Szép napot mindenkinek!!!!!
Szakad a hó! Ma biztos, hogy be lesz vetve a sárgarépa.
(Így igazi a hóember.)
Nálunk máig tartó szilveszteri buli volt. 10-en voltunk. Gabókám gyönyörűen elaludt, mint az nagykönyvben megírva vagyon és reggel 8-kor babanyelven szépségesen szólongatott bennünket. (Életemben nem gondoltam, hogy ilyen a valóságban is létezik.) Mi pedig még kicsit kómásak vagyunk, mert 3-kor mentek el a barátaink haza. Reméljük, hogy ha kis kerülővel ugyan, de mindenki hazatalált.
( A nagylegénykéim nagyikánál, dédikével kényeztetődtek ez idő alatt.) Végülis annyi sütit hoztak a barátaink, hogy jó dolgom volt, én csupán malachusit sütöttem és lencsét főztem. A husi finom volt, de nem gondoltam volna, hogy a 3kg-os malaccomb secpec alatt elfogy. Volt hozzá majonézes burgonyasali és görög sali is, de ezt sem én készítettem. (Tényleg nagyon jó dolgom volt.
) Szóval ez volt a vacsora, hogy ne éhgyomorra guruljanak le az alkeszes kornyasztók. Vacsi után Activiti Junioroztunk.
Felnőtteknek valót ugyanis még nem hozott eddig a Jézus. De majd még időben mi is megírjuk neki.
Szóval, jól telt a szilveszterünk, buli volt!:wink:
Kormi! Amikor olvastalak -bocsi, de tényleg így volt- nagyot nevettem. Kb. 5 ével ezelőtt nálunk is hasonló volt a helyzet. Én is készültem az itthoni szilveszterre és 11-kor képszakadás, elaludtam. Utána apa már hiába ébresztgetett éjfélkor. A legszebb, hogy nem is emlékeztem arra, hogy ébresztgetett, pedig a szopi miatt akkor is no alcohol mozgalom volt nálam. Bezzeg amikor Ádi babám nyikkant egyet, úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit puskából lőttek ki. Legalábis életem párja ezt mesélte.
Sáros vulkánról készült fotók nagyon jók. Talán csak a Nat. Geogr. Chan.-en láttam hasonlót.
Mütyürke! Nálatok is bárányhímlő? Olyan sok helyről hallom a napokban. Nagyon-nagy az esélye, hogy Ilka is elkapja, de néhány pöttyel ő is túllesz rajta nagyon hamar. Már nem tudom, hogy hányadszor írom, ezért bocsi ha valakinek már a könyökén jön ki, szóval nálunk Ádikám 3,5 hónaposan kapta el természetesen Petitől. Én adtam neki az ellenanyagokat rendesen a tejcsivel(milyen jó, ha az ember lánya anyakorban már védett!) és így 9 pöttyel letudtuk a bárányhímlőt. Most a napokban gondolkodtam el azon, hogy lehetne Gáboromnál is valami hasonló dolog és akkor egy életre (talán) védett is lenne.
De lesz ami lesz, majd ennek is eljön az ideje, nem siettetem.
Gratula a fogacskához.
Ági! Így utólag Isten éltessen sokáig egészségben, boldogságban! Mesélj Ádámról, hogy mit csinál, milyen jókat eszik, stb.! Fűszerkeveréket a DM-ben is lehet kapni és a bioboltokban is többféle között lehet választani. Én a só nélkülit szoktam venni.
Na, már megint szómenésem volt, bocsi a terjedelemért.