Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Timi,köszi szépen a keményedéses megnyugtatást, azóta nem is volt, magnéziumot is szedek mindenesetre, 2*1-et.

Andrea, szerintem beválik majd a dokink, kedves és lelkes volt velem eddig még minden alkalommal. Csak ne mondaná mindig, hogy kis terhesség az enyém, a múltkor meg is kérdeztem, hogy Na de mikortól lesz már nagy? Kép 24. hét... mondta ő. Cöcöcö, én igenis jó nagynak érzem, épp tegnap mértem, 91-2 cm a legnagyobb részén a pocakom!

Sajnos ezt még mindig nem respektálja mindenki,-bocs, hogy leírom ezt-, de ma is majd' hogy a villamos alá nem lökött egy idős nő: elébe álltam a járdán, mert mostanság állandóan hasba könyökölnek várakozás közben és azt nagyon nem szeressem, az autókból meg mégse nyúlkálnak ki a vezetők Kép. egyszer csak érzem, hogy mögöttem a néni csak tol-tol előre, előttem épp fut ki a villamos, hátranézek, hogy mi a gond csókolom, erre ő vasvillaszemekkel: nem szereti, ha eléállnak. Elmagyarázom az állapotomból adódó helyzetet, amira csak annyit válaszolt foghegyről, hogy mindenkinek lehet gyereke...

Ááá, nem tudok napirendre térni az ilyeneken. Ti nem találkoztok ilyen érzéketlen emberekkel?

szomorú Ditke (21+2)
Ditke
 


Sziasztok csajszik!

Örülök Ditke, hogy elmúltak a keményedéseid. Nekem vannak, de én már megszoktam Kép.
Az emberek bunkó reakcióin én már nem akadok ki, sajnos a nagy részükből kiveszett az emberség. A buszon rendszeresen végigállom az utat, ez akkor volt még izgalmasabb, amikor jöttem haza a két gyerekkel a munkahelyemről, próbáltam őket is tartani a tömött buszon és kapaszkodni, hogy állapotosan ne essek el. Tiszta izgalmas volt, de a legszebb mégis az volt, amikor egy néni szólt egy 18-20 év körüli fiúnak, hogy adja át a helyet nekem, ő meg azt mondta, hogy esze ágában sincs, így jár az, akinek ennyi gyerek kell. Azt a cinikus dumát kell még megszoknom, amit a három gyerek miatt intéznek, régebben nem hittem el a nagycsaládosoknak, hogy hülyének nézik őket, de most már én is tapasztalom.

Nem tudom, hogy bírjátok ezt a meleget, én nagyon rosszul, már megint fáj a fejem! Mondtam hétfőn az orvosnak és azt mondta, hogy nyugodtan vegyek be fájdalomcsillapítót, mert rosszabb, ha szenvedek. Azóta egy kicsit kisebb lelkiismeretfurdalással veszem be a fél Algopyrint.

Andrea! Én is szoktam tornázni itthon, persze mértékkel. Egyébként Kriston Andreához én is jártam és egy tündéri csaj szerintem, olyan nyugalmat és harmoniát áraszt, hogy az ember egyből megnyugszik a közelében, én is csak ajállani tudom neked. De most az első hetekben legyél a tornával nagyon óvatos, vigyázz a babókádra!

Hogy álltok egyébként a hízással? Rám most jönnek gyorsabban a kilók és nőtt is pár centit a hasam, most 97 cm. Te hol tartasz Ditke? Mert hetekben kb. egyformák vagyunk (én most vagyok 22).

Hazajött a férjecském, elvisszük a gyerekeket fagyizni, úgyhogy megint adunk a kilóknak Kép.

Vigyázzatok magatokra és szép napot kívánok nektek!
Sziasztok: Timi
johitimi
 
 


Sziasztok!

Előttünk a hétvége! Nálunk buli és kiránduláshegyek vannak kilátásban, nagyon jó lesz! És ma ez a kis hűvös, mennyei! Nekünk, külön rendelésre, igaz? Kép

Timi, nem örülök, hogy te is összeakadsz a bunkó fajtával. Ennyire általános lenne? Én vidéki lány vagyok, kiskunfélegyházi, de még nem tudtam megszokni ezt a mentalitást, ami itt Pesten él (nehogy megsértődjenek a tősgyökeres pestiek! Kép ) Mindig nosztalgiával gondolok arra, hogy otthon nem tudunk úgy elmenni vásárolni, hogy tízen ne köszönnének ránk és ne kelljen legalább egyszer megállni beszélgetni...

Gyarapodásilag nem állok valami fényesen, a 163 ÉS FÉL centimhez vagyok 55 kg a 22. hét elején, ezt úgy, hogy a múlt hónapban védőnéni 52,5-öt mért. Az elmúlt hónapban kicsit többet nasiztam, mint kellett volna, mert jól rámijesztett, hogy tessek hízni, de nem tetszik, úgyhogy visszaállok inkább a régi normális hamizásra, elvégre nincs szüksége a babának vajkaramellára meg chipsekre Kép Ja, a kezdő súlyom 53 volt, ebből ment le 1 az elején, pedig nem is hánytam. ???? Tehát eddig +2 kg.

Szép napot mindenkinek!

Ditke
Ditke
 

 
 

Szia Ditke!

Én tősgyökeres pesti lány vagyok, de azt a stílust én sem bírom, szerintem ez inkább ember függő, meg neveltetés függő és nem lakhely szerinti. Bár az igaz, hogy vidéken más a mentalitás. Sose fogom elfelejteni, amikor Siófokon nyaraltunk és a kocsiban a térképet nézegettem, megállt mellettünk egy szuper kocsiban egy újgazdag fiatal fiú és megkérdezte, hogy mit keresünk, tud-e segíteni! A férjemmel összenéztünk és leesett az állunk, mert itt pesten egy ilyen kaliberű gyerek elküldött volna a fenébe, hogy mért megyünk az úton ilyen lassan és tartjuk őt fel a szuper kocsijával.
Te nagyon rendes vagy hízásügyileg, sajna én terhesség előtt sem voltam a versenysúlyomnál, mert volt rajtam 6-8 kg súlyfelesleg, ehhez híztam még 4-et idáig, pedig nagyon vigyázok. Mondjuk ebből 2 kg az utóbbi hat hétben jött rám Kép . Eldöntöttem, hogy nem fogom ezzel nagyon stresszelni magam, de azért nem akarok nagyon sokat hízni, mert utána kínszenvedés ledolgozni.
Irigylem a barátnőmet, a terhesség alatt 22 kg-t hízott és szülés után néhány héttel majdnem mind lement róla. Hát én nem vagyok sajna ilyen alkat Kép
Na jó, megyek készülődni, mert vasárnap utazunk és még rendbe akarom rakni előtte a lakást.

Szia: Timi
johitimi
 
 


Ditke!

Én is remélem, hogy nem fogok csalódni Tidrenczel dokinkban, egy hét múlva még jobban megismerhetem az UH vizsgálaton...:-)
A terheskönyvet mikor kaptad kézhez, mikor vett fel téged terhesgondozásra, hányadik héten?

Üdv
Andi
bagandre
 
 


Szia Andi!

Terheskönyv nálam úgy ment, hogy megállapította UH-val a terhességet a 7. héten, és azt kérte, hogy a következő vizsgálatra (11. heti UH, tarkóredőméréssel) a kiskönyvvel menjek már. A védőnénit a nyolc és feledik héten látogattam meg, akkor töltögette ki a szül. helyet, meg a többi alapadatot. Azóta is látogatom a védőnőmet 4 hetente, nagyon kedves hölgy, mindenről mesél nekem.
Amúgy T. dokinak én még egy éve mondtam, mikor kérdezte, hogy hogyan vetődtem a MÁV felé kőbányai lakosként, hogy olyan kórházat és orvost keresek már most, ahol és akinél a jövendő babáimat világra hozhatom. Tehát hivatalosan én nem is kértem fel, de sztem úgyis tudja, hogy ő a kiszemelt áldozat Kép

Pusz, Ditke
Ditke
 


Szia Ditke,

a védőnéni honnan van? lakhely szerint kell elmenni valahova vagy másképp működik? fogalmam sincs ezekről a dolgokról..:-(
bagandre
 
 


Andi!
A védőnöt mindig a lakhely szerinti illetékesség szerint kell "választani".
A védőnö kötelessége, hogy lakáskörülményeket megvizsgálja, hogy hová jön a baba, valamint a szülés után pár nappal szinték kimegy látogatóba és tanácsokkal lát el.
Szülés után köteles házhoz menni, hogy leellenőrizze, hogy él e még a csecsemő.
Tudom, ez igy nagyon morbid, de mindnyájan hallottunk már a csecsemőgyilkosságokról.

Ezért jó, ha közel van a lakóhelyhez.
Fiona 11+4
fiona
 
 


Hol van ez a Krison Andrea féle tornázós hely?
Én a Madách téren dolgozom és nekem akkor talán közel is van?
Fiona 11+4
fiona
 
 


Fiona!

Akkor Neked nagyon közel van, a Király u. 14. szám alatt. Ez a Deák tér felől kb. 2-3 perc séta.
Kedden és csütörtökön van kismama torna 1/4 7-től 1/2 8ig, de inkább nyolcig szokott tartani, mert az elején beszélgetünk. Mindenki elmondja hány hetes, mi történt vele az utóbbi napokban, és mindent amit szeretne.Kép Kicsit pszichológiai is, szerintem nagyon klassz, mert itt igazán mindenki egy cipőben jár és egy csomó mindent megtudhatsz.
A következő két hétben (28-aug.10) viszont épp nincs, mert nyaral a csajszi aki tartja. Utána egy hétig megint lesz, majd a 18-i héten megint szünet, de utána már folyamatos.
Próbáld ki, szerintem megéri.

Üdv: Vera (31+1)

KépKép Kép
76vera
 
 


Köszi Vera!
Ez tényleg itt van a szomszédban. Ma meg is nézem az épületet.
fiona
 
 


Szisztok :o)
Megjöttem a Balcsiról, látom élénkült a forgalom :o)) Próbáltam visszaolvasni a termést Kép

Vera, úgy sajnálom, hogy annyit kellett izgulnod! Most it ahogy olvastam végigizgultam veled. De te egy olyan erős nő vagy (vagyis olyannak képzellek), túlteszed magad ezen is! És egyébként is már semmi bajod - remélem!
Közben a doktornéninek is vissza kellett már jönni, mert hétfőn megyek hozzá, remélem ő is megnyugtatott!!! Vagy meg fog.
Pihizz és legyél egészen nyugodt, még jó ideig nem akar kijönni onnan a picikéd!

Timi, nyaralni mentek? Az nagyon jó, mindenki menjen el, mert szükség van az energiánkra!! Most is, a későbbiekben meg többszörösen! Ditke, nagyon jól csinálod a 7végét!! Kép)))

Most épp ebédelek egy fincsit, nem érdekelnek a kilók - doktornéni úgyis megméri 7főn - ő dolga! Én itthon nem mérem, én jól érzem magam így, úgyhogy mindenki hagyjon békén! ;)

Na pussz nektek, mostmár vagyok!
Ann
annann
 
 


Szia Ann!

Örülök hogy visszajöttél!
Bár gondolom a Balcsin azért jobb volt!Kép

A doktornővel azóta sem tudtam beszélni, épp hétfőtől rendel, és szerdán megyek hozzá. De kár hogy nem hétfőn, még lehet találkoznánk isKép
Egyébként minden okés azóta, legalábbis ha valami nem is stimmelne, látható jele nincs. A fekvést annyira nagyon szigorúan nem tartom be, de a lakásból azért nem járkálok el sehova. Pedig annnyira szeretnék!!! Tök rossz ez a bizonytalanság, de inkább pihizek, nehogy baj legyen.
És az az igazság hogy tényleg alig tudok állni, és menni, nagyon hamar elfáradok. Ez nem tudom miért van, majd szerdán kifaggatom a dokit. Nagyon kíváncsi vagyok ő mit mond. Már van egy csomó kérdésem, amit felteszek neki, biztos örülni fog.Kép
Egyébként Szilcsi (fentebb láthattad a nevét)privát emailben leírta a tapasztalatait a doktornőnkkel, meg a szüléstörténetét, és teljesen pozitív minden, úgyhogy megnyugodtam. Remélem nekem is hasonló lesz!

És Te hogy vagy? Babóca aktív? Gondolom csokibarna vagy!Kép

Üdv: Vera (31+2)

KépKép Kép
76vera
 
 


Szió Vera, örülök a jó híreidnek! Kép
Háááááát jobbnak jobb volt, főleg az uszi meg a természet miatt - itt a harmadikon nem elég naturális a környezet :oPPP (igaz a bútorok natúr fák!!!) Az uszi nagyon fog hiányozni! Nem vagyok azért olyan barna, UV dömping időszakban nem mentem napra (ha tehettem), de azért látszik rajtam.
Egyébként meg úgy bocsátott útnak a múltkor a dokinéni, hogy napozzak és ússzak - no, az orvosi utasítás már betartva!!! Kép Kép Kép

Én is reméltem, hogy talizunk hétfőn, de inkább kívánom, h most ne talizzunk (az azt jelenti, h semmi bajotok nincs)!!! Lesz még arra idő! - (mármint a talira, nem a bajra)

És mit csinálsz most, hogy beszorultál a lakásba? Nekem ez megy az agyamra! Tudom, fincsiket főzöl! De én nem vagyok konyhatündér és a mozgáshiány megőrít!
2 hét még itthon, utána megyek dolgozni! Mondjuk megfogadtam, h az ágyon minimális időt töltök - de lehet hogy újabb hátfájás lesz a vége.

Úgy látszik manókám üdvözöl, nagyokat rúg ide Kép Kép Nagyon kis rugcsi lett. A nap bármely szakában képes rugcsizni - van, h óránként felébred! Van, hogy olyan táncot lejt, hogy magam is megijedek! Mindenhol ő van és akkora erővel!!! Éjjel viszont békén hagy, de ha felébredek, ő is fent van. Reggel kinyitom a szemem, 2 percen belül rúg egyet, h itt van, de még aludni akar. Inkább du. + este aktív.
Ezeket azért próbálom megfigyelni, mert állítólag a születés utáni ritmusát jósolja.... háááát egyelőre kaotikus (de du 2 ill. 6-7 azért elég markánsan ébrenlét).

Lehet, h hétfőn babakocsi-dilemmám végére jutok! Úgy szeretném megvenni!!! Már tuti, h 2funkciósat veszünk+hordozót - lehet h nem egyben, úgy tűnik, úgy olcsóbb...

Pihenj sokat és vigyázz a babócádra!
Pussz
Ann
annann
 
 


Ann!

Nekem is azt mondta a doktornő, mikor mentünk a Balatonra, hogy ússzak. Én próbáltam is, de nem nagyon mentKép Egyszerűen lehúzott a hasam, és olyan furi volt. Úgyhogy én utána nem is kísérleteztem vele tovább.

Hú, ne tudd meg hogy utálom hogy nem mehetek sehova.Kép Ráadásul a férjem annyira fél, hogy valami bajunk esik, hogy mindentől megkímél. Még a házimunkát is ő csinálja + itt volt anyukám egy napot, és ő is segített takarítani, meg vasalni.
Persze néha elfelejtkezem arról hogy nekem most pihennem kell, és akkor én is nekiugrok. Tegnap is kiteregettem a ruhákat, meg is fájdult a pocim, és utána kellett vagy másfél óra fekvés, hogy rendbejöjjek. Szóval biztosan nem viccből mondták nekem hogy feküdjek.
De olyan nehéz betartani!!!
Ja, és van vagy 30 fok a lakásban, sík ideg vagyok, és nagyon mennék valahova. A férjem megígérte hogy holnap kimozdulunk egy kicsit, és elvisz ebédelni valahova. (Én sem vagyok egy konyhatündérKép, neki meg nincs kedve a tűzhely mellett szaunázni.)
Úgyhogy marad az olvasás, de már azt is eléggé unom. Szerencsére a barátnőim jönnek rendszeresen hozzám, úgyhogy van egy kis pörgés is az életembenKép
Képzeld, a múltkor annyira megijedtünk, hogy a múlt hétvégén megvettünk minden babacuccot.KépKép Az ágy már áll, nagyon klassz érzés. De azért még győzködöm a babucinkat hogy ne akarjon még kijönni, jobb ott bent neki.Kép Nagyon kis simulós lett újabban. Kevesebbet rúg, viszont állandóan kidugja valamilyét, olyankor néha megijedek, mert olyan furi érzés, ahogy nyúlik a bőröm, de örülök neki! Olyankor simizni kell, mert ha elveszem a kezem, megint odarúg, hogy tovább, tovább. Nagyon édesKépKépKép
Azért remélem nem ez lesz a születés utáni ritmusa, ugyanis az én babám szinte egész nap ébren van.Kép

Remélem sikerül a babakocsit megvenned, majd számolj be róla!
Jó pihit Neked is!
Üdv: Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Szió Vera,
én is féltem az úszástól, főleg hogy volt egy térdműtétem és azóta nem igazán úsztam (nálunk nincs uszi, ritkán jutok hozzá)... De annyira jó volt, mellúszásben semmi különbség. Háton viszont nem tudtam úszni, mert mindig hasra "akartam" fordulni :oP Bárcsak még mehetnék minden nap!
Asszem egyébként manókám is élvezte - mindig befordult fejjel lefelé, ha úsztam. Nem tudom, ennek van-e tudományos alapja, de gyanús :o)))))

De látom, te nem bírsz magaddal és mindenfélét csinálsz!!! Én még az első trimeszterben voltam így, hogy feküdnöm kellett, de én ügyesen feküdtem is, és nem lett semmi baj, utána meg megjavultam. :o) Hozzáteszem mondjuk, hogy ha sokat fekszik az ember nagyon legyengül... Szóval meg kell találni a helyes egyensúlyt. Szerintem a napokban még többet pihenj, nem kell erőltetni semmit. Aztán, ahogy jól esik! Én úgy vagyok vele, hogy ha valaminél érzem, hogy nem az igazi, úgy abbahagyom, mint a sicc...

Annak nem örülök, hogy ijedtség miatt kellett hirtelen bevásárolni, de legalább már megvan minden! És miket vettetek? Milyenek? Fiúsak? Mesélj már egy kicsit!!!!

No az én manóm rúg is meg mindent csinál - és jelez, hogy mi a jó neki, meg mi nem, most kezdem észlelni. Tegnap ültem sokat a gépnél, egyszer csak elkezdett feszengeni... mondom, mi van??? Nem értettem. Addig addig, míg akkorákat nem kezdett rúgni, hogy szinte kirúgta a "ház oldalát" - eléggé fájt is. Rögtön felálltam, megsimiztem, egyből megnyugodott. Valószínűleg már kényelmetlen volt neki valami és ezt olyan erősen tudta jelezni, hogy csak lestem!

No, holnap reggel dokinéni, majd babakocsi-eksön!
Majd beszámolok!
Pussz
Ann (26+4)
annann
 
 


Szia Ann!

Hát tudod, a babakocsit már előző hónapban megvettük, az volt az egyik legnagyobb kiadás.
A múlt hétvégén pedig megtaláltuk álmaink kiságyátKép Natúrszínű (nekünk ilyen a szekrény a hálószobánkban, sőt az ajtók színe is, úgyhogy csak ez jöhetett szóba) és kombi, tehát a végében van a pelenkázó. Nagyon praktikus, mert az ágyrész alatt van két hatalmas fiók, és a pelenkázó alatt is van pakolós hely + polcos rész is. Megvettük bele az ágyneműgarnitúrát baldahinnal, egy vékony és egy vastag takarót, pelenkákat, fürdőlepedőket, bár azt csak frottirt és azóta kiderült hogy abból is pelenkaanyagú kell. Vettünk bébikádat is + egy sínt amivel rátesszük a mi kádunkra. Vettünk még pelenkázóalátétet is, de abból is kell még egy a mosógépre. Minden cucc egyforma, natúr-fehér aprókockás és macis, és Szép álmokat felirat van ráhímezve. Van belőle kék és rózsaszín is, de ez unisex, tehát jó lesz majd a hugicának isKép Lehet láttad már ezt a fajta garnitúrát, a Brendonban lehet kapni. Van még hozzá hálózsák, kiságyra való zsebes pakolós zsák, játszószőnyeg, faliszőnyeg, lámpabúra, szóval minden, de ezeket mi már nem vettük meg.

Egy pár dolgot (leginkább babaápolási szereket, ágymatracot, pelenkát, törlőkendőt) pedig egy barátnőmtől rendeltünk meg, ők ezzel foglalkoznak. De még így is van egy szép kis listám, hogy mi az ami kimaradt.

Szerdán, ha az orvos csak jót mond, elmegyünk még megvenni ezeket is.
Lassan összerakom a kórházi táskám is, bár ezt nem lehet előre, mert egy csomó mindent itthon is használok. Meg hátha nem kell még!Kép

Holnap mindenképp írj, mi volt a dokinál, mert nagyon kíváncsi vagyok!Kép Mikorra mész hozzá?
Mi szerdán délre, már előre mondtam a férjemnek hogy lehet várni kell majd, mert abban az időpontban már mindig csúszás van.

Vigyázz magadra, pihenj, bár tudom hogy Te sem vagy az a pihenős típusKép
Üdv: Vera (31+3)

KépKép Kép
76vera
 
 


Szió Vera,
no itt vagyok (felhúztam magam egy dolgon, nem birok lenyugodni, úgy hogy lehet h érezhető rajtam, de szerencsére nem a babával kapcsolatos.. bocsiiii)

Voltam dokinéninél, volt vagy 5 perc... persze a várakozás után, mert a fél világ ott volt. Folyamatosan csörgött a telefon, ki be mentek az emberek, UH-ba be-ki, mosdóba, rendelőbe... meg amit akarsz. Az egyetlen jó hír, hogy ment a légkondi!!! Szerdán kösd fel a gatyád!!! (vagy kössétek fel!!! - mindenkinek ami van!)
Mivel semmi bajom nem volt, a laboromat elfogadhatónak találta, nem forsziroztuk a további csevejt :o) Nemtom, de még a szülésre nem akartam rátérni, akkor meg mit kérdezzek??? Lehet h én vagyok béna. ;o)
Kértem UH-t is, szép kis manó, továbbra is kislány és 800 g. ez azt jelenti, h kisebb a koránál, amit nem bánok, mert nem akarok vízilóbabyt!!! :o)) Dokinéni szerint később fog születni (10.29 helyett 11.05 kb). De persze nem volt ébren, mert ugye délelőtt alszik. Sajna a feje van fent, de még ezerszer megfordulhat, bízom benne, hogy meg is fog. Eddig egyébként fejjel lefele volt, vagy keresztben, de rátalált erre a nekem korántsem kellemes pózra (ld. hólyagrugdosás, méhszájrugdosás)...

No és megvettük a babakocsit :o) 2 funkciósat (Pierre Cardin) vettünk a Lehel térnél, szerintem pont megfelel az igényeinknek, praktikus, lábzsák, esővédő, bizti tod, milyen az - úgy tűnik, jó lesz. Vettünk külön hordozó-autósülést is, azt is ott. Egy fél óráig darálta a pasi, hogy mér jó ez, hogy milyen dijakat kapott meg meg minden... Nekem az a lényeg, h biztonságos legyen és ne legyen csicsás :oPP Szürke és zöld - szerintem szép (megy a kocsihoz - a babakocsihoz meg az ajutóhoz is, amivel visszük) :o)))
Vettünk pelenkázóra szivacsot, meg egy pár rucit, úgyhogy haladunk! Ez már nagyon jó érzés.
Bársak a bútor is állna valahogy. Egyébként nekünk szinte minden natúr fa a lakásban, úgyhogy hasonló stílusban fogunk kiegészítőket venni! Pl függönyt, meg ágyneműgarnitúrát - a baldachinon még filozom...

Pár dologgal még problémáink vannak (a takaróknál, hálózsákoknál van dilemmám, meg a légzésfigyelőnél .. no meg asszem nem sorolom - nem fér ki!!! :o))... ha jól emléxem, te nem akarsz légzésfigyelőt, úgyhogy nem is kérdezem. Én tutira akarok, mert tudvalevőleg pánikolós vagyok, szóval szeretnék aludni, amikor épp lehet!!! Meg anyósom asztmás, s azt mondják, a családban az ilyesmi hajlamosít a légzésproblémára. Tudom, hogy semmi baj nem lesz, de megéri a nyugalmat! Csakhogy a Megatoysban pont olyat láttam, amire azt mondták vmelyik fórumban, h szar...

Na, ezek vannak :o) Eddig még jó is volt a napom :o) Ezután meg.... no mindegy, megyek, megpróbálok lenyugodni és pihenni, ahogy tanácsoltad! :o)
Üdv:Ann (26+5)
annann
 
 


Szia Ann!

Már épp kezdtem filózni azon hogy hol lehetsz... Mi történt? Remélem nincs semmi baj!

Nagyon megéri nektek utazgatni Hatvanból öt perc kedvéért. Tényleg ennyi volt az egész? De inkább ennyi legyen, mert ez azt jelenti hogy nincs probléma. Biztos Te vagy a dokik álmaKép Könnyű esetKép
Na, bennünket nem fog öt perc alatt lezavarni, azt garantálom, ugyanis eleve el kell mesélnem neki mi is történt velünk. Örülnék ha most az UH-ot is ő csinálná inkább, bár megbízom a Mónikában is, de a doki csak tapasztaltabb és talán jobban látná, hogy mi az ábra. Ezenkívül felírtam pár kérdést is...
Nekem már elég aktuális a szülés téma is, úgyhogy a szülésznőről, szemészről is beszélnünk kell.
De gondolom ezren lesznek szerdán is! Szegény férjem, úgy utál várakozni. Engem nem izgat fel túlságosan, ha várni kell, más dolgom sincs egész nap, és egész jól elbeszélgetek másokkal.

Egyébként nekem is későbbi szülést gondol a doki, szeptember 26 helyett október 3-a, de én mégis a dátum szerint számolom. Igazából nincs jelentősége, úgyis akkor jön a baba amikor ő akarKép

Biztos klassz a babakocsi, de nem tudom ám milyen az... A lényeg hogy szép a színe és megy az autótok színéhezKépKépKép
Megmondom őszintén, hogy amit mi megvettünk, azt már kinéztem újságban korábban, úgyhogy amint bementünk a boltba, már csak arra fókuszáltunk, és így nem igazán ismerem a többit.

Ruhát még nekem is vennem kell egy párat, viszont légzésfigyelőt nem veszünk. Mellettünk alszik majd a baba (pontosabban velünk egy szobábban).
Bár ma elkövettem azt a hibát, hogy beleolvasgattam más topicokba is, köztük a bölcsőhalálosba is, és totál beparáztam, de a férjem már nyugtatgatKép

Na megyek alukálni, jó pihenést Neked is, és tényleg nyugodj meg!
Üdv: Vera (31+4)

KépKép Kép
76vera
 
 


Vera,
olyan kivi vagyok, h mit mond neked holnap a doki, ha már kivesézitek a szülés témát! Szemész miért kell neked?
Tuti, hogy ezren lesznek szerdán is, eleve be van telve, de egy halom embernek, akinek sürgős volt azt mondta az asszisztens telcsin, hogy ne ma(hétfőn) jöjjön, hanem szerdán :o(( Ilyen tömegben még beszélgetni se jó Kép Bár véletlenül tegnap összefutottunk a férjemnek egy volt gimis osztálytársával, aki azóta a dunántúlra költözött és azóta nem is találkoztak... ő nyitott nekik ajtót, olyan jó volt :D

Ja, és ne olvasgass bölcsőhalálos topicokat, ilyenkor tilos minden ilyesmit olvasni!!!! Nem sorolom fel, h még mit ne olvass :oPPP
Ann
annann
 
 


Sziasztok lányok !

Örömmel értesítelek benneteket, hogy július 19-én este 18 óra 53 perckor 52 cm és 3000 gr paraméterekkel, a kiírt időpont előtt 24 nappal megszületett második kislányunk Dalma.

Sajnos csaszival szültem a köldökzsinor miatt, de egészen a tolófájásokig eljutottam és ez nagy öröm számomra.

Részletesen, majd később írom le a szüléstörténetünket, amelyben komédiától drámáig minden elem megtalálható lesz.

Üdv: Edit
redit
 
 


Edit, (mint a Friss kismamákban) itt is gratula Kép
Itt azonban méginkább várjuk a storyt!!!!
pussz
Ann
annann
 
 


Edit!

Gratulálok Dalmához, nagyon szép neve vanKép
Sok boldogságot kívánok nektek és várjuk a szüléssztoritKép
Üdv:
Vera (31+5)

KépKép Kép
76vera
 
 


Vera, hol vagy már??? Ennyien vannak???
Remélem nem, csak beugrottál vhova babycuccot vásárolni ;o) és mielőbb megérkezel!
Ann
annann
 
 


Szia Ann!

Nemrég értünk haza az orvostól és nagyon örülök mert minden a legnagyobb rendben.KépKépKép
Igaz úgy indult, hogy jól felhúztam magam, mert mikor délre odamentünk, kb.15en voltak előttem! Úgy volt ahogy mondtad. Tele volt a konyha, de még a folyosó és az erkély is!
Otthagytuk a kiskönyvem, mintha a sorban ülnénk, és elmentünk szépen bevásárolni a Corába.
A férjem rendkívül türelmes volt, meg is lepődtemKép
Aztán fél 3kor(!) visszamentünk, rögtön be is hívtak, az ott várakozók nagy öröméreKép

Először megnéztük UH-on a babát, megint csak 2 héttel kisebb a koránál, úgyhogy ez már így is marad. Még a végén együtt szülünk, mert Neked meg előbb jön esetleg... KépKép
A baba jól van, már befordult, és nagyon valószínű hogy így is marad szülésig. 1340 gramm, a doktornő szerint szép súlya van így 30 hetesen.Kép
Amikor úgy kidugja két oldalon valamijét, az állítólag akár a térde is lehet, azt is klasszul tudja gömbölyíteniKép Ha már lent van a feje, akkor tuti nem azt érezzük. Én mindig azt hittem, de ezek szerint, nem az.Kép
A méhlepény már feljebb ment, lejjebb már nem fog, szóval nagy az esély hogy császár törölveKépKép
Hacsak nem más miatt persze, mert az mindig előfordulhat.
Az UH után bementem a doktornőhöz, nagyon aranyos volt, kár hogy szabin volt mikor történt az a vérzés, mert akkor már korábban megnyugtatott volna.

Mivel előre felírtam a kérdéseim, szép sorban fel is tettem nekiKép A férjem oda már nem jött be velem, de még neki is feltűnt hogy jó sokáig bent voltam (kb. 15 percig).
Meg is vizsgált (mert közöltem hogy lehet hogy néha folyik a magzatvizem, ezen jót nevetett), és mindent rendben talált. Teljesen zárt a méhszájam is, a baba jól fekszik.
A keményedésekre azt mondta hogy azok lehetnek fertőzés miatt (nálam nem amiatt van), akkor kell Magne B6ot szedni. Nálam a baba mozgolódása miatt vannak, ami normális. Ha gondolom, vehetek be magnéziumot, de inkább ne. Vasat sem kell szednem, mert annyira jó a vérképem, hogy nincs rá szükség. Viszont külön ajánlotta a vörösbortKép, dinnyét és a szőlőt. Az utóbbi kettőben eddig sem volt hiányKép

Megkérdeztem a szülésznőről is, ajánl-e valakit. AjánlottKép, és ott helyben, telefonon már egy randit is megbeszélt vele négyesbenKép(ő is jön, mert ügyeletes lesz + mi ketten a férjemmel) Aug. 16án este vár bennünket a szülészeten, megmutatnak mindent. Ja, egyébként a kezembe is nyomta a telefont, hirtelen azt sem tudtam mit mondjak szegény nőcinekKép
Legközelebb pedig csak szeptember 3án kell mennem.
Szóval összességében nagyon pozitív volt ez a látogatás, teljesen megnyugodtam és ismét rájöttem hogy nagyon jó orvosom (orvosunk Kép) van Kép Én tökéletesen megbízom benne.
(Remélem a szülésnél is ilyen rendes lesz.)

Hát röviden(vagy hosszan?Kép)ennyi, remélem már Te is megnyugodtál a tegnapi nap miatt, és Veled is csak ilyen jó dolgok történtek ma!Kép

Üdv:
Vera (31+6 helyett 29+6Kép)

KépKép Kép
76vera
 
 


Szió Vera,
de jó, hogy végre írtál, már izgultam, hogy mi van! Úgy örülök, hogy minden rendben!!! Kép Kép Kép
Szerintem ez a doktornő úgy meg tud nyugtatni - pl. jót röhög a dolgokon, meg ilyenek, rögtön nem érzed magad idegesnek! Szép nagy a babád és bizti /red{nagyon jól érzi magát}! Kép Nekem is azt mondta, hogy szép a 800g a 26. héten, azt hitte fiú... Pedig szerintem nem nagy Kép Pont jó! Csakhogy ő nem szeret fejjel lefelé - az a gáz, hogy napok óta beállt ide és meg se moccan (csak kicsiket rúg lefelé - most is)... Persze még korán van, de úgy szeretném már fejjel lefelé tudni, mint te!!!

Egyébként mit mondott, a méhlepénytől lehetett a vérzés? Ezek szerint - ha feljebb ment - nem kell újabbra számítanod! És ugye akkor nem kell túlzott kímélet sem! Persze azért vigyázz magadra!!! Csak nem kell lelkiismeret-furdalást érezned, ha csinálsz valamit.

Szülésről (részletesebben), pénzről nem beszéltetek? Vagy ezt majd a nagy randin intézitek el? Kép

Mikor is lesz a legközelebbi előadás: pont 2 hét múlva, azaz aug 13. Ez most csak úgy totál függetlenül eszembe jutott. Akkor szeretnénk mi is ott lenni!
Jaaa, és nekem is szept 3-án kell mennem (10re - te bizti később jössz, de azért még lehet, h összefutunk!!!). Majd írd meg, hányra mész!

Mi megvagyunk, egy fokkal jobban, mint tegnap, de az még egy ideig sajna nem oldódik meg... ha egyáltalán vmikor meglesz. Kép

Most jöttem rá, hogy én mindig szeretek valamit várni... és a közeljövőben nem lesz semmi. Ez meg nem jó Kép Még 1,5 hét és újra dolgozom Kép Bár, ahogy érzem, már egyre nehezebb a baba, így a hosszabb kint tartózkodás, mozgás is. Remélem, azért jól birom majd!

Mára ennyit, aludj(atok) jól!
Pussz: Ann
annann
 
 


Jujj az előbb elrontottam:
nagyon jól érzi magát
ez akart lenni (remélem, mostmár jó lesz Kép és nem bénázok!!!
Ann
annann
 
 


Szia Ann!

Attól volt a vérzés, hogy a méhlepény széle egy picit elérte a méhszájat. De már feljebb ment, és ahogy nő a méh, egyre fentebb fog menni. De azt mondta ha bármikor ilyen van, nem kell bepánikolni, attól is lehet ha a baba erőteljesen megrúgja a lepényt. De az enyémnek már nem ott van a lábaKép

Ne aggódj, a tied is be fog fordulni időbenKépKép

Én is szeretnék menni az előadásra 13án, bár a férjem gondolom nem lesz túl lelkes, mert hogy úgyis megyünk 16án a szülőszobára, és ott úgyis elmondanak mindent. De ha más nem, egyedül elmegyek, mert engem igenis érdekel. Egyébként tök közel lakunk a kórházhoz, max. beülök egy taxiba.

De kár hogy Te 10re mész szeptember 3án!Kép Mi most direkt este 6ra kértünk időpontot, hátha nem lesz már olyan zsúfoltság, mint ami ma volt.

Hát, örülök hogy Te várod hogy újra mehess dolgozni! Én már nem tudnék, nekem olyan nehézkes a mozgás, mondjuk én lehet lusta is vagyokKép
Juj, és képzeld, ma 64 kilót mutatott a mérleg. (Megjegyzem, 52ről indultunk. Vagy 54ről. Már nem is tudom.) Mindenesetre a doktornő szerint csinos vagyok, de még 4 kilóra számítsak. Remek.Kép Gondolhatod hogy örülökKép

Na megyek, jól elfáradtam ma!
Jó éjt!
Vera

Ui: Nagyon titokzatos vagy. Azért őszintén remélem nincs baj...

KépKép Kép
76vera
 
 


Szió,
szerintem gyere azért 13-án! Kép Én is ott leszek, ha nem tévedek el, mert még sose voltam a MÁV kh-ban. Cak egyszer a rendelőintézetben, vizsgáztam :oP De tudom hol van, merthogy a RI mellett és ki is van írva, h az a kórház. Ugye ott kell bemenni és ha jól emléxem 2. emelet és... valami... ez egy előadó vagy mit kell keresni? könnyen meg lehet találni?

Egyébként mi azért megyünk reggel 09-03-án, mert szerintem utána megint bevásárlókörút, úgyhogy jobb, ha túl van az ember az orvoson (nem hót hullán esek be oda). Akkor szeretném megvenni a matracot, meg esetleg pár apróságot, szopt. melltartót, ilyesmi. Bár, mióta a babakocsi meg pár ruha megvan, ilyen szempontból nyugodt vagyok.
Mondjuk szopt. melltartót már most akartam venni, de ami tetszett volna, abból nem volt a méretemben - a Megatoysban néztem Anitát. Hol lehet még kapni jót? Mert a többi úgy állt, mint tehénen a gatya... Aszonta az eladó, annak úgy s kell ánni: mondom köszi, azért nem hiszem, hogy hónapokig így kéne kinéznem!!!

64 kiló?? Én annyiról indultam :o)))))) Mondjuk kiskönyv szerint 66ról, mert akkor mértek meg először!!! Kép Kép Kép Most voltam 71, nem híztam kb 1,5 hétig, amíg a Balcsin voltunk. De tudod, ott mozogtam is eleget! Most biztosan hízok, így itthon! Az uszi hiányzik brühühüüüüü Kép
Nekem is azt mondta a doktornő, hogy csinos vagyok - remélem, ez nem egy sablon szöveg????? :oPP

Ja, baj az nincs, az más kategória - minden relatív. De gond az van, amit nehezen tudok megemészteni... Én ilyen rágódós típus vagyok, ha valami nem oldódik meg azonnal, vagy nem kerül sínre... De szerencsére nem a babával vagy a családban Kép Az már baj lenne!

Szép napot nektek!
Ann
annann
 
 


Szia Ann!

Megyünk 13án, ugyanis tegnap este megemlítettem a férjemnek hogy attól hogy 16án megyünk szülőszobalátogatásra, ugye elmegyünk szerdán az előadásra? És képzeld, teljesen nyugodtan azt válaszolta hogy ha akarom, akkor igen.Kép
Ki voltam akadva, mert nem az a "menős" típus, gondoltam nehezebb lesz. Kép

A kórháznál az emelkedőn kell felmenni (ja lépcső is vanKép) és a másodikon van egy előadó. Könnyű megtalálni, ha másért nem is, mert tele lesz kismamával. Időben gyere, úgy 3/4 hatra, mert akkor még van hely. Rengetegen szoktak lenni, és a végén van olyan aki áll.

Én döntöttem, nem veszek szoptatós melltartót. Majd ha nagyon nagy szükség lesz rá, talán beszerzek egyet. De jó nekem az eddigi szivacsos, csipkés melltartó is. Az legalább szép.Kép
Én sem gondolom úgy hogy attól hogy szoptatok, ilyen idétlen (nekem nem tetsző) ruhákat kéne hordanom. Itthon amúgy sem abban szoptatnék, akkor meg minek?
Egyébként nagyon meg lennék elégedve ha így maradna a méretKép De sajna nem fog...Kép

Szóval sablonszöveget hallunkKép Mondjuk én eddig sem voltam büszke magamra, bármit is mond a doki. Hogy fogok én a végén 15 kilót leadni?! Kép

Üdv: Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Szió,
13-án ha nem jön közbe semmi, ott leszünk! Mostmár bizti megtalálom :o) Igyexünk időben menni.
Nekem gond lesz a melltartó mérettel. 80B voltam - de ez már tényleg a múlt. Most 85 B, vagyis A lenne, de olyan nincs... Szóval szoptatáshoz kb 85 B kell majd. Mondjuk még mindig nincs mit tartani, úgyhogy (főleg itthon) általában ellógom a melltartót. Ha megyek valahova, akkor azért felveszem, de van, h akkor sem. Most kb 1 hete nem is jön a tejem, úgyhogy az sem kellemetlen. De ha nehéz lesz a cickóm muszáj leszek venni - bár vettem pár olyan melltartót, ami most rámjön, úgyhogy nem fogom túlzásba vinni. De azért 1-2 kéne (több nem!). De borzalmasan ronda!!!!!!!!!!!!!!!!
Jaja, nem is lenne rossz ez a kis méretnövekedés :o))) Meg még ami jön! Rám rámférne :o)

Nekem nem forszírozta a súlyomat sem - mint ahogy mást sem. Beírta és annyi Kép
Mér lenne neked 15 kilo? Egyből lejön a gyerek, a lepény, a magzatvíz, a plusz felgyülemlett víz, marad vagy 3 kilo... Az meg lemegy az első pár hó szoptatása alatt. Ahhoz már most kéne vagy plusz 15-18 nál tartanod (minimum) hogy baj legyen! Hogy a végére 25-30 plusszod legyen... Ne álmodozz, nem leszel kövér :oPPPP

Mondjuk én a leadástól azért félek, mert felfele ugrik a kilo, lefelé meg nem megy!!!! Az aerobicot meg nemtom mikor tudom újra kezdeni, mert elég szar időpontban van (este 7): akkor tuti fürdetés, etetés meg ilyesmi lesz. Nálunk meg más sportolási lehetőség nincs - főleg télen! Kép

Pussz:
Ann
annann
 
 


Sziasztok lányok!

Megjöttünk a nyaralásból, nagyon jól éreztük magunkat, szuper hideg, kiránduló idő volt, úgyhogy minden rendben volt. Itthon is rendben van minden, a macskánk még él, nem sikerült a barátnőm fiának eltenni láb alól Kép (ők látták el minden nap) és a házunk is egyben van (januárban törtek be és féltem egy kicsit egy újabb látogatástól).
Örülök, hogy veletek minden rendben, sikerült babakocsit, bébiruhát és egyebeket vennetek. Én igazából nem tudom, hogy hogy is állok, vettem egy-két édes ruhát, aminek nem tudtam ellenállni, de a nagy dolgokat (ágy, kád, bébihordozó..), majd csak októberben veszem meg egyszerre.
Tudjátok, mi jutott eszembe! Ez lesz az első karácsony, hogy minden ajándékot megveszek időben, mert decemberben nem fogok tudni vásárolni menni, szegény férjemre meg nem testálhatok mindent Kép.

Edit! Ha van időd a babád mellett olvasni, akkor nagyon gratulálok, jó egészséget és boldogságot kívánok!

Vera! Olvastam, hogy sikerült szülésznőt választanod és mész megnézni a szülőszobát is! Ha van valami értékes információd, kérlek oszd meg velem is !

Vigyázzatok magatokra és ha van időtök, írjatok!

Sziasztok: Timi
johitimi
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan beugrottam még, hogy megnézzem kivel mi történt.

Timi!
Üdv újra közöttünk. Örülök hogy jól sikerült a nyaralásotok és él a macskaKépKépKép
Ha augusztusban megnézzük a szülőszobát, majd megírom. Már nagyon várom, olyan izgatott vagyok. Pedig még szeptember vége messze van. Vagy nem is annyira?!

Ma nagyon vásárlós kedvemben voltam, hűvös is volt, úgyhogy elsétáltam a legközelebbi bababoltba és jól bevásároltamKép
Vettem pelust, fürdőlepedőket, kissapkát, vízhőmérőt, cumit (csak végszükség esetén) és négy naygon tündéri kis rugdalózót, és egy kardigánt. Annyira szépek, teljesen fel vagyok dobvaKép Lassan összeáll a babaholmiKépKép

Már csak a babuci hiányzik, de ő még várjon csak odabent egy picitKép

Most már megyek, mert nagyon álmos vagyok.
Üdv mindenkinek és jó éjszakát!
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan beugrottam még, hogy megnézzem kivel mi történt.

Timi!
Üdv újra közöttünk. Örülök hogy jól sikerült a nyaralásotok és él a macskaKépKépKép
Ha augusztusban megnézzük a szülőszobát, majd megírom. Már nagyon várom, olyan izgatott vagyok. Pedig még szeptember vége messze van. Vagy nem is annyira?!

Ma nagyon vásárlós kedvemben voltam, hűvös is volt, úgyhogy elsétáltam a legközelebbi bababoltba és jól bevásároltamKép
Vettem pelust, fürdőlepedőket, kissapkát, vízhőmérőt, cumit (csak végszükség esetén) és négy naygon tündéri kis rugdalózót, és egy kardigánt. Annyira szépek, teljesen fel vagyok dobvaKép Lassan összeáll a babaholmiKépKép

Már csak a babuci hiányzik, de ő még várjon csak odabent egy picitKép

Most már megyek, mert nagyon álmos vagyok.
Üdv mindenkinek és jó éjszakát!
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Most ez miért ment el kétszer?Kép
Bocsi!

Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Szia Vera!

Örülök, hogy megvettél mindent, és szép dolgokat kaptál a bébidnek.
Ugye szeptember vége felé fogsz szülni? Az én kislányom szeptember 25-én született, lehet, hogy a két gyerkőc egy napon ünnepli majd a szülinapját Kép?

Képzeljétek el, tegnap ahogy beértünk Budapestre megfájdult a fejem! Mondtam a férjemnek, hogy lehet, hogy le kéne költöznünk Bozsokra (ott voltunk nyaralni), mert ott a hegyi levegő nekem nagyon jót tett, egyszer sem fájt a fejem, nem voltam ilyen fáradékony, pedig rengeteget kirándultunk. Még a végén kiderül, hogy Budapestre vagyok allergiás, pedig a város legszélén lakunk, vidékies környezetben.

Na megyek főzni, a kisfiam paprikás krumplit rendelt ebédre.

Sziasztok: Timi
johitimi
 
 


Képzeljétek, bejelentkeztem augusztus 25-re 4d-s ultrahangra, már most izgulok, pedig addig még van három hét!
johitimi
 
 


Sziasztooook :o)))

Timi, örülök, h itt vagy újra, és annak is, h jól sikerült a nyaralás... "Nagyok" is jól érezték magukat? Azért lehetett strandolni is? Vagy nem szerettek? Lehet h tényleg Pesttől fáj a fejed!!! nekem tudod hol jó a klíma? Párizsban Kép Kép Kép asszem oda is kéne költözni!!!!

Vera, akkor te már majdnem kész vagy, már a múltkor is jól bevásároltatok Kép Kép Kép Hidd el, szeptember vége úgy itt lesz, hogy alig pislantunk fel!!! Egyébként milyeneket vettél, vannak kedvenceid - a ruhák közül??

Mi is voltunk ma vásárolni:
megvettem a függönyt a szobájára - sima fehér, áttetsző gardénia, mint a másik szobán és a konyhában van. Sötétítő az meg: sárga, n.sárga zöld kockákból van összerakva - mármint a mintája és pár virág is van rajta. No ezt így nehéz elmondani, de szép :o)) Illik a sárga falakhoz, meg a parafa burkolathoz és a natúr (leendő) bútorokhoz!
Az anyukám is vett neki kabátkát, meg rugit is :o)
Meg felhoztuk a lakásba az 56-62es méret öröklött cuccokat is. Tudjátok, mivel elég régiek (10-12 évesek) több a keskeny rugi, de vannak benne egész jók is. Ki lesznek mosva és kiderül, h még mi kell. Szerintem 2 kombidressz és kész :o)))) vagy még 1-2 dolog max.
Na jó nem teljesen, de a mindennapos ruházata kb :o)
Még kéne egy bundazsák. Olyan hülyén néztek rám a bababoltban, amikor kértem... Majd ősszel. Mondom, de ha nekem most kell! Szeretnék előre bevásárolni, nem októberben rohangálni!! Háááááát majd lesz.... meg vastagabb sapi is akkor... kösziiiiii... Pedig ez egy jó bababolt, Jászberényben találtuk, ahova átmentünk a függöny miatt (iszonyú jó méteráru van ott!!!). Hatvanban csak röhögni mentem be a bababoltba . pontosabban átvettem a várandós csomagot (vagy mit) :-o Ami ugye egy nagy vicc :o) Volt vagy 5 db 56 os rugija, az is hót ronda.... Na mindegy. Ez 60! Teljesen jellemző!!!

Jól elfáradtam, de olyan boldog vagyok, ahogy így alakulgatunk! :o)
Megyek is fürcsizni, jójéjt nektek!!!

Pusssz: Ann

UI: Timi, bizti nagyon nagy élmény lesz az UH!!! Izgulj is! (de ne negatív értelemben!!!)
annann
 
 


--------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok Lányok !

Mindenkinek köszönöm a sok-sok drukkot - ami nagyon ránk fért - és a gratulációkat jó kívánságokat.

Íme Dalma születésének rövid története:

Első lányomat farfekvés miatt csaszival szültem, amit akkor nagyon nehezen tudtam lelkileg feldolgozni, ezért most mindenképpen spontán szerettem volna szülni, de legalább a lehető legtovább eljutni a vajúdás során, amiben a férjem és a választott orvosom (MÁV Dr. Herczegh Sz.) is maximálisan támogattak.

Szerencsére Dalma befordult és július 14-én hétfőn (betöltött 36. héten) a dokim megállapította, hogy 1 újjnyira nyitva van a méhszájam, ami tovább növelte a spontán szülés esélyeit. Két nap múlva barnás váladékot fedeztem fel, ezért felhívtam az orvost és Ő megerőssítette az általam olvasottakat, miszerint a nyákdugó valószínűleg elmozdult, beindult a szülés, de akár 3 hét is eltelhet mire babázni fogok. Biztos ami biztos berendelt júl.19-re (szombat) egy vizsgálatra.

Szerdától kezdve én csak azt mondogattam a pici lányomnak, hogy legalább szombat délutánig tartson ki, mert a barátainkhoz voltunk hivatalosak szülinapi partira, ahol többek között Zsanett lányunk is ünnepelt volt és nem szerettem volna neki csalódást okozni.

Szombat délelőtt megjelentem a vizsgálaton, ami nagyon fájdalmas volt számomra. A doki semmi változást nem tapasztalt, ezért mi gyanútlanul kórházi cucc nélkül mentünk Pomázra a szülinapi ebédre. 11 órától enyhe menstruációs görcsre emlékeztető folyamatos fájást éreztem a hasam aljában, de a vizsgálat hatásának tudtam be és nem vettem rólla tudomást. 16 óra körül megettem a részemet a tortából, majd leültem a szőnyegre 5 gyerekkel játszani, na a hajolgatás tele pocakkal megtette a hatását, ugyanis fél óra múlva éreztem, hogy folyik a magzatvizem. Kispapimnak azonnal szóltam, hogy ömlik a magzatvíz, mire Ő riadóztatta a vendégsereget. Mivel azonnal két perces erőss fájások jelentkeztek és én meg sem bírtam moccanni, ezért a házigazda mentőt hívott és ideiglenes kórházi cuccot pakolt, míg én a dokinak telefonáltam és kispapim, valamint nagylányom megnyugtatásán fáradoztam.

Szirénázó mentőautóval 17 órakkor érkeztem meg a kórházba magzatvizes utcai ruhában minden cucc nélkül, akkor már szinte elviselhetetlen erőss fájásokkal és a fájások idején erőss székelési ingerrel. A szülésznő azonnal a szülőszobába terelt, ahol a doki megvizsgált és bő 2 újjnyira voltam nyitva, a baba is jól volt. Közben a férjem is megérkezett, átöltöztem a kölcsön hállóingbe és könyörögtem a szülésznőnek a beöntésért. 18.30 volt mire lezuhanyoztam, ekkor újra nézték a baba szívhangját, amely fájások idején gyengének bizonyult, azonnal hívták a dokit, aki megállapította, hogy eltünt a méhszáj a következő fájásnál toljak. Ezt meg is tettem egyszer, majd mégegyszer és közben láttam a férjem kétségbeesett arcát, messziről hallottam a dokit, ahogy mondogatja, hogy itt valami gond van. Pár perc alatt a dokim meghozta az ítéletet, CSÁSZÁR !!! Hírtelen legalább öten rohantak meg és készítettek elő a műtétre, aminek eredményeképpen 18.53-kor felsírt Dalma és én nagyon boldog voltam. Szegénykémnek kétszer a nyakán volt a köldökzsinor, ezért nem tudott megszületni. A méretkőzés, öltözködés után megpuszilhattam a drága arcocskáját és ekkor még nem gondoltam, hogy ezután lesz csak szükségünk minden erőnkre...

Dalmát éjszakára inkubátorba tették mondván, hogy több váladékot szívtak le az átlagosnál, de ez császárnál gyakori és nyugodjak meg, reggel mellettem lesz. Reggel már 6 órától vártam a pici lányomat, de nem hozták. Minden arrajáró nővért megkérdeztem hogy hol van a lányom, de senki nem tudta (vagy nem mondhatta), hogy mi van vele. 10 óráig kellett várnom mire a gyerekorvos bejött hozzám és közölte, hogy Dalmának veleszületett tüdőgyulladása van, ezért 5-7 napig antibiotikumot fog kapni és ha jól leszek felköltözhetek hozzá. Velem forgott az ágy, sírtam és arra gondoltam, hogy ez csak rémálom lehet. Nem az volt.

Szörnyű volt látni az én gyönyörű lányomat inkubátorban, becsövezve, de próbáltam magam tartani arra gondolva, hogy a lányaimnak szükségük van rám. Este 22 órakkor bejött egy nővérke és két kémcső anyavért vett tőllem, majd megjelent a nőgyógyászom váladék mintáért és ekkor közölte, hogy Dalmát átszállítják az I. sz. Gyermekklínikára, mert nem úgy reagál a kezelésre, ahogy kellene és ott jobb helyen lesz. Zokogva hívtam a férjemet, aki másnap reggel ment Dalma után és szerencsére jó hírekkel tért vissza. Dalma nem volt már inkubátorban és a légzése is stabilizálódott. Hétfőn este hazamentem a kórházból és onnantól kezdve a férjemmel együtt látogattuk Dalmát, majd feküdtünk be mellé 4 napra a kórházba. És a 9. napon egészségesen és nagyon boldogan hazatértünk otthonunkba.

Leánykánk jól van, szopik és gyarapszik. Hogy mi okozta a bajt ? Ez nem derült ki, mert nállam semmilyen kórokozót nem találtak, így ez örök kérdés marad.

Ez a mi történetünk.

Üdv: Edit
redit
 
 


Edit!

Nem lehetett túl jó átélni, hogy a kislányod nincs melletted, de az a lényeg, hogy jól van és szépen fejlődik. Az anyukámnak annak idején, amikor a húgom született, azt mondták, hogy szülés közben magzatvizet nyelt és ettől lett tüdőgyulladása. Lehet, hogy nálatok is ez volt.
De az a lényeg, hogy jól vagytok és vigyázzatok magatokra!

Ann! Hát Párizst én is bevállalnám KépKépKép
Egyébként most nem strandoltunk, hanem rengeteget kirándultunk az erdőben, kilométereket gyalogoltunk, átmnetünk Bécsbe, megnéztük az állatkertet. Próbáltunk gyerekes programokat szervezni, hogy a két nagyobbik gyerkőc is élvezze, ők azt mondták, nagyon jó volt. (apázhattak öt napig). A szüleim és a húgom is velünk volt, úgyhogy egy fél napra a férjemmel is megszöktünk kettesben Kép.
Te is nagyon jól állsz már babaholmi ügyileg, én most a lányom iskolájára koncentrálok, hogy meglegyen minden, jövő héten megyünk ebédet befizetni. Nem gondoltam volna, hogy az iskolakezdés is akkora drukkal jár, mint egy szülés Kép. Izgulunk a férjemmel, hogy Johanna jól fogja-e érezni magát a suliban és a tanítónő is tudja-e majd tolerálni a nagyfokú önállóságát.
Már szinte folyamatosan olvas és ír, remélem nem unja majd magát halálra, mert akkor kezd rosszalkodni.

Egyébként téli holmit még én sem láttam a bababoltokban, remélem, hogy októberben azért már lesznek, mert utolsó pillanatig én sem szeretnék várni. Valószínüleg kicsalom a férjemet a babaruha börzére, a másik topicban írta valaki, hogy októberben lesz, hátha kapunk ott is jópofa dolgokat.

Nektek nem fáj a hátatok? Ez a legújabb nyügöm, a gerincem mellett néha nagyon fáj, szerintem húzza előre a nagy hasam.

Na jók legyetek, ha van időtök, írjatok valami jót!

Timi
johitimi
 
 


Sziasztok!

Edit!
Úgy örülök, hogy ide is beraktad a történeteteket Kép.
Nagyon jó volt olvasni, hogy dr. Herczegh tényleg megengedi a császár utáni hüvelyi szülést (vagyis a Ti esetetekben a próbálkozást), mert sok helyen még automatikusan császár a második is.
Én nagyon reménykedem, hátha másodszorra sikerül. A múltkor voltam a dokinál és mikor rákérdeztem, mondta, hogy természetesen semmi akadálya és biztosan sikerülni fog Kép.

Gratulálok még egyszer!
Üdv, Virág
virga
 
 


Halihó,
Timi, tök jó lehetett ez az aktív pihi :o)
Elhiszem, h az iskolakezdés stresszel, az első félévben nem igazán lesz megállásod ilyen tekintetben, közben meg megjön a pici is. Tanító nénit úgy választottatok, vagy oda került, ahova került? Szerintem nagyon fontos, hogy hol kezdi az iskolát a gyerek, nem is az erőssége, hanem inkább a tolerancia szempontjából. Remélem, azért olyat kap Johanna, aki nemcsak elviseli, hanem ki is használja azt, hogy ő esetleg előrébb van, mint a többiek, és nem engedi, hogy unja a sulit és mással foglalkozzon. Az neki se lenne jó!

A hátam??? Ne is kérdezd, farkas koma! A balcsi előtt már azt mondtam, h bevonulok egy szanatóriumba, én ezt nem bírom!!!! Iszonyúan fájt. Jó-jó, nem vittem túlzásba a mozgást, de azért nem is feküdtem egész nap!
A Balcsi viszont helyretette: úszás főleg, de itthon már nem tudok úszni. Strandra meg végképp nem merek elmenni (inkább a természetes víz). Max. uszi lehetne még, de ott már kiröhögnek :oPPP Meg itt mondjuk nincs is. Szóval sokat kell mozogni, meg el kell viselni, vagy nem tudom... Merthogy megint fáj, mióta nm úszok. Persze még nem annyira, de fáj. A közepe főleg, kb egy 10 centis darab...

Képzeljétek, ma megvarrtam a sötétítő függönyt a szobájára :o)) Még ki kell vasalni és majdnem mehet fel...
Az a kis majdnem egy röpke kis ablakpuci Kép Ami az egész lakáson esedékes.... brrrrrrrrrrrrr Megcsinálom holnap, vagy max a jövő héten, utána már nem gebeszkedek, nem kínlódok ilyennel. Persze valszleg még kispapi is segít Kép És szerda táján kész lesz a másik függöny (azt ott varrják, ahol vettem), és gyönyörű lesz a szobája. Igaz, h még csak a babakocsi, a hordozó, a fürdőkád és a pelenkázószivacs van benne :oPPPP

Edit, ide is köszi a beszámolót - amott már írtam :o)

Pussz mindenkinek:
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy ismeretlenül bekotyogok hozzátok. Igazából kérdezni szeretnék a Máv-os dokikról.
Dióhéjban: 16 hónappal ezelőtt született a Máv-ban kislányom császárral. A fogadott orvosom akkor nem volt elérhető, a szülést végül is levezető orvoshoz nem szeretnék visszamenni. Jövő nyárra tervezzük köv. babánkat, a kórházzal viszont meg voltam elégedve. Olyan dokit keresek, aki
1. ha a szülés engedi, nem ragad egyből szikét,
2. hajlandó szülőszéken ülve szülést levezetni,
3. tényleg elvégzi a szükséges vizsgálatokat,
4. emberi módon kommunikál a kismamával és a kispapával.

Nem tudom, kellőképp érthető voltam-e. Ha tudtok segíteni, hálás lennék.
Mindenkinek élvezetes babavárást kívánok
Gabi
wolf
 
 


Gabi!

Az én dokim a szülőszékhez nem tudom, mit szól, mert nálunk egyszer sem kellett, a többi háromban nagyon jó! KépKépKép SZóval, én kétszer szültem eddig a Tidrenczel Zsoltnál, nekem nagyon bevált - esetleg olvass vissza, tavaly márciustól vannak róla írások!

Márti
márti
 
 


Szia Gabi!

Én 2001 októberében szültem a dr Harsányi Lehelnél és az előbbi 4 pontok mindegyikének megfelelt nálam.
A MÁV Rendelő Intézetben rendel kedd és csütörtök du. Ha érdekel a 475-2600 számon kérd a rendelőt és őt. Ica az asszisztense ő ad időpontot.
Üdv:Moncsúr
moncsur
 


Sziasztok!

Ann! A sulit úgy választottuk, hogy két évig határozottan állítottuk, hogy Waldorf iskola. Aztán sajnos problémák adódtak az itteni Waldorf iskolával, nem igazán kialakult még a rendszerük, nincs állandó épületük... és akkor megbeszéltük a férjemmel, hogy ilyen körülmények között nem vágunk bele. Akkor jöttek az állami iskolák. A körzetes eleve kiesett, mert csak rosszat hallottunk róla, viszont én olyan iskolát akartam, ami közelebb van egy kicsit az óvodához (nem helyileg, hanem felfogásban), hogy ne legyen olyan nagy törés az átmenet és még véletlenül sem sztáriskola és nem teljesítményközpontú. Na, ilyet keressélKép. Nem egyszerű feladat. Végül is maradt kettő és amikor kiderült, hogy babát várok, akkor maradt a hozzánk közelebb eső, mert nekem kell hozni-vinni a gyereket és nem mindegy, hogy három gyerekkel menyit fogok buszozni. Volt egy iskolakóstoló nevű előkészítő, játszottak a gyerekekkel, báboztak, énekeltek, számoltak...Ott mind a két lehetséges tanítónővel megismerkedhettek a gyerekek, de hogy pontosan melyik lesz Johi tanító nénije azt még nem tudom. Gondolom ebédbefizetésnél jövő héten ez is kiderül.
El szeretném vinni a lányomat úszni, mert amikor jártunk a Fradiba, akkor az nagyon jót tett neki, nem volt annyi fölös energiája, de keresnem kell egy közelebbi uszodát, mert olyan messze hetente háromszor nem tudom elhordani.
Sokan mondták, hogy irassam már be a gyereket egyből másodikba, de remélem, hogy majd adnak neki pluszfeladatokat és sikerélménye lesz abból, hogy kicsit előrébb van, mint a többiek.

Ez a hát tényleg nehéz ügy. Én elég rendesen szoktam itthon tornázni, hetente háromszor biztos, de még így is fáj. Úszni imádok, de nem merek elmenni, mert a budapesti uszodák olyan koszosak, nem akarok valami helyes fertőzést összeszedni.
Biztos nagyon szép a kisbabád szobája, ügyes vagy.
Nekünk még hátravan a lakás kifestése meg egy kiadós nagytakarítás, már előre feláll a hátamon a szőr.

Gabi! Nem írtad, hogy melyik orvosnál szültél! Az én orvosom Herczegh Szabolcs, szerintem illik rá is, amit leírtál. Bár szülőszéken még nem szültem, de most szeretném azt is kipróbálni, gondolom nem lesz ellene kifogása.

Sziasztok: Timi
johitimi
 
 


Halihó,

Timi, háááát, nem irigyellek suli ügyben, de remélem, azért siekrült jól választanotok. A lényeg, h Johanna jól érezze magát. Azért az egyből másodikba az durva lenne, azért van még neki is tanulnivalója az első osztályban, ha mást nem az iskola működésmódját meg ilyesmit. Gondolom a Waldorf se lett volna rossz, de a stabilitás sokkal fontosabb!

Jelentem, a tegnap varrt függöny a helyén!!! Nagyon szép :o) Az ablakhoz még hozzá se nyúltam... hmmmm. Ma meg pelusokat válogattam, vasaltam, szabtam szét és szegtem be (ilyen "nyálkendő" féleségnek)... Úgyhogy a "pelus", meg a pelenka anyagú fürdőlepedő az rendben van. Az anyukám meg belevetette magát az örökölt ruhák tisztításába - folttisztítás, mosás. Tök jó, h minden kijött, de nem mind anyira jó rugi - pl nem patentos a lábánál. Az max. tartalék lesz. Ja, egyébként nem őrültem meg, ezeket csak azért kezdtük el, h lássuk, h mi van, mit kell még venni (mármint ruhafronton).
Gyakorlatilag jól mondtam eddig: bundazsák és sapi, max. egy meleg pulcsi.

Gabi, az én orvosom Koós-Hutás Piroska, a 2. pont kivételével ok minden, de szerintem az is, csak még nem került szóba. Lehet, hogy Vera majd többet tud mondani, ha benéz, ő már előrébb tart :o)) Nekem az is tetszik benne, hogy nem pánikol túl semmit, de ennek ellenére alaposan megnéz mindent. Nem merev és ez külön jó! Ezért is gondolom, h a szülőszék is mehet nála - nekem is jó lenne :o)))

Gyerekek, megyek élvezkedni: vasalok a hőségben!!! Kép Kép Kép
Pussz
Ann
annann
 
 


Ann! Tetszik ez a nyálkendő kifejezés Kép
Jó vasalást: Timi
johitimi
 
 


Sziasztok!

Most már én is itt vagyok, csak hétvégén Szolnokon voltunk a szüleinknél. Sajna nem volt túl klassz hétvégénk, mert a férjem beteg lettKép, már pénteken majdnem úgy volt hogy el sem tudunk menni. Aztán csak hazamentünk, de végig lázas volt, meg nagyon fáj a gyomra. Szombat éjjel nem győztem a hideg vizes borogatást cserélgetni rajtaKép Még most is beteg, holnap megyünk az én háziorvosomhoz, mert csak nekem van itt a kártyám. (Mondjuk amúgy is mentünk volna, bezsebelni másfél havi táppénzes papírtKép) Ő egyáltalán nem szokott beteg lenni, és ilyenkor nagyon rossz érzés látni, ahogy szenved.Kép Úgy sajnálom!
És persze attól is félünk, hogy nehogy valami vírus legyen, és a végén még én is elkapjam. Na de holnap kiderül!

Láttam jó sokat írtatok a hétvégénKép, de egyelőre csak átfutottam, így csak nagyvonalakban tudok írniKép

Edit!
Örülök hogy végül minden rendben lett veletek, teljesen át tudom érezni az általad leírtakat, bár én még csak az első babámat várom, de szörnyű érzés lehetett mikor közölték hogy beteg a pici. És az is hogy át kellett szállítani másik kórházba isKép A lényeg hogy most már együtt vagytok otthon, remélem minden rendben és boldogan telnek a napjaitokKép

Ann!
Te ilyen ügyes vagy? Függöny- és pelenka varrás? Nem semmiKép Viszont ablakot nekem is kéne pucolnom, de székre már nem nagyon merek állni, úgyhogy halogatjuk. Még szeretném a függönyt is kimosni a baba érkezéséig, de ahhoz is létra kéne, az pedig nincs. De majd a férjem biztosan besegít.
Szép lett a babaszoba? Már én is úgy várom hogy minden a helyére kerüljön, és már az ágyneműt, baldahint is fel lehessen teeni. De azt majd a szülés előtt tervezem. Lehet nem is én fogom, hanem kispapi, vagy az anyukám.Kép
Már tényleg nincs is olyan sok idő szeptemberig...
Dokiügyben meg én is csak ugyanazt tudom elmondani, amit Te, szülés után nyilatkozom a többirőlKép De tuti nem lesz semmi baj. Nagyon megbízom benne!

Timi!
Lehet hogy tényleg 25én születik a babánkKép, bár nem bánnám ha egy picit hamarabb születne meg. Anyukám a 24ét célozta meg nekünk, mert neki is akkor van a szülinapja, a nagymamámnak pedig 25énKép
A házassági évfordulónk pedig szeptember 7én, az sem lenne rosszKép Habár az majdnem egy teljes hónappal hamarabb van mint a kiírás, akkor még inkább ne. Meg hát akkor még el tudunk menni valahova egy ünnepi vacsorára isKép
Majd meglátjuk!Kép

Most megyek, mert nagyon fáradt vagyok, és még ki kell teregetnem a ruhákat a mosógépből...
Jó éjt mindenkinek!Kép
Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Szia Vera!

Örülök, hogy újra itt vagy. Remélem a férjed is jobban van és te sem leszel beteg. Nálunk is volt izgalom, amikor Johi született, mert a férjem szeptember 20-i és nagy szülinapi ajándék lett volna, ha egy napon születnek, de így sem rossz, mert minden évben egyszerre tartják a szülinapjukat és ez a lányomat nagyon boldoggá teszi.

Kellemes napot kívánok, vigyázzatok magatokra: Timi
johitimi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?