2007.12.09 00:15
Szerző: titi_27
Sziasztok lányok!
Végre ide jutottam nagy nehezen! Bár a kisasszony itt lóg az ölemben, így egy kézzel írni nem lesz egyszerű!
Nem tudom, mi van vele, fél 9-től már túl vagyunk 2 evésen, de folyton nyüglődik.
Ha nem tudnám, hogy még képtelenség, azt mondanám, jön a foga, hisz folyton nyáladzik, és nyűgös.
Szóval nem volt könnyű 3 napunk, baromi fáradt vagyok.
De nem is beszélek most magunkról, úgy látom, igen csak felbojdult a topik.
Lányok, én teljesen őszinte leszek!
Most picit örülök neki, hogy nem tudtam jönni az utóbbi 2 napban, így legalább a gyomrom nem volt görcsben.
Mert hogy engem is baromira megviselnek a történtek.
Igaz, képtelen voltam teljesen tökéletesen visszaolvasni, így nem is merek állást foglalni, de van, amit mindenképp le szeretnék írni Nektek.
Én Babanet függő voltam/vagyok, ami azt jelenti, hogy nem bírok ki egy napot sem, hogy ne nézzek be szinte csakis ebbe a topikba. Mióta megszületett Kicsibébi, sajnos nagyon ritkán tudok leülni igazán végigolvasni a hozzászólásokat és írni is Nektek, így néha borzasztóan érzem magam, lelkifurdalásom van.
De úgy gondolom, ettől még a csapat igazi tagja vagyok, hisz megértitek, Ti is jártatok már hasonló cipőben.
Én már 2 éve vagyok topiklakó, annak idején kezdtem ide járni, mikor Mesi megnyitotta ezt, így nagyjából a kezdetek kezdetén lettem tag. Talán ezért is érzek ilyen mélyen... szinte mindenki csatlakozását megéltem.
Szóval ezért merem mégis ebben a témában leírni a véleményem, bízva benne, hogy nem bántok meg senkit.
Én is rettentően sajnálom, hogy ilyen helyzet alakult ki a mi tökéletes topikunkban.
Eddig tényleg arról voltunk híresek, hogy nálunk tökéletes a béke, nagy a szeretet, és ez valóban nem csak látszólagos volt.
Most meg egy ilyen apróságból ekkora konfliktus lett?!
Lányok, teljesen mindegy, honnan is kezdődött a probléma, most már olyan dolgokat vagdostok egymás fejéhez, ami baromi fájdalmas lehet mindenki számára. (Merthogy nekem is fáj, pedig szinte kimaradtam az egészből!)
És nagyon sajnálom, hogyha ezek tényleg őszinte vélemények, tényleg így éreztek!
Én nagyon nem szeretném, hogyha bárki is kiszállna a topikból! Én amondó vagyok, Eszter, Juci üljetek le és beszéljétek meg a dolgokat. Talán csak elbeszéltek egymás mellett!
Nagyon fájó dolgok hangoztak itt el ma, és baromian fáj a lelkemnek, hogy itt ez megtörtént!
Mindemellett el kell hogy mondjam, Eszterrel nagyon szoros a kapcsolatunk, majdnem napi szintem beszélünk telefonon, és így nagyjából kiismerhettem őt. Nagyon szeretem!
Ő egy nagyon egyenes, szókimondó csaj.
Talán ebből a szempontból Juci tényleg igazad van. Néha jobb egy-két dolgot megtartani magunkban, csak azért, hogy ne bántsunk meg másokat. (De néha azért szeretnék mégis ilyen lenni!)
De ha a mi kis topikunk tényleg kibír mindent, és igazi emberi kapcsolatok alakultak ki, akkor ki kell bírnia azt is, hogyha az egyik topiklakónk felvállalva őszinteségét, megírja valódi gondolatait.
Hisz mindig azt mondogatjuk, fő az őszinteség, inkább mondjuk meg, ha valakinek nem tetszik valami, stb.
Aztán tessék, itt van, ha valaki felvállalja érzéseit, gondolatait.
Basszus, egy olyan problémából indultunk ki, hogy hogyan is fizessünk, hogy osszuk szét az anyagiakat!
És már rég nem is ezen megy a vita!
Lányok, az egész nem éri ennyit! Próbáljatok megbékélni egymással! Ez már tiszta sárdobálás!
Szerintem ha nagyon akarnánk, mindenkiben találnánk hibát, és nem szeretem dolgokat. De ez így természetes, hisz senki nem tökéletes! Nem vagyunk egyformák. Kit ezért szeretünk, és ezért hiányzik, ha napokig nem jelentkezik, kit másért.
Én például szeretem Eszterben azt, hogy mindig kimondja, leírja a véleményét, és tudom, hogy nem kertel. Mégha fájna is, de tudom, hogy ő aztán megmondja.
És azt is tudom, hogy neki most abszolút nem azzal a néhány száz forinttal volt gondja, hanem az elvvel. Én teljesen megértem, bár még egyszer mondom, én kicsit kimaradtam az egészből, így elfogadtam volna azt, amit megszavaztok, de ezt tette volna, amit meg is írt. Ha ez a többség döntése, persze, hogy elfogadja az ember. De miért ne alkothatna véleményt annak ellenére?
Mivel nem tudok nagyon konkrétumokat, így nem írok én sem azokat, így csak általánosságban beszélhetek.
Bárcsak volna annyi időm, hogy végigolvassam figyelmesen az egészet, de az biztos, hogy nagyon fáj a lelkemnek!
Még azt azért hozzáteszem, Sziszike, szerintem is elég provokáló volt az a néhány örömködős mondatod, mikor itt baromi mély sebek keletkeztek!
Na, de én nem akarom már feszíteni a húrt, úgy látom, így sem tartja túl sok, azért bízom benne, hogy nem fog elszakadni, és lazíthatunk még rajta!
A talit megpróbálom megoldani, bár bevallom, a fejem majd' szétrobban, mosott kaki vagyok, kicsibébi nem tudom, mennyire lesz nyügi holnap, és Danival is hogyan lesz reggel... de én mindent megpróbálok!
Mesikém, ha mégsem mennék, akkor kérlek szépen add oda Erzsikének a mellszívót, ahogy írtam az sms-ben is, és vele összefutok valamikor a héten!
Jucikám, aranyos vagy, közben írtam Áginak is sms-t, hogyha mégsem mennénk, akkor adja oda ő is a rucikat Erzsikének.
De természetesen válogasd csak át, és majd alkalomadtán akkor összefutunk ha van kedved.
Úgyis terveztük azt a talit nálunk tudod, még Ágival, Évával, Erzsikével, még annak idején beszéltük Dudi szülinapján.
Remélem, végre összejön már nálunk is valami, itt a sok hely, ami néha nem tűnik olyan soknak... bár inkább tavasszal lesz majd kényelmes odakint.
Na, megyek, most már tényleg nem látok ki a szememből, és még nem zuhanyoztam, nincs holnapra Daninak ebéd, á, szétestem!
Jó éjt lányok, bízom benne, hogy holnap picit mindenki nyugodtabban fog felkelni, és rájövünk, hogy lehetünk még ugyanolyan jó kis csapat mint azelőtt.
Én amondó vagyok, a konfliktusok arra valók, hogy megoldjuk azokat, és azok csak megerősítik a csapatot!!! Persze csak ha megoldjuk őket!
![Kép](http://lilypie.com/pic/2009/10/12/HICr.jpg)
![Kép](http://lb2f.lilypie.com/5mmPp2.png)