2008.01.07 10:02
Szerző: zsuzska81
Sziasztok!
Köszönjük a bókokat! Szerencsére úgy tűnik, egywzeri alkalom volt a rossz éjszaka, mert én marha ettem egy kis zöldbabot, de többet nem teszem. Azóta angyal a kiscsajszi! Eszik és alszik!
Olgihoz nem ment be Fekete? Csodálkozom..... Velem annyira rendes volt végig, különösen itt az utolsó napokon, szilveszterkor pl. a rossz nst után kb 1 órával már ott volt. Pedig terhesség alatt soha egy fillért nem fizettem neki, nem fogadta el. Így csak kapocsszedéskor adtam egy nagyobb összeget.
Megírtam a történetünket, ezzel még adós voltam:
31-én a szokásos napi NST-re mentünk reggel fél 8-ra. Az utolsó hét romló eredményei miatt kis gyomorgörcsöm volt, de bíztam benne, hogy az előző 2 naphoz hasonlóan elfogadható lesz az NST. Abból a szempontból azért nyugodt voltam, hogy a dokim egyedül 30-án nem volt itthon, azt meg átvészeltük. Az eddigi legrosszabb NST-t produkáltuk, 0 mozgás, lépcsőzés után is 0, de szó szerint. Még rajtam volt a tappancs, mikor jött az ügyeletes orvos, megnézte, és kérdezte, hogy jön-e be az orvosom. Mondtam, hogy abban maradtunk, ha rossz az NST, ők szólnak neki. Kiküldtek a váróba. majd mikor visszahívtak, mondja az ügyeletes, hogy vetkőzzek, csinál egy amnioszkópiát. Na, ettől már kellően berezeltem, mert annyiszor hallottam, hogy nagyon fáj, különösen akinek hátrahajló méhe van, az enyém meg ilyen… Hát, fájt is rettenetesen, de végül nem tudta megcsinálni, mert a belső méhszájam annyira zárt volt, hogy a néhány mm-es cső sem fért be…. Na, ekkor azt mondta az ügyeletes, hogy be kell feküdnöm a terhespathológiára, ahol csinálnak egy újabb NST-t, ha az is rossz, akkor pedig egy oxitocin-terhelést, hogy megnézzék, hogy viselkedik a baba stresszhelyzetben, ha rosszul, akkor azonnal szülés. A cuccomért még hazajöhettem. Végigbőgtem a hazautat, a pakolást és a visszautat is. Az osztályon újabb NST, ami megint katasztrofálisan rossz lett. Ekkor tudtam meg, hogy az orvosom és az ügyeletes folyamatosan beszéltek telefonon, sőt, míg csinálták az NST-t, a dokim engem is hívott. Visszahívtam és mondtam, hogy megint rossz, annyit kérdezett, orvos látta-e (látta), és hogy akkor irány a szülőszoba és oxitocin-terhelés. Lefektettek az előkészítőben, bekötötték az infúziót és itt már CTG-re tettek. AZ oxitocin adagját folyamatosan emelték, és nézték, hogy reagálunk rá. Nagyon bíztam benne, hogy beindul a szülés… A szülésznő jött vagy 10-szer emelni az adagot, a végén már egy lónak való mennyiséget kaptam, de egyetlen fájásom se lett. Ez kb. 1 órán keresztül ment, ekkor érkezett meg a dokim. Megnézte a gépet, meg hogy mekkora adagot kapok, és rögtön mondta a szülésznőnek, hogy hagyja abba az infúziót, mert nem reagálok rá, felesleges. Azt is mondta, vegyen fel a szülőszobára, innen már csak babával a karomban megyek ki, és addig ő is megy és átöltözik. Laci ezalatt kint ült a szülőszoba előtt, és a doki elmondott Neki mindent, és azt is, hogy itt ma baba lesz, ezt nekem nem mondta… Kitöltöttem egy csomó papírt, kaptam szexi hálóinget, amiből mindenem kilógott… Mire átöltöztem, visszajött a doki, és mondta, hogy csinálunk egy áramlási UH-t. Ez a földszinten van, így a szexi hálóingemben lementem. Ekkor kérdezte az orvos, hogy ugye érzem, hogy ezt a terhességet néhány órán belül be kell fejezni? Mondtam, hogy igen, sejtettem, de ugye nem császár? Erre annyit mondott, hogy de valószínűleg az, mert totál zárt vagyok. Kérdezte, hogy nagyon félek a műtéttől. Mondtam, hogy igen, meg amúgy is hetek óta a szülésre készülök, én szülni szeretnék… Mondta, hogy ezt megérti, de sajna van olyan helyzet, amikor nem engedheti… Kb. fél óráig keresgélte az UH-rendelő kulcsát, de nem lett meg, senki nem tudta, hol van. Így elég szánalmas dolog egy klinikától, de nem tudtak egy nyomorult UH-t csinálni. Ennek ellenére a doki azt mondta, ő az UH nélkül is rá meri mondani, hogy ennek a babának néhány órán belül meg kell születnie. Visszamentünk a szülőszobára és ismét CTG-re tettek, ekkor már a vajúdóban. Na, azt az ágyat nem tudom, kinek tervezték, alig tudtam rá felmászni… Ekkor még egyedül voltam bent, Laci még mindig odakint, épp a csomagokat záratta el. Jött a dokim, hogy 2 lehetőség van: vagy császár hamarosan (szerencsére annyira nem rossz a helyzet, hogy perceken belül kelljen) vagy adnak méhszájérlelőt, amitől majd remélhetőleg beindul a szülés. Kérdeztem, hogy neki mi a véleménye. Azt mondta, attól tart, hogy mivel az oxitocinra sem reagáltam, erre sem fogok, és totál zárt méhszájjal és mesterségesen keltett fájásokkal egy nagyon hosszú és kínkeserves vajúdás várható, ami se nekem, se a babának nem jó. De azt mondta, gondoljam át, van idő dönteni. Felhívtam Anyukámat, aki szó szerint ezt mondta, mint a doki… Ekkor végre bejöhetett Laci hozzám, és elmondtam Neki a 2 lehetőséget. Ő rám bízta a döntést, hisz az én testem, mondta, hogy bárhogyis döntök, Ő mellettem lesz. Akárhogyis készültem a szülésre, az élet közbeszólt, hisz tudtam, hogy Anna babának hamarosan kint kell lennie, sima szüléssel pedig ez ekkor lehetetlen volt. Megszületett tehát a döntés: legyen császár… Szóltam is a dokinak, hogy döntöttünk. Ekkor elkezdtek műtéthez előkészíteni. Hirtelen 3-4 szülésznő ott termett, és percek alatt katétert tettek be, kanült kaptam, Laci olvasta a kérdéseket a császáros beleegyező nyilatkozatról, és írta a válaszaimat. Megérkezett az anesztes, egy fiatal doktornő, aki nagyon szimpatikus volt, kérdezgetett mindenfélét. Aláírtam a nyilatkozatot, jött a beteghordó, és betoltak a műtőbe. Laci az üvegfalon keresztül mindent nézhetett, és mondták, hogy majd a babavizsgálóba beengedik, ha ott lesz Anna. A műtőben átmásztam az ágyról a műtőasztalra, persze ez nem ment egyedül… A műtőasztalon ülve beszúrták a spinális érzéstelenítőt, és a lábamban rögtön elkezdtem érezni a bizsergést. Felfektettek, és pont oda láttam, ahol a dokik mosakodtak be. Kikötötték kezem-lábam, és kipakoltak mindenféle ijesztő műszert. A dokim bejött, elkezdett lekenni jóddal, én nézelődtem volna, de többször rám szólt, hogy csukjam be a szemem, nehogy belecsapódjon a jód. Elém tették a paravánt, és 1-2 percen belül már hallottam az olló csattogását. Ekkor annyira rosszul lettem, hogy szólni sem tudtam, szédültem és elsötétült előttem minden, de szerencsére látszott rajtam, kérdezték, hogy rosszul vagyok-e, bólintani tudtam, kaptam oxigénmaszkot, és jobban lettem. Az anesztes folyamatosan beszéltetett. A paraván mögül néha láttam a dokik fejét. Egyszer látom, hogy a dokim kinéz a babaellátóba, és idegesen kérdezi, hogy hol van a neonatológus. Az egyik szülésznő még egyszer telefonált neki, erre elkezdi a dokim, hogy addig nem vágja a méhet, míg nincs itt neonatológus. Na, ez elég hülye érzés volt, hogy tudtam, ott fekszek nyitott hassal, és egy kicsit leállnak… Kb. 1 percet kellett várni, elkezdte vágni a méhem, és mondták, hogy most egy kis nyomást fogok érezni a hasam tetején. Éreztem, hogy hárman húzgálják a hasam ide-oda. Aztán egyszercsak valami nehezet éreztem a hasamon, kívülről. Rögtön gondoltam, hogy Pöttömke az, de nem sírt…. 2-3 másodperc volt, de ezt senkinek nem kívánom…. Aztán gyengén ugyan, de felsírt. Azt csak utólag tudtam meg, hogy a köldökzsinór 2-szer volt a nyakára tekeredve. Ezért voltak a rossz NST-k és ezért sírt fel később. Ezt persze nekem ott nem mondták, valószínűleg megint rosszul lettem volna, ha ezt ott megtudom… Én is elkezdtem sírni, kérdezte az anesztes, hogy baj van. Hang nem jött ki a torkomon, csak bólintottam a fejemmel, hogy nincs. A dokim annyit mondott, hogy masszív kislány. Kivitték a Picit megvizsgálni. Néztem folyamatosan kifelé, de nem sok mindent láttam, mert a kontaktlencsém nem lehetett bent. Laci ott volt Vele az ellátóban, és beintegetett, hogy minden rendben. Persze ezt sem láttam, az anesztes közvetített kettőnk közt. Bebugyolálva behozták nekem, még mosdatlanul, és adhattam egy puszit. Rögtön kérdeztem, hogy mekkora, de még nem mérték ekkor. Csak később tudtam meg, hogy azért vizsgálták először, mert nem sírt fel rögtön. Időközben összevarrtak, és áttettek az ágyra. Na, ez nagyon fura volt, mintha nem is az én lábam lenne… Mikor toltak ki a műtőből, visszahozták a Picit, mondták, hogy 3050 g (na, ekkor gondoltam, hogy hol masszív ez a kis Drága???) és 47 cm (na, ezzel már arányosnak tűnt). Áttoltak az őrzőbe, a Picit meg levitték az újszülött osztályra. Dokim még bejött gratulálni, és mondta, hogy az én felépülésem ugyan lassabb lesz, de cserébe van egy gyönyörű egészséges lányom! Laci kiment telefonálni, aztán Anyukámék kb. fél óra múlva már ott voltak, és a csecsemősnővér megmutatta Nekik a kis Drágát még lent az újszülött osztályon. Laci visszajött hozzám, és hozták Anna babát is, aki rögtön el is kezdett szopizni, mint egy kis szivattyú. Csak nehéz volt úgy szopiztatni, hogy meg se tudtam mozdulni… A legrosszabb az őrzőben eltöltött 24 óra volt, mert mozogni nem tudtam, meleg volt, teljesen leizzadtam, mosakodni meg nem tudtam… A Picit éjszakára elvitték, és hajnal 5-kor hozták vissza (innentől kezdve már egy percet sem töltöttünk egymás nélkül), de aludni csak egy órát tudtam éjszaka, pedig nagyon hosszú és idegileg kimerítő volt az előző nap. Laci másnap reggel visszajött. Délután felkelhettem, ami meglepően jól ment, tudtam rögtön pisilni és lezuhanyoztam egyedül, így mehettem le osztályra. Ekkor már sokkal jobban éreztem magam, hisz babázhattam nyugodtan!
A bent töltött napok egészen jól teltek. Nem volt bajom a nővérekkel sem, rendesek voltak. Szuper volt, hogy végig együtt voltunk a Picivel, együtt is aludtunk, szuper érzés volt, hogy ott szuszog mellettem! Persze azért nagyon örültem, hogy pénteken már jöhetünk haza!
Egy kis űr azért maradt bennem, hisz a szülés, mint élmény ugye teljesen kimaradt. Persze ez lehet hülyeség, hisz itt most az volt a legfontosabb, hogy egyikőnknek se legyen baja, és ez szerencsére sikerült is. És természetesen egy percre sem bántam meg a döntésem. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha a 2-szeresen rátekeredett köldökzsinór megszorul a szülőcsatornában, vagy egy elhúzódó vajúdásnál ismét romlik a szívhang… Ugyanakkor néha azért van bennem olyan érzés, hogy én nem dolgoztam meg ezért a Babáért, még egy árva fájásom se volt… Szóval ezen azért túl kell, hogy tegyem magam lelkileg, és ez bele fog telni egy időbe.
Minden úgy alakuljon, ahogyan akarod, a tudat, hogy úgy is rosszat jósoltak gátol ebben 
Még csak most indul az év, fejjel fel!!!
Persze vannak emberek akiknek sajnos nem sok ész jutott az életben, és ugysem fogják fel sem szép szóval sem csúnyán hogy változtatniuk kellene.
Ezt leszámítva amúgy minden rendben, nagyon boldogok vagyunk! 
De mondtam Olginak jó kezekben volt, szuper az én orvosom is, nemhiába mindkét gyereknél rábíztam magam és azóta is hozzá járok. 
