Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Gabi! Szilárd is szinte pózol a kamera láttán. Kicsi korától megszokta a gépet, s már tudja, hogy mosolyogni kell, bele kell nézni, stb..
Krisztike tényleg ügyes, ha a pakolásban így részt vesz. Szilárd is nagyon tud pakolni, bár ő egyenlőre csak szét, az összepakolással már gondok vannak.

Ma voltam doki néninél, megmutattam Szilárd fütyijét ami azóta is csúnya. A húgycső meg van duzzadva és piros. Ahogy kenem egyszer szebb, ha hanyagolom a kenését megint csúnya.... Most javaslatára vissza térek a kamillához. Remélem beválik, nem lenne jó ha urológushoz kellene vinni picurt. Így is utálja ha a fütyijéhez nyúlok. (szegénynek tutira fáj, néha napközben is oda kapdos) Ja és vizeletvizsgálat is lesz ismételten.
Holnap pedig irány Starján az ortopédiai rendelés.
Szeretnék bemenni az új játék boltba, meg szeretnék a Starban is szétnézni kabát ügyben. Bár félek tőle, hogy ott csak csillagászati áron van. Már nagyon elszaladt velük a ló. Szerintem max a hatvani piacon fogok én kabátot venni. Ja és haza felé a Tescot is célba vesszük. Közben amíg alszik Szilárd a Szabi nagyijánál leszünk. Így egésznapos program lesz a holnapi. Csak a dokinál ne kelljen ott ülni egy fél napig. Remélem Szilárdot, mivel pici elre beszólítják.

Gabi! Jók lesznek az új vonalzóid. Most látom csak, hogy Eszterke hófordulós. Sok boldogságot neki eme alkalomból.
Hogy halad az idő??

Lányok! Dina, Alíz, Móni, Ildi, Nika merre vagytok?

Kép
szuzy
 
 


új szerzeményünk :)

Kép



Gege is olyan hogy amint meglátja a fényképezőt vigyorba vágja magát:)

szuzi: nem lehet egyszerű szilárdnak sem de bízzunk benne hogy hamarosan meggyógyukl:)
Hol van új játékbolt?

nika70
Salgótarján
 
 


sziasztok!

Szuzy
mi volt az o0rthopédián?
Nem lehhet, hogy gombás fertőzés a tiétek is? nekünk a Canesten csepp nagyon szépen, és gyorsan helyrehozta., mármint a fütyit :wink: :wink:

Alíz
Boldog névnapot
Kép

most ennyi voltam, most bealszik a kicsi megyek reggelizni, meg főzni :wink: :wink:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 

 
 

Sziasztok!

Kis-plutó!

Köszönöm szépen a Névnapi jókívánságodat.

Szuzy!

Voltam hétfőn Echocardiographián. Minden rendben van a kisbaba körül, és ennek Én nagyon-nagyon örülök. Aminek viszont még örülök az az, hogy nem kell már többet mennem genetikai tanácsadásra.
Vendég
 


Hali! Baromira mérges vagyok. Írtam egy litániát, erre kidobott és az irományom elveszett. Azt hiszem nincs türelmem és időm újra írni. Majd este ha lesz időm pótolom.
Addig is Alíz Nagyon Boldog Névnapot kívánok!
Puszi

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Szuzy!

Köszönöm a névnapi jókívánságodat.
Vendég
 


Sziasztok!

Na akkor újra neki fekszem az irományomnak.

Nika! Gergő igazán édes az új szerelésében.
Úgy látom, hogy egyre inkább az apukájára hasonlít. Jól látom, vagy csak képzelődöm?
Játékbolt: lehet, hogy csak nekünk új-szóval- a Penny mögött a Gajcsik fogadóval majdnem szemben van. Nekem tetszett. Két szintes, és elég nagy. A játékokban is van választék, s ráadásul nincsenek elszállva az árakkal.
Még nem döntöttük el, hogy mi legyen Szilárd ajándéka. Hintaló és Fischer Price zebra között vacilálunk. Nekem tetszik a hintaló is. (fele annyiba kerül mint a zebra) Viszont a FP játék zenél, villog, mozog, kvázi érdekesebb egy ilyen kis fickó számára. Na majd még meglátjuk.

Gabi! Nem tudom, hogy gomba e, a doki nő nem vetette föl ezt a lehetőséget.
Az nektek hogyan derült ki? Sajnos a vizelet vizsgálatot holnap ismételni kell, ugyanis olyan kevés volt, hogy az üledéket nem tudták kiértékelni (ami a lényeg) a többi érték negatív volt.

Ortopédián minden rendben. Egy fél nap elment a rendelőben. Először ortopédi, aztán röntgen, majd a lelettel újból az ortopédia. Igaz nagyon rendesek voltak, a picurral mindenhol először behívtak. Szilárd nagyon jól viselkedett, a röntgenben is meg sem moccant. Ami ugye az én örökmozgó gyerkőcömnél nem semmi.
Még szemészetre kell kontrollra vinni, aztán fél évig oda se. Ortopédiára már többet nem kell vinnem.

Én pénteken megyek a Biovitálba.

Ti, hogy álltok karácsonyi ajándék ötletekkel? Ha tudjátok ki mit kap, megoszthatnátok velünk. Én a keresztfiamnak tegnap megvettem, egy csocsót kap. A nővérem két gyerkőce elektromos fogkefét. (ez még nincs meg) Anyuméknak tegnap vettem egy Luminarc tányér készletet a Tescoban. Anyósoméknak egy fürdőszoba szőnyeget gondoltam. A négy nagymami még nem tudom mit kap. Általában édességből csinálok nekik csomagot, ezért most jó lenne egy kis változatosság. De egyenlőre gőzöm sincs. Mi a párommal együtt vesszük meg egymás ajándékát. És hát csupa hasznos és szükséges használati tárgyakat. Most nekem kellene egy kabát, csizma....Nem beszélve egy-két nadrágról, mert ugye így 48-49 kilósan lóg rajtam minden régi cuccom. A férjemnek is valami hasonló dolog szükséges: pulcsi, naci.
Na megyek, mert már meguntok!

Jó éjt mindenkinek!

Kép
szuzy
 
 


szuzy a pinnokiót mondod mert az két szintes a galcsik mögött ott már voltunk rengeteg játék van.Ige Gergő tiszta apja le sem tagadhatnák egymást :):):)

Hát csajok nálunk az idei karácsonyon csak a gyerekek kapnak a rokonságban mert anyagi helyzetünk a béka hátsójánál még lejjebb van :):):):):) de még nem tudom mit kapnak a gyerkőcök se:):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Először is:

Aliz
Kicsit megkésve, de boldog névnapot kivánok!

Nah, bocsi, h megint jól eltüntem, de egy hete még a dogára tanultam, aztán persze péntekre mindkét gyerek lebetegedett, a dokinőnék kezdtük a napot. Vmi virust szedtek össze, ami elég makacs, uis ma azt mondta, h még egy hetet maradjon itthon Lili. Egy csomó pénzt hagytam a gyógyszertárban :evil:

Szuzy
Szegény Szilárd jól megszenved ezzel a fütyi dologgal :cry: Tudtál venni Neki kabátot? Én a multkor Daninak vettem a Tescoba 2500 ft-ért. Egyszerü, de jó meleg, orkános és sikerült jó nagy méretet vennem, sztem még két év mulva is jó lesz :lol:

Nika
Nagyon huncut Gergő az uj szerkóban :wink: :lol:

Karácsony: hát én már tavaly eldöntöttem, h idéntől jócskán alább- hagyunk az ajándékozással, mert ha mindenkinek vennénk az kész anyagi csőd!!!!! Egyébként is elég sz...ul állunk, gondolhatjátok, szept. óta még nem kaptam egy fityinget sem, mert már két hónapja csücsükélnek a papirjaimon (gyes)

Játékbolt: tényleg klassz a pinokkió, jó nagy a választék! De én Boskóékat még mindig jobban szeretem, mert olcsóbb!!!Ráadásul ha van egyéni kivánságod, akkor pár napon belül meghozzák!!!

Ja, Szuzy
Nagyszülőknek mi is ilyen apróságokat szoktunk venni: édesség, kávé, kávékrémpor, gyümölcsök, esetleg nagyapának egy üveg bor. Sztem ennél nagyobb dolgokat már fölösleges venni Nekik. Na, még egy ötlet: nagyittatsatok ki Szilárdról egy képet és tegyétek bele szép keretbe! :wink: Biztos jobban fognak örülni neki, mint vmi drága cuccnak :wink:

Na, megyek, jó lenne hasznositani magam, mert ma még csak a dokinál voltunk aztán egy kicsit vásároltunk, itthon semmit nem csináltam (bár sztem holnapra hagyom a takaritást, most vhogy semmi kedvem hozzákezdeni :oops: )

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok!

Ildi! Én is pont hasonló dolgon törtem a fejem. A mamiknak fénykép az unokákról. Tavaly naptárat csináltam az egyik maminak a 4 unoka képeivel és teljesen el volt tőle ragadtatva. Egyébként ha kéri valaki a naptár el van mentve, igaz a napokat át kell rajta pötyögni, de egyszerűbb mint egyesével bepötyögni az egészet. Ja és a névnapokat is beírtam, nem csak a napok vannak rajta mint ezeknél a naptár készítő programoknál.

Egyébként sikerült vennem Szilárdnak kabátot. A Tescoban vettem én is, lehet, hogy ugyan olyat mint a Krisztiáné? Ez is 2500 Ft volt, és kívül orkános, belül pedig poláros. (kék)
A baj, hogy nekem is kell egy kabát, ami sajnos jóval borsosabb árú...Holnap készülünk a hatvani piacra, remélem sikerül eljutni, és nem lesz ilyen esős idő. Nem tudom jártatok e már ezen a piacon. Sok mindent lehet venni, hatalmas. És bizony sok mindent is akarok venni magamnak is, meg már ajándéknak is.

Voltam ma a Biovitálban. Egy csomó étel adalékra, tartósító szerre, gyümölcsre, fűszerre, zöldségre allergiás vagyok. A szervezetem pedig el van savasodva. Hétfőn megyek újból, akkor tudom meg a többi vizsgálat eredményét, akkor lesz hasi uh is, utánna pedig konzultáció a doki nénivel. Remélem utánna okosabb leszek. És főleg sokkol egészségesebb.

Jövőre, ha már csak gyest kapok nálunk sem lesz nagy ajándékozás karácsonykor. Csajok nem tudom, hogy lehet annyi pénzből kijönni. Én azt tervezem, hogy 4 órás munkát kellene vállani juniustól. De Szilárddal mi legyen? Itt még bölcsi sincs. Starjánban van? Apukám egyébként azt mondta, hogy majd ő vigyáz a csöppségre. Hát lehet, hogy ez lesz. Apám már nyugdíjjas, a párom sem mindig nappalos, így ketten majd csak el lesznek Szilárddal délig. Rövid távon működik, a kérdés az, hogy nap mint nap hogy birják a fiúk az iramot.

Na megyek, mert már meguntok!

Még egy utolsó sor! Tegnap az újra pötyögött levelemben elfelejtettem írni Alíznak, hogy örülök, hogy nem kell több kellemetlen vizsgálatra szaladoznia. Ebben a rossz időben egyre rosszabb Bpestre utazgatni.

Kép
szuzy
 
 


Szuzy
A mi kabátunk is kék, sztem egyformát vettünk :wink: A Tescoban néztem magamra is, de olyan elfuserált szabásuk van, h nem találtam megfelelőt. Aztán Gyöngyösön járogattuk a kinai üzleteket, végül ott jártunk sikerrel -igaz vmivel drágább volt, mint amit eredetileg terveztem (mondjuk anya fizette, mert eredetileg szülinapomra pénzt kaptam volna, igy kabát lett belőle :wink: )

Allergia :cry: Nagyon kiváncsi vagyok, h mit fognak mondani! -mármint a diétás részére. Ha tényleg ennyi mindenre allergiás vagy, akkor nem sok kaját ehetsz meg, na és ami nem allergizásl az köztudottan horror árban van :evil: A másik, h látod, már megérte azt a sok pénzt kiadni, mert legalább megtudtad, h mi a gond!!! Mennyi kellemetlenségtől megkimélhetted volna magad, ha előb rálelsz erre a helyre! Drukkolok, h mielőbb rendeződjenek a problémáid!!! Jó uton jársz!!!! :wink:

Gyes-hát ennyi pénz semmire nem elég! Bölcsi- itt van egy, de legalább 1 éves várólista van, szóval már most be kéne iratnod, h majd vmikor legyen helyetek :evil:

A fiam a héten totál kiakasztott :? Mikor egyedül van itthon, akkor ált. jól elvan, anyósoméknál játsza a kisangyalt, de ha Lilivel együtt vannak, akkor mindkettő kisördöggé változik :? :shock: Nyuzzák, püfölik egymást, egyáltalán nem hallgatnak rám, kb. olyan, mintha a négy falnak pofáznék egész nap :x Nem csoda, h estére hulla vagyok :roll:

Kép
Kép
mókuska
 
 


sziasztok

vagyok én is. Én is átváltoztam, Esztert követő kutyává :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: állandóan azt csinálja amit nem lehet.
Már leesett Krisztián ágyáról, magára borította a kádállványt. Legújabb "hobbi" a DVD-t kapcsolgatja :roll: :roll: :roll:
Az, hogy amit talál a szájába vesz, ne is említsem.
Ha jól összezárt szájjal közlekedik, akkor bizony valamit rejteget a szájában :roll: :roll:
Tegnapelőtt egy társashoz való bábot szopogatott :roll: :roll:
Már wc.-re is együtt járunk, ha tovább maradok, beleteszem a szennyestartóba :twisted: :twisted: :twisted: élvezi :lol: :lol: :lol:

Szuzy
ételallergia :evil: :evil: :? Reméljük normál kajákat is ehetsz majd. Ezen amúgy én is kiakadok, annyi féle szemetet megetetnek velünk.
Vissza kell térni a jó házias disznótoros kajákhoz, hú de imádom. Szalonna, tepertő, hagymával. A "régiek" ezeket ették, és egészségesebbek, mint a mai korosztály :wink: :wink:

Krisztikének én a turiban vettem most egy tök jó kabátot :wink: :wink: A Korona mellé szoktam bemenni néha. A múltkor tök jó dolgokat találtam :wink: és ott csak 1000ft kilója.

Az 500-1000ft.-os boltban voltál már? Elég jó dolgok vannak ott is :wink: :wink:

Karácsonyról nekem sincs még fogalmam. Bízunk benne, hogy a keretezőből megkapja Tibi a 2 havi elmaradt bérét, akkor nem lesz gond.
Most a Qelléből rendeltünk Tibinek bakancsot (ott lagalább van méret50-es :roll: ), kabátot, (évek óta ezt sem találok rá), meg a törpének hótaposó csizma, meg trikók, összesen 40000ft lesz. Mikulás körül jön meg :shock: Na de mind kell.ű
Krisztikének néztem ki Wader autópályát, jó erős, műanyag, Metróban van 3500ft. És vannak hozzá kisautóink itthon is, a Tescóban lehet azokat amúgy is kapni, csak kéne valaki aki megy oda :roll: :roll: :roll:
Na meg akarok neki egy jópofa hátizsákot, ami van kicsi az a picinek lesz jó :wink: :wink:
Meg Eszterkének rongybabát szeretnék :wink: :wink:
Adrinak valami jó társast kéne (megint), na de ennyi idős gyereknek mi mást? Persze a Barbie babákat nézegeti, na de én azokat úgy utálom.
Na meg valami klassz kistáskát akarok neki venni . Ugye jár a templomba, és legyen neki valami szép:wink: :wink:
aztán majd kialakul :wink: :wink:
Mi egymásnak nem szoktunk venni semmit külön, hanem valamit közösen. Idén ez elvileg egy porszívó lesz, de csak akkor ha lesz pénz :oops: :oops: ha nem majd jövőre. Nekünk úgysem lényeg, hogy legyen valami a fa alatt :wink: :wink: :wink:

Sógornőm gyerekei, meg passz. Nem egyszerű :roll: :roll: :roll: jövőre velük is le szeretnénk csökkenteni az ajándékozást csak szülinapra, mint Ildiékkel :wink: :wink: Elég. nem is csak anyagilag, hanem amúgy is kitalálni mit kellene venni :roll: :roll:
Most lesz a nagylány szülinapja is. Fodrásznak tanul, mondtam az anyjának, hogy a mamával együtt veszünk valami komolyabb hajvágót, erre vettek :evil: :evil: :evil: szóval ennyit erről :roll: :roll:

Nagyszülők szintén passz :roll: :roll: Katalinra már tudom mit kap anyósom, karácsony még nincs :roll: :roll:
Már csak jan. 5-ig dolgozik, utána kezdődik neki anyugdíj, ill. előtte még valami aminek nem jut eszembe a neve, felmentés talán :roll: Szóval ruha, dolgozós már nem kell neki :roll:

na megyek, palacsintát igértem a gyerekeknek, így meg nem lesz készen

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek ezúton szeretném megköszönni névnapi jókívánságokat.
November 29-én kell mennem terheléses vércukor vizsgálatra,. Fogalmam nincs róla, hogy azzal a cukros löttyel majd mennyire fogok megbírkózni. Elég fura fejeket vágtak a klinikán a kismamák, akiknek csinálták.

Üdv:

Alíz.
Vendég
 


Sziasztok!

Alíz! Ne izgulj, túl leszel rajta. Nem mondom, hogy finom, sőt..... de azért ki lehet birni.

Gabi! Irigyellek a nyugdíjjas nagyi miatt. De jó lenne ha anyám is eljöhetne nyugdíjba. Sajnos arra még több mint 4 évet kell várni. Így meg inkább menjen dolgozni, mert ugye az utolsó évek a legfontosabbak a nyugdíj összegének megállapításánál.
Ajándékozás: hát van nálatok gyerkőc bőven. Lehet törni a fejeket. A nagylánynak hajvágó helyett nem jó az amit a tv reklámoz, hajkiegyenesítő és göndörítő vagy mi a szösz: Imetec.

Ildi! Nekem is sikerült kabátot venni a mai napon. Nagyon jól sikerült a bevásárló körút a hatvani piacon. Sikerült csizmát és táskát vennem is. A páromnak is vettünk pulcsit, bársony nacit, sapkát, zoknikat. Pindurnak csak egy pizsit hoztunk most. Ja és apósomnak is vettem egy pulcsit karácsonyra. Na meg a névnapja is akkor van, így valamelyikre tuti lesz. Mi is otthagytunk egy csomó pénzt, de már nagyon régen nem vettünk magunknak semmit. Ja és majd beosztjuk karácsonyi ajándéknak, mert a szülők úgyis vennének valamit, így majd "tőlük kapjuk" ezeket.

Kajálás: az a baj, hogy most még nagyobb gond lett, hogy mit ehetek. Mert ami mondjuk a gyomor és béldiéta miatt jó lenne, az mondjuk az allergia miatt nem jó, na és fordítva. Hétfőn majd azért kérek még tanácsot. Vettem ott egy könyvet is Savtalanítás a címe. Mert azt mondták el van savasodva a szervezetem. Na de ebben az van, hogy sok gyümölcsöt, zöldséget enni. (ami persze frissen elkészített) Kevés husit, édességet stb. Csakhogy jelen pillanatban szinte semmilyen gyümölcsöt nem birok megenni. Igaz most mondat a dokinő, hogy kompót formájában próbáljam, s talán ha a gyomrom és a bélrendszerem regenerálódik akkor jöhetnek majd frissen is. Meg hát teljes életmód változtatás.... Szóval ez szerintem egy 17 hónapos gyerkőc mellett kivitelezhetetlen. Annyi mindenre kell figyelni és annyi mindent kellene csinálni, hogy az egésznapot kitültené a magamra figyelés. De majd apránként próbálok változtatni s ha már egy-egy dolog rutinszerűvé válik, jöhet egy újabb dolog bevezetése.

Kép
szuzy
 
 


csak gyorsan

Szuzy
én mostnában kezdek egyre jobban átállni a zöldséges kajákra, persze husi mellett.
Most leírtam egy tök jó receptet, amjd jövő héten ki is próbálom.

Brokkoli torta
sós vizben emg kell főzni a bokkolirózsákat, majd kivajazott tortaformába kell tenni.
1 tejföl(kicsi) v. natúr joghurtot össze kell keverni 1 tojással, ezt rá kell kanalazni a brokkolira. Reszelt sajt a tetejére és sütőbe jó pirosra sütni. Állítólag nagyon finom köret.
Minden más zöldségfélével is elkészíthető :wink: :wink: :wink:
a tojcsi annyira össze fogja tartani, hogy tortaformából kiborítva egybe fog maradni.

Na megyek aludni, majd reggel írok bővebben :wink: :wink:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Gabi! Jól hangzik ez a recept. Azonban meg kell néznem, hogy jól emlékszem e arra, hogy a brokkolira is érzékeny lennék. Vagy arra vagy a karfiolra. Olyan hoszzú a lista, hogy még nem siekrült megjegyeznem.

Egyébként a brokkoli nagyon egészséges. Azt mondják az egyik legfontosabb zöldség a szívinfarktus és a magas vérnyomás megelőzésében. Na meg a paradicsom, vörösbor, étcsokoládé is ezek közé az ételek közé tartozik. Férfiakat ezzel kell etetni, itatni.

Egyébként én is szivesen enném a zöldségeket, a husi mellé. Nem helyette! De az a baj, hogy nagyon kevés félét ehetek egyenlőre meg.

Ma anyuméknál voltunk, s Szilárdot ott is hagytuk. Holnap újból megyünk Bpestre. Remélem most már okosabb leszek.

Ildi! Gyerkőcök meggyógyultak már?

Dina! Ezer éve nem írtál egy sort sem. Nagyon hiányollak! Mi van veletek?

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Sajnos itt is csak az elnézéseteket tudom kérni, hgoy rég jártam, de most is csak egy gyors bekukkra jöttem. :cry:

A másik topikban olvastam du. hogy az egyik kismamának 14-én de. meghalt a kisfia, Rolika! 27-én lett volna 5 hónapos! :cry: :cry: :cry: Nagyon megrázott, mert mivel abban a topicban már régebben is napi vendég voltam nyomon tudtam követni, hogy ki hol tart a "babaprojekttel"! Hát ők ott hogy nehezen jött össze! :cry: :cry: :cry:

Ne haragudjatok, hogy terhellek benneteket ilyen szomorú hírrel, de el kellett mondanom! Van egy honlap, ahol lehet gyertyát gyújtani, ha gondoljátok! Én már megtettem! http://www.freeweb.hu/mjd/gyertya/gyertya.php

Jók legyetek és nagyon vigyázzatok egymásra!!!!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Dina
Én is olvastam Tündiék történetét, sőt azóta is olvasom a blogját... Nagyon sajnálom őket! :cry: Annyiszor megnézegettem Rolika fényképeit, olyan édes kisfiu volt, nem is látszott rajta, h beteg...
Mikor elment én is gyujtottam egy gyertyát érte!

Szuzy
Gyerkőcök javulgatnak, de a héten még itthon lesz Lili. Az előbb irtam le egy másik topikba, h milyen jól eljátszanak, hát azóta 360 fokos fordulat, már rendetlenkednek, Dani verekszik, Lili visit... :roll: Majd jelentkezz, h mit mondtak Pesten! Remélem csupa jót! :wink:

Aliz
Cukros lötyi :x :? Én már a gondolatától rosszul vagyok... Állitólag ha citromlevet teszel bele, akkor könnyebb meginni :wink:

Fahéjas csigát akarok sütni, remélem sikerül és nem szedik szét közben a lakást :lol:

Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
mókuska
 
 


jó sokat írtatok:):): legalább volt mit olvasni :)

Alíz vigyél citromlevet :) nekem kétszer kellett mert a végén azt hitték cukros vagyok szóval rutinosan másodszor már vittem citromlevet és úgy elviselhetőbb volt valamivel :)


Szuzy: nem lehet egyszerű

csajok annyi mindent vásároltatok irigyellek benneteket :) sajnos nekünk idén szegényes karácsony lesz de hát végülis nem a mindenféle ajándékról szól a karácsony üzenete a szeretet na az van bőven nálunk több tucatnyi is :):):):)) azért a gyerkőcök persze kapnak ajitc csak még enm tudom mit :9

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Ma ismét vagyok! Nagyon köszönöm nektek hogy így hiányoltatok! Jól esett! Sajnos az utóbbi időben nem igazán volt kedvem a géphez ülni, vagy ha volt is egy kis időm, inkább csak olvsatalak benneteket! De tudjátok ha van időm és energiám, akkor írok!

Szuzy :)
Egyébként mondta a párom nekem is hogy együtt lesznek valami oktatáson, de még nem lehetett tudni előre, hgoy ő ott lesz-e vagy megint mennek Pestre, tudod akkoriban elég sokat jártak fel!
EGyébként örülök, hogy Biovitál-fronton minden rendben, igaz gondolom, hogy sokba fog kerülni, de az egészség mindent megér, főleg ha ott van veled Szilárd! Nem? :) azért nem semmi hogy mi mindenre allergiás vagy? Ja ortopédiára miért kellett menni? Baj volt Szilárddal, vagy ez is kötelező 1 éves kor után?

Alíz :)
A terheléses cukor vizsgálattól én is nagyon féltem, de képzeld egy huzamra leittam és nem is volt olyan rossz, az a lényeg, hogy jól el legyen keverve, mert akkor nem annyira fehér szinű hanem inkább átlatszó és úgy gusztusosabb! :lol: Szóval nekem nem volt vele gond, sőt mondták hogy egy kevés vizet ihatok utánna, de az sem kellett! :lol: A párom azt mondta hogy nagyon ügyes voltam! Úgy hogy fel a fejjel!

Gabi :)
A recept nekem is tetszik, és ki is kellene próbálni, de lehet hgoy más zöldséggel!
szegény Eszterke, gondolom, hogy sírhatott, a leesés után! Ne irigyellek, mert Benedek még mindig olyan hogy amit talál azt a szájába veszi, nálunk si figyelni kell arra, hgoy ha nagyon szorítja a száját akkor rosszban sántikál! :lol: Hallom épp most is, nyakig a konyha szekrényben van!

Ildi :)
Nem irigyellek a GYES-es huza-vona miatt! Nem lehet könnyű! Sőt még mellette sulit is fizetni! Hát nem semmi!

Karácsonyi ajándékozás: nálunk is úgy néz ki hogy nem lesz nagy ajándékozás, mert a mi anyagi helyzetünk sem igazán engedheti ezt meg, tudjátok nálunk most volt az éves áram elszámolás, és hát egy kis horribilis összegű csekket kaptunk kézhez! :cry: :cry:
Úgy gondoltam, hogy Benedek mikulásra kap valami rajzolót, ami olyan mágnesen, mert unokahugomnak van, és az nagyon tetzsik neki annyira hgoy már el is törte! :oops: :oops: :oops: Mondta is hogy HOPPÁ! Karira meg távirányítós autót gondoltam! De hgoy a két nagyinak mit azt nem tudom, tálán anyukámnak lehetne egy kávéfőzót, de anyósomnak nemtom! Nagy szeretettel várom az ajándékozási ötleteket! :lol: :lol: :lol:

Szuzy: Naptár ötlet nagyon tetszik, el tudnád küldeni a vázlatot?

Na tessék, megyint sok lettem csak győzzétek olvasni! Most megyek, mert éhes a család, vacsizni kellene!

Lehet hogy még később benézek!

Pussza

Ja és egy kép még Benedekről még pár órásan:
Kép

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


sziasztok!

Dina
de jó Rólatok is hallani :wink: :wink: :wink:
Tündi sorsát én is olvasgattam. Végülis én a topicot is. Amikor még kismamaként írogattál ide is oda is, akkor kezdtem el olvasni, és mindíg tudtam mi van veletek :wink: :wink: :D
Szörnyű lehet. A másik fórumon ahová írok, ott is van egy beteg kisfiú. Ő is max. 3-4 éves koráig fog élni. Azért ez borzalmas lehet. Főleg így, hogy tudják, sajnos vele sem lehet semmit csinálni :cry: :cry: :cry: Nem műthető.

Benedek is nagy kópé lehet ám :lol: :lol: :lol: de az a jó.

Karácsony: ma vettem Krisztikének egy kabátot a Pennybe. Olyan jól néz ki, 1990 ft volt.
Na meg a télapós csomagot Eszterkének letudtam. Ő mammos "fogkefét" kap. Olyan gumis, meg van hozzá egy mikroszálas nyuszi, aminek a fülébe tudom tenni az ujjamat és az ínyét evés után lehet tisztán tartani. Párom jót nevetett ezen, hogy nem is enged a szája közelébe :lol: :lol: :lol:
Kap egy mikulást is, elvégre ő is gyerek, és avirgács is dukál :wink: :wink:

Alíz
cukros lötyi :x :x :x fú de utáltam. Most Eszterkénel meg ugye változott a dolog, cukorivás után 2 órára vettek vért, na az már baromi sok volt :shock: :shock: :shock:
Nekem barátnőm volt a laborba, jót nevetett, hogy na jöttél reggelizni :? :?

Amúgy biztos lesz valami front, mert amit ma este Krisztián leművelt :evil: :evil: most is csak vergődik, egyszerűen nem lehet vele mit kezdeni :roll: :roll:
Ráadásul holnap itthon lesz, hát remélem a jobb lábával kel.
Reggel költeni kellett oviba nem aludt, és baromi fáradt, persze aludni nem akar, de az idegeimen táncol folyamatosan.
A kicsihez durva, pedig nem szokott, Adrit is püföli :roll: :roll:

Szuzy
mi volt a Biovalban?
Szilárd elvan ügyesen anyudékkal? Éjjel sem hiányol?
Amúgy ti már nem szopiztok?

na megyek robbantani kéne a társaságot

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok! :)

Ujra itt! Képzeljétek, most este levágtam a párom haját, és Benedekét is! Olyan aranyos lett, csak egy kicsit furi még! Meg kell szokni, de ám eltettem az összes haját amit levágtam! És képzeljétek olyan ügyesen tűrte, hogy el sem hittük volna! Olyan büszke vagyok rá! :lol: :wink:

Gabi :)
Ügyes voltál, hogy már előre lerendezted a mikulást is, részben. Mi még sehol sem vagyunk, szerintem most is úgy lesz, hogy felmegyünk a Tesco-ba és bevásárolunk édességből és gyümiből, és itthon összeállítom a csomagokat. Szerencsére csak 3 gyerkőc van, de persze Benedek többet fog kapni! :lol:

Találtam még egy képet Benedekről, itt talán 4-5 hónapos lehet, de olyan aranyos, milyen jó lenne néha ha még ilyen kicsi lenne, mert akkor itt még azt csinálta jobb esetben amit én akartam! :lol: :twisted: Hajvágás után kb. most is így néz ki de az öregebbik fejével már! :twisted: :twisted:

Kép

Na megyek, majd remélhetőleg most már gyakrabban jövök! :oops:

Pussz

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Na mi a helyzet? :?: Most én vagyok itt, és ti meg sehol? Ez is ritka!!! :lol: Na de mindegy majd legközelebb!

Jó éjt mindenkinek!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


sziasztok!

én is vagyok :lol: :lol: :lol:

Ma le kell vinnem Eszterkét doktornőhöz. Estére belázasodott, délután ment a hasa, és köhécsel is. MOndjuk ömlik a nyála is, meg olyan az ínye, hogy szerintem a fog a legnagyobb ludas :evil: :evil: Szegénykém jól megszenved mindegyikért :?
Krisztián is így volt.

Adrikának meg csak számoltuk, semmi a nyálözönön kívül :D

Dina
nagyon édes Benedek ezen a képen. biztos csini az új frizurával is. Ém imádom amikro ilyen picire van vágva a fiúk haja, olyían szépek vele.
Krisztikének sem ártott volna, de nem jutot idő rá. Ma megy féynképész az oviba, karácsonyi képet csináltatunk, na de így is szép lesz :D :D

Ma készülünk a piacra is, mondjuk még meg sem néztem milyen idő van.
Sógornőm lányának kéne valamit venni, meg anyósomnak, meg hátha látok valamit ami jó lenne karácsonyra is :D :D

Szép napot mindenkinek!!

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Dina! Végre Te is jöttél.
Én a Rolikáról szóló dolgokat nem tudom megnézni, sem gyertyát gyújtani....ez engem ismeretlenül is közelről érint. Nem lennék rá képes. Egy biztos, ennél szörnyűbb dolog nem létezik.

Voltam hétfőn újból a Biovitálban. Hasi uh-n azt mondták (4D-s) , hogy a vékonybeleim egyes részein a bélfal meg van vastagodva, ami gyulladásra utal. Amit a táplálék allergiára okoz. Az epém emiatt lassabban ürül, pang. Ezért nem birtam pl a kelt tésztát vagy a rántott husit újabban..... A Vol-tesz és a vércsepp analízis eredménye: a gyomorfal és a bélfal végig irritált, A szervezet szöveti ph-ja savas irányba eltolódott, legyengült immun aktivitás, nyirokrendszer. Nagy stressz terheltség, fáradtság. Kaptam megint egy csomó gyógynövény készítményt, teát. Ezeket iszogatom, szedem.... Remélem a javulás tovább folytatódik, mert már egy vagyont hagytam ott. Egy-két gyümit is ehetek mint mandarin, kiwi, avokádó, gesztenye, sütőtök, datolya, füge. (ja ebben zöldség is volt...)

Gabi! Úgy néz ki brokkolit ehetek, így holnap ki is próbálom a receptet. Egyébként mi is voltunk de a piacon. Igaz csak brokkolit meg mandarint vettünk.

No meg pelust a rossmannban. Eddig Liberot használtunk inkább, most Pamperst vettem, hátha ez is ludas a fütyi gyulladásáért.

Dina! A Tescos lapban láttam egy távirányítós autót, pirosat 2000-t, és szerintem jól nézett ki. Olyan rajzolós tábla is van szerintem.

Gabi! Szilárdnak is megy a hasa, inkább este felé. Tegnap is, tegnap előtt is volt, hogy este 5x is bekakilt. Fogzik ő is ezerrel. Úgy tudom a foga miatt lehetnek náthás tünetek is. Remélem "csak" erről van Eszterke esetében, és gyorsan elmúlik róla.

Frizura: Szilárdnak is tüsi volt a sérója nyáron. Most viszont a hideg miatt hagytam megnőlni. Szerintem sokkal dúsabb lett a haja a sok nyírástól.

Na megyek, mert úgy hallom összedől a ház!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Hát mit mondjak eléggé pang a topic! Pihiztek? Akkor jól teszitek!
Később még visszanézek, hát ha van valaki!
:)
Pussza

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, de csak kutya futtában. Szilárd alszik, persze naná, hogy husi sütés közben visszaébredt. A hús alatt lekapcsoltam a lángot, így az olajban ázott vagy negyed órát. Akkor tudtam lerakni. Ilyenkor azonban a nagy ágyban van. Így féltem, hogy onnan lepottyan. Olyanokat tud álmában is vetődni.

Nagy dolog történt. Szilárd megszerette a mandarint. Mostanában nem nagyon akart gyümit enni, pedig régebben mindent megevett. Most csak a husi + süti ment, Így örülök, hogy végre egy kis vitamin forrás is bekerült az étrendjébe. Jó lenne ha a drága az almát is elmajszolgatná. (eddig csak reszelve ette) Pedig pár hónapos babócák harapják az almát! Ezen kívül kibújt a 11. fogunk. Hát mit mondjak jól megszenvedtük.

Gabi! Már rég nem szopizunk. Én egy éves koráig szoptattam őt. 9,5 hónapos koráig rendszeresen, 6-8x egy nap. Utánna a tejcsim nagyon lecsökkent, s akkor csak reggel meg este szopizott. Persze már úgy sem volt elég, hozzá kellett pótolni mást is. Aztán úgy döntöttem elég lesz neki ennyi a szopiból. A súlyom is 48 kg-ra csökkent, így véget vetettem neki. Még ugyan volt egy kis tejcsim, de nagyon kicsi. Mindenféle fejés, borogatás, stb nélkül egyik napról a másikra elapadt.
Szerencsére anyuéknál jól el van picur. Éjszaka nem, inkább reggel szokott keresni, amikor fölébred. De utánna jól el van. Nem hisztizik, nem sír. Viszont amikor megyünk érte nagyon örül nekünk. Bár már volt olyan is, hogy nem akart haza jönni a drága!

Dina! Ti szopiztok még?
Most hétvégén már advent lesz? Vagy az még csak a jövő hétvégén kezdődik?

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Szuzy :)
Benedek már "szerencsére" nem szopizik! :) 13 hónapos koráig szopizott, de akkor én mondtam, hogy namostmáraztánténylegelég!!!!! 2x belémharapott, és nagyon fájt! :(

48 kg? Gondolom nem olyan jó és gondolom hogy nem önszántadból? Én a 65-68-nak is annyira tudnék örülni, hogy az csak na!!!! :lol:

Benedek is rákapott a mandarinra! Almát úgy eszi, ha le van reszelve, vagy ha én eszem akkor az enyémből harapdosik! EGyébként általában minden fajta gyümi jöhet neki, tök mindegy! :lol: Van úgy hogy ha csak gyümi lenne neki az sem lenne baj, mert annyira szereti! De van olyan amikor rá sem bír nézni a gyümire! :lol: Egyébként néha van olyan hogy szinte semmit nem bírok belegyömöszölni, néha pedig mindent fel falna ami a kezeügyébe kerül! :lol: :twisted:

Advent: ha jól tudom akkor dec. 2-án kell meggyújtani az első gyertyát! Már úgy várom, remélem hogy karácsonykor lesz hó is! :lol: :wink:

Most megyek, majd még visszanézek!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Szuzy :)

Most olvasgattam vissza és látom, hogy Gyöngyösön végeztél? Mikor? Én most az idés és Gazdasági mérnöki szakos voltam, pénzügyi szakiránnyal!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


sziasztok!

Vagyok én is.
Legkisebbem lebetegedett. Szegénykém nem csak fogzik, már csúnyán köhög, hurutos :cry: :cry: kaptunk is egyből gyógyszert. Szegénykém enni is elég rosszul eszik, még jó, hogy bőven van tejcsim, így elég neki :wink:
Amúgy meg is lettünk dicsérve, hogy jó tápláló a tejcsim, mert nagyon jól néz ki a kicsi, főleg, hogy többnyire cicizik :D :D
Na meg jól ránkijesztett, hogy reméli a szemészeten meg tudják csinálni az átfecskendezést nem kell műteni :cry: :cry:
Mondjuk a párom azt mondta ő műtétbe nem egyezik bele.
Szóval most már jobban félek, de azt mondta Erzsike mindenképp telefonáljak, mert nem biztos, hoyg hozzá fognak nyúlni, mert a szem kapcsolatban van a felső légutakkal is :roll: :roll:

Szuzy
na ez már azért haladás. Legalább itt nem csak találgatnak.
Mandarin most a Szentlélek úti zöldségesben akciós 199 ft :wink:
Mi naponta legalább 1 kg.-ot elpusztítunk, nem győzöm venni :wink:
Szerencsére nálunk megy az alma, és a banán még nagy sláger, bár a körte is jöhet :wink: na meg a szőlő is jó lenne :roll: :roll:
Szóval gyümire nem panaszkodhatom.
Szopit megértem teljesen. Én Adri után voltam úgy, hogy amikor már 58 kg voltam akkor én is besokalltam, arról nem is beszélve, hogy fáradt voltam az éjjeli szopiktól, és olyan görnyedt voltam az ülve szoptatástól :roll: :roll:

Kilok most meg ott állnak ahol akkor voltak amikor kijöttem a kórházból :lol: :lol: úgy alakultam, rendeződtek a csontok, valamennyit ment le a hasam, de masszívan tartom a 77-78 kg.-ot :roll: Mondjuk túlságosan nem zavar, bár a lábaimnak elég sok.

Dina
még Benedek elég ügyes volt, ha csak annyiszor harapott meg. Nekünk csak 2 fogunk van, de az olyan lenyomatokat hagy a cicimen. Na meg szopi közben csikargat, tiszta sebhely a cicim :cry: :cry:

Na már nagyon picsog, megpróbálom elaltatni, sé utána még lehet, hoyg jövök :wink: :wink:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Gabi
Hát sajnálom, h ilyen gondjai vannak Esztinek a szemeivel! Ha ne adj Isten mégis a mütétet javasolják remélem, h Tibi nem fog makacskodni! Mégiscsak az egyik legfontosabb érzékszervünk, az meg gondolom, h nem tesz jót neki, ha havonta begyullad! Persze tudom én, h nehéz döntés... azért remélem, h meg tudják csinálni mütét nélkül!!!!!!

Dina
Daninak is vannak hullámvölgyek az evésben, van, mikor alig eszik, de másnap duplán bepótolja :lol:

Szuzy
Almát próbáltad ugy, h pl. cikkekre vágod, v. kiszeded a csumáját, igy lesz középen egy lyuk... Az enyémek nagyon élvezik, azon keresztül szoktak kukucskálni :lol: Mondjuk szerencsére nálunk gyümi jöhet minden féle minden mennyiségben :wink:

Ugy látom mi vagyunk a leg kitartóbbak szopi ügyben :lol: Az én fiam még mindig követeli! Olyan édes, mikor félálomban odaszól, h anuszi, cak egyikből, jóóóóóó?????????? Aztán: celéjjünk mán!!!!!! Nem tudok ellenállni neki :wink: :lol: Én fekve szoptatom, uhogy legalább a hátam nem fájdul meg :wink:

Jóccakát mindenkinek!

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok!

Dina én 97-ben végeztem agrármérnökként. Már tíz éve, te jó ég! Röpül az idő.
Egyébként a legjobb barátnőm, idén szeptembertől kezdett el a fősulin tanítnai, környezetgazdálkodási tárgyakat. Büszke is vagyok rá, hogy milyen okos.

Ildi! Próbáltam már mindenholy, de csak reszelve eszik. Pedig nem a harapással van a baj. Mert harapni leharapja, de utánna kiköpi. Ha az apja eszi, akkor kunyerál, de akkor is általában a földön köt ki.
Pedig ám korábban ő is ette a gyümit rendesen.

Délután megyünk bab napra Jobbágyi. Nem nagy kedvem van, de már vagy háromszor lemondtam, így már nem merek nemet mondani. Pedig nem volt időm hajat mosni, így nagyon hanyagul nézek ki. Sajnos ha megmosom be kell csavarni, s búra híjján 3-4 órát szokott rajta lenni. Délelőtt főztem, mostam, így erre nem maradt időm.
Holnap készülünk táncolni, remélem most el is jutunk. Szilveszterkor táncoltam utoljára.

Szerencsére amikor mi abba hagytuk a szopit, Szilárd nem követelte. Este még oda bújt, tudtam, hoy

Kép
szuzy
 
 


akkor folyt köv

tudtam, hogy még szeretne szopizni, de aztán a szájába nyomtam a cumis üveg tépszert, s azon is elszundikált a drága.

Voltunk egyébként a baba-mama napon. Szabó Erzsike tartott előadást a kérhető védőoltásokról. Most ött mindent hallottam mint legutóbb, talán kicsit jobban viselkedett Szilárd, de azért így sem volt minden világos... Sajnos Szabi nem jött velünk.

Lányok! Merre jártok? Egész nap sehol senki?

Üdv
Szuzy

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Már megint én vagyok....remélem nem untok meg.

Gabi! Tegnap elfelejtettem írni, hogy a brokkoli torta nekünk bejött. Finom volt, még a férjem is ette, pedig őt ilyenre nehéz rávenni. Hasonló recepteket küldhettek nekem.

Dina! Írd meg az e-mail címed, és küldöm a naptárat.

Lányok! Merre vagytok? Írjatok!

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!

Szuzy :)
Nagyon szépen köszönöm, hogy elküldöd nekem ioj, remélem, hogy nme leszek szerencsétlen és sikerül is majd megcsinálnom! :oops: Az e-mail címem: edszucs@freemail.hu

Ma elég mozgalmas napunk volt, majd később még megpróbálok jönni és elmesélem!
:lol:
Pussza

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Szuzy :?:
Egébként mi volt az a folyt. köv. :?:

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


sziasztok!

vagyok én is.

Szuzy
a brokkolitortát én is ki szeretném majd próbálni, de a Plusban olyan csúnya volt a brokkoli :wink: :wink:
Én köretnek amit nagyon szeretek, héjában megfőzöm háromnegyed részig a krumplit, utána kivajazott tepsibe nokiszaggatóval lereszelem, sózom, majd tejfölt rakok rá, és reszelt sajtot, majd szép pirosra sütöm :wink: :wink: nagyon finom ez is, és bármihez (hurka, sült, rántott húshoz) jó :wink:

Na, és meggyőztek valamelyik oltás beadatásáról?

Mi ma ügyeleten voltunk :cry: :cry: Ugye ahogy beteg lett Eszterke, kapott antibiotikumot, Amoxicillint. Na azt kapott már, akkor semmi baja nem volt tőle.
Viszont most tele van kiütésekkel, foltokkal az egész teste :cry: :cry: penicillin érzékenység.
A párom is allergiás a penicillinre, ráadásul ő be is dagadt tőle, amikor allergiás reakciója lett.
Még jó, hogy nálunk ennyi volt a probléma. Na meg ráadásul Tibi éjszakás :shock: :shock:
Amúgy már a torka szép, de még csúnyán köhög. Viszont így biztos, hogy hétfőn nem emgyünk szemészetre, ahnem kérek másik időpontot, amúgy is a szemein is látni, hogy beteg :cry: :cry:

Na jó éjszakát mindenkinek!!!

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Szuzy: Pásztón van baba-mama klub? én annyira járnék itt de nem tudok róla de a védőnéni is azt m,ondta nincs a városban ilyen :(:)

Gege megtette első önálló lépését ma igaz csak egy volt de lesz ez még több is csak győzzem majd utolérni :):):) amúgy még szopizik de már csak alváshoz meg éjszaka ha felkel gyorsabban tudom nyugtatni mert páromnak muszály aludni hogy kipihenje magát igy most még szopizik de szerintem már csak komfortszopi van mert tejem szerintem már nem sok :):):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Gyors bejelentkezés.

Vagyis inkább képek Leviről és a nagy napról.

Kép

Kép

Kép

Na ennyi. Kb 40szelet a torta kapacitása, és irtó fini. Egy darabig megint nem leszek, gyed utáni dolgokat intézek és papír hegyek vannak a mezőgazdaság miatt. Ugye benne van a család nyakig, így jönnek a papírok.

Legyetek jók, azért olvasni szoktam jönni.

Móni
Kép

Kép
horvathne.d.m.
 
 


Sziasztok!

Mónia! Leventének nagyon Boldog Születésnapot kívánok!
Hát ez a torta nem volt semmi. Látom Thomas nálatok is nagy kedvenc. Mostanában Szilárd is egyre jobban figyeli a mesét. S nálunk is lesz majd Thomaso ajándék karácsonyra, a nagymam vette neki. Nagyon édes, önjáró, zenél, villog. Aranyos kis dallam van.
Röpül az idő, már milyen nagyifú lett ez a Levi?

Nika! Sajnos Pásztón sincs ilyen klub, az egyik barátnőm Jobbágyiban lakik, s ő szokott minket oda meghívni. Most mondta, hogy Mikulás napi buli is lesz, megyünk e. Erre még nem tudotam felelni, mert a párom munkahelyén is lesz ünnapség, s még nem tudom, hogy az pontosan mikor.
Gergő nagyon ügyes, hogy ilyen korán már önállóan lépeget. Szilárd 11,5 hónapos korában tette meg első önálló lépéseit.

Gabi! Ez a köret is jól hangzik, ki is próbálom, hiszen most a savtalanításban nagyon favorizálják a héjjában főtt ill, sült krumplit. A tejfölös, sajtos dolgokat pedig a párom imádja. (itt jegyzem meg azok sajnos savas irányban tolják el a szöveti ph-t....)

Remélem a kis Esztike hamarosan meggyógyul. Az amoxicillint Szilárd sem birja. Neki eddig minden antibiotikumtól ment a hasa keményen, eddig 3-at próbáltak ki nála. Ezek után remélem nem is lesz rá egy darabig szükség. Na meg nem kell egyből azt a fránya antibiotikumot adni.

Dina! megkeresem a naptárat és küldöm. Ma biztos, hogy nem lesz rá időm, de remélem holnap sikerül elküldenem. Legyen jó üres a levéltárad, mert nagy helyet foglal.
Folyt köv: szilárd fölébredt, s inkább elküldtem a levelet, mert ha sokáig nem nyúlok a géphez kivág, és elveszik amit addig írtam. De látom jól tettem, ugyanis már nem tudtam akkor vissza jönni a géphez. Ha a déli alvásából fölébred picur még vissza alszik a kezembe, de akkor már a kiságyába nem tudom vissza tenni. Le kell vele feküdjek a nagy ágyba, sonnan már nem jöhetek el, mert félek, hogy leesik. Na meg valamikor rajtam fekszik, s ha mozgok fölébred.

Kép
szuzy
 
 


Dina!
Mégis sikerült ma két hónapot álküldenem. Majd nézd meg, hogy meg tudod e nyitni.

Kép
szuzy
 
 


Most látom, hogy minden második szóból lemaradt egy betű, bocsi

Kép
szuzy
 
 


sziasztok!

Móni
Levinek Boldog születésnapot!!!
Kép

Szuzy
én a krumplit héjaban sütve vacsira is imádom, sült szalonnával :wink: :wink: :wink:
Nekünk hasmenés még a gyógyszer elkezdése előtt volt :roll: :roll:

Ma meg jól ránkijesztett. A Cedax Baby-ból egszer kell kapnia, úgy alakult, hogy vacsi előtt kapta. Fürdés előtt kihányt mindent :shock: mondjuk sógornőm eléggé fel is rázuta a gyomrát. Repülőzött vele, meg rázogatta, amiket mi nem szoktunk, na mindegy.
Fürdés után kapott cicit mert nagyon álmos volt, csak picit evett de az is kijött nem sokkal később :cry: :cry:
Most 2 órát vártam úgy szopiztattam, remélem most már nem lesz baj. Ráadásul a párom is éjszakás :roll: :roll:
Így holnap új időpontot kérek szemészetre, Erzsikéhez viszont leviszem, szerintem :roll: :roll: :roll:
Valószínűleg túl sokat nem fogok aludni az éjjel :evil: :evil:

Krisztike meg olyan hisztirohamot lerendezett nekem este. Állandóan piszkálja a kicsit, meg elhúzza onnan ahol nem szabad lennie, jót akar, de ezt a pici ugye nem érti, és rendesen fél tőle :cry: :cry:
Krisztikének meg rosszul esik, hoyg nem tudott még puszit sem adni mert ha közeledik a kicsi már hadakozik :shock: :shock:
Lesznek itt még nagy bunyók szerintem :roll: :roll:

Rakok pár frissebb képet :wink:
Kép etetőszékben
Kép ébredés után
Kép szennyestatóban

Nika
gratulálok az első lépésekhez. Mi most fejlesztettünk a valami mellett lépegetésen, most már elég gyorsan megy :D :D :D

na, jó éjszakát!!!

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


még ezt a képet megmutatrom

Ez Eszterke kedvenc foglalatossága, kapcsolgatja a DVD-t :evil: :evil:
Kép
Itt látszódik a monoklija is kicsit még

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Megint én :twisted: :twisted: :twisted: most ráérek

Úgy örülök, mert Krsztiánnak sikerült hozatni a Metroból autópályát :D :D sajnos rongybaba nem volt :cry: :cry: :cry:

Na meg ma vettem nekik mikulásra DVD lemezt a Pennybe, Eperke, és Babar. 299 ft volt, annyiba akkor is benne van, ha átírom, tokba teszem, borítót nyomtatok hozzá :wink:
Mindkettőhöz van ajándék rajzfilm is, az Eperkéhez Kisvakond a Babarhoz nincs írva, csak, hogy meglepetés mese :roll: :roll:

Még kb. fél órát várok, lehet addig még visszatérek :lol: :lol: :lol:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Nika (és persze akit még érdekel :wink: )


BABA-MAMA KLUB
A SITI-BEN
Salgótarján, Klapka utca 4. tel.: 411-777

SZERDÁNKÉNT 10.30 -12.00 ÓRA KÖZÖTT

Szerettel várjuk az otthon lévő anyukákat és a közösségbe nem járó
0-3 éves korú kicsiket klubunkba. Olyan helyet szeretnénk kialakítani, ahol az állandó résztvevők és az alkalmi betérők is otthonosan éreznék magukat. Itt társaságra lelhet, gyermekével kapcsolatos kérdéseire védőnőktől, óvódapedagógustól, segítő szakemberektől kaphat választ.

A program ingyenes és szabadon látogatható!
Belépő: egy alma
Első találkozás
2007. NOVEMBER 28. (SZERDA) 10.30 ÓRA
Baba-masszázs (0-1 éves korú babáknak)
Vezeti: Zsélyné Kmetty Viktória
Majd
2007. DECEMBER 5. (SZERDA) 10.30 ÓRA
Mikulás ünnepség
2007. DECEMBER 12. (SZERDA) 10.30 ÓRA
Kreatív nap (rajz, játék, zene) 2-3 éves gyermek számára
(készülődés Karácsonyra)
Vezeti: Fürjesiné Peleskei Kitti

KARÁCSONYI SZÜNET
Az új év első találkozása 2008. január 8.(szerda) 10.30 óra

Szervezők: Egészségügyi-Szociális Központ
JAMKK-Ifjúsági Indormációs és Tanácsadó Iroda
Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete


Levinek nagyon boldog szülinapot!!!
Kép

Most csak ennyi, Dani felébredt...

Kép
Kép
mókuska
 
 


Móni: gratula kis születésnaposnak:):) a torta szenzációs :)
Mókuska tök jó azt hiszem benézünk akkor a héten hátha :):):) egy friss a két szerelmemről :):):):)

Kép

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok! :)

Remélem mindenki jól van!

Nika :)
Gergő nagyon ügyes, Benedekhez képest főleg, mert én meg sem tudom mondani, hogy kb. mikor tehette meg az első önálló lépését, talán 1 év körül, de nem biztos! :oops: Benedek nagyon lusta fiú ezen a téren! :lol:

GAbi :)
Remélem, hogy Eszterke már jobban van, és a szemével sem lesz semmi komoly gond! Ha pedig a műtétre kerülne a sor, a pároddal úgy is el tudjátok majd dönteni, hogy mi lesz a legjobb a számára! Egyébként nagyon aranyos a képeken! NAgyon ügyes, és gondolom minden lében egy kanál! :lol: :lol: :lol:

Móni :)
NAgyon király a torta! Tetszik nekem is! Hol lehet ilyen tortákat kapni?
Levinek pedig :
Kép

Szuzy :)
Itt is megköszönöm a kedvességed, hogy segítettél megoldani egy karácsonyi ajándékötletet! :lol: Neked Szilárd mennyit alszik napközben?

Pussza most megyek, de majd később még megpróbálok jönni!

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Sziasztok!

Dina! Nagyon szivesen tettem. Szilárd változó, hogy mennyit alszik. Attól is függ mikor ébred reggel. Általában 1,5-3 órát.

Csajok! Ma teljesen kibuktam, tiszta ideg vagyok. Így most többet nem is írok, már megint az egészségemmel van valami gond....

Szióka mindenkinek

Kép
szuzy
 
 


Sziasztok!


Móni!


Levinek nagyon boldog szülinapot.

Kép
Vendég
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?