Új privát üzeneted érkezett!

Driennke:a tesón mostmár én is jót nevetek!!!
Kép Kép

Kép

Kép
lecso
 
 


Sziasztok!!!

Jól vagyok!!!! Nem fáj a kezem. Valószínű, hogy csak megerőltetés volt, mert azt hallottam, az is nagyon tud fájni. Most olyan, mintha enyhe izomlázam lenne. Remélem nem jön vissza az az erős fájdalom! Képzeljétek, ma nem otthon ettem, mert el kellett ugranom tankolni, és olyan rosszul lettem az éhségtől, hogy be kellett menni egy kajáldába enni. Paradicsomos káposztát ettem fasírttal, de nem bírtam mindet megenni, mert a picurkám annyira rugdosta a hasamat fent, hogy nem bírtam befejezni, fel kellett állnom. Hiába ültem egyenesen, nem hagyta abba. Szerintem nem ízlett neki a kaja, mert amint abbahagytam a kaját, rögtön abbahagyta ő is. Érdekes volt, az emberek néztek, hogy miért vágok olyan kétségbeesett arcot. Most is sokszor érzem, hogy itt fent rúg. Nagyon nagy lehet már.

Na, megyek még rohangálnom kell, mint pók a falon, mert posta, bank, ilyesmi még a mai feladat. Aztán alszom egyet, mert laragad a kicsi szemem.

jutiboszi
 
 


Kérdezte a barátnőm, aki sose akar gyereket, hogy nem félek-e a szüléstől. Mondom neki, nem! Csodálkozva rámnéz: dehát az nagyon fáj. Mondom igen, de én nem a fájdalomtól félek, hanem az esetleges komplikációtól. A fájdalom elmúlik. Csak legyen minden rendben, ez a fontos. Csak erre tudok gondolni, a fájdalom nem érdekel. Gondolom Ti is így vagytok ezzel.

Most megint "remeg" a bébim. Olyan, mint amikor belülről megrúgom a felfújható medence szélét, és beremeg. Nem? Valami hasonló lehet. Szerintem a magzatvíz miatt is lehet ez.

jutiboszi
 
 

 
 

Juti! Ne vidd túlzásba a rohangálást, mostmár azért kellene pihizni is. Tudom utána pihizel :wink: Én inkább minen napra hagyok egy kis faladatot és úgy nem olyan fárasztó. :wink:
Nekem ma Gézu hozott hamit a tékába és mivel már tudtam, hogy mi lesz a hami, nagyon vártam, meg Kincső is, mert amikor apjuk belépett az ajtón és megláttam a hamit eszeveszetten rugdosott, várta a fini étket.
Ugye milyen jó, hogy nagy? Nem hagy begörnyedni, kénytelen vagy egyenesen járni, meg űlni, ahogy elve is kellene :lol:

Kép
bettó
 
 


Én sem félek a szüléstől, mert mindenképpen túl leszünk rajta, és nem egész életünkben fog fájni, hanem csak az a "kis időszak".
Komplikáció? Ugyan már!!!!! Nem lesz semmiféle komplikáció!!!!!! :wink:

Kép
bettó
 
 



Na azért :wink:

Kép
bettó
 
 


Jaj lányok!
Én ma nagyon elfáradtam, legalábbis agyilag. Rengeteget futkostam, rengeteg féle dolgot kellett (volna) egyszerre csinálnom. Úgyhogy fél 4-re kész voltam, olyannyira, hogy szépen beégettem magam.
Tudni kell, hogy nekünk Bp-en van a központunk, és ott látják, hogyha az ember be van lépve az egyes informatikai rendszerekbe, vagy sem. Szóval én fél 4-kor jöttem rá, hogy nem a saját jelszavammal dolgoztam, tehát kiléptem és újra beléptem, jobbanmondva beléptem volna. Próbáltam vagy 8-szor beírni a jelszavam, mondom nem lehetek ilyen hülye, hát tudom, hogy ez a jelszó, na igen csak éppen bennt marad a Caps Lock és ezért nem volt jó, na amikor rájöttem jót röhögtem majd beléptem a jó jelszóva. Rá 5 percre csörög a telefon nézem, hogy pesti szám, hát ki lehet az. Erre bejelentkezett az informatika, hogy én "szerencsétlenkedem" (nem így mondta) a belépéssel, vagy esetleg más próbálkozik belépni a jelszavammal. Mondtam neki, hogy ezer bocs - de közben égett a fejem - , de véletlen volt, meg hogy fáradt vagyok, ő is tökre nevetett és azt mondta, hogy menjek haza. Hát tök ciki volt :oops: :?

Na lassan megyek is a vonatra. Holnap találkozunk, mindenkinek jó pihit.

Driennke

Kép
driennke
 
 


Sziasztok!

Új feltöltés volt nézzétek meg! :) És fejlődött is az oldal sok sok funkcióval. Kelengye lista is van! :) Újdonság az, hogy babaágynemű garniturát is kínálunk, patchwork eljárással.

http://www.angolbabaruha.extra.hu

KépKépKép
bogyra
 
 


Sziasztok!
Juti!
Örülök, hogy rendbe jött a kezed.
Szerintem elfelejtettem mondani anyósomnak, hogy fiút vársz. Majd legközelebb szólok neki. :wink:

Driennke!
Azért óvatosan a melóval most már!!!

Így van lányok, így kell a szüléshez hozzáállni. Meglássátok utólag a fájdalom teljesen elvész. Már amikor kibújik belőletek a picur, akkor nem fogtok rá emlékezni! :lol:

Kép
Kép
giga1
 
 


Ma én is bénáztam ezerrel. Elmentem a postára, mert jött egy ajánlott levelünk. Aztán vittem 1-2 csekket is, hogy befizetem. Amikor hazaértem, a liftben jutott az eszembe, hogy az ajánlott levelet meg át sem vettem, bezzeg a csekkeket befizettem, vissza tipli a postára! Szerencsére 6ig nyitva van, és bőven volt még időm.
Egy jelszós hülyeségem nekem is volt: Nekem a Num Lock billentyű volt kikapcsolva, és valahol csak számok a jelszavam. Hiába írtam, nem írt semmit. Többször is próbálkoztam, de semmi. Aztán ránéztem a billentyűre: nem ég a Num Lock. Na sirály. Akkor probléma hárítva.......

Én ezt úgy hívom, hogy kismamasági hülyeség. Ráadásul kétoldali. :)

Az elején meg kimostam a ruhákat, és éjjel jutott az eszembe, hogy a ruhák meg bent maradtak a mosógépben. Pedig még fürödtem is, és akkor sem vettem észre, hogy villog a piros lámpa. Biztos rápakoltam a törülközőm. Tiszta dili.
Ma egyébként éreztem, hogy miért hívják terhességnek a terhességet. A Tescoban vásárolgattam, és alig bírtam menni. Alig akartak vinni a lábaim. Azt hittem, hogy ott leülök a közepére, és ott maradok. De aztán összeszedtem magam. :)

jutiboszi
 
 


Szia Ági!

Állítólag van egy hormon, ami azért felelős, hogy a szülési fájdalmakat elfelejtesse velünk. Nem tudom, hol hallottam. De szerintem ha a kezemben tarthatom a gyönyörű kisfiam, úgyis elszáll minden fájdalmam, mert az a csoda kárpótol mindenért.

Szerintetek is úgy van, hogy aki tervezte és várta nagyon a babát, annak lelkiekben könnyebb a szülés? Mert szerintem aki nem akart sose gyereket, csak "becsúszott", az biztos nem tudja így felfogni a dolgokat, csak tényleges tehernek veszi. Vagy azért elindul benne is valami anyai ösztön, nem? Én nem tudom elképzelni, hogy nem tudja szeretni a gyermekét valaki, még ha nem tervezte akkor is?!

jutiboszi
 
 


Hát igen!
Mondhattam volna a hapsinak én is, hogy "kismamasági hülyesé". :D Egyébként tökre tetszik ez a megfogalmazás Juti. Majd legközelebb, ha valamit elfelejtek és "leszúr" a párom, akkor kölcsönveszem, ha nem baj. :)
Bár az is biztis, hogy volt benne egy jó adag fáradtság is.

Képzeljétek nálunk legalább 5 cm hó van, innen 30 km-re Kaposváron, meg egy centi sincs. Hihetetlen az időjárás nem?

Driennke

Kép
driennke
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, most ahog ylecsüccsentem olvasni, hogy mit írtatok, Kincső vagy a könyöke, vagy a térde, vagy nem tom, de a köldökömnél olyan érzés volt, mintha a könyökét oda-vissza húzná, vagy a térdét. Rugdosást nem éreztem, csak ezt, de már teljesen olyan fura volt, nem mondom, hogy kellemetlen de már közelített, annyira erősen nyomta oda magát. Azért nevettem is közben itt magamban. Kintről biztos dinkának néztek. :lol:

Juti! Én hiszek ebben a hormonban, tesóm is ezt mondta, viszont a gátvarrás az elég gáz volt neki. A doki rá is szólt, hog yne húzza fel magát, mert akkor csak rosszabb lesz. De az is csak kevés idő és utána csodálhatjuk kis csemeténket :wink:

Driennke! Tényleg nem ártana már a pihenés. Komolyan gondoltad a dec. végét? Én már dec. elején is csak úg yleszek bent, hogyha valaki bent lesz velem, vagyis én segítek be. Ma is hazamentem délután, rendet tettem a szobában, friss ágynemű (Imádom, ilyenkor mindig olyan jól alszok), mostmár van helye a kiságynak, szóval végeztem mindennel és még volt fél órám az indulásig, hogyha Gézu nem szól, hogy indulás, szerintem sógornőm csörgött volna, mert el is aludtam :)

Nálunk amúgy egész nap esett valami, kisebb megszakítással. Hó is volt, de nem maradt meg. Szerencsére :)

Kép
bettó
 
 


Úhhh csajok ma már másodjára érzem bal oldalt lent, mint mikor meg akar jönni. Úgy látszik tényleg pihennem kell holnap. 8-kor pedig megint útnak kell indulni :evil: Sebaj kora délután elvileg nincs program és akkor ledőlök picit az tuti.

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

Bocsi, de most nem nagyon tudok reagálni arra amit írtatok.

Juti!Örülök, hogy jobban vagy. :lol:

Adrienn!Igen egyből gondoltam, hogy egyforma a kereszt nevünk sőt ha jól olvastam akkor a te anyudat is Juliannának hívják?! :lol:

Nekem mostanság mondhatni hiperaktívak a babák.
Nem tudom, hogy milyen az ha keményedek, de félek, hogy amit érzek az az. Szóval ezt szoktam elég gyakran érezni: elkezd dobogni a szívem, melegem lesz, kipirulok, ég a fülem is, a hasam meg olyan furin kemény, de nem tudom eldönteni, hogy a babák nyomják ki magukat vagy sem. Szerintetek?

Képzeljétek ma egésznap a kiságyakat festettük a párommal, nagyon elfáradtam.

Ja és olvasgattam a kismamák nagykönyvét és rájöttem ha a babák súlyát nézzem akkor kb 32 hetes kismamnak felelek már meg mert együtt a 2 baba súlya 1790 g volt az Uh 1 hete, és hát akkor biztos ezért mozgok én már ilyen nehezen.

Na megyek mert majd leragad a szemem, jó éjt mindenkinek!


Pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Adri!
Ez tök jó. Micsoda véletlenek vannak. :)

Sajnos most mennem kell dolgozni, de ha tudok jövök.

Driennke

Kép
driennke
 
 


Sziasztok!

Adr! Nekem is ilyen tünetek szoktak lenni, hogyha keményedik, de akkor szusszanok egy nagyot, mega pocakomra teszema kezem és minimális idő után minden rendben van. Sőt utána mocorog egy nagyot Kincső, mintha megköszönné, hogy figyelek rá :)
Képzeljétek, lehet most megint fordult egyet, mert tegnap éreztem azt a fura dolgot, ma meg a kocsiban amikor felébredt inkább felül a bordám környékén éreztem a rugást. Vagy csak már annyira szeretném és úgy érzem? Remélem nem :P :lol:

Megyek pihizek!
Puszi

Kép
bettó
 
 


Hello!
Én is szoktam érezni ilyen furcsa földrengésszerű megmozdulásokat a hasamban, de csak nagyon ritkán, eddig kb. 3x volt. El nem tudom képzelni, olyankor mit csinálhat.

Képzeljétek, nagyon érdekes volt, tornán relaxáláshoz tibeti harang zenét raktak be, amitől valami elképesztő szinten beindult a bébi. Azt mondta a gyógytornász, hogy ez majdnem mindenkinél így van, és van még egy fajta zene, aminek ilyen a hatása, és az a
bálnaének.
Ti jártok valami tornára?
Juti vigyázz a kezedre, vissza ne térjen a fájdalom!
Betto, küldtem priviben adatokat a táblázathoz pár napja. Megkaptad?
sziasztok

Kép
ábella
 
 


Ne haragudjatok, én nem akarok belekotyogni és nem akarok senkit sem megbántani, de én azt olvastam, hogy a babáknak a 24. és a 30. hét között van a legtöbb helyük a mozgásra, ilyenkor tényleg nagyon nagyon ritka (de persze előfordulhat), hogy befordulnak és úgy maradnak. Nekem azt mondták, hogy ilyenkor még annyi helyük van, hogy csak úgy össze-vissza úszkálnak - hozzátenném, hogy ezt én érzem is - és kb a 32 héttől kell várni, hogy beforduljanak. Általában, ha a 36. hétig nem fordul be, akkor már felmerül a császármetszés lehetősége is.

Szóval Betti, ha most a bordáidnál érzed a rúgásukat, akkor is lehet, hogy holnap meg oldalt vagy lent.
Pédául nekem tegnap este végig a jobb oldalamat rugdalta, reggel meg a balt, napközben meg inkább lennt.

Szóval szerintem azért szokták azt mondani, hogy ez a legszebb időszaka a terhességnek, mert ilyenkor olyan produkciókat művelnek a kis porontyok, hogy csak na, aztán a 30. héttől fokozatosan csökken az aktivitás, mert egyre kevesebb helyük lesz.

Én tényleg nem akartam baladumálni és ne vegyétek okoskodásnak, de ez is egy álláspont, már nem tudom, hogy hol olvastam sajnos, mert akkor bemásolnám. :)

Driennke

Kép
driennke
 
 


Ábella nem kaptam privit :cry: Én nem járok tornára. Elieinte jógázni mentem volna, de a felújítás közbeszólt, és nem tudtam volna rendszeresen járni, így kimaradt. Nekünk a Bikinire mocorog állandóan. Tudja mi a jó zene :lol:

Driennke! Én is hallottam, hogy ilyenkor a legaktívabbak és a kiskönyvben is van, hogy a 32. héttől (hogyha jól emlékszem) jegyzetelni is kell, hogy mikor érezzük a mozgást, mert akkor már nem lesz olyan aktív, mint most és jobban oda kell figyelni. Nekem viszont úgy mondták, hogy a 30. hét-ig kell jó irányba fordulnia. Most szerintem megint forgolódott, mert megint ott a köldökömnél érzem ezt a kis csodás mocorgását :)

Kép
bettó
 
 


Csajok!

Az én pici lányom igazi időjós :lol: Ma ledőltem és csak a hátamon tudtam megint feküdni. Keményedett és nem is mocorgott annyit. Most csak éppen-éppen. Megnéztem a neten és enyhe melegfronti hatás van. Hát nem édes a drága :lol:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok csajszikak! :)

Nekem mindegy mikor hogy fordul,a lenyeg hogy a születesekor mar jo iranyban legyen.Az en dokim azt mondta hogy jo hogy mar befordult,csak remeli igy is marad.A sogornöm baboja is mar 7 honaposan be volt fordulva.Anyum dokinö ismeröse meg azt mondta,hogy meg fordulhat masfele is a picur,tehat meg nem törvenyszerü hogy ugy kell lennie.Azert mondtam,az a legfontosabb hogy mikor itt az ideje,akkor jo iranyban legyen.Mindenki mast mond...Az en kis csemetem meg mindig fejjel lefele van,legalabbis ketoldalt erzem a kezecskeit,a bordamnal meg a labijait.Kivancsi vagyok hogy legközelebb hogy lesz.
Bettokam,mikor itt az ideje biztos hogy meg fog fordulni! :wink:

Kép
ami6
 
 


Tegnap este meg kimentem egyet setalni es ejjel mar arra ebredtem hogy nagyon faj a derekam .Most mar szerencsere elmult,de nagyon megijedtem.Feltem,nehogy meg a vegen megszüljek. :? Olyan furi lanyok,mar alig tudok az agyban is forogni/nem ugy mint regen/,es nem tudok mar en sem elöredölni.

Betto,az en hasim is szokott kemenyedni,de csak par masodpercig tart.Az en manom sem mocorog mostanaban annyit,ha fronthatas van. :) Kis idöjosok :D :D

Kép
ami6
 
 


Abella,en nem jarok semmifele tornara.Elöször en is akartam,igy megkerdeztem a dokim hogy mi a velemenye.Ö nem ajanlotta,igy nem mentem. :? Viszont a szülesfelkeszitöre mindenkepp megyek.Most szombaton el is megyek a korhazba,megkerdezem mikor indul a tanfolyam.
Csajszik,ki jar mar közületek szülesfelkeszitöre???Mikor kell mar bejelentkezni??Eddig Jutirol tudok csak.

Kép
ami6
 
 


Sziasztok!
Ábella!
Az igazság az, hogy nálunk Lili az utolsó napig eszméletlenül aktív volt. Még egy kicsit mérgelődtem is magamban, hogy másnak megadatik, hogy az utolsó néhány nap nyugisabban telik, nekem meg kész focimeccs van odabent. :wink: :D
Azt, hogy mikor fordult be nem tudom, de azt igen, hogy huszonegynéhányadik héttől kezdve fejjel lefelé volt, és onnantól fogva nem fordult vissza. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinél így van. Nálam így alakult. Biztosan igaz az is amit írtál!
A kicsi pocaklakóm pedig ugyanúgy fekszik, mint annó a csaj. Ugyanoda rugdos, és ugyanott ütöget. Remélem ő is marad ilyen pózban. :wink: :D
Most én sem járok tornára, mert Lili mellett nem tudnék.
Szülésfelkészítőre sem járok. Viszont az előző terhességemnél mind a kettőre jártam. Kismama jógán voltam heti 2x, és szülésfelkészítőn néhányszor. Sőt, jártam még babamasszázs tanfolyamra is. De Lilinél nem alkalmaztam, mert nem volt rá alkalmam, időm, erőm... A picurkánál majd megpróbálom, és hátha a lányt is be tudom majd vonni... :D

Kép
Kép
giga1
 
 


Hellósztok nagypocakú csajszikák!!! :D

Bizony, egyre növünk, én is érzem map mint nap. És olyan hamar itt lesz a február, döbbenet. Azt hiszem fel sem fogom, hogy lesz egy 3 éves lánykám és mellé egy kistesó... :shock:

Driennkével értek egyet, szerintem, ha most megfordult, az még nem jelent semmi. Írtam is, csak engem nem olvas senki, brühühűűű (csak túlérzékeny kismama vagyok :roll: ), szóval, hogy Szonja is megfordult jó hamar, aztán vissza, aztán megint fejfekvésben volt. Én is ezen aggódtam akkor egy csomót, érdekes, most nem aggaszt. Betti, neked is jókor, jó helyen lesz Kincső, hidd el!!!
Ja, igen, Betti, szerdán megyünk 4D-re, képzeljétek, kaptam kupont, meg karácsonyi előtti akció van, és így csak 8ezer lesz.

Ági, tökre érdekes, nekem meg annyira máshol és máshogyan rúgdos a kiskrapek, mint Szonja. Bár neked frissebb az élmény, nekem ez 3 éve volt.

És tök vicces, az én pocakbébim (aki már biztos nem Ábel lesz) is nagyon passzív volt ma. Mondjuk a fejem is fáj, szóval tuti front...

Ábella, Nekem sincs időm szülésfelkészítőre, bár szívesen járnék, hogy megismerjem a kórházat, mert nem ott fogok szülni, ahol Szonját szültem. Jógára szeretnék nagyon, doki is megengedte, meg egyszer egy kismamamasszázzsal kényeztetni magamat. De így is annyira sűrűek a napjaink, hogy nem tudom hogy férne bele.

Adri, nekem is szokott keményedni, bár mióta 3x1 magnéziumot szedek, azóta nagyon ritka, kb. mint a fehér holló (kop-kop). Nekem szívdobogás utána szokott lenni, mert tökre ideges leszek, hogy nehogy legyen vmi baj... :roll:

Képzeljétek, ma SZonja ott aludt a bölcsiben, és nem is sírt!!! Olyan büszke vagyok rá!!! Viszont elkezdett megint köhögni, de átjelentkeztünk egy másik dokihoz, úgyhogy bizakodó vagyok! És végre vettem magamnak egy szupi csizmát, azt a cipőt hordtam, amit még Szonjával viseletem terhesen, kicsit gáz volt... :oops: De most már eldöntöttem, hogy nemcsak a csajszira, hanem magamra is költök, pláne, hogy mindjárt itt lesz a következő trónörökös! :lol:

Tökre szeretnék gyakrabban jönni, de sosincs időm!
Puszi mindenkinek!

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Ja, elfelejtettem:

Juti, de örülök a kezednek, hogy jobban van!!!!!!!!!!!!!!!

Ami, neked is örülök, hogy jössz ide írni. :) És dehogy szülsz meg, a derékfájás ilyenkor normális, máshol lesz a pocak miatt a súly, és szerintem attól van.

:?: Figyi, nem tudjátok Pesten hol lehet kismamakabátot venni? ?????? :?: Én is kicsi vagyok (158), ezért nekem nem jó nagyméretű kabát, mert az ujját könyökig feltűrhetném. 2in1-ban, C&A-ban néztem.

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Sziasztok!

Ma teljesen kivontam magam a forgalomból. Egész nap ágyban voltam, sokat aludtam is. Nem vagyok beteg, meg nincs semmi baj (kopp,kopp) csak olyan gyengének éreztem magam. És jót is tett a pihenés.

Bettó!

Én is érzek néha olyat, mint a mensi előtt szokott, enyhe fájdalmat, de már úgy hozzászoktam, hogy meg se érzem igazából. Meg hamar elmúlik.

Én most teljesen a fejembe vettem, hogy nálam minden rendben van, és rendebn is lesz, hogy nem is ijedek meg semmitől. Nektek is ezt kéne. Bár tudom, nem egyszerű, de próbáljátok meg.

Adri!

Én is érzek hasonlót, mint Te, valószínű az a keményedés. Olyankor ha tehetem, lefekszem, és ahogy Bettó írta a kezem a pocimra teszem. Hamar visszaáll. Észrevettem már akkor is, amikor megfeszítem a hasizmom. Például ha úgy mászok ki az ágyból, hogy a hasizmom segítségével ülök fel, és mint a hernyó, kimászok ülve az ágy végéig, akkor is keményedik. De már megtanultam, hogy hasizom elfelejtve, inkább kézzel kell kinyomni magam. Egyébként ezt másnak is ajánlom, minél kevesebbet erőltetni a hasizmot.

Keménykedéskor meg az a lényeg, hogy tehermentesítsük a pocakunkat. Leülni, jól hátradőlve, vagy lefeküdni. Egyetértenek a többiek is????????

Driennke!

Ne érezd magad kellemetlenül, ha valamiről más a véleményed! Én pl. imádom a hasznos információáradatot! A fejjel lefordulásról tényleg mindenki mást mond, de nem baj, minden terhesség egyedi, minden baba másképp viselkedik, de minél többet tudunk róla, annál jobb. NEM, LÁNYOK???

Ami!

Átérzem a problémád, egyre nehezebb az ágyban is forogni, meg kimászni belőle! Már arra gondoltam, hogy korlát kellene az ágy szélére vagy kapaszkodó.

Ja, és akkor a fürdésről nem is beszélek! Kádban leülni, meg kádban felállni?! Gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek ez nehéz. Ja, és zoknifelvétel? Lábköröm-vágás? Mondjak még ilyeneket? Anyósom élettársának akkora hasa van, mint aki hármasikreket vár, és a 9. hónapban van. Majd lehet, hogy tőle kérek tanácsot, hogyan kell ezeket a dolgokat megoldani.

Lili!

Lemaradtam valamiról? :oops: Az mit jelent, hogy biztos nem Ábel bébi lesz. A neve, vagy a neme változott? Felvilágosítasz?
Nekünk tuti nem Ábel lesz, mert a férjemnek nem tetszik a név. Sajnos! Pedig nekem nagyon megtetszett. Mindegy, majd együtt választunk valami szépet.


Na, ennyi voltam mára, hétvégén valószínű nem jövök a buli miatt, de amint tudok, jelentkezem.

Pusszanat!!!!

jutiboszi
 
 


Kedves (leendő) Édesanyák, Édesapák!

Pszichológus, családkonzulens édesanya vagyok. Négy éves ikergyermekeim egyike súlyos fejlődési rendellenességgel született, az ő fokozott ápolása, gondozása miatt munkámat itthonról végzem. Így elmondhatom, hogy elméleti tudásomat ugyan az egyetemen szereztem, de ikergyerekeim és a betegséggel járó teendők sok mindenre megtanítottak a gyakorlatban.

Gyerekneveléssel, családi gondokkal, párkapcsolati nehézségekkel, személyes jellegű problémákkal küzdő személyek bizalommal keressenek fel egy e-mailben, segítek megtalálni a jó megoldást és kivitelezni azt. Akinek egy kis bátorításra, problémáinak megoldásában segítségre lenne szüksége, de a távolság miatt, vagy bármi más okból kifolyólag nem tud személyesen keresni fel egy szakembert, annak ideális megoldás lehet az e-mail-en át történő konzultáció (pszichotanacs@freemail.hu). Lásd még: www.pszichologia.mlap.hu

A www.pszichologia.multiply.com oldalon ingyen letölthető anyagok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt: babazenék, gyerekzene, kifestők, rajzfilmek (angol, magyar), oktatóprogramok, könyvek, zene minden kornak... A feltöltés folyamatos, érdemes többször benézni.

üdvözlettel, Nisreen
nisreen
 
 


Hahó!

Vagyok, csak behavazva... :oops:
Vendég
 


Halihó!
Án is vagyok, csak nehezen bírok már itt ülni.
Egyébként az én babóm nagyon sokat mocorgott ma, csak amikor apa odatette a kezét nem volt hajlandó, ezért most egy kicsit neheztel a lányára :)

Driennke

Kép
driennke
 
 


Hát én megyek is, alig egy órát ültem itt, de nem nagyon bírom.

Egyébként azt hogy állapítjátok meg, hogy a pici kezét vagy lábát érzitek-e. Én csak azt érzem, hogy hol gyengébben, hol erősebben mocorog egy-egy helyen :oops: :?:

Mindenkinek további szép estét, még holnap valószínű benézek. :)

Driennke

Kép
driennke
 
 


Sziasztok!

Holnap dolgozgatok, visszaolvasok és írok többet is, csak gyorsan bejelentkeztem :wink:
Ábella meg van a privi, holnap azt is megcsinálom.
Nagyon érezzük a melegfrontot, elég sokat keményedik a pocakom, így ma is szinte csak pihentem. Remélem holnap már jobb lesz, hogyha nem attól tarok meg kell látogatni a dokibácsit is hétfőn. De bízom benne, hogy nem kerül rá majd sor!
Akkor holnap!
Puszi mindenkinek!

Kép
bettó
 
 


Juti!
A neme egyelőre nem változott, azaz szerdán megyünk uh-ra, és akkor majd meglátjuk. Egyszerűen kiszerettünk az Ábel névből, meg úgy érzem kezd divatnév lenni, és a divatneveket nagyon nem szeretem. De a döntő érv az volt, hogy múlandóságot jelent, és azt nem szeretném adni a gyermekemnek. Szerintem Ábris lesz, de a férjem, miközben az utónévkönyvet böngészi, szörnyű ötletekkel áll elő, pl. Ménrót :lol: De szerintem nem gondolja komolyan.

És igen, nem lesz semmi baj, ez nagyon jó hozzáállás, nekem is van, hogy itt fáj-ott fáj...

Bettó, ne aggódj, biztos front, pihenj, meg dupla magnézium és holnapra elmúlik!!! Reméljük hétfőre elmúlik! Nekem meg ma olyan keveset mozgott ahhoz képest, amennyit szokott. :cry: Pedig biztos nincs baj, nem tudom miért csinálja ezt az anyjával. :?

Holnap elutazunk, Szonja dédije 70 éves, njó messzire, reméem nem fog megártani a pocaknak a hosszú autókázás!

Puszi

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 


Szia Lili!

Te is fent baglyozol ilyen későn? Most lett vége a szülinapi bulinak, és már rend is van a szobában. Csak a konyhát kell rendbe tenni, elmosogatni a poharakat. Majd délután. Olyan jó volt, szinte az összes barátunk eljött. 15-en voltunk összesen, beleszámoltam a fiamat is!!!!

Olyan édesek voltak a csajok! Mindenki megsimizte a pocimat, meg rátették a kezüket. 2 csajszi hangosan sikított, amikor 5 perc kézrátétel után végre megérezték manócska rúgását. Olyan aranyosak voltak, úgy örültek. Húh, most már nagyon fáradt vagyok, megyek is aludni, csak még Nektek akartam írni kicsit. Ja, egyébként nagyon jól viselkedett a kisfiam, mert mindenkinek jelzett, hogy odabent van. Szép sorban megrugdosta mindenki kezét. Olyan jó látni az emberek arcán az örömöt. Tényleg nagy csoda ez.

Az egyik srác jó poént mondott:
És most már Te is bukósisakon vasalod a pólóidat?

Ja, képzeljétek, párom egy szép üveg dohányzóasztalt kapott a barátoktól szülinapjára. Tök rendesek. Tudták, hogy már csak az hiányzott a nappaliból!

Na, most megyek, majd még jövök!

Pusza

jutiboszi
 
 



Sziasztok!

Juti!Nem semmi vagy ezzel a fél 4-es bejelntkezéssel! :lol:

Betti! Igaza van Jutinak pihenj sokat az segít majd! :lol:

Végre végeztünk a takarítással :P ,nagyon elfáradtam, pedig alig csináltam vmit. :? :oops: . Az egyik kiságyat is összeraktuk már, lehet, hogy ma megcsináljuk a másikat is. Képzeljétek a 4x5 m szobában alig férünk el, kicsit elszomorodtam, hogy a kiságyak nem férnek úgy ahogy terveztük, de a párom nagyon ari napocskát és két felhőcskét festett a falra. Olyan napocskát mint a tele-tabikban van. :lol:
Hát igen egyre "nagyobbak" vagyunk :lol: , egy kicsit félek én is a szüléstől de majd csak lesz valahogy. Legutóbbi UH-n nekem is fejjel lefelé voltak így elkezdtem bizakodni, hogy természtesen szülök, de mint ahogy írtátok ez még nem biztos pozíció :P , bár nekem Anna már az elejétől így van. Mindig bal oldalom éreztem a mocorgást és azt hittem Anna aktívabb most meg kiderült, hogy mind a 4 tapancs ott van. Tehát nem tudom, hogy kit is érzek Zalánt, Annát? Mondjuk nem baj a lényeg, hogy mozognak. Azt olvastam valahol, hogy akkor van gáz ha 24 órán keresztül nem érzzük őket.
A derekam nekem is szokott fájni, de az már terhesség elött is fájt :cry: .
Az ágyról való felkellés, a zokni húzás, köröm vágás és hasonló dolgok mindig megnevetettnek. Alapjába véve egy eléggé pörgös csaj vgyok most meg mint a csiga :lol: . Zoli is megjegyezte már milyen furi hogy ilyen lassú vagyok :D . Egyszóval jól kinevettem magam.

Ja ma megint megyünk kocsit nézni szorítsatok, hogy legyn mert már nagyon uncs ez-az utána járkálás.


Pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Sziasztok csajok!

Juti!
Jól bírtad! Nekem már a szemem majd leragad miután letesszük a csajt. :?
Tényleg aranyos barátaitok lehetnek, hogy így tudták, hogy mire van szükségetek!

Jadika!
És még szülés után mennyire leszel lelassulva... Húúú! Mint egy lassított felvétel. Én amikor befeküdtem korábban Lilivel, egy már megszült kismama mellé kerültem. Na az a csaj eszméletlen mennyi ideig csinált egy sima orrkifújást... Én akkor azt mondtam, hogy na ez azért túlzás. Aztán rájöttem, hogy marhára nem. Egyrészt a gátseb miatt sem egy Fittipaldi az ember, másrészt tényleg kifáradsz, és csak hosszú-hosszú napok múltán szerzed vissza az elvesztett energiát. De ilyenkor olyan jó semmit se csinálni, csak nézni a gyönyörű gyermeket, gyermekeket! :wink: :lol:

Kép
Kép
giga1
 
 


Sziasztok!
Először is a táblázatot beteszem és irány olvasni, mert nagyon le vagyok maradva :lol: Kép

Kép
bettó
 
 


Itt is vagyok!

Olyan jó volt megint olvasgatni, hogy mit írtatok, megint elérzékenyültem :roll:

Ami! Mostmár a sétával is óvatosan kell bánni. Persze mozogni mindeig kell, de módjával. Holnap mi is megyünk kicsit túrázni, mert a városközpontba kell mennünk és ott képtelenség kocsival megállni. Hogyha visszajöttünk, iszont pihizni fogok.
Amúgy én is lassított felvévtel vagyok, Gézu csak nevet, hogy este hamarabb megjárom a wc-t, mint ahogy kikelek az ágyból. :lol:

Lili! De jó, hogy mentek 4d-re. Én is úgy mennék megint. Még az is megfordult a fejemben, hogy karácsonyi ajándékként kérem valakitől, de akkor 1. hamarabb kellene megkapni, 2. nem lenne meglepi. Amit én viszont imádok és hogyha ajándékról van szó akkor kizárólag meglepi :lol:
Ügyi a kislányod! Csak így tovább. Remélem mostmár sikerült egy normális dokit kifogni :wink:

Juti! Nekem is használt a pihenés, este már egész jól aludtunk. Akkor nem vészes ez a has alatti fájdalom, hogyha hamar elmúlik? Akkor jó! Szombaton volt inkább, meg vasárnap éreztem amíg tesóméknál névnapoztunk. Még most láttam először Lizit csorbacsíkként. Olyan kis tünci egyem meg a drágát :) Tesómmal válogattunk rucikat és megtaláltuk azt a kis ruháját, amiben hazahoztuk. Mutattam neki és először azt mondta, hogy ő nem volt olyan pici. Én meg mondtam, de bizony voltál és olyan édesen kérdőn nézett az anyukájára.
Én már régen nem használom a hasizmomot, egyszer úgy akartam menni pisilin este és vissza kellett dőlnöm, mert annyira bekeményedett :roll:
Amúgy én is úgy szoktam, hogy ahogy bekeményedik, szusszanás, hátra dőlök és várok egy picit. Ez mindig használ.

Adri! Képet kapunk a babarészlegről? Nálunk is üres még a fal Kincső környékén, gondolkodom, hogy mit csinálhatnánk oda.

Kép
bettó
 
 


Ami amúh yén sem tudom eldöntenni, hog ymikor a kezével és mikor a lábával jelez. Főleg mert mindig fogolódik :lol:

Kép
bettó
 
 


De szerintem a lényeg, hogy a kezét is és a lábát is használja :)

Kép
bettó
 
 


Lili! A fiú névben mi sem nagyon találtunk olat ami mindkettőnknek tetszett volna. Gézu Kartal-t akart neki adni. Ez egy ősi magyar név :roll:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

Ági!Nem baj ha még utána is egy kicsit be leszek lassúlva, de remélem hamar el fog múlni. A babákkal való együttlét bármit megér a lényeg, hogy egészségessek legyünk! :lol:

Betti!A táblázatba beírnád, hogy nov. 29.-én újra terheléses cukor vizsgálat, 8:30 UH, doki.
A szobáról majd ha teljesen kész lesz akkor rakok fel képet, mert ma sem volt időnk össze rakni a másik kiságyat.
Autót sem tudtunk venni.

Nagyon-nagyon elfáradtam a piacon való sétálgatás közben, úgy-hogy du. aludtam egyet. Kaptam megint 3 zsák ruhát és nem rég fejeztem be a válogatást.

Jó éjt! Pussz!

KépKép
KépKép
jadika
 
 


Adri! Végre írt valaki ma :wink: De jó neked. Akkor már jó suk kis rucitok van :)
Én is akkor teszek fel képet, hogyha teljesen rendben lesz.
Neten nem szoktatok autót nézni?
Én ma egész nap bent voltam, és rá kellett jönnöm, hogy sok ez már nekem. Szerencsére nem sokáig leszek már bent ilyen hosszú ideig. :roll:

Kép
bettó
 
 


Sziasztok!

Megint este van. olyan hamar elmegy az idő. Mondjuk du. fél 4kor keltem fel. :oops:

Ja, jó fejek a barátok, mindig összedugjuk a kis fejeinket, és kitaláljuk, hogy mit vegyünk egymásnak. Ez a dohányzóasztal ötlet onnan jött, hogy a múltkor, amikor az én szülinapomat ünnepeltük, olyan asztalunk volt, hogy 5-5 ytongtéglát egymásra tettünk, azok voltak az asztallábak, és egy üvegtábla volt az asztallap. Jól nézett ki, csak hát az ideiglenes mogoldás volt, és nem is lehet arrébb tenni, ha útban van, stb. Úgyhogy tudták, hogy most nincs pénz asztalra, ezért összedobták. Én a szülinapomra bababoltba kaptam vásárlási utalványt. Az is nagyon jó ötlet volt, így tényleg megvan minden, amit akartam venni a babának. Igazából eddig nem sokat költöttem a babára, mert megkaptunk mindent, de sokszor veszek 1-2 édes dolgot, mert nem bírom megállni. Főleg, ha jó minőségűt találok olcsón. Esküszöm, ennek a bébinek jobb minőségű ruhái lesznak, mint nekünk. Dehát megérdemli!!!

Babaláb, babakéz. Én onnan tudom megállapítani, hogy kéz vagy láb, hogy nekem lent a keze, fent a lába. Így könnyű. De azért, mert tudom, hogy fejfekvéses. (Tehát a feje van lent. Kis breaktáncos). Akinek mozgolódik, annak biztosan nehezebb.

Ja, látjátok, csajok, milyen fontosak vagytok nekem?! Még a fárasztó buli után is jövök hozzátok! Tényleg jó ám, hogy itt vagytok, sokszor gondolkodom, hogy jó lenne találkozni is, de sajna mindenki olyan messze van.

Tényleg, Bettó csinált szép táblázatot nekünk, én meg csinálok egy térképet, és bejelölöm, hogy ki hol lakik. Úgyis unatkozom, most ráérek! Na, milyen ötlet? Amint elkészült, már szúrom is be!!!

Akkor megyek is. Majd valamikor jövök!

Pusszantás csajszikok.

Ja, voltunk ma pizzázni a barátokkal, és a bálna ruhát vettem fel. Tudjátok, a zöld nadrágos, felsőrészest, ami úgy tetszett nektek. Hát másoknak is tetszett. Úgy megbámultak. És végre nem a csöcseimat nézték, hanem a pocimat, mert szépen kihangsúlyozza a ruha. Hurrá, hurrá!

jutiboszi
 
 




Juti! Istennő vagy! És ügyes is! :D Köszönjük.

Tényleg, olyan kár, hogy ilyen sokfele vagyunk, és nem fogunk találkozni.

Lili
KépKép
KépKép
manka79
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?