Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Era nagyon sajnálom kislányodat hogy ilyen beteg.Az enyém kicsit hör
ög meg köhécsel de nem sűrűn.Adom neki a panadolt és remélem ebbe a hányós vírusba nem esik bele,de nem tudok ellene mit tenni.
Ha mégis nagyon beteg lenne azt is köszönhetem a szomszéd kisfiúnak, akiről már írtam milyen beteg.
Most pont kellett nekünk átmenni Szilveszterezni... :?
Remélem hamar meggyógyul a kis Szabina.

Brumm én nem okoskodom bele de a manduládba :) , de ha valaki én rengeteget betegeskedtem a mandulámmal.És pont terhességem előtt jó fél évvel volt egy tüsszös mandula gyulladásom amit injekcióval húztak le és azóta nem jelentkezett.Régen volt a tetrán gyógyszer az nagyon jó volt és hamar lehúzta a gyulladást.
De azt már kivonták a forgalomból.
Nekem egy doki egyszer azt mondta ne hagyjam kivetetni mert ez az egyik legfontosabb védelmi funkciójú mirigy és ez sok gyulladást felfog.
Hát hallgattam rá és nem bántam meg.Meg van valami erős kakukkfű olaj amit dusztkötésre csepegtetve kell bekötni a torkot azt mondják az is használ.Egy időben használtam nagyon erős mentolos hatása van próbáld ki herbáriában biztos kapható.
Szerintem a babádhoz nem sok köze lehettett hidd el csak véletlen egybeesés.

Jenny veled mi újság már napok óta nem jelentkezel??????????

Velem annyi az újság, hogy nagyon beleszúr néha a hasam egyik illetve másik oldalába.Ma délután felálltam a székről és nem tudtam kiegyenesedni ez mitől lehet?
Meg 8-án kellene megjönni,de nagyon enyhe nyálkás piros valmit vettem észre de szinte szabad szemmel alig látható csak azt gondoltam na megint megjön de semmi meg még nagyon korai lenne hisz eddi a rekord 4 nappal előbb volt csak.Tehát 4-8-ig várható csak.
Furi ja és úgy érzem mintha teli lennék egyfolytában.Nem is tudtam annyit enni mert mintha nem lettem volna éhes két étkezés közt is olyan teltség érzetem volt mintha alig 5 perce kajoltunk volna ami már több órája volt.
Nem tudom mi lehet ?
Vajon ezt mire fogjam ha megint megjön?Mert ilyen tüneteket még nem produkáltam...
Na jó most megyek legyetek jók puszi nektek:Ági
angelo2
 
 


Sziasztok!

Hú, Ági, ebből szerintem baba lesz! :D Nekem most legutóbb is volt valami hasonló teli vagyok érzésem, meg valahogy fel voltam fúvódva. De nem úgy, mintha olyat ettem volna, hanem olyan babaérzésem volt. De jó lenne, ha sikerülne Nektek!
Remélem, a kislányod nem lesz betegebb, és gyorsan meggyógyul. Olyan könnyű elkapni ezeket a vírusokat. Már én is félve megyek társaságba, mert nem hiányzik a betegség, meg a gyógyszer.
Nálunk is kicsit folyik a Bercike orra, de érdekes, mert csak ha kint vagyunk, illetve, amikor kintről bejövünk. Kifújja, és utána nincs vele baj. Remélem nem lesz belőle komolyabb. Más tünet nincs.

Hát a mandulám. Szóval nekem nem szokott úgy begyulladni, hogy jaj, de beteg legyek vele, vagy belázasodjak, hanem attól félek, hogy góc lehet. A Bercivel való terhességemkor a mandulám a torkomba kipakolt fehér közepű kis hólyagokat. (azóta is néhányszor) Azt mondta a gégész, mert a végén ott kötöttem ki, hogy a mandulám felmondta a szolgálatot, nem működik, ez annak a jele, majd egyszer ki kell venni. Na azóta nem csináltam vele semmit, de sokszor fáj a torkom, főleg, ha hidegebbet iszok véletlenül. Viszont a férjemnek azért kellett kivenni a manduláját, mert reggelre mindig arra ébredt, hogy nagyon fáj a dereka. És nem tudott tovább pihenni. Na ezt én is érzem, és ez ijeszt meg kissé. Amint kivették neki, elmúlt a derékfájás. Szóval azért megmutatom a dokinak a jövő héten, de nem szívesem vetetném ki én sem, mert én is hallottam már másoktól is, hogy mennyire fontos, és hogy bent a helye.
Egyébként a nőgyógyász sem mondta, hogy márpedig ezt nézessem meg, és járjak a végére. Ő is a véletlennek tulajdonítja, hogy így jártunk. De én valahogy bizonytalan vagyok, és nagyon nem szeretném, ha megismétlődne. Megkérdezek néhány embert még, a gyerekorvost, a védőnőt, (házidokival is beszéltem: menjek nézessem meg. Ja!) és azért írtam ide Nektek is, hogy mondjatok véleményt, aztán majd megpróbálok okos lenni.
Azt a kakukkfű borogatást meg fogom kérdezni a drogériásnál. Biztos ismeri, ha van, veszek, kipróbálom. Köszi!

Era: igaz, hogy most Ágihoz sikerült címezni az irományom, de Neked is írom ám ezeket. :oops: Remélem, jól vagytok.

Mennem kell, a férjem türelmetlenülvárja a gépet.
Sziasztok!
Ildikó
brumm
 
 


Sziasztok!

Most gyors leszek, mert már mennem kéne aludni. Brumm, üdv itt, örülök neked én is!
A szilveszterem nekem is érdekes volt, tesómék átjöttek, sokat beszélgettünk, iszogattunk is egy keveset, jókat röhögtünk, fényképeket csináltunk. Pici társaság volt, de jól éreztük magunkat. :)
A tv-ben nagy kalap sz@r volt, én még ilyen rossz műsort szilveszterkor nem láttam!
Na megyek, majd holnap irok többet, ma apa vacakolt a microsoft-tal, egész délután progit telepitett, mert szarakodott a gép. Én aludtam egy jó nagyot legalább. :D
Akkor holnap, sziasztok!!!

Kép
jenny29
Mór
 
 

 
 

Na itt vagyok csajok. Család alszik én meg 10óta nem tudtam aludni. Tök rosszul voltam. Hát most megkönyebbültem mert ara keltem az elöbb, hogy jön vissza fele. Szóval alig értem el a WC re és már hánytamis. Szerintem ez a Szabinától való virus. Most pihenem a dolgot nemmerek lefeküdni félek még jön:(

Ági: Nem tudom nem akarlak biztatni de ezek nagyon babás tünetek. Has telitettség jó:) piros nyákos valaki jó :)
Hát kutya legyek ha nem most ágyazódik be a babóca :)
Szurkolok ezerrel :)

Ildi: a mandulához annyit, hogy ha ki kell venni akkor vegyék. Tudja azt a doki. De nekem 16-évesen vették ki hát nem volt kis meló. Minnél később veszik ki annál roszabb.
Valóban jobb ha bent marad mert sok védelmet ad de ha elveszti a védelmi szerepét akkor többet árt. A babó lehet igy is úgy is elment volna viszont az, hogy gyulladásba hozta a szervezeted a mandula része lehet a vetélésnek.
Na bocsi most mennem kell ismért a WC-re. Irok holnap majd.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!
Örömmel vettem a nagy forgalmat.Remélem Era jobban vagy.Valószínű a vírus más nem lehet?te most hogy is állsz a dolgokkal?Mikor is most volt meg ugye?
Rendesen megvolt?
Én gyerekek olyan lusta vagyok 3. napja maradékot eszik szegény családom.Nem visz rá a lélek a főzésre.Pedig már lassan oda az ünnepi maradék és erőt kellene vennem magamon.
nem tudom mi van de alig érzem a karom mintha tőből le akarna szakadni.
Lehet ez a hányós izomfájós vírus.
Mivel hogy eddig csak köhögtem miért is ne kifelé menjek belőle??????
Era azért adj valami életjelet hogy ne aggódjuk hülyére magunkat.

Brumm akkor ti mikor kezditek a baba projectet?Vagy attól még próbálkoztok hátha?

Jenny végre felzüntél.Legalább te olyanok közt voltál akiket szeretsz. Nem erőltetett volt a dolog.

Na jó megyek este benézek mindjárt jön az uram kajolni...Szegény megint melegítettt kaját pedig ewz rám nem jellemző.
Mentem pussz:Ági
angelo2
 
 


Sziasztok!

Jenny: Örülök, hogy jól sikerült a Szilveszter. Gyere, amint tudsz.

Era: Szegény!!! Jobbulást Neked! Remélem, gyorsan túljutsz a víruson.
A mandula dologról én is általában ezt gondolom, jövő héten megmutatom a dokinak.( de szeretném azért megúszni,ha lehet a kivételt. :oops: De mindent a baba érdekében, ezért elfogadom, ha muszály műteni.)
Ági Neked is jobbulást, de Nálad szerintem ez inkább a babóka munkája. :D Remélem, nem valami vírus.

Mikor próbálkozunk? Jó kérdés. Még csak tegnapra múlt el ez a vetélés-dolog. Innentől elvileg két hónapig nem kéne, de ezt a hónapot biztosan kihagyjuk. Azért próbálom rendezni majd minél hamarabb az egyéb dolgaim, hogy mire lehet próbálkozni, addigra más akadálya elvileg ne legyen a dolognak. De addig is szorítok mindenkinek. :wink:

Most csak gyors voltam, itt vannak a kőművesek a háznál, de még lehet, hogy a fogorvost sem ártana felkeresnem. Feltéve, ha egyáltalán dolgozik. Meglátom.
Sziasztok!
Igyekszem jönni, Szép napot Nektek: Ildikó
brumm
 
 


Itt vagyok élek bár nem sok erőm van. Holnap ha jobban leszek igérem jövök. Addig is legyetek jók és remélem ti nem kapjátok el ez a vírust

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Én is élek, de ma is hulla fáradt vagyok. :( És még szombaton is mennem kell túlórázni. :cry:
Ma vagyunk apával 10 hónapja együtt!!!!! :lol: :lol: :lol:

Puszi nektek, Csucsu neked jobbulást , egyél sok gyümit!!!!!

Kép
jenny29
Mór
 
 


Jenny: gratula a 10hónapos fordulóhoz:) érdekes én azt hittem már jópár éve együtt vagytok. valahogy képek alapján hittem. De ebből is látszik egymásnak vagytok teremtve. :)

ma már egy kicsit jobban vagyok a fejem még húz olyan mintha tele lenne mondjuk ésszel :)

Álmos vagyok mindig hálistennek a lányom érzi hogy sokat kell aludnia igy etse 9kor lefeküdtünk és reggel 1,/2 10 kor keltünk. Szóval remélem ezt a virust kialudtam már.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Jenny: én is gratulálok a 10 hónaphoz. De fura lenne, ha menni kéne dolgozni minden nap, és még túlóra is. Könnyen megszokja az ember a jót. No, de hátha még meghosszabbíthatjuk az otthonlétet gyorsan mindannyian, és persze Jennynek sem kell menni dolgoznia évekig egy aranyos kis babóca által. :D

Era: Örülök, hogy már jobban vagy. Kipihened magad, és minden rendben lesz. Hú, de jó, hogy ilyen jól alszik a kislányod! Nálunk ilyen nagyon ritka, de akkor tuti, hogy délben nincs alvás.

Lányok!
Túléltem a fogorvost. Igazából fogkövet szedett csak le, de azt viszont nem ártott. Már olyan rég voltam, azért féltem tőle, hogy biztos talál valamit, bár rossznak nem éreztem a fogaim.
De ez legalább kipipálva.
Jöhet a következő megmérettetés. :) Persze most vigyorgok, csak a vége is ilyen legyen. Gyorsan túl akarok lenni mindenen, hogy aztán tényleg csak nyugisan a babára lehessen koncentrálni.

Ági: hogy vagy??? megy a drukk ezerrel!!

Mennem kell, minden jót, majd jövök még este, sziasztok: Ildikó
brumm
 
 


Sziasztok!

Sehol senki? mindenki elveszett? :( :( :(
Csak nem én offoltam szét a topicot?
Írjatok! Légysziiiiii!
Életjelet!!! Please!!!!!
Sziasztok!

Ildikó
brumm
 
 


Sziasztok!

Élek,virulok már jól vagyok. Csak takaritottam, főztem és kisebb elmaradt dolgokat csináltam itthon.

Ildi: milyen vizsgálatokra akarsz még menni a fogorvos után?

jenny: Ne dolgozz olyan sokat árt a szépségnek:) és ha túl fáradt a szervezeted akkor nehezebben leszel terhes. Pihenj azért jó?

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok én is itt vagyok!
Igaz elég zsúfolt volt a hétvégém.
Ma reggel megjött de már meg múlóban is van. És elég vízszerű...
Ha még ma el is múlik egy pár nap múlva tesztelek.Ha erősödik na bumm akkor most sincs baba.
Eddig is volt hogy kevesebb jött meg de a végén mindig megerősödött.Ám szerintem nincs baba.
Hát ez van pont mondtam Csabinak hogy lehet hogy nekünk se lesz több gyerkőcünk erre kiakadt.Na mostmár őt is idegesíti.

Era mi zujs bocsi de elég önsajnálós álapotban vagyok.
Puszi mindenkinek .
Brummpusszantás neked is majd rájössz ha sokáig itt leszel velünk hogy hétvégén annyi a munka hogy általában kevesebbet tudunk jönni de itt vagyunk hétköznap többször. :D
Megyek este benézek puszi:Ági
angelo2
 
 


Sziasztok!

Hát igen, a hétvége. Most még könnyen vagyok, mert ugye anyuéknál megoszlik a munka is, de ha beköltözünk a házba,már biztos én is be leszek havazva. :)
Era: Örülök, hogy meggyógyultál. A mandulának kell a végére járnom, aztán befejezem. De remélem, a jövő hétre teljesen elmúlik a torokfájás, és el tudok menni a gégészhez. Ha megúsznám a mandulakivételt, akkor nagyon boldog lennék, és akkor azon gondolkodnék, hogy hány hónapot is kell pihennem a babaprojectig. Nem hiszem, hogy kivárnánk a három hónapot, csak tényleg kettőt. :)
Ági: De kár, hogy megjött. :( De hátha mégis ott van az a babó, és csak rövid ideig jött meg, aztán jól elmúlik, és utána nem is jelentkezik. Ilyenkor még lehet azért reménykedni. Nagyon együttérzek Veled, én is nagyon el tudok keseredni. Azért én még szorítok nagyon!!!

Mennem kell, a férjem dolgozik a gépen, szerintem jó sokáig, de ha tudok majd jövök!
Sziasztok:
Ildikó
brumm
 
 


Sziasztok!

Még mindig fáradt vagyok, és holnap már megint mehetek dolgozni. Még jó, hogy csak délutános leszek.
A mai nap is csak házimunkával ment el, fél 11-kor keltem, 2 után lett ebéd. :oops: :lol:
Persze párhuzamosan csináltam a főzést és a takaritást, apa is sokat segitett. A fenyő leszedést elhalasztottuk, mert nagyon hideg van kint, fúj a szél, esik az ónos eső, és le kéne dobni a fenyőt, meg elcincálni a kukáig. Brrr...majd inkább a héten, ha nem lesz ennyire fogvacogtató az idő.
Veletek mizu?
Brumm, nekem orrmandula műtétem volt kb 5 éve, nem volt olyan szörnyű, persze torokmandula az rosszabb lehet, mármint utána, hogy nem tudsz enni, mert fáj.
Erről jut eszembe, ma ettem zserbós jégrémet. Egyszerűen isteni volt!!!!Ettem már ebből a fajtából rákóczi túróst, az is nagyon jó, és most az almás rétesesre fáj a fogam. :D Apa azt mondta, jövő hétvégén kapok. :lol:

Amúgy ma vagyok a 20. napomon, és fájnak a melleim, a hasam, mintha meg akarna jönni. Nem vagyok jó kedvemben, hisztis vagyok, apát is folyton megsértem.
Remélem, nektek is jól telt a hétvége!
Jók legyetek, pussz!

Kép
jenny29
Mór
 
 


sziasztok!
Hát a Niagara ehez képest kutyaropi itt már nincs baba.
Ez van majd legközelebb.Nem titkolom már igen elvagyok kenődve.Jenny írhatnál pár tippett azokról a hőmérős meg ovus tesztes dolgokról. :cry:
Era mi újság veled?Adj jelet ugye minden rendben?
Brumm köszi a drukkot ari vagy de ez nem az én hónapom volt na most meg pont névnapomon leszek középtájt.
Meg ha most esnék teherbe téli babám lenne azt meg nem akartam.
Mindedj megyek jók legyetek: Ági
angelo2
 
 


Ági: Tudom milyen érzés mikor megjön. sajnálom :( Én is néha kiakasztom a férjem, hogy nekünk már nem lesz több gyerekünk.Erre mindig jön az optimizmusával és jobban feldűhit. Annyira optimista néha , hogy csak na. ami jó dolog de néha annyira nem látom a kiútat az erdőből. Most nemcsak a babára gondolok. lakáseladás nem halad, gyerek téma nem halad, Lové kevesebb ez a gyes szönyű kevés, Mellékállás akár a férjemnek vagy nekem nincs, anyósékkal harag van, és még az idő is szar.
Na ilyenkor mérges vagyok magamra de tényleg néha annyira elvagyok keskenyedve.
Majd jön a tavsza remélem akkor másképp látom a világot!
Biztos ti is vagytok néha igy. vagy legalább nyugtassatok meg, hogy nem vagyok orvosi eset!

Jenny: akkor hétvégén otthoni munka volt. :( Azért pihenj is jó?
Mi ma szedtük le a fát most olyan más minden. Mi is kidobtuk az ablakon. Az előkertben fekszik szegény még a talpat se szedtem le. majd ha hazajön a férjem szólok neki dobja már ki az utcára onnan viszik el majd valamikor. na meg a talpot szedje le. Úgy ráhúzta , hogy nem tudtam leszedni.
De tényleg nagyon hideg van kint és csúszik az út is.

Bumm: Azt hittem teljes kivizsgálást csináltatsz. Na akkor a mandula után indul a mandula. :)

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Ági: Nagyon sajnálom. :( :( :( Hát akkor a névnapon kell belehúzni. Azért még csak őszi lesz az a baba, nem? Jaj, de sajnálom mégegyszer.
Én nem értek az ovu teszthez, mégcsak a hőmérőzéshez sem. Nekem is mondta az orvosom, hogy mérhetem ám a hőmet. Aztán mondtam, hogy inkább nem. Én nem kelek mindig ugyanabban az időben. Nagyon rossz alvó vagyok,és ha hajnalban elalszok, örülök, ha nem kell annyira korán kelni, mint egyébként megesik. Ha a számban mérném a hőt, a Bercike is utánozná, neki is feltétlen azt kéne csinálni.... Aztán mondta az orvos, hogy jó, akkor hagyjam. De ha nem sikerül sokáig, azért ráveszem majd magam.
Azért figyelek ám, ha Jenny írja, hogy is kell,mert még szükségem lehet rá a közeljövőben.
Era: Nem vagy orvosi eset. :) Én is így vagyok vele, nagyon magam alá szoktam kerülni. Meg lehetne kérdezni a férjem, tudna rólam mesélni. :) Vagy az is lehet, hogy én is orvosi eset vagyok.
:) De komolyan. Néha annyira össze tudnak jönni a dolgok, hogy az ember nagyon kiborul. Nekem az a fura, hogy amióta megvan a kisfiam, már egy jót sírni sem tudok. Pedig előtte olyan jó volt néha sírni. De lesz még öröm, biztos vagyok benne. Muszály, hogy jóra forduljanak a dolgok. Én legalábbis bízom benne.
Nem csináltatok teljes kivizsgálást, csak ami nem hagy nyugodni, mert gyanús, azt nézetem meg. A többiben reménykedek azért, hogy jó, ha nem nem jönne a baba, vagy megint így járnék, biztos elküldenek teljes kivizsgálásra. De remélem, azért azt elkerülöm.
Jenny:Jaj, de irigyellek, hogy tudsz aludni fél 11-ig.
csak egyszer tudnék, az is elég lenne. :) De sosem voltam jó alvó.
Karácsonyfa még áll nálunk is, mivel földlabdás, és kiültetjük a házunknál majd. Így még nem tesszük ki, így marad egy darabig.
Én is nagyon szeretem a jégkrémeket,
A Rákóczi túróst és a zserbót én is kóstoltam, nagyon finomak.
Nyam-nyam!
Az nem baj, ha fájnak a mellek, nekem a kisfiammal az volt az lső jelem, hogy feltűnően fájtak a melleim.
Szorítok nagyon Neked is.

Mennem kell!!!!
Jövök még ma, de most indulnom kell!
Sziasztok!
Ildikó
brumm
 
 


Sziasztok!
Talán egy kicsit jobban vagyok.Bár nem értem ezt az egész helyzetet.
Mert ha holnapra meg elmúlik lelövöm magam.De rendesen megvolt csak 2 napig?remélem ez nem azt jelenti hogy nincs peteérésem csak mensim van azért kevesebb?
Era szerintem sem vagy orvosi eset én maa egész nap takarítottaM HOGY LEKÖSSEM MAGAM és valószínűleg holnapra is hagytam így nem foglalkozom hülyeségekkle és nem érek rá sanálni magam.
Brumm remélem hamar tul leszel a vizsgálatokon aztán felzárkózol mellénk.
Léátod mi sem haléadunk előrébb.
És én is útálom ezt az időt olvadás az még rosszabb mint a hideg meg bármi más nálunk már csónakázni lehet az udvarba.
Jenny jó neked én is szeretnék addig aludni csak én sem tudok.
Most megyek puszi nektek?Ági
angelo2
 
 


csajok: Akkor megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedi hülye. Szóval másis van akkor igy néha, hogy sok minden összejön és paffon vagyok.

Képzeljétek tegnap itt volt egy családi baráti házaspár. Benyögte, hogy babát vár 7hetes van már szivhang is. Nagyon örültem neki persze mert egy éve pont volt a lánynak méhen kivüli terhessége és most sikerült. De azért a szivem mélyén kicsit irigy voltam. nem rosszindulatúlag hanem mert olyan jó most nekik. És elsőre össze jött. Ők tudják, hogy mi már 6-7hónapja próbálkozunk. Na de más örömének is kell örülni és ma egy kicsit lelkiismeret furdim volt ezért írtam neki egy szép emailt, hogy szivből gratulálunk.
Remélem az égiek nem haragszanak rám mert egy kicsi jóindulatú igaz de irigység volt bennem.

na megyek mert ma vasalnom kell :(

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Én is csatlakozom, én is utálom ezt az időt. Még köd is van. Alig látni. Fúj!
Ági, nem semmi, amit ez mensi csinál Veled. Olyat hallottam, hogy attól, hogy volt baba, még néhány hónapig megjött valakinek,csak nem annyira erősen. Biztosan rendben van a peteéréssel minden.
Én úgy gondolom,hogy ha nem lenne érett petesejt, attól még rendesen megjönne, nem? Mert mintha ultrahanggal néznék,hogy érlel-e valaki petét, ( akinél épp szükséges) és nem abból derülne ki, hogy szabályosan jött-e meg. De egyébként nem tudom, csak gondolkodom. Ne gondolj rosszra, biztosan rendben van minden.
Era: Én is jártam hasonló a cipőben,mint Te, és én is irigykedtem. Pozitívan. Csak nálam még mellé akkor egy jó adag önsajnálat is párosult. Pont mikor elment a baba dec. 23-án, 25-én utaztunk a sógornőmékhez, akiknél júniusra várják a harmadikat. Hát, akkor nem éreztem valami túl jól magam, mikor ott beszélgettük, hogy vajon fiú lesz vagy lány, milyen vizsgálatok lesznek, mikor...El sem mondtam neki, hogy jártam. Akkor még nagyon friss volt az egész. Nekem is volt lelkiismeretfurdalásom, hogy persze örültem velük, de a saját bajom valahogy nagyobb volt.
Azóta feldolgoztam, csak abban a helyzetben rossz volt.
Szerintem az égiek nem haragszanak, mert ismernek minket, tudják a problémánkat, és szerintem minket is kárpótolni fognak. Pláne, hogy rosszul érezzük magunkat, hogy kicsit irigykedtünk.
Fel a fejjel, minden jó lesz.( mondom ezt magamnak is. )
Ja, Era,Neked is mostanában van peteérés elvileg? Mert mintha nekem is most lett volna, de azt sem tudom, hogy számítsak-e arra,hogy rendesen időben megjön, vagy késni fog, merthogy elment a baba. Valahol azt olvastam, hogy ilyenkor 6 hétre jön meg általában? Nem tudom, de ha rendben megjönne, akkor kb. egyszerre tartanánk. Illetve nem, mert mi nem próbálkozunk még, és Nektek mire mi próbálkozunk,már nem jön mensi. Igaz? :wink:
Megyek, ha tudok, jövök. Sziasztok!
(vasalni nekekm is kéne. :) )
Ildikó
brumm
 
 


Ildi: Igen nekem is mostanában lesz peteérésem. Az igazság az, hogy most nagyon rossz paszban vagyunk a párommal. Na nem egymással van bajunk , jól megvagyunk szeretjük egymást csak a környezetünk tesz keresztbe. Tegnap mindketten sirtunk itthon ami ritkaság. Fura volt látnom, hogy egy férfi is sirhat. Nem hiszem, hogy ilyen lelki hátérrel most összejönne a baba. És bevallom nem is gondolok most rá hisz azt se tudom mit hoz a jövő.
na de nem akaraok senkit elkeseríteni az én nyűgömmel.
Inkább írjatok jó híreket. Biztos van valami ami örömet okoz nektek.
Beszéljünk arról.

Millió puszi:
Era

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Megvagyok, csak nagyon nehezen jutottam ma ide. Jaj, de nehéz volt ma elaltatni a Bercit. De sikerült! :)
Tényleg, Nálatok is kezdődik már a dackorszak? Mert én annak tudom be ezt a már csak azért se azt csinálom, amit mondanak viselkedést. Sokszor úgy kiakadok, de majdcsak túléljük.

Era: Hát az nem jó, amikor a környezet kavar be. Nálunk is van ilyen, sőt egész hosszú ideig tartott, de valahogy elmúlt. Most meg ugye anyuéknál lakni sem túl könnyű. Ha véletlenül nekünk nincs nyűgünk, akkor nekik van. Szóval nem fenékig tejfel, de lelki szemeimmel a házat látom,hogy elkészül,és költözünk bele.
( Na, ettől kicsit távol vagyunk, ugyanis most épp úgy néz ki, hogy egy kivételével az összes közfalat kivesszük. Mondjuk azért vissza is építjük rendesen, de most még nem úgy néz ki a ház, mint amibe mostanság beköltözünk.) :roll:
Szerintem Nálatok is rendbe jön minden, és jön az a babuci is. Lehet, hogy épp most, amikor nem is számítotok rá.
:wink:
Mért nem tudod, hogy mit hoz a jövő?
Mondjuk azt én sem tudom, de azért hátha jót hoz.

Az a baj, hogy velem sem történt most olyan igazán jó dolog, úgyhogy jót írni nem nagyon tudok, most épp annak örülök, ha rossz nem történik, mert akkor nyugi van.
Holnap el kellene mennem gégészhez. Igaz fájdogál a torkom,de meg kéne mutatni. Akkor derül ki, hogy góc-e a mandula. Addig biztosan benézek még, mert csak délután kell majd menni, de nagyon félek.
Ezzel kapcsolatban egy pici jó sejtésem sincs valahogy.
Gondoljatok majd rám, mert nagyon meg vagyok ijedve. Nem akarom kiszedetni. Pláne hogy a gyerekorvos azt mondta, ha ki kell venni, ne most a legjárványosabb időben tegyem. De akkor mikor?
Emiatt nem akarom, hogy még jobban kitolódjon a tesóproject. :(

Ági?????
Hogy vagy?

Jenny?
Merre jársz?

Megyek, Sziasztok!Minden jót!
Ildi
brumm
 
 


Ildi: Remélem jó hírt mond a doki a manduláddal kapcsolatban.
Az én lányom is most aludt csak el nem lehetett már vele bírni.
Én ma megyek fogorvoshoz van egy fogam amivel október óta kezel. Hihetetlen de már jó lenne ha betömné. Annyira unalmas, hogy mindig megyek és gyulladásban van.
Már gyökérkezelték is mégse javul. Majd ma kiderül.

Este még jövök.
Puszi:Era

Ui. jenny, Ági merre vagytok?

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Még mindig alszik a Berci. Lesz ennek még böjtje. :D :D
Október óta kezeli a fogadat az orvos? Az igen.
Hát azért majdcsak most már betömi. Mindenesetre az nagyon jó, hogy nem húzta ki, hanem megmenti.
Gondolok Rád!
Megyek, rajzolok egy kicsit. Kihasználom, amíg alszik a manó.
Sziasztok!
Ildi
brumm
 
 


Na megusztam végre a doki betömte a fogamat. Illetve a csatornákat a többit a jövő héten. Na ezen is túl vagyok.

Kép
csucsu05
 
 


Csajok: tegnap itt a babneten eladtam a légzésfigyelőnket. Mondtam a páromnak nem kell már eddig a kistesónak tartogattam. Most az ágyat és a pelenkázó szekrényt is eladom.
Erre a párom azt mondja nagyon helyes nem kell költözéskor annyit cipelni és majd a kicsinek veszünk mielőtt megszületik.
Nem tudom honnan jön a férjemből ez a sok optimizmus de örület a hozáállása.
De lehet ha eladom akkor szerencsésebbek leszünk tényleg. És költöztetni sem kell majd a bútorokat.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Era: Örülök, hogy végre betömik a fogad.
Lehet, hogy jó ötlet eladni sokmindent. A barátnőm is így csinálta, miután két baba elment. Mihelyst eladott szinte mindent, addigra összejött a kisebbik gyerekük.
Én mondjuk az az őrizgetős típus vagyok, emlékbe jól elrakok sokmindent. A pelenkázónk meg úgy van megcsinálva, hogy komóddá át lehet alakítani.
Persze ha már tényleg nem fog kelleni, akkor én is eladom a légzésfigyelőt, a babakocsit, de addig én valahogy ragaszkodom hozzájuk. :roll:
Most nem nagyon tudok írni semmit, mert az agyam a mandulámon jár, rettenetesen meg vagyok ijedve. Fáj is a mandulám, nem is biztos,hogy ilyenkor mond egyáltalán valamit. Ha visszaértem, majd megírom, mi volt.
Sziasztok: Ildi
brumm
 
 


Sziasztok!

ÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!! Szabadságon van a doki! :evil:
Tiszta ideg vagyok, aztán meg még nincs is rendelés.
Mindegy, majd addig legalább kikúrálom magam, ha tudom.
Sziasztok!
Ildi
brumm
 
 


Ildi: akkor nem jártál szerencsével tegnap. Lehet ez van odafönt megírva.

Ági, Jenny: merre vagytok? Remélem nincs baj. gyertek nyugtassatok meg.

Ildivel ketten vagyunk ne hagyjatok itt!!!

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Tényleg merre vannak a lányok?
Erával jól elbeszélgetünk, de azért gyertek Ti is!!! Kééérlek!

Era: Nekem is ez volt az első gondolatom,hogy nyílván ennek így kellett lennie,hogy nem nézett meg a doki, valószínű, ha meglátja a gyulladt torkom, egyből rámondja, hogy a mandula ki.
De most eszem a propoliszt ezerrel, próbáltam keresni azt az Ági féle kakukkfüves pakolást, de csak cseppet találtam, ami alkoholos, és azt mondták, ha azzal boogatom, a bőröm kimarja, tehát az valószínűleg nem az, amit Ági mondott. Na, majd kikúrálom magam.
Aztán meg majd meglátom, de ahogy telik az idő, egyre jobban tartok a mandulakivételtől. Majd lesz valahogy.
:|
Most akkor áruljátok a házatokat? Van rá vevő már? Merre nézelődtök másikat? Vagy már ki is néztétek?
Akkora dolog az a költözködés. Úgy nem szeretem. De ha kész van ahova megy az ember, és tetszik is neki, az biztosan jó, csak az valahogy nekünk sose jött össze. Mindig csak olyat vettünk, amit fel kellett újítani, így mindig kempingeztünk szüleimnél valamennyit.
De ha a mostaniba egyszer beköltözünk, már nem akarok tovább költözgetni. Ez jó, lesz, csak már ott tartanánk, hogy kész lenne.

Megyek. Este benézek. Minden jót Nektek!
Ildi
brumm
 
 


Sziasztok!

Megvagyok, csak kicsit zűrös volt ez a hét, meg délutánosban csak este 11 körül jutok géphez, és akkor már nem mindig van kedvem.
Éldegélek, velem a héten nem történt semmi érdemleges.
A hasam iszonyúan görcsöl már legalább 2 hete, tegnap már gondolkodtam a gyogyin, de inkább felhasználtam a kristályos kézmelegitőnket. Rátettem a pocimra, és fél órán belül el is múlt.
Szilveszter körül meg voltam kicsit fázva, még mindig köhögök, kicsit unom már.
Csucsu, én egyszer láttam sirni páromat, összebalhéztunk előtte, és nagyon berágtam, mert a volt nője zaklatta, és rájöttem. Nem is ez zavart, hanem hogy nem mondta el. Akkor ultimátumot adtam, hogy ha nem szakit meg vele minden kapcsolatot, akkor én megyek el. Na akkor tört el nála a mécses, valami egy órán keresztül csak zokogott, majd meghasadt a szivem.
Amúgy nem zavar, ha tartja a kapcsolatot az exekkel valaki, én is jóban vagyok az összes volt barátommal,de ez a csaj még hisz benne, hogy visszakaphatja. Még nyáron is ,,hiányzol'' sms-ekkel bombázta, és ettől nagyon berágtam.
Azt nem szeretem, ha valaki nem tartja tiszteletben, hogy az exe boldog, és a múlt az múlt, ne bolygassa a jelent.

Kép
jenny29
Mór
 
 


Jenny: Megértelek. Énis ultimátumot adnék ha valaki sms-ket küldene. Pláne ilyen jellegűeket. De a te párod szeret ennek meg is lesz a bizonyitéka az esküvőn:)
Jó sokat dolgozol akkor ha ilyen sokára érsz haza. Persze, hoyg éjjel 11kor már nincs kedved irni meg netezni.
Ez a hasgörcs nekem tetszik. Mikor nem kéne megjönnie?


Ági: merre vagy?? Hiányzol ám!!!!!!


Ildi: mandulád fáj még?

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Ma én sem vagyok a topon.
Betegek vagyunk. Bercike is, én is. A változatosság kedvéért a gyermeknek mandulagyulladása van. :( Valakitől elkapta. Valami baktérium.( Antibiotikumot is kap.) És vajon kitől kapta el? Hát, biztos tőlem. :(
Era: Persze a torkom változatlan, most valami más gyógyszert eszek rá, de ha ez sem segít, irány a gégész. Kérek időpontot és megmutatom. Mondjuk, ha meggyógyulna, akkor egy fokkal nyugodtabb szívvel tenném.
Úgyhogy én is rettentően unom a betegséget. Lehetséges, hogy pár heti terhesség után ennyire kimerüljenek a tartalékaim, vagy csak véletlen?
Jenny: Nekem is pont az jutott eszembe, mint Erának. Vajon miért van az a görcs? Talán Valaki van odabent??? :wink:
És az a nő nem semmi. Ilyen sms-eket küldözgetni. :shock: Tuti, hogy nem normális. Azt gondolja, hogy ezzel majd elérhet valamit?

Munkahelyemen beszéltem a gazdaságissal, lassan visszaszámolják a szabadságaimat, és ismét főállásban dolgozok.
( Ami azért nem így van, mert még van pár hónapnyi szabadság, és remélem, hogy lesz azért még kistestvérke, de mindenesetre nagyon furán hangzik.) Olyan hamar eltelt ez az időszak, nagyon szeretnék még babázni itthon. Nagyon szeretem a munkámat is, de még jó lenne itthon. :oops:

Ági?????????

Megyek, jó éjszakát Nektek!
Sziasztok: Ildi
brumm
 
 


Ági: Hol vagy??? Kezdek aggódni érted!!!!!! Irjál már mi van veled. csak nincs baj????


Ildi: Akkor most szabidat fogod tölteni?És ha jön a kistesó a szabi alatt akkor elmehetsz betegácsiba?
Azért kérdem mert kiváncsi vagyok ezt hogy lehet elintézni.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Kezdhetem elölről. :evil: Elszállt, amit írtam.
Szóval:
Era: Nekem az ezévi szabim júniustól indul,(tanítok, szeptemberig szünet van) onnan, amikor a Bercike betölti a hármat.( az évzáró előtt való napon született.)Meg hogy szeptembertől tényleg el tudjak kezdeni tanítani, ha úgy jön ki, ne kelljen néhány hétre helyettest felvenni.
Tehát nekem elé számolják ki az eddig felhalmozódott szabikat, annyival hamarabb megyek vissza dolgozni, csak a szabimat töltöm. ( majd ahogy kijön)De gyakorlatilag szeptemberig itthon vagyok. ( persze, ha kell bemenni értekezletre, leltárra egyéb elfoglaltságok, arra bemegyek, de tanítás már nincs akkor.)
Igen, ha addig összejön a baba, akkor elvileg táppénz lesz, mert az előző problémás terhesség miatt okom is van rá, meg minden nyavalyát összeszedek a suliban, az sem jó. ( Múltkor is az épp akkor zajló bárányhimlő járvány miatt lettem kiírva.Nem voltam bárányhimlős.) De attól függ, mikor hozzuk össze a babát,mert egy-két hónapra visszamenni tanítani a gyerekekkel szemben sem lenne fair. Ezek a gyerekek nem ismernek már engem, mire megszoknának, le is lépnék.
Az elment baba azért lett volna jó, mert augusztusban született volna, folyamatos lett volna a dolog. Meglátjuk, hogy lesz.
Végülis ez majd akkor dől el, amikor ott tartunk. Egyelőre visszamegyek, szabit töltök, aztán meg ahogy kialakul.

Ági???? Hahóóóóóó!!!! Mi van Veled?????

Megyek, sziasztok!
Ildi
brumm
 
 


Sziasztok!

Tegnap csináltam ovutesztet (orákelt) délután, 2 vastag csik lett belőle. MA reggel meg egy halvány terhességi teszt az eredmény. :) 29. napomon vagyok, piri sehol.
Szóval Csucsu, asszem a görcsök nem hazudtak, 2 hete a pé óta fájtam.
Nem akarom beleélni magam, még annyira bizonytalan minden, melóban csak a munkatársnőmnek mondtam el, és azóta nem is engedi, hogy emelgessek. Mivel minőségellenőr vagyok, súlyos dobozokat is emlgetnem kellene, hogy belenézhessek, és emiatt nagyon aggódom, nehogy ezzel kárt tegyek magamban, benne.
Veletek mizujs?

Kép
jenny29
Mór
 
 


Sziasztok!

Húú, Jenny, ez nagyon jó hír. :D :D :D :D :D
Gratulálok!
Nagyon vigyázz Magatokra, és valahogy próbálj tényleg ne emelgetni. Mondják,hogy ha rendben van minden, akkor az emeléstől nem lehet baj, (nyílván nem mindegy, milyen súlyt), de azért vigyázni kell, ha lehet elkerülni. Majd, ha az orvosnál jársz, biztosan mond valamit, vagy lehet, hogy egyből ki is ír emiatt.
Mentem, csak véletlen benéztem, és milyen jó híreket láttam. :D :D
De jó!!!!!
Ez az, mindenkinek csak így tovább!!!!!!
Sziasztok!!
Ildi
brumm
 
 


Jenny: Na még meg is könnyeztelek. Ez fantasztikus hír. Akkor vigyázz magadra tényleg ne emelgess. De jó istenem:) :)

Ági: Aggaszt mi van veled!!! Hol vagy?? Csak nincs baj??? Istenem miért nem irsz nekünk????

Kép
csucsu05
 
 


Csucsu, nagyon aranyos vagy! :D
Mizu veletek, eléggé kihaltunk. Ági? Brumm?
Olyan szép idő van ma! Csak kár, hogy korán sötétedik.
Ja igen, Csucsu, olvastam a másik topicban, hogy sikerült eladni a házat. Nagyon nagyon gratulálok!!!!! Végre!
Akkor most már minden sinen van, lehet tervezgetni. :lol:

Kép
jenny29
Mór
 
 


Szia jenny!

Igen valóban eladtuk a háazt most tiszta ideg vagyok hogy találjunk is különben mehetünk utcára lakni. Már 3napja házakat nézünk. Kevés van ami kész is lesz április 7-re. Szóval nem egyszerű.
Én nem tudom mi van az Ágival de már régóta nem láttm itt remélem nincs semmi baj.

Kép
csucsu05
 
 


Szia Csucsu!

Na hogy álltok ház ügyben? Drukkolok, hogy megtaláljátok álmaitok házát!
Mi holnap megyünk haza anyuékhoz, vettünk egy pár kiscipőt, azt fogják kapni a házassági évfordulójukra. Tesóm már rájött, ő már tudja, hogy ha minden igaz, keresztanyuka lesz szeptemberben.
Brumm, Ági, mi van veletek?
Én is keveset jövök, de ti aztán...
Kellemes hétvégét mindenkinek!!!

Kép
jenny29
Mór
 
 


jenny: Hú akkor biztos lesz meghatódás a kiscipő láttán. nagyon ötletes ez ahogy megmondjátok. Ird meg mi volt a reakció :)
Valóban nem jönnek a lányok. Ági miatt komolyan aggódok nem jelentkezik. Mi lehet vele remélem nincs baj.

Igen gőzerővel keressük a házat remélem sikerül bár a vevőnk sem semmi huzzák még a foglalozást de közben minden nap zaklatnak. remélem nem vágnak át.

Kép
csucsu05
 
 


Lányok hol vagytok?? Senki nem jön? Áginak írtam privit sajnos az email cimét nem láttam . Nem tudommi van vele. Mindig jött hozzám és mostanában eltünt. Remélem nincs semmi baj.

Többiek gyertek nem tudom mi van veletek!!! Egyedül vagyok !!!!

Kép
csucsu05
 
 


Itt vagyok holnap mesélek a gépünk volt rossz ,most vettünk újat puszi Csucsu örülök hogy így aggódtál
angelo2
 
 


Szóval röviden majd a többit holnap mert késő van.A gépünkl elromlott és mint tudjuk milyen drága mulatság kompletten vanni hát egy hónapig kellett várni rá.Más lehetőségem meg nem volt internetezni mivel a szomszédban van de oda nem szívesen kéreczkedek be főleg mert minden btűt megnézne a szomszédasszonyom amit nektek írnék ezt meg nem akartam.
NAGYON NAGYON HIÁNYOZTATOK Csucsu valami nagyon jól esett hogy így hiányoltál.Szóval a múlt hó-ban megjött.Most borzsztóan fáj a fogam már 4- 5 napja más tünet ha ez lehetne az nincs baba nem gondolom hogy lenne mert ebben a hó-ban egy kezemen megtudom számolni hány szor voltunk együtt MUNKA...
Szóval viszont ma kellett volna megjönnie de nem jött majd holnap szerintem.Már nem reménykedem majd jön a picur ha akar de ha ebből a pár együttlétből lett valami akkor tessék követni példámat és kevesebbet kekszelni :lol: Itt vagyok csajok és hozom a formám holnap leszek puszi mindenkinek.
Csucsu aztán írj magadról nálatok sincs még semmi?
Pussz
angelo2
 
 


ÁGI :) :) :)

Előszőr is már arra sem tudtam gondolni mi lehet veled. Rémeket láttam meg azon filóztam mi állhata háttérben. nagyon jó, hogy jöttél. Sajnálom a gépet de most egy darabig nem kell hozzá nyúlnotok.
Remélem nem jön meg ma sem és a babus ott lapul a pocakodban. Nekem is megjött most múlt el pár napja. Mi sem voltunk túl sokat együtt a múlt hónapban.:( Sőt tegnap eleludtam a keksz előtt. Szóval nem egyszerű. Képzeld a többi csajszinak írtam már ezért most neked írom: hogy eladtuka házat. Már ki is választottuk az újat. Szóval 60nap múlva már nem kell az anyósékat látnom sem.
Talán az új élet meghozza nekünka nyugalmat és a kistesót.
Kistesó kell ez már biztos mert felvesszük rá a szocpolt. Remélem össze is jön.
Félek is mi lesz mert április 1-től nem leszek nem lesz netünk mert egész hónapban lehet a szerződést felbontani. Viszont az új házba nem tudom mikor lesz bekötve. Mi úgy szeretnénk, hogy mielőtt beköltözünk már kössék be tehát 1-től lehetne ott is és akkor nem fogok hiányozni a netről sem. De ez csak terv. Most azzal számolok nem leszek 1-2hétig.
Ági: azért remélem jól vagytok azonkívül, hogy nem volt gépetek minden ok.


Jenny, Brumm: Gyertek ti is mert hiányoztok.Nem szép, hogy így magamra hagytatok :(
Jennyt a másik topicban figyelemmel kisérem de akkoris gyere jenny.
Brumm: te is gyere így egésza topicunk:)

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!
Szóval miről is maradtam le? Jenny babás vagy??????????Gratulálok...
Egy kicsit késve ugyan,bocsi kicsit el voltam veszve.De látom Csucsu is hiányol és jó újra itt lenni hát tessék vissza jönni én is csak igazoltan voltam távol technikai okok miatt!!!!!!!!!
Brumm veled még ali beszélgettünk de szép hogy addig sem hagytátok veszni a topicot.Jó kis csapat ez ha olvasol gyere nézz be brumm.
Csucsu drága örülök hogy sikerült " megszabadulni a háztól és igen szerintem ez igazán jó lépás lesz új életetek küszöbén.És kislányod hogyan viseli a változást?Gondolom sokmindent nem észlel belőle.
Sajnálom hogy ti is hiába próbálkoztatok.Mi sem akartunk téli babát de ahogy telik az idő egyre biztosabb hogy az lesz mert nyáron már nem igazán szülhetek :lol:
mellesleg még ma sem jött meg de még nem reménykedem habár én arról vagyok híres hogy inkább előtte 4 nappal vagy egy nappal vagy aznap jön meg.De mióta próbálkoztunk késni még nem késett egy percet sem.
Tünet nuku.Fogfájásom kezd abba maradni hál Istennek.
Ha most terhes lettem ebből a havi 5 alkalomból ritka érdekes lesz.Mondjuk sokat nem érdekelt ez a hónap sokszor inkább aludtam mint oda bújjak most valahogy nem a baba készítésre koncentráltunk lehet ez volt a szerencse :roll:
majd látjuk de még csak fel sem vagyok fújódva és a derekam sem hasogat.
Mindedj én ígérem akkor sem hagylak magadra ha babás lennék.Sőőőőőőőőőőőőőt nekünk egyszerre kell babásodni úgyhogy jajj neked ne félj követsz ha az vagyok te is de kétlem...
Na mennem kell jelentkezz meg a többiek is !!
Puszi Ági
angelo2
 
 


Sziasztok! :D :D :D
No, nálunk is megjavult a számítógép. Illetve a monitor. Nálunk az romlott el. Előtte meg magam alá kerültem kellőképpen, és nem akartam rontani a levegőt.
Era:Örülök, hogy eladtátok a házat, és hogy van is helyette másik. Nagyon szerencsések vagytok, hogy ilyen jól alakult, hogy egyből találtatok megfelelőt. Amikor mi voltunk hasonló cipőben, vagy vevőnk volt, kinézett ház nem, vagy fordítva. Így jutottunk arra, hogy felújítunk, de nagyon.
Költözés után biztosan jönni fog a kistesó. :)

Ági:Jaj, de jó, hogy Te is itt vagy megint. Hiányoztál nagyon.
Ha késik,az jó, hátha ott van az babuci.
Én úgy vagyok vele, hogy mindegy, hogy téli, vagy nyári az a baba, csak legyen már.

Jenny kismama, hogy vagy? :D

Mi még mindig várakozunk, még nem próbáljuk a babát. Nem sok előrelépés történt nálunk, még gégész nem látott, mert vagy én nem értem rá, vagy a doki volt, van szabadságon. Szombatra kaptam időpontot, akkor megnéz. De azóta folyamatosan fáj a mandulám, ma látta a gyerekorvos is, azt mondta, hogy nem akar elkeseríteni, de tiszta heg. Szóval számomra már az a kérdés csupán, hogy mikor veszik ki. ( Be vagyok ijedve rendesen)
Az első hónapban a mensi elég pontosan megjött, remélem rendben lesz minden. Szerintem nem fogok beleférni a három hónap kényszerszünetbe, mert még a gyógyszereknek is ki kellene ürülnie a szervezetből.
Szerintetek egy mandulaműtét után mennyi időt érdemes várni, mire a fájdalomcsillapítók, és egyéb gyógyszerek kiürülnek?
No, velem kb. ennyi történt.
Megyek, minden jót Nektek, igyekszem most már jönni.
Ildikó
brumm
 
 


Ja, még Ági!
Nagyon sajnálom a fogfájást. :( :( :( Az nagyon rossz.
És össze tud ám jönni alig néhány együttlétből a baba. :wink: Nekünk legutóbb egyből egyszer sikerült. Csak ugye elment. De hasonlót hallottam már sokszor.
Na, tényleg mentem.
sziasztok!
Ildi
brumm
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?