Új privát üzeneted érkezett!

Rena: épp most akartam megíratni a Szinetár féle albumot úgy hogy naná hogy kell! :lol: :lol:

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Sziasztok!

El vagyok havazva, de azért pár szót.

Reggel mikulás hadsereg befigyelt az ablakban, Jázi el volt ámulva, Zsombit nem különösebben izgatta :D Zsombinak tetszett a FP játék, meg Jázi gyurmája is, amit megkóstolt :shock: Remélem nem lesz semmi baja, elvileg ezek már nem mérgezőek... Jázit le sem lehet szedni a filctollakról, már mindene össze van firkálva, de hagy élvezze :) Én is kaptam egy csomagot a csízmámba, és nem volt benne virgács, ezek szerint jó kislány voltam :lol:


Noémi!
Nagyon jók a szülinapos képek!!!Veronika jól megnyomorgatta a tortát :lol: Szépek a játékai is.
Bárányhimlő elleni oltás nem a prevenar és a neisvac, de fejből nem is tudom melyik, de keress rá itt:

https://www.drdiag.hu/kereso/index.php


Gázártámogatás: mi úgy vagyunk öten, hogy 2 gyerek, párom, én, és a nagymamám a földszinten lakik. Sokat fogyasztunk, mert nagy a ház, már most 2ezer m3 fölött vagyunk, de ugye idén még jár a támogatás efölött is, csak jövőre nem.


Mi is kaptunk hintalovat az anyós-mikulástól. Igaz, volt már itthon egy, de nem baj.... :? Legalább nem vesznek össze rajta a gyerekek.

Rena!
Eccer tán mán felraktam. Azt nem tudom melyik játék mennyibe kerül, de nézd át:


2-8 hónapos korban: csörgő, frottírfigurák, rágókák
8-12 hónapos korban: fürdőkád-játékok, tologatható autók, állatok, egymásba rakható építőkockák, nagy labda, xilofon
12-18 hónapos korban: húzogatható játékok, kiskocsi a ki-bepakoláshoz, homokozójátékok, babzsák, plüssállat, egyszerű puzzle, építőkocka, egyszerű képeskönyv világos ábrákkal, lábbal hajható autó, vagy kismotor.
18-24 hónapos korban: játéktelefon, kislapát és seprű, felállítható állatok és házak, baba, kisautó, ujjfesték, képeskönyv
2 éves korban: favonat, kirakós játékok, képes dobókocka, zsírkréta, ujjfesték, képeskönyv, építőkocka, egyszerű konstrukciós elemek, hintaló, szobai mászókák, kéz- és ujjbábok
3 éves korban: szánkó, roller, háromkerekű bicikli, mondókás és képeskönyvek, bolt, orvosi táska, kiskonyha, babaszoba, gyurma, összedugható építőelemek, mese- és daloskazetták.
4 éves korban: korcsolya, görkorcsolya, ugrókötél, szín- és formafelismerő játékok, egyszerű szabályjátékok, koncentrációs játékok, ügyességi játékok, kiegészítők a meglévő konstrukciós játékokhoz, festékek, színes ceruzák, diavetítő mesefilmekkel.
5 éves korban: nyomda, barkácsfelszerelés, fémépítő készlet, társasjáték, kártya, hangszerek-oktatással egybekötve, sporteszközök (gyűrű, kötél, bordásfal)
6 éves korban: nagyobb puzzle, lego, könyv, szobában felállítható sátor, villanyvasút, autópálya
Nagyobb gyerekeknek érdemes társasjátékokat venni, amit az egész család együtt játszhat, valamint számítógépes- és zenei CD-ket
Egyébként nagyon jó és olcsó játékokat lehet venni a Mesebarlangban,
Alkotás út 7/b (a Délivel szemben) és a József krt 48 szám alatt.
MILYEN JÁTÉKOT VEGYEK A GYEREKNEK?
Az itt közzétett cikk gondolatokat ébreszt bennem. Honnan tudja a szülő, hogy a pszichológusok horror szobácskáiban található helyzetgyakorlatokhoz és problémák kijátszásához adott játékok hogyan vihetők - sőt egyáltalán bevihetők-e - a gyermekszobába.
Amikor a gyerekkel besétálunk a játékboltba, nézzük meg, mi vonja legelőször magára a figyelmét. A csillogó, nagyon színes és szép csomagolású dolgokat fogja először célba venni. Követik ezt azonnal a reklámból ismert szörnyek, az ismert rajzfilmek műanyag figurái. Ezek a számunkra gusztustalannak látszó plasztik vackok számukra kézzel foghatóvá teszik azt a mesehőst, akinek személyiségével már a mese során azonosultak és akinek a személyiségével már könnyen azonosulnak újra egy fantázia-játék során.
A kislányokat mindig vonzza a csodaszép babák látványa, a szép és habos babaruhák. A Barbie babáknak személy szerint nagy ellenzője vagyok, de mégis jól eljátszik vele minden kislány. Hogy mennyire nevel a Barbie divatmániás sorozatbámuló szánsájn nővé? Amennyire a gyerek a szülőtől ezt a példát látja. A játék önmagában nem nevel semmire, csak a szülői példa, a környezeti hatásokból kapott példák töltik meg tartalommal gyermekeink játékát. Az önkifejezés eszköze a gyermek számára nem csupán a játék. A rajz legalább ilyen fontos.
Ha a - Vegyünk e Pistikének Cigis Cili babát?" kérdés valamely épelméjű szülő agyában megfogalmazódna, inkább azt javasolnám neki, vegyen egy nagy doboz szép színes zsírkrétát, meg papírt, és rajzoljon a gyerekkel közösen.
Amúgy, ha a gyereknek játékot veszünk, mindig beszélgessünk vele a játéküzletben az alábbi kérdésekről.
- Nézz jól körül, azt a játékot válaszd ki magadnak, amelyik a legjobban tetszik neked. Csak egyet választhatsz.
Gyermekünk ilyenkor jó érzékkel a legnagyobb dobozt választja, amiben a legtöbb minden van, és egy havi fizetésünk is kevés rá.
Ilyenkor a szülő a szívéhez kap. A gyerek választása általában nem a pénznek szól, hanem a monumentalitásnak. Nyugodtan osszuk meg vele azt, hogy háromszor kell végigszámolnia az összes ujjain, annyit kell aludni ahhoz, hogy a papa annyi pénzt meg tudjon keresni, hogy ezt a játékot megvehessük, és ha annyi pénzt keresett, akkor nem jut ennivalóra és semmi másra. Még csokira sem. Apa pedig nagyon fáradt lesz és nem jutna ideje arra, hogy ezzel a szép játékkal közösen játszhassanak. Ezt minden gyerek akceptálja és választ egy kisebb, olcsóbb játékot.
Ha a játék szerintünk, nem felel meg az életkorának, durva, vad, vagy csúnya, akkor kérdezzük ki alaposan az apróságot:
- Miért tetszik neked ez a játék?
- Mondj rá példát, mit is lehet ezzel játszani? Mire jó ez pontosan?
- Szerinted, nézd ez itt könnyen szét esik .. meg tudod egyedül javítani? Ebben én nem tudok segíteni neked.
- Ha átjön a barátod, vagy este együtt játszunk, mit fogunk kezdeni ezzel?
Ha ezekre a kérdésekre nem tud felelni, maga is rájön arra, hogy a játék csak pár napra szól, utána a sarokba vágva végzi. Segíthetünk neki olyan játékot játszani, amivel összekapcsolhatunk játékötleteket. Például a hajas babával a születésnapot, a közös tortasütést, a nagy teherautóval azt, amikor költöztünk és a bácsik majdnem leejtették a nagyágyat. Töltsük meg a játékot tartalommal, játék-ötletekkel, vicces élményekkel. Ha ez sikerül, a gyerek ezekkel a játékokkal hosszan és boldogan tud majd játszani. Okos gyerekre könnyű hatni.
Mit tegyek, ha a gyerek makacs?
Nem akarok neki gusztustalan műanyag szörnyet és játékpuskát venni, ő azonban mégis hisztizik a játéküzletben. Az eladók megszólnak és a gyereken is látszik, hogy annyira szeretné! - írta nekem a barátnőm, mikor erről a témáról beszéltünk.
Én ilyenkor szólok a gyereknek, hogy a viselkedése nem illik az üzlethez. Itt játékokat árulnak, a játékokkal játszani szoktak, nem pedig hisztizni. Ha hisztizni szeretne, menjünk ki a bolt elé. Ott hisztizze ki magát. Ha játékot szeretne, válasszon olyat, amivel játszani lehet, mondja el, hogy miért. Ha továbbra is hisztizik, szépen kisétálnék az üzletből. Megvárnám az ajtó előtt a megszeppent gyereket és egyértelművé tenném neki, hogy a hisztizéssel csak azt éri el, hogy semmit nem kap. Ilyenkor nem vennék neki játékot.
A jó játék ismérvei:
- Hosszan használható, tartós anyagból készült.
- Esztétikus a megjelenése
- Nem nyújt mindent készen (például a pisilős, evős baba) ki kell egészíteni a fantáziánkkal.
- Egyedül és együttjátszásra is alkalmas.
- Első ránézésre legalább két ötletünk van, mit lehet vele kezdeni.
- Gyermek léptékű, tehát sem nem kisebb, sem nem nagyobb, mint a gyerek mérete.
Milyen labdát vegyünk?
Kis gyereknek feltétlen nagy, színes, mintás labdát, amit könnyen meg tud fogni és el tud kapni. Ami megfogja a szemét. Ami jól gurul és jól pattog (középkemény)
4-5 éves gyerek már kaphat kisebb labdát is, ami fejleszti az ügyességét. 7-8 éves gyerek kis gumilabdával is szívesen játszik, már jól koordinált a mozgása, örömet ad a picike labda elkapása, pattogtatása. A formáról a funkcióra kerül a sor, már ciki a mesefigurás labda.
Nagyobbacskák örülnek a kosárlabdának, kézilabdának, baseball kesztyű, ütő, labda is nagyon jó ajándék.
Milyen babát vegyünk?
Szépet. Olyan legyen, mint egy ideális kislány, kisbaba, vagy kishölgy. A Götz babagyár babáinak mindegyike megfelel ennek az elvárásnak. A szemüveges baba, maci, valóban segíthet a szemüveget megszokni, de ne kész szemüveges babát válasszunk, hanem a már meglévő kedvenc kapjon szemüveget, drótból, olyat, amit mi csináltunk a gyerekkel közösen.
A kedvenc baba gyógyítása enyhítheti a fájdalmakat, nem az újonnan vásárol, gyárilag defektes példány.
Milyen Kisautót vegyünk?
A kisautókból a jó strapabírású, fémből készült kevés mozgó-kivehető alkatrészes fajták a legjobbak. A saját építésű dobozgarázsok nagyon nagy örömet adnak, fejleszthetők, csak karton és egy kis szülői segítség kellenek hozzájuk. Saját magunk festhetjük ki és nem kell a boltban méreg drága garázst vennünk.
AJÁNDÉK ÖTLETEK FELNŐTTEKNEK:
- Jó ötletnek gondolom a színház (Opera, hangverseny...) jegyet karácsonyra, ha van az ajándékozottnak kísérője, akivel elmehet (pl. nagyszülőknek jó ajándék). Egyszer akkor örülnek, mikor megkapják, egyszer meg akkor, mikor megnézik az előadást. Gyerekes családoknak cirkuszjegyet is lehet venni, azt hiszem 550-900,- Ft-ig vannak a jegyárak, tehát az sem az a "földhözverős" kategória anyagilag.
- Párotoknak a Magyar Könyvklubban található: A boldog házasság hét titka c. könyv. Olyanoknak is nagyszerű, akiknek nincs gond a házasságukkal, egyszerűen segít elmélyíteni az összetartozás, szeretet érzését
-Nagyszülőknek unoka-fényképes naptár, saját készítésű lekvár, sütemény, likőr, stb.

Kniki!
Hogy van Kiara? MA is nyűgi?


Falexa!
Szerintem ne vegyél meg semmilyen karácsonyi albumot, inkább töltsd le a netről. Ha érdekel, szólj, keresek neked, ha pedig nem akarsz letölteni, nekem van egy pár, de nem igérem, hogy holnap már küldöm is mélben.
Én innen szoktam küldözgetni (nem ér ám mindenkinek lenyúlni :lol: )

http://www.tutikepeslapok.hu/viragos-1


Mindjárt folytatom.

Kép

Kép
brigó
 
 


Nem sikerult a szobajaba elaludnia, bezzeg a kanapen..... :D Kép

Kép
]Kép
sziszka27
 
 

 
 

Sziasztok!

Boldog Mikit mindenkinek!

Köszönjük szépen a köszöntéseket!

Ma már nem volt olyan nyügi a kiscsaj, sőt ... Reggel ahogy felkelt, megnéztük a kiscsizmát, volt benne búgócsiga, kiskönyv aztán tízóraira (10.26-kor született) jött a kézzel gyártott torta gyertyával, amit túrhatott, aztán kapott ajit is (zenélős, nyomkodós szőnyeg). Jó kedve volt egész nap. Viszont a hétvégi babás szülinap asszem csúszik egy hetet, mert a dokinéni ma elküldött tüdőröngtenre is, olyan csúnyán veszi a levegőt, de semmi gáz, úgyhogy kaptunk valami asztma gyógyszert, hogy táguljanak a hörgői, mert nehezen lélegzik, de azt mondta jövő hét szerdára már nem lesz semmi baja most már! :roll: Na majd meglátjuk. Én remélem!

Rena: vaterán van egy csomó ruha, és ha pl. egy eladótól veszel, akkor a postaköltség is jó! Mi onnan szoktunk néha venni, és eddig nagyon jókat találtunk.
Mi is picik vagyunk, bár hosszúcombú csaj lesz, mert a lábaira már 80as gatya kell, felsőben még teljesen jók a 74esek.
Jajj, tényleg, karis zenéket nekem nem tudnád elküldeni? Most már tényleg küldök neked egy csomag cd-t hozzá, csak mondj egy címet! Elküldenéd? Légyszi-légyszi! :D

Sziszka:
nagyon jó ez a kép, olyan nagylányos rajta Lily! :D

Kép
kernico
 
 


Rena!
Én csirke vagy pulykamell sonkát már adtam Zsombinak. Semmi baja tőle.
Majd küldök privit.


Sziszka!
Nagyon tuti a kép Lilyről!!! :D


Kniki!
Szorítok, hogy ne legyen semmi baja Kiarának!!!

És akkor megragadom az alkalmat, hogy NAGYON BOLDOG ELSŐ SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNJAK KIARÁNAK!!!

Kép


Mindenkinek boldog mikulást!!!
Kép


Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Csak benéztem, de fél órája itt röhögök ezen az agresszív mikibácsin! :lol: :lol:

Naná hogy átírom nektek is Kniki! Most még szelektálom magamnak is,mert ..rva sok,már felét kitöröltem ami nem nagyon tetszett. Neked is kell a Duett album is rá?

Írd priviben a címed,mert mese cd óta már kitöröltem. :wink:
Örülök,hogy Kiara jól érezte ma magát! Remélem minél hamarabb meg is gyógyul!!! +++++++++ neki!

Na amit még elfelejtettem írni, új tudományunk pár napja a következő folyamat:
Hol van a cipőd? (ránéz). Kérem szépen a cipőd! (felvesz,odaad) Ez megy egy pár dologgal (kisautó,labda,Lucababa, vagy csak egy szösz amit felcsippent az ujjával. :oops: )

Ja meg egyre többször áll meg magától és nálunk is megy most már a kipakolás-bepakolás mindenből mindenbe.. :roll: :roll: :roll: :roll:

omr
 
 


Na, amíg Renának írtam privit, a két gyerek ezt csinálta:

Kép


Nem tudom sírjak e vagy nevessek....

Kép

Kép
brigó
 
 


:lol: :lol: :lol:
Nevessél! Én nevetek. De privi az még nem jött..

Na amúgy még azért jöttem vissza,mert Vataráról jutott eszembe,hogy héten sikerült egy pulcsit vennem 1 Ft-ért,meg egy kertészgatyót 400-ért. Ott már én is sok mindent találtam,de most eléggé kifogyott. Lecsúsztam egy jó kis új Adidas pipellőről is 1500-ért. :(

omr
 
 


Brigó,én röhögök!! :D :D :D Persze,nem nekem kellett összeszedni..

Én hiába adom a sonkát Martinkának,kiköpi! :shock:De jól megy nekünk!!
A sajtot szereti,(Pannónia,köszi KNiki! :wink: )úgyhogy azt eszi meg a kiflivel.

Sziszi,jó az avatarod!

Sziszka!Édesen alszik Lily,tudja hol a legjobb! :D

KNiki,örülök,hogy jól sikerült a köszöntés és jó kedve volt Kiarának!
Betegség viszont : :( :( Reméljük nem tart mostmár sokáig.

Hozzánk is megjött a Miki,majd teszek fel 1-2 képet,csak még a fényképezőn van.

Martinka 86-92-es ruhákat hord.Mostanában viszont nem kell annyi ruhát vennünk mint eddig,lassított a növekedésben.Majd 18.-án megyünk tanácsadásra,kíváncsi vagyok mennyi a súlya,szerintem most hagytuk csak el a 9 kilót. :roll:
Vendég
 


Na képzeljétek kicsit későn, de azért jött egy kis csokika (2 tábla + a babáé) Mikulás nap alkalmából. Kép Anyósék hoztak a babának gyümiket és egy kis játékot. Hordókat kell egymásba pakolni. Aranyos. Anyutól képes könyvet kapott.

Sziszi!
Csanád jól megnőtt, ahoz képest hogy mennyivel kisebb súllyal született. :shock: :D
De jó lehetett a Mikulás! Kép Én is el akartam vinni a bébit, de itt a faluban nincs ilyen, Pakson meg állítólag már vasárnap :shock: :evil: volt, akkor voltunk Bp-n.

Rena!
Kösziiiiii! Kép
De jó kis zenéket töltöttél le. Miért is nem laksz közelebb én is kérnék egy példányt!
Még nem adok sonkát, de itt a boltban van valamilyen csirkemell sonka (Hungest vagy valami hasonló asszem :roll: ), amiben látszik a hús és tök jó íze is van, nem olyan vizes sz@r.

Falexa!
Mit csináltok Győrben? Jó kis út lesz tőletek.

Sziszka!
Mi az allergia miatt később adunk tejet, de elvileg 1 éves kor körül már lehetne. A gabonáknál is lassan megyünk, először még jön a zabpehely és a köles, majd utána a gríz. De valószínű mi kivétel vagyunk.

Brigó!
Köszike a linket! Kép Eszembe se jutott. :oops:
Kicsit agresszív a Mikulásod! Kép
Én is nevettem a gyerekek pakolásán. Legalább jól el vannak, csak utána dupla munka mire mindent visszateszel a helyére.

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Csajok hogy raktatok képet a vonalzó mellé? :shock:

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Na mivel holnap valószínű csak későn jövök (különben is 1 óra múlva hetedike lesz), ezért most köszöntök!

Lidinek és Hangának nagyon sok boldogságot kívánunk első születésnapjuk alkalmából!

Kép

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Jaj én olyan béna vagyok, ezek az animált izék miért nem müködnek mikor ide másolom őket? :twisted: :roll: :roll: :roll: :roll: :oops: :oops:

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Szép jó reggelt!

Jól van, nevessetek csak!!!!:x :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:


MA megyünk a mikuláshoz az oviba, így korán keltem, hajat mostam, stb, 7-re kész kell lennem, mert 1/2 9-kor kezdődik az ünnepség, tehát a 2 gyerkőcömnek is felöltözve kell lennie8-ra.

Noémi!
Az animált izéket én úgy szoktam, hogy először lementem a gépre, és úgy töltöm fel mellékletként. Próbáld csak ki!!!
A vonalzó mellé képet úgy tudsz feltenni, hogy amikor készíted a vonalzót, akkor mielőtt befejeznéd, van egy "tallózás" gomb, és ott kell képet beilleszteni. Egyébként ez a nőivonal vonalzóinál úgy láttam nem lehetséges. :?


Szép napot mindenkinek!!!!

Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Na, még annyi, hogy vannak mondókáim is, akit esetleg érdekel, jelezze.

Kép

Kép
brigó
 
 


Elnézést az érintettektől, akiknek késve, meg egyékbént is elnézét, hogy összesítve, DE:


Nagyon boldog első születésnapot kívánok Veronikának, Kiarának, Hangának és Lidinek!!!

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy "gyakorisági" sorrendben kezdem, de először is

Boldog hófordulót kívánunk Bazsikánknak!!!

Kép
Na igen,mi még itt tartunk, kullogunk a sor végén. :roll: :D

Lidinek és Hangának pedig:
Kép

omr
 
 


Na most nekem sem fogadott szót a gép, bocsi Lidi és Hanga, titeket is ki akartalak nagyítani. :oops:

Köszi a sonkás hsz-ket. Valamit megpróbálok majd.

Azt akartam már kérdezni egy ideje, hogy nem volt mostanában babatali? :roll: Pestiek nem taliztatok?

omr
 
 


Lillynek kicsit megkésve,és Hangának sok sok boldog szülinapot kívánunk!



Kép

Ildikóék
ilgya1
 
 


Isten éltesse Hangát és Lidit 1. születésnapjuk alkalmából!
Kép

Balázsnak boldog hófordulót!
Kép
sziszi22
 
 


Upsz, ezt elfelejtettem :oops:

BAZSINAK BOLDOG HÓFORDULÓT!!!

Kép


Miku ünnepség jó volt, ZSombinak nagyon tetszettek a bábosok, Jázit annyira nem kötötte le, hogy még hátat is fordított az előadásnak :shock: :? :lol:

Nem nagy ma a forgalom....

Ti terveztek karácsonykor menni a misére a gyerekekkel? Mondjuk én nem nagyon vagyok vallásos, templomba általában csak esküvő/temetés/keresztelő-kor járok, és a gyerekeket sem szeretném kötelező jelleggel hittanra járatni, bár szeretném, ha (RK vagyunk) legalább első áldozók lennének. Engem nem nagyon neveltek kereszténynek, meg anyukám református, és amikor elváltak, akkor református hittanra kellett járnom, szóval tiszta keverék vagyok :) NA, mindenesetre azt szeretném, ha azért karácsonykor elmennénk a templomba, elévgre mégis csak a szeretet ünnepe... Bár biztos nem az éjféli misére megyünk, ha megyünk.
És ki mit szokott karácsonyra főzni?
Nálunk halászlé lesz, meg mindig csinálunk rántott halat, aranygaluskát, somlóit, páromnak van egy speckó receptje, azt is mindig megcsináljuk (póréhagymás-tejszínes-gombás hús baconba tekert burgonyával), meg sajttal töltött pulykamell, mert ugye az meg gyorsan kész van. Ja, meg tavaly volt aszaltszilvával töltött pulykamell is, szerintem csinálunk idén is. Szóval 24-én szokott lenni a nagy sütés-főzés, du. karácsonyfa állítás, este kaja+ajándékozás.

Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Én itt lenni. Most végeztem az uccsó ablakokkal is! De még azért ki akarom pucolni a konyhát, meg most készülök hajat mosni aztán vasalni, ha minden jól megy fél 4körül már indulunk a Mikiünnepségre.

Templom: Én már 28 éve készülök az éjféli misére. De mindig bealudt a család addigra. Szóval még nem voltam. Jártam hittanra, de kb azért mert ott is adtak mikicsomagot. :oops: Mióta megkereszteltük (megkereszteltettük) Petrát, azóta 2 hetente jön meghívó a templomba ilyen meg olyan rendezvényre. Na én sem akarom kötelező jelleggel vinni, majd ha nagy lesz eldönti mit akar. Én nem tudok mindent elhinni a Bibliából,ezért nem abban hiszek teljesen. (pl magyarázzátok el, hogy ha Évának született két fia Káin meg Ábel, ráadásul egyik legyilkolta a másikat, hogy született a következő ember a földre??, meg milyen bőrszinük volt Ádáméknak? fehér? akkor honnan a négerek,ázsiaiak stb?)

Kaja: Halászlé nálunk is lesz, meg töltött kápó, meg még nem is tudom. Ezt a hagymás-tejszínes-gombás receptet elkérhetem,Brigó? Jól hangzik.

Brigó! Azért még jó, hogy Zsombinak tetszett!

Na mentem dolgomra. :D

omr
 
 


Sziszka: olyan édes ahogy alszik Lily. :D Tejbegriz: már 1 éves kor után lehet adni, de ,majd én tápszerrel próbálom ki.

Rena: sonka Toldi csirkemellsonka allernénmentes 400g -os, nem ette meg kiköpte. Nagyon okos Petra, a korához képest, ha már ilyeneket megért, hogy adja oda a cipőt!

Brigó: Jázi gyurmáját megkóstolta Zsombi :? , A mikulásodon jót nevettem, na meg a gyerekeken is. :lol: :lol: Érdekes, hogy Zsombinak tetszett a bábozás, én inkább Jázira szavaztam volna. Nálunk is rántott hal lesz, meg csinálok káposztát is. Mondjuk csak szenteste leszünk itthon valószinű, két nap megyünk mamikhoz. A misére meg én olyan lusta vagyok menni, pont akkor szokott aludni Csanád, pedig én szivesen mennék, igaz már nem katolikus misére járok, hanem református istentiszteletre, mióta keresztelő volt, olyan más hangulat van egy református templomban, nagyon tetszik, sokkal jobban éreztem magam, így inkább református leszek, de szeretném ha a gyermekem is járna majd, nem kényszerrel persze. Póréhagymás-tejszínes-gombás húsira én is kivi vagyok!!

Noémi: akkor nem maradtatok csoki nélkül :lol: , na meg egy kis aji is volt. :wink:

Megtette az első 3 lépését Csanád is.
Na megyek mert nyügizik, rángatja a nadrágomat.
sziszi22
 
 


Jó estét kívánok,

sziszka, Nagyon aranyos Lily a képen, olyan békésen szunyókál.:)

Brigó,
Nálatok jó nagy a folyosó, nálunk kb az étkező ilyen széles. Mondjuk az panle.:))) Én is nevettem, nálunk a játékok hevernek szanaszét, a lakásban, a szobéban étkezőben és a folyosón.Nekem is van képem róla, de nem ilyen hatásos.:)Telefobnnal van azé ilyen rossz minőség.
ezen kívül még van Dani szobája, ami szintén kupis napközben, van a hátsó szoba, ahova nem jöhetnek be, és van a konyha, ami meg miattam kupis, mert napközben max egyszer tudok rendet tenni benne, ami általában este van.:)És este szépen mindent összeszedünk, visszarakunk, mert napközben felesleges.:)
Kép Kép Kép

Nekem is eszik sonkát Dani, meg úgy ő egyébként is mindent, eddig csak a tojás ütötte ki, azt meséltem vagy csak a másik topikban. A 15 hós oltást is valszínű máshol kapja majd meg.:(((

Kari, én 23 este szeretném feldíszíteni a fát, hogy Dani reggel arra keljen hogy milyen szép. MEg tőle díszíteni sem lehetne.:(((
Kaja, biztos lesz ahlászlé, meg én akarok beiglit csinálni házilag. És most csinálom a próba mézeskalácsot. Fadísznek Dani miatt....
Na megyek ejtőzni apával egy kád forró vízba, szerencsére Dani ma hamar kidőlt.

csernusn
 
 


Sziasztok!

Húú Niki!! :shock: :shock: :shock: :D :D
Nem semmi,mennyire szétpakolnak a gyerekek!!Azta!
Nekem a múltkor elegem lett abból,hogy mindenhol csak játékba botlom,úgyhogy teljesen rendbevágtam a nagyszobát,ott már nincs játszás!Minden játék Martinka szobájában van,ott elvan Vele egész nap,meg ki tud jönni hozzám a konyhába ha akar,meg az előszobába is.Meg a nagyszobai bútorok újak,azokat féltjük is egy kicsit.

Sziszi!Gratulálok az első lépésekhez!! :D :D

HANGÁNAK,LIDINEK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!!


BAZSINAK BOLDOG HÓFORIT!

Na,akkor pár Mikis kép:

Kép Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Bazsinak boldog hóforit!

Brigó!
Én is úgy csináltam, hogy a gépre képként lementettem és utána a babaneten mellékletként feltöltöttem-ehez képest még sem mozog mindegyik. :evil:
Mi sem vagyunk nagy vallásosak, még nem beszéltünk róla, de lehet a karácsonyi misére azért elmegyünk, itt délelőtt szokott lenni. Már voltunk egy párszor a babával és viszonylag jól bírta, sőt egy párszor még bele is beszélt abba amit a pap mondott. :lol: (Mindenki hátra fordult hozzánk :? )Bár lehet ahogy nőnek, annál kevésbé viselik el a szitut.
Karácsonyi főzés: hát eddig még nem kellett, mert mindig mentünk valahova, ahol volt terüj-terüj asztalkám. Szenteste nálunk a mamám szokott halászlét főzni és abból jut nekünk is-hát idén nem tudom hogy lesz. Jó lenne valamit nekem is kitalálni. A mamámnál ilyenkor szinte mindig van aszalt szilvával vagy barackkal töltött pulykamell-imádjuk.
Miki ünnepség: érdekes hogy pont Jázit nem érdekelte. :shock: :shock:

Csniki!
Hát szerintem is felesleges napközben összepakolni a játékokat, hisz a gyerek alszik és utána pakol újra. Én csak akkor szoktam, ha jön valaki és persze este, így néha bosszankodok, ha nem nézek rendesen a lábam elé.
Nem mesélted szerintem a tojás kiütést. Miért lesz máshol a 15 havi oltás? :shock:

Alexa!
Milyen szépen nézi Martinka a könyvet! :P Olyan kis helyes.

Rena!
Nálatok hogy sikerült az ünnepség?

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Sziszi!
Lécciiii áruld el, hogy kell képet tenni a vonalzó mellé? :oops:

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Winnie?? :shock:
Hazaértetek már?

Jó éjt mindenkinek!
Vendég
 


Alexa: de jók a képek, már olyan régen raktál fel képet Martinkáról. A micimacisat Ti festettétek a falra? Így nézegeti Martinka a könyvet, Csanád már széttépte volna. :shock: Az üvegfestést Te csináltad ugye, jól sikerültek.

Noémi: írtam pü-t, a száguldozó micimacid nem fog kiférni, sztem meg kell válnod tőle a kép miatt. :cry:
sziszi22
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan beugrottam, de hulla vagyok, és ilyenkor már aludni is kéne, de egész nap készülődtem a holnapi rokonseregre!

Lidinek és Hangának nagyon nagyon boldog születésnapot kívánok! Bazsinak pedig nagyon boldog hófordulót!


Rena: köszi szépen! :D :D :D Nemtom mi az a másik most (duettes?),de ha jó, akkor jöhet! :D Köszi mégegyszer!

Nagggggyon jók a képek! Na majd holnap mi is csinálunk még, és akkor rakok fel!

Brigó: hát nem semmi gyerekeid vannak, de már a múltkori képen is rájöttem, amikor a szoba nézett így ki! :lol: :lol: :lol: :lol:
Ja, és köszi a mondókákat, megkaptam!

Kép
kernico
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

MA is korán keltem, megyek lecseréltetni a telefonom. :D Nekem a telefon tényleg csak hívásra és sms-re kell, de most olyat adnak 990 ft-ért, amit nem tudok otthagyni :lol: Szóval ahhoz, hogy 9-re a boltban legyek a 2 gyerekkel, ma is korán kellett kelnem. (és már régebb óta felvagyok, csak vmi sz.r gombot nyomtam meg, és az összes hozzászólásom elszállt :x Ez a legutálatosabb, amikor újra kell írni)

Rena!
Nem voltál már elkésve ezzel az ablakpucolással? :lol:
Milyen volt a Mikiünnepség?
Nekem is van egy-két érdekes rész a Bibliából, de hogy legyen mindkét nézettel szemben fenntartásom: ha a majmoktól származunk, akkor az utóbbi években miért nem történnek "átalakulások"? (jó, tudom, kicsit hülyén hangzik, meg ehhez több százezer év kellhet, de akkor is! :wink: ) Ha Jézus régen annyi különleges dolgot tett, akkor manapság miért nem? Vagy miért nem tudunk róla, amikor sokkal jobb a tömegkommunikáció, mint kétezer éve??? Persze nem akarok kötekedni, valamiben hinni kell :D


Petrának boldog hófordulót!

Kép


Sziszi!
Gratulálok Csanádnak a lépegetéshez!
Ja, én is azt hittem, hogy majd Jázit jobban leköti a műsör, de tévedtem. Zsombi meg annyira élvezte, mutogatott a bábokra, sikongatott, persze néha ő is bemondta az unalmast :D
Ugye én is sokat voltam református istentiszteleten, össze sem lehet hasonlítani az RK-sal. Nem olyan csicsa-bicsa, sokkal egyszerűbb, és mellesleg kevesebbet énekelnek :wink: Nálun apu részéről mindenki RK, anyu részéről mindenki református, így aztán mind a kettőt sikerült valamennyire megismernem.


Csniki!
Azért neked is van mit pakolnod! :D A képeken az a szomszéd kislány, ugye? Vagy már ennyire nem ismerem meg Danit? :oops:
Jaj, a bejgli, ki is felejtettem....

Alexa!
Nagyon jók a képek, látom Martinka is Mihimakkó fan lesz :lol:
És külön köszönet, hogy apjukról is tettél fel képet :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:


Kniki!
Ja, nem semmik ezek a gyerekek, és nem kell mondjam, hogy ezek nem egyedi esetek, minden nap így szétpakolnak, csak van, amikor már kínomban nem is tudok mit kezdeni a szituval, és inkább csak mosolygok egyet, és lefényképezem....

Kellemes hétvégét,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Jó reggelt!!

Először is, én direkt vittem a fényképezőt,hogy megörökítsük első mikis talinkat. Az meg fogta magát és ott helyben lemerült. :twisted:
Egyébként jó volt,nekem tetszett,Petrát abszolút nem érdekelte. Fél 4-kor indultunk, odafele el is aludt a lány (gondoltam,hogy így lesz, a héten teljes napirend borulás van,délelőtt sokáig bírja,délutáni nagy alvás nincs,de valahol mindig beájul - etetőszék,kanapé,babakocsi,most kocsi, - majd teszek fel képet,nyilván ezek merítették le a gépet :? )
Na szóval én beugrottam még a YSIK-be vagy mi a jó égnek hívják,ilyen lakberendezési akármi, hát annyira nem olcsó,mint mondják. Aztán bementem dúrni egy nagy-nagy duriba, 2 pulcsit,meg egy kertészgatyót durtam 1000 Ft volt összesen. Hú,oda még visszamegyek,felét sem néztem át,mert közben idő volt. Na addigra fel is ébredt Petra,szopizott,aztán bementünk.Jaj nagyon bújt,hogy hol a fenében van most,ki ez a sok ember,csak nézett. Kapott is gyorsan dobozos üdítőt,csokit,banánt. Én ittam,apa evett,a banánból kapott Petra is. :D Elkezdődött a bábozás, Petra meg fél percig, -áááá nem, 10 másodpercig - sem bírta egyhelyben. Állandóan kukacoskodott. Alig bírtunk már vele. Végén minden énekelni tudó gyerkőc rázendített a Hull a pelyhesre, az én szívem meg zakatolt, úgy vártam én is a Mikulást,aztán igen! Megérkezett! Komolyan mondom, 20 éve nem örültem így (pedig tavaly is kaptam ajit a 100 Ft-os Mikitől,de hát őt ismertem). Mi voltunk a másodikak az átvételnél. Mondta a Miki Petrának,hogy neked még időd sem volt rossznak lenni! :lol: Tök jó csomagot kapott,tele Kinderes dolgokkal.Nyami-nyami.Na jó,pár napot villoghat vele az ablakba,de aztán rájárok! :oops: :lol: :lol:
Ezután még lehetett enni-inni az asztalról (elraktunk 2 dobozost,meg gyümiket :oops: )aztán a portás megmelegítette a bébikaját,Petra evett és mentünk az Intersparba. Na azt már élvezte a csaj! Imád shoppingolni- hm.. nőből van mi tagadás.. :lol: Vettünk már kariajit is 2-t, Petrának szabadidőrucit (dédijétől kapja majd karira - 1800 volt) Na én most voltam először Intersparba, de kiakadtam, hogy nem adnak szatyrot. :evil: Na de tény és való, gyönyörű szép az a bolt (Vhelyen ez most nyílt)
Na jó részletes és hosszú lettem. :oops:
Brigó! Köszöni Petra! Ja mondóka jöhet nekünk is!

omr
 
 


Kép
Boldog hófordulót Petrának!

Ma bevásároltam bébikajából, még mindig nem hajlandó megenni, amit én főzők, ennyire rossz lenne :? . A sárgaborsó főzit próbáltam, de kiköpködte. :cry:

Mutatok egy furi télapót: Kép
sziszi22
 
 


Petra babának boldog hófordulót kívánunk!!!! :P :P

Kép

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Sziasztok!

Petrának Boldog Hóforit!

Köszi a dícséreteket!
(Brigó!Apa nagyon vigyorgott!! :D )

Sziszi!Azok szivacsfigurák,kétoldali ragasztóval vannak feltéve a falra.Praktikerben vettük. A csillagokat és a holdakat viszont én festettem,még tavasszal.
Igen,üvegfestékkel festettem az ajtóra a Mikit és a hóembert,de sokminden van az ablakokon is.Ja,és talán látszik valamennyire a képen,hogy mögöttem a tükörre is pingáltam alulra és felülre pár dolgot.
Nem próbáltad felesben a babakaját?Pl.ha főzöl tökfőzeléket,úgy adod Csanádnak,hogy a fele a Te főztödből van,fele meg üveges.Így lehet,hogy sikerülne "átvágnod".
Holnap jössz a börzére?

Rena!Mi egyszer a kamerázásnál jártunk úgy,hogy tele lett a kazi,és nem volt itthon több üres!Bosszantó!!Azóta figyelünk ezekre! :twisted: Gondolom jövőre már jobban érdekli majd Petrát minden ilyen jellegű rendezvény!

KNiki!Húú,jól elfáradhattál!!Várjuk a képeket!

Brigó!!A mondókákat én is kérem szépen!!
Vendég
 


Íme a recept:

Sertésszelet erdei gombaraguval


Hozzávalók 4 személyre:

* 60 dkg karaj
* 2 evőkanál olaj
* só
* bors
* 8 db burgonya
* 8 szelet bacon
* 1 szál póréhagyma
* ½ kg erdei gomba vegyesen
* 1,5 dl tejszín
* 1 csokor petrezselyem
* 0,5 dl száraz fehérbor
* vaj

A húst felszeleteljük, mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben 1 evőkanál olajat hevítünk, belehelyezzük a húst, és lassan sütjük.

A burgonyát héjában megfőzzük, majd négybe vágjuk, és bacon szalonnába göngyölve 1 evőkanál olajban kisütjük.

Mikor a hús megsült, kivesszük a serpenyőből, és egy tányéron félretesszük. A serpenyőben maradt húsnedvhez kevés vajat adunk, és a felszeletelt póréhagymát többszöri kevergetés mellett megpároljuk benne.

A felszeletelt gombát a póréhagymára dobjuk, petrezselyemmel ízesítjük, sózzuk, borsozzuk, és jól megpirítjuk. A simára kevert tejszínt a gombához adjuk, majd meglocsolhatjuk egy kevés száraz fehérborral.

A húst visszahelyezzük az elkészült raguba, összemelegítjük őket, majd tálaljuk.


Általában a petrezselymet és a bort kihagyjuk :) A húst pedig ki szoktuk klopfolni (na, hogy kell ezt a szót írni? :oops: :? :) )

Kép

Kép
brigó
 
 


SZiasztok!

Megjöttünk, jó volt Hévízen, Rékababa is nagyjából meggyógyult, tegnap voltunk céges Mikiünnepségen is.
távirati stílusban ennyi, megyek olvasni, majd jövök :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


hú, nem jutok most a végére,
de egy dolog, REna, játék:
Tegnap a céges MIkipartin fajátékok voltak, www.fairplaytrade.hu . Tök jók vannak, és ilyen árban is, meg ált a fajátékok persze tök jók!!!

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Ma megint csak ennyire:

Nagyon boldog hófordulót Petra baba!

Ma megvolt a családi szülinapi buli, majd mesélek, meg rakok fel képeket. Sajna a holnapi elmarad, majd jövő héten pótolunk, amikor már nem fertőzünk gyerekeket se! :wink:

Kép
kernico
 
 


Sziasztok!

Csináltam pár képet, szeretném megmutatni Nektek!
Kép Kép Kép
sziszi22
 
 


Először is Boldog hófordulót Petra babának!

Rena: volt itt anyud és meg sem kérdeztem mivel tartozom a cd-ért! Na szóval mennyi lesz?

Felébredt mennem kell épp csak visszaolvastam!

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Winnie: majd gyere aztán mesélj, várjuk az élménybeszámolót.

KNiki: Élvezte Kiara a szülinapozást? Képeket is kérünk!

Alexa: Nem látszik így képen, hogy szivacs. Úgy nézett ki, mintha festve lenne. A felesfőzit majd megpróbálom. Börzézni nem mentem, most nem akartam semmit venni, ha elmegyek akkor biztos meglátok valamit, nem tudom megállni, hogy ne vásároljak. Na én nem vállalnám be az üvegfestést, ügyes vagy jók lettek.

Brigó: nyam-nyam. :D
sziszi22
 
 


Sziasztok! Köszönjük a köszöntéseket,majd holnap aprólékosabban visszaolvasok,meg válaszolok. Tegnap apának aláfordult a bokája,úgyhogy ápolgatnom kell. Tudjátok milyenek a férfiak ilyen téren... :? :D Az előbb meg kellett fürdetnem őt is. Egy gyerekemmel végeztem,hát itt a másik. :D Táppénzen lesz jövőhéten ez tuti, dupla a jobb bokája,mint a bal.

Lányok a CD-ket lehet,hogy csak kedden dobom fel. Falexa! Ugyan már! Ez aji! :wink: :D

omr
 
 


Sziasztok!

Rena!Szegény apa!Tök fájhat Neki!Jobbulást!
Néha én is azt szoktam mondani,hogy 2 gyerekem van!! :D

Sziszi!Nem nehéz ám az üvegfestés,vannak hozzá sablonok!Csak kell egy nap,mire teljesen megszárad,és lehúzhatod a fóliáról.
Voltam börzén,vettem 1-2 gatyót,meg pólót Martinkának.Nézegettem a játékokat is,de inkább lányoknak való volt. :? Nagyon jó képeket csináltál,ügyes vagy! :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Rena!
Örülök, ha összességében jól sikerült a Mikiünnepség!
Fényképezőgép :x Istenem, hányszor jártunk már mi is így!!! Most kértem is karácsonyra új elemeket :)
Párod:(

Alexa!
Nekünk még olyan kameránk van, amibe kis kazettát bele kellett tenni, nos, annyira nincs időm ezzel foglalkozni, hogy már normál kazira azt sem másoltam át, amikor Jázit vettem fel 1hónaposan, 2 hónaposan, stb. :roll: Sajna a férjemet nem igazán érdeklik ezek a dolgok, csak hogy tudja nézni a focit a tv-ben, így rám hárul, nekem meg annyira nincs időm rá, szóval valszeg idén megint veszek egy új kazit, ahelyett, hogy átmásolnám az itthoniakról :oops:

Sziszi!
Jól sikerültek a képek, ügyes vagy, hogy így be tudtad illeszteni.


Mi megvagyunk, Zsombikám köhög, kap lándzsás ütifüvet, de ma szerintem elviszem azért a dokihoz. Meg állandóan a jobb szemét piszkálja, nem tudom, hogy van e vele valami, inkább megmutatom azt is a dokinak. Remélem péntekre kutya baja lesz, mert céges mikiünnepség lesz!!!

Szép napot mindenkinek,
Brigó

Kép

Kép
brigó
 
 


Sziasztok!

Utólag is köszönjük a köszöntéseket!

Boldog hófordulót Petrának!

Kép

Kép
antekirt
 
 


Sziasztok!

Hát nekem ez a hétvége is nagyon nagyon gyorsan elrepült.
Pénteken egy kicsit végre barátnőztem. Kép Már úgy hiányzott. Az egyikkel esküvői ruhát néztünk-olyan jó volt ismét ilyen helyen lenni és azok a gyönyörű ruhák….én úgy felprobáltam volna őket. :oops: :oops: :oops:
Aztán felmentünk a babával a másik barátnémhoz, akinek 4 hónappal idősebb a lánya, mint Veronika. Már sokszor találkoztak a kiscsajok, úgyhogy jól el voltak. Annyira édesek voltak, bár az én lányom „kicsit” izgőmozgóbb, mint a másik. Csináltam róluk fényképeket, beállítottam mind a kettőt, mire lenyomtam a gombot, Veronika már arrébb ment vagy elfordította a fejét.
:lol: :lol: :lol:
Kép

Egyébként asszem múltkor Csniki hozta szóba, hogy a „gyerekei” veszekednek a játékokon. Na ez nálunk is így volt. Érdekes, mert pár hónapja még Veronika hagyta hogy elvegyék tőle a játékot és keresett másikat, most viszont már inkább ő veszi el mástól (még a 2, 5 éves uncsitesómtól is) :shock: :shock: :shock:

Szombaton mamámnak, vasárnap sógornőmnek volt a szülinapja, úgyhogy megúsztam a hétvégi főzést. Kép

Brigó!
Nem semmi milyen korán fel tudsz kelni. :shock: :shock: Jó érthető, ha te is normálisan akarsz kinézni meg még a gyerekeket is rendezni kell, de azért le a kalappal.
Na kaptál telefont? Hogy hogy ilyen olcsó? :shock: :shock: Milyen fajta? (bár nem vagyok egy nagy telefon ismerő :oops: :) )
Receptet lementettem, ki fogom probálni.

Vallás: valahogy én is úgy vagyok vele, mint REna. Igazából hiszek benne, de inkább a magam módján (amit annyira nem tudnék elmagyarázni). Biztos vannak olyan istentiszteletek, amiért érdemes minden héten elmenni a templomba, mert érdekes példabeszédek vannak. Bár azt nem értem, hogy attól, hogy oda járunk, hogy leszünk más emberek. :roll: :roll: :roll: :roll: Amúgy kérdésem nekem is lenne száz is, mert én sem értek sok mindent, de szerintem ezek olyan dolgok, hogy nem is kell. Úgy sem kapunk rá reális választ.

Rena!
Fényképező lemerülés. Kép
Ki szervezte a Mikulás partit, hogy ennyi minden volt? Mi az a Vhely? :oops:
Hát ismerős a szitu, ha a pasi beteg. (ez kell neki: Kép )De azért jobbulást szegénynek. :P

Sziszi!
Semmilyen formában nem eszi meg Csanád a te főztödet? Szegénykém. Lehet, hogy már megszokta a bébikaják édes és sós ízét, nem? Vagy azok jobban pépesek, lehet az a baj.
Hogy csináltál ilyen képeket?-jó pofák.
Amúgy ezer hála a képfeltöltésért. Kép Az volt a baj, hogy a profilban töltöttem fel és nem az első oldalon. Igazából mindig a szülinapos vonalzóra rámentem és nem figyeltem mi van alatta.
:oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Szóljatok ha nem tetszenek a smile-k. Olyan jó pofák. Kép

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Helló-belló!
Jöttem fotókkal, sok leszek, de előtte reagálok.

Brigó! Zsombinak jobbulást! Kivi vagyok, mi lehet a szemével. Majd írd meg. Köszi a receptet! Mondóka viszont még nem jött. :roll: :)
Jó dolgokat kérsz te is karira (elem) :D Te kértél szülinapra seprűt ha jól rémlik,igaz? :D Hálisten most tőlem is megkérdezték sógornőmék,h mit kérek karira. Könyvet fogok!!! Hehehe!! és nem jénait... hehehehe..

KNiki! Kiarának is jobbulást! Hogy vagytok már? Akkor várjuk még a beszámolót!! :wink:

Alexaa! Ügyi vagy naon! Még 2 éve én is imádtam ezt az üvegfestést, de ezt a lehúzósat amit fóliára kell,csak azt csináltam. Aztán kedves jó uram kidobta a költözésnél a készletem.. :evil:

Sziszi! Tök jók ezek a képek,tényleg,hogy csináltad? Áruld el!! :) Főzésre nekem is csak annyi a tippem,hogy vegyesen próbáld.

Ante! Köszi neked is! És amúgy hogy vagytok? Kicsikét bővebben.. :D

Noémi! Én szeretem a smileykat! Jöhetnek! Nagyon jó a kép is! A kiruccanás miatt meg irigy-irigy! Bár most hívott egy kórházi ismim,hogy menjek már el,ha mostmár keveset alszik Petra. A héten ápolónő vagyok ugyebár,de utána bizti elmegyek!
Vhely= Hódmezővásárhely. De ez így irtó hosszú! :D A partit a DÉMÁSZ (ez Dél-magyarországi Áramszolgáltató ugyebár) szervezte, ahol apa dolizik.
Jó lett a vonalzód!!!!

Mi tegnap voltunk anyóséknál, oda is megérkezett a Miki. Itt még szokás,h mindenki ad mindenkinek. Én fel akartam rúgni ezt a családi szokást :oops: , nem láttam értelmét,h kiadjunk 3-4 ezret felnőtteknek csokikára,mondom inkább a gyerekekre költsük. De leszavaztak. :oops: Szóval mentünk 6 felnőtt,2gyerek,1picur mikicsomival felvértezve. Petra kapott kádra tehető vízköpő békát,építőjátékot,bébiitalt,zoknit,tányért. Tetszenek.

Na és akkor a múlt heti képek:
Kép Variációk alvásra - 1.nap - vacsi után Kép
2.nap - szopi után kanapén (már ébredezve)
Kép 3.nap - babakocsiban séta közben
Kép Miki ünnepség előtt még itthon

omr
 
 


Nézzenek oda, akartam még, de véletlen a küldésre kattintottam.
Kép Ezután merült le a gép.. itt a céges miki
Kép Hát ez meg.... Szumó cica!

omr
 
 


Ja! Akartam volt kérdezni! Ki mit vesz a gyeröknek karira?????????

omr
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?