Sziasztok lányok!
Nagyon igyekszem én is jönni közétek, de egyszerűen nem megy. Hacsak nem éjszaka jönnék, amikor minit aludni tudok.
A kisasszony ugyanis hasfájós lett, rengeteget zabál, mint ma kiderítettük a védőnővel (150-eket evett az utóbbi napokban), és ráadásként nem tud kakilni (de erről már többen tudtok is).
Szombaton végül 3 nap után a kúp megtette hatását, azóta 1x volt kaki, és megint semmi.
A gázok is bent ragadnak, szóval nagyon nyűgösek vagyunk.
Az éjszakák azért kicsit nyugisabbak, már 4-5 órát tudok aludni, de nagyon fészkelődik ébredés előtt, szóval egyszerre nem alszunk többet 2 óránál, ez így édeskevés.
Most az a cél, hogy visszábbvegyük az evési mennyiséget, hátha nem nyomná ennyire a hasát, és jobb lenne a helyzet.
Bízom benne, hogy napokon belül javul a helyzet nálunk, mivel jövő héten ugye mennénk haza Miskolcra, meg a Mikulás miatt is... ha ennyire nyűgös, és ordít folyton, nem tudom, hogy indulunk el.
Ja, és napközben néha gondol egyet, és két szopi között simán fenn van (ma a második ilyet játsza el). Persze ilyenkor a 3 órát kihúzni baromi nehéz. Eleinte nézelődik, aztán 2 óra után el kezd sírni, hogy cici kell.
Lányok, folyton jönnek a problémák, de majd csak könnyebb lesz. Nem tudom, Ti hogy csináltátok annak idején, ilyen panaszáradatot senkitől nem hallottam. Biztos utáltok is már miatta, de sajnos nem tudok mást tenni, csak ezekről tudok beszámolni.
Éva, nagyon-nagyon köszi a foglalást, igyekszünk mi is ott lenni, akár így délelőtt is!!!
És borzasztóan drukkolok a babához!!! Ennyire fájt a peteérés? Így érezted? Tényleg, a HSG végül nagyon vacak volt?
Erzsike, nagyon ügyes már Babótok, hogy így próbálkozik forogni?! Nagyon várom, hogy gyertek hozzánk, majd jól kidumáljuk magunkat, jót fog tenni nekem is, ha megoszthatom problémáimat, hátha vannak ötleteid, neked mik váltak be annak idején.
Lányok, el kell, hogy mondjam, Ti olyan ügyes anyukák vagytok! Én is szeretnék az lenni, de néha úgy érzem, csődöt mondok. Mindenen stresszelek, és tuti a baba is megérzi. Nagyon igyekszem, és ez az igyekezet néha túlontúl olyan erősnek mutatkozik, hogy görcsölök.
Toljatok ám le nyugodtan, megérdemelném. Hisz itt a gyönyörű kicsibébi, és én néha nem tudok felhőtlenül örülni, mindig azon stresszelek, vajon mit csinálok rosszul?!
Na, megyek, még van fél óra a hamiig (így lesz meg a 3 óra az előző szopi kezdetétől), Dani még el van a bébivel (pedig ő már zokog), én meg vasalom a bébiruhácskákat, már muszáj volt mosnom.
Lányok, kérlek szépen benneteket, ne orroljatok meg rám nagyon, hogy nem írok hozzátok többet személyenként, egyszerűen képtelen vagyok most követni az eseményeket, de remélem, személyesen jövő héten majd többet tudunk csacsogni végre.
Ja, amit még akartam írni... holnap leszünk 5 hetesek, és 4.700 grammok vagyunk. Szóval rohamtempóban hízunk, ezért kell lassítani.
Tettem fel képeket a honlapomra, amit meg tudtok nézni, ha van kedvetek! (A link itt van alattam!)
Puszilunk mindenkt, még ha nem is írtam hozzátok!!!