Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Csak gyorsan bejelentkezek, hogy 1-2 napig ritkábban leszek. Bence bárányhimlős lett :evil: Ráadásul taknya-nyála egyben, köhög,nyűgös.....

Eszteke!
A hétem nem tudunk felmenni. :cry:

Puszi mindenkinek, de Bence nagyon nyűgös....

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok lányok!

Nincs ám semmi gond itthon, csak gép elé nem jutok sajnos. Ha van szabad pillanatom, akkor gyorsan kaját dobok össze, vagy valami házimunkát csinálok.
Most délután próbáltam ledőlni a kisasszonnyal, de persze, ilyenkor nem alszik többet fél óránál, nehogy pihizzem. Szóval, elmaradt az alvásom is.
Éjszaka is 3 órát aludtunk, fél 4-ig nem akart aludni, aztán fél 7-kor kelt enni. Utána még aludtunk 3 órát, de iszonyatosan kevés ez így.
Tegnap napközben szépen aludt, csak ugyebár napközben az ember halad a dolgokkal... főztem, takarítottam, Dani csapért rohangált, mert persze, mikor menjen tönkre?!
De nem panaszkodhatom, mert egy angyal a bébi! Általában 3 óránként eszik, közben vagy alszik (napközben), vagy nézelődik, és néha nyüszög egy kicsit.
Most épp 1 órát aludt (de közben folyton felsírt), és most már látom, jár keze-lába.

Lányok, a babátok Nektek is ilyen nyugtalanul aludt? Van, hogy 1-1,5 óra után 10 percenként felsír, aztán alszik tovább!

Szóval hál' Istennek semmi különös nincs nálunk, jól vagyunk, csak kicsit fáradtan. Tegnap este már majd' szétesett a fejem, muszáj voltam gyógyszert bevenni, biztos a fáradtságtól.
De nem panaszkodhatom egy pillanatig sem!!!

Lányok, már annyira hiányoztok! Remélem, azért nem felejtetek el, hogy ritkábban tudok jönni!
Csak így néha még olvasni sem tudok, azt sem tudom, kivel mi történik. De bízom benne, hogy egyenesbe lendülünk hamarosan, és gyakrabban tudok jönni.

Olyan aranyosak vagytok, hogy így hiányoltok ám, Erzsike, Neked pedig sok puszi a felajánlott ismételt segítségért!

Jucikám, szedem ám az Alfa-t, nagyon köszönöm Neked! Meglátjuk, mit eredményez.
Egyelőre majdhogynem csak anyatejet kap, de már annyit eszik, minden etetésnél majdnem 100-akat, meg 120-akat. Akad, hogy sajnos nem elég már erre a tejem, és pótolnom kell neki, de napjában általában max csak 1x!
Azért hátha segít a homeós bogyó, hogy több tejcsi legyen.

Én is megkaptam ám ezt a mailt a kislányról! Szívfacsaró, én is akarok küldeni egy kis pénzt nekik, igaz, nem sokat, mert nehezen telik mindenre, de annyira megesett a szívem rajtuk. Biztos vagyok benne, hogy ez igaz. Nagyon szép kislány, és olyan jó volna segíteni rajtuk.

Évikém, gyönyörűek a fotók! Azta, ilyen hóban jártatok?! De irigykedem!!!

Lányok, én nem is írok többet, mert nem igazán vagyok képben, de az biztos, hogy rengeteget gondolok Rátok!!!

KépKép
titi_27
 
 


Timikém, gyors gyógyulást a kicsi Bencének!!! Remélem, gyorsan meggyógyul, hogy tudjunk menni hozzátok 2 hét múlva!!!

KépKép
titi_27
 
 

 
 

Néhány újabb kép...

Így alszom a szüleim ágyában:

Kép

Kép

Papa ölében:

Kép

KépKép
titi_27
 
 


Verzsike!


NAGYON BOLDOG NEVNAPOT KIVANOK NEKED!!

Balimama!

Annyira jok a kepek,ezer eve nem is lattam ilyen havas tajat. Es latszik hogy mennyire jol ereztetek magatokat!

Koda!
Jobbulast Bencusnak! Szegenykem! Kitol kaphatta el?

Titi!

Olyan edes Kicsibebid! Nyugtalan alvas miatt ne aggodj,normalis! Nem tudom emlekszel-e ra,de anno en kikoltoztettem Mishalt a nappaliba mert annyit mozgott,nyoszorgott stb ejszaka,hogy nem tudtam aludni tole. Gonosz anya,mi? :lol: :evil:

Kicsi!

Jaj,szegeny...megyek en is majd a bankba,nem felejtem el szegenykemet!

Tobbieknek puszi jar!

ELtunok egy kicsit ,majd jovok ha sikerult az atkoltozes. Bar ugy megyunk hogy sok minden nincs kesz es majd ugy csinaltatom meg hogy mar ott lakunk.

Millio puszi mindenkinek es vigyazzatok nagyon magatokra es babokra!
Eszter te meg a Gumimacidra!
momo35
 
 


Hello Lányok!!

VERZSIKE ! SOK BOLDOG NÉVNAPOT!!!!!!!

Koda, vigyem le a cuccot én? Marci nélkül a héten le tudok szaladni, mert Robi szabadságon van!!! Jobbulást nektek!!!!

Éva , jók a képek nagyon! Mekkora hóember!!

Titi nagyon aranyos Alexandra!Szerintem hasonlít rád. Nyugi nekem se volt időm semmire!

Többieknek puszi, jó éjt

KépKép
eszterke80
 
 


Sziasztok!

Már 2x tűnik el a kisregényem, mert véletlen entereztem a kapkodás miatt. Most nagyon dühös lettem :twisted: :twisted:

Verzsike, Virág! :D :D
BOLDOG NÉNAPOT KÍVÁNOK!!!

Mára csak ennyi (szemét számítógép), holnap jövök bővebben. Van mit mesélnem.
Ja, és Mikulásbuli nagyon tetszik. Mi is megyünk remélem!
Puszi:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Virag!

NAGYON BOLDOG NEVNAPOT KIVANOK!


SARANAK KIVANOK NAGYON BOLDOG SZULINAPOT,KIVANOM,HOGY BOLDOGSAG,SZERETET VEGYE KORUL EGESZ ELETEN AT!

Nem akarja orias betuvel irni.
Csak beneztem mert nem tudtam aludni,de mar Mishal fel is kelt.

Szep napot nektek lanyok!
momo35
 
 


Virág!

Boldog névnapot neked is!

Sára!
Isten éltessen első szülinapodon!!

Titi!
Most a közeli képen látom csak, hogy Szandi mennyire hasonlít rád!

Ági, fő szervezőnk!
Akkor hol és mikor lesz a Mikulás buli? MIt kell vinni? Süti, üdítő?

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Jó reggelt!

Juci: iwiw-en olvastam az üzenőfalat, tegnap, így hallottam már a kicsilányról...:(

Valahol olvastam, hogy a tv-t ez nem nagyon érdekelte:(
Erre néztem tegnap mik mentek..szomorú, hogy egy ilyen hírnek/ esetnek nincs helye...

Sára: nagyon-nagyon boldog első születésnapot kívánok
neked!

Kép

Kép
sziszike1000
 
 


KICSI SÁRA !

NAGYON- NAGYON BOLDOG 1. SZÜLINAPOT KVÁNUNK NEKED, ERŐBEN EGÉSZSÉGBEN, FELHŐTLEN ÖRÖMTELI GYERMEKÉVEKBEN!

KRISTÓF ÉS MAMÁJA


Kép

Zita
KépKép
fidoli
 
 


Sziasztok!

Sárának szeretnék én is nagyon boldog 1. születésnapot kívánni!!!
Kép

Mesi,
aranyos vagy, de én nem vagyok fő szervező. Én intézem a Mikit és a krampuszt majd. :D :wink: (a miki ruha miatt valamikor össze kellene futnunk...Vagy add oda Jucinak, ha találkoztok!!)
A helyszín szerintem legyen amit Zsuzsa írt, mindenkinek az tetszik jobban.
Süti és ücsi szerintem is jó ötlet. A legjobb az lenne, ha mindenki hozna egy liter ücsit és egy kis sütit. Így nem kell szervezni azt sem, hogy ki mit hoz.
Mi újság a férjeddel? Nagyon kiváncsi vagyok ám, hogy hányadán álltok most. Írsz nekem privit?

Zsuzsa,
intéznéd akkor a helyet?? Le kellene foglalni akkor dec 9.-re.
Mi a helyzet amúgy otthon?

Titi,
Livike is meg-meg ébred éjszaka és nyöszörög vagy felsír és utána alszik tovább békésen... Biztos valami rosszat álmondnak, vagy ki tudja, lehet, hogy kényelmetlen nekik egy pózban aludni.
Édesek a képek a kicsi lányodról, olyan szépséges!!! :)

Koda,
gyors gyógyulást Bencédnek!! Sok pötty jött ki rajta?

Juci,
kellenél!!!
Van pár ruci amit meg kellene nézned Dudinak. Meg a kicsi rucik is össze vannak ám készítve Titinek.
Azon kívül a kiskádat is visszaadnám (és nagy-nagy köszönet érte, hálás vagyok nagyon), mert kaptunk egy olyat amibe nem kell fogni Mancit. Ezzel kicsit könnyebben vagyunk.. :roll:

Lányok,
van egy kedves ismerősöm aki szervez olyat, hogy babák különböző élethelyzetben való "életmentése", égésnél, fulladásnál... egyéb helyzetekben mit kell csinálni. Sajnos nem olcsó, igy most én se tudom bevállalni karácsony előtt, viszont szerintem nagyon jó lehet, késöbb biztosan elmegyek.
A kis csoportos előadás ára (+ cd): kb 14.000 Ha bárkit érdekel szóljatok!

Momo,
nem válaszoltál az írásomra!!! Nagyon szeretnénk, ha arra a 2 órácskára elhoznád magatokat Mikulásozni!!!???

Éva,
nagyon irigykedek a havazásra!!! Olyan szépek a képek, nem semmi mekkora hó volt fenn!!!
Hogy állunk? Closty? Mikor kell drukkolnunk?

Eszter,
jó volt dumcsizni tegnap :)

Köszönöm a tanácsokat kaki ügyben :D Tegnap a drágám bepótolta a 3 napi elmaradt kakit, és 4-szer varázsolt a pelusba :oops: :lol:

Na megyek reggelizek valamit. Már fél 6 óta fenn vagyunk. Persze ő most csicsikál édesen, csak hajnalba nem akart!!! :twisted:

Puszi mindenkinek!
Ági
csné
 
 


Sziasztok!

Csné
Jó ha mindenkinek jó a helyszín akkor próbáljuk lefoglalni. Mesi elvállalta, hogy holnap bemegy és elintézi , mert kb 200m-re van tőlük. Remélhetőleg még szabad dec 9-én. Ha nem akkor rögtön szólunk, mert nézni kell máshol.
Oké mindenki hoz valami rágcsit vagy sütit és 1l innivalót, szerintem is bőven elég.
De jó hogy Livike kicsit megkönnyebbült.

Oné

Nagyon Bolsog Első Születésnapot Kívánunk Sárának!
Tudom milyen bosszantó, hogy elszállt amit írtál már én is jártam így. Lényeg, hogy jöttél. Azért nagyon kíváncsi vagyok mi volt az ovis bálon.

Momo
Máris költöztök, vagy valamiről lemaradtam?
Remélem szakítassz 2 óra hosszát arra hogy ti is mikulásozzatok egyet. Bizom benne, hogy eljöttök, most már nem szabad nem eljönni, és ennyi kikapcsolódás nektek is jár.

Koda
Hol szedte össze a bárányhimlőt Bencus? Szegénykém, sok pöttye van, hogy viseli?Marci volt már?
Jaj nem irigyellek, most egy jó ideig be lesztek zárva a lakásba.Most nem írom, hogy gyógyuljatok meg hamar mert ez ebben az esetben ha minden jól megy is legalább 2-3 hét. Kitartást!

Kicsi
Aranyos vagy hogy felkaroltad ezt a kislányt., és megosztottad velünk is. Én úgy gondolom, hogy mindenki segíteni fog a tőle tehető módon.

Titi
Jaj de örülök, hogy nincsen semmi baj, csak simán összefolynak a napok. Sajnos ez még egy kis ideig így lesz. A nyugtalan alvás szerintem is normális, nekem is fel fel sírtak és nyöszörögtek, majd elmúlik ez is.
Még nem is írtam, hogy le a kalappal előtted, hogy egyedül bevállalsz egy Miskolci utat ilyen hamar. Mondjuk mi is mentünk (négyen)anyáékhoz elég hamar de egyedül nem mertem volna bevállalni.

Magunkról azért nem írok, mert nincs mit. Itthon van néha normális néha nem, totál változó. Olyan mint egy változó korban évő nő.
Nekem a türelmem fogytán, és egyre jobban hajlok a külön élet felé.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Nagyon várjuk már a 9ét.:)

Nagyon furi, nem eszem se kevesebbet se többet és fogyok...bár a szopik száma csökkent...lehet evvel van összefüggésben.
Már csak napi 2 van, s nem fejegetek mellette.

Megcsináltam a lenti rumli szobát-egész jó lett.
Vettünk egy szekrényt oda, ahova betudtam végre pakolni és nagyon megörültem, amikor felfedeztem a sok mostanra hordható cuccokat.:)
Bencének 2overállt is találtam!

Most lógtam fel írni nektek, de már kiabálnak utánnam, mennem kell.

Puszi.

Kép
sziszike1000
 
 


Drága Virág, már megint elfelejtettem, hogy Te is Erzsébet vagy! :cry:

Nagyon boldog névnapot kívánok!!!!

Kicsi Sára!
Isten éltessen az első születésnapodon! Legyél egész életedben nagyon boldog!

Kép

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok lányok!
Csak egy gyors bejelentkezés: 6-ra megyek UH-ra tüszőnézőbe!
Elég kalandosan alakult! Balázs beteg, apa Záhonyban van, Lilla csak este jön haza és a világ másik végére kell mennem! :cry:
Húzom magamal a beteg gyereket és még az se biztos, hogy meg tudják tőle csinálni az UH-ot.

Éva

Kép
balimama
 
 


Hello Lányok!

Végre újra itthon, kicsit sietősek a napjaink azóta....

Kicsi,
Szívbemarkoló a film és köszi, hogy felhívtad a figyelmünket erre a Kicsilányra. Nagyon-nagyon átérzem a helyzetüket. Van egy barátnőm az Ő Kisfia neuroblasthomás (daganat egy formája) és nekik is van egy alapítványuk a SOMA Alapítvány. A Kissrác most szerencsére jól van, és bizakodhatnak, neki csontvelőátültetése volt... Ilyenkor adok hálát az Úrnak, hogy Kristóf "csak" hypotóniás és lassabban megy a mozgásfejődése.

Koda,
JOBBULÁST A KICSI BENCÉNEK!!!!!!!! ÉS REMÉLEM MARCI NEM KAPJA EL!!!!!!

Eszterke,
CSak mi 2en voltunk NAgyiéknál, Apa dolgozott. De most újra együtt vagyunk :lol: :lol: :lol: Kristóf 3 hétig cumizott , amióta megtalálta az ujját azóta a "cumi"
Tanulással hogy álsz? VAgy már vizsgáztál???

Virág,
merre vagy???????

Éva,
Sok sikert az uh-n. MAjd mesélj! ÉS szuperek a képek, jól éreztétek MAgatokat, ugye????

Ági,
Örülök, hogy Livike (alias MAnci-ez nagyon tetszik nekem) produkált. Kristóf is ritkán kakil és jó kis bogyósat. Próbálok több gyümit adni neki, de hiába...

MOmo,
Igen tessék Mishalt hozni Mikulásozni! Sok-sok erőt, kitartást a költözéshez.

Titi,
hogy mennyire hasonlít Rád a Kicsilány!!!!!!!Légzésfigyelő azóta nem riasztott???

Verzsike,
Elutaztatok?

Eszter,
TE se írtál még ma... Ugye minden ok????

ZSuzsa,
Férfiklimax is van , lehet hogy ez van neki????? :roll:

Sziszike,
Mire nem jó egy pakolás??? Felfedezünk rég elfelejtett cuccokat... :lol: :lol: Én is járok 7vgente úszni, muszája gerincem miatt, ha még akarunk Kistesó(ka)t. :lol: :lol: :lol:



NEm tudom mi van, de Kristóf 7 helyett már 2 . napja fél 9-kor kel, és így minden csúszik. NA nem panaszképpen írom,csak szokatlan, hogy 3 alvás helyett 2 van.

Zita
KépKép
fidoli
 
 


Sziasztok:)

Minden kis és nagy ünnepeltünknek nagyon sok boldogságot, finom tortát kívánok :)

Köszi a jókínvánságokat barihimlő ügyben. Messze van még a vége, a pöttyök csak most kezdenek kijönni....rengeteg van Bencuson. A legeslegtöbb a hajas fejbőrőn. Itt harminc után abba hagytam a számolgatást.....De van a pofiján, hasán, cicijén, lábán, pöciján, szóval mindenhol....meg sem tudom számolni.
Marcitól kapta el, ő meg az oviból hozta haza. Hogy miért nem írtam, hogy Marci barihimlős? Mert mi sem tudtuk..... 1 hete kijött rajta kb. 10 db ici-pici kiütés, ami olyan volt, mint egy vízhólyag, utána meg bepörkösödtött. Kb. 1-2 milisek voltak.De azt hittünk, csak evett valamit. Annyira picik voltak, hogy alig lehetett észrevenni. Csak ha simogattam, akkor éreztem a rücsiket. De tegnap őt is megnézte a dokinéni, és mondta, hogy ez bizony bárányhimlő, csak mivel Marci be lett oltva, ilyen észrevétlenül jött ki rajta. Bezzeg Bencén.....ő nem volt még beoltva. Úgyhogy most várjuk a gyógyulást. Nagyon nyűgös, mert közben meg is van fázva. Tele van a nózija, köhög, de rettenetesen hurutosan. Még ölben sincs el.....

Eszterke!
Ti már voltatok himlősek? Ha igen, nagyon örülnék, hameglátogatnál minket!

Többiektől elnézést, de már ezt is alig van időm leírni!

Puszi!

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak gyorsan írom mi volt az UH-on (este írok mindenkinek!!!):
Jobb oldalon egy 14 és egy 19 mm-es, a bal oldalon pedig egy 15 és egy 20 mm-es tüsző van!
Az egyik csak megérik majd! Csütörtök reggel megyek a következő UH-ra!

Éva

Kép
balimama
 
 


GYöngyi,
Téged kihagytalak , bocsi. Hogy van a Kisünnepelt? Volt babazsúrja? Tanulás még mindig orrvérzésig??

Koda,
Kitartást NEked, mást nem is tudok mondani.... Szegény BEncus!!!!! Kristóf is köhögött jó hurutusan, nekünk Rhinatiolt, meg Spiropent-et írt fel a doki. Hatásos volt, mert felszakadt neki...

Éva,
ez jóóóóóóóó hír!!!!!!!!!!!! HAjrá!!!!! :lol: :lol: :lol:

Zita
KépKép
fidoli
 
 


ADJ VÉRT ÉS MENTS MEG HÁROM ÉLETET!”

SEGÍTSÜNK EGYÜTT!
A Mini-Manó Babacentrum üzletvezetője vagyok.
A segítségeteket szeretném kérni.
2007. október 7.-én véradáson voltam és ez elgondolkodtatott, hogy hogyan is tudnék segíteni.

A Mini-Manó Babacentrummal karöltve Mikulás-napi véradást szeretnék szervezni.
A Mini-Manó Babacentrum udvarán kialakított külön helyiségben az Országos Vérellátó Szolgálat szakemberei segítségével kerül sor, a véradásra melynek során steril vérvételi zsákba, egyszer használatos tű segítségével 4,5 deciliter vért vesznek le, és egy keveset a vizsgálathoz mintacsövekbe.
A véradás 20 percet vesz igénybe, adatfelvétellel és kivizsgálással együtt. Ezen idő alatt a legkisebbek találkozhatnak a Mikulással, aki apró meglepetéssel várja őket, ezzel téve kellemesebbé a várakozás perceit számukra.

Első alkalommal 2007. december 13.-án 10:00 és 15:00-óra között kerül megrendezésre a véradás, azonban hangsúlyozni szeretném, hogy célom, nem egy egyszeri véradás megszervezése és lebonyolítása, hanem rendszeres, évente többször megismételhető ”hagyományt” szeretnék ezzel teremteni.
Pl.:gyermeknap,húsvét

A véradás előtt étkezz és fogyassz sok folyadékot.
SAJNOS a szoptatás ideje alatt és ezt követően megegyező idő intervallumban nem adhatsz vért.
Személyi igazolványodat,TAJ kártyádat feltétlenül hozd magaddal!

Várjuk a jelentkezéseiteket!

A felkészülés érdekében részvételi szándékaitokat, kérjük az alábbi elérhetőségek valamelyikén jelezzétek:
e-mailen minimano@minimano.hu címen vagy
személyesen Mini-Manó Babacentrumban
1149 Budapest, Nagy Lajos Király útja 112. szám alatt

Köszönettel: Görög László

brimo
 
 


Sziasztok!

Köszönjük, Sára nevében is a sok jó kívánságot és köszöntést. Hihetetlen, hogy elszaladt ez az egy év. A szülinapi bulit még vasárnap megtartottuk,mert hétközben nem mindenki ér rá.
Csak szűk családi körben ünnepeltünk, de jövőre szeretnék neki nagy zsúrt rendezni, úgyhogy készüljetek!!!

A szombeti ovis bál jól sikerült. A lányok a szüleimmel voltak, itthon. Nem volt gond az altatással, igaz mielőtt elmentünk volna megszoptattam a Sárát. Egyszer felébredt, és keresett, de kapott egy kis innivalót, és megnyugodott. Fél 3-ra értünk haza, de jól éreztük magunkat. Még a párom is, ami meglepő, mert nem szokta szeretni az ilyen bulikat. jó volt a műsör, sokat tancoltunk, és még a tombolán is nyertünk.
Persze korán keltettek a lányok, és kezdtük szervezni a bulit.

Koda!
Szegény Bence. Nem fogod elhinni,de a mi ovinkban is bárányhimlő járvány van. A Rezi eddig még nem kapta el, remélem már nem is fogja. Tudom egyszer úgy is át kell esni rajta, de jobb lenne még ha várna egy két évet. Én is inkább a Sára miatt aggódok mindig.
Még nem is írtam, hogy nagyon ügyes vagy. Annyira tetszenek a dolgok, főleg a kis csizmák. Mindenkinek külön!

Éva!
Nagyon drukkolok!

Kicsi!
Én is olvastam a történetet. Annyira szomorú. Olyan jó, hogy vannak még rendes emberek, akik segítenek. Megpróbálok én is.
Ja, és van egy csomó kupakom, mert már lassan fél éve gyűjtöm.

Te is elég ritkán írsz mostanában. Hogy haladtok?

Momo!
Már költözködsz? Akkor remélem láthatunk a Mikulás bulin. Annyi kikapcsolódás nektek is jár!


Fidoli!
Még mindig tanulok, igaz egy nap jó ha 1 órát sikerül. Úgy szaladnak a napok. A Sára is kevesebbet alszik,így több figyelmet igényel.
Úgy próbálok rendet is tartani a lakásban, de egyre nehezebben megy. Még ablakot is akarok mosni az ünnepek előtt. Na mindegy majd a vizsga után :lol:

Többiektől bocsi, ma csak puszi jár nekik, na meg néhány kép nektek a szülinapról.
Puuuuuuszi:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Kép A torta...

Kép Buli van!!!

Kép Így köszöntem meg az ajándékot a körinek.

Kép Így kell táncolni?


Variációk torta evésre

Kép

Kép egyedül

Kép kézzel

Kép

Kép Húúú...de finom volt!!!!!!

Kép

Kép
oné
 
 


Persze pont a lényeg maradt le. Annyira édes volt, ahogy még a tányért is megnyalta. Egy csomó képet csináltam róla. Persze a végefelé már csak az tetszett neki, hogy mindenki őt figyeli, és nevet rajta.


Kép

Kép

Kép
oné
 
 


Ha még nem unjátok:

Kép Ez a kép ma készült

Kép A mamival, és a papival

Kép Juci ezt neked küldöm, a copak miatt

Na mára elköszönök. Sok puszi:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok!

Beszéltem a bölcsis játszóházzal.

Sajnos vasárnapra nem lehet lefoglalni, így előzetesen lefoglaltam
dec.8-a szombat 10-12 órára.

Az ára: 800 Ft/gyerek lesz, és piros terítőkkel megterítenek, valamint készítenek ki tányért és poharakat.

Az viszont a kérés, hogy a 6 év feletti gyerekekért a szülőknek kell vállalni a felelősséget, hogy nem tesznek kárt a játékokban ( :twisted: ) Gondolom, ezzel nem lesz probléma, így bevállaltam.

Tudom, hogy 9-ét beszéltük meg, így ha leszavazzátok, akkor ez még lemondható, csak azért foglaltam le, hogy ha mégis jó lenne, ne vigyék el az időpontot az orrunk elől.

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesi,
köszönjük, hogy intézted! :)
Természetes, hogy a nagyokért vállaljuk a felelelősséget. De szerintem a kicsikért is (ilyen hülyeséget!)
Nem hiszem el, hogy nagy nehezen minden sikerülne és akkor a napot lövik ki!!! :evil: :evil: :evil: :evil:

Nekem mindegy az időpont, nem tudom, hogy azoknak, akiknek nem volt jó, esetleg meg tudják-e oldani valahogy?!?! Ha nem akkor mást kell keresnünk, úgyhogy SOS várjuk a válaszokat!

Puszi,
Ági

Mikiruhát elküldöd Jucival?
csné
 
 


GYöngyi,

Nagyon-nagyon édes a SZÜLINAPOS SÁRA!!! Hogy milyen huncut!! Milyen tortája volt? Ez nekem még dilemma, de asszem túrótortát fogok csinálni/venni még nem tudom.

MEsi,
Nekünk nem jó sajnos a szombat, mert egy alapítvány (mozgássérültekkel foglalkozó) szülinapi összejövetelére megyünk. Tudom, hogy nem lehet olyan időpontot találni ami mindenkinek jó. Ez van.
Azért remélem Ti nagyon jól fogjátok érezni MAgatokat, és egyszercsak összejön, hogy személyesen is megismerjelek BEnneteket!

Hahó Többiek merre vagytok??????

Zita
KépKép
fidoli
 
 


Sziasztok!

Oné
Nagyon köszönjük a képeket!:)
Szuper kis szülinapi buli lehetett. Sára nekem olyan sokat nőtt változott.

Mesi
Mi már beszéltünk telefonon, de azért leírom ide is. Nekünk is jó a szombat. Remélem sokaknak jó a szombat is.
Köszi hogy utánnajártál.:)
Holnap torna 9-re ott vagyok nálatok.

Fidoli
De sajnálom, hogy nem jó nektek a szombat.
Egyébként még ne éld beke magad, hogy nem jön össze a buli. lehet hogy sokaknak nem jó az időpont, így mégis marad a vasárnap.

Csné
Amilyen helyeket te találtál az lefoglalható vasárnapra is? Utánna tudnál nézni nehogy úgy járjunk, hogy azt sem lehet és megint újat kell keresni és kicsúszunk az időből.

Koda
Ó szegény Bencus,hogy ennyi pöttye van. Nézd a jó részét még olyan kicsi, hogy tuti nem vakarja el és így nem lesz heg.
Marci így hogy be lett oltva és elkapta a bárányhimlőt védett lett végleg, megkérdezted a dokitól?
Kitartást neked !

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok lányok!

Csak gyors életjel adásra jöttem!

Sajnos nekünk nem jó a 8-a, akkor jövök haza Miskolcról, de csak délután. :( Nagyon sajnálom, pedig jó lett volna látni titeket!
A fene egye meg, hogy nem volt máskorra hely! :(

Hát, nálunk a helyzet alvásügyileg még mindig nem javult, sőt. Ma reggel 7-ig fent volt a kisasszony, egészen este 11-től. Közben folyton sírdogál, hogy még enne, aztán nem evett csak 40-50 grammokat, mindezt 2 óránként, és azt is 1 óráig szívta ki. Reggel 7-től próbálok én is aludni, de olyan éberen, nyüszögve alszik (és persze nem a kiságyban hanem mellettem), hogy nem tudok egyszerűen kikapcsolni és aludni.
Szóval, lassan non-stop fent vagyok, és kezdem nehezen viselni. Tegnap még aludtam éjszaka 3 órát, azelőtt 2-t, de most ez a nem alvás...
Napközben alszik elég jókat idekint a járókában meg néha a kiságyban, de ugye valamikor nekem is főznöm kell, stb. Meg egyszerűen nem tudok elaludni, amikor nincs alatta a légzésfigyelő.
(Ami hál' Istennek nem jelzett mostanában, bár a 24 órából max ha 10-et van benne!)

Szóval elég rossz a helyzet, nem tudom, most felcserélte a nappalokat az éjszakával, van ilyen? Mi a csudát tudnék csinálni lányok? Nincs valami ötletetek?
Aztán ez az evés... néha olyan jókat eszik, van hogy 120-at is meg bír enni. De ma reggel is csak 60-at evett.
Azt se tudom, ugye szombaton lesz 1 hónapos, hogy ilyenkor kell-e már lennie valami ritmusnak, vagy még ne türelmetlenkedjek? Hagyjam, hogy akkor és annyit egyen, amennyit és amikor akarja? És hagyjam akkor aludni, amikor akar? Lányok, mikor csinálok jót?
Megyek, gyorsan eszem valamit, mert már a védőnő is rámszólt, hogy hova fogyózom? :wink:

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok Lányok!
Én tulajdonképpen írnék, de nem érdekel senkit! :cry: Általában senki sem reagál az írásaimra, szóval leszoktam róla!

Gyöngyi!
Gyönyörűek vagytok! Annyira hihetetlen, hogy már Sára is ilyen nagy! :lol:

Titikém!
Én nem vagyok tápszer párti, de nem próbálod meg, hogy az utolsó etetésnél hozzápótolsz? Sokszor keveset szopizik, ami nappal nem baj, de valamikor Neked is kellene pihenned!
Amúgy meg szerintem egy kicsit fogd vissza magad háztartás ügyileg, mert végelgyengülés lesz a vége!

A szombat délelőtt nekem sem igazán jó!

Éva

Kép
balimama
 
 


Titi
Szegénykém, sajnállak a nem alvások miatt.
Én a te helyedben akkor aludnék amikor a kicsibébi, én így csináltam Dáviddal,máskülönben tiszta zombi lettem 2 nap alatt. Sz@rd le(bocsi aszóhasználatért) a lakás takarítást ,főzést és pihenj. Lehet hogy azért ilyen nyugtalan a kicsi mert te is az vagy nekik hihetetlen jó a kis adóvevőjük erre. Nem hiszem, hogy kevés lenne a tejcsid ha tud 100 fölött is enni, inkább ingerült úgy ahogy te is és persze fáradt mert éjszaka nem alszik.
Én javasolnám hogy tedd be a kiságyába és ott aludjon ne melletted, ha így izeg mozog nyöszörög. Nem írtad, hogy nem szereti és nem alszik benne ezért javaslom, meg így a légzése miatt sem aggódnál.
Egyébként ilyen korban még nincs semmilyen napirend és még egy jó darabig nem is lesz. Vannak néhány napig egyforma periódusok de az még nem rendszer.
Kitartást és tényleg pihenj amikor a bébike engedi, most ne foglalkozz mással.Nyugodj meg egy kicsit és a kicsibébi körüli teendőkben hagyatkozz arra amit érzel ne ésszel próbáld megoldani a dolgokat .Ja és Danival csináltasd meg amit csak lehet hogy neked könnyebb legyen!

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Balimama
Nehogy eltűnj nekem és ne írjál. Engem érdekel amit mondasz!Tessék felhagyni ezzel a butasággal.
Különben is most vidámnak kellene lenned a két szép méretű tüsződ miatt amit az uh-on láttak. Remélem valamelyik beváltja a hőn áhított vágyadat!:)

Kicsi
Látod nem is olyan rossz taktika az ebéd közben netezés.:)
Ha lesz időd megírod mit sikerült intéznetek. Van már valami amit lefoglalóztatok?Nagyon kíváncsi vagyok!

Anyukám telefonált, hogy lenne állásom szeptembertől náluk is csak minnél hamarabb döntsek, hogy mi lesz, mert nem tartják nekem, időtlen időkig. Jaj lányok olyan gondban vagyok, amíg nincs beadva a válás nem merek csapot papot itthagyni, ha aláírná a férjem a papírokat egy percet nem agyalnék.Meg ugye még a lakást is el kéne addig adni, hogy legyen miből másikat vennem addig. Tegnap már neki is mondtam, hogy ne totojázzon, írja alá a papírt. Persze nem írta. Dönteni nem tud egyik nap kedves másik nap meg elvan magának.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok:)

Éva!
Szuper eredményt produkáltál az UH-on! Látványosan hatott a closty:) Remélem nagyon hamar meg lesz az eredménye!

Szerinted ha Bence nem kaparja el a kiütésit, akkor ugye nem marad heg?????? Nem idegesíti, úgyhogy nem kapkod a hólyagokhoz, de alvás közben sajna az ágyneműtől is kifakad 1-1 a fején:( De azok is inkább csak pirosak maradnak, szerintem nem gennyesednek. Csak eltűnik a vízhólyag róluk és kicsi varr lesz a közepén.

Titi!
Zsuzsa szinte leírta, amit gondolok! Tényleg ideges vagy, ide érződik. Szandi is átveszi a nyugtalanságot.
Nemalvás......olvass csak vissza. Én még Bence 3 hónapos korában is panaszkodtam......Csak a csodagyerekek (Lásd: dudor kisasszony :lol: ) alszanak normálisan ilyen korban.....

Gyöngyi:)
Én már máshol kilestem a képeket:-) Nagyon aranyos a családod! Megkívántam én is a szülinapi partyt:)

Kicsi!
Olyan jók a rucik, amiket kaptunk tőletek:) Bencin most is az van, az egyik hosszú ujjú body:) És a vizi játékot (a cápát) is imádják a fiúk, amit adtatok:)



Bence extra nyűgös. Nem a pöttyök idegesítik, hanem ez a hurutus megbetegedés. Egész éjszaka szinte fent voltunk........Amúgy engeteg pöttye van. A kukija is tele van szegénykének ......



Remélem sikerül a Mikiünnepséget összehoznotok! Én drukkolok nektek! :roll:

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Zsuzsa!

Hűha.....ez nem semmi dilemma. De én ezt valamiféle jelnek venném :roll:
Tényleg jó lenne, ha döntene, hogy te is tudj lépni! Szíved szerint mit tennél? És az eszed szerint?
Milyen állásod lenne amúgy?????

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Koda!
Bence olyan kicsi még, hogy ami heg marad az el fog idővel tűnni!
Kenni tilos bármivel is a hólyagokat és nagyon-nagyon figyeld nincs-e véraláfutás, akár pontszerű bevérzések a bőrén!
A bárányhimlőnél rémesebb betegséget el sem tudok képzelni!

Úgy sajnálom, hogy nem jöttök a Mikulásra!

Zsuzsa!
Szerintem mondd el a férjednek, hogy van egy ilyen lehetőséged!
És a legfontosabb fogadd el ezt a lehetőséget! Ha mégis rendbe jönne addig a házasságotok úgy sem azon fogsz gondolkodni, hogy elmenj-e! Így legalább látja, hogy komolyan gondolod a dolgot és egyedül is megállsz a lábadon, nem vagy neki kiszolgáltatva!
Az biztos, hogy arrafelé nem könnyű tanári állást találni!

Éva

Kép
balimama
 
 


Aranyosak vagytok lányok!

Annyira fontosak most számomra a tanácsaitok, ki tudja, mi válik be!

Évikém, a fene tudja... éjszaka megpótoltam neki saját lefejt tejcsivel, amit be is cuppogott, szóval tápszerrel csak ritkán próbálkozom, amikor nincs egy csepp tartalék tejcsim sem. Meg tudod, attól is félek, nehogy rákapjon arra, hogy a cumisüvegből könnyebben jön a tejcsi, és a ciciből nem fog annyira szívni.
De a védőnő is azt tanácsolta, adjak neki tápszert éjszakára, attól jobban el fog telni, és elalszik.

Most azt fogom megpróbálni, hogy éjszaka fogok hozzápótolni valahogyan, nehogy ilyen kevés hamival feküdjön le, hátha úgy jobban fog aludni.

Csak ez a bukás is... hiába büfiztetem meg, kb fél óra után mindig látom, hogy kifolyt a szájából tejcsi. Féklek, nehogy félrenyeljen. Emiatt sem tudok úgy aludni, még ha ő próbálkozik is, úgy ugrálok fel minden nyüszögésére.

A kiságyban nehezen marad el, de én nagyon próbálkozom vele, hogy ott aludjon, nem akarom hogy megszokja a köztünk alvást. Küzdök ellene, eddig be is jött, csak nagyon ritkán veszem magunk közé.

Reggel 7-kor viszont már nem bírtam... a trükk az, hogy magam mellé veszem, cici a szájába, és ő azon elalszik. Csak attól is félek, nehogy félrenyeljen így hanyat fekve, ha netán bukna.
Így alukált el reggel, miközben szopizott. Én meg persze szintén kidőltem, és arra riadtam, hogy a cicim ott lóg csupaszon! :)

Évikém, ne mondj már ilyeneket!!! Inkább mesélj, mi újság a nagylányoddal? Néha nagyon úgy tűnik, kicsit meg vagy fáradva. Nem lehet könnyű ám Neked sem. Én nagyon csodállak, hogy még bevállalod a kisbabát. Tudod, hogy nem lesz könnyű egy ilyen örökmozgó Balázska mellett?!
És hőmérőzöl még? Mikor dobsz nekünk egy görbét, hogy lássuk mikor izgulhatunk?!

Zsuzsikám, azta, ez igen nagy lehetőség!!! Talán az élet alakította ezt a helyzetet. Tudod, soha semmi nincs véletlenül.
Ha úgy gondolod, ez a megoldás, akkor légy Te határozott, és add tudtára a hátorozott elképzelésed.
Attól tartok, ha tovább húzzátok a dolgokat, semmi nem fog változni. Bár nem így volna, de az írásaidból nagyon úgy tűnik, kicsit belefásultál a helyzetbe, és nem fogsz már tudni bízni benne.
Nagyon sajnálnám, hogyha ilyen messzire költöznétek, de talán ez nagy lehetőség és ez a megoldás számotokra. Lényeg, hogy légy biztos magadban.
Én mindig mérlegelni próbálok ilyen helyzetekben.
Akár papírt, tollat is vettem már elő... egyik oldalra, hogy mi szól mellette és mi ellene. Aztán egyértelmű lesz az, mi az ésszerű. Persze, az érzelmi oldal egy másik tészta...

Timikém, Bencus miatt kitartást kívánok!!!
Jaj, én meg már lefényképezem az ajándékaid, és megmutatom a lányoknak, had lássák, milyen gyönyörűségeket kaptunk Tőletek.

Na, megyek, nyüszög, pedig még csak 2,5 óra telt el a hami óta, és 110-et evett. Létezik, hogy már éhes volna?! Jaj, bár tudnám, mikor mi a problémája!

KépKép
titi_27
 
 


Na, kapott cumit, így most csöndben van.

Császáros lányok, Bufo, Mesi, Erzsike...

Mit tudtok arról, mikor lehet fürödni a császár után? Mert a dokim csak annyit mondott, még ne vegyek ülőfürdőt (ezt varratszedéskor mondta). Na, persze, nem mintha sok időm volna rá...

És még egy kérdés, a seb környékén nektek is zsibbadt a bőr? Mikor fog ez elmúlni?

Kenni mikor lehet a heget? Gondoltam, Contratubexet vennék rá...

KépKép
titi_27
 
 


Titi,
bocsi, hogy beleszólok, nekem a dokim azt mondta az epeműtét után, hogy az aloe vera-s gélt jó használni, állítólag a plasztikai szebészek is azt használják mindenre és csodákat művel. Azt már simán használhatnád!

Éva,
Engem kifejezetten érdekel, hogy mikor hanyadik napon vagy. Sőt!! Kérdeztem is!!!
Annyira örülök az uh leletnek, és fel a fejjel, sikerülnie kell!!!!

Koda,
kitartás!!! Vivim nem volt bárányhimlős, és érdekelne ez az oltás dolog... Attól még fertőzni haza tudja hozni???

Gyöngyi,
én is meglestem már a képeket az iwiw-en :D

Megyek, mert éhes a Mancim (Fidoli :))... Majd jövök és írok mindenkinek!

De a termet mindenképp úgy kellene, hogy mindenkinek jó legyen, mindenki ott tudjon lenni!!!

puszi
csné
 
 


Sziasztok!

Vagyok ám, csak tegnap délután vendégeink voltak, utána este lejöttünk Kecskemétre, itt meg nehézkesebb kicsit a netezés.
Köszönöm mindenkinek a névnapi köszöntéseket. Igaziból ma ünnepelünk a párommal, a nagyi vigyáz Babóra. Csiholtam neki egy csomó tejcsit, hogy legyen mit vacsiznia.

Gyöngyi! SÁRÁNAK BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!! Nagyon jó kis bulija volt. Látszik, hogy már igazi nagylány és élvezte, hogy szerepoelhet.

Koda! Remélem Bence már jobban van. Ezek szerint akkor használ a védőoltás…

Titi! Lassacskán kipihened majd magad szerintem, mert mikor ő megébred alvás közben már megtanulod, h nem kell azonnal felkelned, mert csak egy másodpercre nyekereg aztán mintha mi se történt volna alszik. Nagyon tündéri, ahogy alszik. Babó is imád a mi ágyunkban aludni napközben.
És egyetértek Momóval, h kitette a kiságyat, mi is azóta alszunk éjszaka, mióta a saját szobájában alszik Babó, addig minden moccanására felébredtem.
Este én is mindig adok plussz tejcsit Babónak, aventes cumisüvegünk vav és szerintem abból nem jön könnyebben, mert ugye csak egy sugárban jön a cicidből meg vagy 5 egyszerre.
Én a 6 hetes kontroll után fürödtem, azt mondta a doki. A sebem még most is húzódik, de a doki szerint ne kenjem semmivel. Csak a tesápoló megy rá, amit használok amúgy is.

Momo! Jó költözködést. De ugye Mikizni jöttök!!!!?????

Zsuzsa! Kitartás!!!! Végső dönést mikor hozol? Már csak karácsony uán? Szerintem ez az állás egyx „égi jel”, legalább is a helyedben én biztosan mennék.

Éva! Nagyon szupi! Szurkolok nektek ezerrel! ÉS ne monddd, h nem írsz többet, néha én is pityergek, ha nem reagél senki, de aztán úgy vagyok vele, h nekem is szokott néha kimaradni valaki, ami persze nem direkt van, csak felébred Babó vagy ilyesmi és kihagy az agyam.

Kicsi! Mehetnénk veletek Mesiékhez? Reggel megyünk vissza Kecasiről, legkésőbb 9-re otthon leszünk, de utána kellene Zsoltinak a kocsi. HA nem az se baj, mert átszervezi és elvisz minket.

Bocsi mindenkitől, akiknek nem írtam, de megyek még megetetem Babót mielőtt megyünk névnapozni.

Nekünk jó a dec 08. is mikulásozni. De megkérdezem a zeg zugot, bár ugye ott nagy evés ivás nem lehet, mert nincsenek asztalok, csak eyg nagy szőnyeg a teremben.
verzsike
 
 


BEszéltem a zeg-zug művházzal. VAsárnap mindenképp csak délután szabad a terem, de az illetékes csak holnap du lesz, akkor tudok pontosabbat.
verzsike
 
 


Sziasztok!

Úgy látom, sokaknak nem jó a 8-a.
Akkor viszont holnap reggel lemondom.

Ági!
Akkor viszont neked kéne SOS találni valami helyet ami megközelíthető könnyen, és szabad még vasárnap délelőttre!

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesi,
én amiket feltettem azokat tudom megkérdezni... De ahhoz az kéne, hogy megnézze mindenki a linkeket és véleményt mondjatok!
csné
 
 


Ági, Erzsike, nagyon köszönöm a véleményeteket!!! Akkor kenni fogom, direkt vettem aloe vera gélt, akkor gondolom, gondot már nem okozhatok vele a sebnek.

Erzsike, talán tényleg igaz, hogy jobb lenne külön szobában, épp ezért... de olyan jó felugrani hozzá, ha hallom, hogy történik valami. Mindig attól félek, nehogy pl félrenyeljen ha bukik, és így azt is mindig hallom, ha netán bukna. A fene tudja, mi a jó.

Képzeljétek, 4-kor evett 120-at, és azóta alszik. Én is aludtam 1 órát, most gyorsan főzök Daninak, aztán gondolom, lassan felkel enni a kisasszony.
Ja, és különleges dolog, hogy a kiságyában HASON tettem le, mert láttam, hogy bukott, és úgy elaludt, ez pedig már 2 órája!!! :)
Remélem, éjszaka is alszunk ma. Tényleg fogok adni neki ma plusz hamit, fejt tejem nincs sajnos, mind kiszívta a drága, de kis tápszerrel próbálkozom majd este, ha csak keveset evett.

Erzsike, de aranyos vagy, hogy még Kecskemétről is benézel közénk!!! :)

Ági, én is megpróbálom megnézni a linkeket, ha lesz egy kis időm, bár nekem teljesen mindegy, hová megyünk, lényeg, hogy együtt legyünk!!!

KépKép
titi_27
 
 


Titi,
Ma vagytok 4 hetesek!!!! :D
Remélem használni fog az aloe-s krém, és szép lesz a pocid :D
A különalvással kapcsolatban: tudod, én is ott aludtam vele a kisszobájába nem tudom meddig... Jó volt, örültem, hogy minden rezdulésére felébredtem, így éreztem biztosnak. De! Amióta külön alszunk, sokkal jobban ki tudom magam pihenni és hidd el Kicsibébi is rájön, hogy nem kell egy nyikkanás miatt felébredni, vissza is lehet aludni :wink: Van bébiőrötök, próbáld ki. Nekünk is a leghangosabban volt eleinte, azzal még azt is hallod, ha csak megmozdul, mert bekapcsol a mikrofon és kattan egyet. Aztán késöbb levettük az érzékenységét, hogy ne minden nyögésre, fordulásra ébredjünk!
Tudom hogy nehéz, de hidd el megérné kipróbálni. Ha nem is most, de pár héten belül!
A tápszeres pótlással meg egyetértek esténként. Ha attól kipihentebbek lesztek mindketten, esetleg őt jobban táplálja és többet alszik, mindenkinek jobb lenne!!! Aztán késöbb ezt még meg lehet változtatni, csak egy kicsit pihenj!!!!

Amúgy én se rád gondoltam a linkekkel kapcsolatban. Azok véleménye kellene, akiknek nagyobb a gyereke és elképzelésük/igényük lenne a helyet illetően! Nekem Livike úgyis kézben lesz, Vivinek meg mindegy hogy hol van... :lol:

Bocsi a többiektől, de nem nagyon van erőm írni, megyek lefekszek.

Ma mi is már fél 1-től fenn voltunk... De nem éhes az biztos, mert ha a hátára fordítjuk akkor elnézelődik, dumál akár fél óra-órát is, aztán visszaalszik és kel késöbb. Nem tudom mi lehet?! Inkább arra gondolok, hogy valamitől megriad és nem bír visszaaludni hamar. Az is lehet, hogy elzsibbad, és hasról nem tud igazán fordulni semerre...??!! Pedig már próbálkozik nagyon, kicsi választja el tőle, de nem megy neki még...

Na, pusz
csné
 
 


Jézusom Jucikám, ez rengeteg!!! De erre tényleg tökéletesek a sorozatok. Gondolom, akkor most már vasalsz. Kitartást hozzá!

Ági, de szuper, már így haladtok, hogy próbálkozik fordulni?! Azta!!! Nagyon jó gyerek Livike, de hát ezt már régesrég tudjuk. Még jó, hogy így elgagyorászik és elnézelődik.
Nekem biztos ilyenkor is nyüszizni fog.
A bébiőrt már beüzemeltem, bár még nem használtam, de most kitettem Daninak, amíg megzuhizom, még véletlenül se menjen el a füle mellett a légzésfigyelő esetleges besípolása. Ő ugyanis ül a gép előtt, megy mellette a tv, nem csodálnám, ha nem hallaná meg. Szóval tényleg jó lesz ez a készülék.
Ti végül nem tudjátok használni a másikat? Próbálkoztatok azóta is?

Na, meg volt a szopi, 120-at evett, büfiztettem, aztán letettem, és vissza az egész. Felébredt, és rájött, hogy még éhes. Nem tudom, létezik-e ez?! Szóval megpróbáltam hagyni egy kicsit, de nagyon nyüszizett, aztán sírni kezdett. Beletettem a kisujjam a szájába, amit szopizni kezdett, szóval visszatettem cicire, amin simán bealudt. Most betettem a kiságyába, és egyelőre úgy néz ki, alszik. Majd meglátjuk, meddig?! Most gyorsan elszaladon fürödni, hajat mosni, ki tudja, megint milyen éjszaka elé nézünk?!
Azért végszükség esetére elkészítek egy mini tápszert, ne akkor kelljen bajlódnom vele, ha sír a drága.

(Timikém, most aztán nagyon jól jön a cumisüveg melegentartó!!!)

Mindenkinek szép estét, Juci neked pedig további jó vasalást!

KépKép
titi_27
 
 


TÉNYLEG, MA 4 HETES A KICSIBÉBINK! :)

Na, felkelt, mert bukott már megint. A fene egye meg! :(

KépKép
titi_27
 
 


Titikém!
Ha bukott, akkor szerintem eleget evett! Próbáld még egy kicsit büfiztetni! Nem lehet, hogy fáj a hasa?
Olyan nagy a szopiigénye és nem csak evés miatt, hogy teleeszi magát és keveredik az emésztett és emésztetlen tejcsi a pocakjában!
Persze nem biztos, hogy ez így van, de érdemes mindent kipróbálni.
Most lehet, hogy azt mondjátok hülye vagyok, de cumi?
Én nem adtam a gyerekeknek, de lehet, hogy megnyugtatja és visszaalszik!

Éva

Kép
balimama
 
 


Hahó!

Éva tőled kérdezném, de mindenki válaszolhat mindenki véleményére kíváncsi vagyok!!!!!!
Ha most elmennék KOdához , hazahozhatom Marcinak a bárányhimlőt?? Én nem kapom el mert már én voltam azt tudom, de hordozhatom??
Kedves Koda , most csak ez tart vissza , gondolom megérted, ha nem muszáj nem betegítem meg a gyereket..egyépként időm lenne mint a tenger :)

KépKép
eszterke80
 
 


Sárának , nagyon boldog szülinapot, látom jó volt a buli, nagyon édes a kicsi lány!!!!!!

Titi, remélhetőleg rendeződik lassacskán a helyzet! Most eszembejut amikor mi voltunk ilyen picurik, én bizony néha sírtam éjszaka olyan fáradt voltam , és költöttem az embert hogy jöjjön büfiztetni, mert elejtem a gyereket! Aztán magam mellé vettem és eggyütt aludtunk , utána beszoktattam az ágyába


Mi még Marcival alszunk eggyütt, de tudom hogy nemsokára ki kell jönni tőle, én ezt annyira bánom, a múltkor el is pityeredtem emiatt. Pedig van úgy hogy fél 7-kor ébreszt , de ha nem vagyok ott simán visszaalszik fél 9-ig! Szóval rendeltünk egy új ágyat a másik szobába amit egyáltalán nem várok!!! Lelkiismeretfurdalásom van hoy otthagyom, tudom ez hülyeség, de amióta megszülettett ott szuszog mellettem :roll:
A cumit pedig nappalra eldugom , alváshoz előveszem....

A kistesó gondolata elhessegetve.... A tanulás horror, matek beadandót függvényábrázolások , nem tudtam bevinni a gépbe, mert angol a progi... maradt a füzetbe jegyzet a negyede van meg és egy nagyalakú kockás füzet betelt,,, nem tudom hogy adom be ..........három füzetet???? :evil:
Most jó sokat írtam magunkról , nektek meg alig, de úgysem nagyon válszoltok rá.......

puszika mindenkinek

KépKép
eszterke80
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: