Sziasztok!
Jajj, de édesen alszik MeseBaba!!!
Csodálatos ez a kislány
Mandula, és olyan jó olvasni, hogy
milyen szépen fejlődik...én már nem is emlékeztem rá, hogy az első évben ilyen hipergyors a fejlődés
most szeretnék minden pillanatot IGAZÁN átélni, beleértve a terhesség hátralévő heteit és a szülést ist, amelytől egyre kevésbé félek...
pedig volt idő bevallom, mikor megfordult a fejemben a programcsászár gondolata, annyira féltem, hogy át kell élnem megint azokat a szörnyű fájdalmakat
aztán rájöttem, hogy butaság, mivel én gyorsan megszültem a gyerekeimet ( óra az első fájásoktól), persze intenzív és erős fájások voltak, de túl lehetett élni...
utána meg mégiscsak gyorsabb a felépülés és hamarabb hazamehetek, és ez nem elhanyagolandó szempont azt tekintve, hogy már most előre szenvedek a gondolattól, mennyire fog Melissa hiányozni
most, hogy hétről-hétre közeledik a bűvös időpont, inkább valami kellemes izgalmat és hatalmas boldogságot érzek, hogy nemsokára lesz megint egy édes kislányom
eleinte a vetéléstől rettegtem, aztán a koraszüléstől, most már elértük azt a kort, ha megszületne, életben maradhatna és egészséges lehetne, de maradni fog még addig míg kell, tudom, érzem...
olyan izgatott lettem, mikor olvastam Németh Kristófék szüléséről, jó érzés volt, hogy nemsokára én is mehetek oda, találkozni Majácskámmal...
Anyukám: tegnap felhívott, és tisztáztunk néhány kérdést...
tudom én is csökönyös vagyok sokszor (tiszta Melisssa) és nem szeretek kérni segítséget, de azt mondta, hogy Ő mindenképp segíteni szeretne, és rosszul esik neki, hogy úgy érzi, nincs szükség rá...
ezért úgy döntöttem, elfogadom a segítségét, utólag úgyis megbánnám, ha nem így tennék.
ha megyünk a kórházba és míg bent leszek nélkülözhetetlen lesz Anyu segítsége, még úgy is, hogy megbeszéltük a Párommal, Ő mégsem "költözik" be hozzám és Majához, hanem ingázik Telki és az otthonunk között, mindennap.
Nem volt szívünk megtenni Melissával, hogy még az apja is eltűnjön mellőle, ráadásul nagy eséllyel épp az Ünnepek alatt
sajnos Anyuhoz annyira nincs hozzászokva, elég ritkán látja.
így is azon imádkozom, hogy Szenteste még itthon lehessek...
Nagyfiammal kapcsolatban igyekszem nem felidegesíteni magam, majd elbeszélgetek Vele, be kell látnia , hogy felnőtt már, és felelős minden tettéért...
nem, nem gondolom, hogy am.helyén iwiwezik, mert szerintem nincs az a m.hely, ahol az első hetekben már interneteznek a dolgozók, főleg a betanított segégmunkás, mert véletlenül sem a nehezen kitanult szakmájában dolgozik
Icus!
Neked is köszönöm a megnyugtató szavakat, meg is fogadom, pár napja már szinte csak egy-egy keményedésem van (kopp-kopp) ennek nagyon örülök
egyébként nekünk BEJÖTT a zokni, amiről képet tettél fel
Melissa nem hajlandó papucsot használni itthon, ezért olyan zoknit hord, Neki nem csúszik le (fel)...úgy látszik kb. három éves kortól használható, piciknek ezek szerint nem
Fanny!
Ahányszor meglátom a nevedet, mindig azt hiszem, hogy örömhírrel jössz...
már nagyon tűkön ülök, várom a kis Hanna fotóit...
olyan izgalmas, hogy Ő már bármelyik percben úgy dönthet, hogy megnézi a kinti világot
Melcsikém!
Remélem hamar rendbejön a lábad, úgy sajnállak
tényleg boldogság olvasni a soraidat, és remélem írásban megőrzöd a gondolataidat, emlékeidet...
én nem igazán vezettem a babanaplót Melissánál, amit most már nagyon bánok, bűntudatom van miatta...
próbálom pótolni mielőtt Maja megérkezik, de sokminden biztos nem jut majd eszembe...olyan görcsös anyuka voltam Melissánál, biztos sok volt a kilenc év kihagyás...
a babakori fotóalbum is szanaszét ( általában gépen elmentve a képek), most majd apránként előhívatom őket papírképen, bár így utólag egy vagyon lesz
minden másképp lesz Majával, mert tudom, hogy ezek az első hetek-hónapok könnyen feledésbe merülnek, már megvettem az első fotóalbumot, amit tele rakok képekkel Róla és a nővéréről ( meg a bátyjáról, ha hagyja
)
éppen gondoltam Rád a napokban, hogy Nálad annyira érezni, hogy még van egy kis jövevény, aki Rátok vár
biztosan sikerülni fog, mert annyira vágysz rá...
én viszont úgy érzek, mint Mandula, hogy a mi családunk Majácskával teljes lesz, ezért nagyon meg kell élnem a pillanatokat...
erre gondolok, mikor fáj a derekam, mert nehéz cipelni a babát, mikor kifulladok, mikor elfáradok a vásárlásban húsz perc után, és erre gondolok majd a szülésnél is...így nem is annyira ijesztő a dolog, sőt picit fáj azért, hogy utolsó...
na, most megtöltöttem a topicot
ja, csináltam egy blogot a lánykáimnak, amolyan naplóféle, vezetni fogom rendszeresen, megfogadtam
www.melissaesmaya.blog.hu