Sziasztok!
Most tudok egy picit írni, szóval a szüléstörténetem a következő:
Amint azt olvastátok, még anno (október 25-én) reggel bejelentkeztem, hogy szerintem a nyákdugóm kezd elmenni...Ez számomra nagyon furcsa volt, mert előtte egy nappal, az uh és CTG semmi szülésre utaló jelet nem mutatott. Sőt méhlepény csak 1 fokban volt érett, fájástevékenység 0. Egyedül a fejecskéje volt eléggé lent..
Szóval reggel valami átlátszó nyúlós váladék (elnézést) jött ki belőlem, ami nem volt hasonlítható az eddigi erős "fehér" folyásomhoz..Felhívtam a szülésznőmet, aki azt mondta, hogy ne aggódjak, mert ez még csak egy előjele annak, hogy majd hamarosan (de akár 1 hét múlva) szülni fogok..Anyuékat is tájékoztattam és jókat mosolyogtunk a telefonban, hogy most már nemsoká megérkezik a trónörökös..Erre felálltam a számítógép elől és elfolyt a magzatvíz. Ezt tényleg nem lehetett semmi mással összetéveszteni, mert meleg és sok színtelen "víz" öntött el...Annyira, hogy az egész nadrágom lábam nedves lett..Akkor mégegyszer telefonáltam a szülésznőmnek, aki már azt mondta, hogy oké, akkor ma szülünk és irány a kórházba!
Férjemnek szóltam 8:30-kor (még aludt;)), hogy mik történtek..Na azt a képet látnotok kellett volna. Kipattant az ágyból és mint a mérgezett egér, járt fel s alá, kezében már a slusszkulcscsal. Elég vicces volt, mert Ő idegesebb lett, mint én...Mondtam neki, hogy nyugi, mert még nem érzek semmi fájdalmat...Szépen lezuhanyoztam itthon, illetve összeszedtem a cuccaimat.
Beértünk a kórházba, ahol elég érdekes volt, mert az én dokim éppen külföldön volt, a helyettese műtött, szóval egy harmadik megvizsgált..Tényleg a magzatvíz volt...Kaptam szép hálóinget és irány a szülőszoba...EGyébként az rettentő hangulatos volt, (Pirkadatnak hívták): beige színű, minden jóval felszerelve...Az első komoly fájást kb. 11-kor éreztem...Akkor hozott a szülésznőm labdát és maszírozta a derekamat különféle olajokkal. Kaptam mécseseket is fahéj illattal.. A férjem volt benn, de 13-kor lelépett enni és jött anyukám váltani Őt.. Na onnantól brutál erős fájások voltak, nem igazán tudtam semmire sem koncentrálni, csak hogy valahogyan túléljem. 4 ujjnyira voltam nyitva és közben jött a doki állandóan vizsgálni.. Háát, nagyon nem kellemes az...14-17-ig folyamatos fájások voltak, még szerencse, hogy anyu meg a férjem benn voltak, mert sokat segített a jelenlétük...Viszont a méhszáj nem tűnt el teljesen és a babókám szívén látszott, hogy kezd fáradni....A fejecskéje már benn volt a szülőcsatornában, jöttek a jó kis tolófájások, de a doki azt mondta, hogy nem kockáztat az előzményeket figyelembe véve és azonnal császár... Baromi jól esett, hogy tolófájások közben jött az anesztes és különféle nyilatkozatokat kellett aláírnom és kitöltenem, miközben 10-en ott szorgoskodtak körülöttem én meg azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány..
Utána bekerültem a műtöbe, ahol spinális érzéstelenítést kaptam...Onnantól jó volt, mert végre elmúltak azok a fránya görcsök...kb. 5 perc alatt kiemelte Alexikémet, akit azonnal vittek a csecsemősök...Amikor letisztították, csak akkor hozták vissza...Mondta a szülésznőm, hogy itt a kisfiam, pusziljam meg...Komolyan mondom ott zokogtam a műtőasztalan, adtam a puszikat az arcára...Olyan gyönyörű volt, hogy bármikor újra kezdeném az egészet..Sajnos én sem foghattam meg rögtön, mert az egyik kezemben az infúzió volt, a másikon vérnyomást mértek és mint a béka ki voltam kötözve...
Vaszkó apuka csinált gyönyörű képeket és Ő is zokogott, mikor a karjába adták a Csodabébinket...Kint a váróban az egész család összejött, szóval nagy volt a meghatódottság...
A sebem azóta nagyon szép lett és már nem is fáj....
Teszek pár képet, bár ezek most készültek, de délután rakok születési képeket is!!