Új privát üzeneted érkezett!

Látom nem vagyok egyedül. Azért az nem írom, hogy szerencsére, nem ez nem szerencse. Egyszerűen FÉRFIAK!

És már elegem van abból is, hogy állandóan telefonálgatnak, hogy ezt nyertünk, meg azt nyertünk, meg közvéleményt kutatnak stb. Már arra gondoltam, hogy legközelebb azt mondom, hogy nincsenek itthon a szüleim, nem tudom mikor jönnek haza. Elegem van! (És az előbb is telefonált egy nő. Először is megkérdezte, hogy hány évesek vagyunk a férjemmel, majd feltett egy kérdést azzal, hogy kb. 5 perc múlva visszahív és akkor kell válaszolni. A kérdés a következő: 5 veréb ül a dróton, egy leesik, akkor hányan maradnak. Az összes hajam égnek állt. Ha jól válaszolok nyerünk egy utazást. Na az előbb csörgött a telefon, azért sem vettem fel. Nem hiszek az ilyen baromságokban. Sok bedőlnek az ilyeneknek, aztán pedig írja az újság, hogy kicsalták a pénzét stb.)

Bocsi, de ez már tényleg betette a kaput.

Ígérem legközelebb jókedvű leszek.

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Egy jó legalább van a mai napban is, még a nő előtt telefonáltak a munkahelyemről, hogy ha tudok menjek be a fizetésemelési papíromért. Ismét eltelt 3 év, megint ugrottam egy kategóriát. Csak sajnos így is kevés, de fő az optimizmus, fizuemelés, de ebből majd csak 2,5 év múlva lesz látható valami. Na puszi.

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Képzeljétek, van már egy fogacskánk :lol: Még alig bújt ki, de kint van! Tapasztalt fogacskások: mennyi idő még rendesen kibújik? Tudom, hogy volt már róla szó, de mivel akkor még nem tartottunk mi a fognál nem figyeltem annyira :oops: Ti mivel kenitek az inyjüket? Mivel lehet a fájdalmukat csillapitani ilyenkor?

horvviki
 
 

 
 

Márkanyuka- veréb sztory..... :D :D :D -engem azzal talált meg tegnap a hangja után itélve egy kedves matuzsálem hogy lépjek be a Kistigris klubba így már 999 forintért boldog tulajdonosa lehetek egy könnyen gyorsan angolul -gyermekjátéknak :)(inklusive kistigris kifestő) - mit mondjak nem léptem be :roll:
Viki -Dentinox gél ami leginkább bevált nálunk és kb 2-3 hét mire teljesen kinő ...

Kép
Kép
panni7
 
 


Sziasztok Csajok!!!

Pasik - úgy látom, csak a házszám változik :lol:
Komolyra fordítva a szót, nekem időnként annyira elegem van :cry: :cry: Mármint az öregebbikből......a picúr a mindenem. Vajon ő is ilyen lesz majd? :shock:

Állandóan megy a tv alapból. És most, hogy kivételesen itthon van, próbálom egy kicsit bevonni az Ati körüli teendőkbe: gyereketetés - két kanál után "nem kéri", nekem persze megeszi az egészet, csak egyszerűbb ezt rámondani, Ati sír - "Mi a baj Babszikám?", aztán ezzel el van rendezve. Tegnap 3/4 8-kor képes lett volna beküldeni a konyhába, hogy mi lenne ha főznék ezt meg azt, mert úgy megkívánta vacsira, stb, stb.

Tegnap megkaptam, hogy a gyereken kívül semmit nem csinálok. Ok, biztos kevesebb a dolgom, mint nektek, de azért a semmi erős túlzás. De nem is ragzom tovább.

Képzeljétek, tegnap este fék 9-kor szopi, legközelebb fél 4-kor, úgy, hogy igazából fel sem ébredt, aztán kelés 8-kor. Én meg nézegettem a gyerkőcöt, hogy minden ok? Nem lázas, nincs baj? Hogyhogy nem kel? :)

mikegirl
 
 


Sziasztok!

Nekem akkor "Loreal" pasim van :lol: :lol: .NA jó,vannak néha hülyeségei,de akkor rózsahegyeket kapok.Most is várom vasárnap óta,,mert kiengedtem quadozni,de mindig elfelejti :D .

Reggel csoda történt a lánnyal.Óbégatás nélkül megette a tejpépet :D .Igaz,hogy tartott vagy fél órán keresztül,de megette :D .Ezekről a hosszas kajálásokról,a kezdeti szopizások jutnak eszembe :D .

Engem is megtalálnak ilyen hülye telefonos kisasszonyok,de lerázom őket azzal,hogy nem érek rá,és már csapom is le a telefont.Biztos bunkónak tartanak,de én is őket,hogy ilyenekkel zargatnak.

Viki gratula a fogacskához!ZSófim is nyáladzik 1000-el,meg megrág mindent,de híre-hamva sincs a fogaknak.Gábornál is így volt,és 10 hónaposan bújt ki az első.

Kép
Kép
huni
 
 


Huni, nálunk is nyáltenger van, de még csak nem is piros az ínyecske :)

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Már olyan régen raktam képet Sebiről....

Kép

mamiblue
 
 


Sebének még mindig annyira világos a szeme, csodálkoznék, ha alig 1 hónap alatt bebarnulna. :)

Viki: Na lehet, hogy most jó nagy baromságot mondok, de én úgy tudom, ha már áttörte az ínyt, akkor nem fáj...javítsatok ki ha hülyeség.

Telefonokra, én csak azt szoktam mondani, hogy köszönöm nem...aztán leteszem. :? Rám állandóan angol nyelvtanfolyamot akarnak tukmálni, meg hitelkártyát!

Pasik...hát. Tegnap olyan jó hátmasszázst kaptam , most nem lenne szép tőlem rosszat mondani. :lol:

Mikegirl: Férjed nem tudja mit veszít...Ati soha nem lesz már ilyen pici...olyan gyorsan megnőnek! :roll:

mamiblue
 
 


Judit ,Zsófinak is kék a szeme,pedig apának barna,nekem sötétzöld(seszínű :lol: ).Valószínű apósom génjeit,vagy az én dédim génjeit örökölte..nekik kék :) .De én ennek úgy örülök :D
Nagyon édes Sebi.És már milyen ügyesen ül :shock: !

Ági,ha később bújik ki,legalább később romlanak el,és addig sem kell vele bíbelődni :D .Én végülis örültem,hogy később bújtak ki,mert akkor már ügyin kinyitotta a száját,és könnyen át tudtam suvickolni őket :)

Kép
Kép
huni
 
 


Mamiblue: igen, én is úgy tudom, hogy ha már áttört, akkor nem fáj. A fájdalomcsillapitást viszont azért kérdeztem, mert úgy látom, hogy mellette már jön a következő, nagyon csunyán be van neki dagadva az inyje. Végülis vettem Dentifox gélt rá, azt meglátjuk. És ezerrel harap mindent... azért is gondolom, hogy fáj neki... Kicsit nyügisebb is, kevesebbet alszik, sokszor megébred.
Nagyon szépen ül Sebi :D

horvviki
 
 


Huni: nálunk is igy van :D Én zöld szemü vagyok, apáé barna, Fannié meg kék :lol:

horvviki
 
 


horvviki: nálunk a Dentinox zselé vált be, de azt csak 1 nap 3x lehet. a barátnőmnek viszont az eperizű nurofen. Én is úgy tudom meg azt láttam Hangusnál hogy amig át nem törte addig fájt neki, utána viszont semmi. Ez a második fogánál kb. 6 óra lehetett, addig viszont kőkemény sirás. Ha kijön az első fog, rá 2-3 hétre jön a második is.
Mi most a felső foggalszenvedünk, olyan az inye mintha egy borsó lenne ott.

úgy néz ki hogy minden férfi egy kaptafa! Bár az enyém elvan a gyerekkel, de olyan mintha én most egy alsóbbrendű lény lennék, aki azért van itthon h őt szolgálja ki! Mondtam is neki hogy cserélhetünk, visszamegyek én dolgozni és marad ő itthon !

elkezdtem elméletben gyúrni a főzelék témára, jövőhét utáni hétfőn nagygőzzel elkezdjük a főzelékezést!

Nálunk apa Zöld szemű, én változó szemszinű (kék- zöld) Hanga meg kőkemény kék szinű lett, olyan a szeme szine mint a viz.

Kép
sziszike77
 
 


Sziasztok!

Horvviki, nekünk egy hétre az első fogacska kibújása után kibújt a második. És én is úgy vettem észre, hogy az áttörés után már nem fáj neki. Mi Dentinox cseppet használunk, utólag tudtam meg, hogy gél is létezik. A papírján meg azt írja, hogy vigyázzunk, nehogy lenyelje a gyerek :roll: . Az első dolga, hogy megkóstolja. Egy-két cseppet teszek az ujjamra, és úgy kenegetem az ínyét, de akkor is lenyel belőle valamennyit. Egyébként már ismeri, és alig várja.
Azt hiszem, nálunk nem lesz gond a hozzátáplálás.:D
Van egy szemszín kalkulátor, valószínűség szerint megállapítja, hogy a gyereknek milyne lesz a szemszíne.
http://museum.thetech.org/ugenetics/eye ... _intro.swf
http://velvet.hu/poronty/2008/01/15/szemes
Nekem is barna, a páromnak zöld, Hannának meg szürkéskék.

Kép
tipetupa
 
 


Nálunk is kék még Atinak a szeme. Mondjuk apáé is.

Csajok, Ati pár napja nyűgös, és olyan érzékeny......most valahogy nincs nyáltenger, a fogínyét nézegetem, de én nem látok semmit. De nem is tudom, hogy mit is kellene látnom :oops: :oops:

Főzelék téma - ha mi magunk készítjük, igencsak szegényes a választék, legalábbis az én védőnőmtől kapott táblázat szerint..... Ha üvegest veszel, akkor máris sokkal több lehetőség van. Arról nem is szólva, hogy télvíz idején a gyümi kínálat szerény, tavasszal a primőröktől tartózkodni kell. Én arra jutottam - és így tettem ma is a Tesco-ba - felvásároltam mindent, ami 4-5 hós kortól adható, és nincs benne husi. Már van tapasztalat, szóval tudom, hogy mit utál.

mikegirl
 
 


Viki: Ja igen, a következő, erre nem is gondoltam:)
Sebinek még nem jött ki egy sem.:)

Na, még 1 képecskét felteszek Sebiről!

Kép

Nappalink kissé üres még:) illetve gyerekek asztala van benne:)

mamiblue
 
 


Sziasztok

Judit
Sebi mekkorát nőtt?Nem semmi :D
Milyen az új ház?Gyerekek megszokták?

Juppijáéééééééé képzeljétek tegnap fiam 20.45 től aludt 00.30 és utána pici tea és reggelig.Lehet ,hogy ez a homeós kúp + dentinox gél hatott neki.Nem akarom elkiabálni ,remélem nem fog jobban szenvedni.

Most alszik ,mert bekentem dentinoxal neki. Addig gyorsan összepakolok.

Holnap 6 hóa a kisfiam :):):):) hogy elment az idő.
Jucu

Kép

Kép
jucu
 
 


Sziasztok!
nálunk is fennáll a pasi probléma!lehet hogy nálunk azért is mert ő úgy dolgozik hogy 3 napot megy 3-at nem.na most a 3 szabadnapjából még 2-őt elmegy másodállásba szakácskodni.és lehet hogy ettől olyan agresszív.de azért ne gondolja hogy nekem sokkal könnyebb.jó nem szólok mert ha itthon van sokat segít,de már párszor én is megkaptam hopgy miért nem csináltam meg ezt meg azt!na ekkor borul a bili.én is cserélnék vele egy napot aztán meglátnám hogy boldogul.ráadásul ő mondta hogy ezt nem bírná csinálni inkább dolgozik 3 helyen.akkor meg minek szekálódik?
na nem panaszkodom tovább.de látom nem vagyok egyedül.úgyhogy a beszélgetés nálunk is veszekedésbe torkollik.
kompot én sem akarok!
amúgy szörnyű éjszakáim vannak Lili fél óránként ébred.dlehet a foga de mégcsak megduzzadva sincs az ínye.nem tudom mikor lesz ebből fog.
Sebike is nagyon ügyes!

KépKép
dudu_84
 
 


Sziasztok!

Pasik...hát igen, lekopogom, hogy nálunk azért nincs ilyen probléma! Persze néha akad, meg veszekedések is előfordulnak, dehát anélkül nem élet az élet...meg hát olasz család! :D

Panni, Márkanyuka! Engem is hívtak már életbiztosítással, de a legjobb az volt, amikor egy pasi felhívott, hogy gyűjtsük az Állatok világa vagy valami hasonló cuccot. Kérdezte, van-e kicsi a családban. Mondom, elég kicsi, 5 hónapos alig van. Hát hogy akkor ez milyen jó neki, mert gyűjtheti, és már meg is tudja fogni, és most ajándékba jár egy hátizsák!!! Kihagyhatatlan ajánlat! Na mondom, ne nevettessen már, mert kilyukad a vakbelem...Hát ugyan, hova gyűjtögetne egy 5 hónapos gyerek...Én 13-14 évesen gyűjtögettem bélyeget meg hasonókat, addig meg még van idő! A nemjóját a sült bolondoknak! :lol:

Mikegirl! Reméljük ez tartós lesz, és így végre tudsz pihenni. :D Jaja, sokan mondják, hogy milyen szerencsések vagyunk Emi alvókájával.Teljes mértékben ránk ütött...későn kel, későn fekszik típusú :lol:

Mamiblue! Sebi d ekis aranyoska! Hasonlítanak Matival...az az álldogálós kép rögtön beugrott! :D Szem változhat, mert unokatesómnak 6 hónapos koráig legalább kék volt, és most meg tök barna...
Nálunk én zöld szemű vagyok, meg a családban sokan, Sándor barna, de a családban van ott is sok zöld. Emam úgy néz ki barna lesz, zöld árnyalattal. :D

Sziszike! Tényleg tök jó az a Müller bolt! Bevásároltunk mi is bébikajából, meg az a Pampers Dry Tech pelus is nagyon bejött! Sándor meg odáig volt, hogy volt neki német Cola, az a gyengéje! :D

Jucu! Naaa, jó kilátások! :lol:

Dudu! Nálnuk is elkezdődtek az ébredgetések! De csak felsír és puff, már alszik is. De este olyan nagyon nehéz elaltatni, hogy beleizzadunk... :D

Kép

Lejjebb tettük az ágyat, mert olyat levágott az apjának tegnap... Rátekeredett a csörgőre, ami oda be van szorítva, és azon keresztül akart kimászni az ágyból...onnan a hasára fordult, és már majdnem kint volt, mikor az apja arra lett figyelmes, hogy nagyon nyög a gyerek... :shock: Én sajna nem láttam, de biztos durva volt, ahogy elmesélte!

dincuska
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Kiságyat mi is lejjebb tettük már eggyel, de most azon gondolkozom, hogy teljesen leteszem. Eszméletlen Fanni miket művel... nem akarok egyszer meglepődni...

Altatás: Fanni mostanában csak úgy hajlandó elaludni, hogy fogom a karomban és járkálok vele fel-alá (nem enged leülni...). Egyrészt baromi uncsi, másrészt leszakad a karom. Valamit ki kéne találnom. Sajnos magától nem alszik el. Régebben ( :D 5 hónapos, és ilyet irok, hogy régebben... :lol: ) elaludt magától, de amióta négykézlábra tud állni, ahogy lerakom, már nyomja is fel a popsiját...

Sajnos ma megjött az illeték a lakásra. :( Mi tavaly vettük, és ősszel ki is küldték, hogy 432ezer az illeték és 15 napon belül fizessük be. Akkor irtam egy kérvényt, hogy most született Fanni és vegyék figyelembe, méltányolják stb... Most jött meg a válasz, elengedték a felét (maradt 216 ezer) és kaptunk 24 havi részletfizetési lehetőséget. Egyrészt örülök, hogy csökkentették, de még várhattak volna a válasszal egy pár hónapot, amig visszamegyek dolgozni. Igy már jövő hónapban azt is kell törlesztenünk... ráadásul 30-án lejár a tgyásom és már gyeden leszek. Nem is tudom mennyi annak az összege... Ti tudjátok? Nekem a max. jár, annyit tudok.

horvviki
 
 


Sziasztok!!

Viki
84e Ft azt hiszem. Már én is csak ezt fogom kapni :cry:

Emma és Sebi is nagyon édesek!!!! :D

Én is dobok már egy képet Atiról:

Kép

mikegirl
 
 


Viki, Mikegirl és akit még illet!

A max gyed nettóban 77ezer-nemtudomhányszáz forint... Nekem pár napja küldték meg róla a papírt, mert én a szülés előtt 1 hónappal már tgyás-on voltam, ezért járt le előbb.

A szerdai jelmezes-parti elég gáz volt. Fiam épp makacs hangulatában találtatott, így 1 órát hisztizve az előszobában töltött. De emberére talált anyjában, mertr megmondtam neki, ha nem jön be a játszóba, nem megyünk haza. Hülyén hangzik, de előbb-utóbb használt :) Azért azt mégsem hagyhatom, hogy mindig ő irányítson! Hugi bezzeg szereti a társaságot. Ha olyan kedve van....
Úgyhogy képeket se nagyon csináltam.... De azért egy közöset teszek fel. Kép

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Mikegirl: nagyon fotogén Ati! Mintha fényképész csinálta volna a képet... :D

Pfranciska: köszi az infót, kb. ennyire számitottam :( Bár én csak februárban leszek gyeden, aztán két hét szabi, aztán meló...

Kaptunk apukáméktól polifomból szivacspuzzlet. Ez jobb, mint ami volt nekünk, mert hál istennek a közepén nincs semmi (se betü, se állat, se szám... igy nem esik szét :D ) Ráadásul sokkal nagyobb és sokkal puhább is! Fanninak már össze is raktuk, most jó nagy játszófelülete van :D Bár ha elkezd mászni, akkor lerakhatom az egész lakást ilyennel... :wink:

horvviki
 
 


Viki!
Habtapi: mi is leraktuk vele az egész kisszobát. És nagyon sokáig jó, Beni 3 évesen is leginkább azon "fetreng", játszik...
Gyed: nekem ennél nem volt több a fizum sem, úgyhogy sajna nem panaszkodhatok... Hiába a vidék az vidék... és fogalmam sincs 2 és fél év múlva lesz-e munkám. Nálunk nem megoldható a családi gyerekfelügyelet sem, így ha lehet, maradok 3 évig Enikővel.

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Hello!

Ja, szemszínről olvastam, hogy nem ritka, hogy kamaszkorban is változik! :shock: Nekem is csak akkor zöld a szemem, ha zöld vagy kék ruha van rajtam! De tényleg:) Egyébként csak barnás-zöldes...

Mikegirl: Nekem Mati mellett sokkal kevesebb időm volt, mint most a 3 melett...:) Mondjuk szerencsém van mert Sebi elég nyugodt baba. Meg ugye a csajok már elég nagyok, hogy lefoglalják magukat egy időre...na persze van mikor 3-nak ugrálok felváltva!:)

Jucu: fél év!!! Hát megy az idő! :) Ház, szuper!!! Bár a berendezés még kiséé hiányos!:)

Tényleg a rangidős ikrek anyukája merre van?! Biztos napoznak!:D
Szabine, ha tudsz jelentkezz, hogy mi újság nálatok!

Dincuska: Nagyon érdekes, mert mind a 2 lányra hasonlít Sebi, de tulajdonképpen egyikre sem:) Amúgy tiszta apja, mikor a kezében van, mintha ő lenne kicsiben!

Viki: Szerintem lassan beszerezheted a haptapikat:)

Jó éjt! És jó hétvégét!

mamiblue
 
 


Franciska: Csodaszép gyerekeid vannak! Bár gondolom ezt eddig is tudtad!:)
mamiblue
 
 


Jó reggelt!!!

Viki
Légyszi írd meg, hogy hol vették a szivacspuzzle-t. Köszi :D
A fotót apa csinálta - ez a hobbija. Átadtam a dícséretet!!! :lol:

Elvileg ma kirándulni mennénk, de apát már hívták a munkahelyről, meg a nap is elbújt, és a szél is fújdogál.....

Szép napot!!!

mikegirl
 
 


Mikegirl: IX. ker. Táblás utca, sajnos nem tudom hány szám. Polifoam Kft. 1380 Ft egy csomag, amiben 4 db van. 45x45 cm egy darab, 12 mm vastag. Drágább, mint amiket a játékboltokban lehet kapni, viszont nem esik szét a belseje, és jó puha, meleg. Nekem sokkal jobban tetszik, mint amit az Auchanban vettünk.

horvviki
 
 


Sziasztok!
Ha nem bánjátok teszek fel egy képet az új mutatványunkról! :D Kép

KépKép
dudu_84
 
 


Igen szivacspuzzle :x , én egyszer idegrohamot kapok tőle :oops: . Ugyanis nekünk apa olyat vett, ami nagyon szép szines, na de valamelyik 10 darabból áll :x . Már történt olyan baleset, hogy Dani lebúkta, és szétszedtem lemosni, hát a hajam majdnem az égnek állt tőle. Mindennap letörölgetem, mivel a kandallóval egy helyiségben van, de tuti nem úszom meg, hogy pár kocka szét ne essen. :roll: ezt a fajtát ne vegyetek azt ajánlom.
Dudu, nagyon ügyes Liliána :wink:
Csajok, van akinél már a fiú babók is ezt megcsinálják?
Dani nagyon messze van ettől :?.

Kép
mona76
 
 


Sziasztok!

Engem is érdekel a szivacspuzzle. Épp azon gondolkoztam, hogy mászás közben megfázhat Hanna a padlón, de még a szőnyegen is.
Ezt találtam a neten:

Polifoam Kft.

1097 Budapest IX.ker. Táblás u.32.sz.
Pintér Éva, szigetelők,
Tel.:06-1-280-6568, 280 6461,
mintabolt , területi forgalmazó Bíró és Tsa. Kft.
Debrecen, Diószegi út

Horvviki, ez lenne az? Szigetelő boltban vették?

Dudu, nagyon ügyes Liliána! Azt hiszem, folyton rajta kell tartsd a szemed...:lol:

Kép
tipetupa
 
 


Képzeljétek, ugye írtam régen, hogy a doki akinél szültem, a párom barátja. De nem olyan szinten hogy összejárunk, hanem sokat járnak együtt vadászni. Telefonált ma, hogy holnap délelőtt erre jár, és beugrik hozzánk :roll: . Én marhára nem örülök neki, mert nekem ez kellemetlen lesz, hogy ki voltam szolgáltatva neki, nyüglődtem miközben ő a lábam között volt :oops:.

Kép
mona76
 
 


Nagyon nem jól jár a vonalzóm, Danus holnap lesz 6 hónapos :lol:

Kép
mona76
 
 


Igen Tipetupa, ott kapható. Táblás utca.
Mellékelek képet róla.
Kép
Kép

Ez négy és fél csomag...

horvviki
 
 


Sziasztok

Mona
Nekünk is csinálgatja BÁlint ,de pont ezt a kinyomóst nem tudtam még lekapni.

Jó ez a játékszőnyeg nagyon.Fanni élvezi bizti,de amilyen fürge ő se sokáig van rajta :lol:
Kép

Kép

Kép
jucu
 
 


Viki
Köszi!!!! Már fűzöm apát, hogy mikor tudna bemenni az üzletbe :lol: :lol: Meg sakkozunk, hogy mit hová rendezzünk át, hogy Atinak a nappaliban nagyobb helye legyen :lol: :lol:

Dudu
Gratula!!! :D

Mona
Ati hasról hátra fordul, aztán ennyi. Na meg tolja a fejét előre. De halad így is, kéz nélkül :lol:
Én is azt hallottam, hogy a fiúk később kezdik a mozgolódást....általában.

mikegirl
 
 


Köszi, Viki! Nagyon jól néz ki, és még mosható is. Mi is megkeressüka boltot. Látom, Fanninak is tetszik...
Jucu, Bálint is nagyon ügyes! Egyre több babó próbálkozik a négykézlábra emelkedéssel.

Kép
tipetupa
 
 


Hello!

Úgy látom itt minden bébi futónak készül, legalábbis a rajtállás már nagyon jól megy!

Reggel elmentem, mikor még Sebi aludt és csak fél 3-kor értem haza. Meglátott és elkezdett sírni a drága!Megzabálom olyan édi volt.

Mozgás: Nem attól függ,hogy fiú vagy lány! Bár tényleg azt szokták mondani, hogy a lányok ügyesebbek, gyorsabban fejlődnek, de ez is inkább személy és nem "nem" függő! MEséltek már nekem olyan kisfiúról, aki 7 hónaposan elindult kapaszkodva! Minden baba a saját ütemében fejlődik, ahogy neki éppen jó! :)

Még ma menjen sétálni aki akar, holnapra esőt is mondtak :cry:

mamiblue
 
 


dudu! jucu!
hát nem semmi ezek a babók már mindjárt elindulnak :D

mi még ott tartunk hogy stabilan ül, meg próbál kúszni :D fogunk sincs még :D

mona!
szerintem nem gáz, bár asszem én is furán érezném magam....

nem tudtok valakit aki befogadná a kutyusunkat? tudjátok külfödre költözünk és el szeretnénk ajándékozni a pulinkat kertes házhoz. Ha tudtok valakit, nagyon örülnék neki :) köszi, előre is :wink: Kép
nora80
 
 


Hello!

Nora: Kár, hogy nem szóltál elöbb, mert mi most fogadtunk be egy kutyust, de annyira félénk, nem tudom mikor fog egyáltalán ugatni...:(

Mona: Mondjuk Te érzed, de engem nem izgatna a dolog...annyi szülést vezet ő le, láthatott ő már mindenfélét!

mamiblue
 
 


Viki!
Ez tényleg jó fajta tapi...

Mamiblue!
Ez vigasztal engem is... :) Szépek és okosak. És persze minden macerát megérnek....

Na, megyek vasalni, mert már 2-3 heti adag van. Benus mamiéknál, így talán menni fog.
További jó hétvégét!

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Egy másik topikban találtam... Csak annak, aki bírja...

http://velvet.hu/poronty/2008/01/26/szulesvideo/

horvviki
 
 


mamiblue!

hát a mi kutyánk annyira jó jelzőkutya, mindig tudjuk ha valaki jön hozzánk.... sajnálom... azért ha tudsz/tudtok valakit, akit érdekelne, megköszönném ... el is vinnénk házhoz, mert fontos, hogy elrendeződjön a sorsa.... :? Kép
nora80
 
 


Hát igen nagyon ügyesek ezek a gyerkőcök!
Csak nézek nagyokat hogy napról napra mindíg tanul valami újat!
De a legérdekesebb az egészben hogy mindezt magugtól tanulják, nem mutatja meg nekik senki hogy hogyan csinálják!
Hát mi meg az üléssel vagyunk lemaradva.Épp azon gondolkoztam,hogy lehet előbb feláll mint felül. Azért csak nem. Igaz csak az itteni babókhoz képest vagyunk lemaradva,mert ennyi idősen még nem nagyon szoktak ücsörögni. de lassan talán menni fog. Fogak még sehol, csak a nyügi!
Tényleg szuper a szivacspuzzle. Interneten nem lehet rendelni?
Nekünk is olyan szétesős van!
Képzeljétek vettünk egy kétfülű csőrös itatópoharat. Hát nagyon tetszik neki. Igaz 6 hónapos kortól ajánlott.de úgyis akartam neki venni.egy kicsit előbb kapta meg.egyedül azért még nem iszik belőle,persze nem is várom el,de majd úgyis megtanulja. A lényeg hogy ivott belőle.

KépKép
dudu_84
 
 


Sziasztok!

Nagyon édesek és főleg ügyesek a babókák. :) Mi még messze vagyunk ettől a "rajtgép"-től, egyelőre csak a hasra fordulást gyakoroljuk, azt is leginkább akkor, ha el kell érni egy játékot. :D De már ez is haladás ahhoz képest, hogy jó sokáig egyenest utáltunk hason lenni.

Nóra,
én esetleg meg tudnám kérdezni egy barátnőmet, akiknél volt hajdan kutyus, ha jól emlékszem, épp puli. Ő ugyan a belvárosban lakik, de a szülők még mindig Pest környékén, kertes házban. Hátha kedvet kapnak, egy próbát megér. :wink: Mit kell tudni a kutyusról? :)

italoman
 
 


Kicsit én is panaszkodok ha nem baj :roll: .
Egész héten 11-12 körül járt haza a párom, mert nagyon sok munkájuk van. Mindennap megvártam, hogy beszéljünk pár szót, mert néha úgy érzem megkukulok :roll: . Már nagyon vártam a hétvégét, hogy talán elmegyünk valahová, vagy legalább itthon lesz, tudok kihez szólni. Persze, ez csak álom.. Reggel elment vadászni, délelőtt felhívott hogy süssek valamit a vendégeknek (holnap délelőtt a dokker, délután ismerősök :x ), és én meg várom haza, hogy tudjunk kicsit beszélgetni, de már ragadnak le a szemeim. Ő ezt nem érti meg, reggel is mondtam neki hogy cserélnék vele pár napot, azt mondta ő is cserélne velem. Hát pofátlanúl kinevettem, mert kb 2 óra múlva hívna telefonon. Ő teljesen úgy él, mint mikor még nem volt Dani, persze a nő meg adjon fel mindent. Most is az ország másik felébe ment, de ha felhozom hogy menjünk el valahová, akkor megkapom hogy én miért nem értem meg, hogy örül ha nem kell autóznia, merthogy sokat megy hétköznap (Bécs-itthon). Persze én meg bólintsak, és sajnálgassam, hogy milyen rossz lehet neked, emberek között vagy, beszélgethetsz, útazol, és nem kell kiszolgálnod senkit.
Bocsi, hogy hosszú voltam, de igy már jobban érzem magam.

Kép
mona76
 
 


mikegirl, úgy látom a te vonalzód sem jó :shock:

Kép
mona76
 
 


italoman!

a puli 10 hónapos szuka és nagyon játékos, kedves de ami a legjobb h tényleg nagyon jó házőrző, mindig jelez ha valaki jön. Mivel megyünk februárban Pestre még el is tudnánk vinni. Köszönöm a segítségedet!

mona!

hát nem semmi, így tényleg nehéz lehet... nem tudom mit mondjak, de ezt azért meg kéne vele beszélned, gondolom ilyenkor jön jól ez a topic :wink: Kép
nora80
 
 


Hello!

Mona: :( Próbálj meg vmi társasáégot keresni otthon a közeletekben! Persze tudom, hogy párod nem pótolja, de biztos jól esik nektek is egy kis kikapcsolódás!

Csajok ezt a trutyi idő!!! Ennél már csak jobb lehet!

mamiblue
 
 


Nóra,
még ma megkérdezem. :)

italoman
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?