Sziasztok Lányok!
Itthon vagyunk!!!
Tegnap jöttünk haza, és este volt még annyi energiám, hogy visszaolvassak mindent, amit azóta írtatok, hogy írtam. Azt bezzeg elfelejtettem, hogy előtte is olvassak, így valahogy elsőre nem állt össze a kép, hogy hogy lehet, hogy Bettinek is, Linusnak is, meg mindenkinek gratuláltok.
Leesett...
Leírom a történetünket, megpróbálom rege hosszúság nélkül! (Ja, én kérek elnézést, de nem tudtam apát rávenni arra, hogy feljöjjön megírni nektek az eseményeket. Sajnos.
)
Szóval megvártuk a 24-ét. Valami ráérzés lehetett, aznap reggel folyton bőgtem, Peti is sírt délután egy picit, így végül úgy alakult a karácsony, hogy az előzetes tervek helyett mindenkihez elmentünk meglepiként!
Korán keltünk aznap, reggel 7-kor már fent voltunk, sütöttem, rámoltunk sokat, bevásároltunk, strapás karácsonyi nap volt. Aztán olyan 23 után értünk haza... megkaptam a Karib -tenger kalózai 3-at. Elkezdtük nézni. Apa elaludt, lekapcsoltam. Rá nem telt el 5 perc, mire azt éreztem odalent, mintha a baba feje ütközött volna a medencecsontommal. Kívülről nem hallottam, de belülről éreztem is, és hallottam is. Nem fájt. Kellett fél perc, hogy megemésszem, ez lehet a burok. Éppen hogy megmozdultam, hogy szóljak Petinek, hogy azonnal hozzon egy törülközőt, elkezdett jönni a magzatvíz. Épp odaért a türcsi.
Rögtön hívtam dokit, azt mondta, hogy másfél - két órán belül érjünk be a kórházba. Ha beindulnak a fájások bejön, de reggel amúgy is ő jönne ügyelni. Mondtam, hogy oké, szülésznőm nem vette fel a telefont, bár már elmúlt éjfél (ugye a 24-ét kilőttük). Felkeltem, és elmentem wc-re, letusoltam és furcsálltam, hogy folyton folyik ez az izé belőlem, mert nekem csak annyit mondta, hogy ELfolyik, nem azt, hogy ELdurran és folyik mint a zuhatag!
Egy órát eltotojáztunk, remegett a kezem lábam, mindenem. Bementünk a kórházba, egy nagyon jófej (és helyes
) doki volt bent, megvizsgált, poénkodott, még épphogy ki voltam nyílva, hátul a méhszáj szóval semmi. Éjjel 3 óra lett mire mindenen túlestem, és hazaküldtem Petit, hogy legalább ő aludjon, amíg lehet. Majd hívom, ha fájok. Én meg mentem a vajúdóba aludni. Zenét hallgattam és próbáltam aludni. Többnyire összejött, olyan négy körül kezdtem fájdalom féléket érezni, de úgy gondoltam, hogy amíg nincs 5 perces (lévén első baba), addig feleslegesen nem nyaggatom a nővért. (A szülésznőm nem tudott jönni, helyette az éppen aktuális és egyébként zseniális szülésznő segített!)
Olyan hajnali fél öt körül jött be a nővér (vagy ki), hogy na, még nem fájok? Mondtam, hogy de, 7 percenként, de nem vészes, fekve kibírom, gondoltam majd öt percnél szólok. Azt mondta, hogy majd akkor szóljak, ha úgy érzem. Hát, ez hat körül jött el. Rendszeres hét perces fájások voltak, amiket ugyan fekve még kibírtam, de már izgultam az időmérés miatt... szóval végül nem aludtam egy percet sem. 6kor újabb vizsgálat még a jóképű dokival, 1 ujjnyira nyitva. Szuper!
Vizsgálat után vissza a vajúdóba, két új nő jött, az egyiknek a harmadik gyermeke, a másiknak első velük beszélgettem. Sétálgattam a szobában, a folyosón, leültem az ottani székbe, ami eleinte nem volt rossz fájás közben sem, de egy idő után már az volt. Aztán volt egy átmeneti óra, mikor össze - vissza jöttek a "fájások" 5, 3 és két percesek. Konkrétan nem volt annyira rossz, mint amennyire ez látszott rajtam, de idegesített, hogy nem tudtam pihenni. 8kor dokicsere, jött az enyém is, 9kor vizsgálat, két ujjnyi vagyok! Juhééé!!!
Dokim megengedte, hogy a homeós C30-as gyógyszert fél óránként öt darabot szedjek belőle továbbra is. Ekkor elkezdtem. Kértem, hogy hadd menjek majd az alternatív szobába, Petit hívtam, de még mondtam, hogy lassan készülődjön és jöhet. kb. 3 órát tudott aludni - mint elmondta. A 3. gyermekét váró 6kor becsoszogott anyuka közben bement az alterba, és 8.40-re megszült, így azt mondta a szülésznő, hogy ha kivárom a nekik járó két órát és azt, amíg kitakarítják a szobát úgy, hogy Peti nélkül, akkor mehetünk. Mondtam, hogy oké. Jött a beöntés (amit megkérdeztek, hogy kérek-e). Féltem tőle, hát nem kellett volna.
Csak mondjuk én hánytam is tőle. Ami a doki szerint jó volt... kb. negyed12re megkaptuk a szobát. Peti átöltözött, én közben még hánytam egyet.
Ami rózsaszín volt, valszeg a málnás szőlőcukor miatt, amit kajáltam közben... ja, hozzáteszem, én folyton éhes voltam vajúdás alatt!!!
Bementünk a szobába, és magunkra hagytak minket! Naná, hogy a kád volt az első gondolatom, de ekkor már 3 perces fájásaim voltak. Beültem, vízet eresztettünk és röpke 38 fokos vízben áztattam a pocakomat és folyattam rá. Na, ekkor már nagyon ki voltam. Néztük, még mindig 3 percek voltak, 30-40 másodpercig tartottak, de erősödtek. A doki még reggel délután 3-4-re tippelte a Manócseket. Ami rossz volt, hogy annyira elfáradtam, hogy folyton aludtam a két fájás között, és képtelen voltam bármilyen tevékenységre. Peti végig velem volt, tündérien tűrte, ahogy nyűglődöm, bár a fájdalom kiült az ő arcára is. Aztán jött a doki vizsgálni, nem tudom mikor, na ekkor már 3 és fél ujjnyi voltam. Annyira rossz volt végül már a vízben is, hogy kiszálltam. De annyira kifáradtam, hogy leültem a franciaágy széléra a bordásfallal szemben, és a fájások között elaludtam. Amint jött egy, egyszerűen fel kellett állnom, mászkálni kellett, Petibe és bordásfalba kapaszkodni. Meg valami megszállott dologként folyton kinéztem az ablakon. Ez úgy egy háromnegyed óráig mehetett, mert ekkor már könyörögtem Petinek a fájások alatt, hogy hívja a dokit, vegyék ki belőlem ezt a gyereket.
Nem akartam én akkor több szülést, ezt sem akartam, és nem túl lenni akartam rajta, hanem megszabadulni tőle.. ez a negativitás később kicsit kihatott. Kicsivel egy óra után már nagyon nagyon fájtam, és már másképp is fájtam picit, rimánkodtam Petinek,hogy hívjon valakit, ő meg azt hitte, hogy csak hisztizem megint.
Végül hívta a szülésznőt, aki megvizsgált, és rögtön ment a dokiért, mert 5 ujjnyi, méhszáj eltűnt, tolni kéne. Megpróbáltuk az ágyon először, lábfelhúzásos módszerrel, nekem nagyon nem jött be. Két fájást így, de sehogy sem ment. Mászkáltam, és kaptam egy matracot lepedővel. Nagyon gyenge voltam, nehezen koncentráltam. Sajnos, mert így több, mint egy óra kellett, hogy kitoljam.
Volt közben egy-két vicces rész is... folyton éhes voltam, úgyhogy fájások közben banánért könyörögtem meg azért, hogy hadd aludhassak egy nagyot.
Aztán meg amikor a fejecske eleje kijött, mondták, hogy simogassam meg... én meg megszólaltam, hogy fúj, dehogy fogom meg!
Na egy a fej közepénél megdőlt, mert akkor megsimogattam, és mint egy hirtelen érzésre felfogtam, hogy ez a gyerek tényleg csak akkor jön ki, ha én kitolom... a tolófájások elején még kértem, hogy császározzanak meg, mire a doki közölte, hogy már látszik és érzi a fejet elkéstem, mire mondtam, hogy akkor fájdalomcsillapítot kérek, mire azt mondta, hogy erről is lekéstem már.
Végül
14 óra 26 perckor teljes gátvédelem mellett (a felső ajkam kis repedésével) 3750 grammal és 57 centiméterrel megszületett Szabó Csaba Péter!!!!
Őszinte leszek, nekem nem volt nagy szerelem első látásra, meg nem volt az az érzésem, hogy hirtelen megkönnyebbültem és húdejó, meg elfelejtem az egészet. Nekem az az érzésem volt, hogy aludni akarok, és éhes vagyok, és legyen már vége ennek az egésznek!
Rám tették, a cicit messziről elkerülte, de nem baj. Aztán elvitték, az 1 perces Apgarja 9 lett, az 5 perces már 10 pontos. Petinek adták, én leültem az ágy elé a matracra. Kicsit öltögetni kellett a felső ajkaimat, ekkor a doki szembe ült velem törökülésben, és közben beszélgettünk, de bevallom ez az öltögetés - de leginkább az érzéstelenítő injekció - nagyon fájt! Közben persze Peti nem mutatta meg nekem, magához vette és nem tette le.
Ezután még jó sokáig együtt lehettünk, mert közben volt egy másik nehéz szülés is, úgyhogy hat után mentem csak át gyermekágyas osztályra. Az első este a pipilés csípett, meg égetett és fájt, de már semmi gond, a kaksizás is megy tökéletesen.
Manócska nagyon jól van, eszik és alszik, de valami hihetetlen sokat eszik, amióta van rendes tejcsi. Tegnap előtt délután 3-kor fürcsizésnél mértek nála 3430 grammot, és úgy volt, hogy ha másnap reggelig nem megy feljebb, akkor nem engednek még ki. Sárgulásról szó sem volt... mit ad Isten, aznap este beindult a tejcsi! Éjjel ettünk vagy másfél óráig, este egy órát, és reggel másfél órát a vizsgálat előtt... hát meglett az eredménye: 3640grammal jöhettünk haza!!!
3x mérték meg a súlyát, mert nem akarták elhinni!
Éjszaka van egy etetés mindig, de egytől hajlani 5-6ig most már harmadik napja tökjól alszik! Hála mindennek!
Bár pici a szájacskája, így azzal sokat szenvedek, hogy betegyem neki az én óriásira nőtt mellbimbóimat...
Szóval köszönöm a drukkokat, meg azt, hogy kerestetek minket, rögtön teszek fel egy-két fényképet Manócskáról (akit valami rejtélyes ok miatt képtelen vagyok még a nevén hívni, így néha Manócsek, Poplacsek, Manócska, Csibe, Csibefutam és stb. neveket kapja tőlem.
)
Ezúton GRATULÁLOK mindenkinek, aki Karácsonykor szült a babákhoz!