Új privát üzeneted érkezett!

Viki!

Hát nem tudom. Még utánanézek a neten.
De asszem van egy magyar termék(?), ami kategóriákkal olcsóbb mint mondjuk az Elevit (nem tom a nevét), afelé hajlok inkább. Kéne, mert a folsavat is rendszeresen elfelejtem bevenni és a babára most kéne a leginkább vigyázni.

A vastag harisnya project eddig kútba esett, mert amit vettem 4-est korábban kb. a combom közepéig tudtam felhúzni.
Nemtom... körül kéne nézni ez ügyben megint. Lehet hogy elmegyek ma az Ázsiába, meg a Hong Kongba, mert ott még nem voltam. Be kéne csempészni a harisnyát a próba fülkébe, ezek után blindre már nem merek megvenni semmit.

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kedves fogadtatást! Jól esik. :lol:

Erzsó! Sajnos ilyen sokat kell várni, sőt... most már még többet, mint mondjuk 1 évvel ezelőtt. A Gólyahír Egyesületnél 303. sorszámmal kezdtük 2007. májusban és most 238. körül vagyunk. Az utolsó sorszám, ha jól tudom az év végére 390. felett volt. Persze ez a sorszám csökkenés nem azt jelenti, hogy ennyi örökbefogadás volt, hanem ez azt, hogy sokan vannak, akik kiállnak a sorból, mert máshonnan kapnak babát, mert spontán terhes lesz a hölgy, vagy éppen lombikoznak mellette, vagy sajnos a sok várakozás (és gondolom más egyéb is) megtépázza a kapcsolatukat és a párok szétszakadnak, így már nem fogadhatnak örökbe civil szervezetnél. Ugyanis a civil szervezetek csak házaspároknak bonyolítanak örökbefogadásokat. Az Alfa Szövetségnél szintén tavaly májusban kezdtük 174. sorszámmal, most 140. körül vagyunk. A TEGYESZ-nél pedig az év végén 29. volt a sorszámunk, sajnos ez még mindig nagyon magas szám a megyei szinthez képest. A TEGYESZ-nél ugyanis alig-alig van csecsemő örökbeadása, inkább csak nagyobbacska babák vannak. Mi 0-3 éves korú, egészséges, mindegy milyen nemű babát vállaltunk, úgyhogy türelmesek vagyunk. A határozatunk 2007. májusi, tehát innentől számítva 2 évig érvényes + 1 évvel meghosszabbítható. Utána, ha lejár, újra kell kezdeni a procedúrát, persze nem kerülünk a sor végére. Nos a TEGYESZ-nél nagyobb esélyt látok arra, hogy talán idén, vagy jövőre már szülők lehetünk. Március 25-én leszünk 20 éves házasok a párommal. Az én betegségem (cukorbeteg vagyok) miatt nem lettem terhes. Illetve egyszer voltam terhes, de sajnos elhalt. Igazából soha konkrétan egyetlen nőgyógyász nem mondta ki, hogy nem lehet baba, sőt... inkább bíztattak. Viszont kb. 10 évvel ezelőtt én tettem le róla végképp, ugyanis sajnos a vesémet elkezdte piszkálni a cukor, így úgy döntöttem, hogy megpróbálom inkább a diétát tartani és az én életemet hosszabbítani. Önzően hangzik, de nem akartam egy terhességre rámenni. Így maradtunk az örökbefogadás mellett. Most karácsonykor voltam 40 éves, úgyhogy most már a korom miatt sem lenne jó terhesnek lenni.

Monee! Nem mondod... :lol: :lol: Tényleg, lehet, hogy ismerjük egymást. Nos, ha szabolcsi voltál, akkor tudnod kell, hogy milyenek a telek itt (hókotrás csak annyi, amennyit az emberek kézzel csinálnak), kivéve a buszfordulóig - néha... mert ez sem általános, van, hogy le sem jön a busz.
Kedves Monee! Őszintén szorítok és nagyon örülök, hogy jön a kicsi, de most tényleg nagyon vigyázz magadra légy szíves, csak semmi ugja-bugja (ahogy a 2 éves keresztlányom mondaná)! :-)))
Megmutatom nektek:
Kép

Jelenleg ő a legcsodálatosabb az életünkben. Nagyon sok örömöt ad. Sűrűn, 2-3 naponta találkozunk, így szinte olyan mintha mindig itt lenne. Azokon a napokon, amikor nem találkozom vele már-már elvonási tüneteim vannak, annyira hiányzik.

Végül mutatok egy-két havas képet:

A házunk a hóban:
Kép

A Szabolcs-patak egy kis részlete:
Kép

Havas erdőrészlet a házunk mögött:
Kép
kanga_mama
 
 


Sziasztok!

Kanga mama!
Üdv köztünk! :D
Gyönyörű helyen laktok, tél ide vagy oda, ez egyszerűen fantasztikus! Persze, tudom, tényleg nem lehet ilyenkor könnyű...

Keresztlányod is nagyon szép kislány, csodálatos szemei vannak, és nagyon bájos arcocskája! Nekem kicsit Erzsó Adélkájára emlékeztet, szerintem hasonlít rá! :)

Örökbefogadás: nem sokat tudok róla, de van egy kolléganőm, aki már a második csecsemőt fogadta örökbe, a nagyobbik most volt 3 éves, a picit pedig aug-ban sikerült, mindkettőt rögtön szülés után, egyik kisfiú, másik kislány, annyi, hogy a kislány koraszülött volt, és addig várni kellett, amíg a kórházból kiadták, asszem 3 hónapot! Hát nem tudom, ehhez is talán protekció kell?
Annyit tudok még, hogy az elsőre se kellett nagyon sokat várniuk, talán még egy évet sem, ezért nem tudom, hogy akkor itt mi számít! :shock:

Mennem kell, Violka itt lóg rajtam, üdv. Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 

 
 

Sziasztok!

Kanga mama!
Ez nem semmi :shock: :shock: :shock: !
Drukkolok nektek, hogy minél előbb karotokba tarthatjátok gyermeketeket!
Utólag boldog szülinapot :wink: !
Kis keresztlányka gyönyörű. Micsoda szemek! Úgy látom eppen a topicban csupa szép nagy szemű babók vannak :D !

Monee!
A Béres cégnek van Béres Gravida terhesvitaminja. Ua mint az Elevit csak tényleg sokkal olcsóbb!
Alíznál már én is Gravidát szedtem.

Viki!
Tényleg már nagyon finisben vagy!

Jevi!
Merre jársz?

Nálunk meg kezdődött ma az ovi (hála Istennek). Az utóbbi napokban már nagyon nehezen viseltem hogy állandó nyávogás, bőgés van! Délután megint szánkózás a program :lol: :wink: !

Sziasztok
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Jevi!

Pont megelőztél :D !

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Jevi! Köszönjük. Kérdés: a kolleganőd és te véletlenül nem a Nephrológián dolgoztok? Másik kérdésem: a kolleganőd véletlenül nem a Komlói úton lakik? És egészen véletlenül nem Rékának hívják? A kislánya Kinga, a kisfia pedig Márk??? :lol: :lol: Mert akkor ismerem őket. Nem tudom, hogy mi számít és mi nem, kell-e protekció, vagy sem. Egy biztos... várni kell, így is úgy is. Tudod nehéz dolog ez. Aki vállal beteg babót... más bőrszínű babót... annak kicsit kevesebbet kell várni. Ez van!
A mi Amanda keresztlányunkról nekem is Erzsó Adélkája ugrik be, azzal a különbséggel, hogy a hajuk színe más.
Kedves ÉVA! Utólag bár, de nagyon boldog névnapot kívánok!

Erzsó! Ez van... köszönöm a gratulációt. Sajnos nem tehetünk mást, mint várunk. Bár én úgy érzem, hogy idén karácsonykor már hárman leszünk. Azt mondják, hogy a szilveszter éjszakai álmok beteljesednek. Ugyan nem nagyon hiszek az álmokban, de én azt álmodtam, hogy éjfélkor álltunk a kicsink ágyikója mellett és boldog újévet kívántunk neki. Megpuszilgattuk mindketten és felnézett, ránk mosolygott és aludt tovább. Hát így legyen!!! :lol:
Miért nyafizott Adélka? :roll:
A szalagodon levő képen Alízka olyan édesdeden alszik... meg tudnám szeretgetni. :lol:
kanga_mama
 
 


Sziasztok Lányok!

Legelőször is muszáj Moneehoz "szólnom" Annyira, de annyira boldog voltam, amikor láttam a két csíkos fotót!!!!! Szívből gratulálok és nagyon csodálatos és problémamentes pocakodást kívánok neked!!! Nagyon megérdemelted már, hogy anyuka legyél!!!!

Szóval, akkor mindenkinek kívánok nagyon Boldog és olyan Sikeres új esztendőt, ahogy Monee-nak indult!

Jevi drága, úgy sajnálom, hogy ílyen betegesre sikeredett a karácsony, nem lehetett vmi kellemes, de tetszett a pozitív hozzáállás és jó látni, hogy minden egyes hozzászólásoddal jobban érzed magad!!!!!

Viki, nem lehetett egyszerű neked sem. Nagyon megijedtem én is, de így a távolból suttogom én is Eszti babának, hogy még egy jó pár hétig sokkal jobb odabent anya pocijában, mint idekint a hideg télben! Pihenj amennyit csak lehet, tudom ez nem könnyű a Peti mellett.

Erzsó, nem is tudom mit írjak neked. Elhiszem mennyire kikészít a nem alvás. Ez hülye megfogalmazás volt.... :) Amikor nem akar aludni, akkor hisztizik? Igényli, hogy felvedd? Gondolom ilyenkor semmi nem jó neki, nem köti le semmilyen játék?

Kanga mama, sok szeretettel köszöntelek köztünk és szívből kívánom, hogy ennyi várakozás után végre te is anyuka lehess. Sajnálom, hogy ennyi mindenen kellett keresztül mennetek, de hiszem, hogy a várakozás sosincs hiába, meg lesz a gyümölcse!!!!!!

Bocsánat, hogy nem írok mindenkinek külön a feltett képekre, de mindenkinek csak azt tudnám írni, hogy eszméletlen édesek és gyönyörűek a topikos gyerkőcök!!! Úgy imádom a gyerkőcöket azokkal a csillogó szemükkel, ahogy nézem mindenkinél bejöttek a karácsonyi ajándékok!!!

Nálunk nagyon szépen, vidáman telt a karácsony. Manók hihetetlen módon élvezték. Úgy bontották a csomagokat, mintha mindig ezt csinálták volta. Persze veszekedtek szinte minden játékon legyen az egy kamion, egy szerszámos láda, egy porszívó vagy minikonyha. Úgyhogy keresztbe kasul játszottak az ajándékaikkal, de bejött nekik és ez a lényeg. December 23-án főztem utoljára egészen máig, úgyhogy tényleg pihentető volt ez a 1,5 hét. Még az ünnepi vacsit sem kellett megfőzni, mert 24-én délelőtt anyósoméknál voltunk és jutott vacsira is bőven kaja, így csak sütiket sütöttem előzö nap. A karácsonyfát imádják a gyerekek, fel vannak háborodva ha kikapcsoljuk. Folyton mutogatnak a fára és a karnison lévő girlandra, hogy dísz-dísz.
Ez a karácsonyi időszak viszont totál rádöbbentett minket arra, hogy az 52 nm-es lakás, már igencsak kicsi nekünk. Úgy nézünk ki mint egy raktár, így mi idén nagyon szeretnénk megcsinálni a tetőterünket, de persze pénzünk az nem nagyon van rá.

Na, asszem belőlem elég lesz mára ennyi. Teszek fel én is képeket. További szép napot!

Kép
Kép
Kép
tencsi
 
 


Kép Kép Kép Kép

Nem tudom miért lettek ilyen összenyomottak a képek, bizti nem jól kicsinyítettem le őket......

Kép
Kép
Kép
tencsi
 
 


Tencsi!

Köszi! :)
A képek valszeg azért nem sikerültek, mert rossz méretarányt adtál meg a programnak a kicsinyítéshez.

Nah, közben megtaláltam, az Eurovitnek van terhes vitaminja ami nagyon olcsó (egyébként a gyerekeknek való vitaminja is ugyanebbe a kategóriába esik), szerintem én azt fogom megvenni.
Kipróbáljuk. :D

Ma kiderült hogy az egyik kolléganőm szintén várandós. Ő ugyan 2 hónappal előrébb van, de így is babaeső várható az E.Onnál tavasztól kezdve. :D

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


sziasztok!

Kanga mama!

Igen, kicsi a világ, és tényleg róluk van szó :) , persze, ha a Komlói útra költöztek, akkor közel is laknak hozzátok! Pontosan nem tudtam, hova költöztek, csak azt, hogy szeretnének nagyobb lakásba menni. Ugye most ő is otthon van, meg én is, csak ritkán találkozunk.
Akkor biztosan jobban ismered a történetüket, mint én, nem is azért írtam, hogy okoskodjam, csak gondoltam, ha nem ismered őket, esetleg felveheted velük a kapcsolatot, hogy nekik hogyan is volt.
Kívánom, hogy mihamarabb ti is a karotokban tarthassátok a pici babátokat!
Köszi a köszöntést! :wink:

Tencsi!
A képek így is nagyon jók, helyesek vagytok rajta! Helygondok nálunk is vannak, még töröm a fejem, hogy a pici majd hova is fér el, meg hát ruhák, játékok jönnek majd vissza szépen, amiket már ugye összepakoltam és likvidáltam! :? :wink: :)

Monee!
Örülök, hogy jól vagy, és a szánkózás sem ártott meg! :)
Mikor mész Borsay dr.-hoz? Én 9.-én megyek legközelebb, lehet, hogy találkozunk? :)

Viki!
Micimackós jelmez nagyon aranyos!

Mi szilveszterkor Komlón voltunk, a Sportcsarnokban töltöttük kis baráti társasággal, volt zene, tánc is, én kölyökpezsivel ünnepeltem! :wink: Violka is jött velünk, ő fél 10-ig bírta (bezzeg itthon 11-nél előbb nem akar elaludni! :? ), majd ment anyuékhoz aludni.
Jó volt kicsit kimozdulni, főleg a karácsony után! :?

Üdv. Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Tencsi! Köszönöm a kedves szavaidat. Nagyon tündériek az ikreid, csuda helyesek.

Látod Jevi... ilyen kicsi ez a város... és szerintem Téged is ismerlek. Sajnos sokat járok a Nephrológiára. A Hypertónián dolgozik az unokahúgom, ott ápolónő, Diának hívják és van egy Rebeka nevű csodaszép kislánya.
Egyébként csodaszépek a Réka gyerekei is. Bár Kingát még élőben nem láttam, csak Márkot. De már beígértem, hogy meglátogatom őket egyszer, csak az utóbbi időben annyi minden jött össze. Viszont ami késik, nem múlik. :lol:
kanga_mama
 
 


Ja, Jevi még valami: egyáltalán nem tartom okoskodásnak, ha valaki segítő szándékkal van a másik embertársa iránt, sőt nagyon jól esik és ezt köszönöm Neked. :lol:
kanga_mama
 
 


Sziasztok!

Kanga mama!

Üdv. itt. :D Gyere gyakran! Sajnálom, hogy ilyen sokat kell várnod arra, hogy anya lehess, és remélem mielőbb teljesül az álmod, és 2008 a Ti évetek lesz, és végre igazi családdá váltok egy picúrkával! :D

Tencsi!

Jók a képek! :D

Jevi!

Örülök, hogy jól telt a szilveszteretek! :)

MOnee!

Vigyázz magadra továbbra is! :) Ez tök jó,mert a babák tényleg párban jönnek! Velem is anno többen jöttek el egyszerre szülni a melóhelyen! :wink: És az egyik kolléganőmmel megint 1 héten belülre vagyunk kiírva! Peti és az ő kislánya közt 5 nap van! :lol: :lol: :lol:

Lányok: én ma annyira hülye vagyok! Egész nap tiszta idegbeteg vagyok, pedig most még csak okom sincsen rá. Remélem nem maradok így sokáig, mert már saját magamat is nehezen viselem el, nem ám mást a közelemben! :roll: :roll: :roll: Igazi sárkány lettem, és annyira útálom ilyenkor magamat! :? Meg egyre nehezebben tudok mármindent megcsinálni, még a nyomvadt bakancsot fel-le húzni is komoly erőpróba, pedig még nem is mondanám, hogy olyan nagy lenne a hasam (nekem ennél nagyobb volt Petivel emlékeim szerint) szóval bocs a panaszáradatért, de ma totál kész vagyok :(

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Szép jó napot!

Örülök, hogy tetszettek a képek, ha gondoljátok megnézhetitek a honlapunkat is, ott normálisan :) fent vannak a képek és még több is!!

Monee, nemtom miért szúrtam így el, pedig már kismilliószor kicsinyítettem le képeket, de hát most így sikerült!!!! :D Szedjed csak azt a vitamint, olyan jó érzés megvenni nem? :wink:

Kanga mama, köszönöm a dícséretet a manók nevében is. Sajnos én is tudom milyen várni és küzdeni egy gyerkőcért, igaz közel sem tartott ennyi ideig mint nektek, de teljes szívemből átérzem a helyzeteteket és csak csodálni tudlak titeket a pároddal, hogy ilyen szépen és főleg együtt küzdötök a célotokért, igazán elismerésre méltó!!! Ja, csodaszépek a havas képeid és a kis tündérke keresztlányod, elhiszem, hogy odáig vagy érte!!! :D

Jevi, ti mekkora lakásban laktok? Sejtettük, hogy kicsi lesz a lakásunk, de azt nem hogy ilyen hamar. Most aztán törhetjük a fejünket....

Viki drága, elhiszem, hogy ez az időszak már nagyon nehéz!!! Kitartás, mi veled vagyunk és megértjük, ha már eleged van mindenből, asszem ezen sokan átestek!!!! Próbálj lazítani, csinálj olyasmit ami igazán jól esik!!!

Na mentem, mert a kisasszony már fel is ébredt!!! Szép napot!

Kép
Kép
Kép
tencsi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kedves szavakat Viki és Tencsi. Hát igen, a hosszú és jó házasságnak titka van: bizalom, türelem, megértés és főleg egy nagy adag szeretet.

Kericsajom egy nagy huncut... tegnap és tegnapelőtt már bölcsiben volt, állítólag nagyon jó kislány. Viszont nem hajlandó aludni, úgyhogy délben már otthon van - a mama meg a papa megy érte. Tényleg imádom.

Ma végre kimozdultam, jártam a gyógyszertárban, postán, meg boltban természetesen. Hát nem voltam elragadtatva az útviszonyoktól. A téli képek még most is ugyanolyanok lennének, ha újra fotóznék, mint akár karácsonykor, amikor csináltam őket. Egy nyomorult hókotrót nem láttam, pedig itt nálunk lenne dolga. Még szerencse, hogy az autóm kapcsolható 4 kerék meghajtású, így nem volt gondom.

Tegnap elszállt az agyam. Melegítem a konyhában az ebédet és egy hatalmas huppanást hallok a nagyszobából. Rohanok be... és mit látok a karácsonyfa a földön fekszik, a macskuszunk meg fután velem szemben ki a szobából. Feldöntötte a fát... hát ne tudjátok meg, olyan pipa voltam rá... már elszállt a mérgem, pedig összetörte az egyik legkedvesebb üvegangyalkás díszemet. Felemelem a fát, alatta a habcsók díszek morzsában, a szaloncukrok a földön. Huhh azt hittem felrobbanok. 10 éves a cica, de mostanában állandóan játszik, hát most jól sikerült a játék.
Soha ilyent nem csinált még... mindig a fa alatt szokott feküdni.

Így fekszik a fa alatt:
Kép

Ő az a rosszaság:
Kép

Monee! Írtad, hogy E.ON - kérdésem, hogy gáz vagy villany? Mert ha villany, akkor iparági vagyok. Egyébként hogy vagy??? Vitamin megvan már? :lol:
kanga_mama
 
 


Viki, jobban vagy már?
kanga_mama
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon boldog, örömökben és egészségben gazdag új évet kívánok!

Kanga mama!

Üdv köztünk, én is csak csodálni tudlak titeket a kitartásotokért, és további sok erőt kívánok Nektek, és remélem, hogy tényleg teljesül az újévi álmod! Helyes keresztlányod, igazi csábító szemei vannak. :) Hát nem semmi, hogy a cicátok képes volt feldönteni a fátokat, mi kikötöttük a karácsonyfánkat, nehogy a Máté feldöntse, most még bírja a fa a gyepálást.

Monee!

Annyira örülök, hogy sikerült Nektek! Problémamentes csodálatos 9 hónapot kívánok Neked! Vitaminnak én egyébként elevitet szedtem, és csak addig bírtam szedni amíg terhes voltam, szülés után már nem, mindenfajta emésztési zavart okozott. A többi vitamint nem ismerem, de hallottam, hogy van külön folsav+vas vitamin amit még szedni szoktak, de nem tudom sajnos a nevét.

Viki!

Kitartás, remélem jobban érzed magad. Az igazat szólva, néha nekem is elegem van saját magamból. Néha olyan lelkiismeret furdalásom van, hogy elmentem dolgozni és nem maradtam otthon a Mátéval, és olyankor én is sárkány tudok lenni. Igazából olyan csendes sárkány, és inkább nem szólók senkihez, de lehet, hogy ez még rosszabb, mintha tényleg tombolnék.

Jók a képek minden gyerkőcről, és nagyon szépek a havas képek is. Mi is csináltunk egy-két havas képet a Mecsekről, amikor Fehérvárra mentünk, de az autóból nem lettek olyan jók, de ha letöltöm a gépről azokat, majd teszek fel egypárat. Nálunk a szilveszter alvással telt, én is elaludtam, éppen, hogy felébredtem éjfél előtt. Marokkóztunk és Kossuth rádiót hallgattunk egy ideig a férjemmel, a Máté nagyon korán kidőlt a sorból, mert nem aludt rendesen ebéd után. Éjjel nem nagyon ébredt fel a Máté a durrogatásokra, szerencsére így tudtunk elég jól pihenni. Hát nálunk ennyi volt a szilveszter, jóval csendesebb mint máskor, de talán jövőre majd bulizunk egy kicsit.

Jó éjszakát mindenkinek!

Netty

Kép
netty11
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kérdéseket, egész elviselhető voltam ma :wink: Csak a pocim keménykedik megint többször, mint én szeretném :( de asszem ez már csak így marad ebben a pár hétben :(

Kanga Mama!

Cicus: ejnye-bejnye :( hogy lehet egy szép karácsonyfát így lerombolni :( A lényeg, hogy nem dőlt rá senkire, és senkinek nem esett baja! :wink:

Netty!

Én is Elevitet szedek és szedtem Petivel is, nekem bevált még szoptatás alatt is bírtam.
Jók ezek az átalvós szilveszterek! :wink: Asszem nekem van még hátra pár ilyenem! :lol: :lol: :lol:

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Kanga mama!

Gázos vagyok. :D
Hú ez a cica! :lol: De még a szeme sem áll jó, nem csodálom hogy felszaladt a fára. :lol: :lol:
Jah, Szabolcsfaluban nem éppen a hó eltakarításról híresek úgy általában az emberek. Az az utca ahol az anyukám lakik, szintén csak akkor járható ha ők letakarítják. Ez az elején tök bosszantó volt, a de a tizen év során azért meg lehetett szokni. :D
Ugye majd azért nekünk is elárulod ha gyerkőcötök "születik"? :D Szabolcsfaluban ismerek még egy párt akiknek hosszú évek után lett öribabájuk. Ők azt hiszem egy 3 éves tündér kislányt választottak. Bár nem találkoztam azóta velük, de biztosan jól vannak! :) Sok sikert Nektek!

Netty!

Köszi! :D Remélem én is hogy minden rendben lesz! :D

Csajok!
(Nem válaszolok külön-külön ha nem baj, úgyis mindenkinek szól. :))

Tegnap beszéltem Borsay dokival és már hétfőn kell mennem a Megyeibe, bekukocsol UHval hogy mi a helyzet. Izgulok! :)

Tegnap csináltam mégegy tesztet. Nemám azért mert nem hittem el hogy sikerült, csak akartam látni ahogy bezebrásodik. Olyan jó érzés volt hogy a délutáni pisiből előjött azonnal a zebra! A kis kezetta bekerült a tásimba és hordom magammal. 8)

"Apa" is tudatára ébredt. :lol:
Tegnap megnéztünk együtt a Rambóka által ajánlott, a baba fejlődéséről szóló tudományos filmet. Suttyomban el akartam kezdeni nézni egyedül, hogy kipróbáljam mit szól, de azonnal elkezdett sztrájkoni hogy ő is látni akarja. :D
Simizi a pocakom, tenyér méretet vesz mindennap a cicimről, Kismama újságot olvas. :shock: :lol:
Ma megkérdezte hogy a kismama naplót elkezdtem-e már írni, mert ha már egyszer van, akkor jó lenne ha előkapnám írnék bele valamit. De ezt olyan hangsúllyal mintha legalább 6 hónapos terhes lennék és nem írtam volna a naplóba semmit. :D
Nem is gondoltam volna hogy ilyen lesz velem és ez most annyira jó érzés! :D

Összességében jól vagyok, energikusnak érzem magam. Bár az álmosság egy kicsit gyötör, de szerintem inkább attól hogy ez a karácsonyi otthonlét összezilálta az alvókámat és nem tudok időben elaludni.
Hányinger (kopp-kopp-kopp) szerencsére nincs, csak gyomorégés van. Szerencsére a Rennie rágó tabláttáját lehet szedni most is és tényleg jó.

Nagyjából ennyi. Egy fél oldal. :D
Pussz mindenkinek!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


És ami kimaradt :lol:

Viki!

Gondolom szedsz magnéziumot...
A dokid mit mondott ezekre a keményedésekre? Tudsz Peti mellett eleget pihenni?

Köszi a kérdést, vettem vitamint. Amit írtam is, az Eurovitnek vettem a terhes vitaminját. A 60 szemes, szerintem, amellett hogy olcsóbb, nekem gazdaságosabb mint az Elevit 100 szemese.

SÜT A NAP?
Észrevettétek? :lol:

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


IGEN MONEE!!! Süt a nap, VÉGRE. Jó régen láttuk már... :P

Netty! Neked is köszönöm a fogadtatást és a drukkot. Köszi a kericsajom irányába tett dícséretedet. Tudod, majd ha lesz gyerkőcünk és már ott tartunk, hogy pakol, hát bizony nekünk is gondoskodni kell a karifa biztonságosság tételéről. :lol:

Monee, hogyne szólnék, gondolhatod! Annyira örülök, hogy jól vagy. :lol: Az is nagyon jó, hogy a párod ilyen veled. - És írod már a naplót? :lol: - Az enyém is más, amióta elindítottuk az örökbefogadást. Nem tudom anyukádék melyik utcában laknak, de mi a Szab.harc-ban és hát megvan a véleményem... Egyébként szerintem futótűzként fog terjedni, ha megbabásodunk... a jó öreg pletyka... működik ám! Egyébként az a pár, akikről írsz... nos, tudok róluk. A hölgy a szomszédasszonyom huga. A kislány 2 és fél éves volt, amikor elhozták, ha jól emlékszem szeptemberben és 4 évet vártak rá. Egyébként egy kis tündérmanó, bár még közelről nem láttam. Egy apró kis kiigazítást tennék, igazából ez úgy van tudod, hogy nem a párok választják a babákat, hanem a babáknak keresnek szülőket. Ezt csak azért mondom, mert én mindig kikaptam annak idején, amikor még nem tudtam, hogy hogyan zajlik az örökbefogadás. Ugye nem haragszol meg ezért a kis szösszenetért.
Macsek: hát igen, nagy csibész, az biztos.
M.hely: nos, akkor nem vagyunk iparágiak én villanyos vagyok, annak is a termelő részében dolgozom.
kanga_mama
 
 


Sziasztok!

Úgy örülök, hogy megint pörög a topic! Ilyen már azért régen volt! :)

Kanga mama!
Hát ez a cicus nem semmi! Pedig milyen békésen szunyál a fa alatt! Ha jól sejtem, kandúr lehet, a méretei alapján! :)

Tencsi!
Mi egy kis családi házban lakunk, ami 70 négyzetméteres, de csak 2 szoba van, és nincs is nagyon más helység, ahova pakolni lehetne... :( A konyha ugyan jó nagy, de nappalink már nincs, és hát ugye a konyhába mégsem pakolhatok... Olyan szerencsétlen a beosztása, és most még ugyan 3-an elférünk, csak hát mi lesz később?

Sajna már mennem is kell, mert Viola minden ruhát kipakol, és fel akarja húzni őket, és már amúgy is hatalmas rumli van! :?

Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Monee!

Akkor drukk a hétfői uh-hoz! :)
Keményedés: nem lehet vele semmit sem tenni, szerencsére olyan sok nincs belőle, mint amire már gyógyi kéne, csak idegesítő, mert nekem ugye Petivel nem volt semmi hasonló sem. Doki mondta, amíg nincs napi 10 nél több,vagy egy órán belül 3-nál több addig nyugi van, szóval nem parázok, elég volt a múltkori kórházasdi! :) Aztán meg még 3-4 hét ésmár bármi történhet, szóval "csak" addig fogok izgulni miatta! :wink:
Nekem meg bevált az elevit Petinél és a doki is ezt javasolta, így most is ezt szedem, de tényleg nem olcsó! :?

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Ó, nem Jevi, ő egy vérbeli cicalány, vagyis csak volt. Az utolsó vemhességénél beszorultak a kiscicák a szülőcsatornába, császorozni kellett és ki is pakoltattam mindjárt, mert elegem lett a kiscicák ajándékozásakor a könyörgésből, hogy csak egyet vigyen el valaki. Aztán a műtét után 5 és fél kiló lett... Hát ez van! Tudom, hogy sajnos ezzel megrövidült az élete, de az enyém is, mert mindig csak cirkusz volt, amikor ő szült... 1 évben 2-szer... gondolhatod. A férjem is ráunt az örökös gyilkolásra, úgyhogy adott volt a dolog és éltünk vele. Most már bánom, mert az ő kölykei közül már egyetlen egy sem él, úgyhogy a fajtája sajnos kihalni látszik. Ugyanis nem teljesen tiszta házicica.
kanga_mama
 
 


Sziasztok!

Teszek fel egy két Peti hómunkást
:lol: :lol: :lol:

Kép Kép Kép Kép Kép

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


LÁnyok, én tök kész vagyok, délután elkezdett esni az ónos eső, már minden tükör jég :( Az árkád tetején a parkolóban már majdnem eltanyáltam, és itthon a ház előtt a járda meg kész koripálya, hiába volt lesózva. Ha ez így marad, akkor nem tudom, hogy a bánatban fogok kimozdulni itthonról a Petivel! Ha meg nem megyek sehova, tutira begolyózok itthon :( szóval a t....m tele van ezzel a szar téllel már na :evil: :evil: :evil: :evil:

MOnee, Jevi!

Vigyázzatok magatokra nagyon!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Viki!

Örülök neki hogy nem estél el. Ekkora pocival már... :?

Hát én nem tudom. Tudom hogy vigyázni kell nagyon, de most nem azé, az én 2 mm-es Babókám csak nem fog kiesni ha esetleg el találnék esni valahol. Akinek nagyobb pocija van, annak veszélyesebb ez az idő szerintem.

Mi is megszívtuk a mai időjárást. 4-re bent kellett volna lennünk Pécsen, mert ma volt a Rallye Sprint Bajnokság év végi díjkiosztója és Norbi adott volna át díjat. El is indultunk nagy lelkesen, már az gyanús volt hogy a kocsiról nem lehetett levakarni a jeget, mert ahogy felemelte a vakarót Norbi azonnal visszafagyott. Sebaj, gondoltuk, legalább megpróbáljuk. Hát úgy el is jutottunk egy 8 km-t aztán Norbi felrakta a hóláncot és visszafordultunk, tragédia volt a közlekedés.
Itthon aztán jól felöltöztünk és elmentünk egyet sétálni ebben a jégben. :D Jó nagy hülyék vagyunk mi is, még SOHA nem sétáltunk a faluban mióta itt lakunk, hát persze hogy most kellett amikor jól esik. :D
Ha holnap is ilyen rittyós idő lesz, valszeg este bemegyünk az anyósomékhoz és ott alszunk mindannyian, hogy ne hétfőn hajnalban kelljen bebumlizni a városba.

Kanga-mama!

Hát hogyne kezdtem volna el! :lol:
Már vagy egy hete zebrás lett a tesztem, nem bírtam volna ki! :D:D:D

Csajok!

Én olyan áááálmos vagyok délutánonként hogy fel tudnék borulni állva. Annyira jó volt ma hogy le tudtam pihenni. Tudom hogy ez tökre normális, meg minden, de mit tudnék vele kezdeni, mert a melóhelyemen ez eléggé gáz. Reggel azért vagyok használhatatlan, mert reggel van, délután meg azért, mert délután. :D
Jah és kérdésem van. A hányinger akinek volt, rögtön az elejétől jött vagy mondjuk a + teszt után valamennyivel? Annyira örülnék neki ha megúsznám azt, eddig jól vagyok. :D

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Hát mi sem tudtunk nagyon kimozdulni délután, én elbotorkáltam a boltig, de a járda végig tükörjég volt. A Mátét így elég nehéz kifárasztani, hogy nem tudunk eleget kint mozogni, de azért végülis sikerült ma este is elaltatni fél órán belül. Ma jött volna hozzánk az egyik ismerősünk két gyerkőccel, de sajnos az egyik beteg lett. Remélem minket elkerül most ez a hányós, hasmenéses vírus. Annyira örülök, hogy már kb. 1 hónapja nem volt beteg a Máté! :) Kop-kop-kop Szedjük is a multivitamint, hátha kisebb dolgokkal megússzuk a telet.

Kismamák!

Vigyázzatok nagyon, nehogy elessetek ebben a csúszós időben. Bár az igazat megvallva, eddig a legtöbb kismama ismerősön elesett a terhessége alatt, de engem sem került el, igaz akkor nyár volt, én egy lépcsőn estem el, még az elején. Remélem Ti megússzátok!

Monee!

Én is állandóan álmos voltam az elején, viszont hányingerem egyáltalán nem volt. Az alvás ellen a munkahelyen zöld teával próbáltam védekezni, ebéd után mindig ittam egy frissítő zöld teát, így aztán elviselhetőbb volt. Kb. a 3 hónapban megszűnt ez az állandó álomkór, utána meg annyi energiám volt, hogy alig bírtam lefoglalni magam. Szerintem van esélyed, hogy megúszd a hányingert, lehet, hogy nálad is csak ez az álmosság lesz.

Mindenkinek jó éjszakát!

Netty

Kép
netty11
 
 


Monee!

Nekem a Petivel a 7. héttől a 14. ig volt hányingerem, meg hánytam is eleget (4 kg-t fogytam) Esztivel meg rögtön a teszt utáni 2. naptól rosszul voltam, de közel sem olyan intenzitással, mint Petivel, ez lighosabb volt, de tovább tartott (17.hétig) van esélyed rá, hogy megúszod, mert több ismerősöm is van, akinek egyáltalán semmi tünete nem volt, de azért még ne éld bele magad, hogy megúsztad, okés! :wink: Én drukkolok, hogy ne legyél rosszul!
Elesés: azért vigyázz magadra, mert az elején a legsérülékenyebbek a kicsik. Most még minden árthat neki, szóval vigyázz, és ha már esni kell, ne seggre, meg hasra essen az ember, azt olvastam, ha térdre esünk, az nem árt, de a seggre, és hasra esésből lehet baj!
Szóval esésmentes közlekedést mindekinek ebben a retkes időben! :(

Netty!

A másik bajom nekem is az, hogy képtelen vagyok itthon kifárasztani Petit, egyszerűen nem lehet bírni vele, pláne nem az én "extra hisztis állapotomban" :? Meg azért nekem sem esne rosszul napi egy-két séta :? :? :?

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Monee!

Jól emlékszem, ma mész uh-ra??? Drukkolok, hogy lássatok is szép kis formás petezsákot! :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Viki!

Igen, ma megyek és baromira izgulok. Nem is tudom miért, de akkor is. :shock:
Este is tök rosszul aludtam, azt álmodtam hogy annyi dolgom volt napközben hogy elkéstem az UH-ról, 12.30kor jutott eszembe hogy 12-ig kellett volna mennem. Próbáltam felhívni a dokit, de nem volt kapcsolható, amikor meg végre sikerült volna felhívni, ezren jöttek, ezer dologgal és ugye előttük meg nem akartam beszélni és nem tudtam új időpontot kérni. Tök gáz volt. :)
Még szerencse hogy felébredtem. :D

A 2008-as babás fórumba is láttam hogy írsz. Van egy lányzó aki Hariverának is írt az ő UH képével kapcsolatban. Úgy vettem ki a szavaiból mintha szakmabeli lenne. Te tudsz esetleg róla valamit? Ha úgy alakulna, esetleg megnézetném vele is az UH képem...

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Monee!

Igen, ő állatorvos! :) valamelyest szakmabeli, biztos többet látott már ilyet, mint mi! :wink:
Drukk, és várom a híreket!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Na helló! Meg is jöttem.

Íme a hírek:
Az én 5 hetes :lol: bébi kezdeményem jól van, a méhben van, és szép szabályos az alakja. Van szikhólyag és kemény 7 mm az átlag magassága. :lol:

Örülök! Nagyon!

2 hét múlva újra randi az UH géppel és a dokival, megnézzük hogy nőtt-e, dobog-e. :D

Asszem mára ennyi jó hír pont elég.
Sajna sztár fotót nem kaptunk, de két hét múlva kérni fogok. :wink:

Cupp mindenkinek!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Monee!

Nagy nagy gratula! Enyém is pont 7mm volt, mikor először láttam! :) 2 hét múlva már dobogni is fog, nyugi! Addig is vigyázz magadra, és örülj neki nagyon! :)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Én tegnap szinte mindennel végeztem! :D Megcsináltuk a kiságyat, mármint feltettem az ágyneműt, mert össze már össze volt rakva egy ideje. felszereltük a forgót, összeraktam a baba hazahozós ruciját a hordozóba, nagyjából összedobáltam a kórházi csomagot is, bár ebben még akad hiányosság :oops: Valahogy úgy érzem, hogy meg kellett csinálnom, na nem azért mert bármi történne, csak így érzem magam biztonságban, hogy már ez is megvan. Szerdán megyek uh-ra már nagyn várom, habár ez most csak olyan kórházi 2d-s 3perces lesz, de valami adatot azért csak mondanak majd a kis Eszti babáról, hogy mégis mekkora, meg persze azt, hogy minden okés :wink:

Most süt a nap, ha felkelt a kis rosszcsontom, végre irány az utca, és sétálunk egy nagyot! :D Baromira mozgáshiányom van az elmúlt 2 nap miatt! :(

Mindenki vigyázzon magára nagyon!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Monee!
Ez nagyon jó hír! Úgy örülök én is! :)
Hányinger: Violkával is és most is kb. a 6. héten kezdődött, és kb nekem is a 14. hétig tartott. Én is sokat hánytam, főleg az elején, de ami engem mégjobban kifárasztott, az az örökös rosszullét, hányinger volt, és sajnos ez most még kifejezettebb volt, mint Violánál. Egyszerűen nem akart megszűnni egész nap, reggel még elviselhető volt, de déltől már nagyon szenvedtem, és este pedig teljesen ledöntött a lábamról! :(
Remélem te megúszod, nem mindenkinél van! De ha mégsem, a jó hír, hogy előbb-utóbb megszűnik, és akkor egész az utolsó harmadig nagyon jól érzed magad a bőrödben! :)

Én szerdán megyek Borsay dr.-hoz, remélem addigra lesz már afp eredmény!

Viki!
Azért én nagyon irigyellek, hogy már hamarosan megszülsz, mondjuk, most már nincsenek rosszulléteim, de valahogy ezt a terhességet most nehezebben viselem, szeretném ha már ripsz-ropsz június lenne!
Peti nagyon aranyos kis hómunkás! :)
Neked mikor mondták meg a baba nemét? 2D-on is látszott, vagy elmentél 3 D-re? Ha igen, hová? Mikor érdemes oda elmenni?
Írok a 2008 júniusi topikba is, és nekem olyan fura, hogy ott egy csomóan már tudják a baba nemét ennyi hetesen! :roll: :shock:
Violánál még 28 hetesen se látszott a 3D-en egyértelműen! :shock:

Kanga mama!
Cicus: :oops: Ne is mondd, nekünk is van egy nőstény cicánk, nagyon szép kölykei szoktak lenni, legutóbb két hófehér félperzsa, és egy tiszta vörös kiscicus lett, a vásárba fél óra alatt elvitték őket, ez nekem bevált!

Ő a cicusunk:
Kép

Legutóbbi kölykei:
Kép

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


vásárba=vásárban :oops:

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Jevi!

Általában a 18 hetes genetikai uh-n, ha a baba is úgy fekszik, akkor meg tudják mondani! Nekem sem látszott még, pedig 4d-n voltam akkor, csak a 25 hetes 4d-n mondta a doki biztosra, hogy lány. A Petinél meg a 28. héten derült ki, hogy fiú, addig lánynak mondták.
Ezzel ellentétben a 2005 őszi topikban van egy lány, akinek meg már a 12 hetes uh-n megmondta adokija, hogy fiú a baba. Szóval ez szerintem doki, gép, és baba függő, hogy kinek mikor derül ki! A fő, hogy egészséges legyen! :wink: Amúgy Ti most mit szeretnétek, még egy kiscsajt, vagy inkább jöjjön egy trónörökös? :lol:
Amúgy mikor mész a genetika uh-ra? a 18. betöltött héttől lehet menni, ha megvan az afp eredménye, legalábbis nálam így volt!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Jevi!

A hová kérdésre nem válaszoltam az előbb :oops:

Én a 18 hetes genetikau uh-t is a Medisonban (Citrom u-ban) csináltattam a Vízer Doktorral. Majd 25 hetesen voltam ismét a Medisonban akkor derült ki tutira a neme, ekkor a Wilhelm doktornál voltam. A genetikát csak a Vízer Miklós csinálhatja ott és drágább is, mint egyébként, de megérte szerintem! :D

Petivel a 28. héten voltam először 4 d-n, nagyon szép volt, minden látszott már, és vele még 32 hetesen voltam a Medisonban, akkor nyílott, az is gyönyörű volt.

Esztivel már nem lesz több 4 d, 25 hetesen voltam utoljára, most csak a klinikára megyek a kötelezőkre, mert ennyi pénzem már nincsen, pedig annyira, de annyira elmennék most is egy 4d-re :(

Amúgy nagyon szupi a Medison szerintem és csak egy 5000-essel drágább a klinikánál. Adnak egy dvd-t, 20-30 perces felvétellel, tök részletes leletet, meg 4 db papírképet, és ha viszel pen-drive-t, felírják neked az összes képet ami készült és abból te még tudsz otthon nyomtatni.

Majd írd meg, hogy döntöttél, hová mész és mikor, légyszi! :wink:

(amúgy nem kapok jutalékot, nem azért fényezem a helyet, csak egyszerűen szerintem egy olyan szolgáltatás, amit el lehetne várni már az eü-től is a 21. században, de sajna az még nagyon messze van nálunk :( )

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Látogassatok el a köv. oldalra!
Gyermek mondókákat fogtok találni
:lol:

www.ltime.hu/hoppa/index_mond.html

Vagy

http://hoppa.ltime.hu/index_mond.html

Kép

Üdv.
maci1981
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Lassan készülünk uh-ra, már kíváncsi vagyok, de tuti legalább 11-ig ott csücsülünk aváróban, ami Petivel nem lesz túl egyszerű, mert most ugye őt is vinni kell, nem tud rá senki sem vigyázni, minden nagyszülő aktívan melózik! :(

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Bocsi az eltűnésért, de az utóbbi időben totál be voltam fordulva. Igy inkább nem jelentkeztem :oops: . De! SÜT A NAP ÉS CSICSEREGNEK A MADARAK! :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
(Eddig nem tudtam milyen az a téli depi, de most kaptam belőle egy kis ízelítőt)
Ami még jó hatással volt kicsiny kis lelkemnek, tegnap turiztam Adélnak egy szürke tollkabátot 300 pénzért, Alíznak egy kötött pulcsit meg egy farmer ruhát 100-100 ft-ért.
Nálunk lányokkal minden oké. Alíz bele lendült a főzelék evésbe is. Eddig öklendezett, krákogott tőle. Kb. 2 hete turmixoltam neki répát, krumplit, pipihusit és hígitottam 1 merőkanál húslevessel. Na ezt falta a Drága :D . Azóta kezdi enni az üveges föziket is, de a nyerő még mindig anya húslevese :lol: 8) !

Monee!
Gratula a kis 7mm pocaklakóhoz :D !

Viki!
Majd gyere mesélj mi volt uh-n!

Bocsi hogy nem reagálok mindenre, de még jövök.
Apa sorba áll a gépért :evil: !

Sziasztok!
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Megvolt az uh, csak 9.45-ig kellett várnom, akkor hívtak be. Peti a körülményekhez képest jól viselkedett, bár mondanom sem kell, ahogy leültünka váróban, közölte, hogy anya, kaka van :? Szóval gyerek jön velem, és keresek a folyosón egy olyan helyet, ahol nincs tömeg, és szép nyugisan tisztába tettem, ne üljön már órákat a kakában szegénykém. :) Majd kergetőztünk egyet, amíg összeszedtem a kakis pelust elfutott a folyosón, de mindegy, ennyi belefér, mert nem volt sem hiszti, sem sírás, szépen beszélgetünk és kivártuk a sorunkat.

Az adatok:

BPD: 8,68 cm
HC: 30,45 cm
AC: 29,51 cm
FL:6,26 cm
fekvés:I.kpf
placenta II. fokban érett
és súlyt nem tudok, mert elfelejtettem időben rákérdezni, a doki meg nem mondta magától :(
A gép szerint az adatok alapján 33+1-nek felel meg, tehát teljesen okés! :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Monee, Jevi!

Ezt nézzétek meg!

http://mama-baba.freeweb.hu/hetrolhetre1.html

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Viki!

Köszi a linket! Sajna itt bent nem tudom megnézni, mert néhány weblap le van tiltva, köztük a freewebesek is.

Örülök hogy az UH-n minden okés volt! Peti aranyos lehetett ahogy elszaladt. :lol:
Pociképet kérünk szépen! Nagyon izgi, már nincs sok hátra! Még 3 hét (Eszti baba, ugye Te is így gondolod?! :D) és bármi lehet! :)

Erzsó!

Huhh, örülök hogy jobban vagy! Én speciel borzasztóan szeretném már ha tavasz lenne. Jó volt a tél, szép volt a havacska, de most már jöjjék a zöld fű, a madárcsicsergés és a pocak mutogatás. :D Tökre be vagyok sózva. Úgy szeretném ha látszana már! Szeretném kikiabálni a világnak hogy mekkora dolog történt velünk! :)
Melyik turiban voltál?

Csajok!

Meg kell hogy mondjam hogy még mindig minden a legnagyobb rendben, mégis tök zizzent vagyok az elmúlt napokban. Tök ok nélkül vagyok szinte folyamatosan feszült, nyűgös. Már saját magamat is nehezen viselem el... uh. el tudjátok képzelni mit kell elviselni a környezetemnek. :D
Fáradt, álmos is vagyok folyamatosan, tök gáz. Lehet hogy néhány nap szabi jót tenne?!

Többiek?

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Monee!

Ne aggódj, majd ha ok nélkül nekiállsz sírni is mindenen, az is tök normális, ez a terhességgel együtt jár, a környezeted meg meg fogja érteni! :)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Fűűűű csajok! Tegnap mekkorát aludtam! :D
Este 7-től (egy órácskás megszakítással) ma reggel 6-ig és nagyon jó volt, bár még mindig álmoskás vagyok. :D Na jó abbahagyom... az anyucik szerintem nem tudják már egy ideje hogy milyen is ez.

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Rég jártam itt...... :oops: :P

Monee!

Hatalmas nagy gratula nagyon örülök, hogy babát vársz!!!!
Meg kell mondja, hogy én mikor találkoztunk - tudod ott a Plusnál amikor semmi értelmeset nem tudtam kinyögni :roll: - megéreztem, hogy Te kismama leszel, de tényleg ez járt a fejembe, hogy a Moneenak babája lesz! :oops: :lol: :lol:


Viki!

Neked nagyon szorítok, ebben az utolsó pár hétben! Kitartás és tök jó, hogy ilyen aktív vagy! Peti továbbra is nagyon édi! :P :P

Erzsó!

Tündériek a Lánykáid! :lol: :lol:

Jevi!

Neked is a továbbiakban is probléma mentes, boldog pocakoskodást kívánok! :wink:

Rólunk:
Mi nemsokára családiházasok leszünk. :lol: Újhegyre költözünk már nagyon várom csak a költözéstől félek kicsit, ami 26-án lesz. :roll:
Hétvégén már megyünk kicsit pakolászni, takarítani stb.

Andrisom már nagyfiú egyre több mondanivalója van, tud egy csomó szót, meg babanyelven is csacsog sokat. Imádom! :P
Nagyon mozgékony és nagyon barátkozó kiskölyök.

Megpróbálok pár képet földobni, ha nem bánjátok. :lol: (ha igen akkor is) :oops:



Kép

Na, csak egy lett belőle. :cry: a többi túl nagy. Majd máskor!

Üdv. Mindenkinek!

Kép
zóra
 
 


Ha már egyszer benéztem ...... :lol: :P :lol: Kép Kép Kép

Kép
zóra
 
 


Zóra!

Ez nem ééér! Honnan tudtátok? :D :D (Már más is mondta...) És én miért nem tudtam róla? :lol:
Jah, egyébként nem gond hogy "nem tudtál egy szót sem kinyögni", ugyan mit is tudtál volna mondani? ! :)
Andris tündéri pacák, ott a Plusnál is az volt. :lol: A csajokat majd győzitek elhajtani néhány év múlva!

Milyen házikót vettetek?

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?