Új privát üzeneted érkezett!

:D :D :D :D

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Párom kedvence a vizsla.És amikor kutyát kerestünk, nem tudtuk eldönteni, hogy vizsla legyen, vagy német juhász.Ültünk az autóban, és nem tudtuk, merre induljunk, melyiket vegyük meg.
Nekünk elsősorban sürgősen házőrzőre volt szükségünk, ezért lett a német juhász.A vizslák olyan bohócok voltak,8 kis kölyök volt, dőltönk a nevetéstől, olyan nehezen hagytuk ott, de attól nem ijedt volna meg senki.Persze felnőttkorában már más, tudom... de akkor még nagyon pici volt.
Vendég
 


Ne gondold. Ugyanolyan kajla még most is, mintha 7 hetes lenne! :D
De valóban nem nagyon alkalmasak házőrzésre, mert ha hozzá szól valaki, előszőr megijed, elkezd ugatni, aztán meg elkezdni csóválni a farkát eszeveszettül! Na most egy ilyentől ijedj meg. A németjuhászomtól már inkább megijednek nálam is. Érdekes, hogy a fentiek ellenére még így egyébként sokan félnek a vizslától is.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 

 
 

Én minden kutyától tartok, amelyik vicsorog rám! :lol:
De az tény, hogy a NJ tekintélyt parancsolóbb.

Soha többet nem eszem nyersen lilahagymát!Ég a gyomrom, és már megittam 2 liter vizet.Egész éjjel futkozni fogok.
Meg ettem Tamarin lekvárt is...szép éjszakának nézek elébe. :roll:

Jó éjt Mindenkinek!
Vendég
 


Bálint nagyon jó gyerek, nem bántottátok meg semmivel...Engem akart nyugtatni, mivel én elég izgulós vagyok :P
Mai uh-n rá sem néztem a képernyőre, nem mertem, csak az orvos arcárt figyeltem.
Luca
2 lány után most fiút szeretnél? :)


Most megyek lefeküdni, mert nagyon elfáradtam ma.
Jó éjt mindenkinek!!
judit(bálo anyuja)
 
 


Jó éjt MIndenkinek!

Luca, te meg éld túl az éccakát!!! :D :D

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


húúú menniy megint a termés!!! :) most visszaolvasok szerdától, mert le vagyok maradva :P

konan!!
én is ülök a melôhelyen, és én is puffadok, de sztem ez, nálam legalábbis nem függ össze az üléssel, mert már azelôtt is kész lufi vagyok :( nemtom mi, de valami kéne már ellene, mert megôrjít....

Gwini! nyugi, mindne rendben léesz!!! pihenj sokat!

honey! akkor én bátor voltam, vagy nagyon optimista de én már bekéredzkedtem(??) a táblába, de még nem voltam uh-n :D
örülök hogy minden rendben és h láthattad is a picit, így télleg nyugodt lhetesz az utatokon!!!!! érezzétek jól magatokat!!!!!

netti dejóó!!! grat!

roni, kösziii :) igen, aszongyák ne fess hajat, ha kibírod, mert felszívódik. inkább henna!!!!! mi a baj a kapcsolatotokkal?? mióta vagytok együtt? -na, közben írtál errôl- nekem elég nehéz volt az elsô terhességem, és forgott a levegôben ohgy lehet h végül egyedül.... hosszú történet, de végül jó lett a vége. de én is morfondíroztam hoyg milyen döntéssel mi az, amiért érdemes kockára tenni és mit nem. végül együtt maradtunk és nagyon is jóóó!!!! sôt, hamar túl lettünk a nehézségeken és most meg akkor aújra a szerelem, meg hát simit is mindketten úúgy imádjuk... szóval így is végzôdhetnek a dolgok. DE ha másképp, nehéz, nehéz, de az is járható út!!!!! sajnos.... én is ismerek pár anyát, akik végig egyedül voltak, és nagyon is jól vannak! szóval az sem a világ vége.... fel a fejjel!!!! most gondolj a babára és hoyg nektek most hgy jobb, ha túl sok a stressz. lehjet h szünet kéne. nemtom...

noni!!! nálunk ugyanez! minden nap van valami, amit a baba miatt csinál simi, bár ô még csak most 7.én lesz 3 éves! ja és állandóan nyaggat hogy most már nyomjaaam kiii :D:D ma meg is vettem azt a gyönyörû könyvet, amiben fotókkal követhetô végig a baba fejlôdése a megtermékenyítéstôl születésig, annyira széép! ismeritek? az a svéd vagy dán, nemtom, milyen kutató vagy fotós (húúú de konkrét vagyok :P) szóval méhen belüli magzat fotók... hmm? valaki? és abban fogjuk figyelni hoyg mi is van épp. már ma is megnézte simi, nagyon lelkes volt tôle! :)
-ja én nem érzek semmit a nemét illetôleg...lehet h azért, mert simit 4 hónapig lánynak "éreztem" és most inkább nem informálom félre magam :D
naaa a 3 (és fél) év korkülönbséget nem kritizálni :D:D sztem meg pont jóó lesz így :) de gondolom mindenkinél, amennyi lesz, nekik az lesz az ideális, nem??!

lanta!
nekünk fiú az elsô, így kislánynak örülnék most, de már játszadozom a 2 fiú gondolattal is, merthát simán lehet az is :) szóval mindegy valahol, de hoyg meglegyenek az arányok, lány kéne. jaa, meg ha fiú lenne, lenne indokom harmadikat is akarni :D:D

ja álmok: én simivel álmodtam olyat is hoyg megszültem és egyszer csak kiscica lett belôle :S :D

monee! én is rennie, egy fokkal jobb, bár nekem nem annyira a kirobbanó gázok, inkább a teltség érzete és hogy feszülô gömb a gyomrom!!!!! úúúútttááálom...

blúmi! nekem is duplázták magukat a melleim :D és mégmi lesz itt....

márta!!! felafejjel, lesz még jobb is!!!!! erôt neked, sokat!

Báló!!
gratula nektek, csak így tovább!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

petra!!!!
nem értem miért kell egy orvosnak ilyet mondania????? hogy ne bírj aludni addig vagy miii??? komolyan, ez most úgy feldühített!!! nyugi, minden rendben lesz!!! pihenj sokat!!

üdv judit!!!!! :)

velünk minden okéé, hétfôn doki!!!!!!!!!!! annyira várom már!!!!!!!!!!! pufadás megy, hátha majd arra is mond valami okosat, azon kívük h szüléssel elmúlik :roll:

na jóóócakááát!!!!!
holnap+utána szabadnapom, jujjj de öülök!!! :)
páá,
bgz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Jó reggelt!!

Üdv. az újaknak!

Petra ne izgulj nem lesz semmi gond. Szerintem a doki is elővigyázatos akar lenni csak inkább maradt volna csendben, jobban tette volna! Csak pihenj és továbbra is elő a pozitív gondolkodással!!!

Roni! Nem irigyellek, remélem mihamarabb találtok megoldást a gondjaitokra és hogy nagyon jó irányban fog eldőlni a dolog :)

Nekem nagyon rossz éjszakám volt, émelygések sorozata, és persze Én is fel vagyok puffadva. Érdekes ilyen még nem volt. Nagyon rosszul keltem is fel, azt hiszem ma nyűgösebb leszek a kelleténél :( A mérleg is minden reggel ugrál egyik nap lefelé másik nap felfelé!! Mi lesz ebből.

Remélem Ti szebb napra ébredtetek?!

Kép
Kép
lanta
 
 


Szép jó reggelt Mindenkinek!

Judit, nem tudom, mit szeretnék.Az első lányom után megint lányt szerettem volna.Az is lett.
Most meg nem is tudom...nem bánnám azt sem, ha lányunk lenne, mert azt már megszoktam. :lol:
De páromnak egy saját fia van,nekem 2 saját lányom, de nekem meg ugye nincs még fiam, páromnak nincs lánya...
Rajtam kívül mindenki határozottan fiút szeretne.
Végeredmény:tökmindegy mi lesz, egészséges legyen! :lol:

Honey, nagyon jó utat!

Mi délután indulunk Sárvárra.
És befestettem a hajam.De csak a tövét, és kinyitottam az ablakot, hogy járjon a levegő.Egy alkalomtól csak nem lesz gond...
Vendég
 


Sziasztok!

luca68! :)
Gondoltkodtam azon amit írtál, és nem elképzelhetetlen, hogy hormonok játszanak az idegeimmel, és valóban túl érzékeny vagyok. Ez is biztos közre játszhat.

bagzerka! :)
Köszönöm a jó tanácsot, sokat segített ez is. Nehéz kérdés az tuti.
Azt én is tudom, hogy nyugalomra van szükségem, és ezt fogom előtérbe helyezni, ezt meg is fogom neki mondani.
Ma egyébként beszélünk. Délután. Nem tudom mit foguk kisütni. Össza vagyok egy kicsit zavarodva. Az ő hozzáállásán is sok minden múlik. Igen, én is hallottam már sztorikat olyan nőkről, akik egyedül vállalták és jól megvannak. A volt barátnőm például 17 évesen szült, féléves volt a gyereke, amikor elhagyta a pasiját. Utána volt egy pár kapcsolata, és simán elfogadták gyerekkel együtt. Sőt! Sajátjukként szeretik. De ne menjünk messzire, itt van Luca esete is. Jaj, annyira örülök, hogy megosztották velem a tapasztalataitokat!!!

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Lanta!
Köszönöm a pozitív szemléletet!! :)

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


bagzerka
engem érdekelne nagyon is az a könyv!!Mi a címe, ki a szerzője, és mennyi volt?Hol lehet beszerezni? Pontosan ilyen könyvet keresek már egy ideje.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Most abban a stádiumban vagyok, hogy ugyan éhes vagyok, de semmit sem kívánok!!Értitek ezt?alig tudok enni. Ez már tart 5 napja! Közben baromi éhes vagyok. tegnap is azt hittem összesem, mert leesett a vércukrom, és elkezdtem remegni.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Luca!
Szerintem nem lesz gáz a hajfestésből.
Jó utat, és pihenést kívánok! Meddig maradtok?

Honey!

Érezzétek magatokat hihetetlenül jól!!!!Jó utazást kívánok!

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Roni Én meg úgy vagyok, hogy éhes vagyok, eszek és utána mindig mintha a gyomorszájamnál megállna a kaja és ott lenne egy gombóc és az ott úgy irritál! Nagyon vigyázz ezzel a vércukor leeséssel nehogy tényleg összeess valahol! Olyankor szopogass el egy kockacukrot, vagy egyél egy kis kekszet.

Kép
Kép
lanta
 
 


Luca!!! Jó utat Sárvárra és jó pihenést! :)

Kép
Kép
lanta
 
 


Köszi csajok!
Csak 2 éjszakát leszünk ott.

Roni, neked amúgy is van gond a vércukroddal?

Ezt nézzétek meg, én itt szoktam nézegetni, hogy hol tartunk.Szerintem tök jó!
http://bebilap.hu/terhesseg/
Vendég
 


Szép jó reggelt minden kismaminak!

Honey!
A jó hírek után már csak nagyon gyönyörű nászutat kívánok nektek. Ha hazaértek írj, mesélj!

Judit!
Üdv közöttünk és minden jót az elkövetkező pár hónapra! (Meg persze utána is!)

Roni!
Remélem előbbre juttok délután a pároddal. Csak nyugodtan és türelmesen. Azt hiába írom, hogy ne idegeskedj.... ugye?! Jelentkezz utána, hogy mi volt. Remélem csupa jó hírrel jössz.

Engem sajnos elkapott az influenza vagy valami ilyesmi. Rettentően szenvedek és most már nem csak a puffadástól. Nátha, torokfájás, stb. Remélem gyorsan túl leszek rajta.

Üdv: Anikó

Kép
Kép
konan
 
 


Sziasztok Lányok,

Én is úgy vagyok vele, hogy éhes vagyok, de nem kívánom a kaját, viszont ha eszem akkor ég a gyomrom és olyan mintha egy gombóc lenne a gyomorszájamnál......de nálam nincs semmi émelygés. Fogytam egy kilót egy hét alatt.......

Kép
Kép
mirci74
 
 


Konan: pihengess sokat és nyomasd a c vitamint....sok narancs, céklalé, képosztalé ilyenek.....és méz a torkodra. Jobbulást kívánok.

Roni remélem konstruktív beszélgetés lesz a pároddal, és jó hírekkel jössz majd.

Igaz, hogy tegnap nem reagált senki a pánikbetegségemre amit leírtam....gondolom (szerencsére) nincs ilyen tapasztalatotok. A lényeg, hogy ma már kicsit jobban vagyok.

Kép
Kép
mirci74
 
 


Szia mirci! Nekem tényleg nincs tapasztalatom a pánikbetegségben, ismerőseim között sem volt még, de gondolom, hogy nagyon rossz valami lehet! Örülök hogy ma ha kicsivel is de jobban vagy! Csak így tovább! :D

Kép
Kép
lanta
 
 


Sziasztok!

Valaki kérdezte hariverát! Már azóta sajnos megműtötték, túl van rajta. Állítólag elkapta az influenzát és azért nem fejlődött ki a pici szíve. Hozzánk szokott irogatni a 2009-es topicba, ott megtaláljátok. Majd írom neki, hogy érdeklődtetek utána!

Kép
Kép
tabati
 
 


Én még nem ismertem hariverát de nagyon sajnálom a történteket :( Jobbulást kívánok Neki!

Kép
Kép
lanta
 
 


Sziasztok!

Megjöttem az UH-ról! Minden rendben! :lol: Élő embrió, szabályos petezsák, szabályos szikhólyag. CRL: 6mm. 6+3 naposnak felel meg. Láttuk, hogy ver a kis szíve! Olyan jó volt! :lol:

gwini
 
 


Gwini hatalmas gratula a kismanótokhoz :lol:

Kép
Kép
lanta
 
 


Lanta, köszi!

Hoztam egy képet a Nóriról!

Kép

gwini
 
 


Sziasztok!

Hát csajok meg kell hogy mondjam, hogy ezekkel a koraterhesség körül lengedező ellentmondásokkal tele van a hócipőm, de nagyon. :evil:

Én befestettem épp valamelyik nap a hajam és így fogok tenni a terhességem végéig, mert attól mert kismama vagyok, még nő is vagyok és nem vagyok hajlandó ágrólszakadt lenni. Ha gond lenne a hajfestékekkel, akkor rá lenne írva a dobozra. A fodrász festékekről nem tudok nyilatkozni, én otthon festem a hajam.

A másik meg ami most engem érint ez az influenza izé. (Már egész jól vagyok egyébként.) A legtöbb helyen azt olvasom, hogy az influenza nem gáz, mert a babát nem bántja és ha nem hosszantartóan magas a láz, akkor nem lesz baj. Ezzel szemben itt van mondjuk Harivera, akinek tök mást mondott az orvosa és itt van mondjuk az én védőnőm, aki szerint ez szintén gáz, mert az influenza az egész testre kihat. A védőnőm szerint ilyen betegség idején több 1000 mg C-vitamint is be lehet venni, ezzel szemben a C-vitamin dobozán tisztán rajta van hogy max. 1000 mg-ot lehet belőle bevenni egy nap. Hurrá hogy ennyire nagy egyetértés van körülöttünk.
És akkor én meg felelőségteljesen döntsem el kinek hiszek... :evil: :evil:

Konan!

Pihenj nagyon sokat. Igyál, C-vitamin és ha magas a láz, akkor csillapítás. Remélem hamar túl leszel rajta!

Gwini!

Gratula! :lol: :lol:

Kaja:
Én is úgy vagyok vele hogy gyakran vagyok éhes, viszont enni semmit sem ennék. Reggelire sütöttem tükörtojást, mert gondoltam hogy az majd jó lesz. Aham... nem bírtam megenni, nem esett jól. Ez meg ugye egyenesen azt jelenti hogy délben kopogni fog megint a szemem és megint nem fogom tudni hogy mit ennék. Éhes viszont meg nem bírok lenni, olyan mintha kést forgatnának a gyomromban. :roll:

Tegnap voltam a védőnőnél, kaptam kiskönyvet. :D
Majd 1 órát ott voltam, hát nem tett túl jó benyomást rám, de ez van. :D Remélem túl gyakran nem kell találkoznunk. :D

Ti milyen színű kiskönyvet kaptatok? :lol:
Én rózsaszínűt, uh. mostmár garantált a kislánykánk. :lol: Nem vagyok babonás, de nagyon szurkoltam neki hogy rózsaszínt kapjak. :D

Szép napsütéses napot!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Nagyon helyes Nórika! Ez a kis huncut mosoly :)

Kép
Kép
lanta
 
 


Monee: az a lényeg, hogy már jobban vagy, a C-vitaminnal meg tégy belátásod szerint az lesz a legjobb!! Én csak annyit hallottam a C-vitaminról, hogy hiába veszel be többet úgyis csak annyi szívódik fel amennyire a szervezetnek szüksége van (de lehet rosszul tudom :? )

Kép
Kép
lanta
 
 


Gwini!

Nagyon örülök, hogy minden rendben, gratulálok!

Kép
Kép
petra1980
 
 


Nórika meg annyira szép kislány!

Kép
Kép
petra1980
 
 


gwini gratula, mért vagy 8 hetes a vonalzódon?
először voltál uh-n?

Kép

Kép
napsugár035
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek a dicsiket. Én is nagyon félek az influenzától. :cry:

napsugár!
Először voltam UH-án. A mensim szerint vagyok 8 hetes, de 10 nappal később, a 24. napon estem teherbe, így ha leszámolod azt a 10 napot, akkor pont stimmel a 6+3. :lol:

gwini
 
 


Roni: Dettó így vagyok. Nincs rókakoma, de ha rágondolok a kajára rosszul vagyok. Szerdánként a House alatt pizzázni szoktunk a céges kajajegy terhére, hát a héten ez átlényegült reszelt almába, a pizza gondolatától is felfordult a gyomrom. :)
Reggelire most a kifli + hideg kefir vált be isteni :) A vacsoránál viszont mindig igen nagy a dilemma, a párom nem tudom mikor fog kiakadni... :)

Gwini: Nagyon édes a kislányod! :)

Kép

Kép
starlark
 
 


Jajj! Nem azért írtam, hogy mindenki elkezdjen izgulni!! :( Ha jól tudom, akkor pont az volt a baj Veránál, hogy pont akkor kapta el az influenzát, amikor a pici szíve kezdett kifejlődni. Ez nálatok már megvan, úgyhogy szerintem felesleges aggódni. Amúgy meg nemrég volt egy interjú a Czeizel Endrével, aki azt mondta, hogy az influenzánál az a lényeg, hogy le kell vinni a lázat, akkor nem lehet baj. Csak azt nem szabad, hogy addig kísérletezni mindenféle otthoni praktikákkal (mondván, hogy terhesen semmi gyógyszert nem szedünk) , míg késő. Nyugodtan be lehet venni a lázcsillapítót, meg az antibiotikumot is. Egészen felháborodva beszélt azokról a kismamákról, akik túlspirázzák ezt a gyógyszerkérdést. Mert abból lehet csak igazán baj. De nektek úgyis van orvosotok, úgyhogy a háziorvos meg tudja, hogy babát vártok, biztos olyan gyógyszert ír fel influenzára is, amitől nem lesz baja a babának. Még valami...én még nem várok babut (de ami késik, nem múlik :wink: ), de torokgyuszim van, és amit kaptam antibiotikumot, megkérdeztem a gyógyszerészt, hogy terhesség alatt lehet e szedni és azt mondta, hogy ez penicilin, amit lehet. Meg amúgy is gyorsan kiürül, úgyhogy mire mi próbálkozunk megint, addigra már nyoma sem lesz.
Úgyhogy semmi izgulás!! :wink: Jó babásodást nektek!! :D

Kép
Kép
tabati
 
 


Kedves mindenki!


Érdi anyuka vagyok, és szeretném eladni a kislányom hordozóját ( Pierre Cardin) , amit 4X használtunk.

Ár: 10000,-Ft

tel: 30/3100056
Kép
g.erika
 
 


A C-vitamin vízben oldódó, tehát a felesleges kiürül, nem lehet túladagolni.Viszont nagy adagban hosszú távon bántja a vesét, ezért csak a szükséges mennyiséget szabad.
Amivel vigyázni kell, azok a zsírban oldódók: A, D, E, K vitaminok.Ezeket túl lehet adagolni, tehát szigorúan csak az előírt adagban lehet.

Én valahogy úgy vettem ki Vera szavaiból, hogy az influenza is közrejátszhatott a problémában...
De ha visszagondolok, akkor még nem volt influenzás, amikor először mondták, hogy nincs szívhang, pedig kellene lenni...

Vera, ha olvasol, írd meg légyszi pontosan, hogyan is volt...

Én is azt hallottam, hogy nem a vírus a nagy baj, hanem a láz.Az ellen kell védekezni nagyon.
És mivel a lázat levisszük, a szervezet saját gyógyító mechanizmusát- a lázat, ami megölné a kórokozót- kiiktatjuk, ezért kell más, ami megöli a dögöket.Tehát antibiotikum.Ha nagyon muszáj...
Vendég
 


roni!!!
csodálatos utazás -a fogantatástól a születésig- alexander tsiaras könyve! háát az ár elég húzóós... 8.900
namost körbekutattam neten, ez az, hát jobb áron!!!
http://www.konyvlelo.hu/index.php?id=te ... ukereso.hu
-mondjuk nekünk karácsonyra adtak ilyen könyv kupont, így csak 4e volt :)
remélem jól alakulnak pároddal a dolgok, majd számolj be :)

ez tök durva hoyg mindneki ezt az éhes de nem bír enni dolgot írja!!!! eddig én nem gondoltam volna h ez ennyire elterjedt dolog. de így most megnyugtattam magam h akkor ez tök normális :) azért jobb lenne nélküle.....

konan!!! oscillo-t próbáltad már??? engem az tök gyorsan rendbehoz! a buktatója csak annyi, hoyg ha hamar jobban vagy tôle, ne hagyd abba, mert újra visszaesel!!! legalábbis nálem ez volt mindig. takonyra még lehet coryzáliát és fájó torokra meg homeogene, ezek mind2en homeós bogyók, de nagyobbak és szopogatós, nem nyelv alá valók. de ugyanúgy ne egyél elôtte meg utána közvetlenül! jobbulást!!!!

mirci!!!
beszéltél már orvossal a betegséget illetôen??? mit mondanak?? remélem hamar jól leszel!! örülök h máris javulsz!

gwini!!! töjóóó!!!!! nagyon édes a nagymanód is!!!! :) vigyori!

monee!!
én is ôgy tom h az influenza akkor gáz, ha nagyon magas láz van és sokáig. nekem is volt épp az ünnepek alatt, és el is húzódott, kb 3 hét lett belôle, de akkor még nem tudtam babáról! mondjuk reméltem, és így nem vettem be semmi károsítót, és lázam sem volt!
és a c vitaminról azt tudom hoyg nem árt a sok, pl influ ideje alatt lehet bevenni többet, mondjuk én nem egyszerre venném be. hanem egyet reggel, egyet du, pl. de azt is olvastam h a vesében kikövesedhet, ha sokat szedsz...szóval ja, nemtom... :P

na mi délután simivel ikeázunk egyet. mivel csütörtökön lesz 3 éves, remélem már beengedik a játszóba, mert ô nagyon oda készül :D én meg 2 dolgot addog összeszedek és a végén hot dogozunk egy jót. ez a terv. 1kor aludt el, úgyhogy 4 körül fog kelni. addig döglôdöm.....

jó napot mindenkinek!!!!
bgz

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Na Én is elkezdtem a barnázást :( próbálom kímélni magam de a lányomat muszály emelgetnem :( Remélem nem lesz semmi gond, és közben eldöntöttem, hogy jövő hét kedden elmegyek az orvoshoz! Végülis akkor már 6+5 napos leszek és a lányommal 6+3 voltam amikor először mentem és minden rendben volt!

Kép
Kép
lanta
 
 


Lanta!

Minden rendben lesz, elmúlik, mint a többieknek, megnyugtatásra menj minnél előbb orvoshoz.

Kép
Kép
petra1980
 
 


Én ma egész nap émelygek, de róka koma nincs.
A kávéra már rá sem tudok nézni, pedig előtte napont 2-3 is ittam.

Kép
Kép
petra1980
 
 


Sziasztok!

Csak gyors beugrottam. :)

Csajok, bocs, most vettem észre hogy az utóbbi hozzászólásaimban mindig balhézok valamiért. :D Nem vagyok ám (nagyon) ilyen "semmi sem jó" alkat. :lol:

Lanta!

Most jelent hátrányt a pici lányzód, de azért remélem én is hogy nem lesz bajotok. Próbálj Te is pihenni amikor a gyerkőc alszik!

Bagzerka!

Na, hogy sikerült az Ikeázás? Bemehetett Simi a játszóházba? :D

Én is találtam egy hasonló könyvet ami végigkíséri a baba fejlődését napról napra, csak az töredéke volt ennek árban. Biztos nem is olyan nagyon szép, de nekem már attól is bőgnöm kellett az Alexandrában. :D

Írtátok a cici kérdést. Hát nekem nem nőtt egy centit sem. Amikor zebrás lett a teszt, kb. két hétig olyanok voltak a "lányok" mintha megváltozott volna az anyagukban valami, de azóta még a bimbó érzékenységem is elmúlt. :shock: Hogy lesznek így nekem Pamela Anderson cickóim?! :lol:

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok,
sajna egész héten nem voltam, mert munka után beájultam az ágyba, és kómaszerűen aludtam...

Jó nagy a heti termés :D

Megnyugodtam, h. nálatok is hasonlóak a tünetek, ez a szörnyű émelygés, rettenetesen éhesnek érzem magam, de nem kívánok semmit, és hányingerem :oops: van ha eszek.

Érdekes, olyan mintha nőtt volna a hasam, de valszinű a puffadástól van, nem?

A melleim duplájára nőttek már :lol: , és még mindig nagyon érzékenyek.

Hajfestésről: Évek óta festetem a hajam kéthavonta, és nem gondolom, h. azért mert kismama vagyok tízcentis lenövéssel kell mászkálnom. Én aztán mindent megteszek ezért a bébiért, de a hajfestésről nem mondok le, így is épp elég lesz megbarátkoznom a új testemmel.
sz.sziszi
 
 


Sziasztok!
Előszőr is köszönöm mindenkinek a tanácsokat, egy pár jó szót, és a támogatást.
Most jutottam csak géphez, eddig a párommal beszélgettünk. Nos.
Elég sokat gondolkodtam azon, amiket írtatok, meg belefűztem a saját gondolataimat, illetve vártam, hogy mi lesz a beszélgetésünk eredménye, illetve a párom reakciója hozzállása.
A párom bocsánatot kért, amiért megbántott. Azt mondta, magányos volt, és belebújt az ördög, mert elég régóta nem találkoztunk. Én felvázoltam az aggályaimat vele és a kapcsolatunkkal kapcsolatban és elismerte, hogy hibázott, rosszul gondolkodott. Belátta, hogy rossz eszközt választott arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Baromira rosszat, ezt mondhatom. (Kérdezem tisztelettel: nem lenne egyszerűbb és békésebb elintézési módja annak, hogy ha hiányzom, akkor csak egyszerűen ezt mondja?Ahelyett hogy gorombaságokat vág a fejemhez, és megbánt.)
Szóval. Ő nagyon szeret engem, nem akar minket elveszíteni, együtt akar lenni velem, és velünk. Miért nem tud mindig ilyen lenni?
Az a lényeg, hogy nem akar többet ilyen lenni velem és megpróbál mindent megtenni, hogy ne ismétlődjön meg ez mégegyszer.
Na nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy rendeződnek a dolgaink a kezdeti nehézség ellenére, remélem. :?
Remélem nem döntöttem rosszul, és happy enddel végződik minden. Egyenlőre úgy néz ki.

gwini! :D
GRATULÁLOK!!!!Nagyon édi bédi a kislányod!!!! ajom:D

luca68! :D
Nem nincs bajom egyébként a vércukrommal. Néha szokott nálam előfordulni, hogy ha korog a gyomrom, éhes vagyok, akkor elkezdek remegni, szédülni és ha hamar nem eszem valamit, akkor elég rosszul leszek. De hála az égnek ez ritkán van.

mirci74! :D
Nekem nem volt pánik betegségem, de azt hallottam róla, hogy nem egy kellemes dolog. Sőt!Remélem, hogy hamar kigyógyulsz belőle, úgy ahogy múltkor. Megkérdezhetem, hogy milyen jellegű? Ha esetleg írtad volna, akkor előre is elnézést a figyelmetlenségért.

konan :D
Jobbulást kívánok, sajnálom hogy elkaptad ezt a fránya betegséget. Igen, sajnos ideges voltam a beszélgetés előtt, de aztán higgadtak voltunk mindketten, és hát ahogy fent írtam, a legtöbb azon múlt hogy ő hogy fog viselkedni, milyen lesz a hozzáállása a dolgokhoz. De hála Istennek, pozitív és megbánó volt.

lanta :D
Köszi, majd vigyázok magamra. Te is vigyázz magadra, ne aggódj a barnázgatás miatt. Pihenni kell, ha megteheted.
De tényleg nem is értem magam. Talán egy héttel ezelőtt még, állandóan éhes voltam és sok mindent kívántam. Most meg, maradt az éhség ugyan, de alig bírok ránézni a kajára.
A gombóc egyébként ott van nálam is, mert muszáj azért valamit enni is.
Lekopogom, de eddig rókakoma elkerült, bár a szele, az állandóan kísért.... :oops:

monee85
Teljesen igazat adok neked. Tényleg, ahány orvos, védőnő, annyi féle magyarázatot adnak. Akkor tényleg kinek higyjen az ember?Anyáink idejében még nem is volt ennyire előrehaladott az orvostudomány, és mégis itt vagyunk, egészségesen fele és ők szerintem, fele annyit nem aggódtak.
Nem vagy balhézós.... :lol:

starlark
Hát a pizzát most és sem tudnám megenni, valószínű farkasszemet néznénk.....Nekem is mostanában a savanykásabb ételek, és a hideg italok (tej) jön be, amit bír a gyomrom. Hűti a pokol tűzét...

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


A hajfestéssel kapcsolatban nekem is hasonló a véleményem, mint sz.sziszinek, vagy akik hozzá hasonlóan gondolkodnak.

Lányok! Most ettem egy kis töltött káposztát, asszem nem kellett volna..... :? :shock:

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


bagzerka!
Köszi a könyv infót!

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Roni: Ez jó hír hogy a párod bocsánatot kért és azt mondta szeret, csak nem lesz gond és ezentúl ha gondotok van megbeszélitek és nem célozgattok. Fel a fejjel :)

Töltött kápi? :) Hát hallod bevállalós vagy :)
reggel kefir, délben ettem egy kis zöldbabfőzeléket, így vacsi felé meg inkább gyümölcs vagy kis túrókrém csúszik le visszabeszélés nélkül. :)
Hálisten a gyomorégés most kímél pedig elég sok savam szokott lenni, akkor a fél liter hideg tej a legtutibb.

Lanta: nyugi meg pihi a hétvégén nem lesz veled se semmi gond biztos vagyok benne :)

Kép

Kép
starlark
 
 


Roni!
Örülök, hogy megoldódtak a gondjaitok a pároddal!Csak így tovább!

Szerintetek teát lehet inni? És szódavizet? Én nem igazán szeretem a csapvizet, csak nem tuom mit szabad inni és mit nem?

Kép
Kép
petra1980
 
 


Petra: Gyümölcs teát mindenképp, a fekete teát talán annyira ne mert szintén coffein szerű anyag van benne.

Spec én ásványvizet iszom /bubisat:)/ mert a csapvizünk nem túl jó, de asszem átváltok bubimentesre mert jobban esik.

Kép

Kép
starlark
 
 


Köszi csajok! :D
Petra!
Szerintem simán ihatsz, én a melóhelyemen teázom. de egyébként gyümölcs leveket iszom.

Alíz

KépKép
roni0422
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?