Új privát üzeneted érkezett!

nah. én is megyek ebédelni. nektek is jó étvágyat, ha még előtte vagytok, vagy egészség, ha már csak pihegtek! persze a szerencsésebbek, akik tudnak enni...

délután még jövök!

csaó

sophie27
 
 


Nekem augusztus 8-án van a szülinapom, úgyhogy azért még akkor én sem szeretnék szülni. de a 20. után bármikor jöhet :):)

Kép
encsike87
 
 


Bablevest adtak minden mennyiségben :?
Szóval ma is ki kell húznom 4-ig, mert ebből csak a levet mertem megenni.

Zsófi, és ha még tudnád........nagyon valószínű, hogy a 38A-t meg fogják szüntetni. Bár igérik, hogy helyette nem óránként fognak járni az összekötő volánbuszok, de hiszi a piszi.
Döbbenet, hogy két nagyobbacska település között óránként járnak a volánbuszok. Amikor megyek haz délután a vaksötét, kivilágítatlan úton, azon a 4km-en, amiről beszéltél, egymás után kutyagolnak az emberek. :?

Igen, tudom, hogy a Kútvölgyi nincs túl közel, ezért sem azt választottam először, de hát jobb a szimpibb hely......meghát, tudnivaló, hogy az első babó soha nem sieti el a dolgot,így nem fog "kicsusszani"
+ legalább egy orvos lesz a kocsiban amikor befelé megyek, mert apucija doki( lesz a nyáron) és még mentőzik is. Szóval ha baj van, kihívjuk a Csepeli mentősöket, akik cimbik.
Így remélem be vagyok biztosítva a nagyobbacska távolság ellenére is. :wink: :wink:

Üdv, kedves csepeli majdnem"szomszéd". :lol:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 

 
 

Sziasztok!

Kezdek megnyugodni :D tegnap este rázott a hideg, ma reggel meg szédültem. Már kezdtem attól félni, hogy valami lappang bennem is, mert a fiam tegnapra sajnos lebetegedett, köhög, meg az éjjel láza is volt, de akkor lehet, hogy mégis az időjárás a ludas. Az nem lehet véletlen, hogy ennyien egyszerre szédüljünk, ráadásul én nagyon ritkán szoktam.

Torokfájásra én is szoktam a homeogene-t használni. Meg sós vízzel kell gargalizálni. Nekem a gégész nem bonyolította el a dolgot kamillával, meg forró vízzel :) azt mondta, hogy simán egy kiskanál só fél pohár langyos vízbe és azzal naponta többször érdemes gargalizálni, jól fertőtleníti a torkot.
Nincs ötletetek, hogy gyereknek mit lehet adni köhögésre? Lándzsás útifüvet adtam, de nem sokat ér.

Encsi, a genesis-be te kérted a 18-át vagy addig nem tudtak időpontot adni?

Üdv Apróka!

Lei, Kocsis doktornőhöz járok, holnap megyek hozzá, a terhességem kezdete óta először, de voltam már nála néhányszor az elmúlt két évben vizsgálaton és szimpatikusnak tűnik. Te kihez jársz? Bocs, ha írtad már, akkor nem figyeltem eléggé :lol:

Columbine, én is nagyon fel tudom idegesíteni magamat az olyan nyanyák miatt, akiről írtál. Hova kellett menni különben vérvételre? Én még nem vagyok ismerős ebben a kórházban.
Vendég
 


Sziasztok!

Zsófi, gratulálok én is - jó készülődést az esküvőre, élvezd ki, mert szeritem ez nagyon jó időszak. :) Én is nosztalgiával gondolok vissza a fehér ruhára - bár én kétszer is felvehettem, mert a párom észt - igy mind a két országban volt esküvőnk. :)

Szuszu, te telefonon vagy e-mailben jelentkeztél a tanfolyamra? Nekem azt mondták küldjek egy emailt, de semmi válasz... :( Lehet, hogy délután felhivom őket.

Kellemes napot! Menjetek egyet sétálni, ha tudtok, olyan szépen süt a nap! :lol:

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Csenge!

Ha a természetgyógyászat híve vagy: kakukkfű.
Mézzel érdemes elvenni az ízét, mert nem mindenki csípi. Én nagyon szeretem, így ha egészséges vagyok akkor is iszom.
2-3 nap alatt garantáltan felszakít minden köhögést, de közben csillapít is.

Kivéve most: amióta babás vagyok nem megy le a torkomon a kávé és a tea. A kévá még nem is lenne baj, de nálunk mindenki akkora teás és nagyon hiányzik.


Sajna mennem kell helyettesíteni, de ha tudok, a másik gépről benézek még:-)

puszika mindenkinek

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Igen epidulási érzéstelenítéssel születm, én is nagyon féltem előtte. Hát úgy volt, hogy reggel 7-8 körül fogják elkezdeni de közbejött valami beteg nő akinek komplikációja volt (nem terhes) és addig nem kezdhettek semmiféle műtétbe a dokik amig nem stabilizáták. Így 13 óráig vártam előkészítve a szülőszoba folyósán csak egy lepedő volt rajtam, közbe kaptam az infúziót meg egy kis altató-félét, hogy pihenjek, de persze ez nem sikerült, mert annyira ideges voltam. Nade aztán bekerültem, először egy kis érzéstelenítőt kaptam, majd utána jött a nagy szúri, de meg sem éreztem, csak mondták, hogy hogy üljek és szúri után rögtön le kellett feküdnöm, mert nagyon gyorsan hat. Amikro elkezdték jodozni a hasamat és utána rögtön vágtak én még úgy éreztem, hogy zsibad az altestem, aztán mégsem érezetem semmit a vágásból. (szerencsére) :lol: :lol: Most már nem félek tőle annyira. Jó volt mert láttam rögtön a picit. Nekem az anyukám volt bent velem a fejemnél állt, tehát bejöhetett. (A férjecském pedig otthon izgult az előzmények miatt :cry: :oops: , azt mondta hogy csak azt a hírt szeretné hallani, hogy minden rendben és jól vagyunk.)

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


Gabi, akkor jó, nem hangzik olyan vészesen... bár az hogy reggeltől ott kellett várnod 1-ig, az azért nem eshetett jól olyan idegesen... Miért kellett császárral szülnöd?

Csenge, én kértem 18-ra mert akkor már 13 hetes lesz... előtte héten meg gondolom úgyis kell mennem a dokis uh-ra, akkor meg fölösleges lett volna... Van előtte is időpontjuk, szóval ha akarsz menni akkor azért adnak időpontot előbb is :)

Kép
encsike87
 
 


Encsike, azért szültem császárral, mert nem a doki azt monda hogy második babánál már rég lejebb kellett volna lenni a hasamnak de ennek semmi jele nem volt és így a fődokival azt mondták, hogy ne szenvedjen a mama meg a baba sem. (de főleg az előzmények, miatt mert az első babámat 42-hétre indítással születem, aminek a vége vákumm lett, mert beszorult a szülőcsatornába és kb. 10 percig nem kapott oxigént és a vákumm sem tett jót neki. (a férjem ezét nem volt ott a másodiknál, mert ő a folyósón várva megérezte hogy valami nagy gond van :cry: ) Még egy hétig életben tartották persze altatásba, mert nagy fájdalmai voltak, aztán elment az én ici-pici fiacskám :evil: . (amúgy ő 3800 grammos volt) túl nagy volt hozzám képest.

Tehát a kislányomat ezért is szültem császárral aminek én nagyon örültem. (bár utána egy kicsit nehezebb, de sebaj ki lehet bírni) :lol:
A dokim még azt is mondta, hogy a lányomnál nem működött már nagyon jól a méhlepény és ő eltudja képzelni, hogy a fiamnál ez is baj lehetett a túlhordás miatt.

Na de elég a szomorúságból és örömmel várjuk a pici kis csöpségeket együtt. Ok :?: :?: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Bocsi az elején "mert, nem a doki..." a nem nem kell oda, de gondolom tudod. :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Minimanó, sajnálom a kisfiaddal történteket! igy már érthető a császár... De most is biztos minden rendben lesz! és most a férjed is bent lesz mondjuk :)
Én nagyon félnék nélküle, az tuti... bár nem szeretem amikor látja hogy éppen nyúznak a dokik, de ott talán jobban szeretnék nem egyedül lenni!

Kép
encsike87
 
 


Encsike, hát nem tudom, hogy a férjecském bent lesz-e még nem beszéltünk róla. Az igaz, hogy most teljesen megváltozott most ért meg az apaságra, mert most beszél hozzá, egyfolytába azt kérdezi, hogy mikor fog már mozogni, tehát már nagyon várja. Szerencsére :lol: :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Csenge!

Én a fehérvári úti rendelőbe voltam, oda járok a nőgyógyászhoz is, ott csinálták az EKG-t is. Egész oké volt a labor, kb negyed 9 re értem oda és háromnegyedkor már hazafelé tartottam, pedig még feküdtem vagy 5 percet az ájulás miatt. A Szent Imrében nem tudom hogy van...

Voltam tegnap az EKG-n és azt mondták, hogy sinus tachycardiám van, nem tudtok erről valamit? Nézem a neten, de nem valami megnyugtató amit írnak...

KépKép
columbine
 
 


Minimanó, szeretnéd hogy bent legyen? NEkem valahogy olyan biztonságérztet ad...
Nálunk nem tervezett volt a baba, de azért ellene sem tettünk :) De mégis valahogy gyorsan megért az apaságra! mostmár ő is folyton kérdezi, hogy mikor mit csinál, meg mekkora most, meg simogatja, nézegeti a hasamat, meg kérdezi hogy napi hány pelenka kell stb... ha vásárolunk akkor megnézzük a babadolgokat és akkor már nagyon be van sózva ő is :) De legjobban azt várja, hogy együtt aludjanak meg fürödjenek :)

Én először picit féltem az egésztől, de csak azért mert az én szüleim mást képzeltek el mellém, és igy nem szeretik szegény páromat, mondjuk már hozzászoktunk, meg nem is erőltetjük, csak ha mi tiszteletben tartjuk az ő életüket, akkor ez fordítva miért olyan nehéz?! Szóval féltem a reakcióktól, meg az állandó piszkálódásoktól... viszonylag gyorsan túlestünk rajta, egy két "hülye vagy, nehogy megtartsd, meg nekem nem vagy a gyerekem igy, ide ne gyere" mondatokkal...

Kép
encsike87
 
 


Columbie, még soha nem hallottam erről amit írtál.. nem mondott semmit a doki rá vagy a laboros? Na én is azért félek a vérvételtől, mert félek hogy elájulok, aztán akkor ki szed össze?! :)

Kép
encsike87
 
 


csenge: nekem argit kórházas a dokim, de azért érdekel a szent imre, mert mellette lakunk és nagyon vaciláltam, hogy ott keressek dokit. De az én dokim ajánlani fog maga helyett egy jó dokit a Margitban állítólag. De hát még annyi minden változhat az elkövetkező hónapokban....

columbine: laborlelet eredmények itt:
http://www.hazipatika.com/services/lab

UH értékek:
http://www.mamanet.hu/modules.php?name=Text&tid=8


Általában mérik a fejátmérőt (bpd), a magzat ülőmagasságát (Crl) és a nyaki redőt, ez az NT. Ez normál esetben kisebb 3 mm-nél a 12. héten. Magasabb értéke estén kutatni kell rendellenesség után. Tehát nem bizonyítja, csak felveti, hogy lehet valami gond

A CRL (magzati ülőmagasság) értéke napról-napra változik terhesség növekedése során. A 38 m-es CRL normál érték a terhesség 10-11. hetében; az 53 mm egy kb. héttel későbbi időpontban elvégzett vizsgálat eredménye lehet.
A lényeg: az egymást követő vizsgálatok növekedést mutassanak

THQ=81 mm Ez a rövidítés a mellkas harántátmérő idegen nevének elfogadott rövidítése, mértéke általában együtt mozog a fejátmérővel (bpd) és a 31-32. héten a 81 mm normál értéknek számít.

Fejátmérője 50 mm, ez 18 hetesnek felel meg.
A terhességi korra fejátmérő (bpd) az idő legnagyobb részében jellemző, tipikus értékei: 12 hétkörül 20 mm, félidőben kb. 50 mm, a 30. hét körül 80 mm. A THQ, avagy mellkas átmérő a bpd-vel 1 cm-en belül "együtt fut"; a combcsont hossza (FL pedig átlag a bpd 2/3-a.
lei
 
 


Nem mondott semmit, egy nő volt szerintem valami ápoló féle, annyit kérdezett, hogy régebben is ilyen sok volt e a pulzusom..
117/perc ez az eredmény, fekve, nyugodt állapotban. és semmi használhatót nem találok róla a neten, hogy ez terhesen mit jelent... egy kicsit ideges lettem.

KépKép
columbine
 
 


Encsike, így elég rossz lehet, hogy a szüleid így állnak hozzá az egészhez. Az én szüleim se szereték nagyon a férjemet, de aztán elfogadták, hogy én őt választom és most már elég jól kijönnek. Szerencsére :lol: Bár a férjem "sose felejt" azért megtartja a két lépés távolságot.

Szüleim nagyon örülnek, és az első unkának is mindent megadnak, sőt többet is mint kellene, de hát ők a nagyszülők és megtehetik.

Én nem vagyok ilyen szerencsés a férjem nem szeret vásárolni, dokihoz meg úgy általában sem fog elkísérni sehova, mondjuk engem ez nem zavar, vagy már megszoktam az évek alatt. :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Nem tudsz valami dokit megkérdezni?

Nekem az EKG-ra mégcsak annyit sem mondtak, hogy jó vagy mi van... Nézett csak rám a nő aki csinálta, hogy még nem voltam ilyenen???? az meg hogy lehet???? Nem hiszem hogy kellett volna lennem csak úgy szórakozásból... De a vérnyomásom 130 volt, mert a vérvétel gondolatától kissé ideges lettem :)

Kép
encsike87
 
 


columbine: szerintem ez szívritmus zavart jelent. Én ezt találtam róla:
Sinus tachycardia: tünete: P hullám jelentkezik, 100 fölötti frekvenciával, lázas állapot, fokozott terhelés, kávé hatására jön ki.
Jelentkezhet: szívgyulladásnál, pajzsmirigy túlműködéskor, sokkos állapotban.
lei
 
 


Köszike Lei, hogy leírtad! Meg is néztem, minden ok, sőt a baba még nagyobb is, mint az átlag :), biztos a sok vitamin :)

KépKép
columbine
 
 


columbien: De szerintem nem kell megijedni! Ez nem vészes dolog.
A terhesség során csak a magavérsnyomásra kell ügyelni, mert ha az van, akkor azt kezelni kell, mert bajt okozhat a babára nézve.
lei
 
 


Az én párom sem szeret vásárolni, de most a babadolgokat megnézi :)

Igazából már nem nagyon érdekel, hogy mit szólnak a szüleim, a párom részéről mindenki nagyon örül neki, mert a párom az egyetlen gyerek, igy a nagyszülőknek unoka is, és ugye dédunoka is első lesz :)
Anyu nagyon szeretne irányítani és majd ő elrendezné az életemet... hát én meg nem szeretném. Apa meg mindenkiben a pénzt nézi... nem vagyunk milliomosok, de nem nélkülözünk... oké, hogy nem járunk évente 1 millióért nyaralni a bahamákra, de mi legalább szeretjük egymást, és örülünk annak amit ketten értünk el, nem úgy mint a szüleim!

Kép
encsike87
 
 


Én is ilyeneket találtam róla, de hát egyik jobb mint a másik.. tudtommal nem vagyok lázas, kvt soha nem ittam, az asztalon fekve különösebb megerőltetés sem ért, mi a fene lehet.
és ami gáz, hogy egy totál hülye háziorvosom van, akit inkább nekem kéne kezelni, mint hogy ő engem. és persze az influenza miatt nem is szivesen mennék most oda.

KépKép
columbine
 
 


Columbine, én ma megyek a háziorvosomhoz, ha gondold megkérdezem neked. Csak írd el pontosan mi van a leleten és este megírom mint mondott :lol: :lol: Nagyon jóba vagyok vele minden meg lehet vele beszélni.

Gabi

Kép
Kép
minimano74
 
 


és nem kérhetsz tőle telefonon egy beutalót valahova kardiológiára egy specialistához? És akkor csak a beutalóért kéne bemenned a dokidhoz. Vagy ez nem működik így nálatok? egyébként ő megnézte az EKG eredményeket? NEm mondott rá semmit?
lei
 
 


Columbine, elvileg szabad orvos választás van, tehát ha nem szimpi a doki, keress egy másikat. Bár tény, hogy nemnagyon szeretik a váltogatást, mert papír munkával jár, de egy kicsit ha erőszakosabb vagy, hogy jogod van ahhoz menni akihez akarsz akkor el kell fogadniuk.
Kérdezd meg esetleg a védőnődet, hogy kit ajánl.

Kitti

Kép
kollibry
 
 


Köszönöm Gabi!
A leleten ennyi van: EKG: Sinus tachycardia. 117/min. Kp. tengelyállás, repolarizáció zavartalan.
meg persze az a papír amit rajzol az EKG gép. de azon semmi iromány nincs.
Ha lesz időd nagyon megköszönöm, ha megkérdezed, de tényleg csak akkor, ha nem kínos Neked. Mert arra vonatkozólag, hogy ez a gyerek szempontjából mit jelent, arra semmi nincs a neten. És igazából ez érdekelne.

Az orvossal eddig úgy voltam, hogy úgysem járok hozzá, csak kb háromévente, úgyhogy mind1, de most majd dumcsizok a védőnővel erről is, hogy hogyan lehet váltani, meg hogy kire érdemes.
Egyszer elmentem hozzá, hogy sokat fáj a fejem, erre adott egy algopyrint :) mondtam köszi és hazasétáltam.
ha most mennék, gondolom adna egy szíverősítőt és hazaküld


:lol: :lol: :lol:

KépKép
columbine
 
 


columbine! biztos vagyok benne, hogy semmi gond nem lesz. én is ott voltam EKG-n és minden egyes leletet kiértékel egy belgyógyász. ha gond lenne, biztos nem engednek haza, hanem azonnal továbbküldenek valami szakrendelésre!

az nem lehet, hogy esetleg nem tudtál ellazulni megfelelő módon? múltkor előttem is egy másik kismama volt bent, és az asszisztensnő mondta is, hogy az előző kismama nem tudott megnyugodni, és kiakadt a mérő, mert nagyon sok volt a pulzusa...

de persze minimano azért csekkolhatja, hiszen nem vagyok orvos :S

sophie27
 
 


Oksi megkérdezem majd jelentkezem :lol: :wink: Nincs mit

Kép
Kép
minimano74
 
 


Hát őszintén nem vagyok az az izgulós fajta, és azért egy EKG vizsgálat nem valami nagy szám :) ha ez a vérvételnél van, akkor azt mondom, hogy tuti a parázásom miatt, de ez még kellemesnek is mondható volt.
Utánna járok én is és majd mondom, mire jutottam, ne adj isten más is ilyen leletet kap, már naprakészek legyünk :)

Gabi neked meg nagyon nagyon köszi!

KépKép
columbine
 
 


Nektek mi a véleményetek erről az őssejt levételről?
Engem ma megkeresett egy nő és erről mesélt, hogy mi hogy van... hát az árától hanyattestem!

Kép
encsike87
 
 


Engem is nagyon érdekel ez az őssejt dolog, szerintem nem hülyeség, ne legyen rá szükség, de sose lehet tudni, biztosítéknak szeritnem kíváló, na meg az ára is...

Tapasztalatokat, véleményeket szívesen várok én is:)

sniky
 
 


Én nem hinném, hogy mi levetetjük. Annyi helyen hallottam, hogy felesleges. Nagyon vegyesek a vélemények. Na és persze az ára, az horribilis. Az index Poronty blogján írtak most erről sokat, érdemes elolvasni.

KépKép
columbine
 
 


Én minden ismerősömtől azt hallottam, akik most szültek, mindegyiknek azt tanácsolta az orvosa, hogy felesleges, mert még egyrészt csak 10 évig tudják tárolni, másrészt még csak 1-2 betegséget lehet vele gyóyítani.
Én is úgy voltam vele, hogy lehet hogy kell, de minden ismerősömtől, minden orvostól azt hallottam, hogy annyira gyerekcipőben jár ez az egész, hogy nincs értelme.
Ígyhát letettem róla.

Kitti

Kép
kollibry
 
 


Nekem van róla egy e-mail, ha elkülditek a címeteket akkor otthonról szivesen átküldöm...
elég részletes

De mi sem fogjuk levetetni, egyrészt iszonyat drága, másrészt még nagyon kialakulóban van a dolog... 20 évre tudják tárolni, és utána már nem biztos hogy "jó". Úgyhogy ha utána lesz ne adj isten beteg, akkor már nem lehet mit tenni... és az egész adag amit levesznek, az egy egyszeri rákra talán jó, de akkor már másra nem marad...

Kép
encsike87
 
 


Mazska, nekem telefonon felvették az adataimat. Kérd a telefonhoz Bürger Nórát, mert nekem egy másik csaj vette fel és nem akarta kapcsolni ezt a Nórát, de végül elkezdtem kérdezősködni és arra már nem tudott mit válaszolni, ezért kénytelen volt kapcsolni. Szerintem mindenképpen hívd fel őket.

szuszu
 
 


Ohh igen, akartam javasolni, ha ti is benne vagytok, hogy a táblázatunkba egy mail címet is tegyünk.
az enyém columbine@freemail.hu , encsi nekem küldd át légyszives.

KépKép
columbine
 
 


szuper ötlet:) encsi nekem is küldd át légy szíves!

sniky@freemail.hu

Köszi!

sniky
 
 


őssejt dolgot mi sem fogjuk szerintem bevállalni leginkább az ára miatt.... :cry:
lei
 
 


Lányok! tegnap nem tudom, tényleg mi volt a levegőben, de mikor hazaértem olyan rosszul lettem, hogy kijött belőlem minden kaja. ezután egész este csak feküdtem, alig bírtammozogni, nem volt erőm semmihez. Pedig már kezdett enyhülni az utóbbi időkben a hányinger....ja, és párom mikor hazajött és meglátott nagyon megijedt, mert a hányástól piros pöttyökkel lett teli az arcom, mintha kiütés lenne. Mondjuk nekem régebben is a hányástól mindig ilyen lett az arcom, de most mintha ötször olyan erősen jelentkeznének a piros pöttyök....
lei
 
 


Ja, azt akartam kérdezni, hogy végülis akkor melyik tornára is mentek most?
lei
 
 


szegény lei,

remélem már jobban vagy, nagyon rossz lehetett...
a egnap nekem is szörnyű volt, de amint írtam, nekem a ájulásérzés, hidegrázás miatt volt nagyon ijesztő...

sniky
 
 


Szia Encsi!

Nekem is elküldöd? :) birk.p@pg.com - köszönöm!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


egyszerűen nem tudja felfogni a párom, hog ya terhes nők nem csak reggel szoktak rosszul lenni. Hiába mondom neki, hogy ahány nő, annyiféle terhességi tünetek, hogy van olyan, kinek semmi baja, van, aki végighányja a 9 hónapot, van, akinél a 12. hát után mintha elvágnák a rosszulléteket.
Nem érti, hogy miért vagyok ilyen szarul reggel is és este is.....mert hogy az ismerősei körében nem hallotta a kismamáktól a panaszkodást a hányingerre.
Kezdek belefáradni a magyarázkodásba és a tudományos magyarázatokba..... :cry:
lei
 
 


Szia Szuszu!

Próbáltam most hivni őket, de csak hétfőn lesz, lehet hogy azért nem reagált az emailemre. Mindenestre hétfőn megpróbálom megint akkor. Köszi.

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 



Nos, épp helyettesítek, de van egy kis időm írni.

Visszaolvasva látom, hogy hogy nem is voltam annyira elkésve.
Encsike, Te még nem is voltál vérvételen? Én meg azt hittem, hogy túl későn jutottam el a laborokig.
Nekem még nincs meg az eredmény, az EKG-ra nálam sem mondtak semmitk, csak morogtak, hogy miért nem fizettem vizitdíjat, ha nincs kiskönyvem. Én meg azt sem tudtam még hogy az kell a vizitdíj kiváltásához.
Én is belefutottam egy 15 cm-s tűsarkó, csizmás platinácskába, aki a sobanállásnál egyértelműen utánam jött, de úgy, hogy a sarkamban, tehát tutira látott és váltig álította hogy ő előbb jött. Én meg mondtam neki, hogy menejn nyugodtan, de úgy felhúztam az orrom, hogy lehet valaki ennyire tapír.

Nálam amugy nem volt gond a vérvétellel, bár nagyon féltem tőle. Csak sajna nem adtak ragasztót, így nem tudtam leszorítani és úgy bevérzett. 2 napig fájdogált.

Itt olvaslak Titeket, és közben elgondolkodtam: lehet colát inni nekünk?

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Columbine!

Ne izgulj a babának nem lesz semmi baja! A tachikardia szapora szívverést jelent, ez ugye lehet egy ártalmatlan szívritmus zavar, ami nagyon sok embernek van, de nem tudnak róla. Ha komoly gond lenne, már régen a kardiológián ücsörögnél. A babára nézve nem veszélyes a szív dolog, hanem az anyára nézve lehet az, mert a szívnek több vért kell pumpáljon, mint a terhesség előtt, így ez megterheli a szívet. Én szívbeteg vagyok, emiatt eleve veszélyeztetett terhes, de nincs semmi baj és a dokik sem csinálnak nagy ügyet a dologból, csak sokat kell pihengetni.

Kép
tami75
 
 


Columbine!
Azt azért el felejtettem mondani, ha esetleg erős, szapora szívverést érzel, vagy zsibbadni kezdesz, mindenképpen szólj a dokidnak, mert a tachycardiár figyelni kell, mert a terhesség megterheli a szívet ésnehogy baj legyen!

Kép
tami75
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?