Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
BUÉK mindenkinek!!!!

Nekem is volt lufim, mert elfolyt a víz és fájás ill. tágulás nem volt.
Amikor felteszik akkor sem fáj és amikor kiesik akkor sem. Nem kell félni tőle, csak jót tesz.
Viki! Én úgy tudom, hogy ha elfolyik a magzatvíz és 12 órán belül semmi jele nincs , hogy fájás vagy tágulás lenne (semmijen ráhatásra sem pl. : oxi), akkor császároznak. Legalább is nekem így mondták és elég sokáig ott lebegett előttem, de az utolsó pillanatban beindult a csajszikám így lett simán.
Ezt orvosa és kórháza is válogatja, de én úgy tudom max. 24 óra a várakozási idő (persze ez idő alatt próbálkoznak az indítással).

Csilla
Kép
Kép
csilla1977
 
 


Nekem 2 ismerősöm szült ballonnal, mindkettőnek fájt, mikor berakták. És mindkettő hamar kitágult utána szerencsére.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Hááát, nem kellemes érzés sem a felhelyezése, sem amikor kiesik. Nekem az rosszabb volt. (De nagy megkönnyebbülés is.) Gyorsan tágít, ez igaz. Nekem 12 óra telt el a burokrepesztés és császár között kb. Az oxitocint éjfél körül kötötték be, 2 óráig nem történt semmi, azután kezdődött egyből 2 perces fájásokkal, ami nekem nagyon fájt, viszont nem tágított semmit. Reggel 6-ig ez ment. Fájt és vártunk, nem tágult, tudtuk, hogy császár lesz a vége, viszont reggel 6 előtt nem hívható Siklós dr. az engedélyezés miatt... 1/2 7 körül császároztak.

KépKép
becka
 
 

 
 

Sziasztok!

Jó nagy port kavartam a lufival. De mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat. Most már legalább ha arra kerül a sor tudni fogom mi az. :-)

Gabus,

igen én azt szeretném ha előbb a fájások jönnének, mert akkor nincs az, hogy magzatvíz el. Fájásokra várakozás. esetleg nem lehet felkelni sem stb...
Több helyen hallottam azt, hogy oxitocin +stb.. Hiába minden csaszi. Ezért gondoltam, hogy nagyobb az esély arra magzatvízelfolyás van fájások és minden egyébb nélkül a csaszira. Ú ez a mondat nem bizti, hogy érthető lett. :-)

Látom az alma egy kicsit érdekesen hatott. Vajon mi ez? A kérdés ki van írva a pofira. :) Ez most savanyú vagy édes?

Fridus,

szépen növögettek ti is. Nagyon ari a kis Balu

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Vicki, nincs itt semmiféle por, csak többen többfélét hallottunk, tapasztaltunk ugyanarról, és ezt megosztottuk egymással. :wink:

Nekem is a víz folyt el előbb, 4 centi után leállt a tágulás, aztán oxytocint kaptam, szó sem volt lufiról vagy ballonról. Én itt a bneten meg a barátnőmtől hallottam róla először most ősszel. :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Hát, akkor nekem túl jól sikerült ez a szülés. :-)
Se ilyet, se olyat nem dugtak belém :-)
Vicki, igyekszünk növögetni, ma vagyunk 4 hónaposok, és szerdán megyünk szurikára.
Biztos megint nyomott lesz egy hétig a picikém.
Olyan aranyos, és olyan kis esetlen szuri után.
De szerintem nálunk egy picit el is van kényeztetve. Én nem hagyom sírni, mint a szomszédomban egy anyuka. Látom azért, hogy mikor van mű balhé, vagy igazi sírás, de ez mostanában alvás után fordul elő. Úgy kel fel, hogy elkezd sírni. Eddig sosem csinálta. Maximum nyöszörgött, hogy menjek már oda.

Kép
fridus
 
 


Gratulálok Balunak, aki ma 4 hónapos. :)

Szerencsésnek mondható mindenki, aki mindenféle beavatkozás nélkül, természetes úton-módon tud szülni. (Ez lenne a normális, nem tudom, hogyha én nem ebben a korban élek, akkor mi történt volna.) Gabus, 4 cm-es tágulásra persze, hogy nem tesznek be lufit, hiszen kb ugyanennyit képes a lufi is kialakítani. Én nulláról kezdtem, úgy viszont nem repesztenek egyből burkot, az oxitocint pedig még ezután kaptam. Annyi folyadékot nyomattak belém reggelig, hogy a bokáim a triplájára nőttek, a gyerekágyon 5 napig szinte járni nem tudtam emiatt..

KépKép
becka
 
 


Igen, a barátnőm azóta kiokosított, hogy neki azért nem oxyt adtak egyből, mert ahhoz valamennyire már meg kell indulni a tágulásnak, zárt méhszájnál nem adhatnak. Így jött képbe neki a ballonos dolog. Én meg mivel már majdnem félúton akadtam meg a tágulásban, oxytocint kaptam.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok Csajok!

Lehalt a gépünk, jól eltűntem... :)
Mindenkinek BUÉK először is. Gabuska, látom növögettek :)
Barbi jó választás, csak ne műszakban legyen, amikor szülsz, mert akkor nem lesz túl sok ideje rád... Pláne teltháznál... :)

Nekem is ballon volt, nulla tágulásnál. (10 nap túlhordáskor)
A felrakás nem fájt, a kicsusszanás sem. Az viszont igen, hogy reggel egy vadidegen szülésznő megpróbálta visszaszuszakolni a ballont... Na, az rossz volt. Sírtam is egy kicsit, majd amikor 10 perc szerencsétlenkedésre sem tudta visszagyűrni, burkot repesztett...

Pont most, karácsonykor merengtem el a szülésemen, hogy mennyire NEM volt természetes... Indították-gyorsították-kipaszírozták... Bár akkor tudtam, hogy GE tudja mit csinál, és a babám élete-egészsége múlt mindezen. Annyira szerettem volna, félhomályos-szép-csendes szülést.... :) Na, talán majd másodszorra!!!! ;)

szilvás76
 
 


Sziasztok!

Látogassátok meg a köv. oldalt.
Mondókákat fogtok találni :-D

http://hoppa.ltime.hu/index_mond.html

Vagy

www.ltime.hu/hoppa/index_mond.html

Köszi

Sziasztok

Üdv.
maci1981
 
 


Hali!

Én is megvagyok ám, csak vizsgaidőszak van a fősulin+Lili így nagyon kevés az időm. Blogot azért irogatom szorgalmasan.
Köszönjük annak aki benézett hozzánk.

Ma hulla vagyok tegnap oltást kaptunk és a kisasszony be is lázasodott tőle, ma meg olyan rossz kedvű, mindenért nyafog, minden hangosabb dolgon összerezzen és pityereg.
most végre alszik, reméelm még vagy egy órát, hogy Én is szusszanjak egyet!

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


Szilvi,
nekem pont ilyen volt: csendes, félhomályos (éjjel + hajnalban), szép. Őszintén kívánom, hogy neked is és mindenkinek ezentúl csak ilyen legyen!

Masika,
ez a semmi se jó állapot a szuri után még napokig is eltarthat a picúroknál. Kitartás. :wink:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok, holnap nálunk is jön a szuri.
Képzeljétek, ma bekapta a cumit a kisöreg, és aludt egy órát, máskor nem megy neki az alvás. Hát, most meg a pancsizás után nem akar aludni, de nem bánom, ha az éjszakát végig alukálja.
Ma kapott kamilla teát, persze csak lightosat, semmi cukor, stb... Hát, meghozta hála a kaksizást a gyereknek.

Kép
fridus
 
 


sziasztok
Ezt most találtam meg... már nem túl aktuális de azért:
Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Mi egy hét múlva kapjuk a második kötelező oltást. :?

Nekem sem úgy sikerült a szülésem, ahogyan elterveztem.. Jobb talán nem álmodozni, hogy ilyen-olyan szép lesz, mert sajnos bármi miatt borulhat az egész. Még nem is gondolok a következőre, pedig szeretnénk Levinek tesót.

KépKép
becka
 
 


Linus
Gratulálok a gyönyörű karácsonyi ajándékotokhoz... a neve is nagyon passzol a születéséhez! Krisztust hordozó! :)

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok
Én álmodoztam. Hogy milyen lesz, nem tudtam. Egy lebegett a szemem előtt: a kisfiam kibújik a végén...
Bíztam benne, hogy minden olyan lesz, ahogyan azt a filmek-könyvek-ajánlások írják... De sztem kell is, hogy legyenek elképzeléseid (mondjuk első alkalommal nincs viszonyítási alap...), nekem ez adott erőt. Ott viszont már csak sodródtam. Viszont a doktornő szavai szentírásként lebegtek. Ha azt mondta, ez vagy azt kell csinálni, akkor igyekeztem azt tenni, amit kért, mert 100%-ban megbíztam/om benne...
A szülés nem maradt meg rossz emléknek, bár ha objektíven csak végigveszem, mi történt, rémes... :) És mégsem ábrándultam ki. Sőt, egyre erősebb a vágyakozás a tesó után... :)Talán idén elindul a projekt, jövőre szeretném magamhoz ölelni a picurt.... És remélem, a doktornő indítja Őt is útjára, és szép-csendes szülésünk lesz... :oops:

Masika... a gépem elromlása előtt, még decemberben olvastam a blogodat. Megkönnyeztem a Pindurkádat... És téged is. Nem lehetett egyszerű, ezt sztem csak az tudja mélyen átérezni, akinek van kisbabája... Mik a kilátásaitok most?

szilvás76
 
 


Sziasztok!

Érdekes amit írtok, mert én egyáltalán nem gondoltam el, hogy így-vagy úgy fogok szülni, egyszerűen sodródni akartam és azt, hogy egészségesen szülessen meg Beni. És igen, mikor a doktornéni megérkezett (majdnem későn :lol: ), akkor olyan nyugodt lettem, mint lehet valaki 1 perces fájások alatt. :D
Szerencsére nekem minden beavatkozás nélküli, gyors, természetes szülésem volt, szedtem homeós bogyókat, persze nem tudom, hogy ettől-e, vagy sem, de ajánlom mindenkinek, aki hisz benne. :wink:

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok!
Micsoda infó-áradatot indított be a "lufi" téma :)

Mamacka!Bizony, a névválasztás nem véletlen, és ez egy csoda, hogy Szenteste lett a születés napja!A keresztelőé pedig (febr.2., 40 nappal a születés után)a névnapomra esik.Ja, és mellesleg: Kristóf névnapja március 15-én lesz :D És akkor még nem meséltem a 3-as, és 7-es mesebeli számok összejátszásáról: 7 éve vagyunk együtt, 3 éve házasodtunk.Szóval nagyon bízunk benne, hogy ezek a "jelek" szerencsét és áldást hoznak a mi kis Pockunknak! :lol:

Csináltam egy fotóalbumot Kristófról, akit érdekel :) a link:
http://kristof.linagergo.fotoalbum.hu/
Üdv
Lina

Kép

Kép
linus
 
 


Én úgy indultam neki a szülésnek, hogy biztos fájni fog és rémes lesz, de arra nem gondoltam, hogy mondjuk komplikáció lesz, netán ijedelem. De ez nem tudatos volt, valahogy így viszonyultam a dologhoz. Nem is volt gond szerencsére, a fájdalom is elviselhető - bár eléggé nagy - volt, de senkinek soha rosszabbat.
Viszont most a második előtt - mivel azóta már jóval "tájékozottabb" lettem, és rengeteg olyan esetről hallottam, ahol nem volt minden fenékig tejfel, szóval most már jóval óvatosabb vagyok, felkészülök arra is, amennyire lehet, hogy lehetnek nehézségek. Most már lesz fogadott szülésznőm, utánaérdeklődök a homeós dolgoknak, málnalevél tea, ilyesmi, és valószínűleg jobban be leszek tojva, ha elindulunk a kórházba, mint 3 éve voltam. :oops: Merthogy akkor úgy ültem be a mentőbe, mintha csak a sarki közértbe indulnánk egy kiló krumpliért. :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Linus, nagyon kafi a honlapotok!!! :)

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Gabus, szerintem jobb, hogy olvasol a nehézségekről is. Én csak jót olvastam, hallottam (nem akartam szándékosan rosszat hallani) és úgy készültem fel, hogy minden tökéletes lesz, a doki is elhúzta a mézesmadzagot, hogy Levinek kicsi a feje, a súlya sem nagy, nekem széles a csípőm, úgyhogy simán kipottyantom.. Szedtem szorgalmasan a homeós bogyókat és ittam a málnalevél teát. Sajnos ezek mind nem segítettek. Császár lett a vége.

Nekem a 9 hónap csodálatos volt, annyira bíztam abban, hogy a szüléssel is minden rendben lesz.. Ezt kívántam folyamatosan magamnak. Azután még a szoptatással is nagy gondom volt a legelején. (Én még a múlt héten is álmodtam a Sarlatán doktornővel, hogy nem enged minket haza és zokogok.)

KépKép
becka
 
 


Hát sziasztok!
Nem voltunk a végén szurin, mert a dokinéni mondta, hogy sokan lesznek, úgyhogy kedden megyünk.
Képzeljétek,most, 4 napja rászokott a cumira a Balu, mert fel-fel sír álmában, és ha berakom neki megnyugszik, alszik tovább.
A férjem mondta, hogy ne szoktassam rá, de ha jobban alszik, nem fogom hagyni, hogy szenvedjen,meg kicsit én is pihenek.
Mostanában kezd hisztis lenni, azt hittem, hogy ez később alakul ki. :-)

Kép
fridus
 
 


Fridus, szerintem ha csak alváshoz kell a cumi, azzal semmi gond nincsen. Én is próbáltam Levinél, hátha cicin való cumizgatás helyett elfogadja, de nem.

KépKép
becka
 
 


Cumi...
Mi hétfőn kezdjük a leszokást. Vagyis nem kezdjük, hanem hétfőtől nuku cumi.
Eddig is csak alváshoz kellett, és volt már nem egyszer, hogy épp nem volt kéznél, és anélkül is elaludt, nem tudom hogy fog alakulni.
Azért épp hétfő, mert akkor kapja meg a rácsos ágy helyett az új ágyát, benne a kevenc Noddy-s ágyneműjével, aminek biztosan marhára fog örülni, így azt mondjuk neki, hogy ezért a szép ágyért cserébe elköszönünk a cumitól. Már felkészültem, hogy pár napig a szobájában kell majd aludnom, meg vígasztalni kell, de sajnos ez ezzel jár.
Az az igazság, hogy mire jön a tesó, szeretnék túlleni rajta, ezért kezdtük el már most. Mert eredetileg a szeptemberi ovikezdésig akartuk neki hagyni a cumizást. De nem akarok egy újszülött baba mellett még ezzel is bíbelődni. :oops:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Kép

Ez tök cuki fotó :-)

Kép
fridus
 
 


Azia Gabuska! Én még Új vagyok ezen az oldalon! De küldtem neked egy privit és bízom benne, hogy megkapod! Üdv mindenkinek Nócika :D

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Küldök én is egy Levus fényképet! :D Kép

KépKép
becka
 
 


Becka, úgy látom, nektek is hamar kihullott a hajatok. Olyan lassan nő szegénykémnek, de ha simogatom a fejét, akkor már lehet a selymességét érezni. :-)
Tapasztalt anyukákat kérdeznék, hogy szerintetek mitől van az, hogy mostanában sír a babám álmában ? És néha óránként kell hozzá mennem, hogy megnyugtassam ? Egész nap mosolygós, de estére már teljesen kész vagyok, mi lesz. Most már a sapka felvételnél nem sír.

Kép
fridus
 
 


Nem sok haja hullott ki Levinek, inkább azért nem látod, mert teljesen szőke. Nem vagyok tapasztalt anyuka még, de nem lehet az Fridus, hogy egyszerűen nem szeret egyedül lenni? Fél talán? Azt is megérzi, hogyha te úgy teszed le, hogy görcsölsz, idegeskedsz. Nagyon érzékenyek ám a babák, minden érzésünket tudnak, megéreznek, vigyázni kell erre. (Ők is társas lények, nem mindegyik szereti, hogyha külön szobában van, bár ha eddig semmi gondja ezzel nem volt.. Nem tudom.)

KépKép
becka
 
 


Sziasztok

Gabuska, kíváncsi vagyok a cumi-akcióra...

Fridus.... Lehet abban valami, amit Becka ír... De nem tudom. Amúgy nincs esetleg túl meleg a szobájában? Fogacska? Hascsikarás?

szilvás76
 
 


Sajnos csak 22 fok szokott lenni a szobában, és velünk egy térben alszik, ha alszik, mostanában egyáltalán nem akar, mintha lemaradna, kimaradna valamiből.
Igen, én is a fogakra tippelek, mert tiszta nyál, a szájában mattat folyton, vagy éppen egy játékot töm be oda, de az ujjam is megteszi, ha nincs más. :-)
Hát, nem szoktam stresszelni egyébként, sőt, néha túl nyugodt is vagyok. Viszont eddig pancsi után felöltöztünk, ettünk és aludtunk, most megfürdünk, felöltözünk, eszünk, vagy nem eszünk, és hisztizünk, még végül vagy elalszik, vagy nem... de inkább nem. :-)

Kép
fridus
 
 


Sziasztok!
Fridus!!!!!!!
Detto ugyan ez van Noémivel kb. 1.5-2 hete, Ő is 4 hónapos És 1 hetes holnap.
Nem tudo mi érte, mi voltunk dokinál, mert ment a hasa , de nem talált semmit, még a foga sem jön.
Az biztos, hogy nem éhes, mert este is kiszívta, meg éjfélkor is a kőkemény cicit, nullára., mégis kb óránként nyávogott, volt mikor rendesen ordított.
Nálunk alszik, nincs meleg, nincs hideg és fogalmam sincs mi lehet.
Én is várom a tanávsokat. Puszi mindenkinek

Csilla
Kép
Kép
csilla1977
 
 


Fridus
Nagyon könnyen lehet, hogy a foga. A nyálazás-szájtömés tipikus,, az, hogy nem kell a kaja, az is lehet tünet. Állítólag a szíváskor a vérbőség miatt elkezd sajogni az ínyük. Mi ilyenkor kanalaztuk a kaját, meg pohárból próbálkoztunk, úgy elfogadta. A fogak viszont még lehet, hogy hetek múlva bújnak csak ki, de már növögetnek... Kenegesd neki pl dologéllel, meg adj hűtő rágókát... Ha van jó nagy kulcsod, pucold le alaposan, és add oda, azt is szivesen rágcsálják, a Bende elől a kulccsomót dugdosni kellett...
Én pl a sült pulyka-csirkecomb csontot is odaadtam, annak legalább fincsi az íze, és azt is lehet rágni...
...Hát, nem lesz egyszerű az élet... :)
Azt azért figyeld (nyakán mellkasán), hogy nincs-e melege, vagy nem fázik? ( a kéz és az arc hőfoka nem mérvadó!) Attól elég nyugtalanul alszanak...

Az egy ágyban alvással 3-4 hónapos kora körül sztem már érdemes vigyázni, mert később nehéz lesz a saját ágyába visszaszoktatni... Ilyen korban már kezdenek "fifikásodni" :)

szilvás76
 
 


Levinek már kibújt, rögtön újévkor az első foga, most a héten pedig a mellette lévő is az alsó, középső fogacskák. Szerencsére megúsztuk mindenféle hiszti nélkül. (Eddig nem panaszkodhatok mert nem hisztizett hasfájás miatt sem, az első oltást is szó nélkül úsztuk meg.. Nem akarom elkiabálni, ma megyünk a második oltásra.)

Valahogy rá kellene jönnötök, hogy mi nyugtatja meg őket. Levit például, ha már nem éhes, akkor a cicin való cumizgatás teljesen álomba szenderíti. Nekem ez nem teher, sőt! Most olyan periódusban vannak (általában 3 hónapos kor után), hogy változnak és most többet szeretnének veletek lenni, dajkáltatni magukat, mindent megfigyelni. Szerintem ez nem baj.

KépKép
becka
 
 


Hahó, ma voltunk oltáson, képzeljétek, olyan nagyfiú volt a kismókus, hogy nem is sírt. Sőt gagyogott a doki néninek. Mondták, hogy olyan ritka, hogy nem kék a baba szeme, hanem barna. Mondom végre valamit tőlem is örökölt a gyerek. Bár az enyém barnából váltott zöldbe.
A dokinő mondta, hogy tényleg jön a lurkóka foga. Írt egy lapra recept nélküli kenőcsöt, aztán majd kenegetem vele.
Becka, én már próbáltam a cicin való altatást is, de nekem mihelyst az ágyába teszem, elkezd hisztizni, nagyon ki kell fárasztani, hogy elaludjon. Ma pl reggel 6-kor kelt, evett, felöltöztünk, és reggel 9-kor akart volna aludni, de nem tudott, de nem is baj, mert mentünk oltásra, oda felé vezető úton - gyalog 15 perc - 5 percig ordított, aztán szunya. A rendelőben is 5 percet aludt, hazafelé szintén 5 perc hiszti, aztán aludt, tekertem is vele a városban még, hogy addig is levegőn legyünk. Aztán kajált, majd aludt 14.30-tól 14.55-ig.
Azóta most hol sír, hol kiabál, ölbe veszem megnyugszik, cicizni nem akar.... És azért is pancsolunk ilyen tájban, fél 5-5 felé, mert talán utána alszik....

Kép
fridus
 
 


Fridus, én is a fogra tippeltem volna. Már jóval azelőtt nyomhatja az ínyét, mielőtt szabad szemmel bármit észlelnél rajta. Livinek is 3 hó kora körül kezdődött, hogy nyáladzott meg folyton túrta a száját, szerencsére nagyobb fájdalma nem volt. És az első foga csak valamikor 8 hós kora körül jött ki. Szóval jó hamar megvoltak a jelek, mire ki is bújt.

A cumis sztorit idemásolom a topikból, ahová írok, ne kelljen mégegyszer bepötyögni. Nem baj, ugye? :oops:

Szóval új ágyat kapott, hozzá a kedvenc mesefigurájával ellátott ágyneműt, és ez a mesefigura "el is vitte a cumit, cserébe a szép ágyikót meg ágyneműt küldte..."

Ez tegnap este 11 után volt
"Zanzásítva: cumi szóba sem jött, viszont teljesen össze van zavarodva a gyerek. És ez annak tudható be, hogy tök más a fekvőhelye és nincs cumi. Elfogadta, nem reklamál, de nem tudja hová tenni, hogy nem úgy és nem oda fekszik, ahogy 2 és fél évig mindig.
Azt vegyük hozzá, hogy reggel 8 óta ébren van...

Átmentünk, egy jó ideig a szokásos: bekért az ágyba egy pár játékot, időnként ki akart jönni, így nem hagytam ott. Nagyon pörgött, láttam, hogy minden jár az eszében, csak az alvás nem, de mondom sebaj, akkor itt leszek vele, amíg kifárad. Na, aztán volt minden. Éneklés, fetrengés, ezt kérem, azt kérem, de egy pillanatra le nem tette a fejét. Az egyik pillanatban sírt, aztán már nevetgélt, szóval teljes káosz. Szegényke.
Most kijöttem, Zoli bevitt neki egy sokadik mesekönyvet.

Az ágyneműnek úgy örült, hogy ihaj, le is feküdt, betakarózott, dehát az csak játék volt...

No, míg írtam elaludt, de még nincs vége sztem, az első ébredésnél félálomban tuti tapogatózik majd a cumija után, nem fog már emlékezni arra, hogy mit beszéltünk meg este, úgyhogy asszem nem sokat alszunk éjjel egy huzamban...

Jó reggelt!

Na, itt a törénet folytatása. Szóval onnantól, hogy amíg írtam ítt este, elaludt.

Éjjel 1-kor felébredt, nem találta a cumit, de nem kérte, nem mondta, hogy az a baja, dehát látszott. Elkezdett sírni, de nem a szokásos módon, hanem olyan dühkitörés formájában. Csapkodott, dobálta magát, engem is megütött, ha közelíteni próbáltam hozzá. Nem is érdekelte, hogy ott vagyok. Beszéltem hozzá, semmi. Szegény nagyon kivolt, mondhatnám úgy is, őrjöngött. De nem kérte a cumit. És ez azért mindenképpen nagy szó. Szóval nagyon sírt, nagyon mérges volt, már én is sírtam, amitől ő aztán mégjobban, úgyhogy megembereltem magam.
Már háromnegyed órája tartott, gondoltam valamit csinálni kell, mert még elájul nekem. Hideg vizes arctörlés, de nem hatott
Törtem a fejem, mivel zökkentsem ki. Megkérdeztem, hozzak-e neki kekszet? Na, ez bejött. Pár szemet szó nélkül eleszegetett, és az utolsóba szinte bele is aludt.
Onnantól - ez kettőkor volt - aludt reggel 8-ig, én nem, mert féltem, hogy az éjjel ez még megismétlődik, mert megint keresni fogja félálomban a cumit. De szerencsére nem, hanem csak annyi volt, hogy párszor kinyitotta a szemét, körbenézett az ágyban, és visszafeküdt.
Szóval valószínűleg ezzel a majd egy órás tombolással vezette le a feszkót, és "köszönt el" a cumitól.
Az mindenképpen csodálatra méló szerintem, hogy első szóra tudomásul vette, hogy innentől nem kapja meg, egyszer sem követelte, ahhoz meg már joga van, hogy mérges és szomorú legyen miatta. Szóval nagyon okos kiscsaj.
Reggel, mintha mi sem történt volna, felébredt, megcsodálta az ágyneműjét, és áthozta a nagyágyra.
Semmi nem látszik rajta, teljesen jó hangulata van.
Hát ennyi.
Ha ma este már elmarad ez a cirkusz, akkor tényleg most éjjel zárta le a cumis korszakot magában. Szegényke. :( "

Azt még tegyük hozzá, hogy ebéd után eszébe sem volt aludni, mert ezt az ágyat inkább tekinti még játszótérnek, mint ágynak...
Ő nagyon szerette a rácsos ágyát, soha nem aludt velünk, vagy másféle fekvőhelyen. Annyira ahhoz kötődik neki az alvás, mint cselekvés, hogy azt hiszi, most, hogy az már nincs, akkor biztos aludni sem kell. Remélem megszokja előbb-utóbb.
Az is gond, hogy ő nem az a fajta gyerek, akit "meghatna", ha odafekszem mellé, sőt, inkább annál élénkebb. Mindig egyedül aludt el. Szóval azzal sem mozdítom előre a dolgot, ha ott vagyok vele. De azért ott vagyok a kezdeti időszakban.

Na, ennyit mára belőlem.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Nem semmi Gabus, azért az 1 órás hisztiért nem irigyellek! Egyébként mi még mindig ott tartunk, hogy mellettem alszik el Levi, mindegy, hogy hol és mikor, hogyha lefekszünk egymás mellé és kicsit cumizhat, bárhol és bármikor elalszik. Neki a közelségem és a cicin cumizás az altató. Ezen kívül csak a babakocsiban és az autóban tud egyedül elaludni.

Tudom, írtátok, hogy vigyázni kell az együtt alvással. Hamarosan (pár héten belül) megpróbálom átteni őt a kiságyába, hogyha elalszik. Ezt már régebben is kísérleteztem, de mindig felébredt és kezdődött az altatás előlről, úgyhogy hagytam a nagyágyban. Meglátjuk, hogy hogy sikerül. Mindenesetre nem egyszerű ez az altatás, alvás kérdés..

KépKép
becka
 
 


Altatás: Beni nagyon sokáig cicin aludt el, nekem nem volt szívem ahhoz, hogy felébresszem és hagyjam egyedül elaludni. Nem emlékszem, de majdnem végig míg szopott este a cicin aludt el. Ez 20 hónapot jelent. Aztán mikor megkapta nyáron a nagyágyat és vége lett a szopinak, akkor bent voltam mellette míg elalszik, aztán már csak addig míg láttam, hogy nyugodtan fekszik, aztán ma már csak lerakom és elalszik magától.
Mondjuk ő sosem jött közénk, mindig a kiságyában aludt, majd egy fotelágyon a földön 1 éves korától a saját szobájában.
Szóval nagy nevelési elveim nekem sem voltak, nekem az volt jó, hogy szopizik este és szuszog rajtam, és mégis tök jól alakult minden. 8)

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Ja, és kb. fél éves koráig teljesen mintababa volt, aztán hirtelen ő is "elromlott", volt, hogy éjjel óránként ébredt, én óránként cicit dugtam a szájába, mert attól 2 perc múlva megint aludt, így én is. :lol: Ez nagyon sokáig így volt, a szopi végénél is ébredt még 2-3-4x. Most általában éjfél körül ébred, inni kér, majd dől vissza aludni. :D

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Elég szépen alakultak ma este az alvásaink. Tegnap 3/4 6-kor fürödtünk, majd evett, és 7 felé elaludt, aztán márcsak fél 11-kor kelt fel, majd hajnal 2.58-kor és az viszont 3.48-ig tartott. Szóval muszáj voltam az ágyunkba rakni, hogy aludjak, de nem sikerült, jobbról a gyerek mókázott, balra a férjem horkolt, mert persze szerencsétlen megfázott, szóval jól tellnek a napjaink. 6-kor kelt, és most próbálom altatni, ami kb 1 órát vesz igénybe, és az alvás 30 perc kb. :-)
A cuclink félig már a szánkban van, 2 napja ki-be tudja tenni a szájából, és ilyenkor úgy meghatódom, hogy mennyi mindenre rájön azért maga, mert ugye, hogy vegye ki, azt nem mutatta neki senki. :-)

Kép
fridus
 
 


Sziasztok!

Sajnos most semmiképp nem tudom visszaolvasni az élményeiteket, pedig jobb lenne az aktatologatásnál. :lol:
7 hetes vagyok, először sógoromnál voltam ultrahangon, de nem nála szülök, nagyon furi lenne.
Lehetőségeim:
-Bálint Balázs Szent Imre: elvállana, de ultrahangot, labort nem tud csinálni és amikorra ki lennék írva lehet hogy itthon sincs, éljenek az augusztusi babák.... :roll:
Ezért róla és így a Szent Imréről lemondtam.
- István kórház, és ezért is írok ide- Bábinszky Ágota. Régebben 1-2 alkalommal voltam nála, szimpi volt, de ennek már kb 7-8 éve. Azóta nem tudok semmit róla, és az István kórházról sem.
-Kútvölgyi- Tóth doktor. Nagyon jó lenne, de félek hogy a Csepel Szigetről már a vizsgálatokra járkálás is rengeteg időt venne el és ha jön a babó, talán be sem érnénk vele a város másik végéről.
Nagyon vacilálok, de mivel lassan már tényleg meg kéne ejteni az első laborvizsgálatokat, ezért kérek Tőletek tanácsot.
Hova menjek, mit csináljak?

Más: Bár jogot végeztem, de ennyire nem másztak bele a témába. Nézegettem jogszabályokat is, de nem nagyon találtam konkrétumot.
Láttam a babafalva. hu-n van tanácsadás, de eléggé drága.
Tudtok olyan helyet neten, vagy akár élőben, ahol a kismamákról nem gombolnak le pénzt azért, hogy megtudják, mi és hogyan jár, mik a feltételek, stb.?

Mivel teljesen kezdő vagyok, ezért minden info nagyon jól jönne.
Ezer köszönet előre is!

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok!

Régen irogattam ide a fórumba, de egy jó ideje már csak olvasó vagyok, és az is csak ritkán.

Abban kérném a segítségeteket, hogy aki szedett homeós bogyókat, szülés közben hogyan szedte?
Caulophyllum-ot vettem, most napi 5 golyót szedek belőle. viszont a szülés alatti adagolásról mindenhol csak annyit írnak, hogy a fájások üteme szerint. De ez mit jelent bővebben?

Előre is köszönöm a segítséget.

Judit

Kép
vjudyt
 
 


Judit,
sztem a homeós bogyók szedését a dokival/szülésznővel beszéld meg, nem biztos, hogy ahogy egyik kismama adagolja, az a másiknak is úgy jó.

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Aprooka,
van a neten egy "szakbarbár", tőle lehet kérdezni.
http://forum.index.hu/Article/showArtic ... &t=9036766

Bábinszkyről jót hallottam, kórházról konkrétan mi érdekel?

Vjudyt,
a higítástól függ, nekem az erősebb golyóim voltak, fél óránként 1et vettem be. Ki a szülésznőd?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


[quote="ilba"]A írta:ilbaprooka,
van a neten egy "szakbarbár", tőle lehet kérdezni.
http://forum.index.hu/Article/showArtic ... &t=9036766

Bábinszkyről jót hallottam, kórházról konkrétan mi érdekel?

Vjudyt,
a higítástól függ, nekem az erősebb golyóim voltak, fél óránként 1et vettem be. Ki a szülésznőd?


A forumos oldalt meglátogatom.Köszönöm.
A kórházról minden.
Van választási lehetőségem, Tétényi, István, Kútvölgyi. Utóbbi túl messze van, ezért nem nagyon komálom, bár tudom, hogy nagyon jó.
De ezeket írtam is.
Szóval minden az Istvánról.
Egyágyas-e a szülőszoba, utána milyen helyen lehet eltölteni az a pár napot?Milyenek az orvosok, nővérek?stb....
Minden info nagyon nagyon jól jön
:)

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok

Nyáron az Istvánban fogok szülni MÉSZÁROS dr.-nál? Tud valaki valamit róla?

Az eddigi beirásokban sajna nem találtam róla semmit.

Köszönöm
antoanette
 
 


Aprooka,
Nos, nekem nagyon bejött a kórház, lehet csak szerencsém volt.
A szülőszobák 1 ágyasak, szépen felújítottak, semmi kórház fíling. Van 1 alternatív, ott van kád és bordásfal is, ha szabad ott is lehet szülni. A többi szobában lehet labdán vajúdni és van szülőszék.

Szülés után 2 órát bent vagy a szülőszobán még hármasban és már mehet a szopi ezerrel. :)

Az osztályon vannak alapítványi szobák, ennek 12ezer/nap lehet most kb. az ára, ezenkívül vannak 3 ágyasak és 5 ágyasak. Én 3 ágyasban voltam, ott van saját wc és zuhany.
A csecsemősök elég túlterheltek, ha kérsz segítséget segítenek, maguktól kevésbé az időhiány miatt.
Pótlást nem adnak, teljesen szoptatás pártiak. Saját cuccban van végig a baba és mama is.

Nekem minden és mindenki bejött, bár hallani "jó kis sztorikat" ha éppen teltházas a szülészet.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Aprooka: nyílt egy honlap, várószoba.hu (ékezet nélkül) én ide leírtam a szülésem történetét (becka néven, Levi fiam születése, kivétele). Nekem nem volt jó élmény sem a szülés, sem a bennt töltött idő. Biztos van ennél rosszabb is, de a mi esetünkben sok minden ellenünk játszott, sajnos. Nem írtam oda persze a kórházat, és a dokik nevét sem, de az Istvánban történt minden.

KépKép
becka
 
 


Halihó, képzeljétek, ma 22.27-től 00.26-ig nem aludtunk, a gyerek mindent csinált, csak aludni ne kelljen...
Már ágyába tettem vagy 20-szor, cicin volt, de az sem kellett neki, mindegy volt, amikor betettem az ágyunkba, bekapta a cicim, és szunya pár percen belül, utána fel is tudtam emelni, és uzsgyi az ágyáig.
Ha olvassák ezt a topikot a kórházban, miért nem adnak tanácsokat ? Pl: lenne egy emberük, aki a netes kérdésekre válaszol, nem pedig innen-onnan szednénk a tapasztalatokat össze. :-)
Bár túl nagy kérés lenne, úgy le vannak terhelve...

Kép
fridus
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?