Új privát üzeneted érkezett!

Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!!!!!!!!
Kép

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok!

Dina! Bocsi, hogy csak most jöttem. Hát amikor beteg volt nem tudtam vele mit csinálni, egyszerűen nem evett.
Amikor a foga jött, s azért nem evett: akkor mi bele ültettük az etető székbe, hoztunk köré minden félét amivel a figyelmét tereltük el. Teaszűrő, fakanál stb...Egy kis ideig minden jó volt, egy-két kanál hami is lecsusszant közben. Aztán eldobta és törhettük azon a fejünket, hogy mit találjunk kis neki. Így azért ha nem is evett meg annyit amennyit szokott, legalább nem maradt éhes. A védőnő erre azt mondta nem szabad így etetni, mert majd az oviban is ezt várja...Azt mondta ha éhes lesz majd enni fog! Éhen nem hal. Na kösz..
Egyébként cumisüvegből nem enne? Mert nekem olyankor a tejcsi, kakó bejött. Bár hasmenés esetén nem az igazi.
Az, hogy sokat iszik nagyon jó, legalább nem szárad ki.

Mi készülünk az estére, apa alszik, mert éjszakás volt. Én voltam szépítkezni, most meg a ruhákat vasalom. Sajnos a tokom jól megfájdult, így félő holnapra náthás leszek.

Az új évre mindenkinek kívánok egészséget, boldogságot, gazdagságot! BUÉK!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!


Mi anyukámmal meg a kisfiammal fogunk szilveszterezni, így hármasban. A férjem sajnos megy dolgozni. :(


Csajok!

Ez a szilveszteri versike mindenkinek szól sok szeretettel:

"Erdő szélén ezüst fenyő, havas ággal büszkélkedő. Őz és nyuszi körbe járja, tekintetük megcsodálja. Képzeld el, hogy ott állok és Boldog Új Évet Kívánok!"



Kép
Vendég
 

 
 

NAGYON SOK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK NEKTEK!

Kép

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍvÁNUNK!!!!!!!!!!!!!!!!
Túl vagyunk egy bolondos éjszakán és az első igazi szánkózáson. Felétek van hó?

Majd jövök vmikor még.

Móni
Kép

Kép
horvathne.d.m.
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenkink jól teltek az ünnepek! Mi nagyon jól éreztük magunkat a buliban. Hajnali 4-re értünk haza. Másnap nagyon izomlázam volt a sok tánctól. Aztán az újév első napja látogatásokkal telt. Kezdtük a sort anyuméknál, majd meglátogattuk az egyik dédit, végül anyósomékhoz is eljutottunk még.

Ma pedig irány szánkózni. Szerencsére délelőtt a párom is itthon volt, (délutános lesz) így hármasban sétáltunk kinn a hóban. Először húztuk Szilárdot, de aztán ő akarta húzni, majd tolni a szánkót. Jól kifáradt a nagy munkában! Most alukál. Persze alig birtuk behozni, volt ordítás bőven.

Dina! Végül Ti hol töltöttétek a szilvesztert?

Nagyobb gyerekes anyucik? Tart még a szünidő? Gondolom már csak akkor lesz időtök ide jönni, ha a gyerkőcök újból járnak suliba, oviba. Várunk Titeket is!

Kép
szuzy
 
 


sziasztok!

B.U.É.K
Kép

mi itthon töltöttük a szilvesztert, ill. délután és este 9-ig voltunk barátoknál :D :D :D

Viszont Krisztiánom megint lebetegedett, olyan csúnyán köhög, rendesen öklődik :cry: :cry: :cry: viszont Tibi dolgozik, majd holnap lesz szabados. Meglátom, hogy ébred, és csak holnap viszem, addig kapja a köptetőt, meg cseppeket meg balzsam, és tegnep vettem orrkrémet is :wink:
Eszterke is folyamatosan kapja a köptetőt és mindíg úgy érezni van neki lerakódva valami.
Kicsit köhög ő is.
Vége lehetne már ennek az időszaknak, de most jön a java :cry: :cry:

Suli csak a jövő héten kezdődik, remélem Adrika nem kapja el

mindenkinek szép napot, most már többet tudok jönni majd :wink: :wink:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


plutó úgy látszik most nógrádban jár a vírus :):( mi is lebetegedtünk jobbulást nektek is

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Minden kis lurkónak jobbulást kívánok!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok lányok!

Jöttem volna olvsni de sehol senki! Mindenki kihasználja ezt a jó kis havas időt? Szánkó, síelés, vagy netán pihi? :mrgreen:
Nagyon helyes! De azért jó lett volna már olvasni valamit!

Benedek már nagyon jól van, eléggé sűrű a kakija, és szinte egész nap csak enne! :lol: :lol: :lol: Bármit is meglát már mutat a szájára és simizi a pocakját, hogy éhes! :lol: Olyan aranyos! Igaz ahogy Szuzy is írta, a nem evéstől + nálunk a fozizástól sokat fogyott, szinte látványos! De már mais meg tegnap is olyan pocakja volt, mondtam is Krisztiánnak, hgoy mikor látott utoljár ilyen nagy pocakot?
Na de mind1 az a fő hogy már jobban van, és hétfőn, vagy kedde viszem méretni, majd elválik, hogy fogyott-e múltkorihz képest!

Na pussz, bízom benne, hogy holnapra már lesz mit olvasnom, mert a párom éjszakás lesz!

Szuzy :)
Neked is Szabolcs 12-24, 12-48-ba dolgozik?

Jó éjt!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Dina! Nem. Nekünk nincs rendszer benne. Itt össze-vissza vannak a szolgálatok. Általában annyi tuti, hogy 2 nap munka, majd két nap pihi.

Örülök, hogy Benedek jobban van! Remélem a többi lurkó is gyógyulgat.

Sajnos a párom betegeskedik. Már vagy 4-5 napja fáj a feje, nyomást érez, fáj a szeme, magas a vérnyomása. Ma szolgálatból bement az ügyeletre, 160-as vérnyomás. Erre az a lökött H dr. azt mondja kezdődő influenza. és még csak vérnyomás csökkentőt se ad. Pedig nekünk ugye nincs itthon, mert eddig nem volt rá szükség. Így hétfőn mehetünk házi orvoshoz, mert ugye ez nem állapot egy fiatal embernél.

Mi ma is voltunk kinn szánkózni. Húztuk, vontuk, toltuk, futkároztunk. Jó kinn a friss levegőn. Reméljük a kór elkerül minket. Kicsit megijedtem, mert tegnap előtt még a kis barátnővel szánkóztunk, tegnapra meg beteg lett. Na remélme nem volt fertőző. Még az oltást sem kaptuk meg, nem hiányzik, hogy megint tolódjon a dolog.

Hétfőn mennénk a Biovitálba, meg a Heim Pálba. Bár ha esik a hó, vagy az ónos eső el sem indulunk.

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Úgy látszik csak én látogatom e topikot. Na pá

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Szuzy :)
Nem csak te látogatod, de sajnos hgoy senki nem ír, nem volt mit olvasnom, és hát nagyon lusta voltam arra, hogy írjak is valamit! :oops: :lol:
Köszi szépen, Benedekmár teljesen meggyógyult, sőt talán most egy olyan "vírus" kapott el, amitől reggeltól estig csak eszik, csak eszik, .... :twisted: :lol: :twisted: :lol: De ha belegondolok , akkor már ideje volt, mert szinte 2 hétig nem evett rendesen és le is fogyott! :( De ha így folytatja, akkor bőven behozza majd a lemaradást! :lol:
Holnap vizsem mázsálni, és majd jelentkezem, hgoy mi lett az eredmény!
Egyébként voltatok Pesten?
Ja és szilveszterkor végül is itthon maradtunk, mert Benedek ugye beteg volt, de egyébként is jobb is volt így mert éjszaka én is beteg lettem, fájt a hasam és sajnos a hasmenés engem is utolért és én olyankor nagyon beteg tudok lenni! :cry: :cry: :cry:

Többiek merre vagytok? :?: :?: :?:

Na pussz

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Annyira figyletem, de csak lemaradtam a nagy napról.......

Nika! Utólagosan is Nagyon Boldog Szülinapot Gergőnek. Melyik nap volt a nagy nap pontosan?

Nem indultunk el. Mivel már tegnap is rosszak voltak a közlekedési viszonyok úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk. Majd ha nem lesz csúszós, havas, jégbordás az út. Igaz az egyik gyógyim még kaárcsony előtt lefogyott, de majd csak kibirom még egy rövid ideig, a többiből még van egy heti adag tutira.

Szilárdot mi is visszük a héten oltásra, s majd akkor meg is méretem. De mi már olyan régen voltunk mázsálva....kb 4 hónapja, s azt sem tudom akkor mennyi volt. Az oltási könyvünk elveszett egy pár hónapja......Igaz a védőnő mondta, hogy majd ír másikat, de még ez nem történt meg, így a mért értékeket is elfeljtem...

Hát rossz dolog is a hasmensé. Nos gondolj bele nekem egy évig szinte minden nap az volt.....Gondolhatod, hogy mennyire legyengültem. Még azóta sem tudtam felerősödni, pedig szerencsére már ritka a hasmars.

Szilárdnak az étvágya szinte naponta változó. Egyik nap sokat eszik, a msáik nap keveset.
Már teljesen kikészít. Legújabb tudománya, hogy a lépcső előtti kapuhoz húzza a kisszékét, rááll és megpróbálja a zárat kinyitni. A hifi állványát rángatja, de olyan erővel, hogy rendesn bemozog, attól félek, hogy rádől és agyon üti. A hinta állvánnyal ugyan ez a helyzet. Tényleg nincs egész nap egy lélegzet vételnyi szabad időm se. Úgy érzem ez nekem sok. Már napok óta fáj a fejem is. És estére már tök ideg vagyok az állandó készenlét miatt. Én nem tudnék 2-3 gyerekre vigyázni az tuti......

Gabi! Mostanában Te is úgy el vagy veszve. Azt már kezdem megszokni, hogy Ildi is ritkán jut ide, de Te azért eddig gyakrabban jöttél.-

Kismamák Ti hogy vagytok? Gyerkőcök neme kiderült már?

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!
Jöhetek én ide bármikor, mindig az én hozzászólásom árválkodik itt....
Csajok! Merre jártok??????

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Látogassatok el a köv. oldalra!
Gyermek mondókákat fogtok találni
:lol:

www.ltime.hu/hoppa/index_mond.html

Vagy

http://hoppa.ltime.hu/index_mond.html

Kép

Üdv.
maci1981
 
 


SZIASZTOK!

ezer bocsánat, de mi megint ill. a két kicsi beteg :cry: :cry: Már így kezdtük az évet :cry:
Viszont elsejére kibújt a 3. fogacska 3.-ra a 4 :wink: :wink: :wink:
Ez a köhögős franc van már megint. Holnap megyünk vissza doktornőhöz. Pénteken úgy bepörögtem rá. Akkor mentünk le, tele a váró, mi 3 után kerültünk be, de még voltak. Írt antibiotikumot egyformát a gyerekeknek Curamot. Itthon nézem a papírját, amoxicillin alapú. Kisebb adagokat kellett adni, de este nem mertük így sem, mert ugye Amoxicillintől lett kiütéses. Fel van neki írva, hogy penicilinnel óvatosan, erre nem figyel. Én névről nem tudom mibe mi van :evil: :evil: :evil:
Most pötty nincs, helyette hasmenés és olyan csúnya a punija :cry: :cry: -holnap íratok rá krémet mert a Szuabó-féle popsikrém kevésnek bizonyul.

Amúgy eltünésem másik oka szilveszterkor beszereztünk egy klassz vírust a gépre. Napi szinten 5-6 vírust írtottunk :evil: :evil: :evil: tegnap újra lett telepítve a gép, de megint volt rajta. Én nem tudom mi ez. Msn-en kaptuk :evil: :evil: .Ha Tibi itthon van folyamatosan gépet próbálja helyretenni.

Szuzy
nem is baj, hogy nem indultatok el ebben a pocsék időben. Tegnap Tibiék buszát is elterelték, mert volt egy nagy baleset a 21-esen. Szarvasgede felé kellett menniük :roll: :roll:

Dina
remélem Eszterke étvágya is visszatér, mert most nagyon rosszul eszik :cry: :cry: :cry:

további szép napot. Most már megpróbálok sűrűbben jönni

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


szuzy: még nem maradtál le róla mert csak most lesz 21-én egy éves:)

plutó ha angol nyelven írnak nektek msn akkor lépj ki belőle ne nyisd meg mi is igy kaptunk vírust de tanultrunk belőle meg ha csupán csak linket küld inkább kérdezz vissza :) jobbulást nektek

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Gabi! Nektek sem egyszerű kigyógyulni. Gondolom, hogy hol egyik gyerkőc, hol meg a másik kap meg valami vírust, s akkor végig megy az egész családon. A Curomtól nekünk is oltári hasmenése volt, ráadásul neki a popsija volt iszonyú ronda.
Hát igen, erre azért figyelni kellett volna a doki néninek is.

Nika! Akkor jó. Akkor csak hülye vagyok a vonalzódhoz.... Egyébként van msn-ünk, de nem tudom a címünk, megkérdezem majd a párom....

Egyébként nekünk is állandóan sz@arakodik a gépünk. Nem tudom mi van vele. A férjem az ünnepek óta vagy 10x újra telepített, de hiába, valéami hiba mindig előjön..... Új gépet akar a drága, de mondtam neki, hogy felejtse el gyorsan. Azt mondja vegyük hitelre, na persze így is alig birjuk fizetni ami van, és mi lesz még júniustól amikor már csak gyes lesz. Olyan könnyelműen gondolkodik mint egy gyerek.

Ma volt kivizsgáláson a vérnyomásával kapcsolatban. Hasi uh, labor, szemészet. A szemészeten és az uh-n ok minden, a lbaor majd holnap lesz kész. Remélem ott sem lesz gond.

Pesti út jövő keddre halasztva...

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk!

GAbi :(
Először is nagoyn sajnálom, hogy már megint vagy még mindig betegek vagytok, remélem, hgoy gyorsan túl lesztek rajta!
Másrész egy kis rossz hír, nem tudom, hgoy hallottátok-e már, de sajnos tegnap este meghalt Agárdi Imre is, tudod a párom nagybátyja! :cry: :cry: :cry: :cry: Teljesen letaglózott a hír! Ha gonddolod, akkor ha majd tudok többet, szólok!

Szuzy :)
Örülök, hogy a párod jobban van, legalábbis az eddigi eredmények alapján.

Ui: szerintem az msn-nel csak gond van, és a skype jobb is! Nekünk az van, és így nem jönnek "hívatlan" levelek!

Pusza mindenkinek!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


sziasztok!

Dina
le vagyok döbbenve.
Bár Tibi említette amikor Teri néni meghalt, hogy ő is beteg.
Részvétem :cry: :cry: :cry: :cry:
Mennyi, egy fél év különbséggel "mentek el"?

Ma voltunk doktornőnél. Sorolta milyen gyógyszereket írhat fel, mondtuk, hogy írja a Cedax babyt, az a múltkor is jó volt, erre a válasz hát ha be tudjuk vállalni :roll: :roll: :roll:
Én eddig sem kértem, hogy a legolcsóbb gyógyszereket írja.
Azért mert 3 gyerekünk van nem azt jelenti, hogy nyomorgunk :shock: :shock: :shock:
Amúgy meg ha a múltkor ezt írja ugyanott tartanék anyagilag. Ez volt 1800 valamennyi, + Normaflore+boraxos popsikrém, meg Spiropent, szóval mindegy, csak helyrejöjjön :roll: :roll: :roll:

Krisztike is itthon lesz még a héten, vihetném, de még gyógyszer kell. Így csak hétfőn, had gyógyuljon meg teljesen, az fontosabb.
Beszéltem az ovónénivel is 26-án lesz a farsang az oviban :shock: :shock: jó korán.
Bár most a húsvét is korán lesz, még március végén :roll:

Nika
igen én tudom, ilyen linkeket nem is nyitok meg, főleg a sógornőm lányától. Na de Tibi nyitotta meg :roll: :roll: már bánja ezerszer :roll: :roll:
Amúgy nagyon sokan kaptak ilyen újévi csomagocskát :evil: :evil:
Gege megy már? Próbálkozik lépegetni egyedül?

Eszterke mániája, hogy a széket tolja és azzal megy. Ügyes, ha valamihez odaér, átmegy egy másik oldalára. Amúgy meg úgy lép mint Chaplin :shock: :shock: :shock: ollllyan csámpás :D :D

Ildiék tudtommal jól vannak. Lili neki is nehezen jön helyre :cry: Tanul szorgalmasan :wink: :wink: :wink:

Szuzy
remélem párognak semmi komolyat nem találnak.
Neked is szorítok keddre, reméljük az idő is helyrejön addig.

Na megyek ebédelni, sziasztok!!!

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


kis plutó:) gege már két hete magától megy :):):):):):):):) amúgy ő is igy kezdte hogy tologatta maga előtt a pihenőszékét meg kapaszkodva ment minden mellett de már két hete maga ura :):)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Örömmel vettem észre, hgoy ma már egy kicsit nagyobb volt a forgalom, mint az elmúlt napokban! :lol:

Gabi :)
Remélem, hgoy mihamarabb meggyógyultok és most már lesz egy kis nyugodt percetek is! Benedek a Cedax babyt először nehezen nyelte le, majd ki is hányta, pár alkalom után! :cry:
Egyébként nem tudom, hgoy hallottátok e már, de a temetés pénteken 11 órakor lesz! Gondoltam megyrom, mivel írtad annak idején hogy egy helyen dolgoztatok! :(

Nika :)
Gege nagyon ügyes, nekem Benedek 13 hónapos voltm ikor elindult egyedül, azóta le sem lehet lőni egy pár percre sem! Még inni is járkálás közben iszik, van amikor még a kaja is csak úgy megy! :lol: :twisted:

Na pussza

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Szuzy Te merre jársz :?: :?: :?:

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Délelőtt voltunk doki néninél s megkaptuk az elmaradt védő oltást. Meg is mérekeztünk. Szilárd 84 cm (szerintem több) és 10,32kg. Így azért 4 hónap alatt híztunk kb egy kilót.
Igaz közben betegek is voltunk, amikor szinte semmit sem evett.

Sajnos a családban megint rossz dolog történt. A férjem keresztapja agyvérzést kapott, most miatta izgulunk ezerrel. Sajnos nem jók az esélyei. Szegénykém még olyan fiatal! Imádkozom érte, de nagyon félek.

Ja nem is írtam, hogy Szilárd milyen hősies volt. Képzeljétek nem sírt az oltástól. Eddig mindig volt ordítás. Most is kétkedve szemlélte a doktor néni, s mikor lefogták kicsit hisztizett is, de amikor bele szúrta a tűt meg sem nyikkant. Remélem lázas nem lesz tőle, és más tünete sem lesz!

Gege tényleg nagyon ügyes baba, mi 11,5 hónaposan indultunk el. Nika! Gergő mászik is, vagy neki ez a fázis kimaradt, s egyből járni kezdett?

Gabi! Szerencsére a páromnak nem találtak semmi kiváltó okot. Viszont fogynia kellene mert elég husi! S a vérnyomása még mindig magas, főleg ha ideges. Most fogyózik. Már 2-3 kiló le is ment aminek örül. De azért még vagy tíz lemehetne. De vajon meddig tart majd a lendület? Sajnos hamr fel szokta adni. De talána a keresztapja példája most nem hagyja majd nyugodni.

Na megyek....

Kép
szuzy
 
 


Dina: nálunk az etetés nagyon szigorú vagyis én megkövetelem hogy cskis ülve:):):) nem mindig ül a etetőben de ha csak egy joghurtot eszünk akkor lecsüccs a szönyegre és úgy

Nem maradt ki a mászás:):):):) sőt néha még most is mászik ha nagyon siet :) de már egyre többet megy kétlábon sőt szinte nem is akar másként :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Holnap nem valószínű, hogy tudok jönni, ugyanis a párom beviszi a gépet a szervízbe.....

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Holnap én sem tudom, hogy mikor fogok tudni jönni, mert de. temetésre megyünk, aztán hogy mikorra érünk haza az kiszámíthatatlan, mert a legutóbb is du. 4re értünk haza! Hát igen ilyen vendégszeretőek a Pásztói rokonok, hogy alig akarnak elengedni, hiába mondjuk hogy Benedek hiányol, itthon maradt, persze ha nem visszük, akkor miért nem? :? :shock: Szóval utánna pedig nem lehet tudni ,hgoy Benedeknek menniyre fogunk hiányozni és hogy enged bármit is csinálni! :lol:

Mi is voltunk mázsálni kedden: ééééééééés végre átléptük a bűvös 10 kilós határt!!! :lol: :twisted: :lol: :twisted: De ne golnoljátok hogy túl sokkal: pontosan 10050 gr!!!!!! :lol: :lol: :lol: Hosszra pedig 81 cm!
A súlyának nagyon örülünk, mert ugye nekünk is volt több hét betegeskedés, ebből egy hét nem evéssel párosult hasmenés is! :cry: De a lényeg hogy azóta szépen eszik, szinte mindent és gyarapszik is! :D

Nika :)
Énis megpróbáltam szigorú lenni a kaja szempontjából, hgoy csak ülve de hát én is és a párom is csak csak megsértettük ezt a szigort! :oops: :oops: :oops:

Most megyek, majd még bekukk hogy lesz-e még olvasni valóm! :lol:

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


azt nem mondom hogy nem sértjük meg mi is a szigort de már annyira tudja hogyha kaját lát vagy a tálcát már ül le és várja a kaját :):)::)):

nika70
Salgótarján
 
 


szuiasztok!

Nika
Gege nagyon ügyes Kép Kis drága lehet.
Tegnap Eszterke is a bevásárlókocsijával is ment, bár egyszer annyira figyelte Adrit, hogy az kigurult, ő meg jó nagyot esett Kép

Dina
köszi az infót, lélekben "ott voltam". Gondoltam Imre bácsira. A párom éjjeles és hát a két kicsit ilyen helyre nem szívesen viszem, na emg hideg is lett volna ahhoz.
Nekik 3 gyerekük van ugye? Az egyik lánynak van két lánya?
10 kg, az jó :wink: :wink: :wink:
Kedden mi is lemegyünk védőnőhöz. Szept.-ben volt utoljára mérve a kicsi, de ugye túl sokat nem hízott. Sőt most kicsit el is van vékonyodva :cry: :cry: :cry: szumós cicijei sincsennek már.
Most kezd megint jobban enni, bár a főtt kaja annyira nem megy kb. 5 kanál, de ez van.
Pedig már a miénkből kap, Tibi azt mondta ne szórakozzak. Ha épp nem égettem oda, mert ugye hol takarítottam, hol vasaltam mikor főtt, akkor nem ette meg. így a husit, v. májat a mi kajánkba teszem, és úgy kapja.

Szuzy
Szilárd is nagyon ügyes, kis hős Kép Fogyás, a párom is próbálkozik. Ő most súlyzózik, és a vacsit kihagyja, kivétel ha éjjeles, bár ott is 1 szelet kenyeret eszik csak :roll: :roll:
Ő a lábait érzi nagyon, érdekes, mert itt a keretezőben is ment egész nap, de itt ennyire nem fáradt el :roll: :roll:

Alíz, Móni
kismamik, hogy vagytok? Lassan szültök.
Ugye beírtok mejd nekünk ha megérkeztek a picik???

Szuzy a párod keresztapjának jobbulást!

Agyvérzésen én is le vagyok döbbenve. Tegnap hallottam, hogy újévkor ugye A. Imre bácsi lett rosszul a munkahelyemen, másnap éjjel aki helyette volt, ő agyvérzést kapott. Még jó, hogy mobilon tudta értesíteni a családját, mert egyébként ott éjjel 2 fő van, de az elletős nem járkál a telepen :shock: :shock:

Jajj, megyek kávét csinálni a páromnak

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Igen, fogok jelentkezni, ha megszületik Manócska. Így a vége felé már egy kicsit "kellemetlen", de azért ki lehet bírni. Január 9-én voltam UH-n, mindent rendben találtak a kisbabánál.
Vendég
 


Csajok én 22-én megyek h-ra, ha meglesz a pici, írok Ildinek, az ő számát tudom. A többit később.

Gabi nagyon rendi doki Berze, én meg vagyok vele elégedve.

Majd jövök ahogy bírok.

Móni
Kép

Kép
horvathne.d.m.
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk. Mennem kell altatni Szilárdot.

Sajnos a párom keresztapja tegnap örökre elaludt. Iszonyú ezt feldolgozni nekünk is, nemhogy a családjának. Még a múlt héten voltunk náluk. Így maradt meg az emlékeuzetemben. Mindig jókedvű, kedves ember. Annyira sajnálom, olyan roszz,hogy nincs öbbé....


A gépet megcsinálták, így most elég gyorsnak tünik.

Kedden a doki megint elmarad, pont akkor lesz a temetése.....

Kismamik! Kitartást! Móni! Neked már nem sok van hátra. Most látom a vonalzón már név is van. Tehát már döntöttetek. Szorítok, hogy minden rendben menjen nálatok és Alízéknál is!
Puszi

Kép
szuzy
 
 


Szuzy nem akartam mondani de anyukám is igy halt meg egy éve hogy agyvérzést kapott amiből egyszer felépült de másodszorra már nem tudott. Sajnos Gege születését már nem érte meg de még voltam nála bent pocakosan és mindenki azt mondta nem ismer fel senkit én mge mikor bent voltam még a pocimat is megsimogatta meg anyóst a nevén nevezte senki nem hitte el de hát sajnos ez a betegség ilyen :(:( részvétem

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Nika! Iszonyataos dolog ez! Köszönöm a részvét nyilvánítást.
Még borzasztóbb,hogy a vérnyomása mindig tökéletes volt.......

Kép
szuzy
 
 


anyunak meg mindig alacsony és lád ez sem védettség ettől sajnos :(

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Nika! Az intenzíven azt mondta a doki néni, hogy azok szoktak így járni akiknek alacsony vagy jó a vérnyomásuk, mert akiknek általában magasabb edzettebbek az erek falai, meg a szivük is.

Megvolt a temetés, ezren voltak. Hát nehéz feldolgozni a történteket. Nagyon jó volt a kapcsolatunk vele is, meg az egész családdal.

Gabi! Szabi is a vacsi elhagyásával próbál fogyni. Napközben viszont néha annyit eszik mint egyébként is. Én mondtam neki, hogy azért akkor is kevesebbet kellene enni. De nem mindig hallgat rám.

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok! :D

Kívánom, hogy a 2008-as év legyen számotokra különlegessen szuper! Mindenkinek teljesüljön az, amit a szíve mélyén szeretne. :D Egészség, Anyagi jólét, Boldogság, Sok-sok boldog perc és óra, stb, stb.....

Bocsánat, hogy így megkésve írok csak Újévi jókívánságot, de mentségemre legyen szólva, tegnap lett újra internetünk itthon. Olyan sokszor eszembe jutottatok az ünnepek alatt, mérges voltam, hogy még egy "kellemes ünnepeket" sem tudok írni, pedig annyira szerettem volna.

A betegeskedőknek mielőbbi gyógyulást!

Sziasztok!

Timi

Kép

Kép
thimó
 
 


Sziasztok!

Timi! Jó, hogy jöttél, már hiányoltalak. Nektek is Áldott, Békés, Boldog Új Évet kívánok. Hogyan teltek az ünnepek nálatok?

A nagy fiaid, hogy vannak? Mivel foglalkoztok mostanában?

Munka terén van e valami változás? Van e valami kilátásban?

Beni idén megy már suliba?

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Szuzy!
Köszi a hiányolást. :)
Húú, ennyi kérdésre nem voltam felkészülve... :shock:

A srácok jól vannak, bár az ünnepek alatt Beni krupposan fulladt, Dávid pedig asztmásan. Nagyjából kilábaltak belőle, de a múlt héten ismét elkezdett folyni a nózijuk, így inkább itthon tartottam őket, mert jobb elkerülni a társaságot ilyenkor. Holnap már úgy tervezem, hogy mennek oviba. Orvosnál most nem is voltunk, mert egy kis orrfolyással nem akartam őket vinni. Ráadásul most meg úgyis olyan sok beteg gyerek van a rendelőkben, még valamit ott szednének össze. ( már volt rá példa)
Eléggé csintalanok, időnként az idegeimen táncolnak. :lol:

Benus nem valószínű, hogy megy még az idén suliba. Több minden is az mellett szól, hogy még ovis maradjon 1 évig.

Munka: :cry: :twisted: Nem szeretnék belefolyni, úgyis tudod, tudjátok- hisz nem az én esetem az egyedüli-, de röviden nagyon-nagyon kiábrándító a dolog. Nem sikerült még rájönnöm, hogy mi a megoldás. Várom az ötleteket! :)

Most mennem kell.

Timi

Kép

Kép
thimó
 
 


Timi!

Már én is ezen agyalok egy ideje, de még én sem találtam rá a megoldásra. Lehet, hogy tényleg csak az általad felvetett költözés segítene. (de a megyéből is el kellene menni)

Szilárd is volt beteg az ünnepek előtt, ő is krupposan köhögött, és fulladt. Szerencsére túl vagyunk rajta. Bízom benne többet nem lesz ilyen!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Már megint sehol senki???????????
Írjatok lányok!

Kép
szuzy
 
 


SZIASZTOK!

Timi
jajj, de örülök Neked! :D :D én is kívánok boldog új évet nektek!!! Kép
ha tudsz gyere mesélj, van mit bepótolni.
Fiúknak jobbulást.

Krisztike is megint köhög, és az orra is folyik :cry: :cry: pedig teljesen rendben volt.

Szuzy
részvétem :cry: :cry: :cry:
És a párod fogyott már? :wink: :wink: :wink:
Mikor mentek Pestre?

Tegnap Eszterke elkezdett a babytaxijával közlekedni, olyan édes. tud ülve is haladni, nas meg tolja és megy :wink: :wink: :wink:

Móni
én le voltam maradva, csak a vonalzón látom, hogy ismét pici fiatok lesz :D :D :D

Alíz
nálatok lehet tudni mi lesz a pocaklakó? vagy meglepi lesz?
Te kisfiad, hogy van?

Lányok annyi influenzás megbetegedés van :cry: párom olyan nehezen gyógyul :cry: :cry:

Dina
veletek mizujs?

na megyek a dógomra :lol:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


na voltunk mérésen Gege 10950g és 80 cm :)

Betegeknek jobbulást:)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Gabi! Köszi.
Szabi már fogyott, három kiló körül volt egy pár napja a minusz, azóta nem mértük. Majd holnap. Sajnos a vérnyomását se mérjük mostanság. Veni kell egy mérőt. Mamák vissza vitték az övékét, mert ugye nekik is állandóan kell. Láttam az Euronicsben kb 4000 pénzért. Azt meg vesszük. Most már nálunk is van létjogosultsága.
Krisztiánnak mielőbbi gyógyulást.

Nika! Gergő nagyon nagy fiú. A nagybácsidat írtad ugye, hogy 2 m-es volt. Lehet, hogy megörökli tőle hatalmas termetét. Gergő meggyógyult már? Vagy nem ő volt beteg hanem a szülők?

Úgy néz ki nekem is sikerült valami vírust beszednem. Egyre jobban fáj a torkom, az orrom is kezd folydogálni. Lehet, hogy beveszek egy amoxicillint, hátha még időben vissza tudom vele nyomni. Bár nem kellene ez a sok antibiotikum. Csak tudnám hogyan kerülhetném el.
Pedig ha rajtam kijön tutira elkapja Szilárd is.
Pedig ma olyan szépen evett. Ennyit már régen hamizott. Jó volna ha nem rontaná el az étvágyát holmi nátha vagy influenza. Nem beszélve arról, hogy szerdán mennénk Bpestre. Már háromszor mondtuk le a Biovitált meg a Heim Pált. Remélem most nem kell.

Na jó éjt mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, de már 2x beírtam a mondandómat ma, de sajnos megint sazrakodik a gépünk és elszállt! aztán a párom aludt mert most éjszakás, de szerencsére ma utoljára mert itthon lesz majdnem 2 hétig! :twisted: :? :wink:

Gabi :)
Gondoltam hogy nem tudtál eljönni a picik miatt, így is ki voltunk akadva, mert egy anyuka elhozta a kb. 1 éves kisfiát! :evil: Hát mit mondjak, hideg is volt, meg temetés is, .....
Igen 3 gyerekük van, és a nagyobb lánynakis 3 lánya van! Bár nem tudni, hgoy a másik két "beteg" gyerekkel mi lesz! Mert el tudják magukat látni nem arról van szó, de hát bármi megeshet! :cry: Valószinű, hgoy Teca majd magához veszi őket!

Szuzy
A párod keresztapja miatt részvétem! Most el tudom képzelni, hgoy mit élhettetek át! :cry:


Fogyókúra: Jó hallani, hogy nem csak én csinálom! Ma már elkezdtem tornázni is mellé, és hát igen kemény! Rubint Rékásat csinálom, de mellé kellene a kaját is csinálni, de hát nem tduom, sok húst tartalmaz, én meg szeretem, de annyira azért nem hogy minden nap azt egyek! :shock: :lol: Ja és már pár napja nem igazán eszek estére és iszok zsírégető teát is! hát remélem, hgy lesz valami hatása, mert már idegesítem magam hogy dagadt vagyok! Kb. 10 kg-nak nagyon tudnék örülni, de ha kevesebb már az is jó lenne, csak ne jönne már visssza! :cry: :evil: Szeretnék újra nagyon tetszeni a kis férjecskémnek, bár így is tetszem neki, de azért teljesen más volt régen, úgy mond soványabb voltam! Jó persze közbe szültem (ami életem egyik legcsodálatosabb döntése volt) is de az mégis más + el is hagytam magam! :cry:
De mindegy, mostantól fel a fejjel és megpróbálok leadni valamenyit! SZURKOLJATOK NEKEM!

Kismamik: De jó is nektek, úgy irigyellek benneteket! Kitartás már nem sok van! :lol: :lol: :lol:
Nekem is késett két napot, de sajnos megjött! Igaz nem tervezzük, de egy kicsit örültem! :cry: Na mindegy!

Betegeknek jobbulást!

Többieknek pedig pussza, majd jövök!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Dina! Drukkolok, hogy sikerüljön fogynod! Bár ha bébi már jöhetne felesleges strapálnod magad, mert akkor úgy sem lehet fogyózni.

Gabi! A Te párod fogyott már? Reggel mérlegelés volt nálunk, a párom újabb egy kilótól szabadult meg, így már 4 kg-val könnyebb.

Köszi a részvétnyilvánításokat!

Dina! Nektek az Agárdi Imre, hogy is rokonotok? Ti is fogadjátok részvétemet! A családot egy kicsit én is ismertem, bár éninkább a fiút meg az egyik lányt. (akinek van valami betegsége) Meg az anyjukat is látásból ismertem. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan "elmentek" egymás után. Hát igen, nem tudom milyen fokú a gyerekek "sérülése", de ilyenkor nekik nagyon rossz. Mert mi egészségesek ellátjuk magunkat, de velük mi lesz?

Én szivesen átvenném azt a tíz kilót. Igaz "csak" 8 kilóval vagyok kevesebb mint voltam, de inkább lenne rajtam 2 kiló pluszban, mint ennyi minuszban. Olyan kilátástalannak tűnik az egész. Olyan kaját nem birok enni amitől hízni is lehetne. Ha jön a nyár nem tudom, hogy vetkőzöm nyitott nyakú pólókra. Olyan ronda a mellkasom, a csontok csak úgy állnak kifelé. Na mondjuk a karjaimnál meg a lábaimnál semvalami fényes a helyzet....

Kép
szuzy
 
 


gege volt bete de már makk egészséges :)

apukám nagybátyja és az a családvonal volt két méter :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Szuzy!
Tényleg, nem is mondtam még, hogy mennyire örülök, hogy végre valahára rájöttek a problémáid okozójára. Gondolom, hogy nem lehet könnyű, de azért haladtok a Biovitálban? Ne haragudj, de nem teljesen vagyok képben, hogy hol is tart most a dolog. Annyira emlékszem, hogy egy csomó mindent nem kajálhatsz, mert allergiás reakciót okoz Nálad. Mesélsz?

Tudod, mi maradt meg emlékként, hogy miről beszélgettünk utoljára Szilárd kapcsán? Az, hogy nem akar darabos kaját enni..-jó régen volt már, igaz? :) Milyen nagy már, idestova 2 éves.

Nem taglózott le a vírus Téged? Remélem, hogy nem.

Munkahely: Lakóhelyváltoztatás tényleg segíthet, de itt is sok mindent mérlegelni kell. Jaj, de sok mindent tudnék erről írni, de inkább tartóztatom magam... :oops:

Nem is tudom mindenkiről, hogy mivel foglalkoztak mielőtt gyermeket vállaltak. Vissza fogtok tudni menni (előreláthatólag) oda dolgozni. No, már aki tervezi egyáltalán a visszamenetelt, mert olvasom ám, hogy baba tervek is vannak. :D

Gabi!
Köszi, hogy örülsz nekem. :) Nem igérem meg, hogy rendszeresen írni fogok, de azon leszek.. :wink:
Nagyon szívesen bekapcsolódok a beszélgetésbe, ha tudok... Jó lesz így? Ja, és persze, ha nem vagyok túl szemtelen, hogy eltünök majd megjelenek és írok.. Az az igazság, hogy kicsit kellemetlenül érzem magam emiatt... :oops:

Meséljek? Miről is kéne??? :lol: :lol:
A sulit befejeztem, egy bizonyítvánnyal több van itthon.. :cry: :lol:
Jelenleg itthon vagyok, mint munkanélküli és nem igazán találom a helyem. Na, majd ha jön a tavasz, a napsütés biztos jobb lesz.
Nagyon várom már a jóidőt!
A fiúk jól vannak, leszámítva ezeket a hülye téli megbetegedéseket. Szeretnek oviba járni, Benus különösen. Dávid még nem annyira, mert Neki a nagycsoportból vannak barátai és nem a kiscsoportból és így egyedül érzi magát. De kibírja! :lol: Az udvaron majd játszhat a barátaival, ha jön a jobb idő.

Krisztike megszerett az óvodát? Ő játszik már a társaival? Óvónőtök milyen?

Ha már itt vagyok érdekelne engem egy téma, mivel érintett vagyok a dologban. Az iskolaérettség, iskolaválasztás, hány évesen menjen a gyerek iskolába, meg ilyesmi....

Elsősorban Gabinak és Zitának vannak tapasztalatai ez ügyben, de biztos a Többieknek is van véleményük, mert előbb-utóbb minden gyerek iskolás lesz. :D

Másik téma: Ekcéma. Dávidnak van, bár nem súlyos (hála Istennek) és utána járnék a dolognak, hogy mi okozza. Vérvizsgálat szerint semmire sem allergiás.. :shock: Ja, arra már rájöttem, hogy a mesterséges színezékeket tartalmazó italtól megjelenik a szája körül az ekcéma... :shock:
Esetleg valaki gyerkőcének volt, van ilyesmi?

Harmadik téma :oops: : Farsang!! Ki mi volt gyerekként a farsangibálon? Mi lesz a gyerkőce?
Beni kalóz akar lenni, Dávid meg kalóz, mert utánozza mindenben a tesóját. Persze ez még nem végleges, mert még meggondolhatják magukat (bár remélem, hogy ez a végleges).

Ildi!
Te csak tanulj!!! :D

Nika-Dina: Remélem sikerül megismernünk egymást. Azt hiszem, hogy Nika már írt, amikor elmentem, Dina pedig később csatlakozott. Jól emlékszem?
Szóval: Szia Dina! :D

Móni!
Gratulálok a kisfiadhoz! Mindkettőhöz, de most a pocaklakóra gondoltam. Névválasztáson túl vagytok már? Elmondod?
Mikorra is vagy kiírva?

Most mosogatnom kellene, úgyhogy búcsúzom.

Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!

Timi

Kép

Kép
thimó
 
 


Húú, mennyit írtam.. :oops:
Remélem, hogy válaszoltok is rá..

Kép

Kép
thimó
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?