Új privát üzeneted érkezett!

Köldökcsont leesik 2-3 hét alatt, nekünk még a koraszülött osztályon leesett 6 naposan.Jó erősen kell kenegetni alkohollal, hogy felemelitek a csontot alul majd dörzs,majd felül és dörzsi, aztán hintőpor.Nem kell óvatosan, de ne is erősen, inkább határozottan.

Napirend:

mi kialakítottuk, reggel 6, 9, 12, 15, 18 kaja, 20.30 fürcsi, 21 kaja, és igény szerint éjjel, ez álalában hajnali 2kor van, de van hogy alszik végig.
Meg ha sokat eszik este 21kor, akkor tud 6ig aludni.Mi elértük a 150 ml/kajálás adagot! :lol: Napi 2x kap anyatejet, minden reggel 9kor és délben, a többi táp.

Elég lassan szoktunk rá, és kemény küzdelem volt de megérte, mert óramű pontossággal kel és eszik.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönöm a sok jó tanácsot, legalább most már látom hogy máshol hogy megy, mert én is sokkalom a 10 alkalmat, főleg azért mert még igazán nem indult be a tejem ezért minden szoptatásnál anytej után tápszer. És egyenlőre még tápszerből kap többet. Ezt a tíz alkalmat nem is tudjuk tartani mivel Levike többet aludna, és időbn alig lehet felébreszteni, és ekkor nem tudom szoptatni, és így csúszunk is.

Meg azt láttom rajta, hogy így egyre fáradtabb és képtelenség felébreszteni, mert ugye a szopizáshoz erő kell neki! :oops: :oops:
Szóval úgy érzem hogy ez egy ördögi kör!!!!
Szóval ma hagyom aludni és megvárom hogy felsírjon. Kiváncsi leszek így többet fog-e szopni. Szerintetek??????

Kia: Levid csak anyatejet kap?

Lafead: Babókád egyszerre 150 ml kap egy-egy kajáláskor?
2 hetesen ennyire meg lehet növelni az adagot???
Neked beindult akkor már rendesen a tejed? Ciciből kapja az anyatejet vagy lefejed és cumiból?

Mertén attól félek, hogy ráönn hogy cuminból könnyebb és csak cumizik a cicin.

A képek tündériek a picikről. Látom mindenkinek van egy fa alatti képe!!!!! :D :D :D

Puszi!
Anna
Kép
boganna07
 
 


Nekem nincs fa alatti kép. Majd ma... Mi 6-8 alkalommal etetjük egy nap, ahogy kijön... Van hogy 120-at eszik, van hogy 40-et. Én nem adnék neki olyan sokat tápit. Amikor 1 hetes volt 10-20akat evett. Az elég neki. Annyi sincs? Ha meg alig kel fel, az azért van mert olyan sokat evett. Ma a szobájában aludt. Megint ugyanaz, este 10-től fél egyig kajált 10 perces szünetekkel, majd kitágult a kis szeme. Na akkor megint hajnal ötig menni fog a viháncolás. Betettük a szobába, fél órát kesergett, azóta nem kelt fel...Ma már ébresztgetni fogjuk egész nap folyamatosan, és akkor éjjel alszik. Az a baj, hogy felcserélte. Infacol annak válik be, akinek túl sok a szél. Nekünk teljesen eltüntette, és a kaki is bennmaradt. Viszont a kamilla úgy néz ki használ. Ő is kap egy kicsit, én meg iszom, mint a veszedelem, szopi teával együtt. Anna! Két szopi között fejegesd a cicid. Nem baj, ha semmi nem jön, az is segít, és szopi elött két órával fejd, mert egy óra múlva újra termelődik, tehát két óra alatt biztos. És próbáld tartani a 3 órákat napközben, mert akkor nemcsak a baba a cicid is beáll.

Kép
nyafi
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszönöm a sok jó tanácsot :) így már nyugodtabb vagyok a napirenddel kapcsolatban.

Lafead: Ti hogy értétek ezt el? mindig felébresztetted és lassanként megszokta? Nektek nem zavar be a rendszerbe az ébren töltött idő?? mert nálunk Bence viszonylag pontosan 3 óránként eszik magától (csak anyatejet), de ahhoz hogy ne legyen nyügi éjjel, igényli a fenntlétet a reggeli második etetés után 8-9 között és este még fárasztjuk a fürdetés előtt ami már minden időpontban volt és ilyenkor elcsúszik az etetés is :shock:

Egyébként nagyon tetszik a napirendetek, mi is megpróbálnánk. Hány hónapos koráig kell 3 óránként etetni egyébként, mikor várható változás?

Betti/ Cicus! remélem jól vagytok és már babáztok!!!!!!

puszi: Zsuzsi

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Azt elfelejtettem hogy nálatok meddig tart egy szopi? mert nálunk a 25 perc nem működik...kb 10 perc alatt már alszik is a cicin és utána noszogatni kell. Így kb. 40 perc úgy hogy előző mell 10 perc új mell 30 perc.

puszi:

Zsuzsi

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Sziasztok!
Ma jöttünk haza a kórházból.
Majd még jelentkezem fotókkal stb..
Panka december 24én 14 óra 20 perckor 3210 grammal és 51 centivel született természetes úton.
Majd jövök.
Puszi :)

dhbetty
 
 


Betty, gratulálok!Szép ajándék!

Mi úgy értük el, hogy ébresztettem mindig, és megszokta. Mai napig is ébresztgetem, ha nem akar kelni ez alól az éjjel kivétel, ott sírásra adok kajá neki. Ez ma pl. hajnali 2kor volt. De reggel 6tól már tudja és jelzi, h eltelt 3 óra!!!
Noszogatni muszáj, mert ha csúszunk, nem hagy alzdni éjjel minket.
Mellesleg nappal alig alszik, szeret fentlenni és nzelődni, ha alszik nappal, esti fürcsi előtt alig hagyom aludni hogy fáadjon estére.
Mi egy nap kivételével végigaludtuk az éjjeleket hogy hozzászokott ehhez a napirendhez.

Nekem nincs anyatejem, az anyatejgyűjtőből hozzuk neki és ismerős aott még fagyasztottat.Napi 2x kap anytejet, többi tápszer. Anyatej csak főétkezésre van, reggel 9kor és 12kor, hogy szokja, hogy azok más kaják és megszokja, hogy akkor mást kell ennie. 2-3 hónaposan lassan rátérünk a normál kajára, mi nem követjük a hagyamonyáso nézetet, hogy ne egyen semmit 1 éves koráig, ez nem jó, igénylia kaját a normál kaját.

Szopi 2 hetes koráig másfél órás volt, pedig akkor még 50nel küzdöttünk, most már a 150-170 lemegy 40 perc alatt ha meg éhes 20 perc alatt is.De közben 3x pihen, büfizik mindig.
Vendég
 


Sziasztok!

Betty hatalmas gratula a kis Kép

Majd még jövök jönn a szoptatás!!

Puszi! Anna

Kép
boganna07
 
 


Sziasztok!

Levi csak anyatejet kap...
Most pl. evett, nem tudom mennyit... bealudt, amíg én kifejtem a még bent maradt majdnem 50 ml-t.
Sajna felébredt - mert a pelust ki kellett cserélnem, volt benne "ajándék".
Most ismét alszik, de előtte a kifejt felét megitta.

Imád enni a kis tokás :lol:

Betty
Gratulálok!!
Tényleg gyönyörű ajándékot kaptatok!

Várjuk a képeket és a beszámolót...

Lafead
Gratula a napirendhez!
Szerintem nekünk soha nem lesz ilyen pontos..
A tigrises kép nagyon jó :wink:

Anna
Levid egyre erősebb lesz, egyre kevesebb idő alatt fog jóllakni, nem lesz olyan fáradt....
Én ezt tapasztalom!
Kitartás!!

Nyafi
Várjuk a képeket!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Újra itt.
Szopcsi, kakis feladat és sírás után.. :lol:
:lol: A szüléstörténet:
Vasárnap, 23án 10 körül jöttek a 10 perces fájások. Elküldtek sétálni, de nem sűrösödtek. Hazaengedtek, hogy majd jeletkezzek ha változás van.
Hétfő reggelig nem változott, de azért addigra már az is eléggé kimerített, mert aludni sem tudtam. Gondoltam mi lesz később.. :shock:
Aztán 6 körül már 7 perceseket tudtam mérni. Visszamentünk a kórházba, megvizsgáltak, még semmit nem tágultam..
10kor kértem a PDA-t, mert nagyon fáradt voltam, akkor már hozták az oxitocint. Az megváltás volt. Kb délre meg is volt a 10 cm. Tolás..kb másfél óráig küzködtünk Pankámmal mire sikerült napvilágot látnia.
Kívül kevésbé szakadtam, mint belül.Azt hiszem a kintit 4, a belső varratot 6 öltéssel letudták..
Összességében mégsem volt annyira vészes, csak nagyon elnyúlt és az utolsó 1 óra volt komoly..
Az epidurális sokat segített. Pedig ellene voltam, de olyan fáradtan nem mertem bevállalni.
Már jól vagyok, ülni is tudok.. :)

(Nektek is fájt az első napokban a szoptatás?)
Linus? Anikó?

Néhány kép.
Kép Kép

dhbetty
 
 


Sziasztok!

Lafead:üdv köztünk.

Betty:mégegyszer gratula Pannához,gyönyörű angyalka.Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kívánhat az ember. :)

Napirenddel kapcsolatban:először is lekopogom(kopp-kopp) nálunk is kialakult valami rendszer. :)

Így kezdünk:6,9,12,15,18 evés ami kb fél óra(persze nálunk is előfordul némi csúszás) 8:40 pancsi 9-kor etetés aztán éjfélkor kaja majd megint 3,6,9 stb....
Így viszonylag az éjszakák is elviselhetők,2 és fél órákat tudunk aludni és ez nekem aranyat ér....

Rájöttem,hogy mivel csesztem el eleinte:
1.ha éjjel felkelt enni,mindig felkapcsoltam a nagyvillanyt,h tisztába tegyem stb...persze,h kipattantak a szemei és 3 órákat virrasztottunk utána...

2.Éjjel 20 ml-vel kevesebb tápszert adok neki(egy csomóan azt mondták,hogy kevesebb kajával hamarabb elalszik a baba.) :shock:
Kipróbáltam és nekünk bejött... :)

Épp ma vagyunk 5 hetesek. :D :D :D

Cicusról tudtok valamit?
Vendég
 


Sziasztok!

Betty GRATULAAAAA nagyon gyönyörű a kislányotok :D Amikor megláttam a képeket rögtön az ugrott be hogy olyan mint egy kis angyalka a kis szőke hajával.....nagyon édi :!: És lám pont dec.24.-én látta meg a napvilágot :)
Neked sem lehetett könnyű a szülésed de a lényeg hogy túl vagy rajta és pozítívan emlékszel vissza rááá!

Lányok ez a napirend téma jó hogy feljött....mert nálunk is felcserélődött a nappal és az éjszaka....ráadásul a szopi is egyre nehezebben megy.....most is bealudt a cicin a kis drággaaa....de már szirénázik is....hagyom egy kicsit hagy sírjon....megpróbáljuk a minnél kevesebb tápit ahogy Nyafi írta...muszály mert képzeljétek már migrénes fejfájásom van ami nálam a hormonok miatt szokott lenni vagyis sógornőm is mondta hogy valószínű nagyon keveset szopizik és így el fog apadni a tejcsim és visszaáll a hormonháztartásom...tehát jön a peteérés ill. menstruáció...nekem mindig akkor fájt a fejem amikor megjött ill. megvolt.Szóval mostanában nem méregettük mennyit eszik ciciből lehet hogy hiba volt....mert én abban a hiszemben voltam hogy szopizik azért valamicskét....de nem így van.....délután....megmértük cici után....pedig 1 órát rajta volt...és a mérleg 1 dekát nem mozdult...szóval teljes az elkeseredésem....úgyhogy most harc lesz....cicilünk és kész tápszer egyre kevesebb lesz nincs mese...és fejek ezerrel mégha semmi sem jön akkor is....remélem Nyafi beválik amit írtál!

Kia az Infacol ára kb.1000 Ft körül van és nem vény köteles...nekünk bevált....az is igaz amit Nyafi írt szóval....picit megfogja a hasit...de nálunk ez úgy van hogy egyszerre pakol ki 4 adag kakit...de egyáltalán nem kínlódik......az viszont érdekes hogy így kezd kicsi lenni a pelus :D

Naahhh megyek megpróbálok szoptatni remélem nem alszik be Réka!!!

Puszi
Niki
Vendég
 


Sziasztok!

Most épp vacsi van, addig írok..

Betty szép hosszú szülés volt.
Panka nagyon szép baba!

Kingii
Szóval még kevesebb fény legyen? Lehet nekünk is ez a gondunk a hasfájás mellett.
Nem a nagyvillany mellett, de "fénynél eszünk".

Niki
Köszi a tájékoztatást.
Remélem a tej beindul!

Jó éjt!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kingii, akkor mi nagyjából egyszerre etetünk!

Éjszakai fényt kell felszerlni, az elég!Ez egy pici fény, de pont elég peluscserére és zabbantásra, ha nagyobb fényt csinálsz, te is és baba is felébred és a baba nem érti, most nappal van vagy mi a fene!Szóval nem szabad lámpát oltani.

Képzeljétek, 2480 grammal születtünk és ma 3130 grammok voltunk!!!Hízunk!!!!!!!!!!!4És zabálunk, ma egész nap 160-akat ettünk!!!!
Vendég
 


Betti gyönyörű a kislány!
Lányok nekünk felcserélte a nappalt az éjszakával és ha nappal ébren akarjuk tartani nem kel fel semmire. Ti mit csináltok, hogy ébren legyen?

Kép
nyafi
 
 


Nyafi, én a fülét, kezét piszkálom, és végső kétségbeeséskor meg a vizes hideg kezemmel törölgetem a fejét.
Vendég
 


Sziasztok!

Nálunk eddig szerencsére az éjszakák nyugisak, éjfélkor van egy etetés, utána kétszer ébredt fel, kajcsi aztán vissza alszik!
Lányok ez csak az elején van így????? :shock: :shock:

Niki: Én is pont ettől félek amit te leírtál, mivel nekem sincs még annyi tejem az etetéskor 10 ml-ket szopik aztán vagy hiszti vagy bealszik, ezért is húzódik el kb. egy óráig az etetés. Annyira szeretném én is ha több tejem lenne. Iszom a rosszabbnál-rosszabb ízű tejserkentő teákat, de már az íze miatt sem aggódom csak induljon meg a tejcsim jobban. Anyukám is sokat szenvedett a bátyámnál és neki csak 4 hétre a szülésre indult be csak igazán. Én is fejek a géppel a mellbimbóimat szinte már nem érzem, de nem adom fel!!!!!!!
Szóval fel a fejjel, mert nem vagy egyedül!!!!

Nyafi nagyon jókat írtál köszi, az etetések után fejegetek igaz nem sok jön, de legalább stimulálja a cicimet, ugye??? :wink:

Betty, tényleg csodaszép a kis babókátok, mennyire fura hogy No.-ba már másnap haza engednek. Nekem is fájt az elején a szoptatás de ha lesz elég tejed ez megszűnik szerintem, meg hozzászokik a melled. Neked megindult már a tejed?

Kia úgy irigyelek hogy neked ennyi tejed van!!!!!!!

Na megyek mert jönn a házidoki!

Puszi!

Anna

Kép
boganna07
 
 


Sziasztok!!
Hát..kemény volt az első éjjelünk. :shock:
Fél12től fél6ig tartott, annyira fájt a pocakja. Nagyon sokat sírt, a szívem szakadt meg.
Még de is folytatódott, most (lekopogom) szunyókál.
Hozattam infacolt Mo-ról, azt kapott, szerintem segített.
Most várom a védőnőt, sajnos nagyon kiszáradt a mellbimbóm és fáj szopizás közben, kapok rá krémet.
Eddig úgy tűnik van mit ennie.

Anna! Végülis harmadnap engedtek haza, de azt otthon is megteszik ha nincs semmi probléma, nem?

Vajon Linussal mi lehet? Cicust is biztos engedik haza mostmár ha nem volt gond.

Juteszembe..használtok hasleszorítót?
Én kaptam egyet, van minek visszamennie.. :roll:
Csak 5 kg-t veszítettem a szülési súlyomhoz képest.. :?

dhbetty
 
 


Sziasztok!

Lafead gratula a gyarapodáshoz.

Mi 2 hetente szoktuk mérni Flórát,és csak most esett le,hogy 5 hét alatt 1 kg hízott.Szerintetek ez normális dolog?Nem akarom,hogy szegényke elhízzon....Ku...a tápszer :x :x

Még kislámpát sem kapcsolok,zsebembe az elemlámpa bekapcsolom ha szükség van rá.Ennyi az éjszakai világítás.

Betty:én nem használtam hasleszorítot,de meg is bántam. :(
Ha elkezdem ringatni a csípőmet ugy mozog a hasam,mint egy NAGY adag kocsonya.
Vendég
 


Sziasztok!

Betty nekem azt mondták hogy ne használjak hasleszorított mert akkor nem edzem a hasfalamat, de lehet hogy ez csak császár esetében van így. Igen itthon 3 nap után mindenkit haza engednek valahol a császárosokat egy hétig is bent tarthatják. Én annyira irigyelek hogy ennyi vajúdás után sem hagyott benned rosszat a szülés!
Nekem elég nehéz volt, és talán a mai napig is érzem hogy le vagyok törve hogy nem természetes úton jött a világra. Tudom hülyeség mindenki ezt mondja, meg hát nem is lett volna más megoldás. Csak a lelkemben azt érzem hogy ha ez történt volna velem régebben nem lettem volna képes megszülni.

Ma a férjecském elintézte az összes papírt ami,kellet a Tgyáshoz, Családi pótlékot, meg az Egyszeri Anyasági támogatást. Lányok figyeljetek nagyon, mert Családi Pótlékot,és az az Anyasági támogatást januártól a MÁK intézi és nem a munkahely!!!!!!!!!!!

Ma volt a gyerekorvos, nagyon meg lettünk ám dicsérve!!!!
Kicsit megnyugtatott a fejéssel kapcsolatban!!! :D :D :D

Puszi!!!!
Anna
Kép
boganna07
 
 


Kingíí neked sincs elég tejed?
boganna07
 
 


Kingii, sztem egy a lényeg, hogy jóízűen eszik!(szinte tök hasonlóan neveljük a babákat ,hasonlóak a módszereink, ahogy olvaslak)

Hasleszorítót én ishasználok, császáros voltam, és mégis felteszem, pedig szt mondták bent a kórházban, hogy hülyeség.

Betty, kezdeti idpben megy le kevesebb, aztán néhány nap, egy hét után lemegy a maradék víz és a méh is egyre kisebb lesz, nyugi, megy még le!
Vendég
 


Sziasztok!

Mi jól vagyunk, ma volt a védőnő és szépen alakul a köldökcsonk. Tegnap elkezdtük a lodzsán levegőztetni Bencust. Fél órával kezdtük, ma 35 perc volt, de ugy tünik élvezi, jó nagyot durmol.
Elkezdtem én is napirendre szoktatni, bár még vannak csúszások...de igyekszünk :)

Haskötö: Szülés után nagyon lógott a hasam és érzésre is kellemetlen volt, nekem az osztályon a nővér kifejezetten szólt hogy hordjak. Én hordtam is amig erős vérzésem volt és hálós bugyit hordtam ez kb. 5-6 nap volt. aztán a szoptatástól elkezdett visszahúzódni a méhem és mostmár alig van pocakom. Én is azért nem hordom már hogy dolgozzanak a hasizmok.

Tejcsi: nekem ugy tünik van elég egyenlőre :) , de időnként fejem és iszok Görögszéna teát és a magját is megeszem. Mindenkinek ajánlom!!! ez van a More Milk nevű kapszulában is és az is nagyon jó.

Mellbimbó: nekem nagyon kisebesedett mire hazajöttünk, aztán itthon 2 nap alatt helyrejött, mert hagytam a tejcsit megszáradni rajta, levegőztettem, és kentem az Avent bimbóvédő krémjével. Ezt le sem kell mosni szoptatás előtt.

puszi mindenkinek:

Zsuzsi Kép

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Sziasztok!!

Nem akarok panaszkodni...de teljes a káosz nálunk.Olvasgatom a novemberi topikot is és látom mindenkinél legalábbis a többségnél ugyanez a probláma.....hiába "suttogózom"(A suttogó titkai) én is .....tegnap próbáltuk ébren tartani a drágámat ez sikerült is de nem azért mert mi úgy akartuk hanem mert ő....du. elaludt és próbáltuk felkelteni de semmi nem használt....tényleg mindent megtettünk!Éjszaka ugyanaz már 4. napja.Egyszerűen nem tudjuk álomba ringatni...semmi nem segít.....most kivételesen alszik de csak azért mert hulla fáradt és a cicin bealudt....így hagyjuk aludni.....én már nem próbálok napirendet kialakítani.....tudom kellene...de megvárom a bűvös 6 hetes kort...meglátjuk mi lesz...addigis zombiként éljük mindennapjainkat :D
Amúgy annyira imádnivalóóóóó :D Megtudnám zabálni :)

Kingii tetszik ez a zseblámpás módszer...nekünk is meg kellene próbálni :D

Eddig használt az Infacol mostmár az sem :( Csak nagyon ritkán kakil a drággaa és mostmár a pocak is fáj tőle...szóval nálunk csak ideig óráig tartott a hatás sajnos :( Mostsem kakált még ma és kőkemény a pocak:(
Mit tanácsoltok?Próbáljam meg a kamillát?
Nyafi milyen arányban csinálod a teát neki?

Kingii nekünk is 2 hét alatt 450 gr volt a hízás...szóval szerintem az 1 kg normális.

Tényleg Linussal mi lehet nagyon eltűnt!
Remélem Cicus is hamarosan jelentkezik!

Naahh puszi nektek!

Niki
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Eltűnésünk oka: MEGSZÜLETTÜNK!!!

Kristóf cica december 24-én, Szenteste, 18:38-kor, 55cm-rel, 3,39 kg-mal jött a világra.

Később beszámolok....
Íme képek:

Kép Apa és Kristóf

Kép

Kép
linus
 
 


Az egyik kép lemaradt:
Kép Első körülnézés

Kép

Kép
linus
 
 


Linus! Nagyon édes kis tündér.
Nem alvás. Úgy néz ki nem vagyunk egyedül.
Anna! Ne fejd addig míg fáj, inkább többször picit, de tényleg picit. Bűvölgesd finoman az agyad arra is hallgat. Ne izgulj. Babának van annyi amennyi kell.
Kamilla! 125ml forralt vízbe egy csapott kanál cukor, egy filter kamilla 7 mp-ig. És te meg igyál vagy 5öt amíg be nem áll. Aztán elég egy nap egy kamilla. Én a laktoherb mellé iszom. Ja, Anna. Én napi 5-6ot ittam, már csak 3-at. És amit kívánok azt megeszem. Pl: segít köményleves, madártej, alkoholmentes sör.

Kép
nyafi
 
 


Linus, gratulálok!
Vendég
 


Linus
Nagy-nagy GRATULA a karácsonyi ajándékotokhoz - Kristófhoz!!
:P

Holnap talán jövök és írok....

Sziasztok!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Először is hatalmas gratula Linus a ti kis Kép!!!

Nyafi köszi a tanácsot, én is érzem hogy jobb ha nem várom meg míg fáj fejés közben mert akkor a következő szopinál annyira fáj hogy nem tudom fejni.

Niki neked hogy megy a szopitatzás, több már a tejcsid???

Mi lehet Fcicussal????????? Nem tud róla senki semmit????

Levi baba annyira jó alvó hogy már most végig aludná szinte az egész estét annyira fáj a szívem de azért legalább egyszer fel kell ébresztenünk szopizni. Szerintetek ez normális hogy ennyit alszik??? Anyu azt mondta hogy ez normális hiszen ilyen pici babának napi 20 óra alvás kell. A maradék négyben meg eszik.

Puszi Mindenkinek!
Anna
Kép
boganna07
 
 


Sziasztok!

Újra itt, kicsit több mint 1 hét kihagyás után :D

Az ok, hogy megszületett december 20-án 5:35-kor Patrik! Nagyon édes gyermek, és nagyon tudta mikor kell megszületnie, ugyan sokat mondogattam neki a pocakomban, hogy legkésőbb csütörtök éjjel ki kell bújnia és akkor hazaengednek minket karácsonyra! És így is lett.
Napközben szaladgáltam jobbra, balra... Kimentem a barátnőmért a repülőtérre, elhoztam, kocsikáztunk délután, főztünk este... Mikor már épp aludni akartunk éjjel 1/2 2 fele, jött egy fájásom. Nem tudtam, hogy mit is kell pontosan éreznem, de nagyon fájt. Elment a férjem zuhanyozni, én is és semmi... Aztán miután lefeküdtem már egyből 5 perces fájásaim lettek. 3:17-kor beültünk a kocsiba, hogy akkor irány az Uzsoki! Mire odaértünk már 3 percesek voltak a fájások és 2 újnyira ki voltam tágulva! Ment minden a maga útján. A kisember nem sokat kérdezett, 3,5 óra vajúsás után megszületett!!! Annyira szép volt és békés! Rámrakták, nyüszögött még kettőt és kész, utána egy hangja nem volt.
Ugy éreztem mikor ránéztem meg az apukájára, hogy most lett kerek egész a világ, eddig közel sem volt az! Tényleg egy csoda!

Nyafi köszönöm a gratulációt a másikban :D
Sajnos tejem még nincs annyi, hogy teljesen elég legyen, éjszakára kell egy kis tápszer, de iszom teát, eszem kapszulát... remélem megteszi a hatását!

Linus: GRATULÁKOK KRISTÓFHOZ!!! Nagyon szép baba!
Én is teszek majd fel képeket, de nagyok és le kell őket kicsit butítani.

Felébredt, megyek gyorsan, megetetem :D

Jó pihit mindenkinek!

Kép
zuzmara08
 
 


Isten éltesse Kristófot és Patrikot!!!

Linus!
Hát egy napon sikerült? :)
Akkor nektek sem lesznek unalmasak ezentúl a Szentestéitek!
Fa melett még tortáról is gondoskodnunk kell. :lol:

Zuzmara!
Örülök, hogy ilyen "könnyen" ment minden.
Én is próbáltam Pankával beszélni ezügyben, de ő hajthatatlan volt.
A karácsonyom így is felejthetetlen volt. :wink:

Tejügyben mi is ma indultunk be, remélem lesz elég és sokat eszik majd a kishölgy, mert kicsit besárgult. :(
Jó sokat csuklik, de nem érdekli eddig. A pocakban is mindig ezt csinálta.

dhbetty
 
 


Sziasztok!
Most volt annyi időm, hogy visszaolvassak...
Betty!Gratulálok Pankához!!!Hát igen, kicsit jobban oda kell majd figyelni, ne érezze úgy a gyermek, szülinapja nincs is.Bár őszintén szólva, én nagyon rülök, hogy egy ilyen ünnepkörhöz kapcsolódik Kristófunk születése :)

A mi történetünk:kértük Kristófot, hogy 23-ig maradjon bent, mert apa rengeteget dolgozik (aztán meg lesz egy hónap szabija), és nehézkes lenne Pestszentlőrincről Szentendrére, majd vissza a Nagyvárad térre kocsikázni gyorsan.Szóval Kristóf úgy döntött, hát akkor 24-én már mehetek!
Reggel negyed 6-kor elkezdett folyni a magzatvíz.Bementünk a kórházba, de fájásaim délig egyáltalán nem voltak.Mivel csak egy ujjnyit tággultam addig, kettőkor feltettek egy vízzel tágítható lufit a méhszájhoz.(Akinek ilyen nem volt, ne is akarja megtudni, milyen :) )4-kor már 2 perces fájásaim voltak, amire az ügyeletes szülésznő azt mondta, ez még csak előfájás. :twisted: Fél 6-kor már a falat vakartam.A tolófájásoknál egy ponton majdnem feladtam, aztán -apró gátmetszéssel-sikerült természetesen a világra hoznom Kristófot, akitől azóta is csak olvadozunk Apával.

Hát ennyi, persze nektek ez már ismerős, anyukák, semmi izgiset nem tudtam produkálni.

A kórházi három napot gyűlöltem: gondolhatjátok, karácsony összes napján a kórházba lenni, a munkától undorodó csecsemősök között...(mellesleg pont ettől féltem még a várandósságom alatt...)

A tejcim szerencsére megindult, hacsak rágondolok Kristófra, tejfoltos lesz a pólóm.Apa jókat nevet rajtam :)

Most ennyire volt időm...síííííííráááááás...... :?

Kép

Kép
linus
 
 


Sziasztok!!!

Naahh én is itt....először is GRATULÁLOK LINUS és Zuzmara:!: :!: :!: Gondoltam én hogy valami történhetett :D
Akkor megvan a kis fütyis angyalkánk is :D
Nagyon cuki pofi Kristóf is:)
Linus szó se róla téged is jól megkínoztak de hidd el jobban jártál hogy sikerült természetes úton világra segítened a te Kristófodat:)
Zuzmara te pedig nagyon ügyi vagy le a kalappal:)

Húúúú ma milyen napunk volt...elég nyügi volt ma Réka nem csoda hisz képzeljétek már 3. napja nem kakilt a mi kis drágánk....már tiszta para lettem...csak azt láttam egész nap hogy küzd szegénykém :(
Apucinak is el kellett mennie du. így kettesben maradtunk...aztán megjött apa és kibontottuk manó pelusát ...etetés előtti pelusozás.....apa meg is indította a kakit...muszály volt hőmérőzni....naaa dee mi még ilyet nem láttunk....csajok....mintha a fagyigépet elindították volna...csak....jött...és....jött...kb.6 db pelust és egy egész doboz törlőkendőt elhasználtunk....kb. 20 percen keresztül csak...jött és jött.....de hála az égnek már nem kínlódott a drággaaaa.....most evett és kidőlt....bár már a cicin bealudt...nagyon elfáradt a lelkem.
Természetesen kamilla teáztattam elég sokat napközben....ezúton is köszi Nyafi a tippet....szerintem sokat segített :!: Örök hála :!: :D

Anna fejegetek-fejegetek...kb. 20-30 ml amit szopizik 2 ciciből...bár szerintem jönne több is csak bealszik....teszek fel egy képet is erről mármint a bealvásról :)

Jó éjt mindenkinek!!!Szép álmokat a babáknak!!!

Niki
Vendég
 


Kép A mérlegen is alszik semmi reakció...:)
Vendég
 


Sziasztok!

Sok szép babát látok :lol:
Gratula mindenkinek!

Zuzmara neked is Gratulálok a kicsihez!

Tej... Nektek mennyi van össz?
Nekem most este úgy 130 volt. 110-et evett és még fejtem..

A hasa még most is fáj sajna, a kaja utána böfi alig akar kijönni, ölben van még egy kicsit, ha lefektetjük jön vissza a tej :? Még akkor is, ha pl. csak 60-at eszik és bealszik...

A kamillát ő is iszogatja...

Nagyon nehéz... Remélem 2 hét és minden jobb lesz.

Anyu most itt van pár napig, így kicsit pihenek nappal is :P

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Úgy látom nem csak nekem van "gondom" a szopizással és az idővel. Patrik elég rendszertelen még, remélem előbb utóbb beáll... Tejem nekem sem volt, így minden szopizás után kapott tápszert is. Szerencsére ma már le tudtam fejni 80ml. Szedek kapszulát, iszom a szoptatós teát, és már csak a fürcsi után kap egy 40ml tápszert, de szerintem ma már ezt is elhagyhatjuk.

Nálunk is az a legnagyobb baj, hogy annyira beájul a cicin, hogy nem tudok bele életet verni. Annyira édes, mint egy rongybaba... lóg keze lába :D Csinálhatok vele amit akarok, semmire nem reagál. Arcsimogatás, fülpiszkálás, fény, csiklandozás..... semmi! Csak mosolyog és alszik tovább! :) Egy ismerősömnek tanácsolta a védőnő, hogy csípje meg a baba sarkát! Nem tudom, hogy mennyire kell megcsípni, de nekem nem jött be, valószínű nem csináltam jól, de nem is nagyon volt szívem a sarkát csípkedni...
A köldökcsonkunk még nem esett le, lehet, hogy kevés alkoholt használok? Végül is nem a púder szárítja le?

Kép
zuzmara08
 
 


Szia Zúzmara! Próbáld meg, hogy kibontod a lábát a jó melegből, ne legyen rajta se rugi, se zokni. Ha picit fázik, akkor felébred. És ha meleg van a lakásban, akkor nézd meg mit csinál, ha csak bodyban szoptatod. Úgy kimelegszenek szopi közben, hogy attól is bealszanak ám.

Kép
nyafi
 
 


Szia Nyafi!

Köszönöm a tanácsot, most épp alszik a Manó, de már ébredezik, és ki is próbálom... :D Elég meleg van nálunk, bár néha remeg az alsó ajka, de nem hiszem, hogy attól lenne, hogy fázik. Bár én nagyon fagyos vagyok, remélem nem rám fog hasonlitani ebben. A füdrővizet minden esetre szerintem nem találja kellően melegnek...
Szóval ha felébred mindenképpen megpróbálom, hogy kicsit kicsomagolom a rugiból :)
És persze beszámolok, hogy-hogy viselte.
Ma itt volt a dokinéni és szerencsére mindent rendben talált. Picit pityeregtünk, gondolom nem szerette, hogy macerálják. Nem volt jó nézni, hogy miket csinál vele, úgy sajnáltam szegényt :(

Megyek meg felébredt, nyüszög mint egy kismacska, annyira ééédes :D

Mégegyszer köszi Nyafi a tippet! :)

Kép
zuzmara08
 
 


Lányok, mi van Cicussal??

Kép

Kép
linus
 
 


Cicus tuti már babázik :D

Kép
nyafi
 
 


Jó reggelt!
Kivételesen jól aludtunk..és miért??
Mert fél egykor elkezdtem Pankát ágyban szoptatni és reggel ugyailyen pózban ébredtünk egymás melett.. :oops: :oops:
Hogy milyen jókat alszik az ágyunkban.
Tudja mi csinál? Van már annyi esze? Fogalmam sincs, de nem akarom, hogy odaszokjon.
Nappal nagyon jól elvan a kiságyában, éjjel sokat sirdogál. Sajnos hasfájós.
Kétszer kipróbáltam a cumit, minden elvem elllenére és teljesen megnyugtatta.
Nagyon tudom ajánlani a cseresznyemagos zsákot is amit a DM-ben lehet kapni. Meleg pocakra és megnyugszik...

dhbetty
 
 


Sziasztok Lányok!

Itthon vagyunk!!! :lol: Tegnap jöttünk haza, és este volt még annyi energiám, hogy visszaolvassak mindent, amit azóta írtatok, hogy írtam. Azt bezzeg elfelejtettem, hogy előtte is olvassak, így valahogy elsőre nem állt össze a kép, hogy hogy lehet, hogy Bettinek is, Linusnak is, meg mindenkinek gratuláltok. :lol: Leesett... :P :lol:

Leírom a történetünket, megpróbálom rege hosszúság nélkül! (Ja, én kérek elnézést, de nem tudtam apát rávenni arra, hogy feljöjjön megírni nektek az eseményeket. Sajnos. :cry: )

Szóval megvártuk a 24-ét. Valami ráérzés lehetett, aznap reggel folyton bőgtem, Peti is sírt délután egy picit, így végül úgy alakult a karácsony, hogy az előzetes tervek helyett mindenkihez elmentünk meglepiként!
Korán keltünk aznap, reggel 7-kor már fent voltunk, sütöttem, rámoltunk sokat, bevásároltunk, strapás karácsonyi nap volt. Aztán olyan 23 után értünk haza... megkaptam a Karib -tenger kalózai 3-at. Elkezdtük nézni. Apa elaludt, lekapcsoltam. Rá nem telt el 5 perc, mire azt éreztem odalent, mintha a baba feje ütközött volna a medencecsontommal. Kívülről nem hallottam, de belülről éreztem is, és hallottam is. Nem fájt. Kellett fél perc, hogy megemésszem, ez lehet a burok. Éppen hogy megmozdultam, hogy szóljak Petinek, hogy azonnal hozzon egy törülközőt, elkezdett jönni a magzatvíz. Épp odaért a türcsi. :D
Rögtön hívtam dokit, azt mondta, hogy másfél - két órán belül érjünk be a kórházba. Ha beindulnak a fájások bejön, de reggel amúgy is ő jönne ügyelni. Mondtam, hogy oké, szülésznőm nem vette fel a telefont, bár már elmúlt éjfél (ugye a 24-ét kilőttük). Felkeltem, és elmentem wc-re, letusoltam és furcsálltam, hogy folyton folyik ez az izé belőlem, mert nekem csak annyit mondta, hogy ELfolyik, nem azt, hogy ELdurran és folyik mint a zuhatag! :D
Egy órát eltotojáztunk, remegett a kezem lábam, mindenem. Bementünk a kórházba, egy nagyon jófej (és helyes :oops: ) doki volt bent, megvizsgált, poénkodott, még épphogy ki voltam nyílva, hátul a méhszáj szóval semmi. Éjjel 3 óra lett mire mindenen túlestem, és hazaküldtem Petit, hogy legalább ő aludjon, amíg lehet. Majd hívom, ha fájok. Én meg mentem a vajúdóba aludni. Zenét hallgattam és próbáltam aludni. Többnyire összejött, olyan négy körül kezdtem fájdalom féléket érezni, de úgy gondoltam, hogy amíg nincs 5 perces (lévén első baba), addig feleslegesen nem nyaggatom a nővért. (A szülésznőm nem tudott jönni, helyette az éppen aktuális és egyébként zseniális szülésznő segített!)
Olyan hajnali fél öt körül jött be a nővér (vagy ki), hogy na, még nem fájok? Mondtam, hogy de, 7 percenként, de nem vészes, fekve kibírom, gondoltam majd öt percnél szólok. Azt mondta, hogy majd akkor szóljak, ha úgy érzem. Hát, ez hat körül jött el. Rendszeres hét perces fájások voltak, amiket ugyan fekve még kibírtam, de már izgultam az időmérés miatt... szóval végül nem aludtam egy percet sem. 6kor újabb vizsgálat még a jóképű dokival, 1 ujjnyira nyitva. Szuper!
Vizsgálat után vissza a vajúdóba, két új nő jött, az egyiknek a harmadik gyermeke, a másiknak első velük beszélgettem. Sétálgattam a szobában, a folyosón, leültem az ottani székbe, ami eleinte nem volt rossz fájás közben sem, de egy idő után már az volt. Aztán volt egy átmeneti óra, mikor össze - vissza jöttek a "fájások" 5, 3 és két percesek. Konkrétan nem volt annyira rossz, mint amennyire ez látszott rajtam, de idegesített, hogy nem tudtam pihenni. 8kor dokicsere, jött az enyém is, 9kor vizsgálat, két ujjnyi vagyok! Juhééé!!!
Dokim megengedte, hogy a homeós C30-as gyógyszert fél óránként öt darabot szedjek belőle továbbra is. Ekkor elkezdtem. Kértem, hogy hadd menjek majd az alternatív szobába, Petit hívtam, de még mondtam, hogy lassan készülődjön és jöhet. kb. 3 órát tudott aludni - mint elmondta. A 3. gyermekét váró 6kor becsoszogott anyuka közben bement az alterba, és 8.40-re megszült, így azt mondta a szülésznő, hogy ha kivárom a nekik járó két órát és azt, amíg kitakarítják a szobát úgy, hogy Peti nélkül, akkor mehetünk. Mondtam, hogy oké. Jött a beöntés (amit megkérdeztek, hogy kérek-e). Féltem tőle, hát nem kellett volna. :D Csak mondjuk én hánytam is tőle. Ami a doki szerint jó volt... kb. negyed12re megkaptuk a szobát. Peti átöltözött, én közben még hánytam egyet. :lol: Ami rózsaszín volt, valszeg a málnás szőlőcukor miatt, amit kajáltam közben... ja, hozzáteszem, én folyton éhes voltam vajúdás alatt!!!
Bementünk a szobába, és magunkra hagytak minket! Naná, hogy a kád volt az első gondolatom, de ekkor már 3 perces fájásaim voltak. Beültem, vízet eresztettünk és röpke 38 fokos vízben áztattam a pocakomat és folyattam rá. Na, ekkor már nagyon ki voltam. Néztük, még mindig 3 percek voltak, 30-40 másodpercig tartottak, de erősödtek. A doki még reggel délután 3-4-re tippelte a Manócseket. Ami rossz volt, hogy annyira elfáradtam, hogy folyton aludtam a két fájás között, és képtelen voltam bármilyen tevékenységre. Peti végig velem volt, tündérien tűrte, ahogy nyűglődöm, bár a fájdalom kiült az ő arcára is. Aztán jött a doki vizsgálni, nem tudom mikor, na ekkor már 3 és fél ujjnyi voltam. Annyira rossz volt végül már a vízben is, hogy kiszálltam. De annyira kifáradtam, hogy leültem a franciaágy széléra a bordásfallal szemben, és a fájások között elaludtam. Amint jött egy, egyszerűen fel kellett állnom, mászkálni kellett, Petibe és bordásfalba kapaszkodni. Meg valami megszállott dologként folyton kinéztem az ablakon. Ez úgy egy háromnegyed óráig mehetett, mert ekkor már könyörögtem Petinek a fájások alatt, hogy hívja a dokit, vegyék ki belőlem ezt a gyereket. :lol: Nem akartam én akkor több szülést, ezt sem akartam, és nem túl lenni akartam rajta, hanem megszabadulni tőle.. ez a negativitás később kicsit kihatott. Kicsivel egy óra után már nagyon nagyon fájtam, és már másképp is fájtam picit, rimánkodtam Petinek,hogy hívjon valakit, ő meg azt hitte, hogy csak hisztizem megint. :lol: Végül hívta a szülésznőt, aki megvizsgált, és rögtön ment a dokiért, mert 5 ujjnyi, méhszáj eltűnt, tolni kéne. Megpróbáltuk az ágyon először, lábfelhúzásos módszerrel, nekem nagyon nem jött be. Két fájást így, de sehogy sem ment. Mászkáltam, és kaptam egy matracot lepedővel. Nagyon gyenge voltam, nehezen koncentráltam. Sajnos, mert így több, mint egy óra kellett, hogy kitoljam.
Volt közben egy-két vicces rész is... folyton éhes voltam, úgyhogy fájások közben banánért könyörögtem meg azért, hogy hadd aludhassak egy nagyot. :lol: Aztán meg amikor a fejecske eleje kijött, mondták, hogy simogassam meg... én meg megszólaltam, hogy fúj, dehogy fogom meg! :lol: Na egy a fej közepénél megdőlt, mert akkor megsimogattam, és mint egy hirtelen érzésre felfogtam, hogy ez a gyerek tényleg csak akkor jön ki, ha én kitolom... a tolófájások elején még kértem, hogy császározzanak meg, mire a doki közölte, hogy már látszik és érzi a fejet elkéstem, mire mondtam, hogy akkor fájdalomcsillapítot kérek, mire azt mondta, hogy erről is lekéstem már. :lol:
Végül 14 óra 26 perckor teljes gátvédelem mellett (a felső ajkam kis repedésével) 3750 grammal és 57 centiméterrel megszületett Szabó Csaba Péter!!!!

Őszinte leszek, nekem nem volt nagy szerelem első látásra, meg nem volt az az érzésem, hogy hirtelen megkönnyebbültem és húdejó, meg elfelejtem az egészet. Nekem az az érzésem volt, hogy aludni akarok, és éhes vagyok, és legyen már vége ennek az egésznek! :D
Rám tették, a cicit messziről elkerülte, de nem baj. Aztán elvitték, az 1 perces Apgarja 9 lett, az 5 perces már 10 pontos. Petinek adták, én leültem az ágy elé a matracra. Kicsit öltögetni kellett a felső ajkaimat, ekkor a doki szembe ült velem törökülésben, és közben beszélgettünk, de bevallom ez az öltögetés - de leginkább az érzéstelenítő injekció - nagyon fájt! Közben persze Peti nem mutatta meg nekem, magához vette és nem tette le. :lol:

Ezután még jó sokáig együtt lehettünk, mert közben volt egy másik nehéz szülés is, úgyhogy hat után mentem csak át gyermekágyas osztályra. Az első este a pipilés csípett, meg égetett és fájt, de már semmi gond, a kaksizás is megy tökéletesen. :lol:

Manócska nagyon jól van, eszik és alszik, de valami hihetetlen sokat eszik, amióta van rendes tejcsi. Tegnap előtt délután 3-kor fürcsizésnél mértek nála 3430 grammot, és úgy volt, hogy ha másnap reggelig nem megy feljebb, akkor nem engednek még ki. Sárgulásról szó sem volt... mit ad Isten, aznap este beindult a tejcsi! Éjjel ettünk vagy másfél óráig, este egy órát, és reggel másfél órát a vizsgálat előtt... hát meglett az eredménye: 3640grammal jöhettünk haza!!! :lol: 3x mérték meg a súlyát, mert nem akarták elhinni! :lol: Éjszaka van egy etetés mindig, de egytől hajlani 5-6ig most már harmadik napja tökjól alszik! Hála mindennek!
Bár pici a szájacskája, így azzal sokat szenvedek, hogy betegyem neki az én óriásira nőtt mellbimbóimat... :lol:

Szóval köszönöm a drukkokat, meg azt, hogy kerestetek minket, rögtön teszek fel egy-két fényképet Manócskáról (akit valami rejtélyes ok miatt képtelen vagyok még a nevén hívni, így néha Manócsek, Poplacsek, Manócska, Csibe, Csibefutam és stb. neveket kapja tőlem. :lol: )

Ezúton GRATULÁLOK mindenkinek, aki Karácsonykor szült a babákhoz!

Kép


Kép
fcicus
 
 


Sziasztok Anyucik!!!

Cicus üdv.újra itt :) És ÓRIÁSI GRATULAAA A KIS MANÓCSEKHEZ :D

Hááát neked sem volt könnyűűű az bizti!Sokat szenvedtél de el fogod felejteni!
Megmondom őszintén csajok én most kezdem feldolgozni a szülést ....halál komolyan...eddig nem is gondoltam végig mi is történt...és mostanság este lefekvéskor...átgondolom újra és újra....pedig ennek már 4 hete :D
2 hét és mehetek a dokimhoz kontroll-ra....

Képzeljétek, hogy lekopogjam...kopp-kopp...amikor már lemondtam arról hogy Réka ne legyen éjszakai bagoly és beletörődtünk ill. írtam is nektek, hogy nem követek én egyenlőre semmilyen irányelvet....naaahhh ez a 2. éjszaka hogy eszik-alszik...teljesen jó kislány.....de. van az aktív periódusa...ami eddig hajnalban volt....Szóval most nagy az öröm nálunk :D Kíváncsi leszek meddig tart remélem sokáig.....de tuti lesznek még álmatlan éjszakáink de ez most akkor is tök jó :) Mi is sokkal kipihentebbek vagyunk!

Tejcsi ügyben....hááát sajnos én hiába fejek....már annyit fejtem szopi után hogy fáj a cicim(persze úgy hogy semmi nem jött belőle mert Réka mindent megeszik ami benne van).....de nekem akkor se lett több....úgy néz ki nekem marad ez a 20-40 ml ennyire képes a cicim.....még megpróbálom a görögszéna teát azt hallottam hogy az jó mert nekünk a laktoherb nem jött be Rékának iszonyat hasfájást okozott....naaah de nem bánkódom....Réka baba ruhában már eléri szopi és tápi után a 3800 gr-ot...szerintem 2-ára a szülinapjára lehet a 4 kg is meglesz... :D

Szép napot mindenkinek!

Niki
Vendég
 


Kép A legelső pillanat

Kép Az első napomon

Kép Ezt nektek!! :D Kép És végül itthon az első este apával!

Kép


Kép
fcicus
 
 


Isten hozott Csaba és gratulálok Cicc!
Jól leírtad a szüléstörténeted, dehát Te mindig is "nagy mesélő " voltál. :lol: :lol:
Vigyázz azzal, hogy eleinte nagon sokat ne szopcsizzon egy huzamban a kicsi, mert nekem ilyenkor sebesedett ki. :shock:
Édes a kisfiad és látom már neveled.. :D

Niki remélem hamarosan nekünk is lesz egy nyugodt éjjelünk.
Ugye a tegnapi az az volt, de csak azért mert az ágyunkban aludt..erre pedig nem akarom rászoktatni, bár nem tudom milyen korban kezdik ők ezt el..

Mai képek: Kép Kép

dhbetty
 
 


Sziasztok!

Cicus
GRATULÁLOK CSABIKÁHOZ!! .. vagyis Manócsekhez!
Nagyon sír... és szépen "beintett" :P
Látom Apa kezében szeret lenni :wink:
Nem irigyellek a szüléssel kapcsolatban... nagyon hosszú volt... De majd halványodik az emlék.. és szebb lesz egy kicsit.


Betty
Mi is alszunk egy ágyban éjjel, ha nagyon nyügi és fáj a hasa...
Most délben is aludtunk kettesben úgy 2 órát..
Szép pici lány Panka!

Niki
Remélem lesz több tej...

Mi megvagyunk - a hasfájás napi 2-3 alkalmommal gyötri.. Aludni éjjel nem nagyon akar, csak velünk...
Anyu holnap hazamegy, így én lehetek fent vele egész éjjel, amikor fáj neki :(

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Ha holnap nem tudok jönni:

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDEN KISMAMÁNAK, MAMÁNAK, BABÁNAK és PAPÁNAK!!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk az első igazán nehéz éjszakán....este nehezen ment a kakilás és gyötörte a pocakját, mire meg megkönnyebbült addigra úgy felébredt hogy soha ilyen éber nem volt. 11től 3ig szinte fél óránként a cicin lógott. Na de túléltük és ma próbálom újra visszaállítani a nappali virgonckodásra. Remélem ez csak egy kis közjáték volt és nem lesz hasfájós.....

Nagyon együttérzek mindenkivel akinek pocakfájós a babája!!!!!!

Cicus: Nagyon nagy gratula!!!!!és külön köszönet a történetért, olyan jó volt olvasni, még meg is nevettetél.

A babás képek is nagyon jók :) mindenkinek szép babája van!!!!!!

És amiért ma jöttem:


Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!!!!!!!Sok tejcsit, nyugodt éjszakákat és sok-sok örömet!!!!!!!!

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Benéztem én is...

A mi éjszakánk sem volt jó... kb 2-ig szenvedés volt, közben 2 kaki.
De aztán elaludt mellettünk és 6 után ébredt.

Kép Kép

Sziasztok! ...megyünk főzni Apával.

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?