A mi szülésünk még Czankkal kezdődött, meg magzatvízelfolyással. Reggel magzatvíz folyásra ébredtem, majd vizsgálat Czanknál, aki Makóra küldött volna… De nem mentünk, hanem helyette az ügyeletes dokit és szülésznőt választottuk a klinikán (amit így utólag egyáltalán nem bántam meg)
Fél 1 körül megérkeztünk a klinikára. Szokásos vizsgálatok, adminisztráció, kúp… majd apa is bejöhetett. Méhszáj kőkemény, csak 2 ujjnyira nyitott. Kb fél 3tól kaptam oxitocint. Szép lassan elindultak a fájások, egyre erősebbek. Kaptam fájdalomcsillapító szurit (nos-pa), meg behozták a gázt…
Eleinte csak néha-néha szippantottam (olyan lettem tőle, mint aki lehúzott pár felest) Közben megérkezett az éjszakás műszak: szülésznő Csilla, a dokik: Pap Éva és Dweik Diána. A szülésznő mikor meglátta, hogy ki lesz az ügyeletes orvos, rögtön mondta, hogy szerencsénk van vele. ( szülés után a doki meg a szülésznőt dícsérte, hogy milyen szerencsénk volt a szülésznővel) Szerintem mindenki nagyon kedves, aranyos és segítőkész volt. Úgy bántak velem, mintha fogadott orvosaim és szülésznőm lettek volna. Nem éreztem semmiben sem azt, hogy kevesebb figyelmet kapnék.
Sőt, épp egy kisebb csapat medikus volt „szolgálatban” a szomszéd szülőszobán, és átjöttek érdeklődni, tanulni.
Sétálgatás, óriáslabdán csücsülés, egyik oldalról a másikra fordulás az ágyon… így teltek-múltak az órák. A vége felé már csak az ágyon feküdtem és szívtam a gázt de rendületlen, már nem éreztem a szédülést, csak azt hogy lebegek és minden lelassult körülöttem. (szerintem ilyesmit élhetnek át a drogosok is, csak fájdalmak nélkül) Sokminden kiesett, néhány kérdésre megkésve adtam csak választ, befelé koncentráltam…
Végül 8-9 lehetett amikor elkezdett puhulni a méhszáj és tágultam is nem túl gyorsan. Miközben nézték mennyire tágultam ki sokkal nagyobb fájdalmakat éltem át, mint a fájások amúgy voltak (nem tudom ez normális-e?)
Végül 11után elkezdődtek a tolófájások,de még nem voltam teljesen kitágulva. További praktikák a szülésznőtől: oldaltfekvés és nem nyomni… (próbáltam, de nem mindig sikerült visszatartani) Már csak azért sem, mert a nyomás alatt nem éreztem fájdalmat, csak ha nem nyomtam. (ezt is furcsállottam)
Bódult állapotomban mindig azt kérdeztem, hogy Nóri, hogy van. Pedig a háttérben hallottam a ctg-n a kicsi szivecskéjének hangját.
Többször benézett egy számomra ismeretlen nő (nővér lehetett, vagy másik szülésznő fogalmam sincs) és mindig mondogatta, hogy nagyon jól csinálom és Nóri jól van, ne aggódjak. Ez annyira megnyugtatott és erőt adott a továbbiakhoz, hogy csak na.
Hiába mondtuk a dokinak és a szülésznőnek, hogy még pénteken szeretnénk Nórival találkozni, mert a nagypapa szülinapi ajándékának szánjuk őt, nem sikerült.
Éjfél után bukkant ki a kicsi fejecskéje (megengedték hogy megsimizzem), majd pár perc múlva magamhoz ölelhettem. 00:25 perckor érkezett meg végül Nóri. Apa elvágta a köldökzsinórt úgy, hogy közben fél kézzel fényképezte amit csinál.
Majd elment Nórival fűrdetést, méricsgélést nézni. Addig én maradtam, még volt egy kis feladatom. A dokik miután megszületett a méhlepény, megmutatták, elmagyarázták melyik fele hol volt, mit csinált… Majd összestoppoltak. Nem is éreztem, hogy gátmetszést csináltak, utólag kérdeztem meg, hogy kellett-e vágni.
Hát a varrást még kicsit gyakorolniuk kell a fiatal doktornőknek (vagy csak túl nagyot kellett vágni és amiatt) 1 órán keresztül varrtak felváltva. Nem győztem mondani, hogy zsibbad már a lábam. Erre a szülésznő is krákogott, hogy az övé is a sok állástól
A cérna is éppen csak elég volt, majdnem hozni kellett még… Mikor végeztek a Diána doktornő maradt, beszélgetett velem míg Nóri és apa vissza nem értek. Elmesélte, hogy az első gyerekénél is a Csilla vezette a szülést. Nagyon nagy szerencsém volt vele. Nem tudom miért, de megköszönte, hogy ezt a szülést láthatta. Látta rajtam mennyire befelé fordultam, mennyire meg akartam szülni Nórit. Mennyire összeszedett, tudatos voltam. (most nem magamat ajnározom, csak a szavait idézem) Nem tudom milyen a többi szülés, így nem tudom mennyiben volt más a mienk.
Mivel a szülés után ilyen sokáig tartott a varrás, már nem vittek át a megfigyelőbe, hanem maradtunk a szülőszobán egy órácskát még hármasban.
Szülés után fél órával már nem is emlékeztem a fájdalmakra, mondtam apának, hogy jöhet a következő
Mire a fürdés után átslattyogtunk a gyerekágyas részre már majdnem 4 óra volt. 5kor ébresztő, de nem voltam fáradt…
Bocs, hogy ilyen bő lére eresztettem, de elöntöttek az akkori érzelmek és újra átéltem néhány pillanatot.