Új privát üzeneted érkezett!

[quote="gabella"]6 írta:gabella0 kép az még jó, vagy már túl sok lenne belőlünk?

Nyugodtan küldd, elfér!
kofa
 
 


[quote="viera"]D írta:vierae mondom, ne sokat bajlódj vele, mert nekem így is annyira tetszik!!!

Megpróbáltam, amit tudtam, de a haja most kicsit kék :-(
Az eredmény fent van a galériában a fekete-fehér mellett.
kofa
 
 


Sziasztok,

Örülök, hogy jól sikerült a tali. :P Képekből érzem, mennyien voltak ott és milyen jó hangulaton, nem csodálkoznék, hogy jól aludtak a babák visszaúton. :)
Biztos más lehet most ide írni mint régebben, már jól ismeritek személyesen egymást, ismeritek az arcokat, a hangokat stb.
Minden baba/gyerek nagyon aranyos. Mamik is szépek. Igen, papik is.

Mi szombaton iskolai rendezvényen voltunk. Pedig mi is Moszkva téren átautóztunk, gondoltam rátok. Csak tovább mentünk… :?
Ott is nagyon szuper volt, volt színdarab, japán tánc, japán dob (Taiko), magyar néptánc stb. Énekeltek japán-magyar dalokat, nagyon ügyesek voltak. :P Igazgató Úr is énekelt a színpadon egyedül gitározva, ő nagyon szereti énekelni, sőt ír a saját dalokat is. Délután tanteremben rendeztek sok bemutatót, volt a fogyatékos életről bemutatása, a gyurma animáció, kézfestés, Karaoke ...stb. Kevinnek legjobban tetszett japán dob. Szinte csontverőig éreztünk a hangját. Már fél szívem teljesen fordult visszamehessek tanítani, de fél szívem picit szomorú, hogy Kevintől messze kell állni a napközben. :(
Itt látható a rendezvényről, ez publikus :P :
http://www.bpjpschool.hu/gyouji/07/0711/gyo0711.htm

Ja, ha valakinek érdekel, itt látható mi iskolánkat egy TV műsoron ( kb 4:20 körül kezdődik) Régi műsor, akkor én még dolgoztam a pocaklakó nélkül:
http://video.hirado.hu/videok/hirado/20 ... 12_100.wmv

Veráska, Gabella: Nagyon ügyesek vagytok, szép munkát csináltok. Nekem egyáltalán nincs rajz képességem, jöhettek hozzánk is festeni! :)

Wawel: Remélem, sikerülni fog a családi ház vásárlása. :) Ez nagyon jó! Mi is gondolunk költözést, talán jövő nyárra. Sajnos itt környéken nem tudunk családi házat venni, lehetetlen árak vannak számunkra, célozunk mi Budakeszire. Jó lenne egy kertes ház, vagy kertes lakás, az is jó. Nekünk lényeg, hogy saját kertünk legyen. Mi is már sokat nézelődtünk, keresünk a lehetőséget.

Ákosbenianya: Nagyon szép a lányod. :P Nekem álom, ilyen lányom lenne.

Ma voltunk ismét játszóházban. Ebéd húsgombóc leves és tejbegríz volt, amit Kevin most először evett. Ma jobban evett mint múltkor, de fele kaja maradt. Az szokás, maradékot anyukák esznek, de én nem tudok tejbegrízt, tejberizst sem enni, talán tíz éve ettem csak egy kanalat, ez nem megy nekem. Pedig szeretem tejet, grízgombóc levest is imádom, rizsét pláné, de együttesen furcsa az íze.

Szép estét Mindenkinek!
♪♪♪♪b(^o^)d ♪♪♪♪
Vendég
 

 
 

Tjuca, Kofa!
Megnéztem a fotót Noémiről, a fekete-fehér tényleg jobb!!! A másik is majdnem fekete-fehér. :lol:

Én most teszem fel a képeket, de nagyon lassú. Létezik ez? Azt írja, hogy galéria elem adminisztráció. Közben az albumom már megvan, de oda meg azt írja, hogy nincs feltöltve kép, tegyek bele. De hát tettem!!! :shock: :cry:

Erika

Kép
viera
 
 


Sziasztok,

sikerült befejeznem a képek feltöltését, most már egy sem hiányzik :) !
Közben Marcival voltam sétálni és meglátogattam a nagyszüleimet a kórházban, azért akadt el a feltöltés.

Most megyek, nézünk vmi jó kis filmet Istivel :P !

Mindenkinek szép estét!!!

Eni
marcy
 
 


Jaj, hát közben kész lettem vele!! :lol: :D
Megy ez nekem.

Bocsika, de többnyire az én kölkeceim vannak rajta.
Közben megnéztem a többiek albumait is. Ti rengeteget fotóztatok. Hogy tudtatok ennyit kattingatni? És én eközben mit csináltam? (Ezt magamtól kérdezem)

Gab!
Úristen 60 kép?! Csak ámulok és bámulok... :shock:

Erika

Kép
viera
 
 


Sziasztok!
Nagyon köszönjük a köszöntéseket, nagyon aranyosak vagytok!!!
A képek nagyon jók, Gab, köszi a vonatosat!!! :lol:

Lányok, segitsetek! Most bőgtem szét a fejem.
Be kellett mennem a munkahelyemre és mire hazajöttem(apa volt a gyerekekkel) Blani LEVÁGTA a vadi új méregdrága fodrász baba haját!!!!!!!!
Robi sik ideg lett, a kiscsaj meg vigyrogva azzal fogadott mikor beléptem az ajtón, hogy levágtam anya a baba haját!!!!!!Büszkén!!!!
Most mondjátok meg mit kell ilyenkor csinálni? sirógörcsöt kaptam, szegény anyukám ezért gürizett 2 hónapig, hogy igazi hajú, hosszú loknis hajú fejet vehessen, erre ez a büdös kölök levágja, mert neki úgy tetszik!!15 centit levágott!!!!!!
Az övé, azt csinál vele amit akar. De most bőgtem egyet apa vállán, hogy én még meg sem fésültem!!!Tiszta hülyeség, nem akart ő rosszat, tök természetesnek vette és csak nézett hogy idegrohamot kaptam miatta. Apa meg azt mondta ezek a gebnerációs problémák, nekünk semmink sem volt gyerekkorunkben, nekik meg már természetesek a 10 ezer forintos ajándékok. Mi valahol belül magunknak is vásárlunk nekik. Azt mondta ap, ha a Beni a távirányitós autóját tenné tönkre agyonütné, de ezen csak röhögni tud, mert nem hatja meg a randa szájú bebefej!!!azért orditott egy sort a gyerekkel. De még csak azt sem mondhatom, hogy nem becsüli, mert becsüli, számára szebbé tette. Hiába magyaráztam, hogy ennyi erővel megvehette volna anyu a műanyag vállig érő egyenes hajút is,ő ezt nem tudta nem érti. A francért nem vágta le a sok gagyi kinai babája haját? Ja, persze mert ez a fodrász baba. De megbeszéltük tegnap amikor meg akarta mosni, hogy amig apa el ne olvassa az angol szöveget rajta, hogy mit lehet vele csinálni, addig csak fésüli. Fene a gyerek k. nagy öntudatát, már bánom, hogy nem törtük le nagy szigorral anno.Hogy meg sem lérdezte szabad-e, hogy mit szól apa hozzá!!!!!!
Gyerekek fogtam a kezemben a gyönyörű levágott loknikat amiket kiguberáltam a kukából és bőgtem. Dühömben legszibesebben levágtam volna a gyerek haját cserébe, bosszúból. Tiszta hülység nem? De én most teljesen kész vagyok, ki vagyok borulva, és nem tudom szülőként mi a helyes. Azt mondtam neki 15 cm, 15 hét mindenféle megvonás, nuku télapó és nuku karácsony. Na, ezt úgysem birom ki, de rendesen dühöt és haragot érzek. Ugyanakkor az övé, ki is vájhatná a szemét ha akarja, az övé, azt csinál vele amit akar. De úgy, de úgy bánt a dolog, azt sem tudom, hogy mondjam el szegény anyunak. Kisirja a szemét ő is. Jajj, lányok tisztára ki vagyok!!!!!!

benianya
ákosbenianya
 
 


Feltöltések: igen, lassú. A tipikus otthoni internetkapcsolat olyan, hogy LEtölteni gyorsan, FELtölteni lassan lehet vele (a különbség 8-16-szoros!). Az egyetlen lehetőség, hogy a képeket feltöltés előtt átméretezitek: sem monitorra, sem 10x15 cm-es papírképre nem kell 1600x1200-nál nagyobb méret (ez 2 megapixel). Sajnos a fényképezőgép-gyártók marketingversenye a könnyen számszerűsíthető, ám értelmetlen felbontásnövelés felé ment el. Ha fényképezőgépet vesztek, soha ne azt nézzétek, milyen felbontású (túl kicsit úgysem lehet kapni vagy öt éve)! Kivétel persze a nagyméretű nyomtatott kép (A4 és felette), de oda meg a kommersz gépek képminősége ("nagy felbontás" ide vagy oda) nem elégséges.
kofa
 
 


Hali.

Sorozatot hallok, mert ugye nem nézem, mert írok.

Bénianyu, sajnálom a történteket, ahogy olvastam, a képernyő nem is dühtől, hanem a tehetetlenségtől sütött.
Végül ahogy írtad, ő kapta, az övé. Ha azt szokta meg, hogy amit kapott, az kizárólagos tulajdon, akkor nem nagyon tudsz mit tenni, mert akkor az eddigi (szerintem nagyon szuper) elveidet rombolod le.
Megmondani az ajándékozónak...na én titkolnám egy ideig, de TE tudod.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

A héten csak néha tudok benézni, kaptam meló, így azt csinálom ezerrel.
A délelőttünk is elment ma, az Ikeában találkoztunk pár régi babanetessel, így holnap dupla erőbedobással kell melóznom... Pedig nem kényelmes hosszú ideig ülni a gépnél, babszika méltatlankodva rugdos.

A képeket megnéztem, nagyon jók! :)
Köszönjük a sok fotót, nagyon tetszik a Kofa-féle kép rólunk, meg az a kép, amit Gabella férje csinált hármunkról. Még nincs is ilyen családi fotónk, úgy örülök neki, ki is tettem a monitorra háttérnek.
A többi babóról is készültek nagyon jól elkapott képek, egy párszor végignéztem őket, jó volt gyönyörködni bennük.

Meteor, már korábban is akartam kérdezni, hogy nem találtatok véletlenül a babapihenőben egy piros kord nadrágot? Most már tuti, hogy elhagytuk, itthon nincs, és emlékszem, hogy bevittem a szobába, rá akartam adni Julcsira, de nagyon meleg volt, így a kanapén hagytam, még látszik is pár képen... Vagy esetleg meg tudnád kérdezni a babapihenősöket, hogy nem találták-e meg rend rakás közben? Nagyon bírtam azt a gatyóját, jó kis bélelt volt, ötülnék, ha előkerülni.

Ex, felkelrült a Petivel közös fotónk is, az egyiket kihagytam volna, amelyiken épp nyúlok Peti után. Sikerül olyan béna fejet vágnom, hogy száz kilós bálnának nézek ki rajta... Vagy lehet, hogy tényleg az is vagyok. :?

Benianyu, én is boldog szülinapot kívánok Blaninak!
Hú, még olvasni is rossz volt, amit utoljára írtál... Tényleg nehéz szitu, elhiszem, hogy iszonyatosan bántott a dolog, hogy nem sokáig maradt épen a szülinapi ajándék. Csak egyet tudsz tenni, arra gondolni, hogy Blani ezt nem ellened tette, nem bántani akart vele, még kicsi, gyerek, játszott vele, nem gondolta végig, hogyha levágja a haját, az bizony egy játék fejen nem nő újra. Kérlek, próbálj erre gondolni, neked is jobb, ha túl leszel rajta, és az sem jó, ha emiatt haragot érzel Blani iránt.

Gabella, jó volt olvasni, hogy ilyen mosolygósnak látsz. :) Szerintem egyébként ez a társaság itt alapvetőleg vidám kis banda, ezért is jó ide jönni, olvasni, írni. A férjednek még egyszer köszi a családi fotónkat. :)
Spongya Bob tök jó lett, ügyes vagy! Julcsinak van egy ilyen kis figurája, és én tök sokáig nem tudtam, hogy ő Spongya Bob, míg egyik szombat délelőtt meg nem láttam a tv-ben a mesét. Így nálunk Spongya Bob egy ideig Sajti Misi néven futott, én először annak kereszteltem el a figurát. :)

Veráska, nagyon szépek lettek a képek! Csak ámultam, milyen tutikat festettetek a falra! Én is szeretnék majd festeni, miután teljesen berendezzük a gyerekszobát. Biztos lesznek majd kérdéseim ezzel kapcsolatban, pl. hogy rajzolod fel a körvonalakat, valami sablon alapján, vagy szabad kézzel egy kisebb képről?

Bocsi, hogy nem reagálok mindenkinek, de kidőltem a mai naptól, így lépek szunyálni.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Jaj, Benianyu!

Borzasztóan sajnálom, de gondolj arra, hogy ez csak egy tárgy. Tudom, drága volt stb... De szegény Blani meg, gondolom csak néz ki a kis fejéből, hogy akkor most hogy is van ez?! Az enyém és még sem azt csinálok vele, amit akarok?
Ne büntesd azt a lányt! Ülj le vele és szépen magyarázd el neki, hogy ez most neked (és a nagyinak) is mennyire rosszul esik stb...

Reni
Kép
prenata
 
 


Gabi!
Holnap citromos muffint sütök!!!! :wink: Remélem papír nélkül nem ragad bele a muffinsütőbe! Még nem próbáltam!
És kipróbálok egy új receptet: brokkolis-paradicsomos tésztával töltött csirkét. Majd beszámolok, hogy milyen lett!

Viera!
Köszi a receptet!

Reni
Kép
prenata
 
 


Reni! Kend ki olajjal a formát, akkor szinte biztos, hogy nem ragad bele!

Jól hangzik az új kaja recept! Én csak simán töltöttkáposztát főzök, már nagyon rákészültem! (Kedvenc kajám!)

Viera! Azért van ennyi kép, mert én ráparancsoltam apára még itthon, hogy ha ő annyira elhatározta, hogy úgyse fog senkivel beszélgetni, mert nem ismer senkit, akkor hát fényképezzen sokat. Belátta, hogy a kedvemért mentünk, nem nyavajoghat, mert azzal elrontja a hangulatomat, és inkább fotózott. Azért picit beszélgetett is, ennek örülök!

Benianya. Jaj, szegénykém! Annyira átérzem a helyzetet! Okosat nem tudok mondani, csak megnyugtatlak, én nem simán bőgtem volna, hanem leordítom a gyerek fejét. Viszont ha belegondolok, mi is ilyenek voltunk. A sok utánzat baba után kaptunk (majdnem) igazi Barbiet, és mért is ne, annak vágtuk le a haját, meg filctollal kifesetettük a szemét... Válligérő azért maradt a baba haja? Azért mondd el neki, hogy többet mostmár ne vágjon belőle, mert akkor már nem tud vele mit kezdeni, nem lehet felcsavarni, összekötni, meg semmit, és akkor többet nem tud vele mit játszani. És csak nyugi! Jobb ötletem nincs.

A képeket mindenkinek nagyon szívesen, vannak még, majd holnap apa a laktanyában felrakja, csak muszáj volt párat mutatnom, ilyen kis mániás mutogatós vagyok! 8)

Spongyás dícséreteket is köszi, tök jó, hogy elsőre is egész tűrhetően sikerült!

Na megyek, nézegetek még azóta felrakott képeket.

Pusszanat!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gabi!

Tényleg tök jó a spongyás kép. Én meg sem mernék ilyet kockáztatni. Főleg nem a falra! :lol:

Benianyu!

Hát amikor olvastam az este amit írtál... :shock:
Azért nem is írtam rá semmit, mert hirtelen nem tudtam. Szal én is azt mondom, amit Gabi. Tuti nem dicsértem volna meg érte! És sajnos abban is élen járok, hogy meg sem gondolom amiket mondok, hanem csak szidom és szidom. Torkom szakadtából. Mármint amikor hasonlót csinál. Pl. vadiúj autónak rögtön letörik a visszapillantója, vagy a kereke kitörik. DE Ő NEM IS NYÚLT HOZZÁ!!!
Ilyenkor egy időre elvesszük tőle, meg kijelentjük, hogy semmit nem kap soha többet, nem becsüli meg, stb. De egy pár nap múlva úgyis higgad a helyzet.
Ezt már sajna nem lehet visszacsinálni.
Na, most azért haragudni fogsz lehet, de leírom, hogy amikor olvastam, szegénykém te épp sírdogáltál én meg majdnem hogy nevettem egy jót. Egyszerűen az egész történet olyan mesébe illő volt, olyan tündérkés, mittudomén és a végén egy ilyen csattanó! Hát ez is csak a mesében van.
Ne hari!!!!!

Erika

Kép
viera
 
 


Fú, milyen érdekes képet találtam!

Ősz-tavasz-tél egyben!
Kép

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Viera!
Hát télleg jó pofonvágottazÉLET!!!!!
BELELÓGOTT A KEZEM A BILIBE, AZ BIZTOS. ááááááááááááááá. Még most is sirva fakadok.
Igazából az eszemmel tudom, hogy legyinteni kell rá, ő soha, de soha nem tett még rosszat, még sohasem rosszalkodott,nem bántott senkit, nem árulkodott, nem volt rossindulaú soha- most is jót akart. Nem mérte fel, hogy milyen következményei vannak, arra meg nem gondolt, hogy ez majd nem tetszik nekünk. DE!!!azért akadtam ki, mert arra tanitjuk mindig, hogy gondoljon végig mindent mielőtt cselekszik, figyeljen oda arra amit csinál. Ez olyan kis meggondolatlan, hirtelen elhatározásból cselekvés volt, az értékét meg honnan is tudhatná. Elmondtam neki, hogy értem én, hogy neki igy jobban tetszik, nem is haragszom ezért, de azért igen, hogy miért nem kérdezte meg mit szólunk hozzá, ezt tervezi stb. Meg mondtam neki, hogy olyan mintha a szivembe döftek volna egy kést, olyan rosszul esett.Mert ez visszafordithatatlan. És emlékezzen, hogy a mamaánál ott van anya egyetlen babája, tök jó állapotban, mégő is azzal játszik ott, mert én vigyáztam rá, megbecsültem stb.....
De már megvan a megoldás: felelősségre, megbecsülésre nevelés jön: saját szoba takaritás, álandó feladatok:virá
glocsolás, szemétlevitel bevezetése. Keményen, és nincs olyna, hogy most úgy kivánok túró rudit. Megtanitjuk beosztani a pénzt, ő is számol velünk, bevonjuk a döntésekbe. Pl. tej és felvágott kell, de ennyi pénz van, akkor sajtra már nem futja, azt majd legközelebb veszünk-és nem felvágottas, sajtos kenyeret visz, hanem 2 napig felvágottasat, 2 napig sima sajtosat-valami ilyesmit találtunk ki apával.
Nem bántottam szavakkal sem, de elmondtam neki mennyire fáj a szivem a baba miatt. És hogy sajnálom a hosszú haját, amit ő mg ki sem fésült, ezért gondolta azt hogy csak kicsit vágott a végéből, mert fürtösen kunkorodott, aztán mikor lemérettem vele, akkor derült ki, hogy 15 cm. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
:cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Lányok, nagyon köszi az együttérzést, a tanácsokat!!Nagyon arik vagytok!
Ezen a hülye kis dolgon én most annyira megzakkantam, hogy csuda. Egyszerűen képtelen vagyok túllépni rajta. Az eszemmel tudom mit kell gondolni, hogy kell viselkedni, de az érzelmeim háborognak, nem tudok a szivemnek parancsolni, ahányszor ránézet a babafejre elbőgöm magam.
Nekem többet jelentett ez a baba, mint a ygereknek. Micsoda hülyeség!!!!Komolyan úgy érzem, mintha megcsonkitottak volna. Megszakad a szivem, úgy, de úgy sajnálom. Teljesen visszaregreáltam gyerekbe!!!!!!!!Agyrém!

Méz! küldtem prvit más-jogi esetek ügyben. :roll:

benianya
ákosbenianya
 
 


Gab!Ez tényleg nagyon jó kép!!!!!!Mi mindent produkál a természet!!!!!!!
Még egy méhecske hiányzik a nyarat idézve. :wink:

benianya
ákosbenianya
 
 


Múltkor az elszakított vadi új táska ügyében is írta valaki, hogy ez csak egy tárgy! És ez igaz, bár tényleg nagyon bosszantó!

Mennem kell, indulunk a boltba.

Nagyon letaknyosodtam, zöld truyti bejátszik... Vacakul vagyok. Remélem, a gyerekdoki ír nekem is valami gyógyit, mert a körzetihez nem vagyok képes sorban állni! Most az egész falu hozzá jár, mert a másik körzeti sajnos hirtelen meghalt...

Küldjetek már hozzánk egy jó kis háziorvost! Tényleg szükség lenne rá!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Benia, írtam választ!

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Semmi pörgés? Mikor szoktatok aktívan csevegni? Vagy erre csak nekem van (lenne) igényem ???

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Benianya: Nagyon sajnálom a történteket :( . Én nem is tudom mit lépnék ez ügyben, de a lányok nagyon jó tanácsokat adtak. Blani okos kislány, meg fogja érteni, hogy ez neked fáj és legközelebb gondolkodni fog mielőtt dönt. Szerintem az a legnagyobb bünti neki, hogy téged sírni lát.

Gabella: Nagyon érdekes ez a kép. Te is szépen rajzolsz! Irtó jól sikerült! :P

Nagyon irigylem a szánkózó családokat!!! Itt híre sincs a télnek :? .

Na, megyek megnézem alszik-e még a kis betegem. Most hörg-hurutja van. Félelmetesen köhög. :(


nancsa
 
 


Nancsa! Jobbulást Zolónak!

(Nekem van egy ismerősöm, aki Kazincbarcikáról származik! Katonai szakközépbe járt, Szabadszálláson ismertem meg, 5 és fél éves fia van, most Debrecenben katonáskodik...)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Ja, és boldog hófordulót is a nagyfiúnak!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Múltkor láttam Bálint kisbaba fotóját, most mutatok én is nektek mini Mesit meg mini Lackót!

Kép Pici Mes pár napos
Kép Pici Lac 1 hónapos
Kép Pici Mes 1 hónapos

(Na, milyen, ugyanaz a ruha, ülőke, játék, csak a gyerek másik! :wink: )

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Hopp, Mesi kimondottan kicsi lett!
Kép

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Nahát! Ha nem írod eszembe se jutott volna a hóforduló :oops: . Köszike! :P

Nekem is van egy debreceni katonaismerősöm, de ő előtte egerben szolgált.

Mutatok én is icike-picike-Zolikát :D :

Kép

Kép


nancsa
 
 


Jaj, de régen is voltak ilyen pindurkák a babáink!!!!

Gabi!
Meske és Lackó nagyon egyforma volt picinek!!!

Egy adag citromos muffin megsül, de nem szabad papír nélkül sütni, mert csak sérülten tudtam a nagy részét kiszedni. Legközelebb kevesebb cukorral sütöm, mert nekem egy kicsit édes, de amúgy fini. Kár, hogy én csak megkóstolhattam, de majd a férjem!!!!! :lol:

Reni
Kép
prenata
 
 


Gab!!! Gyógyulj meg!!!!! :lol:
Nagyon ügyi vagy!!!
Szerinted ferde falra is lehet festeni? A sok gyurmaragasztó(Blani alkotásai) néhol leszedték a festéket is, nem ártana takarás. Én fára gondoltam.Mivel festetted? Mivel rajzoltad elő?
Nagyon édesek a minimanók, teljesen hasonlitanak,főleg szemileg mostani önmagukra!!!!!

Nancsa! Köszi az együttérzést, rám fér ám még.
Zoló is édi volt picinek is!!!
Boldog hófordulót és gyógymanókat nektek!!!!! :lol:

Fiús anyákok!!!S.O.S. segitség!!!!

Most voltunk 15 hós oltáson, minden oké volt, alig sirt. Jön az alsó bal kettese.
79 cm és 10400 g.

DE!!!!!LE VAN TAPADVA A KUKIJA ÉS SOK ALATTA A FELGYÜLEMLETT FaGGYÚ.
2 hét múlva vissza kell menni és:
-„ felszabaditjuk azt a területet”-közölte a tapasztalatai és embersége miatt nagyon szeretett doki bácsink.
-Mivel, csak úgy vagy valami eszközzel?
-„Minimális eszközös hazsnálattal, steril körülmények között.”
Kijöttem mert sokan voltak. Épp kijött a védőnőnk s, gyorsan odatrappoltam hozzá és megkérdeztem mi a csudát jelent ez. Azt mondta egy vékony kis szonda segítségével körben felfejti a letapadt bőrt(na én mát itt rosszul lettem) és kiszedi a faggyút. És ne aggódjak, mert ez sokkal jobb, mint ha kórházba kéne vinni, vérvétel, altatás, 1 napos hercehurca a kórházban.
-„Miért ez kiváltja az műtétet?-kérdeztem.
-Igen, mondta,és sokkal jobb, humánusabb és egyáltalán nem szokott vele gond lenni, 1-2 esetben tapadt csak vissza, azt is könnyen felhúzta utána újra fájdalom nélkül. :shock:

Volt ott egy szintén 15 vagy 18 hós fiúcska anyukája és odajött, hogy valóban tök jó, és nekik annyi faggyú jött ki és azóta sokkal jobb, és tényleg nem fájt, 2 napig volt neki kellemetlen, Tetrán kenőcsel kente.

Lányok, segitsetek, kinek mi volt a tapasztalata, kinek csináltak ilyet?Emlékszem volt ez már téma, bocs akit feltartok ezzel, csak nagyon szeretném tudni mi a jobb megoldás az anyákok szerint.
:roll:

benianya
ákosbenianya
 
 


Benianyu!

Van valami kenöcs, amitővel ha kened, szépen visszahúzható lesz, állítólag. Ezt még Marcy írta!!!!!!

Nekünk anno dokinéni felrántotta 6 hósan, de rosszul, így kb. 1-2 hónapra a férjem felfejtetet fürdés közben, mert nekünk is tele volt faggyúval. Volt nagy ordítás. Két napig minden pelenkázásnál visszahúztam kamillateával átmostam. Két este kamillatában fürdött a gyerek. Nagyon csúnya amikor visszahúzzák, de 2-3 nap alatt rendbejön. Ne ijedj meg. Itt egy másik fórumon olvastam, hogy a körömvirágkenöccsel kenegették felhúzás után. Biztos jó lehet. Én mindenféle sérülésnél, pl. beveri a fejét, seb lesz, kivérzik stb. körömvirágot használok!

Reni
Kép
prenata
 
 


És ha már nosztalgiázunk:

Peti 10 percesen:
Kép

1hetesen:
Kép

Reni
Kép
prenata
 
 


Marcy!!!!!!Segits kuki ügyben!!! :cry: :cry: :cry: :cry: :?

benianya
ákosbenianya
 
 


Hali.

Viera, amit tegnap írtam, azt én is csak Bénianyunak szántam. Egyébként én is iszonyatosan hirtelen haragú vagyok, szóval én is szidok elég erőteljesen. :(

Gabella, tényleg nagyon érdekes a kép. Habár a nyarat hiányolja Bénianyu, itt ép süt a nap! :o
Vigyázz magadra, gyógyulj meg mielőbb. Én ma Petit levittem a dokihoz, de egyelőre csak a torka piros, semmi egyéb tünete nincs. Felirattam neki a meningo elleni oltást is, a legolcsóbbat írta fel a dokink. Nálunk öcsém van lebetegedve jobban, reggel lázas is volt, épp most indult el a körzetihez.
Ja, Spongyabob nekem is bejön. :)
Hallod, félelmetes, hogy az egyhónapos kori arcocskája sem a fiadnak sem a lányodnak nem változott számottevően!

Bénianyu, amit írtál, az nagyon jó ötlet. Mármint hogy a gazdálkodásba is bevonjátok! Én mindig ámultan hallgattam az osztálytársaimat, hogy lövésük sincs, mi mennyibe kerül. Nálunk sosem volt olyan, hogy ne tudtuk volna, hogy milyen számla jött, és mennyit kell fizetni...
Na, nálatok is jön az alsó kettes fog, csak a bal. Úgy látszik, most ez a módi. :)
Na a múltkor nem reagáltam rá, de ha már szóba hoztad: szóval nálunk HÁROM éves korig nem macerálják a kukit, legalábbis a mi dokink nem. Egyévesen próbálta hátrahúzni, akkor mondta, hogy van egy minimális fitymaszűkülete, azóta nem volt kukivizit. De ha megyünk a jövő héten, majd rákérdezek biztos, ami ziher, és elmondom, hogy mit reagált. Ettől függetlenül tényleg nem csinál semmit, ő inkább elküld a megfelelő helyre. Van egy ismerősöm, ők voltak ilyen műtéten, és az sem volt rosszabb.
(Na meg bevallom, egy nem beszélő gyereknél lövésem sem lenne, hogy most ezért sír-e vagy azért, talán később jobb ezen túlesni, ha legalább elgagyogja, hogy itt vagy ott kellemetlen. De ez az én szubjektív véleményem.)

Veráska, nálatok is jó lett a gyerekszoba. Nálunk ilyenre nincs lehetőség, nincs szabad falfelület. :?

Nancsa, Zolónak is mielőbbi javulást!
Látom, mosolybaba volt törpekorában a fiad.

Csak a nosztalgia végett egy kb. félnapos Petiről készült fotó.
Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Benianya,
épp én írtam nem is olyan rég , hogy nálunk hogy történt. Szóval, minden egyes vizsgálatkor (nem jártunk túl sűrűn ) a dokinéni mindig ránézett a kukijára is, kicsit meghuzogatta, meddig is lehet. Mindig azt mondta, Márknak nagyon szűk, ezért fürdéskor óvatosan húzzuk vissza (amennyid enged, ne erőszakosan), és kenegessük körömvirágkrémmel. (Persze annyira, mint ő, mi sose mertük huzogatni) Egy éves kora óta kenegetjük, és kb egy hete volt a nagy áttörés, most már teljesen előbújik a makkja. Szóval a körömvirágkrém tényleg jó. A begyűlt faggyúról azonban nem tudok nyilatkozni.

A babát tényleg sajnálom, néha én még a párommal is kerülök hasonló helyzetbe, mert ő is ilyen hübelebalázs. Azt is én írtam a múltkor, hogy ezek csak tárgyak, az ember sokkal többet ér. Szerintem, ha még maradt haja, és Blaninak így tényleg jobban tetszik, akkor hagyni kell, játszon vele így. Inkább azt kéne elkerülni, hogy 2 nap múlva azt mondja, ez már tönkrement, nekem nem kell, nem játszom vele. Mert az az igazi nem megbecsülés. (na ezt jól megmondtam) Szóval ha így szereti, és így játszik vele, akkor végül is nincs gond. Gondolj csak bele, hányszor van, hogy mi is kapunk valamit (ha már a felesleges kari ajándékokról is volt szó), ami nem épp a mi izlésünknek megfelelő, mondjuk egy váza, ruha, stb, de egy kis átalakítással már sokkal kedvelhetőbb. Sajnos a szülők (én is :twisted: ) gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a gyereküknek olyat vesznek, amit igazából ők szerettek volna gyerekként, vagy épp ha most lennének gyerekek, akkor ilyenre vágynának. Lehet, hogy a kicsi izlése más, és ilyenkor a felnőtt megsértődik. Sokszor tapasztaltam ezt az üzletünkben pl amikor iskolatáskát, vagy egyéb cuccot vesznek. Ráadásul, még a kreativitását is letörheted azzal, ha most nagyon ráripakodsz.
Mindazonáltal tényleg meg kell tanulni, hogy a tárgyakat becsüljük meg (én nagy gyűjtögető vagyok, mert sajnálom a tárgyakat kidobni, mintha lelkük lenne). Az is nagyon jó ötlet, hogy megtanítjátok a pénz értékére. Erről nem is olyan rég mesélt egy barátom egy sztorit, milyen is az, amikor a gyerek nem is tudja, mennyi mondjuk 10 000 Ft. Ha kiváncsiak vagytok a történetre, akkor majd leírom.
Kicsit hosszú lettem. Összegezve, megértem a csalódottságot, én is majd fel szoktam robbanni, ha valami értelmetlenül megy tönkre. És mégis, nem szabad, hogy a harag legyen az útmutató. :)

Gabi, nagyon jó a spongyabob! Ügyi :)

amandi
 
 


Sziasztok!

Látom, nosztalgiázós kedvetekben vagytok!
Hát, akkor tessék!! :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép

Pusz!
Andy

Kép
oriandy
 
 


Jaj, de jó, hogy hoztatok minis képeket!

Zoló nagyon édi vigyori volt már akkor is!

Dani meg nekem csak az utolsón hasonlít mostani önmagára, bár picinek egész husi volt!

Reni Petije nem semmi, ő se volt még szöszke picinek!

Ex Petijéből viszont nem sok látszik, de neki is az alap arcvonásai már megvoltak!

Nagyon édesek egytől egyig!

Kukactémához nem tudok hozzászólni, Lackó már 5 éves, és neki sose rántották, kanalazták, műtötték, semmi. Nem erőltették, mostanra jött el, hogy lazán vissza lehet húzni.

Na, megyek, mert Meske ébredt, de még írok majd pár sort!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Na még bírja egy picit.

Lackót vittem vissza dokihoz, és nem mondtam ám el neki, hogy elhagytuk a gyógyszert, de így is azt mondta, sokat javult, nem kell már neki gyógyszer, de infralámpázni kell esténként, és hétfőn mehet oviba. Juhé!

Én taknyos vagyok, neocitranozok reggel-este, meg akkor én is használom majd a lámpát, ártani nem árt.

Hát, így állunk. Most viszont tényleg felébredt Mes, úgyhogy már ennyi voltam.

Úgy sajnálom, hogy a többiek inkább este írnak, de nekem akkor már nincs erőm, inkább a nappali alvásidőben, meg házimunka fázisai között be-be kukkantok, írok is. Szóval elmosogatok, benézek. Aztán felrakom a kaját, megint benézek. Közbe csinálok ezt azt, ne higgyétek, hogy egész nap itt ülök!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Na mentem, pusszanat!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gab!
Még délután írtam nekem az msn-en. Amikor úgy el voltál keseredve, hogy senki nem beszélget veled.

Este jövök, mindenkinek írok.
Úszni vagyunk és 5-kor jön az orvos Noémihez. Megint tiszta trutyi a csajom.

Sziasztok.

Erika

Kép
viera
 
 


Era! Köszi, kedves tőled! Láttam, hogy írtál, véletlen úgy maradt a gép, ahogy elmentünk dokihoz.

Meghívtam ide közénk a szomszédasszonyomat, írjatok neki valami kedveset!

Szia Klári, láttam, olvastad már, amit írtam! Gyerekek jól vannak?

Mi most megyünk enni...

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Andi!

Blani nem feltétlenül érzi a kétheti gürcöt, viszont, most biztos nagyon elkeseredett/megijedt. Egy fodrászbaba, az kérem fodrászbaba, és bizony azt Blani is megtanulta, hogy ennek nem nől ki a haja, és nyírni csak módjával lehet. De azért ez még nem a vég... :wink: én hugit fodrászoltam meg, anyu meg hetekig rejtegette a művem... egy babámat is megnyírtam, és el kellett fogadjam a következményt. A bodorítást generációk a nagyapám fején sajátították el a fonással és sminkkel együtt. A béke Nobel kevés lenne neki. :lol: :lol: :lol: Szóval Blani tanult tegnap, most azért békítsétek meg. :wink:

Amúgy ízlés haha jó téma. Kinga annyira csaj, kalap, karkötő (hajgumim), nyaklánc, rajta vagy máson (ha mást nem az úszószemüvegem a nyakába rakja, felveszi a bikinifelsőm stb.), percekig billeg a tükör előtt... :lol: kedvence a köldökpiercing, és a festett lábköröm (akár idegenekhez odamászott nyáron, és megtapizta, én meg alig bírta egy-egy ékszertől elhúzni), esetleg kövecskékkel. Tyű meg ha, meg óhhhh. Na most aki látott már engem, az tudja, hogy nem vagyok az a nagyvilági dáma. Külön egyéniség, más természettel. Mindezzel együtt csak a fiús játékok érdeklik, és keményen verekszik, ami ugye egy dámához nem igazán illik. 8) Most, hogy látta másnak a hajában a gumit, neki is kellett vennem, mert a sajátjaimat kellett beleszerkesztenem a szöszi hajába.

Gab!

A telefons képe nagyon szuper. :lol: Várom a többit... :lol:

tjuca
 
 


Andi!

Ja és még tényleg annyit, hogy ez az ő ajándéka, fodrászbaba, tehát evidens a lányod cselekedete. Hülye hasonlat, de a Te gyertyafényes vacsidon sem mondja azt Blnai, hogy a francba neg sem kóstoltam a desszertet, meg nem szagoltam a virágot, mert el kellett húznom aludni. Tehát a játékkal ő játszott irreverzibilis módon, de számára tetsző, és rendeltetésnek megfelelő játékot, mert ugye egy fodrászbaba pont erre való, tehát jogosan nem jogos a büntetés szerintem.

Kinga minden keményfedeles könyvet eltépett, lehámozta a fóliát. Persze bánt, mert a tesónak nem maradt, de egy ideje pár könyvet megmentettem, és most kezdem odaadni, hogy már tud nagylányosan lapozni. Elfogadtam, hogy ő a könyvekben kisebb korában nagyobb élvezetet lelt tépkedés szempontból, mint olvasásiból. és akkor már nem volt szívem elkunyizni, meg elzárni tőle ezeket, mert ráadásul így jó hosszasan nézegette és kommentálta mindet. Ugyan mindig megjegyeztem, hogy azért nem lehet látni, mert eltépte, és nem lesz helyette másik, de nem éltem meg krízisként. Többen mondjuk rosszalták, de nyilván nem a Larousse enciklopédiával játszott.

És van abban igazság, hogy nekünk nem volt ennyi mindenünk, éppen ezért mi is limitálunk. És Blaninál is a kreativitást lehet abba az irányba terelni, hogy a babáinak varrjon rucit, kössön stb. Mi is rengeteget kreáltunk...csak rongy kell hozzá, mert egyszer pl. anyu egyik blúzából szabtam az egyik szoknyát, na ott azért elbeszélgettünk, hogy hol van a kreativitás és a vandalizmus közti határ. :-)

Na nem írok többet, próbálj megnyugodni! :wink:

tjuca
 
 


Nancsa! Most nézem csak, Emőke később lett barcikai, előtte még Mezőcsáton laktak, ott járt általánosba.

Juca! Remélem, apánk nem felejti itthon a képeket, és akkkor holnap fel tudja tölteni.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Ja, Lackó is széthámozott egy halom leporellót. Némelyiket megmentettem, némelyiet le tudtam celluxozni, laponként egy részét, sok viszont szakadtan vagy darabokban van meg. Mesi már más, ő csak nézeget, és véletlen szakad csak, ha össze-vissza akarja hajtogatni. Az öcsém már ilyen idősen igazi vékonylapos könyveket nézegetett teljesen hibátlanul, na tőle nem örököltünk könyvet, mert hülyén jött volna ki, hogy ő vigyázott rá (még a mieink is megvan néhány), aztán Lackó meg mindent szétszaggat...

Kinga nagyon cukker lehet, ahogy illeg a tükör előtt! Mesi is egy kis szarka, az anyja meg minimális ékszer használó, így ha jön pl. a hugom, folyton leszedi a gyűrűit, ha nála vagyunk, akkor meg tele van aggatva a lány nyakláncokkal, hajcsatokkal, ilyesmi. Már előre félek a körömlakkos és rúzsos akcióktól! :? :shock: :wink:

Na m entem is, megjött apa! Nyelvvizsga után még dolgozni volt... Szegénykém.

Pusszanat mindenkinek!!!!!!!!!!!!!!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy jól sikerült a talitok!!!

Mi megvagyunk, csak az építkezés (mint minden építkezés) drágább és tovább tart a tervezettnél, és próbáljuk ezeket a lukakat betömködni - egyelőre kevés sikerrel :-(

Fizikailag jól vagyok, jövő héten megyek dokihoz ellenőrzésre, és szerintem februárra megkapjuk a start-engedélyt majd, de nem akarom elkiabálni. A műtét után nagyon keveset véreztem csak, érzésre minden rendben van, de majd meglátom, mit mond a hozzáértő.

Amúgy meg mindig történik valami - pl. teljesen leeresztő autókerék a belvárosban, úgy jöttek utánam Misi és apja mentőkommandóként, töksötétben cseréltünk kereket... Aztán letört egy darab az egyik fogamból, fogorvoshoz kellett mennem, de már túl vagyok azon is, viszont még fogkőteleníteni is akar a néni.
De ami ezeknél sokkal rosszabb, megtámadta két kutya a miénket, és elég komoly sérüléseket szerzett annak ellenére, hogy próbáltam lerugdosni róla a támadókat, meg visítottam, mint egy sziréna, hogy jöjjön a kutyák gazdája, és segítsen - végül ő oldotta meg a helyzetet, ő be tudta kergetni a kutyákat a kertjükbe, de addigra már megmarták több helyen Bogát :-( Szegény öreg kutyánknak ez már a harmadik altatásos műtétje volt a 2,5 év alatt, mióta velünk van :cry: :cry: :cry: :cry: Nagyon féltem, hogy baja lesz, de egyelőre szépen gyógyul. Ja, és persze a kutyák gazdája még az orvosi számlát sem akarja kifizetni, pedig nem kétfillér volt... Talán annyi szerencsénk van, hogy ismeri az állatorvost, hátha az el tudja intézni a dolgot vele. Jó lenne, mert egyrészt hiányzik a pénz, másrészt meg talán ha kifizetik, akkor ez elég indok lesz ahhoz, hogy megcsináltassák a kerítésüket, hogy ne ugorhassanak ki a kutyáik az utcára. Ráadásul a nagyobbik egy rotweiler. A mi kis keverék blökink meg nincs 10 kg sem... Persze hogy ő húzta a rövidebbet, pedig meg is adta magát - épp a hasán levő tépett seb volt a legveszélyesebb.
Na, ez most kicsit hosszú lett, de nekem nagyon ijesztő volt, és félek, hogy még lesz belőle gond. Nem akarok összeveszni velük, mert ugye a csomó állatunkat nem akarom veszélyeztetni, de jó lenne, ha meg tudnák és meg is akarnák oldani, hogy ne kóvályogjanak a kutyáik ellenőrizetlenül az utcán.

Benianya!
Megértem a letörtségedet, én is nagyon szoktam vigyázni a tárgyakra, szerintem jó ötlet Blaninak a dolgok értékének megtanítása.
Talán még pici is volt ahhoz, hogy ezt értékelje, vagy esetleg nem az ő lelki típusának való a fodrászbaba.

Nagyon édik a pici kori képek!!!
Andy! Danit tutti nem ismertem volna meg a babaképe alapján!

Mindenkinek puszi,
Kata

Kép
wkata
 
 


Na akkor egy egyhónapos kép, itt talán jobban látszik a gyerek. :)

Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Rengeteget írtatok, nem tudom mindent elolvasni, majd csak szép sorjában.

Reni:

Milyen muffinsütőd van? Nekem szilikonos. Csak azért kérdezem, mert én is sütöttem már benne, abba nem kell sem papír, semmi. Én is péntekre tervezet a citromosat, de nekem jó volt így édesen. :D

Benia:
Amikor Zorán kb. egyéves volt, akkor neki is állandóan be volt gyulladva a kukija vége. Akkor mindig azt mondta gyerekorvos, hogy kamilla, semmi egyéb. De mi ezzel nem értük be. Van egy urológus ismerősünk, oda elvittük. Felhúzta neki, és dugig volt trutyival. Persze fájt a Zoránnak, de Béla vitte, úgyhogy én nem is láttam. Azt mondta, hogy aznap pisilések fognak fájni, fog sírni, főleg azelsőnél. Nekünk Bactroban kenőccsel kellett kenegetni, ez nagyon jó gyull.gátló is. Kérdezz rá! Utána pedig óvatosan minden fürdés után kellett húzogatni. ARra azonban figyelmeztetett, hogy ne sokat babráljunk a kukijával, ezt pillanatok alatt kell, mert megduzzadhat a makkja és akkor nem lehet rá visszahúzni a bőrt. Hát persze, hogy így jártunk. Telcsi rögtön az urológusnak, azt mondta, hogy na, most ne gondoljunk arra, hogy a mi gyerekünk, fogjuk meg a kis makkját, három ujjal, tehát csípjük össze, vagy szorítsuk össze, vagy hogy írjam és akkor visszapattan eredeti állapotára. Így is történt. Azóta nem is volt semmi baj. Talán egyszer kellett visszamennünk. Mert a Béla ha már egy kicsit is látja, hogy le van egy pici helyen tapadva, akkor rögtön viszi. Bár a doki azt mondta, hogy ilyen pici tapadásokkal (1 mm kb.) nem kell vinni.
Azt mondják, hogy két év alatt hozzá sem kell nyúlni, kivéve az ilyen gyulladásos eseteket, amiben nekünk is részünk volt.
Míg ez ki nem derült addig pisimintákat kellett vennünk, kamillázni, stb. de soha nem javult.
Szóval szerintem vidd el urológushoz.
Azóta én a Bactroban kenőcsöt mindenre használom. Ha egy picit fáj a kukija vége, mondjuk csípi valami, akkor rögtön bekenem és már nem is fáj. Körömbenövésre kiváló. Este bekenem, reggelre semmi nem fáj. Gyulladásgátló, de ezt már írtam. Én semmi másra nem cserélném fel.

Még annyit akartam neked írni, hogy Zorci kapott tavaly szülinapjára egy óriási terepjárót, távirányítósat. Hát volt nagy öröm. Elkezdtük kibontani. Én. Ezek az autók hozzá vannak drótozva mindig a dobozhoz. Na, mondom majd én kibontom és már töltjük is az aksit, mehet terepre autózni vele. Szerinted az ollóval mit vágtam el? Nem a drótokat a dobozon, hanem az autó antennáját, ami valahogy odakavarodott. De legalább öt darab kis antenna miszlik lett belőle. Na, volt is nagy csetepaté nálunk is. De apa valahogy összeforrasztotta az antennát és jó lett.
Szerencsére ezen tudtunk segíteni.

Csajok szép sorjában majd írogatok mindenkinek, csak visszaolvasok.

Rólunk annyit, hogy Noémi megint benyalt valami vírusos nyavalyát. Volt orvos, nem kapott semmi gyógyit, vírusra nem lehet. Pénteken újra megnézi. Viszont most sokkal rosszabb állapotban van, mint egy hete a mandulagyulladással.
Nem eszik, és 15 percenként szívomaz orrát.
A mai adag kajája: reggel 180 ml Sinlac, kettőkor 180 ml sinlac, este egy vajaskenyér, nagy nehezen, mindenféle trükkökkel, most megint 180 ml tápszer. Tehát ma semmi főzi, gyümi, szilárd kaja, csak a tápi. Dokibá szerint nem baj. Hát legyen igaza! :(

Erika

Kép
viera
 
 


Halihó!

Még élünk ám, csak nagy tisztogatásban vagyok, így minden erőmmel arra koncentrálok! A gépen teszek rendet, vagyis kiírom a képeket CD-re, nehogy valami vírus tönkretegye őket!!
Így találtam rá erre is:

Marcika és Dani (annó)

Ez pedig ma este fürcsi elött készült:

Dani! Van kaka???

Na, majd még jövök!

Pusszantás!
Andy

Kép
oriandy
 
 


Lányok, most fejeztem be a képek feltöltését. Nézzétek meg, ha lesz időtök! :-) :wink: Jó éjt Mindenkinek!
Vendég
 


Na, most megint elakadtam egy kicsit.
Lementettem a képeket magamnak az albumokból.
Amit én fényképeztem, az oké, jó méretű.
Viszont amit más, az olyan pici, hogy hiába nagyítom, így nagyon rossz minőségű, nézhetetlen.
Mit lehet ezzel csinálni.
Egyedül az lett a jó méret, amit Kofa készített Noémiről az a portré szerű.
Tud valaki segíteni?

Erika

Kép
viera
 
 


Egy 2006. kari kép Noémiről:

Kép

Egy másik csak úgy:

Kép

Erika

Kép
viera
 
 


Viera, hát nem bizti, de nekem ez vált be: szóval, ha rákatt a képre, akkor bejön a kép, felette egy szürke sor, és afelett egy halványabb szürke sáv (dátum, tulajdonos, méret). És itt a méretet állítsd át a legnagyobbra, bejön ebben a méretben a kép, és így mentsd le.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?