Új privát üzeneted érkezett!

Benianyu!


Megvan a cipős téma.
Én erre már meg is válaszoltam az előbbi hsz-omban. Én Siestát soha életemben többször nem veszek. Jól tetted, hogy nem azt választottad. Zorán egyéves kora óta Siestában jár. Holnap viszem ortopédiára. Állítólag derékig van eldeformálódva, hiszen az ízületei nincsenek megerősödve, stb. de majd holnap elmondják részletesen. Annyit mondtak még előzetesbne, hogy egy ekkora gyereknek 6 évesnek nem javasolt a cipőtalpbetét.

Ami jó: Dr. Leó, igaz arra is azt írtad, hogy lebeszéltek róla, Asso és még van egy, de most nem jut eszembe a neve. És az összes Nike.
Noéminek Siestája tuti nem lesz és nem az ára miatt, mert megvenném neki, ahogyan a Zoránnak is megvettem, pedig nem volt olcsó dolog szinte évszakonként hat éven keresztül, és most itt vagyok bokasüllyedéssel és lúdtalppal. Valszeg ezért is fáradékony tornában, ezt a fejlesztő ped. és aki eddig vizsgálta ortopédus mondta.

Van a Bneten egy topik, asszem az Anyaság, vagy gyermeknevelés és ott vannak cipős témák. Nézz bele. Ott is eléggé szidják a Siestát.

Beni hogy van? Csökkent a láza? Borogasd is vizes lepedővel az egész testét. Ez tényleg jó, nekünk is bejött. Noémi már három hónaposan is 39 fokos lázzal küszködött. Alig bírtam becsavarni a vizes lepedőbe. Persze, rá szárazat, de öt percenként kellett cserélni. Lassan, fél fokonként, de levitte a lázát.

Puszi neki.

Erika

Kép
viera
 
 


Ja, és biztos tudod, de azért okoskodom, ha nem haragszol:
Ne hűvösebb vizet engedj, hanem olyan hőmérsékletűt, mint amekkora láza van. Utána kezd el apránként hűteni, engedj bele hidegebbet. 10-15 percnél azért ne tartson tovább egy-egy ilyen fürdő.

Bocsi az okoskodásért.

Erika

Kép
viera
 
 


Jajj, 39,8!!!!Felébredt rá. Nurofen, de nem tudot visszaaludni, pörög, énekel!Olyan, mint a felnőtt ha félre beszél.
Mondtam apának, hogy kapjuk ki gyorsan, mert ebből lázgörcs lehet. Most ül a kádban. Testhőm.-ről hűtve. Labdázik a kis drágám. _Na szép kis éccaka lesz. De remélem rendbe jön, reggel 7 kor leszaladok vele a dokihoz.
Gógymanókat köszi

benianya
ákosbenianya
 
 

 
 

Benianyu!


Levonva 39,8??
Mindegy, levonás nélkül is nagyon sok!!

Ilyenkor a gyerekorvos nem tud kimenni adni egy lázcsill. szurit?

Erika

Kép
viera
 
 


Feküdjön a kádban!!!
Az egész teste legyen benne.

Erika

Kép
viera
 
 


És írj már vissza, hogy mi van vele!

Erika

Kép
viera
 
 


Valszeg én is éjszakázni fogok Noémivel, úgyhogy írj, nyugodtan!!!!
Ha lesz időd.

Puszi Nektek!

Erika

Kép
viera
 
 


Benianyu!

Mi a helyzet? Javult valamit Beni?
Ha véletlen fent vagy, írj.

Erika

Kép
viera
 
 


Hónaljban mérve volt annyi. Éjfélkor is még hűtűfürdőztük, ahogy irtad teljes testtel a kádban, még a kutacsát is locsoltuk, hogy jobbn húljön. Most itt szopizik, viszem a dokinkhoz.Hajnalban már germicid c-t kúpot adtam, nemtom a nurofen miért nem vitte le. igaz a kúp se. nemtom mennyi, mert csak az ágyában tudott aludni 20-20 perceket, ott meg csak a nyakához a tokája alá dugtam a hőmérőt, igy volt 38,9 csillapitás után. Ilyet én még nem is láttam, hogy ennyire ne hasson semmi lázcsillapitás. Miközben labdázott a kádban! És se nem taknyos, se nem a torka fáj, nem is köhög,jó az étvágya-gyomorhurut sem lehet-csak 3 napja aluszékony. Fúú, megyek rakok tizórait Blaninak, aztán 7 re lemegyünk drhoz, onnan suli-majd de. irok. Nagyon izgulok mi a franc lehet ez. Nem birom a rejtélyes kórokat!!!!!A franc hogy nekünk ebből mindig kijut!!!!Még szerencse, hgy apa itthon volt, eddig pont minden éjszakai Blani láz, fosás, ágyba hányás, hűtőfürdőnél éjszakás volt, nagyon örültem, hogy most Beninél épp itthon volt. Kitett magáért szegény. Jobban bepánikoltam volna hogy miért nem megy le, ha egyedül vagyok, de ő nem lacafacázott, 10 kor is 12 kor is bevágta a gyereket a kádba-imádom.
Azt is megkérdezem kijön-e éccaka, elég idős már nem mertem felhivni, no meg a sarkon van arendelő meg az ügyelet is, lehet hogy azt mondta voéna hivjam ki az ügyeleteet, vagy ugorjak le vele egy szuriért. Na majd kiderül. Te aludtál valamit?

benianya
ákosbenianya
 
 


Szia!

Látod, valamikor egy órakor már írtam. Tudtam volna aludni, ha a Zorán nem kezd el kiabálni, hogy rosszat álmodott. Megnyugtattam, utána meg nem tudtam visszaaludni. Kijöttem kettő körül, azóta mosás, vasalás, netezés.

De sajnállak Benneteket.
Kiváncsi vagyok mint mond az orvos. Írtam neked, hogy Noémi nagyon lázasodós és akkor 39 fokon kezdi és nagyon makacs lázzal. Volt is valami vírus még nyáron, vagy tavasszal, akkor azt mondták, hogy alig lehet levinni a lázat és ilyen magas. Kb. vagy öt anyuka panaszkodott. Mellette semmi tünet nem volt.
Én azon csodálkozom, hogy Noémi a mandulagyuszi mellett nem lázas most és van étvágya.
Egyébként ha tüszős lenne, akkor az három napi lázzal jár. Remélem nektek nem ez. De hogy nem a foga miatt van ez a hatalmas láz, az tuti. Majd kigúvadt a szemem, mikor írtad, hogy 39,8.

Na, írjál ha hazajöttetek az orvostól.

Erika

Kép
viera
 
 


Ja, lázcsillapításra Te a germicid-c-t szoktad adni? Az inkább ilyen nyugtató féle. Persze van benne csill. is. Nekünk másfajta van, de a nevét nem tudom leírni, csak ha megnézem. DE van vagy hat dobozzal. Én már nagyon rég adtam neki kúpot. Csak Nurofen. A kúp most azért sem nagyon jó, mert ha fosi van, akkor nem sokat ér.

Erika

Kép
viera
 
 


Mindig eszembe jut valami. Velem van tele már az oldal. :oops:
Én még azt szoktam csinálni ha lázas, hogy napközben csak badiban alszik, nagyon vékony takaróval betakarva, zokni nélkül. Éjszaka vékony pizsi, aminek nincs talprésze. Hogy le tudja adni a hőt.
Ilyenkor sokan azt hiszik, hogyha lázas a kisbaba, akkor jól be kell takarni, mert fázik. Pont fordítva, még jobban túlmelegszik.

Na eldugulok.

Erika

Kép
viera
 
 


Sziasztok!

Most olvason, hogy mik történnek veletek!!!
Te jó ég Benianyu!!! Daninak a legmagasann láza 39,5 volt popsiban, tehát levonva az ért kevesebb!!
De neked nem mondta a dokitok, hogy a Nurofent és a Panadol sirupot add neki felváltva 4 óránként??? Nekünk ez vált be!!
Így mindegyikből 4x kap és a 4 óra is be van tartva!! Germicidet ritkán adok, mert a mi dokinénink azt mondta, hogy van benne olyan anyag, ami allergizálhat, és rosszabb esetben halált is okozhat! Na, egyszer kellett csak elmondania!! Többet nem adtam neki, pedig akkor semmi baja nem lett tőle!
Jobban van már Beni???? Ha hazaértetek gyere és mesélj mi volt!!!! Mit mondott a doki!!

Era!
Noika hogy van???
Csak egy tanács: ha alszik, pihizz te is vele! Neked is kell, nehogy kimerülj!!!!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Era!

Igazad van ezzel a betakarás dologgal! Szerintem azzal keverik össze az emberek, hogy ha egy felnőtt lázas, bevesz egy lázcsillapítót és befekszik az ágyba nyakig betekarózva, hogy izzadni tudjon! Ez a gyerekeknél nem egészen így működik! Egyszer kipróbáltam Daninál, de csak feljebb ment a láza. Hogy most emiatt, avyg amúgy is feljebb ment volna, nem tudom, de azóta inkább kevesebb ruhát + vékony takarót teszek rá!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Benianyu!!

Gyere már és mondd, hogy mi van Benivel!!

Erika

Kép
viera
 
 


Végigolvastam!!!!

Sziasztok!

Asszem hosszú leszek, legalábbis sokat jegyzetelgettem…..Ráadásul tegnap óta írok, este Bálint megint nem volt hajlandó hamar elaludni, erre mára annyit, de annyit írtatok!!!! :D

Remélem Beni és Nonó is jól van! Benianya: Mit mondott az orvos? Bár Bálintnál ilyen még nem volt, de mintha hallottam volna valami 3 napos lázról.....

Ex:
Kár, hogy nem tudunk másképp szavazni
Oltás nekünk is drága, csak az a szerencsém, hogy jóanyámék kifizetik. Most kapnak meg valami nyugdíjvisszamenőlegemelést…. :roll: :shock: .Hogy nekünk miért nincs 13. havi családi pótlék, vagy visszamenőleges emelés????? És szerintem szégyen és gyalázat, hogy egy normálisan élő átlagos család nem tudja saját erőből kifizetni a gyereke védőoltását… :cry: :cry: :twisted: :twisted:
Bálint is szeret pörögni, ő is elszédül, aztán persze átesik valamelyik elhagyott játékán… :shock: .Én nem aggódok.

Oriandy:
Az ülés szerintem sem túl kényelmes most még Daninak, teljesen igazad van!

Gab:
Én már nem is mentem magánrendelésre, pont a lóvé miatt. Eddig mindig jutott arra, hogy eljussak magánrendelésre, terhesen is. Idén örülök, ha karácsonyfára jut, nemhogy magánrendelés… :? .5 perc 7000 ft. :twisted: Persze….Így erőt vettem magamon és ugyanahhoz a dokihoz, de mentem a futószalagos rendelésre….Túléltem. Biztos eljön még az az idő, amikor újra magánrendelésre járok.
Képek tényleg nagyon jók, totál visszaadják azt az igazi szülinapi hangulatot!! :D

Preni:
Vizsgához, ZH-hoz mennek a drukkok!
Mindenkinek a férje horgászós? Nálunk is ez a pihenés. Mondjuk, amíg nem született meg Bálint, addig én is mentem vele, élveztem nagyon, még terhesen is az utolsó balatoni nyaralás ebből állt.

Kimike, Benianya:
Mi is hízékonyak vagyunk, vigyáznom kell, hogy mit és mennyit egyen. Bár azt hiszem, Bálint a jól hasznosítók táborába tartozik, mert sosem evett extrém mennyiségeket. Már nagyon régóta négyszer eszik egy nap, reggelire pl. csak fél zsömle belseje és 2 dl kakaó. Délre is van, hogy csak 1 bébiétel, és elvan uzsiig.

Colett:
Nem tudom, milyen suliba jársz, de hogy tetszik a jog??? :shock: :roll: :shock: :roll: Pár előadás erejéig elhiszem, tényleg érdekes, de töményen bemagolni, „és, az, vessző” pontossággal….. Vizsgázol is belőle?
Gun’s & Roses póló? :lol: Bálint most az én régi Bonanzás kendőmet hordja… 8) Arról nem is beszélve, hogy szerintem Ákoson fog felnőni, hiába van egy rakás Halász Judit CD-nk.

Amandi:
Nálunk is abból van vita, hogy én azt szeretném, hogy többet legyen velünk, csak hát a pénzt sem sz@rja egyikünk sem. Sajnos. Éppen azért pénzen nincs vita, igyekszem megfogni ahol lehet, gyereken persze nem, de fodrászhoz is általában a férjem küld el, magamtól sajnálom rá a pénzt. De néha van vita gyereknevelésen is, szerinte túl engedékeny vagyok, nem tudom fegyelmezni….merthogy nem ütök a kezére, csak elhozom a tett helyszínéről (általában a cserepes virág :roll: ) és komoly hangsúllyal közlöm, hogy nem. Régebben kipróbáltuk a rácsapok a kezére módszert is, de csak kiröhögött és játéknak vette.

Kézenfogva menés: néha muszáj, mert ha elengedem, elrohan. Megy kukázni :shock: , útra, meg oda ahol padka van, csak ott még nem tud egyedül fellépni. Szóval jó vagy nem, néha bizony kézenfogva megyünk. Persze lakásban itthon soha.

Ágy: már mi is gondolkodunk valami máson, mert pl. az utóbbi két napban mindent csinált, rácsra mászott, forgolódott, csak aludni nem akart. Bálint sem igazán fér el. Én viszont attól tartok, hogy Bálint állandóan feláll a kiságyban, jön-megy. Viszont a nagyobb ágyakon csak leesésgátló van, így mi van, ha abban áll fel?? Vagy abban nem fog? És arról már nem is beszélek, hogy magától tuti nem maradna el benne, állandóan kijönne (mint ahogy Viera is írta), mikor leteszem ebéd után aludni. Ekkor ugyanis (el ne kiabáljam) még magától alszik el.

Tegnapi eszetlenkedés:
Kép

Na, asszem ennyi. Ja, tegnap superwomannek éreztem magam: 1 óra alatt megfőztem a bolognait (igaz csak félig, mert nem volt itthon paradicsompüré :roll: :lol: ), tisztába tettem a gyereket, hajat mostam, netet olvastam, elmosogattam, reggeliztem, beraktam a mosógépet. Csúcs érzés volt ennyi mindent megcsinálni! Ja, apa mindeközben aludt, mert éccakás volt :wink:

Pussz

Vicky

Kép
vicky21
 
 


Hali!

Streptococcus fertőzés. Piros a torka, baci okzza. Mivel nagyon magas lázzal indul, a torka még nem fájt, ezért zabát még, de a 3 napos aluszékonyság már e matt volt, meg a napközbeni sok cici is.
Hát gondolhatjáok, hogy nem ellenkeztem amikor kezembe nyomta az antibiotikumos receptet. Cedax baby. Pedig a mi dokink tényleg nem ir soha ha csak teheti. Azt mondta vagy én vagy Blani hoztuk haza, náluk enyhén lefolyt, de Beni rendesen bekapta.

Láz: igen én is úgy tudom, mint ti, 19 fokos szoba és vékony pizsi. Le is vettük róla a badyt, csak a vékony talpas pizsiben volt betakarás, zsák nélkül, jó hűsi szobában. Nem mintha számitott volna. Ekkora lázat!!!, húú de megijedtem.
A Nurofen jó volt, a germicid nem-mondta a doki. (de mivel a nuro nem vitte le, kipróbáltam a kúpot-semmi.
Irt erősebbet kék-zöld dobozos-suppositorium antopyreticum.
Azt mondta ilyen magas láznál kell ez az erős kúp, főleg este. Amúgy hoszabb távon, napokig tartó láznál, amit Andy is irt nurofen és rubofen!!!Én nem is tudtam, hogy van rubofen sirup is.

Ja és azt mondta még, hogy a beteg szervezet nem tudja feldolgozni a fehérjét, vagyis nehezebben -ezért csak kenyér tészta zöldség,- tej, joghurt hús tojás ne. Ezt már régebben is irtam nektek.

A másik: ebben a korban kezd megváltozni nekik a verejtékösszetételük, :shock: olyan lesz, hogy eldugaszolhatja a pólusokat, mirigyutakat,kapukat. Ezért ha lázas, nem tudja leadni a hőt.Ezért megy le lassan, vagy nem megy le-mint nálunk. Szóval szappanos lemosás is töbször kell, hogy zsirtalanitsa a testet, igy felszabadulnak a kapuk, le tudja adni a hőt. A hűtőfördő önmagában nem volt elég, máskor le kell mosni a testét. Plusz meleg italt kell vele itatni, hűvös szoba, kevés vékony ruha. Igy könnyebben, hamarabb leadja a szervezet a feleseges hőt, a lázcsillapitók is gyorsabban hatnak. Érdekes ez a verejték dolog nem?

Na most már megnyugodtam, be is adtam a Cedaxot, már alszik is. Megivott 3 dl natúr citromfű és hársfa teát is. Meg a gyógyszertárban azt mondták elkezdhetem az echinechiát is- a homeopathiásat. Kap 1 hete cebiont is, napi 10-et.
Meg akarok Acidofilust, vagy Bifolacot, ami a Cedax által kiölt norm. bélflórát állitja viisza. Vagy elég az élőflórás kefir? Mézgombi, kérdezd már meg lécci a tesódat! Napi 1 élőflórás elég, vagy kell a bifolac? Az nemtom hány millió norm. bélbacit tartalmaz 1 kapcsulában. Köszi!!
Csajok, mindenkinek nagyon köszi, be kell valljam iszonyúan megijedtem, nem értettem mi zajlik a testében, hogy ilyen magas láz nem megy le. 2 óránként hűtőfürdő, gyógyszer meg kúp mellett sem,kétségbeejtő volt. :cry: :cry:

Irjatok ma szebbeket!!!!!

benianya
ákosbenianya
 
 


Benianyu!


Jó, hogy jelentkeztél. Akkor nem semmi éjszakátok lehetett.
Noémi is Cedax Baby-t szed. 1x90 ml-t.

Egyébként nekünk is ez a kúp van, amit most te írtál ez a suppo....
akármi.
Na, akkor irány gyógyulás felé a taliig.
Beni még mindig lázas? Vagy az most teljesen elmúlt neki.

Csak felületesen tudtalak olvasni, mert rohannom kell.

Szia.

Erika

Kép
viera
 
 


Andy? A rubofen ugyanaz mint a panadol szirup? Nekem rubofent mondott a doki, felváltva a nurofennel. Hatóanyagában ugyanaz? Azt láttam, hgy van panadol szirup a gyógyszertárban, de rubofenből csak a tabit ismerem.
Akinek van otthon , irja már le az összetételt, köszi.

a rubofen tbl =paracetamol 500 mg. (ez felnőtt, gondolom van 250 -es is)

kék-zöld dobozos-suppositorium antopyreticum kúp =150 mg amiydazophenumot tartalmaz.

benianya
ákosbenianya
 
 


38,2 a láza! Mi ez a 39,9 hez képest!!!!

Akkor a mandulagyuszit is szreptococcus okozza? Bár a cedax baby, még húgyúti fertőzésekre is jó szóval gondolom több bacival szemben csataképes.
Na, akkor gyógyulás!!!!!!!!

benianya
ákosbenianya
 
 


A rubofen szirupot nem ismerem, a Panadol összetevője: 120 mg paracetamolum 5 ml szuszpenzióban. Ennyi van ráírva, na meg a segédanyagok, de az csak ilyen gulkóz szirup meg hasonlók!

Remélem Beni hamar meggyógyul!!!
Pusz neki!
Andy

Kép
oriandy
 
 


Most nézem, hogy mit írtál, vagyis a rubofen meg a panadol ezek szerint ugyan az, csak gondolom akkor más cég gyártja!!

Kép
oriandy
 
 


Benianyu!


Figyelj csak, írtál valami érdekeset. Szóval lehet, hogy még húgyúti fertőzése is van Noéminek? Csak azért mondom, mert mostanában megáll és odanyúl a puncikájához. Épp ma gondoltam rá, hogy lehet, hogy ahogy pisil, kicsit fáj, vagy csípi, vagy érzékeny neki. De ezt a ma vettem feltűnően észre.
Meg is nézem a Cedaxot, hogy tényleg jó húgyúti fertőzésre is? Lehet, hogy szólni fogok a dokinak, mert akkor meg lehet, hogy még pisimintás is kér.
Hát kivagyok én ezekkel a betegségekkel. Na jó, belefér, mert szerencsére nálunk nincs láz, csak nyűgi.
Este megint leszorítva a hátát (finomat) altattam el. És sokat felsír, de visszaalszik. Lehet, hogy akkor is pisil és fáj neki.

Hm, na gondolkodom.

Erika

Kép
viera
 
 


Azt hittem nálam parázósabb anya nincs. A cedax papirjára van ráirva mi mindenre jó, de inkább le sem irom, mert még látni véled Nonón a tüneteket. Ugyanakkor tök logikus amit leirtál a puncifogdosásról. Épenséggel akár csipheti is. Itass vele sok sok citromfű teát. Fölösleges most vizeletvizsgálatot kérni meglátásom szerint, mert már elkezdte a gyógyszert, ráadásul éppenséggel húgyúti fertőzésre is jó a cedax. Ha volt is neki, ettől az is meggyógyul.
Ha meg akarsz nyugodni, majd ha egésszges lesz kérj vér és vizeketvételt, de csak ha kiment a hatása a cedaxnak.

Van valami infótok az antibiotikum által kiölt norm. bélflóra visszaállitásáról?
Gyógyuljatok! :lol: :lol: :wink:

Nálunkmmég ne hat -39,2 volt hónaljban 1 órája, felszaladt hirtelen, felsirt rá. neadtam abika erős kúpot, ma még csak aludt a kis drágám. Én meg jól kitakaritottam.

Colett! Te irtad hogy nálatok is falbontással meg 20 ezer ft-al járt a mosogató lefolyó dugulása? Irnál erről részletesen? A kádba hordom az edényt mosogatni, és nem akar ideérni a szerelő.ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!

Csak felületesen olvastam, nem volt még ma nagyon időm.
Vinni kellett volna ma pisi mintát, de ma sem sikerült levenni, mindig mellépisil, elmozdul a ragasztás. :( Na, majd talán holnap... Egyébként csak a reggeli pisit érzem büdibbnek, valszeg azért, mert töményebb, a többi pisi normál szagú. Szal lehet, hogy nincs is gond, de azért szeretném, ha meg tudnák nézni a vizeletét.

Benia, küldünk sok gyógypuszit Beninek!
Julcsinak is ilyen magas láza szokott lenni, 39,9 is volt már. És simán eltarthat 3 napig is, a lényeg, hogy próbáljátok meg 38 körül tartani. A hűtőfürdő elég hatásos szokott lenni, plusz a priznic. A fürdőt kb. 20 percig csináljátok, fokozatosan hűtve. Lázcsillapítókat 4 óránként lehet adni, és különböző hatóanyagúakat, ha nagyon makacs a láz. Én Nurofent és Suppositorium antipyreticum kúpot adtam felváltva. A Nurofent azért is jó, mert van benne gyulladáscsökkentő is, meg kicsit álmosít is. Julcsinak egyszer 8 napig volt láza, semmi más tünet nem volt. 4. napon kezdtük el az antibiotikumot, hátha már baci is van, de az is csak jó pár nap után hatott.
Egyébként nem értem, miért mondta a dokitok, hogy milyen fertőzés, hiszen ezt csak tenyésztéssel lehet megállapítani. Ránézésből csak a tapasztalat alapján tudja mondani, hogy piros torok általában bacis fertőzés. Mindenesetre az antibiotikum biztos jó lesz, még ha vírus is, lehet, hogy felülfertőzödött bacival.
Én adtam Julcsinak normafloret, mikor antibiotikumot szedett, ártani nem árthat még a kefír mellett.

Viera, mivel Noémi már pár napja szedi az antibiotikumot, így az már kiölte a bacikat, így a vizelet vizsgálat már felesleges lenne, antibiotikum után már furcsa lenne, ha maradt volna még benne baci. Egyébként a mi dokink is képes volt vizeletet nézetni, 5 nap antibogyó szedés után, és csodák csodájára, teljesen jó volt Julcsi vizelete... De amint Benia is írta, a Cedax jó hugyúti fertőzésre is, így ha esetleg van neki, akkor is kezelés alatt van. Egyébként ilyenkor a vizelet szúrós szagú, kicsit sötétebb, nézd meg ezeket. Ja, és magas lázzal szokott járni, és elég levertek ilyenkor a gyerkőcök.

Julcsinak is volt ma reggel hőemelkedése, kezdődik az oltási szövődmény...

Most alszik a csajszi, én meg próbálok addig rendet tenni.

Minden kis betegnek mielőbb gyógyulást kívánok!

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Benianyu!!

NORMAFLORE!!!! Én ezt szoktam használni antibiotikum adásakor! Ez nagyon jó a bélflóra visszaállítására!
Napi 1 az adgja!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok,,
megint nem lsz időm hosszan írni, mert Pancsi lóg rajtam.

csak gyorsan!

Benianyu,
gyógyulást Beninek.

Nyelvnyújtogatás: nem lógatja vagy ilyesmi, hanm néha olyan hirtelen kidugja-behúzza...tényleg csak ahhoz tudom hasonlítani, mint ahogy a kígyók csinálják. (lehet persze, hogy egy kis Harry Potter és parseltongeu-t beszél éppen :))

Vicky,
kézefogva járás még arra az időszakra vonatkozik, amikor magától nem jár a gyerek. Az természetes, hogyha magától már tud járni, akkor fogod a kezét.
Csak tudod ez a tipikus járatás dolog, hogy egyedül még nem jár, de anyuka-apuka "sétáltatja" hogy milyen ügyi.
Na nálunk ez csomó ideig nem volt, de egy hónapja, amikor voltunk Egerben a Guszti látta, hogy az unokatesójáék három hónappal fiatalabb gyereke már így sétál és akkor ő is elkezdte Pannival.
Na attól kezdve Panni rájött, hogy ez így kényelmes és kéri.

Szóval erre mondta a gyógytornász, hogyha tudjuk akkor hagyjuk el, mert az a jobb ha magától érzi meg, hogy hol az egyensúlya.

Gyakorlatok:
amikor feláll tartani kell a klis tappancsait a földön, hogy gugolásból álljon fel, ne térdelésből.
állásból lemenetelnél csípőt fogni, hogy szintén guggolva érkezzen, ne térdelve.
és a plusz egy, ha térdelésből áll fel akkor mindig a bal lábát használj, ezt kell gyakorolni, hogy azt nem hagyjuk és a jobbat erőltetjük.

na ennyi, most bocsi mennem kell.

meteor
 
 


Benianyu!


Normaflore nagyon jó a bélflóra helyreállítására. Általában azt az orvosok szokták is mondani, hogy antibiotikummal együtt lehet szedni, vagy utána, mert megsínyli ám a kis belecskéjüket. A Cedaxtól egyébkét a kúra felé lehet fosi. Nekünk hat napig kell szednünk.

Bocsika, mindenkitől, este reagálok.
Most rohanok az oviba fogadó órára.
Utána Pestre a Zoránnal ortopédiára.

Este beszámolok.
Mostanában este senki nincs. Miért?

Erika

Kép
viera
 
 


Ja, és Benianyu!

Írtam még kb. két napja neked privit. Írj már léci-léci, ha van egy kis időd, mert érdekelne a véleményed.

Erika

Kép
viera
 
 


Helló!

Szóval...Mi jól vagyunk, nem beteg senki, ma van a házassági évfordulónk, vettem egy jó kis bort estére. ( Meteor: Irsai Olivér, te bizti ismered.)

Ákosbenianya: Gyógymanókat küldök, te ez a stepto...izé, ez az ami a terhesség végén is vizsgálva van? vagy most hüleségre gondolok? ja! Mosogató! falat nem kellett bontani, hoztak egy marha nagy "kígyót", aztán kb. fél órára rá perkálhattunk 20 rongyot. Most meg szereztünk mi egy olyan bigyót. Ilyet lehet Praktikerben, meg Obiban venni, asszem 3-5 rongy körül van. Aztán ha ügyes az urad, és bírja a szmötyi szagot, szét kell szerelni a lefolyót, azt turkálni...Ha nem, előre alkudj ki árat, és nem jártok úgy mint mi.

Ágy: Nekünk RS-ből van, olyan mint viera Zozánjáé. Ja, Máténak, Noi még rácsosban alszik. Mi napra pontosan 2 évesen vettük Máténak, de azért jól elvoltunk avval a kisétálós kijövős problémával. Noinak is ilyet veszünk gondolom, bár Máté emeleteset akar, hogy ő legyen felül, na de akkor jöhet az asztalos...


zene: Látom mindenkinem beindult a fantáziája...Máté már két zenét felismer: Depeche Mode, és Madonna. De nem nagyon szeret i a zenét, Noi szerencsére igen.

Suli: Ez Ingatlan, és értékbecslő, és joggal kezdtük. Aztán jön a többi. Ebből külön nincs vizsga, de az óra elején tesz fel szúrópróba szerűen kérdéseket. Szóval kell tanulni. Így nem tűnik száraznak a jog, szerintem nagyon jó a tanárnő. Csomó példát mond az eseteiről, érdekesek...

Nem is írtam, kedves felesége apámnak levágta a Noi haját elől, úgy, hogy engem meg se kérdezett! Jó fej, nem? Asszem karácsonykor se megyünk, kikészített...

KépKép
KépKép
colett77
 
 


Sziasztok,

Benianya: leendő fitt kimama = itthon eddzek :) !
Beninek mennek a gyógypuszik, hogy minél hamarabb meggyógyuljon!!!
Képek nagyon jók :) !!! Beni nagyon ügyes, hogy ilyen szépen megy már!!!

Vicky: superwoman :wink: , tényleg az voltál :) ! Én is úgy próbálom fegyelmezni Marcit, hogy erélyesebben rászólok, ha vmit nem kellene csinálnia, de nem tudom, mit lehetne még tenni ezen kívül. Szerintem nem vagy engedékeny.

Colett: én kiakadtam azon, amit írtál :evil: !!! Mi az, hogy vki kérdés nélkül levágja más gyerekének a haját, akármilyen is a családi kapcsolat????????
Én ilyenkor tombolnék, de szerintem te is így vagy vele!!!

Vki a felettünk lévő lakásban már 2 napja fúr vmit, rohadt hangos :evil: !!! Csoda, hogy Marci alszik!
Mondjuk ilyenkor a mi felújításunkra gondolok, hogy mi is idegesítőek lehettünk, úgyhogy inkább nem szólok semmit, csak magamban mérgelődök :roll: !

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Jaj Benianyu!
Úgy izgultam értetek. Este tök sokáig figyeltem itt, meg reggel is benéztem, de aztán neki álltam főzni, meg Petit levittem levegőzni és csak most jutottam ide.
Remélem Beni már jobban van! Jó makacs ez a láz! Annyira sajnálom!
Én is csak a Normaflóre-t ismerem bélflóra helyreállítására.
Nálunk a dokinak a germicid-c kúp a mindene! Viszont egyszer én vettem Mexalen kúpot (vény nélküli), hatóanyaga paracetamol. Bár, még hála az égnek nem próbáltam!

Peti egy pár napja tiszta kiütés a szája körül minden étkezés után, függetlenül attól, hogy mit eszik. Először azt hittem, hogy a 15 hós oltás mellékhatásaként pöttyös, de csak közvetlen kaja után jön ki, aztán egy félórán belül el is múlik! :roll:

Vicky!
Látom, huncut a kiscsibész!

Viera!
Noi se semmi a papucsban! Peti is imádja a cipőinket. Csak az az égő, amikor ittvan nálunk valaki és Peti hozza a szobába a cipőjét, mármint a vendégét és mondja neki, hogy tátá! :oops: :lol: A múltkor meg is jegyezte a barátnőm, hogy akkor most húzhat haza?! :lol:

Tegnapelőtt este elrontottam a gyomromat. Fehérje napom volt. Csirkét grilleztem és zöldségeket. Már nagyon éhes voltam, amikor nekiálltam enni és túl jól, esett. Reggelre kitaccsoltam, plusz fostam. Így nem bírtam elmenni a temetésre. A suliba sem mentem az egyik Zh-t megírni, mert akkor még a Wc csészét ölelgettem, de ötre összeszedtem magam, mert szóban feleltünk vámtarifából. Jelentkeztem elsőnek, 5-re lefeltem és haza is jöttem Ma már sokkal jobban vagyok!

Reni
Kép
prenata
 
 


Colett!!!Olyan vékony kigyóra gondolsz, amit görénynek hivnak? hát olyanal már tucatszor átfurkáltuk, de valahol 2 emelet között akad. Most aszonták öntsünk a falba 2 lityi sósavat-megvót. Most meg kerti slagot kéne ledugni, rongyokkal betömni a fali lukat a fennmaradó helyen és különböző impulzusú vizsugárral kitömiteni a dugulást.Na ezt má nem merjük mi megcsinálni, de idegesit mi van ott, egy leszakadt tömitőgyűrű? Én lazán megkérdeztem a szerelőt hoz-e olyan kis kamerát, amivel a dokik nézik belül a testünket. Kiröhögött, hogy olyan csak pesten van, de azt 50 ezer alatt meg se úsznánk. Pedig logikus lenne, nem kéne vakon falat bontani. Bakker, de idegesit. Szóval nem szerves a dugulás, mert azt már ennyi bref, domestos, sósav, meg a vékony hosszú kigyó kidugitaná. A ti kigyótok vékony volt? És a végét forgatni kellett, mint a nyársat?

Hát ezen a hajvágáson én is nagyon durván kiakadtam! Majd még fel is világositja helyetted a ygereket? _Na neee!!!Durva!!!!És ha növeszted? És mit mondtál neki? Egyáltalán hogy merte?Fúúú!

Viera!!Jó utat nektek, esetetek tanulságos! Privi megy.

Normaflór ötleteket köszi, tiszta hülye vagyok, hisz a terhességem alatt én is azt ittam fosásnál.

Egész nap alszik Beni és indiántáncot jártam a nappaliban mikor végre elcsipogta magát a hőmérő 38,5-nél. De már várom a 39,9 et. Pedig szegénnyel el kell mennem Blaniért és elmenni még balettra, mert ma épp sneki sem tud besegiteni. Valaki itt azt irta lázas gyereket is ki lehet vinni hidegben is, ugye? Akkor ne legyen lelkifurdim, hogy nem hagyom a nagyot a suliban?Csak gázul fúj a szél.

benianya
ákosbenianya
 
 


Még annyit akartam, hogy tök jók ezek az ágyak, de még mi sem gondolkodunk azon, hogy váltanánk.
Én is nézegettem már, mert ha kistesó megérkezik, akkor át kell rendezni a szobát.
Én úgy gondoltam, hogy már eleve emeletes ágyat veszünk, mert a szoba jellege olyan, hogy csak az fér el.
Eladom a komódot, ami most Marci szekrénye és egy normális gyerekszekrényt veszünk.
Amit én néztem ágyat, az olyan, hogy az alsó ágy egy kicsit szélesebb, ez lehetne az elejént Marcié, amíg a 2. baba kicsi lenne, utána Marci lenne felül a kicsi alul. Enyhén döntött létra vezet fel az ágyra és nem magas.

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Benianya:
Fúú, nem semmi ez a magas láz! Nekünk ilyen csak egyszer volt, amikor az első fogacskája jött. Akkor Márknak is csillapíthatatlan volt a láza és felváltva ment a Nurofen, meg a kúp. Amint kijött a foga, el is múlt szerencsére. Annak nagyon örülök, hogy Beni ilyen gyorsan fejlődik a torna hatására. Cipőügyben: ha tartja a bokáját, és harántemelős, akkor, mivel nektek ez ajánlott biztos jó. Nekem mániám, hogy a cipő talpa legyen puha, könnyen hajlítható, mert így dolgoztatja a kis lábizmait, szóval ebből a szempontból is jó választás volt :)

Ágy: Mi eredetileg olyat vettünk, ami rendes kisággyá alakítható, de én egyenlőre rácsos párti vagyok. Nagyon sokat forgolódík, és én félnék, hogy kiesik. A másik ok: párom is mondta már, hogy azt a pár kiszedhető rácsot vegyük ki, hogy önálló lehessen. Ezzel az a bajom, van, hogy éjszaka rájön, ő nem akar aludni. Ilyenkor nem sír, csak elvan az ágyában és dumál. Egy idő után elfárad és elalszik. Ha ki tudna jönni, akkor elkezdene szaladgálni, és tuti, hogy nem aludna vissza. Ezért se lehet ilyenkor közénk venni, mert akkor elindul a játék, és sehogy se lehet visszaaltatni. Szóval nálunk egy darabig még marad ez a megoldás. Amúgy nekem is nagyon szimpatikus, a magasított ágy, és alatta jó kis játszó kuckó. Ha meg jö a kistesó, és még nem tudunk elköltözni (ami nagyon valószínű), akkor át kell rendezni a lakást. Az egyik szoba lesz a gyerekeké, és mi kiköltözünk a "nappaliba", ami egy légtér a konyhával és étkezővel. Szóval ilyen multifunkcionális szoba.

Preni:
Jobbulást neked, grat a jó jegyhez! A 6 kg szép eredmény. Nekem nyár óta sikerült 10-et ledobni, most vagyok annyi, mint a terhesség elött. Azért még egy 10-es a nagy álmom :)

Colett:
Örülök, hogy tetszik a suli:) Az ilyen hajvágós téma engem is ki szokott akasztani.

Viera:
Jobbulást Nonónak. nagyon ügyes a papuccsal. Nálunk ha papucs van rajtam, azonnal leveszi a lábamról :)

Andy:
De jó, hogy ki tudtatok esőben is menni :) Márk nagyon szereti a vizet, a legkisebb pocsolyába is beletapicskol, és van, hogy megpróbál bele is inni :shock: Nyáron sokat voltunk kinnt az esőben, nagyon élvezte, most már így egy kicsit óvatosabb vagyok.

Marcy:
Én is elhatároztam, most egy kicsit fittebb kismama leszek. Igaz, most még csak hetente egyszer jutok le konditerembe, de akkor szépen megdolgoztatom magam :) És a szauna a megérdemelt jutalom a végén :)

Vicky:
Tényleg szuperanyu voltál, 1 óra alatt ennyit elintézni :) irigyellek, nálam csak nagy ritkán jön így össze, hogy meg tudjam csinálni.

Meteor:
Akkor meg se próbálom apát rávenni, hogy jöjjön el a talira :)

amandi
 
 


Colett:

BOLDOG HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓT!

amandi
 
 


Sziasztok.

Tegnap este már csak átolvastam úgy nagyjából, de írni nem volt erőm...
A ...-om tele van, már szinte naponta van nálunk egy pillanatnyi áramszünet, ami viszont elég ahhoz, hogy kilője a számítógépet. Tegnap már az öcsémet hívtam, mert be se tudtam kapcsolni a masinát, csak miután felvilágosított, hogy a tápkábelt húzzam ki és dugjam vissza. Aztán egy ismerős is jött, hogy náluk is megsínylette a gép az áramszünetet, de azt is lehetett javítani. Aztán Petiért menet majdnem elütött egy kisteherautó, még jó, hogy nem indultam előtte át, mert úgy döntött, hogy elindul, az nem volt érdekes számára, hogy piros volt előtte a lámpa.

Ma voltunk a városban Petivel, beleakadtam néhány közvélemény kutatóba, kb. negyed óra volt, a tejpépekről kérdezgettek, és a válaszokért kaptunk ajiba egy Milupa tejpépet és egy Frutapurát. Lesz rá kereslet, az tuti.
Voltunk babafotózáson is, Peti vigyorgott, mint akinek muszáj. Szerencsénk volt, mert senki nem volt előttünk, így mindennel együtt negyed óra alatt végeztünk.

Ja, a Tescoban megvettük Petinek a rajzolós táblát, én azt hittem, kisebb...de megérte. És tisztasági betétet is találtam, meglepődtem, mert 2*20 db Libresse (tehát nem is egy utolsó márka) 220 Ft-ba került. :o

Marcy, sajnálom, hogy még mindig kórházban vannak a nagyszüleid. Remélem, mielőbb kiengedik őket!
Az ágy, amit írsz nekem is tetszik, csak nem tudom, jó megoldás-e, mert a tesók tudnak ám vitatkozni, ha nem egyforma az, amilyük van...

Oriandy, jó Dani esőszerkója. Az ágy is tetszik, de nálunk jelen körülmények között max. egy 160 centi belméretű ágy férne el. Ezért is írtam, hogyha ezt kinövi, lesz fotelágya. Nálunk az, hogy a szélesség csak 70 centi, nem nagy baj, mert ugyan Peti is forgolódik, de egyelőre nem zavarja a kicsi(?) hely. (Megjegyzem, a szálláson, ahol múlt hónap végén voltunk egy 60*120-as ágy volt, és érdekes módon, abban nem forgott. Ki érti ezt? )
Tudod, mi a vicces? Mikor Petit egyszer bevittük az ügyeletre, hogy lázas, hány, stb., Germicidet vetettek velünk (akkor még recept nélküli volt, azt hiszem, mostmár receptköteles), mikor mondtam, hogy pont kifogytunk a kúpból.

Bénianyu, a szájról jut eszembe: ma a postán egy idős néni lánynak nézte Petit, merthogy milyen szép a szája. :D
Lehet, hogy olaj a tűzre, de van egy jó oldal, ahol beírod a latin szót, és kidobja magyarul. :) Orvosi szótár, van a neten is, én néha benézek, mert én sem készültem soha dokinak...
Hát nálunk nincs és szerintem nem is lesz sosem nyolckor alvászat. Mondjuk nálunk Peti eleve fél kettő-kettő között ebédel, és utána alszik el úgy, hogy fél nyolc táján kel. De ha fél hatkor, akkor is ritkán alszik el előbb. :o
Motorozáshoz nálunk nem kell semmi, mert Peti nem motorozik, szerintem már nem is fog, mert mire jön a jóidő, kinövi. Már írtam, hogy nekem ez sokkal jobban tiltólistás (főleg Peti magassága miatt), mint a bébikomp (az legalább állítható). :)
Egyébként szerintem jó vétel volt a cipő, habár az ára...na mindegy, ezt már írtam párszor, hogy én ennyit nem adnék ki egy lábbeliért. A bnőm sem vesz drága cipőt a lányának, mert akármilyet is venne, emelést kell rá csináltasson, mert befele állnak a bébi lábai. Na meg a babacipők mindig bőrbetésesek és emelésesek, meg bokatartósok (jó, van kivétel, de azt könnyen ki lehet szűrni), még a kínaiak is. Magánvélemény...
A kirándulós képek jók, Beni nagyon hasonlít ám rád!
Alváshoz Petinek sincs semmilye. Van egy plüsskutyus az ágyában, azt néha kéri, de nem olyan klasszikus nyunyu. Nekem van ilyenem...törpekorom óta. :?
Sajnálom ezt a betegség dolgot. Nálatok ez olyan lehet, mint amikor Peti elkapta a campylofertőzést...valahogy. És már nálatok sem fog kiderülni, hogy ki a "hibás".
Nálunk Normaflore-t javasolnak, ha olyan antibiotikumot ad a doki, ami erős. De én a legutóbb pl. nem adtam, mert eszik sok joghurtot, ami élőflórás.
Nálunk anyósnál volt ilyen dugulásos micsoda, ő is sokáig szenvedett vele, már majdhogynem bontani kellett, aztán a dugulás meggondolta magát, és kiszánkázott a csövön. :o

Viera, hát nálunk meg a Nurofen nem ér semmit. Érdekes, mert a fent említett bnőm lányánál sem vált be, így maradunk a kúpnál, már 0,15-ös van itthon (150 mg hatóanyagos).
Ja, nálunk is van az ágyon kiszedhető rács, 2 db, de az nálunk a fal felől van, mondtam a férjemnek, hogy úgy fordítsuk, mert idővel Peti biztosan lesz olyan eszes, hogy ő szedi ki, és én sem szeretném, ha este járkálna. Lekopogom, egyelőre kimászni sem akar felülről, ill. próbálkozott talán kétszer, de ahhoz még nem elég magas.
Nem értem én ezt a láz dolgot, ha valaki lázas, szerintem szinte beájul az ágyban, még egy felnőtt is, nemhogy egy gyerek. Szerintem finoman fogalmazva kínzás, ha nem hagyod aludni... Én mindig úgy szoktam, hogy este fürcsi (kicsit hűvösebb vízben, mint a szokásos), kúp be, és nálunk ez hat egy éjszakán át.
A Germicid C egyébként teljesen ugyanaz mint a Germicid, ugyanannyi benne a lázcsillapító hatóanyag, csak előbbiben van nyugtató hatású valamicsoda is.

Vicky, enyim férj nem horgászós. :) Apukám volt az, és az öcsém. De ritkán jártunk az utóbbi időben, legutoljára még tavaly voltunk egy fizetős helyen. Jókat rötyögtünk, mert mindenki minihalakat fogott.
Nyugtatásképp: nekünk is van egy csomó bakelitlemezünk, amin gyerekdalok vannak, és Petit sem fogja érdekelni, jobban bejön neki a tücc-tücc. Ez van...
A kézenfogva menésen én is elgondolkodtam, de én inkább arra tippelek, hogy kétkézen fogva ne sétáltassuk a bébit, mert akkor tényleg csak sétáltatás van.
Ennyi mindent csinálni...nekem vasalnom kéne, de mivel most is itt ülök, holnapra marad. Fórumozás helyett. Csak terítők vannak, de azokat muszáj kisimítani.

Gombi, na ezért jó, hogy nekem kukisom van, így könnyen ment a pisivétel anno a megkésett státuszra. :)

Colett, és miért lett levágva Noi haja? Nálunk mindenki élvezi, hogy Petié kunkori. :D
És boldog évfordulót nektek, jó borozást! :)

Preni, úgy látszik, Peti nem szereti a vendégeket. :D
Örülök, hogy gyorsan átment rajtad ez a gyomorrontásos dolog. Én hétfőn megyek temetésre az öcsémmel, Petit előbb visszük dédizni. A mostohamamám lánya halt meg nemrég.

A fogyáshoz mindenkinek gratula. Én most 75 vagyok, mondjuk nem is erőlködöm a mínuszokért. Mondjuk, ha ez marad, ez is jó, csak a terhesség miatt nagy maradt a hasam, ez viszont idegesít egy kissé.

Na lépek, indulok Petiért.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Ex,
az ilyen rövidebb áramszünetekre lehet kapni a szünetmentes tápokat, azok ezt áthidalják, és védik a számítógépeket. Ha meg hirtelen nagyobb áramszünet jön, van idő kikapcsolni, menteni. Szerintem hasznos dolog, ha érdekel, megkérdezhetem a páromat (neki szakmája) mennyiért is lehet ezeket kapni. Mindenestre ha ilyen sok gond van, hosszútávon olcsóbb lehet, mint a tönkrement gép.

Szerencsére a horgászás nálunk sem játszik. Van helyette forma 1 minden második héten :)

amandi
 
 


Hali!Ex, kösz az infókat. Ja, nem ébreszettetm ám fel, szóval hagytam aludni, magától énbredt amikor beléázasodott, akkor itatás, lázcsillapitás és vissza az ágyba. Csak mire levittük a lázát, 2x 15 percet eleve a kádban ült, meg az ivás, öltözés, szopi-szóval kevesebbet aludt mintha végigdurmolja az éjszakát. De képzeljétek ma egész nap aludt. du. 2 órát birt fent lenni. szeerncsére anyu mégis átszervezte a kezeléseit és eljött igy egyedül mentem Blaniért a suliba, és milyen jól tettem, mert állitólag Beni állva elaludt a kanapéra tett fejjel. azóta is alszik, én már fel sem ébresztem ,had aludjon reggelig.Ha lázas lezs úgy is hűtőfürdőzni kell, mejdakkor megfürdetem.
Tényleg hasonlit rám Beni?De jóóó!

Colett!!!!Boldog házasági évfordulót, remélem már cuppogjátok a bort-meg egymást is. :oops:

Méz: én is csodálkoztam hogy egyből rávágta a diagnózist, de 60 felé jár, ő a vársoi fődoki, az összes gyerekdoki főnöke, hát csak tudja, rengeteg betege van, úgy látom nagyon érti a dolgát.

Érdekes, ma két csaj is kérdezte tőlem, hogy ez az a streptococcus-e, amit terhesség -szülés alatt is el lehet kapni?Fogalmam sincs. Az?A torkát támadja, de láthatóan küdz vele az egész szervezete, állva elalszik.

ÚÚÚ, Preni, de vagi vagy, hogy elmentél vizsgázni, ráadásul 5 ös lett. Ennyi erővel a zh is ment volna-na jó ez vicc volt, még a végén lehányod a papirt. Nagyon ügyi vagy, hogy igy kened vágod a dolgokat!!!!!

Dugulás: adná az ég, hogy leszánkázzon magától a csövön.

Amandi:forma 1 nálunk is kötelező program. Már a gyerekeknek is!!!!Fogyás: hogy adtál le 10 kilót? Fúúúú, de ügyes vagy. Te még szoptatsz, már nem emlékszem bocs. Én gyanitom rólam a szoptatás miatt nem akar lemenni az az 5 kg. Útálom, hogy a gatyáimat csak hanyatt fekve fulladás közben tudom begombolni.

Preni!hogyan grillezed a csirkét?Mivel?
Vicky, szupergyors vagy!!!!Néha kölcsönadhatnám a fejem, hogy az enyémmel is végezz olyan gyorsan?

Viera!Annyira nő a lányod. Igazi vérbeli, meg kell zabálni.
Megyek, megnyunyuzgatom Blanit, mert mindkét dogája csillagos 5 ös lett. Bébikönnyű volt anya. Megzabálom.

Mindenkinek kösz mindent, még soha nem voltam ilyen helyzetben, ekkora láz!, és olyan jó volt, hogy van ez a topic, annyira birom, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sok infóra lehet szert tenni, meg benneteket is annyira birlak!!!!!Kösziiiiiiiiiiii :wink: :P :lol: :roll: :D

benianya
ákosbenianya
 
 


Bénianyu, szerintem hasonlít rád Beni.

Amandi, igen, öcsém gépén szünetmentes van, azzal nem is volt gond tegnap, de az sem bírja sokáig, mármint az 1-2 mp még okésos, de ha egy kicsit hosszabb, arra már nem ér semmit sajna.
A mi gépünk meg nem egy nagy valami, csak idegesítő az áramszünet, meg nem vehet mindenki 5-10 ezer forintos szünetmentes tápot, akinek van otthon PC-je. :o

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Hali!

Eni!
Ha tanácsolhatok valamit (nekünk az IKEÁs ismerős tanácsolta), hogy előbb vegyetek csak egy ágyat Marcinak, így "nem foglalja a helyet az emelet", és ha kisteó is kikerül a rácsosból, vesztek fölé egy galériás ágyat, így mindjárt emeletes lesz belőle!
Mi valószínűleg így is teszünk majd! :wink:

Colett!

BOLDOG HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓT!!!
(hányadik? ha szabad megkérdeznem??)

Amandi!
Dani is megtalálta az összes pocsoját, de olyan édi volt, mindig "megkérdezett" elötte, hogy belemehet-e, mert mondta, hogy a mélybe ha lehet ne gázoljon bele! Aztán amikor visszaértünk a hát elé, az eresz elvezetőjénél ugye megállt a víz, na Dani szó nélkül belemászott!!És a csizmije nem ázott át egy cseppet sem, pedig ott ácsorgott benne. Mondanom se kell, ez a csizmi turis. Mindössze 300 Ft-ért vettem arra, hogy a mamiéknál disznóölésen ebben "disznólkodjon"! (de ezt már lehet hogy írtam korábban)

Ex!
Danit ha elaltatom egy 180x200-as ágyon, akkor tutira "végigmássza"! Most a hosszú hétvégén a tesómék is jöttek velünk anyósékhoz, és ugye csak 1 kiságy van, így Bálintka aludt benne, Daninak pedig a mi ágyunk mellett lett megágyazva a földön.. Vastag szivacs, rá lepedő, tuti helye volt! Hát az én drágámat egyik reggel a szivacs tólünk messzebb eső felében találtam meg 180 fokkal megfordulva! eszméletlen, milyen kis "lepedőakrobata"! Na nem abban az értelemben, de még lehet az is belőle..... :oops: :wink: :lol:

Benianyu!
Benike? Hogy van?? Alszik már a kis lurkó?? Étvágya?? Láza??

Era!
És akis Nonóval mizujs?? Beszéltél a dokival pisi ügyben??

Szép estét mindenkinek!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Era!
Csak neked! (na jó, másnak is)
Kép
Kép

- és ez csak a fekete cipőm, de volt felvettem ma a sport cipőmet, a papucsomat és apa papucsát is! Ez szerintem mát mánia!! :wink: :lol:

Andy

Kép
oriandy
 
 


húúúúúúúúúú
én aztán tudok írni!!! :oops: :oops:
Szóval: és ez csak a fekete cipőm, de volt ma a lábán a sportcipőm, a papucsom és apa papucsa is!

Kép
oriandy
 
 


Jó estét mindenkinek!

Colett,
nagyon boldog házassági évfordulót! Az Irsait meg persze ismerem, sőt nagyon szeretem is, annyira kellemes illata van. Ha jól elékszem a sárgamuskotály meg még valami házasítása.

Ez a hajlevágás szerintem is nagyon durva, biztos rettentő ideges lettem volna. Bár az én családom nem mer ilyet tenni:) Ismernek asszem:)

Amandi,
bocsi:) Én se viszem az enyémet (csak elvitetem magunkat, meg a borokat:)
Tényleg akkor te hozol papirtányérokat meg poharakat? Jössz te is 10re?

én remélem odaérünk, mert a változatosság kedvéért Egerből megyünk:)

Kérdésem még: ki hoz üdítőt?

Ex,
én tegnap kérdeztem a gyógytornászt a bébikompról meg a mociról is, azt mondta, hogy a bébikomp azért nem túl jó, mert támasztja a babát, igy ha akkor használod, amikor még nem tudja egyedül megtartani magát, akkor nem jó a gerincének.
A mociról azt mondta, hogy ilyen gond nincs vele, ráadásul erősíti a lábizmait.

Na most szokás szerint rohannom kell, bocsi....de ezt már asszem megszokhattátok tőlem:)

meteor
 
 


Rita!!

Én viszek üdítót is, meg sütök is!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Benianyu,
még gyorsan: cipőkérdés: én itt nálunk a kis bótban vettem Ortope nevezetű brazil gyártmányő kiscipit. Tök édes, hasított bőr, világosbarnás-keki színű, himzett virággal rajta, talpa gumi, belsejében van kis saroktámasz: gyógytornász is mondta, hogy ez Pancsinak dzsó lesz.
A legszebb az ára: 3990.-!
Majd rakok fel róla képet.

Magamnak meg ma végre láttam olyat, ami nagyon tetszett, Pikolinos vagy vmi ilyesmi a neve, köbö 13-16e között volt az ára, nagyon zép puha bőr, spanyol asszem.
Erre persze a 36os is nagy voltegy centivel a lábamra.
Faszkivan, de komolyan. Főleg amikor az eladót megkérdezem, hogy 35ös nincs e és akkor ooooolyan arckifejezéssel mondja, hogy nem a cipők általában 36osnál kezdődnek, hogy tisztára kedvem lett volna Anyádatot mondani.

na most má tényleg mennem kell.

meteor
 
 


Sziasztok!

Elnézést, hogy így eltűntem, de elég sok minden történt.
Kiköltöztünk a lakásunkból, folyik az építkezés, felújítás, elég durva a helyzet.
Közben lebetegedett az egész család valami vírustól.
Beköltöztünk anyámhoz, akivel 14 éve nem éltem egy lakásban, ezt is meg kellett szokni újra.

Meg történt egy nagyon rossz dolog is, a 9. héten elhalt a babánk, tegnap voltam műtéten. Az a körülményekhez képest nagyon normálisan zajlott, de most elég üresnek és nyamvadtnak érzem magam. Február körül próbálkozhatunk majd újra.

Talira minden jót nektek, betegeknek mihamarabbi gyógyulást!!!

Kata

Kép
wkata
 
 


Sziasztok!

Család alszik!

Rita látom Te is kislábon élsz. Nekem is vagy a 35-ös, vagy a 36-os jó, de azért rendszerint kapok a lábamra cipőt. Igaz sok utánajárás.

Marcy: én is úgy gondoltam, ahogy Ti. Emeletes ággyal kezdünk (folytatjuk) majd, Kornél szobája is olyan, hogy 2 ágy nehezen férne el benne. Viszont Vieraék ágya nagyon tetszik.

Viera: tényleg lehetett utólag kapni alá lábat meg létrát, vagy csináltattátok? Januárig egyébként azért várunk, mert közben volt egy vetélésem :cry:


Vicky: látom Te is veszprém megyei vagy. Hova valósi? 5 perc 7000 Ft???? Na, akkor azért nálunk jobb a helyzet. 15 perc 5000. Mondjuk én nagyon kényes vagyok, ha női "bajokról" van szó, így nálam régóta csak a magándoki jöhet szóba.

Andy: nem adod köcsön Danit egy fél napra? Egyszerűen imádom! Olyan tündéri a képeken, hát még életben! :lol: Kornéllal jól ellennének! :wink:

Benia: Remélem Beni jobban van. Ahogy a lányok írták, a Normaflore-t én is tudom javasolni. Kornélnak adtam én is, és jó. Gyógypuszik Beninek!

Reni: gratula a 6 kilóhoz. Mindenesetre azért mondhattad volna nekik, hogy ne hozzám jöjjenek! :D

Na,elteszem magam én is!

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Meteor,
igen viszek ilyen papír/műanyag cuccokat.
A cipőről jut eszembe: nekem is 36-os lábam van. Én a Humanicban szoktam cipőt venni, ki lehet ott fogni minőségit is, ami persze nem olyan olcsó, de ilyen tizenegy-két ezerért már kapható. És irtó kényelmesek :) Érdemes megnézni :)

amandi
 
 


Sziasztok!

Nem tudok reagálni, teljesen hulla vagyok.

Benianyu:
Örülök, hogy Beni jobban van. Nálunk Normaflore-ból napi két ampulla az adat.

Valamin azonban megakadt a szemem:
"Nem értem én ezt a láz dolgot, ha valaki lázas, szerintem szinte beájul az ágyban, még egy felnőtt is, nemhogy egy gyerek. Szerintem finoman fogalmazva kínzás, ha nem hagyod aludni... Én mindig úgy szoktam, hogy este fürcsi (kicsit hűvösebb vízben, mint a szokásos), kúp be, és nálunk ez hat egy éjszakán át.
A Germicid C egyébként teljesen ugyanaz mint a Germicid, ugyanannyi benne a lázcsillapító hatóanyag, csak előbbiben van nyugtató hatású valamicsoda is. "

Ex, ezalatt mit értesz? Miért is nem hagyom aludni Noémit? Vagy valamit félreérettem.

Holnap jövök.
Jó éjt Mindenkinek!!
[/quote]

Erika

Kép
viera
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?