Nekem biztosan az ikrek miatt is nagy már a hasam, de olyan büszke vagyok rá!
Puszi mindenkinek, jövő héten drukkoljatok, tudjátok kórházban leszek a redukció miatt, bár izgulok, próbálok nagyon pozitívan hozzáállni a dolgokhoz!
Émi 10+5
Émi
 
 


Szilvus!

Erdekes ez a hal tema, en az elso honapokban sokkal jobban kivantam a halat, mint egyebkent. Lehet abban valami, hogy azt kivanja az ember, amire szuksege van.
Tegnap Csillaghegyen a Matyas kir. uton levo mammystic nevu boltban vettem egy rozsdabarna velurnadragot, szerintem vegig bele fogok ferni, mert van a pocaknak hely noni, jol nez ki, 7990 ft volt.

Bogi!

Gyomorfajasra nekem peksutemeny, kenyer, ketszersult, krumpli, ilyesmik jottek be.

Zsofi
20+6

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Sziasztok!

Judit
Igen-igen, kérlek kockázd ki és tedd fel a mosolygós babát!!:-) (látni már a nemét?):-))) Tedd fel, tedd fell!!!:-))

Émike
Igazad van, ezt mondom énis! Együnk bátran:-)

Zsófi
Ma én is megvettem az őszi "kismamakollekciómat", hogy ne csak 1 db gatya legyen jó rám:-) 1 db gyapjú ruha, 1 db gyapjú naci és egy csodás tejeskávészínű garbó! Mindezek sima méretű (nem kismami)nyúlós ruhák, őszre kiszolgálnak, pocak fér bőven:-) 27.900,- Ft volt igy össz-vissz a Váci utcai TATUUM-ban. :-)

Linda
Ugye? Na ugyanigy voltam a hallal! A Rómain még augusztusban több alkalommal legyűrtem 1-1 irdatlan méretű hekket, majd étteremben lazacot, pedig nem igazán szeretem a halszerű dolgokat. És bébirákot is ennék...

Kellemes 7végét Nektek és a meglévő valamint útban lévő kistörpöknek is!

Szilvus
11+4 vagy 12+1?
szilvus
 
 


Huhh, bocsánat Zsóf, a halat neked irtam:-))))

Sz
szilvus
 
 


Sziasztok!

Szilvi! Hol mutatták RRéka tangabugyis fenekét? Én is megnézném, na nem a popsijára lennék kiváncsi, hanem hogy hogy néz ki.
Én próbálok odafigyelni a kajálásra, ha megkivánnék valamilyen extrakalóriás csokit, akkor megeszek egy fürt szölöt helyette. De szerencsére még nem kivántam meg semmi ilyen bünös dolgotKépPersze nem akarok RRéka szindrómába esni!
Mit sportoltál? Mikor hagytad abba, azonnal a terhesség elején? Hogy birod?

És nekem mikor fog már nöni a cicim? Nekem még nem nöttKép

Gabi! Anno még kérdeztem egy fogorvostól, hogy lehet-e érzéstelenitést kérni kismamának, és mondta, hogy igen, csak szólni kell, hogy babát vár az ember és másfajta érzéstelenitöt adnak olyakor. Ha valakinek nagyon el kell mennie a fogdokihoz, szerintem érdemesebb a kritikus elsö trimeszter után menni, amikor már kifejlödött a babuci összes szerve.

Kata! Hol nyilatkozott a RRéka?
Marsi a nagy cicijét szerintem egy jó szoros push up-os melltartóval csinálta.

Andi! Dejó neked, hogy már van kiskönyved! Az olyan jó, hogy a dokinál való sorbanálláskor azt lehet fogni és mindenki látja, hogy miújságKép

Judit! olyan jó látni magam is a táblázatban, mégha sereghajtó is vagyokKép
Ha bálnának érzed magad, mindig arra gondolj, hogy milyen sokan irigyelnek! Én ha régen ránéztem egy kismamira mindig azt gondoltam, hogy milyen jó neki, illetve milyen jó lesz majd nekiKép
Én elvállalnám a táblázatot, de fogalmam sincs, hogy hogyan kell bele irni, ha leirod hogy müködik, akkor szivesen csinálom.

Bogi!Nálunk nem volt nagy romantika, ugyanis célirányosan cselekedtünk a ciklus közepén és igy mikor teszteltem együtt néztük, hogy ügyesen csináltuk-e a dolgokatKépAmúgy még senki sem tudja, hogy babát várok, csak akkor tervezem elmondani, ha már orvos is látott.

Zsófi! Dehát 4-5 nappal utána mégcsak 5 hetes sem lehettél. Ilyenkor már érezte, hogy nagyobb a méh?

Ildi! Szerintem akik fogynak az elsö idöszakban, azoknál hányinger lehet vagy hányás is közrejátszhat és ezért nem tudnak enni nagyon sokat. Na nálam ez nincs, én biztos hizni fogok, már látom elöreKépDehát mind1, majd lemegy utána, nemigaz?

Linda 5+3
linda
 
 


Becserkészetem nektem a kistücsköt!
Olyan kis ufós, de a nemét nem mutatta meg a kis csibész.. Kép

Kép

<center></center>
Ezennel elnyerted a táblicskagyártást! Már megy is az instrukciós mail!
Kép

Émi
nagyon-nagyon-nagyon drukkolunk nektek! Meleg ölelés a piciknek!

Jó hétvégét, nálam 10 perc múlva mexűnik a mai, internet, hálózat.
Szeretném engedélyetekkel Rbogi búcsúztatását hétfőre halasztani, mert csak ma került az elejére, és reggel nem köszöntöttem megfelelően.
Ugye megengeditek??!!! Bogi, te is??
Köszi, köszi

Judit
holophernes
 
 


Judit!
Nagyjából kiveszem, hogy mi hol van a képen, de leirnád pontosan, hogy össze ne tévesszem a baba részleteit?
Hol voltál 4D-s UH-n? Itt hány hetes a pocaklakód?

Most nézem a táblicskus méled. Értelmezem egyenlöre.
Linda
linda
 
 


Tisztelettel jelentem: SIKERESEN ÁTKÖLTÖZTÜNK! holnap már az új helyre kell jönnöm dolgozni (KépKép ), és hulla vagyok. Szerettem a régi irodánkat, ez szokatlan, de biztos nem rossz.

Képértelmezés
Nem kell figyelembe venni a furcsa, sötét foltokat, ez amolyan interferencia. (Ez a 3D kép több rétegfelvétel alapján készült, a sima 2D UH képeket rakja össze egy progi.)
Szóval szerintem a jobb oldalát látjuk, arccal 3óta irányba, az arcához emeli a kezét is, és szerintem tisztár aolyan mintha mosolyogna. bevallom, hogy ez előtt lévő percekben akartuk megnézni, hogy milyen nemű. Szerintem kiröhögte a kiváncsi kis szüleit Kép

Holnap jelentkezem, ha nem áll fejre a többi gép sem Kép
Judit
holophernes
 
 


Sziasztok!

Judit drága! Az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy előbbre hozták egy héttel a szülést, a doki a hetek számát nem változtatta, vizsgálatokra is a szerint megyek, hogy ma vagyok 14+5. (Nem akarok elbúcsúúúúúúúzniiiiiiiiii Kép Kép Kép )
Szóval mint hangoztattam már, fogalmam nincs, hogy hogy számolják az ilyet a dokik, és az UH.
Édes a kis lurkód. Én még nem akartam ilyenkor elmenni 4D-re, de lehet, hogy most meggondolom magam. Olyan távolinak tűnik az a 18. heti UH.

Halas lányok! Ez érdekes! Én is az első pár hónapban meg tudtam volna veszni a halért. Szegény férjemet kergettem őrületbe, mert hoznia kellett nekem a halászlét, és ő még a szagát is utálja.

Mindenkinek szép napot!

Üdv: Bogi (14+5) Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Judit!
Még azt akartam kérdezni, hogy Te mikor mész AFP-re?
Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Úgy látom, pénteken nagy volt a forgalom, sajnálom, hogy nem néztem be, de teljesen el voltam foglalva a 15 éves általános iskolai osztálytalálkozónk megszervezésével plusz rohantam a laborvizsgálatok eredményeiért.

Úgy néz ki, hogy jól sikerültek, csak egy pár kisebb eltérés volt a normál értékektől (pl. kicsivel több fehérvérsejt és kicsivel kevesebb vörösvértest), de majd az orvos pénteken elmondja, hogy ezek az értékek jók-e vagy sem.

Végre megtudtam a vércsoportomat is, AB Rh pozitív. Úgyhogy az EKG-val együtt most már teljes az összes leletem.

Hétvégén utánanéztem még a 3-4D-s vizsgálatoknak és úgy döntöttem, hogy inkáb csak a 18-20. hét körül megyek el, mert akkor már többet lehet látni, mint most a 12. héten és még akkor sem késő megnézetni a babát. Olvastam ajánlásokat is, a Hattyúházban lévő rendelőt többen is dicsérték, ezen kívül maradt még a Prayis és a Megatoys.

Én a ruhákkal egész jól állok most, csak előszdtem azokat, amikből tavaly kifogytam, azok jók lesznek még egy darabig és nem kell újakat venni.

Én már kezdem jobban érezni magam, néha a gyomrom szorongat egy kicsit evés után, olyan, mintha teljesen dugig lennék kajával egészen a torkomig, de ez még elviselhető kellemetlenségérzés.

És persze nagyon jó érzés, hogy sokszor igyekeznek kikímélni, ne cipeljem ezt vagy azt, anyukám megcsinálja helyettem, férjem megkímél ettől-attól...:-) élvezem ám a helyzetet!:-)))

Már alig várom, hogy péntek legyen és menjek a dokihoz,mert kíváncsi vagyok, hogy mekkora lehet már a baba!!!

Mindenkinek nagyon kellemes hetet kívánok!
Andi
bagandre
 
 


Sziasztok (Má' megin' hétfő van...:-(!!

Bogi,
Ugye? Én is ugyanigy voltam a hallal. Nagyon nem szeretem, de szinte minden nap halat ettem volna az elején. Most már annyira nem, de néha eszembe jut:-)

Linda
Azt hiszem az Aktív vagy a Fókusz mutatta RR fotózását. Szerintem, ha megkívánod a csokit, nyugodtan edd meg:-) Kell boldogsághormon is a bébinek:-) ÚÚgy enném a csokikát, de nem kívánom:-( És a fagyit sem:-( Mindenfélét sportoltam, de az utóbbi években a testépítés és a fallabda lett a favorit. Mindkettőt a babavárás kezdetén hagytam abba, bár a doki azt mondta, mindent lehet - ám mértékkel. "Mértékkel" viszont nem lehet 1 vérre menő fallabda-meccsen porig alázni az ellenfelet:-) Ott sajnos gyakori volt, hogy a földön hasoncsúszva adtam vissza egy labdát, vagy éppen jól háton vágtak az ütővel.:-) Ez azért kockázatos lenne most.Igy aztán babásan inkább kerékpározunk, nagyokat sétálunk. Az edzőterem pedig megvár jövő nyárig:-) Hiányzik ám az intenzív mozgás, de most jobban esik este munka után odaragadni a kanapéhoz:-) Nálad mi a helyzet?

Judit,
Az én gépemen sajnos sötéten láccik a bébid, de kivehető azért:-) A legközelebbi UH-n már biztosan megmutatja kicsoda is lesz Ő:-) Nagyon izgalmas:-)

Émi
Drukkolok 10000-el! Minden rendben lesz!:-) Ne izgulj!!:-)

Holnap reggel megyek vérvételre. Jajjj! Kb. 20 szurkáltak utoljára, már akkor is rettenetesen úúútáltam:-( Ki lehet bírni? Nem ciki rosszul lenni? Nem a vér látványától, de kaja nélkül tuti dobok egy hátast:-(

Puszzzi Nektek!

Szilvus
12+3
(Juditom, kijavítod kérlek, a doki szerint ennyi, de a szülés időpontját nem változtatta meg)
szilvus
 
 


Andi
szia-szia-szia:-))) Eccerre írtunk:-)
Mail megy
Szilvus
szilvus
 
 


Sziasztok!

Már én is várom hogy AFP-re mehessek, de akkor az azt is jelenti sajnos és nem sajnos hogy tőletek el kell búcsúzni. De arra még 2 hetet kell várni.
Mi jól vagyunk, hétvégén pihiztem egy jót.
Bár pénteken valami hideget ihattam mert estére olyan vörös lett a torkom még be is dagadt, éjjel alig aludtam valamit. De mostanra már nem fáj annyira. Szerencsére lázam nem volt, így csak teáztam és pihiztem.

Na most megyek.
Sziasztok
Gabi1

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok Lányok! :-)

A rosszullétekkel még mindig küzdök, egyáltalán nem kívánom az édeset, de azért szombaton ettem egy ki csokit Kép

Én is fogytam az elején 2-3 kg-ot, de ez a hányinger miatt volt szerintem. Körülöttem mindenki azt mondja, hogy undorral eszem mindent. Pedig mire leülök enni, addigra már érzem, hogy éhes vagyok, és muszáj ennem, és van ami jól is esik Kép Most vagyok 54 kg.
A halat én nagyon szeretem, de nem kívánom. Pénteken este sütöttem halrudacskákat, akkor nagyon jónak tűnt az illata, de nem tudtam enni belőle.
Mindig olyan nehéz eldöntenem, hogy mit is egyek, mitől nem undorodom annyira....Ti hogy vagytok ezzel?

Nekem a pocakom még nem látszik, mert egy pici mindig is volt, én ilyen alkat vagyok, de észrevettem, hogy eltűnt a derekam, egyenes lettem Kép

Pénteken voltam dokinál, megvizsgált, elküldött UH-ra is. A Pocaklakóm 2 cm-es Kép Látni sajnos nem láttam Kép Kórházi UH volt.
Egy idősebb főorvoshoz jártam, aki már nem vállal szüléslevezetéseket, így pénteken mutatott be egy fiatal dokinak, aki elvállalt. Szept. 29-én megyek legközelebb UH-ra, és a dokihoz is akkor megyek.

Jó hosszúra sikeredtem.....

Vigyázzatok magatokra! Kép
Puszi
Pumukli
8+5
pumukli
 
 


Sziasztok
Kezdek be$zarni az AFPtől, mindenki oda igyexik, nekem meg még egy hetet kell várnom rá! Pedig túl leszek a 16. héten, ha mindegy, úgysem szándékoztam foglalkozni vele. (ha rossz, akkor azért, ha jó, akkor meg úgyis tudtam Kép) Szóval
F.Bogi még egy hét (2003.09.15), és átírtam neked napokat, de lassan kezdem feladni KépKépKép, mert mennem kell tovább Kép

Szilvus
Vérvételtől ne tarts, egyszerűen ne nézz oda, nem annyira szörnyű. Kellemetlen, meg minden, de keress valami érdekeset a falon, vagy nézz ki az ablakon, én nem lesz semmi baj, ígérem ! Ne felejtsd el, hogy milyen helyes kis ajándékért csinálod.... Kép
Andi
Tudod én azért mentem el, mert a kispapi még nem látta, és úgy éreztem, hogy nem indult el kellőképpen a kötödése. Meg azt is tudtam, hogy pár héttel később már ugyan lehet tudni a nemét, de akkor meg nem fér bele a képernyőbe, meg akartam kímélni ettől a sokktól a páromat (pl. ez itt a gyermeked feneke, most épp a térdhajlatát látod stb ).
Gabi
Gyógypuszik csodákra képesek KépKépKép

Kérdeztem a frissben is a kismamiktól, de titeket is megkérdeznélek:
Nagyon-nagyon fel vagyok fázva. Nálam ez gyakran előfordult korábban is, és az első tünetekkor 2este jó meleg-forró fürdővel elmúlt. Most lehet ilyet tenni, vagy antibiotikum (ehhez 6-8órás nőgyogyászati rendelős várakozással tudok csak hozzájutni)? Homeopátia nem segített korábban... Kép Kép

ma:
Kép
holophernes
 
 


A vérvételtől én is mindig nagyon félek, ájulós vagyok Kép Akaratomon kívül már előtte 1-2 nappal cukkolom magam. Én is mindig félre szoktam nézni, falra, plafonra, de.....tavaly nyáron úgy jártam, hogy ahová néztem, a falon szekrények voltak, és a szekrények tetején fecskendőket láttam, rengeteget.....szörnyű volt, el is ájultam Kép

Judit
Én úgy tudom, hogy a terhesség első harmadában nem szabad meleg ülőfürdőt venni. Később lehet? Szerintem ne menj dokihoz, kíméld magad, próbáld megérdeklődni telefonon, hogy vehetsz-e forró fürdőt. Jobbulást kívánok!

Üdv,
Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok!

Judit forró fürdőt egész terhesség alatt nem lehet venni, mert vetélést okoz az elején, késöbb meg méhösszehúzódást és koraszülést. Egyébként is inkább azt mondják hogy terhesség alatt zuhanyozzunk, mert fürdéssel nagyobb a fertőzés veszélye. Ezt én nem mindig tartom be, de forró vízben nem fürdöm, pedig én csak azt szeretem.
Judit nálad mit jelent a felfázás? sűrűn pisilés, esetleg fáj, csíp? mert ha igen akkor baktérium van a vizeletben és az káros lehet a babára, nekm annó volt ilyen, bár tünetem nem volt, csak az esedékes vizelet vizsgálaton derült ki. Szerintem mindenképpen hívd fel az orvosodat és ő megmondja hogy mit tegyél.

Én nagyon szeretem a halat, és érdekes én is nagyon kívántam az elején, anyuval főzettem halászlét, csináltam rántott pontyot, sülthalat. Tegnap is éppen azt ettem. Bár azt nem én csináltam, de párom már mondta hogy menjek vegyek pontyot és csináljak.

Gabi1

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Már majdnem két hete olvasom ezt a topicot, és most érzem úgy hogy már be is kapcsolódnék.
Nekem július 27-én volt az utolsó mensim és augusztus 28-án lett egy pozitív tesztem. Orvoshoz holnap megyek és lenne is ezzel kapcsolatban egy kérdésem. A nődoki kiírhat-e táppénzre, mert már egy hete elkezdődött az émelygés, és most már nagyon rosszul vagyok, az elmúlt napokban már alig bírtam valamit enni és sokszor nem is maradt meg bennem. Ma már alig bírtam felkelni és úgy gondolom,jobb lenne a babámnak, ha most inkább pihennék és majd ha már jobban leszek ráérek dolgozni (most úgysem megy a munka).
Remélem holnap az UH-n már látok valakit és végre biztos lehetek benne, hogy tényleg lakik a pocakomban valaki.
Lehet hogy csak pár hét múlva jelentkezem legközelebb, mert ha kiír a doki, akkor nem leszek netközelben.
sziasztok
Zsófi (bár már van egy Zsófi, majd kitalálok valami más nevet) 6+1
Zsófi 88
 


Halihó!
A felfázással tényleg nem szabad játszani, nekem is volt már párszor részem benne, de mindent megtennék, hogy elkerüljem, mert nekem annyira fájt. Ha már tényleg olyan stádiumban vagy, hogy szúr is meg fáj, mindenképp kérdezd meg a dokit!!!

Pumukli, ne aggódj, én is így vagyok a kajával, mint te!:-) Nyűglődöm szabályosan, hogy mi esne jól.. persze érdekes módon, az otthoni főztöt, vagyis anyu ebédjét szinte kivétel nélkül meg tudom enni (na jó, a töltött káposztát és babgulyást kihagytam, de egyébként minden lecsúszik), inkább a rendelt vagy éttermi kajákkal van a gondom, hogy mit egyek napközben amunkahelyemen. Ma például pizzát rendeltünk és én is beszálltam, az is jól is esett.

Úgyhogy fel a fejjel és válogass!!!:-)))

Azért csak szaladnak a hetek, én már a 12.-iket kezdtem el, pedig néhány hete még hogy vártuk, hogy teljenek a hetek...

Andi
bagandre
 
 


Szia Zsófi

Üdvözöllek itt körünkben. Gratulálok a pocaklakóhoz.
A nőgyógyász csak egy papírt ír amiben javasolja a betegállományt és azzal kell elmenni a háziorvoshoz, és ő ír ki.

Remélem segítettem

Gabi1

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok Lányok!

judit! Nem akarlak megkeverni, de engem a dokim most péntekre hívott AFP-re, tehát már TELJES A ZŰRZAVAR nálam, nem tudom milyen idős terhes vagyok. Lehet, hogy tényleg hamarosan búcsúznom kell? Kép

Judit!
Az első 3 hónapban nem fürödtem egyáltalán, azóta viszont elég gyakran. Azt az iszonyú gyomorgörcsöt pl. a melegvíz mulasztotta el legutóbb. A nem forró, hanem meleg víz nem árt. Az egyik kismama könyvem is írja, hogy ha feszült az ember, vagy valami baja van, nyugodtan üljön bele egy kád meleg NEM FORRÓ vízbe. Az otthoni melegvizes fürdőben a fertőzés veszélye nagyon nagyon csekély. Általában a termálvizes fürdőket tiltják ilyenkor. Szóval ugorj bele a kádba, bár szerintem ugyanilyen jó, ha sokat pihensz és egy melegvizes palackot teszel este a takaród alá.

ÜDV ZSÓFI88!
Elvből nem gratulálok még Kép de remélem minden oké lesz a holnapi orvosnál. Ne számíts sokra még az UH-on, de az ügyesebbek már tudnak mutatni embriókát és szívdobogást. Nekem is a 6. héten látták először, előtte csak petezsákom volt Kép Táppénzre a háziorvos, vagy a terhesgonozóban a védőnő tud felvenni, a nőgyógyi úgy tudom nem. De úgyis menned kell majd a háziorvosodhoz is, ő meg kiírhat.

Mindenkinek kitartást, nemsokára múlik a rosszullét. (Remélhetőleg)

Üdv: Bogi (x+y) Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Bocs Judit! Nagybetűvel akartam írni a neved!
bogi Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok,

Judit
Köszi a bíztatást, majd kinézek egy pókot a sarokban, vagy valami viccesre gondolok. Ja, az nem jó, mert akkor röhögök:-)) A kis ajándékdoboz nagyon ari:-))Köszönöm a javítást, igy előre tülekedtem március 19-re. Hihi, még a végén a szülinapomon jön világra a kis Ficánka?

Gabi
Szerencsére akkor "csak" megfáztál, és nem valami vírust kaptál el. Vigyázz magatokra, mézes-citromos tea, C-vitamindús gyümik (kiwi és grapefruit ha szereted) valamint a Judit által javasolt gyógymód:-))

Pumukli
A halrudacskától nekem is hányingerem támadt, érdekes. Csak a szintiszta halhústól nem. Amúgy evéseknél azt a jól bevált módszert követem, hogy mindig kiagyalom, mit is ennék, s aminek a gondolatára nem jön rám az öklendezhetnék, na azt eszem.:-)

Judit
Kamillás ülőfürdő, de NE égetően forró vízben! A kamilla gyulladáscsökkentő, bébiket is fürdetnek benne. Ártani nem árt, próbáld ki.

Szilvus
12+3
szilvus
 
 


Judit

Igyal minel tobb teat(afonya, cseresznyeszar pl.) mert a sok folyadek segit kimosni a hugyutakat. Napi 2.5 l minimum! Ezenkivul probalkozzal immunerosito echinacea cseppel(Herbariaban, egeszsegboltban talalsz)Ez artani nem art es mindenkeppen segit, meg ha nem is oldja meg teljesen a problemat. Neha szukseg lehet antibiotikumra is, de az antibiotikum karositja az egeszseges huvelyflorat es belflorat is.

A halevesrol annyit, hogy nagyon ajanlott barkinek, terhesnek meg kulonosen mert tartalmazza az omega3 nevu telitetlen zsirsavat ami az agy es errendszer fejlodesehez elengedhetetlen.

Zsofi, remenykedj csak, hogy hamarosan elmulik az emelyges, nekem pl. folyamatos most a 10. heten is.

Ildiko
9+4
kildiko
 
 


Nna,feltettem a profilomba a 11+6 napos bébit, oldalnézetben. De Ő is hatalmas lett, nem értem, nem sikerül kicsinyíteni:-(

Andi
Most úúgy-de-úúgy megkívántam a pizzát.....

Szilvus
szilvus
 
 


Sziasztok!

Mint táblázat-gyöztes megpróbálom feltenni az új táblázatot. Nem biztos, hogy jó lesz, ez az elsö próbálkozásKép
Nem engedi feltenni:-( Na mindjárt kitalálok valamit. Azt irja, hogy túl nagy.

Judit! Igy leirva egészen kivehetö a baba!És tényleg teljesen olyan, mintha mosolyogna, dejó!Kép

Szilvi! Igazán én sem kivánom a csokit, de nincs is olyan amit nagyon kivánnék vagy nekivánnék. Hát a fallabdázás folytatása tényleg nem a legjobb 5let lenne, az tényKép Én járok minden nap aerobicra, minél tovább, ha meg már óriáspocakom lesz akkor terhes tornára váltok.

A férjemnek szerintem torokgyulladása lehet, és már nekem is fáj a torkom. Gyógyszert ugye nem szabad bevenni, remélem gyorsan elmúlik. Olyan rossz...Kép

Linda
linda
 
 


Na most újra Kép

LindaKép
linda
 
 


Sziasztiok!

A tegnap voltam uh-n. A pici merete megfelel a koranak. A vegen a doki felem forditotta a monitort es lattam en is ahogy mozgott a ket keze es ket laba. Csodalatos volt. Kezd valosagga valni.
A dokim azt mondja, hogy nem latja ertelmet a 12. heti tarkoredomeresnek, itt nalunk(Romaniaban) ezt senkinek nem vegzik. En mar irtam, hogy szeretnek elmenni Mo-ra, hogy elvegeztessem. O azt mondja, hogy nem erdemes, hogy nem is lehet ezt pontosan merni es az eredmeny csak egy halvany gyanujel lehet esetleg. Ugyis utana vagy a quartett tesztet vagy az amniocentezist el kell vegezni.
Ti mit szoltok ehhez?
Szegeden vagy Pesten pl. hol van a legjobb Uh es a legjobb szakember. Ara nem szamit.

Varom a velemenyeteket!

Ildiko (9+5)
kildiko
 
 


Judit!

Mit szedtél? Sepia Officinalis 15 ch? Heti 1-3x5 golyócskát kellett belőle?
Találtam még ilyen immunstimulálót-gyulladásgátlót
Echinacea Angustifola (keskeny levelű kasvirágból) Ez változatos eredetű fertőzéses állapotokra van 5 ch napi 1x5 golyócska 1 hétig, majd 1 hét szünet.

puszi és jobbulást
sasha

Kép
sasha
 
 


Sziasztok!

Búcsúzni jöttem. 12. hét végén babó úgy döntött, hogy visszamegy az angyalkákhoz. Kép Csütörtökön este elkezdtem vérezni, pénteken görcsöltem, véreztem, voltam dokinál aki megvizsgált, mondta, hogy megvan csak biztos alacsony a progreszteron szintem adott gyógyszert, szombaton este már a kórházban voltam és ő már nem élt.

Tegnap reggel befejezték a vetélést (missed aborted-nek hívják - borzasztó, hogy saját neve van) tegnap este már itthon voltam. Már alig vérzek, nem görcsöltem a műtét óta.

Azt mondták vagy nem tapadt meg jól, vagy fejlődési rendellenessége volt. 3 hónap múlva újra nekifutunk az egésznek.
Veletek akik a táblázat alján vagytok talán fogok találkozni igaz ti már közel finiselők lesztek, de talán emlékezni fogtok még rám.

Mindenkinek további problémamentes babavárást kívánok, ne ilyesszen meg a történetem, de VIGYÁZZATOK magatokra és őrájuk!

Gondolok majd rátok, de nem jövök csak majd akkor ha újra közétek tartozok.

Puszi

Bibi
Judit, vegyél ki a táblázatból! Köszönöm
bibi
 
 


Bibi!

Nagyon sajnálom, ami történt, megdöbbentett,a mit írtál, merthogy én is már a 12.hétben vagyok és az ember ugye mndig csak akkor hajlandó elhinni dolgokat, ha már vele is megtörtént...:-(

Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy talán jobb így a babának is és neked is, mert ha valóban valami probléma volt (fejlődési rendellenesség, st.), akkor ez a lehető legjobb megoldás, még ha ez kegyetlenül is hangzik... Egy erős, egészséges kisbaba lesz a következő, aminek biztosan nagyon fogtok majd örülni!

Úgyhogy fel a fejjel, még ha nehéz is, biztos vagyok benne, hogy hamar ott lesz a manó újból a pocidban!
Azt hiszem mindenki nagyon vigyázik magára és a pocaklakójára, de van olyan dolog, ami ellen nem lehet (és talán jobb is nem) védekezni...
Nekem az egyik legnagyobb félelmem az, hogy beteg gyerekem születhet, mert annál rosszabb nincs és nem is lehet, amikor nem örülnek egy gyereknek, hanem sajnálkoznak, hogy egyáltalán megszületett...:-(((

Bibi, még egyszer nagyon sok sikert és várunk vissza!

Andi
bagandre
 
 


Sziasztok Lányok!

Bibi
Nem is tudom, hogy mit mondhatnék, nagyon-nagyon sajnálom, ami Veletek történt. Most nagyon erősnek kell lenned! Vigyázz magadra, és várunk minél hamarabb vissza!

Kezdelek irigyelni Benneteket, hogy láttátok a Pocaklakótokat, én meg nem Kép

Linda
Nem a mai táblicskut tetted fel, hanem a tegnapit. De tudom, hogy minden kezdet nehéz.

Még írok később.
Puszi
Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok!

Linda! Követelem vissza a helyemet a táblicskuban Kép Kihagytál, pedig még nem búcsúzom Kép

Bibi!!!
Őszintén sajnálom ami Veletek történt. Én is túl vagyok egy ilyen szörnyűségen, és pontosan a műtét után 3 hónappal volt az utolsó mensim. Én is így fogtam fel, ahogy Te, hogy jobb, ha még időben megoldja a szervezet a dolgot, minthogy később derüljön ki. Sajnos azt is tudom, hogy a következő terhességed alatt fokozottan megy az aggódás, hogy bármi megtörténhet, én is akár hetente mentem volna UH-ra, és azóta is, de talán már megnyugszok. Igaz még mindig nem tudtam magam beleélni, és ezért nem is olyan élmény, mint másoknak, pedig azt hittem, hogy majd boldog kismama leszek, aki beszélget a babájával, és minden jót megteszek érte, de sajnos nagyobb bennem a félelem. De az a lényeg, hogy talán ez a második rendben lesz, és napról napra nődögél, és ez jó érzés.
Gyászold meg a babát, és emlékezz rá mindig, és 3 hónap múlva mindent bele!

Mindenki másnak is sok bíztatást küldök, akik a tábla alján vannak, ne ijedjenek meg, csak vigyázzanak magukra és a babára!

Sok puszi mindenkinek: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

Andi
Reggel óta a pizzán jár az eszem Kép amióta olvastalak Kép Én a munkahelyemen ebédelek, és ez nem okoz gondot, mindig van 3 féle menü, és abból könnyen tudok választani. Csak reggelinél, és vacsoránál válogatok otthon Kép Ma reggel álltam rá a mérlegre, és megint fogytam 1 kilót Kép És semmiből nem tudok sokat enni egyszerre. Érzem, hogy most kell abbahagynom, különben elkezdenék öklendezni....

Szilvus
Én is azt eszem amitől éppen nem öklendezem Kép de ha sokáig gondolkodnék, akkor a kiválasztott kajától is öklendezhetnékem lenne....Remélem, hogy szép lassan megszűnnek ezek az érzések, és akkor végre egy jót fogok enni Kép Kép Kép

Üdv,
Pumukli
pumukli
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?