Új privát üzeneted érkezett!

Ági: Tudod mit szerettem volna kérdezni? Te merre laksz??? Valahogy erről még nem esett szó vagy csak figyelmetlen voltam :(

Kép
csucsu05
 
 


Szia Era !
Először is őszintén örülök hogy kiálltál a topicunk mellett.Teljesen egy véleményen vagyunk.Én nem akartam 100 embertől véleményt vagy csak okosságot hallani csak egy megértő fülre vágytam akinek elmondhatom mi a gondom bajom.
Hiszen szegény férjemet sem terhelhetem örökké a női problémáimmal jó egy kicsit kívülállóval megbeszélni.Örülök hogy így egymásra találtunk és remélem néha beleolvasnak a topicba a régiek és talán visszatérnek ide hozzánk.

Szóval ennyit elöljáróban .Én Csanádapácán lakom ami Békéscsabától 20 km-re van.
Ha gondolod majd elküldöm priviben az iwiwes vagy my vipes adataim így megismerhetjük egymást jobban.Meg láthatnád végre kislányunkat mert ide nem tudok képet felrakni.A te kislányod is nagyon ari igaz elég pici a jép róla.Te tudsz képet felrakni?

Karácsonykor én általában halászlevet és húslevest is főzöm.Mellé lesz töltött káposzta meg rántott husi (lányom kedvence)meg sült pulyka.
Elég sokat sütök főzök meg sok a vendég is nálunk.
Imádok sütit sütni és mindig csinálok mézeskalácsot Bejglit meg egy kis sósat.
Én szilveszterre szoktam Lencselevest meg kocsonyát főzni.
Csabi csinálja a szendvicseket meg szoktam hidegtálat amin rántott husi meg salik vannak.
Ajándék terén még hadilábon állunk.Kinőttük az ágyunkat de azt hiszem mivel még rossz a kocsink majd névnapjára kapja meg.
Csabi mindenáron Szintetizátort akar neki mert imádja a zenét.
Már egy két apróság megvan a fa alá de még nem tudom mikor tudunk Csabára beszabadulni mert még a héten dolgozik Csabi.
Na jó megyek ha estig írsz visszaírok kb 9 körül még benézek ha drágám nem fogja a gépet bitorolni.
Puszi nektek:Ági
angelo2
 
 


Sziasztok!

Rövid leszek, mert annyira nem tartom vérremenőnek a dolgot, hogy jobban kivesézzem.
Vannak dolgok, amikben igazatok van,pl. hogy ha valaki babás lesz, az már nem jön többet. Ez igaz, de ez ellen nem tudunk tenni.
Egy ideig irogattam a priviket a régieknek, hogy jöjjenek vissza, volt aki válaszolt, volt aki nem. Én küzdöttem ezért a topicért, dehát nem ért semmit.
Angelo, az, hogy itt személyreszabottan kapsz választ, az azért is van, mert csak ketten vagytok. :D Kinek irjon a másik, ha nem neked?
Az pedig, hogy beleolvasok, az miért baj? Ha van időm, kb. még 3-4 másik topicba is beleolvasok, hiszen nem tiltott. Úgy is okosodik az ember, és amúgy is lehetetlenség egy régebbi topikba belefolyni, vagy nyomonkövetni.
Ami nekem szarul esett, és amiért nekivágtam védelmezni a novemberieket,az az volt, amit Angelo irt. Szó szerint idézve:,,nekem ott senki nem szimpatikus''
:shock:
Én oda irok a legtöbbet, akkor abba én is beletartozom. És ezekután szerinted Angelo, irjak ide neked? Meg köszönjek be egy olyan embernek, akinek nem vagyok szimpi?
Én úgy gondolom, soha senkihez nem voltam szemét vagy közömbös, válaszoltam, ahogy ráértem.

Na mindegy. Ezekután is el fogom olvasni, ami itt történik, mert én Csucsut kedvelem, és szeretném tudni mi van vele. A reménykedés terhességre tünetek c. topicot is részben azért olvasom, mert oda sokkal többet ir, mint akárhová, és kiváncsi vagyok, hogy alakul az élete.

Szép napot nektek!

Kép
jenny29
Mór
 
 

 
 

Na csajok szerintem az embernek vannak érzékenyebb pillanatai szóval Jenny ha tudsz gyere és irj is magadról. Hidd el kivácsiak cagyunk ám mi a többiekre és rád is. nehéz dolog mert ha olyan topic lenne ahol babás lenne már mindenki talán nem is lennénk ennyire érzékenyek. Szóval szerintem nincs semmi gond igyekezzünk a másikból erőt meríteni.
Téma lezárva és remélem mindenkinek összejön a babó végre. Hisz szerintem ezért is vagyunk érzékenyebbek.

Ági: Persze az iwiwen megkereshetjük egymást a myvipen én már nem vagyok fent. Keress meg az iwiwen: Váradyné Szűcs Erika /Halásztelek.


Jenny: te már ismerösöm vagy ugye? vagy csak én emlékszem rosszul ?

Szóval mi hétvégén vesszük meg a sütéshez főzéshez szükséges dolgokat . Fa megvan, ajándékok megvannak.
Hálistennek a Tamás (férjem) péntektől szabin lesz és csak 2008-ban megy már dolgozni. Sok volt a túlórája és kivette azokat. Igy lesz segítségem ami jól jön mert a leányzóm mindig hátráltat. Ma is egész nap pakoltam, takaritottam de már megint mindent szétpakolt.
csütörtökön este lesz a lányunk szülinapi bulija arra készülök most, aztán teljes gőzerővel a karácsonyra.
Szilvesztert is itthon töltjük mert nincs aki vigyázzon akislányomra ezért idén is csendes itthoni tv-nézés lesz.
Tavaly pl nem is pezsgővel koccintottunk hanem fantával. nevettünk is magunkon, hogy egy üveg pezsgőt megbontani kettönknek felesleges de azért fantával koccintani vicces volt.

Kép
csucsu05
 
 


Na jó ehhez még ennyit nem Jenny :És ezekután szerinted Angelo, irjak ide neked? Meg köszönjek be egy olyan embernek, akinek nem vagyok szimpi? Ez erős volt.
Nem érdekes ha magadra vetted bocsi hidd el vannak a novemberi topicba emberkék akikre gondoltam de tényleg NEM RÁD és nem akartam személyeskedni vagy általánosságban beszélni.
Hidd el azért mert személyreszabottan ebben a topicban még régen nem csak egy embertől kaptam .
Na jó szerintem kár ezen civakodni minden mást szívesen olvasok ebben a topicban.
És igen szívesen beszélgetek én is bárkivel, meg igaz nem értek a hőgörbékhez meg hőmérőzéshez hiszen kislányomnál ilyesmire nem kellett gondolni de már így fél év után jó kibeszélni magam .
És ha csak egy ember is megért ahogy Csucsu is mondta már megérte.
És a nem szimpi senki bocsi még egyszer :oops: Tényleg nem általánosítani akartam.
Tényleg várunk mindenkit egy kis csevelyre.Azt írtátok hogy ezért borult fel a régi banda kár a feszültségért.Szóval mivel még nem is ismerlek igazán írj magadról ha van kedved én nem írok más topicba csak ide mert tényleg próbálkoztam de ez jött be.

Csucsu szia.Ezt még le kellett írnom.Bocsi de tényleg nem azért írok csak ide nem egy topicba írogattam és tényleg jó volt mikor régen ide beírtam és egy ideig nem jelentkeztem és már kerestek is.Meg jó még a mai napig is mivel ha sűrűn nem is vagyok a gép előtt mégis ha benézek az oldalra látom hogy válaszom érkezett .Nekem elég ezzel az egy topiccal is megbírkóznki mivel a gépet nem csak én uralom itthon és a kiscsajtól kevés az időm arra hogy a házimunka mellett böngészgessek meg írigassak.Na hátha megsokasaodunk.
Te szerinted lehet hogy nekem nem középidőben lehet peteérésem?.
Mert eddig ha megjött aztán elmúlt mindig elvoltam kenődve aztán meg mensi után kinek volt kedve...
Csak azért kérdem mert másodjára vettem észre hogy mensi után 2-3 nappal peteérésre utlaló jeleim vannak.
Ha ez leht akkor most ez sem lehet kitétel .Tudod itt a tél ilyenkor apuci is többször odabújik melllém.
Na jó mennem kell benézek az iwiwre rádkeresek írj még ma ha lesz időd Puszi :Ági
angelo2
 
 


Sziasztok!

Oké, te se haragudj Angelo, ha durva voltam. Igazatok van, tényleg ingerültebb meg nyűgösebb az ember, főleg, ha ciklus végén van, és nem úgy jönnek össze a dolgok, mint várta.
Nekem is ma jött meg úgy istenigazából, bár már pénteken, mikor negativat orákeleztem, kiborult a bili. Ez volt az első éles hónap, és nagyon biztam benne, hogy összejön elsőre. De nem igy történt.
Már meddőségi kp-kat keresgélek, annyira el vagyok keseredve. Tudom, hogy még korai temetni magam, de nekem még egy babám sincs, akiért legalább érdemes lenne kitartani. Apa vigasztal, holnapra kap a kollégáitól egy gyerekhozó gólyát is. Állitólag akinél volt ez a plüss gólya figura, annál beköszöntött a gólya 1-2 hónapon belül. :D
Már 3 vagy 4 párnak segitett bevonzani a babát. Fel kell akasztani a csillárra, és alatta ügyködni. :lol: :lol: :lol:

Kép
jenny29
Mór
 
 


Na akkor szent a béke végre.

Jenny: De jó ez a gólya ez nagyon ötletes dolog. Remélem a gólya hamar meghozza a várva várt babát :)
De ne görcsölj rá. Tudom könnyű mondani de ez tényleg igaz nem szabad nagyon akarni mert az blokkolja a babásodást.
De mostmár aggodalomra semmi ok mert jön a gólya és hozza a babát is.
Ha bevállik neked akkor én is beszerzek egy ilyen plüss gólyát.
:) Csak hinni kell benne.

Ági: Amit írtál , hogy nem középidőben van PÉ-d lehet e . A válaszom igen. Persze, hogy lehet. Sokan jártak már így, hogy mensi után pár nappal lettek terhesek.(mint én a lányommal) Annyiból jó, hogy ha akkor fogan a baba akkor azt korán kimutatja a teszt és ha mondjuk korai peteéréssel mész dokihoz akkor nem azzal küld el, hogy nem lát semmit hanem már látja a babát. Mert van akinek későn van Pé-je és sajnos a baba nem tud megtapadni mert kevés az idő. És nem csak félidőben lehet PÉ-d. Akkor ha azt érzed most van uccu neki és búj össze a pároddal. Tutti babó lesz a hancúrból.
:)
És vissza igazoltalak az iwiwen . Kár, hogy nincs több képed fent. (milyen jó hosszú hajad van :)

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!
Hát ezt a gólyás dolgot én is szívesen kipróbálnám.
Jenny örülök hogy köztünk vagy és már végre nem csak ketten írogatunk.
Ha ez az ára még beszólok pár topicba hátha jönnek többen is :lol:
Mellesleg nem kell aggódni, mertén azt hallottam elsőre könnyebb teherbe esni mint a szülés ám már lehet befolyásoló tényező, hogy ki meddig vajúdott meg ilyenek.
Szerintem majd januárban új év új remény alapon majd csak lebabásodunk.
A másik meg hogy koncentráljunk az ünnepekre talán akkor ha nem ezen agyalunk jobb lesz mi ezt már Erával is beszéltük.
Tudod ez elterelő hadművelet.
Mert te hány éves is vagy Jenny?

Era azért nincs fenn több kép rólam mert nem enged többet az iwiw sem, mert túl nagy a kép felbontása nem tudom lekicsinyíteni.
de holnap majd kicserélem meg ha belekukkantassz az ismerőseim között ott a férjem nála másmilyen kép van Ágicáról.
A hajam elég rég növesztettem igaz most kb 20 centivel rövidebb nyár végén visszavágattam mert tört.
A férjem dilije mert imádja a hajm.
A kiscsajnak is növesztem a haját. Azt szeretném ha neki is hosszú haja lenne.
Te nagyon szép az esküvői képed.Szép volt a rucid.
Mi férjemmel 9 éve agyunk együtt de akkor volt a lagzi mikor 6 hónapos terhes voltam.Sokan azt hitték mivel fél éve költöztünk el hogy azért vett el mert jön a baba.Ja így 9 év után végül is... :lol:
Na félre a tréfával.Volt már vevő a házatokra?
És ilyen rossz a helyzet apósodékkal?
Nálam ilyen gond nincs sajna hiszen még férjem 3 évesen elveszítette őket.
Ne aggódj a jóbol én sem maradok ki mivel nekem 3 sógornőm van ami egy tucat anyós apósssl felér.
Mennem kel puszi nektek és jó éjszakát:Ági
angelo2
 
 


Ági: Tudom milyen nehéz az iwiwre képet felrakni ha nagy a formátum. Mi is jártunk így. állítsd át a kép méretét a fényképeződön. Meglátod a minősége ugyanolyan jó lesz és irtó sok képet feltudsz rakni majd. Vagy van olyan képszerkesztő program ami az iwiwen nálamis van, hogy 4képet lehet összekapcsolni és az automatikusan lekicsinyiti. Ha kell elküldöm a nevét azt le kell tölteni a neten ingyenes és magyar nyelvű érthető.
Az esküvön már 4hónapos terhes voltam én is. Kb 1hét alatt leszerveztük az egészet mert a tanúnk keresztanyuja adott össze és ő elment nyaralni na meg igy volt protekciónk, hogy beférjünk a nyári nagy rohamba. Nem voltak sokan 38fős volt abból volt vagy 6gyerek. De igy is nagyon jó volt mert hajnalig táncoltunk. Isteni volt a kaja. és az első esküvönkön mindkettönknél 100fő felett voltak és mindketten azt mondtuk ennek ellenére a közös esküvönk valahogy szebbvolt. Pedig az első esküvömön 48kg voltam a ruhám 100ezer volt és egy vagyonban került mégse jött össze.
Szóval ez a ruha összesen 20ezer ft volt ez jött rám. És a többi ruha meg kivolt már kölcsönözve. Szóval csak ez jutott de ennek is örültem.
Mi 3éve vagyunk házasok illetve nyáron lesz 3. Viszont már a férjemnek is meg nekem is volt egy elöző házasságunk mindkettönknek közel 10évig tartott. A páromnak már van egy 13éves nagyfia. Nekem nem volt babaám az első házasságomból. a volt férjem nem akart.Aztán meguntam és elváltam.
Szóval nekünk a második házasság jött be :)

Vevő a házunkra nagyon sok volt de karácsony elött valahogy nem házat akarnak venni az emberek. Amit megértek.
Az após téma nehéz nem is vele van a gond hanem az anyóssal. Illetve a két sogornőm kicsit irigy ránk és elkezdték usszitani az anyóst. Após meg azt csinál amit az anyós mond. Én lehetek rossz nem kell szeretni ezt aláirom de a lányunkat nem látták 3hónapja pedig velünk szemben laknak. Szóval ezért adjuk el a házat mert igy idegileg tönkre megyünk. Tudom a férjem jobban örlödik mégis a szüleitől nem ezt várja az ember. Szóval ahol nincs gond ott csinálnak az emberek. Igaz anyósnak 7unokája van hogy eggyel kevesebbel foglalkozik azt észre sem veszi. Sajnos a lányunk is megsinyli mert nekem már nem élnek a szüleim igy nem igazán van neki nagyszülője. Ezért van az, hogy mindig velünk van ésez meg is látszik rajta mert nagyon ragaszkodó.
Holnap lesz a szülinapja azon is mi leszünk meg a keresztszülei de mi viszont nagyon szeretjük még jobban pont ezért.
Na jó hosszú voltam bocsi :(

Jenny: Ird meg, hogy megérkezett e a gólya. És akkaszátok fel aztán ne feledjetek össze bújni sem :)

Kép
csucsu05
 
 


Szia Era !
Szomorúan olvastam amit írtál.Nekem is fáj a fejem eleget.Nálam szüleim miatt megy a vita mindig.Mi is azért menekültünk el Csabáról.Igaz nem természetileg van velük gond.Tudod mikor mi férjemmel 18 évesen összejöttünk és rá egy évre kénytelenek voltunk összeköltözni mert otthon nem tetszett nővérének meg élettársának kapcsolatunk így apukám felajánlotta hogy dolgozzon Csabi neki.
Eddig még nem is volt gond csak aztán apukám nagyon nagy vállakozó volt de egy sajnálatos baleset miatt tönkre ment.Adóságai keletkeztek az Apeh mindenre rátette a kezét még a családi házunkra is.Abban a reményben hogy megpróbáljuk menteni a menthetőt és hogy veszünk egy közös családi házat szüleimmel én és férjem több hitelt vettünk fel részükre.Én néztem azt, hogy eddig ők neveltek és sajnos most így alakult ott volt az akkor 6-7 éves kisöcsém segítenünk kellett.
Igen ám de nem tudták a hiteleket fizetni és mi Bar listára kerültünk.Apukám nehezen dolgozta fel a dolgokat és az egyre növekvő feszültségnek az lett a vége hogy elköltöztünk.Először egy szolgálati lakásban laktunk egy kis falun innen nem messze aholférjem dolgozott.Hál Istennek egy fél évre csak igaz de dolgozhattam a helyi óvodában,mint Óvónő mert ez a szakmám.
A szolgálati lakásban ahollaktunk azonban jöttek a problémák.Nem fizették ki párom rendesen és teherbe estem.Ekkor az volt a kitétely hogy csak akkor maradhatunk ha elvetetem.Ám másképp döntöttünk elindultunk albérletet nézni.Ekkor kaptuk itt ezt alehetőséget hogy vegyük meg a házat van rá egy évünk kifizetni.Elkezdtük rendbe hozni,megszületett kislányunk,össszeházasodtunk és mikor már kezdtünk egyenesbe jönni akkor és mikor már vagy 300 000 ftot belefizettünk aházba,kijelentette a tulaj hogy megemeli a vételárat és ad még másfél évet kifizetni.Most ott tartunk hogy augusztusig kellene letenni a vételárat ami nem sok hisz másfél millió ft.Férjem örli magát mivel nem tud hitelt felvenni anyámék miatt.
Tehát mi is hordozzuk a keresztet.De az igazság az Csabi előtt le a kalappal mert mindent megtesz családjáért de látod nálunk sem sokat érnek a nagyszülők.Keveste jönnek mi is csak a kislányunknak vagyunk...
De az a véleményem hogy anyai apai szeretetnél semmi nem számít többet.Biztos érzi kislányod is mint az enyém.Néha hiányzik a nagyszülő de megvan nélküle az ember.Mi mondjuk nem vagyunk haragba de férjem nálunk is szenved sokat a történtek miatt igaz megérti hogy én nem tudok úgy haragudni hiszen nekem csak a szüleim.
Na jó most jól lefárasztottalak a problémáimmal.Nem akartalak untatni.de jó így kibeszélni.
Akkor nagyon sok boldog szülinapot a kislányodnak előre is de majd írj még be ha lesz kedved este válaszolok.

Jenny mi újság kezdjek el gólyát varrogatni?Kívánom hogy használjon.Na jó megyek szép napot.
Angelo
angelo2
 
 


Ági: hát akkor nálatok sem rózsás a helyzet. Amúgy van olyan hitel lehetőség is aki BAR listán van. Érdemes lenne kipróbálni és akkro megvehetnétek a házat. Mert ha sokat vártok a tulaj mindig felemeli. Nálunk a helyzet azért anyiban más, hogy harg van köztünk mégcsak nem is köszönnek. Pedig eskszöm, igyekszek mindenben alkalmazkodni de sajnos az irigység és arossz indulat ellen nem tudok mit tenni. Szegény páromat a szülei kvázi ki is tagadták. Nem egyszerű a helyzet de én sempanaszkododk. Mindig abban bizok, hogy az élet majd meghálálja a jóknak és a rosszak pedig majd megkapják a büntetést.
Nem kivánok senkinek se rosszat csak olyan helyzetet amiben mi vagyunk. És akkor talánmagukba szállnak az irigy emberek. Mert sajnos már nem csak arra irigyek ha valakinek sok pénze van hanem arra is aki boldog. Ezek ellenére mi 3an nagyon boldogok vagyunk és remélem ez igy is marad.
Vigasztalásul látod nem csak nálatok vannak gondok. Szinte mindenhol csak valaki nem vallja be.

A holnapi nap az remélem szép lesz. Kap alányom egy babát. Meg torta lesz. Szolid de szép szülinapot fogunk tartani. Tavaly mindenki itt volt: após anyós tesók voltunk 24-en. Idén a harag miatt ugye nem jönnek (pedig szemben lknak 5lépésre tőllünk) Mi leszünk hárman meg a keresztszülei és azok két gyereke. Szóval 7en. Mint a gonoszok :)
Tavaly is volt lufi meg lampion. A lampionokat elraktam lufikat meg vettem egy párat csak , hogy a közeg amolyan szülinapos legyen. Talán igy nem érzi majd a kicsi, hogy most kevesen leszünk.
Tavaly sütöttem főztem reggel 5től. Anyós és asogornőmék azt se mondták, hogy segitenek. Átjöttek végig ették a menüt és tettét magukat. Szerintük meg kellet volna őket kérni, hogy segítsenek nekem. Hát én úgy vagyok aki akar az jön magától segiteni. Én se kérdztem soha senkit segitsek e . mentem és kész.Na idén legalább nem leszek ki mint a liba. Igy csak szolid sütis szendvicses party lesz.
Na meg karácsony miatt is sok a kiadás nem is baj ha most szerényebb bulit tartunk.

Na most én is jól kipanaszkodtam magam.
Sok puszi:

Era

Kép
csucsu05
 
 


Szia Csucsu ne haragudj hogy nem jelentkeztem te valami volt a Babanettel,mert egyszerűen nem akart tegnap beengedni.
Remélem jól sikerült a szülinapotok.
És mesélj örült a kislányod az ajándékoknak?Nem mentek át végül is a nagyszülők felköszönteni?
Gondoltam ám rád tegnap.Velem annyi új hogy rengeteget takarítok mert jönnek a vendégek.
Meg képzeld úgy felvagyok fújódva és tegnap szúrkált a hasam alja elég mensi szerűen.
Pedig majd csak 25-én leszek középtájt.
Vagy lehet hogy hamarabb van peteérésem.De ilyet nem szoktam érezni.Csak egy 2 hónapja volt ilyen.
Írj ha tudsz.Veled mi újság?
Puszi :Ági
angelo2
 
 


Sziasztok!

Csucsu, hogy telt a tegnap? Meséld ám el nekünk! Tegnap irtam az iwiwes üzenőfalra is jókivánságokat, nem tudom, láttad-e.
Nekünk szépen telt az este, megvolt a kettesben töltött eljegyzés, gyertyafény, zene, szerelmi vallomások, ahogy azt kell. :D
Boldogok vagyunk nagyon.

Angelo, lehet, hogy csak készülődik az a pete, nem gondolod? Nem szoktál ovutesztelni? Ja igen, tudom, nem szereted az ilyesmit, de engem megnyugtat a tudat, hogy pontosan tudom, mikor van a peteérés. És legalább a pé utáni napszámlálás pontos, tudok hozzá viszonyitani.

Kép
jenny29
Mór
 
 


Jenny: Olvstam az üzifalat köszönöm irtunk is vissza.
Irtam már a másik topicba, hogy gratulálok az eljegyzésetekhez. Most nagyon Boldog lehetsz. De fog ez még fokozodni is ha jön a baba. Tényleg a gólyát felraktátok már?

Ági: Jó volt a buli a lányom örült és tetszett neki, hogy ünneplőben van na meg, hogy kopogós cipő van rajta :)
A nagyszülők nem jöttek át harag van és ez már nem is fog változni. Hanem 19-én felhivták a páromat, hogy vigye át. Ő nem akarta de én mondtam, hogy nem akarom, hogy mégtöbb feszültség legyen vigye át.
Na igy hallgatott rám. Kapott a kicsilány a nagyszülőktők egy arany karláncot amibe bele van gravirozvaa neve és a születési éve.
Jól ki is akadtam mert ők ilyen külsőkre adó emberek. De egy 2éves gyereknek nem való karlánc. Az amolyan cigányos szerintem legalábbis. Párom jól be is olvasott, hogy nem a születésnapján kell a gyereket szeretni hanem egész évben. Mert úgye 3hónapja nem látták pedig szemben lakunk 15lépésre. De úgye a szülinapjára megköszöntik, nehogy a szomszédok megszólják őket. Nekem az ilyentől hánynom kell.
Készülsz akkor már a karácsonyra gőzerővel. Én majdholnap fogok elkezdeni főzni meg sütni.
Majd még jövök. Puszi: era

Kép
csucsu05
 
 


Szia Jenny.Az igazság az, hogy ovulációs naptárat szoktam csak nézni eszerint 25-én lenne peteérésem és 18-tól vagyok termékeny.Ám pont ezt kérdeztem Erától kb 2 napja hogy eddig mindig középtájtó voltunk többet együtt aztán megjött utána kissé kedvtelen voltam nem igazán voltunk együtt sokat közvetlenül mensi után...
Pont most éreztem mensi után 1 2 nappal mintha peteérésre utaló jeleim lettek volna.Márpedig nemcsoda ha eddig középtájra öszpontosítottunk hogy nem lett baba ha nekem nem is akkor van pé-m főleg ha létezik ilyen.
Mindedj lehet pé de én azt ennyire nem szoktam érezni sőt egyáltalán nem.
Csak furi módon hó elején megfigyeltem dolgokat amiket középidőben szoktam várni...
Majd látjuk.

Era majd ha tudsz küldj képeket a buliról!!!!
Nálunk nagy lesz a nyüzsgi hétvégén remélem majd estefelé betudok nézni írni nektek.
Puszi még jövök...
angelo2
 
 


Ági: Én hallottam már olyat, hogy valakinek nem középidőben volt PÉ-je és baba lett a dologból. Mert ők úgye a mensi után voltak együtt hiszen csak félidőtől gázós dolog ha valaki nem akar babát. De nekik összejött. persze azóta örülnek neki :)

Kép
csucsu05
 
 


Szia Era végre felbukkantál.
Az nagyon gáz lehetett akkor.Hát ez Murphy törvénye aki nem akar annak bejön...
Lehet hogy a kislányom is így foganhatott hiszen vele elsőre megvolt1* és mikor már dokihoz mentem majdnem 6 hetes lehettem vagy több is.
Jó lenne jól zárni az évet te mikor is tesztelsz?Vannak már gyanujeleid?
Majd írok még:Ági
angelo2
 
 


Most olvastam fentebb a korábbi hozzászólásodat.
Az azért tényleg nem egy kisgyereknek való.De hát mégha külsőre is de legalább próbálkoznak.Így legalább a kislánynak nem tünik fel semmi.
Hátha a karácsonyi hangulat keretében kibékültök.Vagy ha mégse akkor is szép lesz a karácsonyotok biztos gondoskodni fogtok róla igaz?Na jó mostmár tényleg megyek
Pusssz:Ági
Jenny te merre jársz?
angelo2
 
 


Ági: Az jó, hogy megköszöntötték de könyörgöm 3hónapja azt se tudják mi van vele beteg nem beteg semmit. Nem is keresték. Ez nekem furcsa. na meg még ők úgy tudják én terhes vagyok nem tudják, hogy elvetéltem. A férjemet műtötték azt se kérdezték tőle, hogy van. Szóval ennyit róluk.
A karácsony 3asban lesz a legszebb biztos csodásra alakitjuk.
Amúgy Szabinám is elsőre össze jött :)

22-23 án kéne mejönnie. 24én tesztelek ha addig nem jön meg.
Semmi gyanújelem nincs. fájdogál a hasam ennyi.

Kép
csucsu05
 
 


Csucsu, osztom a véleményed, sztem sem való egy 2 éves kislánynak arany karkötő. Sztem is cigányos. Jobban örült volna egy játéknak, babának, könyvnek, nem?
Sebaj, az a lényeg, hogy párocskád melletted áll, és igy is boldogok vagytok!
Angelo, előfordulhat, hogy az elején van pé-d, úgyhogy ha vannak jeleid, használjátok ki azokat a napokat is, hátha meglesz az eredménye.
:D

Na jó éjt csajszik!

Kép
jenny29
Mór
 
 


Jenny: és milyen menyasszonynak lenni??? :)

Kép
csucsu05
 
 


Hát......igazából nem érzem a változást, illetve csak annyit, hogy erősebb a kötelék közöttünk. Jó rápillantani egymás gyűrűjére, hogy lám, az enyém vagy, van benned valami, ami az enyém is. Napok óta csak vigyorgunk.
Ma dolgoztam, de tök jó volt,hogy páran odajöttek, hogy hallottam, mi volt, mutasd a kezed... :D
És ami a legjobb, nem gondolok állandóan a babára. Talán igy lesz esélye egy spontán teherbeesésnek. :D
És ti? Készülődtök már a karácsonyra?Megy a sütés, főzés? Én csak holnap állok neki, ma már fáradt vagyok hozzá. Hajnali 4-kor keltem. :(

Kép
jenny29
Mór
 
 


Sziasztok!
Hát a lánykám nagyon nagyon náthás egész éjjel lázas volt. De nem volt mit tenni ma elkellet menni vásárolni mert nem volt itthon semmi ami a sütéshez főzés kell. Szóval szegénykémet vittük magunkkal hát fáradt is volt szóval ölbe kellet vinni. Igen ám de ilyenkor extrán anyás és csak anya anya. Szóval cipeltem hát a hátam majd be szakad. 14kg és így vásárolni nem könnyű. Hálistennek kevesen voltak a tescóban meg is lepődtem.
aztán mentünk a tesómékhoz átvittük a két gyerek ajándékát. Mindig átvisszük, hogy a fa lá tudják tenni mégis csak a Jézuska hozza. Ők majd szilveszterkor jönnek át mert mennek a sogornőm szüleihez. szóval ezért vittük át az ajándékot. Szóval ma mindent elintéztünk és most főzőma töltött káposztát. Már isteni illata van.
Holnap takrítok és megsütöma sütiket. Hogy 24-én csak frissen a halat csináljam meg a fát kelljen dísziteni. Minden szenteste hulla fáradtan állok a fa alatt. De ettől szép a szenteste :)
Ma még nem jött meg. Ma vagyok a 28. napon.
Viszont reggel szúrkált a hasam azt hittem megjön ezért gyorsan vettem betétet meg tampont. Remélem nem kell használni most egy darabig.
Jó készülődést csajok karácsonyra :)

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok én már csak ilyen korán jövök mert mindjárt megyünk vásárolni.Ráadásul már egy órája takarítok.
Ma már nem is leszek de holnap írok remélem lesz időm.Ma este anyukáméknál leszünk.Délelőtt még vásárolgatunk.
ÚTÁLOM a kapkodást de mit van mit tenni ez az ünnep rosszabbik velejárója.
Az igazság az, hogy nem tudom mi van de már nem is merek gondolni semmire ugye nekem 25-én lenne középtájt.Már vagy 3 napja rosszul ébredem,reggeli öklöndözés elő szagok után,mensi szerű enyhe szurkálás néha.
De még nem merek gondolni semmire hiszen 3 hónapja ugyanez volt dehát semmi nem lett pedig akkor megmeretem volna esküdni hogy baba van.
Most elfoglalnak az ünnepek aztán meg 8 án várom hogy megjön e .
Era jobbulást a kislányodnak.Biztos van valami a levegőben hiszen Ágika is köhécselt tegnap.Mondtam is a páromnak hogy az szép lesz ha karácsonyra beteg lesz.
Ma jön a sógornőm is.Hát nem igazán kívánja a hátam sem de mit lehet tenni tudjátok nekem nincs anyósom helyette bepótolja sógornőm az anyós természetet.
Írtad a betétet.Hát ne tudd meg a múltkor már én is elfelejtettem olyan lázban voltunk baba ügyben venni.Ilyenkor úgy elszalad a holnap mikor meg megjön mintha megálna az idő egy hétre.

Jenny gratulálok nektek.És mikorra tervezitek az esküvőt?
Te hol is laksz?
Na jó megyek mert lassan keltem a kiscsajt meg apucit a reggeli csúcs előtt kellene bevásárolni.
Pussz nektek.Jó készülődést:Ági
angelo2
 
 


Ági: Jó vásárlást remélem nem lesznek sokan és hamar megjárjátok. Jó készülődést Nektek. Énis megyek mert millió dolgom van amint lesz iídőm jövök, ígérem.
addig is puszi.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

A mai nap munkával telt.Sütöttem, főztem, apával takaritottunk, ő megpucolta az ablakokat, függönyt mosott, sokat segitett.
Angelo, én Móron lakom. Esküvő majd tavasszal lesz, legkésőbb május, de ez függ attól is, hogy állunk majd anyagilag.
Csucsu, Szabinának jobbulást, tényleg valami van a levegőben, nekem is kapar a torkom.

Ha nem jönnék már, akkor nagyon boldog karácsonyt nektek!!!!

Kép

Kép
jenny29
Mór
 
 


Sziasztok Lányok!

Benéztem csak mert sok munkám van még. Gondolom ti is készülődtők.
BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT kívánok sok sok szeretettel:
Era és a családom

Kép
csucsu05
 
 


Szasztok!
Nagyon Sok Boldog Karácsonyt kívánok nektek.
Nálunk is nagy a készülődés, de majd ha lesz még időm írok.Addig is puszi nektek:Ági
angelo2
 
 


Ági: Hogy telnek az ünnepek!
Nálunk most pihi van délután megyük a lányom keresztszüleihez Jézuskázni.
Mit hozott a Jézuska a lánykádnak?
Képzeld nekem még nem jött meg. Szóval reménykedek ezerrel.
Majd irj , hogy telt a karácsony.

Kép
csucsu05
 
 


Szia Era !
Jujj de jó szorítok hogy ne jöjjön meg.Én most vagyok középidőben nem tudom mi lesz.Most beteg vagyok és ünnepek alatt sem voltam túl jól így lehet ez nem az én hónapom lesz.
Lányom kapott kerestanyától arany fülbevalót,meg apróságokat.
Mamáéktól rajzolós játékot babakocsit amit tologálhat, tőlünk szintetizátort plüss kutyust mert a kutyusokért nagyon oda van.
Továbbá hármunknak hozott a jézuska divixes dvd lejátszót mert hát csak lejárt már a sima dvd formátum...
Az ünnepek jól telnek most készülünk a szilveszterre.Írj ha lesz időd:puszi: Ági
angelo2
 
 


Szia Ági! Ezek szerint nálatok is a náth a befutó. Miis mind3-an betegek voltunk. Most kezd a család gyógyulni. Az én lányom is babakocsit kapott azt imádja egyet már széthajtott. Meg a hintalónal nagyon örült ő a lovakért van oda igaz a kutyákat is imádja.

Sajna teszteltem és nega lett. Most elkámpicsorodtam d pár nap és jobblesz a kedvem. annyira hittem most benne mert egy csomó tünetem volt. Lehet a nagyon akarástól volt az is. Már mensi szerű fájdalmam van szóval idő kérdése és megjön érzem. Ez van ezt kell szeretni.
Majd még jövök . Puszi.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Csucsu, sajnálom! De ez biztos? Szokott késni máskor is?
Ha nem ez volt a te hónapod, akkor se keseredj el!
Bár tudom, könnyű mondani, hiszen én is nagyon szomorú voltam, hogy nem sikerült.
Velem sem tudom, mi van, mert még 4 nap lenne a pé-ig, és már napok óta rózsaszínes nyákom van, tegnap leesett a hőm, ma meg az egekben. Szóval sztem ma volt/van az ovum. Hát....biztos ilyen is van...
Már nem lepődöm meg semmin sem. Apukám azt mondta, jobb is, hogy nem sikerült, mivel mégcsak 4 hónap telt el a fogigátló abbahagyása óta, és nem szeretné, ha beteg lenne a baba. Azért ellágyultam, hogy így aggódik. :)
Remélem, ti jól vagytok, és élvezitek még egy darabig az otthon létet.

Kép
jenny29
Mór
 
 


Szisztok szomorúanolvastam Csucsu az eredményedet ám nem kell még úgy elkámpicsorodni amg nem jön meg lehte reménykedni...A másik dolog meg szerintem amire érdemes adni, nem teszteltél e korán.Hátha olvastam hogy negativ eredmény mindig lehet téves de pozitiv eredményt már nehezebb tévesnek képzelni.velem sincs minden rendben egyfolytában enyhén görcsölget a hasam alja és egyfolytában éhes vagyok .Ma meg elsirtam magam egy gyerek filmen.
Tipikus tüneteket produkálok.kiváncsi vagyok,majd 8 án kell megjönnie.Hátha még ebben az évben sikerülne teherbe esnem.Vagyis ha sikerült még ebben az évben megfogannia az tök jó lenne akkor legalább jól zárnám az évet.De majd látjuk te se keseredj el Csucsu.

Jenny szerintem az a rózsaszines váladék utalhat másra is nem csak peteérésre.Mellesleg nagyon sokan ugy esnek teherbe ha fogamzásgátlót szednek,hogy 3. hónap után történik meg a termékenyülés mert addig tisztula szervezet.
Ezt hallottam hátha majd ez lesz a te hónapod.Neked mikor is kellene megjönnie ?
Na jó mennem kell puszi nektek:Ági
angelo2
 
 


Hát csajok majd meglátjuk kivel mi lesz. Én remélem mihamarabb babásak leszünk.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!Mi jság van velete?Gondolom már mindenki buzgónkészül a Szilveszterre ,mert mi már arra készülünk.Nem szeretem az év végi hajtást ráadásul meg bejelentkezet egy - két vendég 1-re-de jó az iőztés.Miért nem tudnak 2-án jönni.Egész évben ekkkora lesz a orgalom nálunk?Mellesleg szivesebben maradnék itthon igaz számitásim szerint csak egy két órát fogunk maradni, mgis nem sok kedvem van menni..ilyenkor jobb szeretem itthon eltölteni az ünnepeket.Meg aztán beteg a szomszédba is a kisfiú és tegnp is hivtk volna át ég jó hogy férjem olyan sokáig dolgozott igy nem tudtunk menni.Nem értem miért nem lehet megérteni ha valaki beteg oda nem szivesen viszem a gyerekemmet.Vagy én vagyok maradi vagy nem tudom de nekem néh sok mikor mindig "nyomulnak".Megvan a maga kisnugallma és akkor mindig menni kell vag ők jönnek.
na azt hiszem j kis panaszkodós reggelem lett de ahogy jön a Szilveszter kevésbé kivánok mennni akárhov is.
Lehet hogy próbálom takargatni de bánt ogy még nincs baba.Pedig már jöhetne a másik lassan 2 éves lesz...
Era hoy állsz? nincs még piri remélem.Ha nincs szerintem várj még egy hetet és aztán tesztelj mert szerintem ez egy kicsit korai volt...
Jenny te merre jársz?
Most mennnem kell jók legyetek:Ági
angelo2
 
 


Bocsi a sok iráshibáért de "holdfényben"irok mert alszik még a kis ormotám.
angelo2
 
 


Ági: Mit dolgozol? csak nem fodrász vagy ? Megértelek én se szivesen megyek olyan helyre ahol a gyerek beteg feleslegesen nem akarom, hogy a gyerek elkapja. Mi nem készülünk a sziléveszterre itthon leszünk. Szivem szerint elmennék valahova de a gyerekre legalábbis a miénkre a nagymama sose vigyáz. Mindig csak a lánya gyerekére mert nekik folyton menni kell valahova. Igy mi mint mindig itthon leszünk. Szerintem mi már csak akkor megyünk szilveszterezni ha a lányom 18éves lesz. Na mindegy én sem panaszkodok. Szóval a szilveszter nálunk sima hétköznapi lesz. Tv-t nézzünk ha lesz mit mert mostanában elég gyér a szilveszteri műsor. Ha meg nemlesz semmi jó akkor az éjfélt átalusszuk.

Jenny: Ti hova mentek szilveszterezni?

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Csucsu, veled mi újság? A másikon valamit olvastam, csak nem megjött? Ha igen, akkor nagyon sajnálom! :(
De ne add fel, többen is vagyunk, akiknek nem jöttek be ezek a hónapok, de kitartás!!!
Én még nem tudom, hova megyünk szilveszterezni. Legszivesebben itthon lennék, mert elég beteg vagyok, elkaptam valami nyavalyát. Hugom viszont emlitette, hogy együtt kéne szilveszterezni, szal ha szeretne velünk lenni a párjával, akkor beadom a derekam.
Veletek mi újság? Jó hogy lecsengtek az ünnepek, már sütiundorom van. Pedig szilveszterre még sütnöm kell sajtos rudat meg keksz tekercset. Nektek mi lesz a program? Csucsu, én ezer éve nem láttam szilveszteri műsort. Ezekszerint majd látok eleget, ha lesz gyerekem? :D

Kép
jenny29
Mór
 
 


Jenny: Igen ha lesz gyereked még unni is fogod a szilveszteri műsorokat. bár lehet neked lesz aki vigyázona a gyerekre.
Javulj akkor a szilveszterig, hogy tudj menni a tesóddal bulizni.

Ági: Képzeld megjött. De műgy olyan nagy darabok jönnek ki belőlem és görcsölök is. attól félek megint elment egy babó. És akkor gáz van mert valamiért nem tud megtapadni rendesen.
Jenny már a másikban olvasta azért írtam neked. Szóval ez az év nekem sem jött be,.

Csajok: Remélem a 2008-év sikeres lesz :)

Kép
csucsu05
 
 


Boldog Újévet nektek, és nem nagyon beinni az éjszaka!!!! :wink: :D

Kép
jenny29
Mór
 
 


Sziasztok!

Csatlakozhatok Hozzátok én is?
Ildikó vagyok, már régóta olvaslak Benneteket, és nagyon szimpatikus számomra ez a topic. Van egy két és fél éves kisfiam.
Amikor kezdtelek olvasni Benneteket, még erősen tiltakoztam a kistestvér ellen, ugyanis a terhességem igen problémás volt. (Valóban csak ez volt az oka, mindig is szerettem volna több gyereket.A férjem pedig kifejezetten nagy családot szeretne.) De aztán valahogy kedvet kaptam én is. Megpróbáltam felülemelkedni az emlékeimen, és belevágtunk. Elsőre össze is jött a testvérke, de sajnos 6 hetesen el is ment. Persze mindez karácsony előtt 23-án történt. Most itt szomorkodom, és együttérzek mindenkivel, aki hasonló cipőben jár mint én.

Jöhetek közétek?
Nagyon boldog, békés, szeretetben, egészségben gazdag új esztendőt kívánok Nektek és családotoknak:
Ildikó
brumm
 
 


Sziasztok bocsi a pár nap kihagyásért de engem jobban levett lábamról a betegség mint kislányomat napokig alig éltem...

Csucsu nagyon sajnálom, hogy megjött na majd jövőre próbálok tök pozitívan állni az Új év elé bár elég nehéz...
Azért remélem nem kenődtél el nagyon "Az erő legyen veled" :lol:
Nem akarok ilyenen poénkodni de ha mindig ezen rágódunk beleőszülünk.Lehet úgy is felfogni, hogy ha januárban esnénk teherbe akkor szeptemberre születnének a babók és ezt a topicot is szeptemberben nyitották...
Este mennünk kell annak ellenére hogy beteg voltam sütöttem főztem.Csináltunk szendvicseket réteseket meg salikat rántott husival...

Jenny remélem jól vagy és tényleg mehetsz bulizni .Lehet megfogadom tanácsod igaz ha valaki én igazán antialkoholista vagyok.De egy kis pezsgő még nem árthat igaz én még ezt az évet teljesen nem szeretném lezárni mert még nekem jan .8-ig várnom kell.És ki tudja talán,még reménykedhetem.

Brumm Isten hozot közöttünk azt hiszem boldogan mondhatom mások helyett is hogy mennnyire örülök egy új tagnak így 3 ra bővül kis csapatunk melyet igyekszünk oly lelkesen boldogítani...
Neked is Boldog Új Évet kívánok írj szívesen olvasgatunk téged is és ha kérdésed van hát rajta.

Era Szívemből kívánom hogy teljessüljö az elkövetkező évben mindaz amit kívánsz neked és családodnak is Békés Boldog Új Évet kívánok...

Jenny Nagyon Boldog Új Évet kívánok neked is és minden pohárnál gondolok rád .

Puszi nektek és jók legyetek holnap du ha felkelek benézek:Ági :wink:
angelo2
 
 


Elnézést már számolni sem tudunk Brummal már négyen vagyunk. :lol:
angelo2
 
 


Csajok: Elöször is én köszönöm ezt az évet, hogy együtt voltunk, biztattuk egymást. Köszönöm, hogy itt lehettem és jó volt kíírni magunkból a sok rosszat na és a jót.
KLívánom mindenkinek, hogy a 2008-év babával teli legyen és a gólya találjon végre el hozzátok na meg hozzánk.
BOLDOG ÚJ ÉVET !!!!!


Brumm: Sajnálom a babót de nem szabad feladni. Itt megértjük a bánatod. nekem is elment egy babám 7hetesen októberben. Persze ez nem vigasztal téged de legalább tudod ha mi itt azt írjuk átérezzük a bánatod akkor tudod valóban igy van.
De félre ború mostmár nézzünk előre.
Jön a 2008-év és mielőbb kívánom, hogy babás legyél.
Sőt a legszebb az lenne ha egyszerre lennénk azok igy segitenénk egymásnak. De szerintem bárki is kezdi a sort mindenki örülni fog.
Szóval ezzel csak azt akartam írni, hogy jó hogy itt vagy köztünk és együtt biztos sikerül :)

Jenny: Szivből kívánok nektek is BOLDOG Új évet és persze kívánom , hogy a gólyátok meghozza a várva várt babát is.
Érzem, hogy igy lesz nagyon hamar :)

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Köszönöm, hogy ilyen aranyosan fogadtatok.
Remélem, mindenkinek jól telt a Szilveszter és az új év első napja.
Nálunk (Kecskeméten) sok hó esett, így a délelőtti program családi hólapátolás volt. :D De jól is esett kicsit mozogni.
Ági: Megpróbálok mindenkit gyorsan megismerni, és beilleszkedni közétek. És fogok kérdezni is. :P Hamarosan biztosan annyira otthon fogom magam érezni a babaneten, hogy le sem tudtok majd vakarni. :D

Csucsu: Köszönöm, hogy velem éreztek. Ahogy olvasom, a Veled történteket, saját magam látom benne kicsit. Nagyon sajnálom, és nagyon remélem, hogy most már csak jó dolgok várnak ránk, mindannyiónkra.
Lányok!
Az tényleg nagyon jó lenne, ha mostanában egyszerre babások lennénk, de szerintem én most biztosan kicsit később csatlakozom. Három hónap "parkolópályára" állítottak minket, bár azt mondta a doktor bácsim, hogy: na jó, kettő. :D
De van egy olyan érzésem, hogy nálam ebben a szünetben, utána kell még járni néhány dolognak. Például: a mandulám. Már a Bercikével, a kisfiammal való terhességem során kiderült, hogy ki kell majd venni, de még nem sürgős. Szüljek, szoptassak...Telt az idő, még ugyan szopi van, de csak már szórakozás, nem jelentős, nem is gondoltam arra, hogy esetleg a mandulám bajt okozhat.
Nem biztos, hogy a mandulámon múlt, de sajnos lehet az is, így ennek minél hamarabb a végére kell járnom. Ezer más oka is lehetett, hogy elment a baba, de ha ez volt, nem szeretném mégegyszer. Persze akkor lennék a legboldogabb, ha maradhatna a mandula is a helyén, és jöhetne a baba is, de ezt nem nagyon tartom valószínűnek. Szóval szerintem én egyelőre csak szurkolni fogok nektek, de azt nagyon. :P
Megyek , majd benézek később szerintem.
Sziasztok, további szép napot Nektek!
Ildikó
brumm
 
 


Ildikó :) Na akkor megtudtuk a neved is :) Szóval Kecskeméten laksz? Ott vettük a magyar vizslánkat ezért kecsemétről csak jó dolog jut asz eszembe :)
Remélem a mandulád nem okoz gondot és mihamarabb babás leszel. Ki tudja lehet a 2hónap letelte után jön is a babó :)
A 2008-év csak jó lehet mindenkinek!!!!!

A többiek biztos még alszanak :)

Kép
csucsu05
 
 


Szaisztok én 8 óta fenn vagyok csak annyi dolgom volt hogy azt el sem tudtam képzelni ma azt hittem pihenhetek.Ja.
Egész nap takarítottam le kellett szedni a fenyőfát is mert úgy hullt hogy csak na.
Reggel fél négy körül estem haza.a családdal .
A pici fél egyig bírta olyan ari volt.De a buli
FERTELMES volt ... :cry:
Ha megfogadtok egy jó tanácsot aki jól akarja magát érezni az maradjon otthon Szilveszterezni.
Képzeljétek el még üdítővel sem lettem kínálva egész este csak valami hülye borféléből ittam fél pohárral de brrrrrrrrr de rossz volt.
Pedig az ücsit és én vittem a férjem majd éhen hallt mert ami szendvicset vittünk az elfogyott egy ember által és mi a vacsi után amikor már leszedték az asztalt már nem láttunk kaját.
Az éjfélt majdnem lekéstük valami hülye film miatt, a pezsgőbontás után amit még ki sem akartak bontani mert " ugyse szeretjük alapon " csak unszolásra lett kibontva a jelkép miatt mondtam én...
A kislányom persze éhen aludt el mert ő ugye a rántott husiért meg szendvicsért nincs oda és az általa várt főtt virslike elmaradt ma jutott eszembe hogy még azt sem kínálták fel pedig mi éjfél után mindig főzünk...
Na 2 után elkezdett görcsölgetni a hasam már azt sem tudta fenekem mely partjára helyezkedjem át hogy ne rókázzak továbbá éhes voltam nyügi meg még a nacim is szorított.
Na többet sehova a jó helyről megfogadtuk vagy csak rokonhoz mert azoknál legalább tudom a rendet.

Brumm Kecskemét tőlünk nincs messze a férjem Békésszentandrásról származik és én Szarvasra jártam fősulira.Remélem jól fogod magad itt érezni köztünk és remélem már nem soká kismamiként írogatunk be...

Csucsu mi újság nálatok hogy telt a Szilveszter neked meddig bírta lánykád?
Remélem szebb Szilveszteretek volt mint nekem habár a műsort nézve amilyen színvonalatlan műsort nyomtak le el szégyelheti magát az ország...

Jenny te merre jársz?Kibuliztad magad?Elmentél végül tesóddal?

Írjatok majd benézek mégegyszer Boldog Új Évet és létszámnövekedést a jövő évre:Ági :lol:
angelo2
 
 


Sziasztok!

Most kicsit éjszakai bagoly lettem. Megnéztem a helyi tévében az Újévi koncertet, nosztalgiáztam kicsit, bár ha így haladok jövőre megint ott ülhetek a színpadon. Na, remélem, lesz addigra jobb elfoglaltságom. :wink:

Ági: a Szilveszterről: Mi itthon voltunk, kicsit irigyeltem azokat, akik kicsi gyerekekkel hasonló társaságban töltötték a Szilvesztert, de így belegondolva, lehet, hogy jobban jártunk a tv előtt.
Nekem is vannak Békés megyei kapcsolataim, ugyanis a férjem onnan való, és az egész rokonsága ott lakik. Úgyhogy én is ismerem azt a szituációt, mikor mindenki ismer mindenkit, és mindenki mindent tud a kis faluban. :) Emlékszem, mikor megvettük az autónkat. Keresztülmentünk a falun, fél nap alatt már mindenki tudta, hogy kié a kocsi. :D

Era: Örülök, hogy jó emlékeid vannak Kecskemétről, én szeretek itt lakni, bár hosszú távon még máshol nem próbáltam. De az ismerőseim között itt sajnos nincs olyan, akinek magyar vizslája lenne. :oops:
Megpróbálok a mandulámra egyelőre nem gondolni, bár ez most elég nehéz, de legalább amíg az orvoshoz el nem jutok, addig kéne kicsit megfeledkeznem róla, aztán meg majd kiderül. Jaj!
Aztán, ha túl lennék ezen, akkor már lehetne is próbálkozni. :)
Jaj, de jó lenne, ha ott tartanánk, hogy mindannyian arról beszélgetnénk, hogy mekkorák a babák a pociban, és hogy minden a legnagyobb rendben van. De remélem, ez már nem sokáig várat magára.

Jenny: remélem, Téged is hamarosan megismerlek. :D

Még azt szerettem volna írni, hogy remélem mindenki meggyógyult, aki beteg volt, kicsik , nagyok egyaránt. Persze nekem fájdogál a torkom, kicsit köhögök, csak hogy ne tudjak akár a héten a gégészhez eljutni. Mert ugye ott elvileg tünetmentesen kéne megjelenni.Na, mindegy. Kivárom.
Megyek aludni, holnap jövök, sziasztok!
Ildikó
brumm
 
 


Ági: Előszőr is sajnálom, hogy ilyen helyen voltatok. Legközelebb ha nincs más programotok gyertek hozzánk szilveszterezni. Garantálom lesz a lányodnak virli és űditővel meg pezsgővel is kinállak:) Nálunk sok kaja volt talán túls ok. Most nem is főzők mert idén nem pocsékolunk. Sporolunk a babára:)
Ja és nálunk bárki jön mindig mondom érezze otthon magát. ha szomjas menjem a hűtőhöz nyugodtan szolgálja ki magát. Bár én mindig kinálgatok. A férjem mindig mondja is ha vendégek vannak ülljek már le.

Mi is itthon voltunk és szégyen valóban ami a tvben volt.
1/2 10kor a lányom elaludt. Szegény állandóan forgolodott felsirt. azt hittük a tűzijátékoktól van amit a szomszédok nem kis számmal lőttek fel. Aztán 11-kor már nagyon sirt én átöltöztem pizsire és lefeküdtünk. Közénk vettük hátha megnyugszik. Aztán egyszercsak sugárban elkezdett hányni. Átöltözés, lefürdetés, ágyneműcsere és gondoltuk alszunk vele most átalusszuk az éjjfélt ha már igy alakult. na lánykám még 2X elismételte és még 2X pizsicsere, fürdés, ágyneműhuzás. Aztán éjfél volt na mondom akkor hallgassuk meg a himnuszt. Lánykám végig dudolta már egész megkönnyebült és kölyök pezsgővel koccintottunk. Volt itthon sima is de a lányom igy ivott belőle. Szóval nem ártott meg a pezsi. Aztán még az ablakból néztük a tűzijátékot és 1kor elaludtunk.
Nekünk ilyen volt a szilveszter.

Brumm: Remélem jól van a mandulád.

Kép
csucsu05
 
 


Sziasztok!

Hát akkor a Szilveszter nem olyan jól sikerült sehol sem. :(
Az annyira rossz, amikor egy kicsi gyerek hány. De remélem, már jobban van Szabina.
A mi Szilveszterünk átlagos volt, semmi különös, este volt vacsora,sütizés, később virslizés, éjfélkor kölyökpezsgő,és a tv. (én annyira nem panaszkodom, mert szintén szakmai ártalom: fél10-től a Duna tv-n valami zenés színházi műsort adtak Szolnokról, ami engem speciel érdekelt, :oops: bár a férjemnek annyira nem tetszett. )Csak ugye még Szilveszter délután a felújítandó házunkat csináltuk, és elsején is leginkább.
Már egy éve anyuéknál vagyunk, mivel eladtuk akkor a lakásunkat, hogy vegyünk egy kertes házat. Nagyon jó helyen kaptunk, csak nagyon sokat kell rákölteni, hogy be tudjunk költözni. Amit tudunk saját erőből csináljuk, (hála ezermester férjemnek), de ezért bizony elég lassan haladunk. Nyárra azért szeretnénk beköltözni. Meglátjuk mikor sikerül.
Ma is a háznál voltunk, és próbáltunk egyik helységből a másikba átpakolni, ahova jönnek holnap a munkások dolgozni. Szóval mi ezzel bíbelődünk most, sokszor el sem tudom képzelni mikorra lesz kész. Pedig kész kell lennie, mert ott lenne már jó, és ha jöhetne a kistesó,akkor pláne ott a helyünk. :)

Jaj, ezekkel az ikonokkal olyan bajban vagyok. olyan szépen elnézem őket, és lehet, hogy nem is olyat sikerül betennem, amit szeretnék. Például ez: :P . azt hittem, hogy teli szájjal nevet, közben csak a nyelvét öltögeti. :oops: na, majd belejövök.

No, megyek.Elaludt a Bercike, ilyenkor kell kihasználni az időt. :)
Sziasztok!
Ildikó
brumm
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?