Új privát üzeneted érkezett!

Tücsi :)
A kóla nálunk is probléma. :? Apája azt issza és ha nem figyelek oda, Bercinek is ad, még este is. Próbálom a minimumra csökkenteni a bevitelt, este már csak víz van és a 2dl kakaó.
Remélem elkerül benneteket a flu, a C vitamin segít, az biztos. :wink:

Egcsi

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


Na helló!
Végre ma egy kis csönd. Szüleim már tegnapelőtt hazamentek, akkor este az Adriám keresztszüleihez voltunk hivatalosak. Egy darabig minden okés volt, aztán Gréti nyűgölni kezdett, vagy rajzfilmnézés vagy anya volt a mentsége. Pedig kis Kubás beszámolóra mentünk, így az rövidre sikeredett. Ugyanis ott voltak nászúton, s apa fantáziáját buzérozza ama távoli ország. Miután hazajöttünk, kölkeket lefektetjük, én a konyhába próbáltam volna pakolászni, hát Gréti visít. Ölbe veszem, megnyugtatom, elalszik, tenném le, ismét visít. Ismét ölben, ismét elalvás, ismét visítás. Közben volt Viburcol, Calpol, szélcsövezés, de sehol semmi. Már a kétségbeesés határán voltam, apát készültem költeni, hogy menjünk a sürgősségre (barátnőm előtte s utána nap volt szolgálatos a gyerekkórházban). Végül próbáltam még egyet, ami a régmúlt időkben, a békebeli szopi alatt is bevált ha valami hiszti támadt. Letettem az ágyba, melléfeküdtems kezdtem fújni vvele szembe a levegőt. Szem becsuk, s kb. 2 perc alatt elaludt. S mivel már nem kellett megmozdulni (pl. az ölemből letenni), hát nem is ébredt fel. Csak olyan szűk 2 óra múlva, mikor műsor indult újból 8cici sem kellett), de jött a szembefújás, s 3 perc múlva ismét aludt. Majd ismét 2 óra alvás, ismét műsor. Enni akkor sem kért. Aztán olyan 1 órára rá kérte a tápit (cicit ismét nem, amolyan fújd fel anya, nem kell nekem volt), majd reggel nem bírtuk felzajongani, kellett indulni a másik nagyszülőkhöz. Végül már teljesen bepakoltunk a kocsiba, mindenki felöltözve, tápi izzítva az üvegbe, mikor kölket felvettem, tisztába tettem, felöltöztettem, be a kocsiba, s menet közben behúzta az adagját. Rengeteget aludt autózás közben, aztán előadta mindkét nagyszülőnél a bájait. Anyóséktól kapott egy újabb plüss kutyust, nagyon bejön neki ez a műfaj. Összedugják az orrukat, s farkasszemet néznek. Este beájulás volt az ágyiba, de éccaka volt 3x cicizés. Fejés már nincs, 2 nap után tegnap este már durranni indult a cici. Szerintem azért kezdi venni az adást, hogy mindketten belefáradtunk ebbe, eddig volt, innen inkább a tápit választjuk. Még van pár jégkocka a fagyasztóba, azt majd a szilárdkaják hígításához vetem be.
Most említette anyós, hogy apa szopizott 4,5 hóig, mikor sajna muszáj volt tápira fogni, mert anyós vissza kellett menjen az egyetemre, apa meg maradt nagymamának. Aztán a másik két gyereke már annyit sem szopizott, pedig ott nem kellett elválasztani muszájból. Na, nálunk fordítva sikeredett. Jobb ez nekem lelkileg.
Na, míg eme sorokat írtam, Gréti ismét előadta a tápizás közben a visítást, de kezelem: szembefújtam, s pillanat alatt "lelohadt". Eccerűen nem tudom honnan ered ez a visítás, mi a tápláló gyökere. De asszem mégis pocit bírok vélni a háttérben, tegnap mire anyósékhoz értünk, épp csak nem durrant szét a pelus, úgy telirakta. S épp ebben a percben ismét nyomott, hallom a rotyogást, uhhó lépek, míg el nem száll, addig ezt postázom. Majd még jövök, bár nem tom mikor, ma este menni kell a haverokhoz, ahol még 23-án kaptunk ajándékokat, s mi nem vittünk

Kép
kissmanó
 
 


Adri sibakkancs:
Kép
Apa meglepi:
Kép
levegőzés 25-én
Kép
kicsi profi:

Kép
kissmanó
 
 

 
 

bocs: másik gombot nyomtam meg.

szal kicsi profi:
Kép

sí "felvonó":
Kép

Kép
kissmanó
 
 


ja, s egy mini profi is:
Kép

Kép
kissmanó
 
 


na, még 1, s mára dugultam:

2 nagy szem:

Kép
kissmanó
 
 


na, ezt miért nem vette el?
akkó mégecce:
Kép

Kép
kissmanó
 
 


Jók a képek :D
Zalán az ajándékokkal: új ruci, egér, kamion, FP sütifaló. Majd fél év múlva tudja őket igazán értékelni, de örült :D
Kép

Kép
Kép
emma1976
 
 


s a járókában bal oldalt fönn az micsoda?

Egcsi: közelebbi képet, s hivatalos megnevezést kaphaznánk a Bence ajándékáról? Amúgy ügyesen kezeled a bepisit. Ilyen helyzetben így a jó.

Kép
kissmanó
 
 


Manó de édesek a lányok, a sífelvonó nem "romlott" el a végére? :-) Ezt a "lefújásos-elalvós" rendszert én is kipróbálom, mert u.a. a helyzet nálunk is...

Emma: de édi Zalán és szuperek az új játékok, a sütifalót nekünk is meghozta a Jézuska, már tanítgatom, hogy kell nyomogatni a gombot, hát néha sikerül is... nagy akkor az öröm.

Andrea
Kép
kindernay
 
 


Manó
A barikára gondolsz? Azt is, mint a sütifalót, sógornőm vette. Közepén, ha benyomod, zenél, meg különböző színben villog.

Kép
Kép
emma1976
 
 


aha.... így hogy írod, télleg látni, hogy barika. s élvezi a fiacskád? gondolom ti nyomogatjátok neki, vagy irányítjátok a bari pocija fele a kicsi kezecskét.
Grétinek a Miku hozott valami villogó rikkantó ketyerét, aminek egy baja van: szét kéne szedjem, s valamit ráragasszak belülről, hogy ne legyen olyan éles hangja. mett másképp aranyos, s kölök élvezi.
eccer Edina ránkszólt, hogy hagyjuk abba, mert nem bír tőle elaludni (s ugyi másnap suli volt)

Kép
kissmanó
 
 


Sziasztok!

látom sütifaló sláger volt!
Nyunyi is kapott meg valag plüss állatot amitől tiszta ideg vagyok,tudom egyszerű le emelni a polcról nem kell gondolkodni de egy 5 hónapos gyereknek nem más kéne????????
pár kép tőlünk is
Kép
Kép

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk.
Jól vagyunk, megjöttünk. Szép volt, jó volt. Nyüzsgés volt.
Képek lesznek, vmikor dobok.

Pusszantás mindenkinek! Betegeknek gyógyulást!!

Gurgi
torolve_20131003125716
 
 


Manó :)
Visítás :? Hát nálunk is van néha, de az okot homály fedi. :roll:
Sielős képek :D Ügyik a lányok, Grétu meg nagyon édi, de ezt úgyis tudod. 8)
Vtech Baby 3 in 1 Smart Wheels a játék hivatalos neve.
http://www.target.com/gp/detail.html/60 ... B000G6TUSG

Ilyen összeszerelve, ha atalpakat megfordítod, hintázik.

Emma :)
Nagyon jó az egérke és a ruhácska is nagyon aranyos! :)

Esztora :)
Ilyen labdaköpködő játékunk nekünk is van, Berci kapta anno, nagyon klassz! :D

Egcsi

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


No, mindenkinek jó karácsony utáni ejtőzést!

Az Ádám napot mi is szeptemberben tartjuk, most csak "kisnévnapos" volt, ráadásul János nap is van. A köszöntéseket nagyon köszönjük :wink:

A fényképek nagyon jók. Mi videóztunk inkább, a Jézuska tojt nekünk egy kamerát.

Szenteste itthon voltunk, de csak épp' feldíszítettük a fát. Örültünk, h sikerült megvenni az ajándékokat az utolsó utáni pillanatban, a lábam miatt egyáltalán nem volt biztos, h lesznek meglepik. (Szerencsére jól gyógyul most már a lábujjam.) Most elég rohangálósra sikerült minden, jővőre remélem jobb lesz. Az igazi ajándékozás a szüleinknél volt, egyik nap ide, másik nap oda mentünk, jó volt. Párommal azt beszéltük, h hármónknak igazi karácsonyi hangulat jövőre lesz, akkor már rendesen dugdosni kell az ajándékokat, a fát titokban feldíszíteni stb. Már alig várom. A mostani fadíszítésnél Ádi a könyvecskéjét nézegette, ránk se hederített:)
Ádám jól bírta az ünnepet, bár itthon elég sokat sír, nem akar a kiságyban megmaradni, illetve mindig igényli valamelyikőnket. Így a házimunka eléggé hanyagolódik.

Most ennyi.


 
 


Jah, és a legnagyobb ajándék Ádám! Olyan jó, h van nekünk. :P


 
 


Ági :)
Igen, a legnagyobb ajándék a gyerkőc ill. gyerkőcök. :wink: Örülök, hogy jobban van a lábad! Már ideje volt! :)
Nekünk talán jövőre lesz szűk családi karácsonyunk, tavaly anyuék voltak kint, most anyósék....
Én együtt díszítettem a fát Bercivel, minden alkalommal, amikor felakasztott egy díszt, mondta, hogy Merry Christmas. :D Nagyon élvezte.
Bence elég jól elvan a kiságyban, soxor fél órát is elmolyol. Egyébként a házimunka nem olyan sürgős, úgysem csinálja meg helyettünk senki... :roll:
Én is kamerát szerettem volna anyóséktól, de már hozták az ajándékot, úgyhogy majd talán szülinapomra....az is itt van nemsoká. :roll:

Legújabb nálunk, hogy Bence az oldalán szeret aludni az utóbbi 2 napban és elhagytunk egy szopit, helyette pépes kajcsi van.
Kipróbáltuk az őszibarackot is, szereti, de nem kakál tőle. :shock:

Egcsi

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


Sziasztok!
Nálunk megint rohangászós kari volt, minden igyekezetem ellenére. 4 helyre vagyunk hivatalosak (tavalyig 5 helyre voltunk), plusz az itthoni. 23-26ig minden napra egy mese. :(
Az összebújós kari kb 2-3 óra volt. De az tényleg szuper jó volt!
Ádám nap nálunk is szeptemberben van (megjegyzem, elég sokan köszöntöttetek minden Ádámot akkor is ;) )

Kérdések
Hozzátápinál mit vesztek alapul? Úgy értem a szopinál volt pl az LLL. Kaja fronton kinek hisztek el mindent?
Pontosan mit, milyen sorrendben, hány napig stb. adtok (majd) elsők közt? (konzerv/nyers harc nélkül)
Mikor kevertek majd össze 2féle ételt?
Mikortól lehet pl zöldfűszert belefőzni, de nem odaadni? (pl egy ág bazsalikomot könnyen ki lehetne venni miután az ízét átadta)
Borsópürét mivel kell csinálni? Nincs olyan darálóm, sima teaszűrőn átmegy/fentmarad a megfelelő rész?
Első husi mikor?
Mi az a gabonapehely? A kismama egyik különszáma szerint 7 hótól adható búza-, zab-, rizs-, kukorica pehely. Na, de az mi?
Még mindig nem tudom/értem, miért kell tejpépet adni. Az mi?

off hőbörgés
szerintetek vki tömött a gyerikbe 3 féle alapanyagból készült konzerv kaját?????? grrr, alig evett még vmit, tömjünk bele rögtön 3 féléset, az anyja megkérdezése nélkül... ráadásul ölben, nem is ülve. én meg ne vágjak pofákat...
on
Vendég
 


nálunk a karácsonyi szenzáció:
kérdezem sóginőt (1 hónappal kisebb kisfia mint Nyunyi,tápszert kap)
-eszik már v.mit Levente
-egyszer adtam neki banánt tudod jó pépesen de csak fintorgott,bezzeg a csokit a szaloncukorról azt aztán ette...
na no komment.... :shock:

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


Sziasztok!

Utólag is Boldog Karácsonyt minenkinek! Nálunk is 23-tól őrület volt, akkor mentünk anyósomék, onnan még a klinikára a sógornőmék mert 24-én már mehettek haza, akkor meg már nem akartunk zavarogni. Nálunk a 24-e az csak a miénk én aznap ki nem teszem a lábam, viszont aznap kezdődött a kálváriánk, OFF: Grétin pöttyök jelentek meg at hittem anyóséknál a kutyából összeszedte a bolhát, bár sose volta még bolhásak. 25-ére viszont már rájöttünk hogy ez tuti nem bolha mert az ízületeire ment rá a kiütés, a bokája térde hónalja könyöke volt a legcsúnyább, plusz estére be is lázasodott, irány a böszörményi ügyelet. Pechünkre kifogtunk egy frissen végzet dokinőt, megvizsgálta tényleg alaposan a gyereket, azt mondta hogy szerinte ez lehet skarlát de ő még olyat nem látott aki tényleg skarlátos, viszont a tünetek, a kiütés a láz meg az hogy a torka piros erre utal. De vigyem be a debreceni gyerekklinika ambulanciájára. Ott is megvizsgálta az ügyeletes doki majd lehívták az osztályos dokit is, majd megállapították hogy nem kell benttartani, mondtam hogy mi nem azért jöttünk nem akarom én itthagyni csak a böszörményi doki nem mondta ki hog ez skarlát e vagy sem, mert ha az akkor kell AB ha nem akkor viszont allergia plusz valami vírus és akkor nem. Így a klinnikán azt mondták utóbbi tüneti kezelés. Erre 26-án már a hasa is ment, így tegnap székletmintával mentünk a saját dokinénihez aki megállaptotta hogy mind a 3 csajnak vírusos a torka plusz Gréti valamire érzékeny de lehet a foss v írust is benyalta. És most ott tartok hogy ettől rosszabb karácsonyunk ne legyen, ettől csak jobb jöhet. ON
A csajok amúgy kaptak sok játékot Barbiházat ami régóta óhajtott volt, de a pálmát a riszáló százlábú viszi azzal órákig eljátszanak egy garnitúra elem már lemerült benne. Na majd képeket dobok most megyek sütök a kis allergiásnak palacsintát arra tuti nem az, csak tudnánk mitől (anyósék ehetet valamit vagya fáról, vagy a dobozos sütiből, mogyorószármazék vagy dióra gyanakszik a dokinőnnk, majd ha emúlik a kiütései akkor kell megpróbálni egyiket is másikat hogy mire lobban be) na majd dobok képeket... most elrobogok bevásárolok szilveszterre.

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok!

Nálunk is nagyon jól telt a karácsony, Szenteste csak hárman voltunk, nagyon szép lett a karácsonyfa. Panka annyira élvezte! Gyújtottunk csillagszórót, énekeltünk, nagyon élveztük az egészet. Nagyon finom vacsorát főztem. Szóval jól sikerült!
25-én anyuéknál voltunk, 26-án anyósoméknál. Apósom még mindig verhetetlen töltöttkáposztában (pedig én nem is szeretem, csak amit ő csinál, az tényleg csúcs). Panka sok ajit kapott a rokonoktól, tőlünk csak egyet most. Minden pénzünk megy a házba. Evvan.

Bori:
Hozzátápi: Én a doktornéninek hiszek el mindent. Nekem is ő volt a gyermekorvosom, feltétel nélkül bízom benne. Panka egy nap csak egyszer kap pépes kaját, ami egyelőre alma, sárgarépa és sütőtök lehet. Én az első etetésnél adtam neki almát, azóta inkább keverem neki répával vagy sütőtökkel, mert jobban szereti.
Azér ez a három kaja az első nálunk (nem pedig krumpli mondjuk - régen azzal kezdték az etetést), mert Panka most is sokat hízott egy hónap alatt és a krumpli is és a banán is magas kalóriatartalmú. Azok majd később jönnek. Nagyon szeret enni...
Borsó: Sima teaszűrőn a legjobb szerintem. Van műanyagból, annak kicsi nagyon a hálója, azon bizti fennmarad a héj.
Tejpép: Nem kell adni! Sőt! Iszonyúan hizlal. Panna nem ette meg. Sűrű massza az egész. Nekem sem tetszett annyira. VIszont van, aki erre esküszik. Nekünk nem jött be.
Pelyhek: Magas a rosttartalmuk. Ezért javasolják. Az üzletekben kapható így, hogy mondjuk kukoricapehely. Hasonlít a müzlire, de nem ízesített.
Zöldfűszer: Én úgy tudom, hogy 6 hónapos kortól már lehet zöldfűszert, de olyat, ami nem túl aromás, vagy nem hosszú ideig főzni a kajában.
Első husika: 6-7 hónapos korban már lehet adni. De!!! Nem a szárnyas kell legyen az első, hanem marhahús, bárány (tehát vöröshúsok). Magas a vastartalmuk, ami ilyenkor nagyon fontos.
Konzerv, vagy üveges kaja: Én tartok itthon néhányat, hogy ha megyünk valahova, akkor legyen, ne ott kelljen főzni a gyereknek. De itthon inkább főzök neki. Olyanokat nem veszek meg, amiben pl karfiol vagy brokkoli van. Szerintem ezek 5 hósan még durvák a pocinak.

Fontos, hogy először egy déli vagy egy délutáni etetés része legyen a pépes kaja. Az elején kis adaggal kell kezdeni. (Panka fél almával indult :lol: ) Nálunk már kivált egy egész etetést, az ebédet. Így tudja, hogy akkor kapja. Majd lehet, hogy mostantól lehet adnom kétszer is, de előbb konzultálok a dokinénivel.

Ha valaki másképp is gondolja ezt a hozzátápi dolgot, kérlek, ne kövezzetek meg, csak Borinak válaszoltam... Nekem ezeket mondta a doktornénink. :roll:

Bocs, hogy ilyen hosszú lettem...

Kép
zsuzsi**
 
 


Melyik a legjobb játék? Na?
Kép

Na megyek, próbálok visszaolvani.

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Dorka: Hát persze, hogy a papucs! :lol: :lol: Balázs nagyon édes! Hogy tartja magát!!! Nagyon szép kisfiú!

Kép
zsuzsi**
 
 


Dorka meg az ásványvízes flakon!!!
Nyunyi szabályosan remeg érte ha meglátja hogy iszok.

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


Ja, és persze mielőtt elfelejteném!!! Minden baba nagyon édi! Természetesen! Őrület, hogy hogy fejlődnek! 8)

Kép
zsuzsi**
 
 


Csajok! Kaptam egy tippet fájós ínyre. Azt hiszem, ez beválik nálunk. A neve Baby orajel. A www.amazon.com-on lehet rendelni. Nagyon jónak tűnik. Egy zselészerű krém, zsibbaszt. Nekünk a Dentinox nem sokat ér...

http://www.amazon.com/Baby-Orajel-Night ... 60&sr=1-39

Kép
zsuzsi**
 
 


Sziasztok!!

Zsuzsi: és ezt ti már próbáltátok? Erról az oldalról rendelted??? Én ezekben egyikben se hiszek, mert mind ugyanolyan elven működik (helyi érzéstelenítéssel) és ahogy a Dentinoxot úgy ezt is lenyalja, de persze lehet hogy ez kirívóan jó a többi fogzási gélhez képest...
Én 3 gyerekkel kipróbáltam már szinte mindent amit itthon kapni, igazából egyikre segített, csak az ha előtört a foga :wink:


Manó:
Hát én nem is tudok mit mondani a fenti képek láttán :D Picit sárgulok, hogy saját sípályátok van az udvarba :lol: :lol: :lol:
Nagyon jók a képek, a csajok gyönyörűek :)

Dorka: Balázs nagyon cukker. Mindig a legegyszerűbb dolgokkal játszanak el ezek a kölkök a legjobban :lol: :wink:

Bori: Hozzátápival kapcsolatban nagyjából egyetértek Zsuzsival :wink: Annyi, hogy én csirkével indítottam a húsok közül. :oops: Minden nap főztem egy kicsi edénybe húslevest, amiből a répát,gyökeret, zellert husit, tésztát összeturmixoltam pici lével és ezt adtam nekik... (kb 8 hós kortól asszem, de már nem emlékszem pontosan)
A tejpép gyakice olyan mint a tápszer csak sűrűbb és nem cumisüvegből adod, hanem kanalazod. Sztem egyik módja a kanálhoz szoktatásnak. Általában este adják, ha kevesebb az anyatej, jobban aludjon a gyerek (ne kelljen fel arra éjjel, h éhes) Amúgy sztem teljesen felesleges dolog anyatejes babánál, ha jó tejed van.... Bár én épp tegnap vettem Zalánnak tejberizspépet a Rossmannba. Adtam is neki délután próbára, hát nem volt odáig érte :lol: Én a zöldfűszereket (zeller és petrezselyem zöld kivételével) 1 éves koruk után vezettem be....
Kukoricapelyhet sose vettem még (csak műzlibe amikor már nagyobbak voltak)
Borsót, fém szűrőn (levesszűrőn) törtem át, pici turmixolás után, vagy ha nincs botmixered (amúgy érdemes egyet beszerezni, nem egy nagy összeg és állati hasznos :wink: ) akkor krumplitörővel áttörtem picit majd úgy nyomkodtam át a szűrőn, pici leves lével adtam...
Keverni akkor lehet ha mindkettőt külön-külön már adtad és nem lett baja tőle. Pl alma-barack, alma-krumpli...stb
Ez magánvélemény volt :wink:

Nadine: Basszus gyógyulást a csajoknak de nagyon gyorsan!+++++++++++++ Hát nem irigyellek a karácsonyotok miatt az biztos! :shock: :(
Kép a barbie házról+csajokról? :D

Esztora: nagyon édes Nyunyi, klasszak ezek a játékok :D Mi is kaptunk plüsst, sztem nuku fantáziára utal, ha valaki plüsst vesz gyereknek :shock: Tök jó puha meg minden, de porfogáson kívül más funkciója nem nagyon van :shock:

Emma: Írtó édes Zlándrusza ebbe a szerelésbe :D És milyen nagy már :shock:

Még mit akartam???? :oops: basszus már nemtom....

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Hozzátápi:
Kép Kép

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Esztora, nálunk is. Párom rakott bele 4 csavart, imádja! :)

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Hali!

Nem tudom, mi van Ádámmal. Ha nem alszik, szinte mindig sír. A kiságyban nincs el, a hordozóban ideig-óráig. Ha lát engem, akkor kicsit megnyugszik. Ha felveszem, akkor is jó. Mit tegyek :?: :?: :?:


 
 


Dorka, jó ez a hozzátápi :P

Zsuzsi: köszi a hozzátápi infókat, én örülök, h leírtad. Én még semmit nem adtam Ádinak, megvárom a 6 hónapos kort. Azért várok, mert ugye nem olyan nagy a súlya, és ha egy szopit kiváltok mással, az nem hiszem, h hízlalja (múlt héten 24 deka volt a hízás).

A játékokkal kapcsolatban: mi egy textil kislabdát , egy bodyt és kisnadrágot vettünk. A rokonoknak megmondtuk, milyen típusú játékot szeretnénk (műanyag kiskönyv, kocka, rágóka), ezeket kapta.

Manó:
irígy vagyok a sípályáért.

Nadine:
jobbulást nektek!


 
 


Zsuzsi, Enikő! nagyon köszi!!!
Akkor a többféle alapanyag mehet már most is pl, ha lenne 2-3 kaja, amit már szeretne? (egyelőre nem szeret még semmit, de majd jól megnevelem ;) )
Ja, és az lehet, hogy csak gyümiteát adok? Eddig csak az jött be. Igazi gyümis tea nagyon felhigítva. Csak nemtom, az nem baj-e, mert ugyebár abban mindenféle van.
Szóval az ízanyag nem "baj", csak a rost?
Vendég
 


Dorka! Ha elő lehetne itt adni a rötyögést amit a hozzátápis képekkel értél el, hát vibrálna a képernyő is, az tuti.

Sípálya: hát még ha azt is elárulom, hogy a szüleim kertjében tegnap és ma is síztek a lányok..... Amúgy a "sífelvonó" elromlott, fájlalja a derekát.

Osztrák szilveszterezés hatványozott okok miatt elmarad, de valahogy nem lettem olyan szomorú mint gondoltam.

Anyós felülmúlta önmagát, apa itthon megjegyezte, hogy jót tett neki a nyugdíjjazás (meg a magánházba költözés), ragyogott a lakás a rendtől és tisztaságtól, a töltött káposztája pedig eccerűen olyan volt, hogy alig bírtam abbahagyni az ebédelést. Ilyen sem volt mióta ismerem.

Plüss állatok: most jövök rá, hogy arra jönnek a reagálások, hogy írtam, Gréti ismét kapott egy kutyut. Hát ahhoz képest tuti kevés a plüss izé a házban. Ez még belefér, ráadásul ugyi már harmadik gyerkőc "gyűjti".

Sógorékra immár apjuk egész családja kiakadt, de ez van, hülyék mióta gyerekük van, s egyre süllyednek lefele. Sóginővel s pici lánnyal nem is találkoztunk, tőlük a lányok végre nem kozmetikai izéket kaptak, hanem pizsamát, Gréti meg szemnek szép zörgőkészletet. Amiből 1,5 nap után már jócskán apad, nem bírják az ütközést sem az etetőszékkel, sem a járólappal. Szal minőségileg car.

Hozzátápi: tejpép: akinek teje van, az nyugodtan mellőzze a témát, hasonlóképp szól az én véleményem is mint az Enikőé. Nálunk a Hipp őszi+sárgabarackossa egyáltalán nem jött be, a Milupa s Mildibé az csúszik. Ellenben anyukámtól kaptunk egy adag saját termésű sütőtököt. Nála megkóstoltam, igaz ő főzte, hát ha nem bocsájtotta volna előre, hogy milyen édes, tuti arra gondoltam volna, hogy cukros vízben főzte (amit sosem szok). Na, tegnapelőtt anyámnál kóstolt a lány, tegnap itthon ette délelőtt, hatalmas sikere volt. Délután kis almával vegyítettem neki, érdekes íze lett keverve. Kis kockákba van fagyasztva, bármikor lehet enni míg tart a készlet. S mert ugyi tegnap a párolót elővettem, gőzben készült a tök, ma akkor már a megfelelő pillanatra váró, szintén anyuméknál termett sárgarépa is megpárolva, turmixolva készül be a fagyasztóba. Az igaz amit Enikő írt: botmixer kiváló ilyen célra. Sajna nekem még mindig nem jött meg az eszem, bár vannak sejtelmeim, hogy napok kérdése, s csak beruházok egy ilyenre. Husival: az igaz, hogy a vörös húsokban több vas van, de elviekben a szárnyas húst inkább ajánlották régen, a könnyebb emésztés miatt (ma már azért elég elrettentő infók is keringenek a pipihúsokat illetően).
Sajna LLL-hez hasolnó egyesületről nem tudok ami a hozzátápit illeti, szerintem ez egy sokkal komplexebb kérdés az anyatejhez képest, s ez az oka annak is, hogy sokféle útmutatás létesik.
A zöldfűszerekkel szerintem csínján bánva nem kell megvárni az 1 éves kort, ha már 5-6 félét eszik a gyerek, akkor kevéske zöld adagolással lehet variálni az ismert kajákat. Persze az enyhébb ízűek első körben előnyt élveznek.
Borsó passzírozás: nekem marha macerásnak tűnik, nem igazán kedvelem ezért ezt a menüt babáknál. Inkább várok vele, majd turmixolva kapja a héjával együtt. Lehet próbálkozni fokhagymanyomóval, szerintem úgy igényli a legkisebb erőbedobást.

Nadine: remélem ez az év már eltelik valahogy, s kívánom, hogy jan 1-től a kórságok kerüljék a házatok táját.

Ági: remélem a körmöd/lábad engedélyezi, hogy pároddal egyet táncikolj majd 31-én éjfél magasságában. Igazad van, nektek tényleg ráér a mellétápi.

Kép
kissmanó
 
 


Ha amúgy is hígítva kapja a teát, szerintem semmi gáz. Ott úgy is a víz a fő alapanyag.

Amúgy régen, mikor Edó volt kicsi, az üveges kajákról olvastam le sok menüt. Ma is ezt teszem, csak azért az ajánlott korhoz hozzáadok eleinte 2 hót, majd 1 év fele közelítve csökkentem 1-re, majd utána a mi házikosztunk következik. Husit majd 7 hós kora után, valószínű olyan 7,5 hó körül adom, legalábbis így tervezem. Hisz addig már nincs is 2 hó. Egyenlőre holnap következik a sárgarépa.
Amúgy ha 1-2 kaját elfogad, s azért idegenkedik az új íztől, akkor házi készítésben lehet variálni: icipici új ízt beletenni egy szűk adag ismert ízbe. Tehát holnap az alma+sütőtök párosba megy majd kis répa is. Nem mintha félnék az új íztől, de így meglesz az adag is. Aztán módosítva az arányokon, 2-3 nap múlva jöhet egy egész adag répa.

Kép
kissmanó
 
 


Bori: tea miből? csésze, kanál vagy van cumósüvegetek?
kíváncsiság, semmi más.

Kép
kissmanó
 
 


Zalán ma 5 hós, egy 10 percel ezelőtti kép róla :lol:
Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Puszi az 5 hónapos Zalánnak, mindig csodálkozom a képein, olyan komoly nagyfiús :)
Lassan Jankó is "betölti" az ötöt, mint sereghajtó. Mostanában kezdenék aggódni hogy beteg, ha nem fognám vissza magam, meg nem enne mint a gép és kerekedne. Ugyanis annyit alszik, hogy na! Felkel reggel fél kilenc körül, eszik, kicsit játszik, 10 körül már nyekeg, hogy ő biza alunna. S lőn. Nyomja úgy 12-ig, ismét eszik, játszik, fél kettő körül nyekeg, eszik, alszik, fél négykor kel, eszik, játszik, fél hat körül még egy félóra-óra szundi, 8 körül vacsi, 9-től 1-2 evéssel alszik reggelig. Ez úgy 16-17 óra. Egyébként vidám, mindig mosolyog, igazi kis társasági dögönyöznivaló baba, csak néha olyan soknak tűnik ez az alvás. Nálatok mi a helyzet :?: Csak az a furcsa, hogy korábban kevesebbet aludt, igaz többet nyekergett. Mondjuk néha én is csak aludnék egész nap, lehet, hogy ez a szutyok idő az oka:?: :?:
Gyönyörűek a babák!
Bori, küldtem privit.

Kép
Kép
tjuditot
 
 


Manó, Judit! Nektek is köszi az infokat. Nagyjából ugyanazt írjátok, és én is így gondolkozom. Egyedül a zöldfűszerek ügyében nem tudtatok még kielégíteni, bár mindannyian azt írjátok, lassan jöhet az is. Nem tudom, mit akarok hallani....
Nálunk eddig alma volt, nem kellett. Aztán jött a gyümitea, nyamm. Majd az anyós féle alma-tök-sárgabarack (grrr), semmi lelkesedés. Ma kezdtük a mézédes, házi sütésű s.tököt, de nem teccet neki. Holnap vízben főzöm, és a levével csinálok belőle főzit. Holnap után ugyanez, tejjel, aztán megint sütve. Utána ugyanez a kör krumplival.

Manó! Gyümitea pohárból. Már az első hét óta pohárból kap inni (eddig ez leginkább csak 35 fokban, meg néha kíváncsiságból fordult elő). Úgy veszem észre, teccik neki az üveg (régi fazonú kávéspohár), egész sok belemegy, szóval maradok ennél. Amit nyernék a csőrös pohár, vagy a cumi tisztaságával, azt elveszítem a leszoktatási projektben.
Próbáltam kanállal is, de az nem elég hatékony a pohárhoz képest.
Ja, és fürdés közben őkelme kézzel nyomja befelé a fürdővizet a szájába....

Lehet, inkább ebből az irányból közelítem meg a hozzátápit?!....

Azért kár, hogy nincs vmi védőnő.hu, vagy vmi ilyesmi. Annyira nem bízom a legújabb védőnőnkben, a dokink meg mindig teltházas, így most nincs kit előkapnom a jobbnál jobb kérdéseimmel. ;)
A végén még visszaszokom Hozzátok ;)

És egy fotó a szófosós napom végén:
Ádámnak már jól megy a hátról hasra fordulás....
Kép
Hagyományos ülő pózban raktam le, de pár mp alatt feltérdel így.

(((nagyon bocs azoktól, akik még nem / alig fordulnak. kérlek, ne hasonlítsátok Ádámhoz őket. Ádám itt a legöregebb fiú, plusz a gyógytorna szerintem lassan zseniképző lett))))
Vendég
 


Ja, és Dorka! Kérdezted a "visszafejlődést". Abszolút van nálunk is. Rémlik, mintha az egyetemen is tanultam volna erről. Valami újat tanulhat éppen Balázs (talán még csak fejben van meg a mozdulat), és nem pazarolja az energiát a már meglevő készségekre.
Ádám pl a kúszás fejlődés beindulásakor teljesen abbahagyta a fordulást. Talán még bénább is lett, mint előtte, mert ha fordítottuk, akkor is csak átzuhant. Aztán a kúszás rutin lett, azóta megint fordul (sőt...). Amióta a mászást próbálgatja, azóta meg a felülési kedve csökkent.
Vendég
 


[quote="szarvasbori"] írta:szarvasboriHolnap után ugyanez, tejjel, aztán megint sütve.

mármint holnapután és anyatejjel
Vendég
 


Bori :)
Hozzátápinál a megérzéseimre hagyatkozom. Előszőr gyümi, alma, banán,őszibarack, aztán sütőtök, borsó, krumpli. Az első gyümiből egy-két kanállal kezdtem, de pl. az őszibarackból már a legelső alkalommal is 6O körüli mennyiséget adtam. Ma kapott alma-sárgabarackot.
Husit, gabonás dolgokat 8 hó körül gondolom. Tejpépet nem tervezem. Nem pancsolok, üvegeset kap, állítólag bio. :)

Bridzsi :)
Sóginőd nem komplett! :roll:

Nadine :)
Ettől csak tányleg jobb kari lehet! :roll: Jobbulást! :?

Zsuzsi :)
Kövezésről szó nincs. Eszmecsere. :D Én tízóraira adom a pépeset. :)


Dorka :)
Papucs rulez! :D Hozzátápi :lol:

Ági :)
Nem tudom. :roll: Amikor lehet, én felvenném. 8)

Enikő :)
Gratula az 5 hós mókuskádnak! :D

Judit :)
Bence is hasonlóan sokat aludt 3 nappal ezelőttig. Azóta kicsit többet van fent, de a sok alvással nincs gond, szerencsések vagyunk! :D

Egcsi

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


Bori :)
Főnit lassan le kell kötözni! :lol: Nem semmi a kiscsákó! :wink:

Egcsi

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


Bori :)
Megnéztem a Kismama hozzátápi naptárjában, a zöldfűszereket kis mennyiségben a 7. hónaptól írja, az étolajat is.
6 hónaposan azt írja, hogy 2-3 hetente 1 tápszer/szopi hagyható el, úgy, hogy a napi adag 5OOml maradjon. Gyümölcsnek az alma, őszibarack, meggy, zöldségféléknek a burgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, gesztenye van a listán. Ír gabonapelyheket is, búza, zab, rizs, kukorica.

Egcsi

Egcsi

Kép

Kép

Kép
egcsi
 
 


Hozzátáplálás
Én is keresem egyfolytában a neten, hogy is kellene... Egy olyan honlapot keresek, ami leírja: 5 hónaposan ezt meg ezt adhatod, 6 hónaposan azt és így tovább. na ilyet eddig nem találtam. Ami infót eddig megtudtam:
1. alma, barack, sütőtök (ahogy Zsuzsi írta)
2. répa, krumpli, meggy
Aztán passz. Sokáig azt hittem, hogy a tápszert is be kell vezetnem, de mivel Zalán nagy ritkán fogadta csak el, megnéztem, és szopizóknak nem is szükséges...
Mi botmixert kaptunk anyóséktól karira (mi kértük) nagyon hiperszuper! De eddig nem használtam, mert az almát üvegreszelőn reszelem, barackból meg sütőtökből meg üvegeset adtam. Az üveges barackok nagyon bejönnek neki! De kicsit pipa vagyok az üvegesekre, mert sokban van cukor, meg rizs. Én meg azt nem szeretném még tömni a gyermekemnek
Ivás
Néhány napja kezdtük, nagyon gyenge kamillateát adok minden délelőtt Zalánnak, olyan 40-50 ml-t hajlandó meginni

Éljen az 5 hónapos Zalán!

Egcsi
Kismama hozzátápi naptár? neten?

Kép
Kép
emma1976
 
 


Sziasztok!

Tegnap jöttünk haza, vége a karácsonyi ünnepeléssorozatnak. Szép volt, jó volt, elmúlt. Marci kapott egy rakat ajándékot, de hál az égnek a többsége olyan, amivel később fog tudni játszani.

Dorka, MArcinál is tapasztalható visszafejlődés. Történetesen forogni az oldalán kívül nem forog. Sőt szerintem az egyetlen gyermek a topicban, aki hasra még abszolút nem fordult. Viszont kúszással próbálkozik és folyamatosan ülne.

Bori, nagyon ügyes Ádám!!! Én a bebietel.lap.hu-t nézegettem, és a különböző bébiétel gyártók honlapját.

Nekünk is csúszik már az alma. Először csúfos kudarc volt, majd megpróbáltam 4 nap után adni és nyelte, mint kacsa a nokedlit. Egy egész alma meg se kottyan neki. Így adtam banánt. NA ez se jött be egyből, de tegnap már ette. Valaki írta nem szabad, csak már nem emlékszem, miért.

És elkezdett sikongatni. Ha hisztizik, akkor ezt el is tudja nyújtani, olyan hangtartományt üt meg ilyenkor...:roll:

kispiskóta
 
 


Zsú: asszem esedékes a vonalzócsere. Jövőre nem hinném, hogy lenne még egy Marci nevű fiad akinek első karácsonya lenne :wink:

Kép
kissmanó
 
 


Manó :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

És ezt kapták a szülők, nagyszülők, keresztszülők karrira:

http://www.youtube.com/watch?v=mIIDfMI5vAg

kispiskóta
 
 


na, ez hamar ment :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
kissmanó
 
 


Zsú
Ez gyönyörű ajándék!!!

Kép
Kép
emma1976
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?