Roni!
Nagyon sajnállak, tényleg nem könnyű a helyzeted!De nem lehet, hogy most a terhesség miatt érzékenyebb vagy a szokásosnál?
Én a múltkori terhességemnél-akkor még nem tudtam, hogy babás vagyok- attól akadtam ki, hogy a párom nem akart elvinni az arborétumba, pedig csak akkor nyíltak a rhododendronok, és annyira rosszul esett, hogy csak bőgtem, és mondtam, hogy remélem, nem vagyok terhes, mert nem érdemli meg a babát...Így utólag vicces, mondtam is Neki, hogy onnét tudjuk meg, hogy babás vagyok, hogy bőgök, ha nem megyünk arborétumba...
Szóval szerintem várj egy picit, amíg megnyugszanak a hormonok, és mindent gondolj át nyugodtan:biztosan Ő az, akivel le akarod élni az életedet?Biztos, hogy olyan nagyot vétett Ellened?
Sajna én is voltam hasonló helyzetben, eléggé eltávolodtunk egymástól a férjemmel, de a második gyerek születése újra nagyon közel hozott minket egymáshoz.Egy darabig.3 éves volt a kicsi, mikor elváltunk.A nagy meg majdnem 7.Nagyon szar volt akkor elválni, nagyon megviselt mindenkit.
Szerencsére megtaláltam jelenlegi páromat, aki a gyerekeimet sajátjaként szereti,és most várjuk a közös babát.
Szóval szerintem a gyereknek legjobb a helye a családban, de egy békés, nyugodt családban.Mert elsősorban szeretetre és biztonságra van szüksége.
Én fellélegeztem, amikor a férjem elment, pedig rettegtem attól a pillanattól.Nehezebb lett az életünk, de sokkal nyugodtabb.
És végül minden jóra fordult.
Meglátod, Neked is rendeződik majd.Vagy így, vagy úgy.
És nem vagy egyedül, hisz Anyukád melletted áll, bárhogyan is döntesz.
Fel a fejjel, küldök egy nagy ölelést!!!
Jó, hogy leírtad ami bánt, talán picit tudtunk segíteni...ha mással nem, megértéssel.