Potyka, tuti!
link nem sikerült, topic itt: gyermeknevelés/három vagy több gyermek
Vikci, ha még nem késő!!!!!!!!!!!!!!!!!
ordítozás és kiáltás közt lényegi!!! különbség van. A kiáltás jelentősége szülésnél egyszerű: mindenhol megnyílunk (van, ki rókázik, alul-felül jön minden, könnyezik, orra folyik) ezenkívül, aki járt intimtornára, az tudja, hogy a hüvely záróizmai és a szájunk közt van összefüggés, bármily bizarrnak tűnik is most így leírva. De próbáljátok úgy ellazítani magatokat - megnyitni - ott alul, miközben össszeszorítjátok a szájatokat....hát nehezen fog menni. Az ordítozás pedig nálam akkor volt, mikor féltem. (most írjam, hogy természetesen a kórházi szülésemnél történt, hogy végigordítottam a szülésem javát?!)
másrészt én ezt a lepényleválást sem értem. Nagyon kiakadtam azon, amit Lego írt (ugye ő? nehogy megint kutyuljak!!!
). Állandóan ő jár a fejemben, hogy 20-25 perc után riadót fújtak.... nekem meg másfél óra után jött ki a méhlepény Pannánál, Petinél is több volt, mint fél óra, de senki sem aggódott, sem nem vizsgált, hogy vajon hogy áll a méhszájam.... de tuti húzódott össze,mert főleg Panninál rendkívül erős utófájásaim voltak...bevallom jócskán döntöttem befelé a finom édes fehérbort, pedig ilyet én még soha, hogy csak úgy, mint a vizet, igyam a bort...
Szóval ne akasszatok ki ezzel a nehogykiabáljak dumával, mert mindenkit megeszek reggelire!!!!
Inkább a kh-i csomagba be kell készíteni néhány pár füldugót, és apa kiossza a fintorgóknak
bassszus-basszus, de felhúztatok!!!!!!!
most már leírom miért, nehogy sértődés essék:
mert engem pont a kiabálás miatt nem rajongtak körül a gyermekágyas osztályon, pedig, az az aranyérkizáródás, na az fájt annyira. Nem elég a szülés, még ez is... na, ülni, az nemigen ment, de ha a párom nem könyörgi ki az ágyat, akkor gyalog zavarnak át a roomingin-re, vagy, ami még rosszabb, ülve!! brrr. még most is felháborít, ha eszembe jut a dolog. Meg persze magam előtt látom az egyik szülésznő arcát, aki folyamatosan pofákat vágott a szülésem alatt.....
Aztán amikor kértem a csecsemősön a nővért, aki átkísért, hogy segítsen feltenni a lábamat az ágyra, mert nagyon fáj, akkor karbatett karokkal közölte - kegyes fintorral az arcán, hogy na, de most utoljára...
Aztán eltelt négy nap, mire alámdugtak egy ülőgyűrűt.....
Egyéb szoptatásügyi atrocitásokról és szakszerűtlenségekről hallgatok...elvégre ez már 4 éve volt és ők is fejlődhettek.....
emlékszem, azzal mentem a dokimhoz 3. nap, hogy legyen kedves már megnézni, hogy tényleg nyafka vagyok-e,mint ahogy az osztályon erőteljesen érzékeltetik velem, vagy pedig tényleg van jogom kínlódni...na ekkor mondta, hogy az aranyér kizáródott, ezt pedig műtétként szokták végezni, érzéstelenítés mellett... akkor kaptam kúpot, és egyéb cuccokat, amik segítettek rajtam.
És most nem gondolkodok el azon, hogy ha nem siettet, hogy este 8-ra meglegyen a baba akkor vajon ez megtörtént volna
Mindezek után erőteljesen azt a nézetet képviselem, hogy aki nem bírja a kiáltozást, az ne menjen szülésznek!!!!!!
A szülés nem hőstett, ami minél jobban fáj, utána annál nagyobb dicsőség az anyának, különösen, ha összeszorított foggal végigcsinálja.....
jó esetben szeretetteljes együttlét a babával, ahol együtt megélik a születést mindazt elfogadva, ami vele jár... a kontrakciókat (még véletlenül sem írnék fájásokat) a hangokat, önmagunk túllépését...