Új privát üzeneted érkezett!

Anyakati
Gyerkőcök édesek!
Részvét a pelusok miatt, azt hiszem én is nehezen viselném. Ha esetleg vigasztal, akkor néhány pszichológus szerint, amelyik gyerek nehezen lesz túl az anális korszakán (tudom, kicsit hülyén hangzik, de ez a szobatisztaság kezdetét jelenti), azok felnőtt korukban tisztaság és rendmániások lesznek. Na most a gyakorlatban tényleg így van-e, nemtom.

Beu
Elég sokat van a kezembe a fényképező masina, annak is függője vagyok. Lehet a szülést próbálom kárpótolni, mert össz-vissz 3 db kép készült, azok is elég gagyik. Szerintem meg Lőrinc premier plane arcképe nagyon szupi!

Lányok!
Pangás van este?

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Valahogy megvan zavarodva az oldal, mert 2szer ment el, de ha frissítek, egyszer sem látszik...
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Beu!

Még januári sztori, biztos ezért nem olvastad, már párszor elpanaszoltam itt, rémtörténetnek jó.Kép Szóval kórházba kerültünk campylobakter fertőzéssel, bent a lányom elkapta méga rota vírust is (plusz szalmonellát de ez már csak itthon derült ki) és belázasodott, mire a nővér kivitte, vért vett tőle, belenyomott egy lázcsillapítót. Másnapra jó kis gennye sgöb állt ki, viziten szóltam, ezzel mit kell csinálni, gyerekorvos válasza: nem tudom. Nővér szerint csak beszűrődés, majd elmúlik. pár nap múlva göb le, jó 3mm es heg a helyén, kb 1-2 cm csomó a combjában. Főorvosnak szóltam a viziten, á , csak beszűrődés, megnézi közelebbről, hát ez seb. (Ezt hajtogattam már több napja). kapkodás, ilyen borogatás, olyan borogatás, semmi nem segít, gyerekorvos riogat, még az is lehet fel kell nyitni. Én totál kiborulva zokogok anyukámnak, lázam fel 40 fokra, én is rotás lettem. Infúzió, anyukám egész éjjel mellettem, másnak gyerek pelenkáját eldugatam hoyg nem volt már hasmenés és irány haza. Házi gyerekorvos szörnyülködik, sebészet, egyszer, kétszer, háromszor, eredmény: nem gennyes, msaj felszívódik, de a heg ott marad. Most 5 hónap után még mindíg van egy kis gumó a combjában. A heg egy kb 3 mm-es átmérőjű, kb 1-2 mm mély lyuk. de hát ez legyen a legnagyobb baja egész életében, csak hát azért felháborító hogy egy csecsemő és gyerkápolónő nem tud injekciót adni.Kép
Bocsi aki már ismeret a történetet hogy ilyen hosszú lett, de még mindíg felháborít.
Én akkor megfogadtam hogy kórházba csak ha nagyon muzsáj, a lányom betegebb lett bent mint ahogy bement. én is, még hetekig kezelték az ott szerzett szalmonellával.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 

 
 

Egyébként még professzor is bejött megvizsgálni ezek után, és jóvá teendő a hibát haza se kaart engedni, mer hogy "anyuka beteg, ne menjenek még haza", d enem kértem az ápolásukból, mileőtt még valamit sikerül összesezdnünk. Mikor a záróért mentem vissza még akkor is suttogtak a nővérek hogy "az ő lánya lába", meg kérdezték hogy hogy van a kislány? Szóval szerintema prof azért leszúrta őket, de hát ez rejtunk már nem segített túl sokat. nekem a prof annyit mondott: Szomorú hogy ilyen történt. Hát az .

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Myssnia: Előkerültem csak el voltam munkával havazva szerda-csüt Érden voltam dolgozni, és nem aludtunk itthon a Dorkával, a keresztanyjánál aludtunk, Ő vigyázott a törpére is, míg Én leltároztam, nem volt valami jó, mert estére mindig olyanok voltam a cicieim mint a szikla.
Most hétvégén is leltározok, csak egy másik boltban budán most értem haza, holnap ismét lehet menni, biztos nem tesz jót a tejtrmelésnek, a gyüjtögetés...


Holnap egyedül megyek kocsival, kicsit majrézok, igaz haza is én vezettem, de ott volt a párom és Dorka is.
De muszály vezetni, mert szeptembertől kocsival kell járni dolgozni.

Semmi különös nem történik velünk, Dorka is nyáladzik, és forgolódik. Na és 4 hónaposan pont 25,-én 6,20kg volt, és 68 cm.

Manó: Mi újság nállatok?

Jók legyetek, megyek aludni, mert agyilag nagyon fáradt vagyok!

Sziasztok
Manó2+Dorka
manó2
 


Anyakati: nagyon edes Dani igy is.Kép Ha a haja mar nem is olyan szoke, a szeme meg nagyobbnak latszik igy. Es nagyon aranyos a "bonuszkep" is.Kép Veda kis husi.Kép Persze hulye anyukanak mi az elso gondolata: ti szegenyek, jo sokat kolthettek pelenkara!Kép

Zsuzsi: Lacko is csinalja ezt, hogy cicivel a szajaban tol el magatol. Gyozom visszapakolni a gyereket!Kép

Franyo! Na a kis kicsapongos menyasszony!Kép Most meg en nem jutok szohoz! Na ugyis vettunk digitalis fenykepezot vegre, majd rakosgatom fel a szebbnel szebb kepeket a volegenyrol, hogy lassa Anna, mit veszithet.Kép Koszi a gratulat, apja vesz ajandekot Lackonak 1. nevnapjara, hat kivancsi vagyok.Kép

Franyo: aranyos Anna ahogy feltolja a popsijat. Erdekes, Lackonak ez eszebe sem jut, hanem inkabb a labait emelgeti, ergo a csipoje a foldon marad, a labaival meg uszni probal a levegoben.Kép

Beu: neked is koszi a gratut nevnap alkalmabol.Kép

orsoly

Ps: ezt meg delelott irtam, azota nem tudom elkuldeni. Hocipom tele van ezzel az uj izevel!
orsoly
 
 


Szep joestet!!

Beu
Sutike nyammnyamm meg mindig!
Keresztbe forgas kb. 2 hete nagy divat. Ha sikerult a mutatvany a labaval eleri az agya folott logo napocskat a labaval es minel jobban utogeti, annal jobban sikongat hozza. Szoval nem sokaig marad titokban,hogy megfordult... Kép
Kendo- szerintem akkor az lehet a gaz a kendovel. Jazi ugy is siman elnezelodik,ha befele van forditva. Nagyon szereti.
Kilok miatt ne irigykedj,nem en csinaltam am, szerintem adottsag. Majd a masodik utan meglatjuk!

Gomboc
Nagyon jok a kepek! Kép

Myssnia
Nagyszemu srac meg mindig gyonyoru! Kép Orulok,hogy minden ok! (Irtam mar v. csak akartam?? Kép )

Timici
Jo,hogy elokerultel!Mar hianyoltunk! Kép

Virag
Jo a sztori! Kép
Te kis fuggo... Kép Kép

Zsuzsi
Gratulalok Gyuri fiadnak! Kép Csak beno lassan a fejelagya?! ;0) Bilihaz Kép

Mano
Nem csodalom,hogy meg mindig ki vagy akadva!!!! Kép De kiscsaj mar biztosan nem emlexik! Kép

Lanyok
Ma megint agybanporgos jatek volt Jazi reszerol, doltem a rohogestol. Aztan mindketten bealudtunk. Persze mindenki a sajat kis agyaban Kép . ES a LENYEG, matol Apa 2 hetig szabin lesz! Hat en uuugggyyyy orulok! Kép
Jajjajj, ki kerdezte, Jazi nem mindig szopizik ugy,hogy faj ,csak neha. Arra is gondoltam,hogy talan tul tele van a cici, de ma figyeltem es ez sem jott be...Csak reggel fajt 2x. Nincs 5letem.
Na elteszem magunkat a holnapi pakolasra kell az energy! Kép
Jo ejt mindenkinek!
Norka
norkini
 
 


Sziasztok!

Nézzétek meg, ha akartok egy kicsit mosolyogni. http://fiatbravo.hu/kresz.htm
Szerintem tök érdekes, a férjem célozgat...

Jó éjszakát
Manó2+Dorka
manó2
 


Manó! Ez tényleg elég horrorsztori! Kép De igazad van, ennél nagyobb baja ne legyen, mint a heg.

Orsoly, Zsuzsi! Az eltolós bálunk is megy, ha rájön. Bár nálunk most a cicin méltatlankodás most a divat.

Myssnia! Köszi!

Most altatás folyik. Nem aludt el a szopi közben, és amikor letettem sem. Újra szopi, csak altatónak, de még mindig ébren van. Már nem akarom kivenni, nem tudom mi lesz. Egy csomót aludt ma, úgyhogy nem csodállom. De holnap meg utazunk, kelni kell korán.

Beu
beu
 
 


bálunk= nálunk

Norka! Aranyos lehet a lábizós-sikongatós! Apa szabin: de irigyellek.

Közben magához ölelve egy pelust, elaludt. Édes!

Beu
beu
 
 


NorkaKép
Szerencsés költözést!Kép

Manó2
Vigyázz magadra, ne dolgozz sokat! Napközben nem tudsz fejni? Mert tényleg nem jó érzés, ha feszül, és a tej is kevesebb lesz így. Pihenj-pihenj-pihenj! Kép

Ahogy nézem a mai képeket, egész nap a szájjában volt Szilárd:
Kép

És a szokásos:
Kép

MEgyek aludni, joccakát!
myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Mi már kedden hazajöttünk, de csak most jutottam el idáig. 1 hét alatt jó sokat írtatok, de nemsokára végzek az olvasással. Kép

Heni!
Én a kórházban berakattam Zsuzsinak a fülbevalót, kb. 2 perc alatt kész volt mindennel együtt (a csecsemősők nagyon gyakorlottak Kép).

Toffifee!
miért nem veszel mosható melltartóbetétet? Nekem nagyon bejött, az eldobható nagyon hamar átázik és így rengeteg kéne belőle.

Na most megyek aludni, majd jövök, amikor tudok. Kép

Magdi
gallainémagdi
 
 


Sziasztok!

Petra koszoni szepen a bokokat.Kép Kuldok meg par kepet, kihasznalom, hogy mar vegre tudok kicsinyiteni, eddig ezert nem tudtam kuldeni Nektek.Kép

Zsuzsi, ez a ket kep foleg Neked megy, koszi a sapit meg egyszer. Egyben en is neveznek az Urszila altal ujrainditott sapis palyazatra.Kép

Jo ejt:

Leszter
KépKép
leszter
 
 


Sziasztok


Zsuzsi
es mennyibe kerul a homeopatias doki? Nalunk apanal csak kicsit mas a helyzet Kép Gyomorsavtultengesnel: "meg fogok halni gyomorrakban". Sosem eszunk levest.
A 4. napi leves a kukaban landol. Persze dokihoz o se menne. Igazad lett a kuppal, most Andus is virgonc volt.

Norka
a dokineni csak annyit mondott h. ez keves es ezert elmarad az oltas erre a hetre. A kohoges javulast sajnos elkiabaltam, igaz ha mar nekem tobb mint 4 hete tart szegeny ksimeretuvel mi lesz. A Szabadsag uti vagy a Jozsef Attila
uti oldalara koltoztok? A pepsisben volt regen a ful-orr-gegeszet Kép. Az ovi a Hullamfurdo utani utcaban van a Jozsef Attila uton, de Ica neni mar tuti hogy nyugdijas Kép, es ott van a kedves Judit neni is remeljuk Kép. Jazi nagyon ugyes.

Kangi
jo Somlo(i)zast.

Mano
ez szornyu Kép melyik korhaz volt, meg jo hogy minket nem fektettek be Kép

Franyo
Anna nagyon profi, Andus is csak a labaval kever.

Mano2
szerintem is fejni kene, nincs huto a boltban? Bar csak tul leszel rajta, sok van meg hatra?

Beu
jo utat.

Anyakati
Mutattam apanak Vedat es azt mondta h. "hihetetlen" (pedig Andus is 6.20 volt 2 honaposan)

Na megyek babazni mert kohecsel megint.
sziasztok
zsurlo76
 
 


Lanyok, bocsi, most akkor miattam megint scrollozni kell? Nem ertem, a Nezet-ben meg egymas alatt volt a ket kep...
leszter
 
 


zsurló!

László kórház. Ide hamenéses és légúti megbetegedéses fertőző gyerkőcöket hoznak. Érted, ha légútid van még összeszedsz egy jó kis szalmonellát is.Kép

Norka!

Szerencsére egyáltalán nem viselte meg, ugyhogy tuti nem emlékszik. Végig vele voltam éjjel nappal és "csak" 1 napot volt rosszul, amikor hányt, az nagyon pocsék volt. Gondodlm a heg majd inkább kamasz korában lesz probléma. Bár nem rondább egy jól kifakadt BCg hegnél, de ez a combján van.

Leszter!

Hogy milyen nagy már Petra! nagyon szép baba.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Mona vagyok, a Sasha-féle nagyobb babás topicba szoktam írogatni, mostanában sajna ritkán. A netezésre fordítható időm fordítottan arányos csemetéim fejlődésével, de olvasni gyakran szoktam, hogy az ismerős, babámmal egykorú gyerkőcök mit csinálnak, hogy vannak. Páran talán emkékeznek rám a Friss mamákból. Szoktalak Titeket is olvasgatni, ha megtehetem, sok erőt merítek a több gyermekesektől, hogy nem csak én szoptatok legózás és homokozás közben, stb. Ami miatt most mégis írok, az Anyakati doktornénis esete Védával. Ugyanis egy faluban lakunk, közös a dokink. Szeretném, ha mindenki elolvasná, akit érdekel, bár Anyakatit szólítom meg benne.

Szia Anyakati!

Anno nyitottál egy topicot kisfalunk kapcsánk, nagyon sajnálom, hogy eddig nem vettem fel veled a kapcsolatot, itt az ideje! Ha lenne kedved, összeereszthetnénk a kölköket néha! Nagyon sajnálom, hogy Véda orra vérzett az orrszívás után. Egyben biztos vagyok: nem a doki hibája. Lehet, hogy a nátha miatt sérülékenyebb volt a nyálkahártyája, vagy valami hasonló, de az biztos, hogy véletlen baleset történt. Persze ettől szegény kicsi babádnak nem lesz /volt/ kellemesebb a dolog, és mint anyát, teljesen megértelek, hogy dühös vagy emiatt. Hiszen mindannyian ölni tudnánk, ha valaki bántaná a gyermekeinket. De a doktornéninkben én 100 %-ban megbízok, és nem hiszem, hogy ő tehet róla. Nem szeretném, ha emiatt nem bíznál benne, hiszen babáid egészségét adod a kezébe. És szeretném, ha Ti többiek is látnátok őt több oldalról. Teljesen szopipárti, sose nyaggatott a kevesebb hízás, korai hozzátáplálás, stb. ügyekkel. Amikor 1.5 éve ide költöztünk, a költözés másnapján megbetegedett a nagyfiam. Azt se tudtuk, merre van a rendelő, a szomszédból kaptuk meg a doki nevét, telefonszámát, felhívtuk, azonnal jött. Azóta is mindig igen alaposan és lelkiismeretesen gyógyít, amikor csak kérem, házhoz jön, megadta már legelőször a mobilját, bármikor /ünnep, hétvége/ felhívhatom, ha baj van. És ami miatt örökké hálás leszek neki:

5 hetes volt Máté, amikor SOS kórházba kellett mennem, mentővel, trombózis-gyanú miatt. Az én orvosom közölte, anyuka kórházba megy, irasson tápszert a gyereknek /aki még a cumisüveget se ismerte/, majd apuka itthon eteti, ellátja, a trombózis gyógyszerei miatt majd úgyse szophat a baba soha többet. Felhívtam zokogva a gyermekorvost, hogy mi a helyzet. 10 perc múlva ő hívott engem, hogy ismerőse révén elintézte, hogy Mátét velem együtt vegyék fel az egyik bp-i kórház gyermekosztályára, ahova együtt vitt be minket a mentő. Amikor éhes volt a baba, lehozták szopizni, a gyermekosztályon ő volt az egyetlen "páciens", a nővérke hasán szundikált egész nap. Aztán este, mivel nem volt más beteg ott, engem helyeztek a gyermekosztályra, egy szobában lehettünk éjjel-nappal. Nem kellett emiatt elválasztani. Ha nincs ugyan az a doki, aki felsértette véletlenül Védababa nóziját, elszakítottak volna az 5 hetes kisbabámtól, és annyi lett volna a szopinak is.

Ne haragudjatok, de ezt meg kellett osztanom veletek! Anyakati, remélem mihamarabb találkozunk!
momi@emil.hu

Sziasztok!

Mona
monamáté
 
 


Babókák olvasnak minket! Nálunk is divat a cici eltolós! Két tejleadás közben Julka méltatlankodva és türelmetlenül hol beveszi, hol ellök magától.

BeuKép
ÉdesKép Kilók miatt én nem aggódom, már tapasztalat, h 1 éves szülinapra elolvad (no nem teljesen, 2-3 kiló csak marad) Hátha nálad is így lesz!

OrsolyKép
Boldog névnapot Lackónak, még érvényes!Kép Az én apukám is László, kapott a gyerekektől egy csupaszív Garfieldos bögrét!Kép

MagdiKép
Jó, h megérkeztetekKép

FranyóKép
Kösz a receptet, most sül. Megint jönnek babanézőbe hozzánk!
Mióta írom, meg is sült. FINOM!

AnyakatiKép
Dani szuperül néz ki! Csak babából kisfiú lett! Én is emlékszem az első radikális hajvágásra, kb. olyan megrázó volt, mint a mostani hónaljizzadás felfedezésem.
3 pelusos Kép Nekem csak 2-höz volt szerencsém.

ZsuzsiKép
BiliházKépKépKép hangosan! Szobatisztaság még mindig?

MyssniaKép Szilárd gyönyörű, és a szeme, ha lehet, mind szebb lesz!

LeszterKép
Most már nem hasonlít annyira Julka-Petra! Milyen kis husi Petra! Anyukámnak most mutattam, azt mondta, h Petra is szép! Az "is" azért van, mert ugye Julka, az ő unokája.... Miket csinál Petra? Julka ölben tartja a fejét, hason max. 10 másodpercig. Tegnap odanyúlt plüssállathoz, ma nem akarja megismételni.

ManóKép
SzörnyűKép Mitől menekültünk meg! Zsuzsi 2 hetes korában volt nekem+Andrisnak rotánk, beutaló megírva a Lászlóba Zsuzsinak, szerencsére nem kapta el!
A heg még sokat javulhat, bárányhimlő után 4 éve Zsuzsi arcán rémes kráterek voltak, most már csak nagyítóval találnám meg őketKép

GombócKép
KépekKép KépmagyarázatokKép

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Mona!
Jó, hogy leírtad a dokinkról, amit leírtál. Egyébként írtam én is, hogy nagyon szimpatikus, kedves, aranyos nő, és eddig én is meg voltam vele maximálisan elégedve. Csak ez akkor is szarul esett, na. Az én gyerekem így még soha semmiért nem üvöltött vigasztalhatatlanul, jóformán a hangját se lehet hallani máskor, úgyhogy gondolom fájhatott szegénynek rendesen.
Meg az volt még a baj, hogy nekem senki nem mondta, hogy mit fognak vele csinálni. Elmondhatta volna előre, hogy ez és ez lesz, ezt így és így csináljuk, akarom-e? Mert én azt hittem, egy szimpla orrszívásól van szó..
Na mindegy, jó orvosok is hibázhatnak néha, ettől még ő lehet jó orvos, nem vontam ezt kétségbe!! Egyébként mivel felhívott és bocsánatot kért, elismerte ő is, hogy ezt nem egészen így kellett volna, még ha jót is akart.
Ettől függetlenül továbbra is hozzá fogunk járni, mert amúgy teljesen oké.
Nagyon szívesen találkozunk veletek!

Manó!
Nem semmi sztoriKép Sajnos nekem már mindhárom gyerekemmel volt nagyon durva negatív tapasztalatom orvos-kórház-stb-ügyben, tudnék mesélni én isKép Sárit egyszer majdnem eltette láb alól egy nővérke...Kép Danit meg 4!!! orvos látta mielőtt súlyosan kiszáradt állapotban kórházba került..Kép Ezek is jó sztorik, valahol már biztos megírtam őket.

Norka!
Tök jó, hogy apa szabin leszKép Érezzétek jól magatokat!Kép

Myssnia!
Szilárd még mindig nagyon édes pasiKép

Leszter!
Petra is tündériKép

Zsurlo!
Akkor Andus is hasonló méretekkel rendelkezikKép Azért nem semmikKép Védán mindenki elájul, hogy hogy lehet ekkora nagy!!

Urszila!
Az én gyerekeimnek is izzadni fog a hónalja? Kép El se hiszemKép Bár a lábuk már most is szokottKép
Nekem ráadásul egyszerre lesznek kamaszok mindhárman...


Danit elvitték a nagyszülei, így most csak a két kiscsaj boldogít itthon.
Én ANNYIRA nagyon vágyom egy olyan napra, amikor egész nap csak pihizhetenék, olvasgatnék, sétálnék, este elmennék valahová a párommal, éjszaka egyszer sem ébresztene fel senki, de egyszerűen már az is boldogság lenne, ha akkor ehetnék, amikor éhes vagyok, elmehetnék bármikor vécére, akkor aludhatnék, amikor álmos lennék..
Na, ilyen nem lesz még egy pár évigKép

Megint magam alatt vagyokKép Ithon rohadunk egész hétvégén, mintha hétköznap nem ugyanezt csinálnám.. A kölykök kiborítanak, főleg Dani, és annyira de annyira fáradtnak érzem magam, de nem fizikailag..

Na megyek.
Anyakati
anya_kati
 
 


ithon=itthon

tudok ám helyesen írni, csak nem mindig sikerül
anya_kati
 
 


Sziasztok Lányok!

Olvasgatok, meg képeket nézegetek, bár sajna kevesebb az időm, mint szeretném... A képek édesek mind, Petra, Szilárd, Véda és a többiek is mind nagyon édesek. A legnagyobb macera, hogy a topic olvasása közben a kimásolt táblázatot kell nézegetnem, hogy lássam, melyik babó mennyi idős...

Viszont kezdek kétségbeesni szopi ügyben, kellene a segítségetek/véleményetek...
Tegnap 1 hete jöttünk haza a kórházból, ott ugye csak nappali rooming volt, tehát tök új szitu nekünk, hogy éjjeli szopi van.

A legújabb szokása Kevinnek, hogy 2-3 "kör" szopi+büfi után bealszik, amint ágyba teszem, jön a nyekergés. Cici felajánlva, száj összeszorít, viszont elégedett fej, seggringatás. Ágyba vissza, nyekergés, cici felajánlva, rövid szopi, és előlről az egész. Soxor emiatt egyszerre nem eszik eleget, óránként kér, ami nappal okés, de éjjel nagyon gáz. Hogy tudnám neki "megtanítani" hogy telerakja a pociját? Mert igény szerint akarom etetni, de hosszútávon így kipurcanok, mert mindig csak 30-40 perceket szundikál, ma a max 2 óra volt.
Felmerült bennem a gyanú, hogy 1 cici tán nem elég neki: ti honnan látjátok, hogy csak cumizik és nem jön elég tej? Vagy az mindig jön? Mert az elején jól látszik a szájánál a kibuggyanó tejcsi, de a végén már nem. Lehet, hogy a végén már csak csöpörög és ne spriccel? Mennyi idő után érdemes a másik cicit felajánlani?

Ja, és még 1. A hasfájós sírás/viselkedés az milyen? Mert bárkinek azt mondom, hogy hát igen, az éjszakánk fárasztó volt (ami természetes egy ekkora babánál szerintem) jön mindenki a hasfájós dumával, anyósom már egy szélcsövet is felhajtott valahol (holott még nem is látta a babát, mióta itthon vagyunk), és mindenki belém akarja beszélni, hogy emiatt nem alszik, pedig nekem meggyőződésem, hogy más a baj, valahol a szopi körül, amit fentebb vázoltam is... Sőt volt már "túleteted" és "nem jó a tejed" vélemény is, amitől most is könnyes lett a szemem, ahogy leírtam...

Bocs, hgy így rátok zúdítom a problémáimat, de nagy szükségem lenne néhány ötletre, tanácsra...

Sziasztok!
Ellimami+Kevin (tegnap 2 hetes)

Bocs, hogy így zúdítom a problémáin
ellimami
 
 


A végén nemtom' mi az a félmondat, hogy került oda...?Kép
Bocsi
E
ellimami
 
 


Ellimami,
Elokerestem a naptaram, amibe Miki szopasi kiserleteit jegyzeteltem. Atlag 30-40 perc volt egy szopi (ill. a szulesznonek ennyit mertem bevallani, de inkabb tobb volt, cirka 1 ora volt mire a szopi kezdete utan en megint agyba kerultem), napi 8-10 alkalommal (az 5 percnel rovidebb komfortszopikat, altatoszopikat nem irtam fel)! Hacsak nem aludt be Miki teljesen felebreszthetetlen allapotba mindig ket cicibol szopizott. Amig ki nem uritette az elsot (vagy teljesen le nem lassult rajta), utana a masodikat. Legkozelebb kezdes a masodikbol.
13 naposan ilyen volt a napunk:
2:30 20 p.jobb+ 10 p. bal
5:45 20 p. bal+ 10 p. jobb
7:45 20 p. jobb+ 10 p. bal
9:50 20 p. bal+ 20 p. jobb
13:00 40 p. jobb
16:00 35 p. bal+ 5 p. jobb
19:05 25 p. jobb+ 5 p. bal
21:20 20 p. bal+ 10 p. jobb
1:15 25 p. jobb+ 10 p. bal

Nagyon megterhelo tud lenni a gyakori ejszakai keles, tudom! Sok okosat nem is tudok mondani, idovel remelhetoleg javulni fog a helyzet! Hogy eleget eszik e, azt a pisis (es kakis) pelusok szamabol latod, illetve abbol, hogy erzed e urulni a melled szopi kozben. Ha csak cumizik, nem szopik, akkor nem nyel.
A hasfajos siras kb. 3 hetes korban kezdodik. Sikitva tudnak ilyenkor sirni, nagyokat eregetve az alvegen! Foleg estenkent jon elo a "hasfajas", 6 oratol 8-ig a legszornyubb- altalaban! Ha mar egyszer hasfajos ugysem segit semmi, de azert egy kis dietat nem art tartanod, de a kerulendo etelekrol biztos tudsz (k betusok, mint kifli Kép )!
Tul biztos nem eteted. Szelcso, ha tenyleg "gazos" a helyzet megkonnyebbulest hozhat, de az alkalmazasat ne vigyetek tulzasba! ^

Megyek, mert Miki a jatszoszonyegrol pitizik, hogy mostmaraztan vegyem fel!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Szilard kis mokamester, mindig annyit rohogok rajta! Ez az ujjbekapas!!!!

Petra csini a sapiban! Kép Ugye, hogy nem is olyan nagy!!!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Ellimami!

Sajnos sok okosat nem tudok tanácsolni!
Egy biztos: Túl nem eteted, és a tejed egészen biztosan a legeslegjobb amit csak adhatsz a babádnak!!!! Ne hallgass az ilyen beszólásokra, és főleg ne vedd őket a szívedre. Ha tudnád én mennyit hallgatom ugyaneztKép Már két hónapja, de a másik kettőnél is mindig mindenki jobban tudta, hogyan, hányszor, meddig és mivel etessem a gyerekeimet.
Bízz magadban, az nagyon fontos.
Az éjszakai szopiknak majd csak végeszakad egyszer.. Tudom, nagyon nehéz, de ki kell bírni. Nekem Sári addig szopizott éjjel is, amíg abba nem hagyta a szopit, azaz 10 hónapos koráig.. Ő a mai napig se alussza végig az éjszakát, csak nagyon ritkán. Dani dettó.
Én Védával most harmadszorra már másként csináltam a dolgokat. Ő 10 napos kora óta átalussza az éjszakát, este 8-10 től reggel 6-8 ig. Én mindig azt csináltam, hogy fürdetés után szopi, amíg csak el nem aludt, vagy el nem álmosodott legalább. Akkor letettem az ágyába, és csak akkor vettem ki, ha sírt. NYyöszörgésért, nyögésért, tekergésért stb nem, csak ha kifejezetten sírt. Kezdettől fogva külön szobában alszik, hogy ne ébredjek fel minden apró szusszanására, csak ha tényleg sír. És ez bejött. Szerintem az első kettőnél ott rontottam el, hogy egy szobában aludtam velük, és ha a gyerek felébredt, és elkezdett kicsit nyöszörögni, akkor gyorsan kivettem és megetettem, pedig simán lehet, hogy visszaaludtak volna.
Ja, és éjjel, ha nagyon muszáj volt felkelni Védához(azaz sírt), mindig sötétben, néma csendben szoptattam, semmi fény, vagy zaj, nem is szóltam hozzá, pelust nem cseréltem, stb. Így nagyon hamar megtanulja a különbséget nappal és éjszaka között.

Nem hiszem, hogy segíteni tudtam, hiszen minden gyerek más és más, nekem mindhárom teljesen különböző alvás szempontjából (is).

Kitartás!

Anyakati
anya_kati
 
 


Sziasztok!
Megjöttünk a nyaralásból. Csúcsszuper volt!
Szuper idő,szuper hely,és szuperul éresztük magunkat! A kis csávó imádta a strandot! Vettünk neki olyan úszógumit amibe ha beleülltetjük csak a két kis lába lóg a vízbe. Azt hitte,hogy bébikomp,mert kotort a lábaival és így kutyaúszásban haladt. Tök édi volt. Ő volt a fő szám az egész strandon,ha bementünk a medencébe.Mindenki Domit nézte őmeg visongva jött utánunk ahogy hívtuk. Imádta! Élvezet bárhová elvinni,mert mindent nagyon értékel! Nemszámít ha egésznap csavargunk csak mennyünk pancsizni.Ha meghallja ezt a szót már jár keze lába és sikít. Képzeljétek hogy frisspapi szólt neki,hogy menny oda anyához erre ő megforrdult (pedíg én meg sem szólaltam) és odajött hozzám. És ezt még 2 szer megcsinállta. Szerintetek létezik hogy érti mit mondunk neki? Menj oda anyához,apához?. Ha baja van azt mondja Ana, és addíg mondja amíg fel nem veszem. Mondtam az anyukámnak,hogy figyelje neki is mondja e? És nem! Neki nemmondja csak sír amíg át nem veszem tőle és néz rám: ANA! Szerintetek létezik,vagy csak véletlen? Az éjszakákat végigaludta mintha itthon lettünk volna (hálistennek). Mozgásjelentés:
Négykézláb póz még ingadozva,és hátrafelé haladva. Frisspapiba kapaszkodva felállt!!! Felülés újabb,azótase. Fog még mindíg 6. Ja és ülve babakocsizunk! Ez is vadiúj,leengedtem elől a lábtartórészt a kapaszkodóba kapaszkodik. Állati! Mint a nagyok a csöpp kis akatrészeivel ott ücsörög peckesen kihúzott háttal vonultun minden nap a standra,és sétállni!
Most hirtelen ennyi.

Lányok szupik a babafotók! Reméllem lassan mi is bekerülünk.

FRANYÓ!
Látom felkerülltünk a tbl-be. Köszönöm!

Egy hetet nemtudok visszaolvasni,de reméllem mindenki jól van,és mindenkivel csupa jó dolog történt! A babók nembetegek,a depisek helyrejöttek szóval minden ok! Az új babákat,és mamakat üdv itt,és gratula!

Puszi
Noémi.
Noeeemi
 


Sziasztok Lanyok!

Itt az abszolut babanetfuggo Gyorgyi. Nyaralunk es en este itt ulok a gep elott, apa meg dolgozgat. Na jo, nem teljesen nyaralas.

Kerdeztetek, en meg megint csak kukkolni tudtam a multkor, hogy hova megyunk/jottunk. A hetveget itt Becsben toltjuk (pentek delutan jottunk), mivel mar ket honapja megbeszeltunk Londonban elo NZ-i ismeroseinkkel, hogy itt talizunk. Innen holnap Zagrabba megyunk, ahol a paromnak tanfolyamot kell tartani. Ott penteken vegzunk es ugy tervezzuk, hogy hazafele megallunk Pecsen es a hetveget ott toltjuk (segitunk Norkanak es Jazinak koltozni).

Eddig nagyon jol telt a tura. Reka egy angyal volt, csak tegnap este volt egy kicsit nyugos mert egy oraval csuszott a furdetes. Ejjel jol aludt az utazoagyban, kivancsi vagyok vajon vegig igy lesz-e (nagyon remelem).

Napkozben csaviztunk reggeltol estig, labaimat alig erzem, Reka jol viselte. Hol aludt, hol jatszott a babakocsiban, hol a kezunkben nezelodott.

Kepzeljetek olyan hirtelen olyan sokat javult az evesben. Eleinte mindig kiverte a kezembol a teli kanalat, hiaba adtam neki masikat, az sem segitett, hadonaszott, tobb kaja volt az arcan, meg a partedlin mint a szajaban es kente szet az arcan, a szeken, stb. Most meg leultetem, kezeit leteszi maga melle es szepen eszik (le is nyeli amit a szajaba teszek es 100 grammokat megeszik szopi utan). Meggy, oszibarack nagyon meno, repa, alma kevesbe a krumpli meg nem igazan izlik neki.

Zsuzsi!
Koszi a rizsdaras javaslatot. Nagyon bejott. Bar kicsit izetlen ugy magaban vizben fozve, de aztan mikor a gyumivel osszekeverem finom es jo illata is van. (ami a legfontosabb neki izlik es nem csapja ki).

Myssnia!
Csak itt magamban szornyulkodom. Ugye nem hutlenkedik Szilard? Nem szep dolog pici Rekam szivet igy osszetorni.
Kepek nagyon jok, Szilard nagyon ari.

Anyakati!
Ugye most csak kicsit magad alatt vagy es azert nem olyan rossz harom aprosag. Legyszi, legyszi mondd azt hogy nem. En is legalabb harmat szeretnek es viszonylag kis korkulonbseggel. (Apa egyelore nem nagyon van oda negy gyerekes otletemert, de majd meg dolgozom rajta)

Na megyek mert Reka valamiert felsirt.

Lehet, hogy tul melege van?

Gyorgyi + Rekababa a nagy utazok
rekababa
 
 


Sziasztok!

Ellimami!
A hasfájással kapcsolatban még annyit tennék hozzá, hogy nálunk mindig mindenre ezt mondja pl. az anyósom. Még most is, bár már elmúlt hat hónapos minden nyekkenésre a hasfájás és újabban fogzás a 'válasz', bár én tudom nem erről van szó.
Nálunk ha tényleg hasfájásos sírás volt, akkor Levente húzogatta a lábait és így távoztak a pukik Kép.
Szerintem se foglalkozz az okos megállapításokkal, mint pl. 'túleteted', 'erős a tejed', majd később következik a 'vizes a tejed, már nem elég a babának' stb. Szerintem nézz át a 'Szoptatás' topikba ott találhatsz hasznos dolgokat és kérdezhetsz is nyugodtan, mindig segítenek!

Noeeemi!
Nagyon jó, hogy ilyen jól sikerült a nyaralásotok Kép! Gondolom Te is feltöltödtél energiával a szorgos hétköznapokra Kép!

Gombóc!
Nagyon édes a fotósorozat Kép!

Anyakati!
Már megint ez a fránya rosszkedv Kép.
Nagyfiúnak nagyon jól áll az új frizura Kép. És a csajok is édesek!

Beu!
Háááát, Zsuzsi-függő nem vagyok az tuti Kép. Viszont Babanet-függő igen.

Megyek körbenézek a többi topikban, meg pár e-mailt is meg kellene írnom, mert már égés, hogy nem válaszolok.

Jó éjt mindenkinek!
virga
 
 


Megint tűzijáték volt itt Gödöllőn, Szabadság Napja. Kutyulékok ezúttal bezárva a pincébeKép A környék zeng a kutyáktól és a beindult autóriasztóktólKép

Beszéltem Mariannal, jól vannak, Marci már 4200 g. HÉtfőtől péntekig kórházban lesznek, Marcit alaposan kivizsgálják. Azt mondta, h utána megszervezi a talit Dunakeszin!

EllimamiKép
Át tudom érezni a fizikai és lelki állapotodat, az I babánál én is átmentem azon, amiben te most vagy. A helyzet a II és III gyereknél is uaz volt (és van) csak most már lélekben felkészülten vártam. Szóval nyugi, az idő megoldja a dolgokat, igaz, nehéz kivárni, de lesz ez jobb is! Vannak (ritkábban) könyv szerinti babák, akik 3-4 óránként szopiznak, közben alukálnak, és vannak akik nem olvasták a könyveketKép Nekem már a III. babám semKép Szopirend l. a Mikiét! Én azt a tanácsot tudom adni neked, h fogadd el ezt a kaotikus életet, most tudom, h véget nem érőnek tűnik, de 2-3 hónap és biztosan jobb lesz, ha addig nem is. 6 hetes korig tart az újszülöttkor, addig tkp alkalmazkodik a pici a kinti élethez. Van akinek gyorsabban megy, van akinek lassabban. Pocakban állandó kajautánpótlás volt, és nem különült el annyira az éjjel a nappaltól. Pihenj napközben amennyit csak tudsz, háztartást redukáld a minimumra, rendelj ebédet pl.
Szerintem szoptass mindig mind a 2 ciciből. Nekem a Szoptatás topikos Ágci azt javasolta, h 20-30 perc egyik mell, aztán jöhet a másik. A kettő között büfiztetés. Tej akkor jön, amikor nagyokat nyel. Nem mindig jön ki a szája szélén, sőt, ahogy ügyesedik, mind ritkábban. Tejleadó reflexet nem érzem már mindig, de babóka sokszor majd megfullad a tejtől.
Tényleg, megkaptad a tejszaporító mélt?
Nekem az első visszamosolytól (5-6 hét)kezdődően lett könnyebb mind a 3 gyereknél. Most is elég kaotikusak vagyunk, de ha fáradt vagyok, vagy enyhén depis, akkor azt mondogatom magamban, h ez a nyár teljesen a JulkáéKép.

Urszila
urszila
 
 


Ellimami, Urszila,
Nekem sem olvasta egyik sem a konyveket...Dani legfeljebb a nagyigenyu babakrol szolot! Kép Urszila, en mar azt mondogatom magamban, hogy lesz ez meg igy se! Most csak fizikailag farasztanak le a kicsik, Dani viszont mar a lelkemet is gyotri, nem tudom, hogy mi lesz belole, ha ennyire lusta, flegma, nemtorodom, pimasz, stb. marad!

Ellimami,
Borcsa boszi szokta javasolni az 5-6 cicibol szoptatast (nemcsak kutyamamaknak), hogyha ugy erzed kevesebb a tejci. Lenyege, hogy eloszor hosszasan mindket cicin szopi (kb. 15-15 perc), aztan vissza az elsore 8 percre, masodikra 8 percre, elsore 3 percre, masodikra 3 percre. Elobb-utobb csak jollakik!
Ejszaka kellemesebb fekve szoptatni (nekunk nappal is!), ha megy a dolog! De a szoptatos parna is nagy segitseg (kozben ket kezzel lehet ebresztgetni a babat, hogy egyen meg)!

Urszila,
A birsalmale rajta van a listadon? "Odaat" (a szopitopikban) megallapitottak, hogy mindenkinek mas jon be tejszaporitasra, de a birsalmale szinte minden kismamanak bevalt!

Rekababa,
Kicsit irigykedem a nyaralas miatt! Tavaly meg ket gyerekkel mi is el mertunk indulni, de iden harommal mar nem! Majd talan egyszer megint eljon a mi idonk is! Mar nagyon hianyzik az utazgatas!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


ZsuzsiKép
Ott csak általános rostos lé van, de mélben írtam a birsalmalét, nekem is bejött!
Viszont elfelejtém javasolni Ellimaminak a C-fogást szopi közben!
Nálam már két nagy szemtelen van! De azért vannak jó és kedves pillanataikKép

szóval EllimamiKép
a hüvelykujjadat tedd a mellbimbó fölé kb. 4 cm-re, a többi ujjadat alá, és nyomd a mellkasod fele az ujjaidat, de ne annyira, h fájjon. Így fejsz tulajdonképpen a baba szájába, és azt mondják, h így a tej zsírosabb fele jön.
Én is ajánlom a szopis topikot ha problémád van, nagyon rendesek arrafelé!

AnyakatiKép
Fiam első éves naplójában most olvastam (szegény Julkát állandóan hasonlítom a két nagy dokumentált fejlődéséhez), h "Vajon milyen lesz 10 évesen? El sem tudom képzelni!" Hát, most már itt van, nem 10 de 9. Hihetetlenül gyorsan, visszagondolva.

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Ma hazahoztuk Violat Kép Kép Kép Kép Kép

Mind a ketten jol vagyunk Kép Kép Kép

Most nincs idom irni, mert anyukam vigyaz a babara, es mar o is nagyon faradt. De holnap akarok jonni. Csomo meselni- es kerdeznivalom van.

Annyit meg, hogy a Mehkaskabol Mellkaskaba atmeneti projekt kozepen tartunk, van mar tejem, de nem sok.

Adataink: Viola Dora, 3910g/52 cm, 2003. 06.24., +2 nap, elso baba.

Pussz mindenkinek! Kép Kép Kép

Kaska
kaska
 
 


Szia Kaska, szia ViolaKép Örvendek, h megérkeztetekKép
Tejci biztosan lesz több is, csak nyugi! Képet kérünk babócáról meg mamócáról! Jó éjszakát, kevés ébredést!

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Tegnap délután írtam egy csomót, mindenkinek válaszoltam, csak hát szüneteltetve volt a Társalgó, a gépem az 5-ik próbálkozásnál meg lefagyott így az egész irományom elszállt Kép
Sajna most nincs időm pótolni.

Ami a legfontosabb, hogy minden baba gyönyörű!!
Akik nyaralnak , érezzék jól magukat!

köszönöm a nyakbepállós ötleteket!
már javul Kép

Leszter
holnap málnakrémlevest csinálok Kép, remélem jól sikerül

Ellimami
hát nem tudom, én mindig csak 1 ciciből szoptatok. Nálunk Dani kezdettől fogva 10-15 percet szopizik, utána jóllakottan kiköpi és semmi pénzért nem venné be újra.
Az "erős a tejem" szöveget én is hallottam jó párszor, és hogy "biztos attól fáj a hasa".
De a hasfájást tényleg észre lehet venni, jellemzően húzogatják a lábukat és olyan keservesen sírnak.

Andy78
hol vagy??
ugye csak nyaralsz és nem X-ék miatt nem írogatsz?

HOlnap elnézünk a budaörsi kismama plázába bár mintha valaki mondta volna hogy nem nagy szám.

na megyek aludni
sziasztok

Andi
psandi
 
 


Sziasztok!

Nem tudlak utololvasni benneteket, olyan gyorsan haladtok!

Franyó
Tündéri a kis popsitoló.
Köszi, hogy betettél a táblázatba. Egy kis módosítás: Liza Bernadett a 4. babám. A többiek: 1988.08.09 Dóra Zsuzsanna 3100g, 54 cm; 1991.07.17 Gergely Csaba 3300g, 54 cm; 1993.06.16 Fanni Zsófia 3700g, 56 cm

Myssina
Nagyon aranyos képeket csinálsz!

Kaska
Szuper, hogy már otthon vagytok! Próbálj minél többet pihenni

Na elpályázok aludni
sziasztok

Zsuzsóc
zsuzsóc
 
 


Még meg akartam kérdezni, hogy szemgyulladásra mit javasoltok!

Lizának begyulladt a bal szeme. Szerintem huzatot kapott, mikor itt volt az anyukám és ki be hurcolászta a huzatban hiába szóltam rá.

No meg aranyérre milyen csodaszert tudtok?

Köszi előreis

Zsuzsóc
zsuzsóc
 
 


Sziasztok,

Probalok lepest tartani, de mire a vegere erek az olvasasnak, alt. jon egy szopi, aztan kis hazimunka, illetve a nagyobb lelkenek apolasa...., szoval az iras elmarad.

Franyo,
Nem irtam multkor, de Judit masodik babo. Szoval a nagyfiam Matyas(2000. jun. 5)
Ja a popsitologatos kep csucs.

Anyakati,
Hat nem semmi lehet 3-t pelenkazni. A nagyfiadat a picibaba szuletese is visszafoghatja a pelenkarol valo lemondasrol. Egyebkent tenyleg egyik naprol tortent nalunk is a pelenka eldobasa.

Ellimami,
En mindig ket mellbol szopiztatok. Elso alt fel ora, aztan a masodik kb. 20 perc, majd kovetkezo alkalommal a masodikkal kezdek. Ezzel tudod novelni a tejcsi mennyiseget is. Az meg, hogy nem jo a tejed oltari nagy hulyeseg. Ejszaka atalvasahoz tippem nincs, nalunk a 3 eves fiam meg mindig felkel min. egyszer, baba koraban kb. azt muvelte, mint most Kevin. Jucus viszont alom baba egyenlore, mert alt. csak egyszer kell, szopi es alszik tovabb, bar en is azt vetettem most be, amit Anyakati irt, tok csendben szopi es csak akkor veszem fel ejszaka, ha sirni kezd.

Kangi,
Gratula a vizsgakhoz es jo szoleszkedest.

Kaska,
Tejcsi bizti lesz, csaszi utan kicsit kesobb indul be, de aztanKép

Nalunk is beindult az estere halara farasztom magam idoszak, igy a masszazs meg oke, de a furcsi es foleg a torolkozes mar sirasba, na jo orditasba torkollik. Kezd nemi nemu hazirend kialakulni, igy azert tervezhetobb az eletKép
Bar a fiam kezd megkergulni, szerintem a dackorszak+Jucus szuletese hozta ki, de neha egyszeruen elviselhetetlen. A legtobb gond az evessel van, mert eddig sem volt nagy evo, de most egyszeruen katasztrofa, rahagyni meg nem igazan lehet, mert nincs mibol fogyniaKép
Ja apa meglepett egy gyonyoru nyaklanccal es hozzavalo fulbevaloval, teljesen el vagyok ajulvaKép

Na elteszem magam holnapra, otthon a korankelok mar ebrednekKép

Angi
angela2
 
 


SZiasztok!

Angi! Szerintem itt még nem találkoztunk, úgyhogy most szia Kép, és itt is nagy gratula Jucushoz! Kép Szerintem hagyd Matyit nem enni, ha vékonyka is, ne legyen a kajálás is ok a dacoskodásra! Tudom, hogy baromi nehéz megállni, de nem hal éhen, el fogja fogadni, ha éhes, ha nem, akkor meg ne eőltesd! Ármin is van nap, hogy szinte semmit sem eszik - igaz, szopizni akár 24 órán át is hajlandó lenne - arra meg én nem vagyok kapható Kép

Kaska! Viola! Kép Sziasztok! Kép

Nekem is annyira kevés az időm, hogy még olvasni is csak ritkán tudok, igaz, akkor átfutom az egészet, amit kihagytam, de sajnos sem alaposan megjegyezni, sem válaszolni nemigem jut időm! Kép

Vilka ma egy hónapos Kép (8. 10.kor lesz pontosan, addig még van majdnem egy óra, húúú, ilyenkor már nagyon fájt Kép) Előrehaladott kora Kép tiszteletére mára elérte az 5 kg-t! Kép Úgyhogy elcsomagoltam az 56-os ruháit.

Na, eddig tartott a szabadság Kép, felébredtek Kép

Márti+Vilka+Ármin
márti
 
 


Mehkaska+ Mellkaska Kép Kép Kép
Latom a humorod nem maradt a szuloagyon!
Itt meg nem is udvozoltelek! Aztan majd gyere meselni!

Ma reggel csak ugy poenbol megkertem Danit, hogy probalja mar meg bepelenkazni a foldon felvo Mikit...erre nem fejreejti megforditas kozben? Kongott az egesz haz, persze szegeny Miki meg jo kis ordibaba kezdett! Istenem, miert nem adtal nekem legalabb egy lanygyereket?!?!?!

Marti,
Gratula VIlkanak az egyhonapossaghoz es az 5 kilohoz!

Zsuzsoc,
Minden hodolatom a tied! Atvetted a "rangidos" szerepet Anyakatitol, Urszilatol, Magditol es tolem! Kép
Aranyerre sajnos nincs kiprobalt tippem, "okoskonyvem" felsorol nehany homeopatias szert es ulofurdo-receptet. Anyukam hozott anno valami "tuti jo" kenocsot, de szerencsere nem kellett bevetni. MAjd megnezem a nevet!

Angi,
Nalunk altalaban a body-fejen-athuzas tesz be, akkor kezd ra Miki a legjobban!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Zsuzsóc,
húúú nem semmiKép Már nem is merek ezekután panaszkodni itt, hogy milyen nehéz nekem három gyerekkel!

Zsuzsi,
Dani akciójaKép Szegény Miki, remélem nem esett túl nagyot.
Hát néha én még azért is szoktam "panaszt tenni" Istennél vagy a sorsnál, vagy ki hogy értelmezi, hogy miért nem lány mindhárom gyerekem?? De telhetetlen vagyok, tudom, nekem csak egy ördögfióka kisfiam van, meg két tündéri jó lányom. Úgyhogy most már meghúzom magam, és nem elégedetlenkedemKép

Hopp, rohanok, majd folytatom

Anyakati
anya_kati
 
 


Angi!

lesz ez még jobb isKép Nálunk két gyerkőccel már olyan jól beállt a napirend egy idő után, egyszerre ettek, egyszerre aludtak, nagyon jó volt, igaz, nálunk csak másfél év van köztük.
Matyi nem fog éhen halni, ne aggódj! Dani se volt soha egy nagy evő, van, hogy napokig semmit nem hajlandó enni, csak inni. Azért szép és egészségesKép Hidd el, tudják, mi és mennyi kell nekikKép

Márti!
Hogy nő ez a Vilka isKép Gratulka az egy hónaphoz, na meg az öt kilóhozKép

Kaska!
Üdv itt Neked és Violának! Gyertek gyakran!Kép

Györgyi!
Hát én csak azt tudom mondani, hogy NEKEM nagyon nehéz. Biztos van, aki jobban csinálná, aki türelmesebb, szorgalmasabb, rendesebb, stb.
Na meg az se árt három kiskorkülönbséges gyerekhez, ha van az embernek segítsége, nekem meg nincs semmi és senkiKép

Noémi!
Örülök, hogy jól sikerült a nyaralás!
Miért ne mondhatná, hogy Ana?? Dani is mondta annak idejénKép Igaz, az apját is úgy hívta kezdetbenKép

Képzeljétek átaludtam egy egész éjszakát!!!! Én!!
Végre!! 11 től fél hétig egyik gyerekem se ébresztett fel!!!( Igaz, csak kettő volt, mert Dani a nagyszüleinél)
Máris jobb a kedvem!

Anyakati
anya_kati
 
 


Sziasztok!

Hazaértünk.Próbálok majd jönni közétek.Egyenlőre nem sok időm van!
Petra nagyon édi baba.Mindketten jól vagyunk.Köszönjük a gratulációkat,azoknak akik írtak a friss mamákhoz!
Hamarosan jövök. Kép

Évi +Petra_5nap
Évi24
 
 


Évi!
Gratula! Jó egészséget,és jó babázást!

Márti!
Nektek az 1 hónaphoz gratula!

Psandi!
Szerintem sem nagy durr a Budaörsi Plaza. Azthittem az egész épület az,erre csak egy része. Persze a kínállat szép de drága is(szerintem). Olyan mint a Mega Toys.Azért jó nézelődést!

Kaska!
Gratula Viola Dórához! Szép kis súlya van! Duckos? Mert hogy ehhez képest rövid.

Virga!
Feltőlltődtem,márcsak azért is mert a szüleim is jöttek,és a reggeli keléseket átvállalták,hogy addíg alugyunk amíg csak akarunk. Most aztán iszom a levét az 1-hetes kényeztetésnek.HISZTÉRIKA. Nyűglődig még a kezemben is tornázik,s ha tehetné toporzékolna,és a földhöz vágná magát ha hagynám. Most éppen ücsörög könnynélküli sírás,és a kezeit a térdének csapkodja,a LÁBAIVAL RUGDOSODIK,ÉS KÖZBEN NÉZ. Na már csendesül.

Rebekababa!
Jó kikapcsolódást!

Anyakati!
VÉGRE! Te szegény még csak az első! csak így tovább akkor most "pihentebben" ébredtél.

Noémi.
Noeeemi
 


Sziasztok!

Csak pár percem van, mert apuci épp számítógépet szerel, egyelőre az övét, de utána az enyém következik, meg az a kettő ami itt van nálunk szervizen.

Kaska
Gratula még egyszer Violához! Gyere gyakran.

Évi
Neked is gratula Petrához!

Angi
Nálunk is beállt már a házirend esténként. A fürdést imádja, főleg mióta lehet sok vízben fürödni, amiben lebegni tud. De a törülközős, felöltözős rész általában (10-bő 8 esetben)ordítással telik el. Nem tudom miért, de a sapka is ilyen reakciót vált ki belőle. Ilyenkor mindig azt mondom "Úgy fáj az öltözés!"

Zsuzsi
Szegény Miki, fejreesett Kép Remélem nem lett rajta dudor. Mondom én, hogy nálatok mindig történik valami Kép Biztos nem unatkozol.

Jaj, jaj el ne felejtsem! Ma, 26 naposan végre tudatosan visszamosolygott ránk Zsani KépKépKép Még tegnap, mikor itt voltak a vendégek csak nézett rájuk nagy szemekkel, ma reggel mikor pelenkáztam azt vettem észre. hogy mosolyog rám. Majd az apjára és a nagyanyjára is mosolygott. Ha majd sikerül lefotózni, akkor teszek fel róla képet.

Na mostanra ennyi jutott, ha még jó lesz a gépem jövök Kép

Nadine és a végre mosolygó Zsanka

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Anyakati!

Hát gondolom hogy 3 gyerkőcel neked is vannak történeteid. Ami Danival történt el tudom képzelni,a 10 nap kórház alatt sajnos végig néztem, végig hallagattam jó pár gyerkőc esetét, sajnos mind infúzióra is került, könnyen ki tudnak száradni. Ha meg egy gyerkőc infúzióra kerül...az kész rémálom. pedig amúgy nem is fáj egy felnőttnek, csak ugye nem lehet mozdulni. de ami Sárival történt azt elképzelni se tudom, de nagyon ijesztőnek tűnik.Kép Csak beteg ne legyen az ember.Kép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Ellimami!

Bár nálam a szoptatás sajnos nem sikerült sok ok miatt, szóval éjjlere pótlás kellett, de amúgy nálunk is az jött be ami Anyakatinak Védánál. Nálunk is külön van Emma. Az első pár hetet igaz én is szinte a kiságy amellett ülve töltöttem éjjel, mert nehezen aludt el és sűrűn ébredt, de én ott cumisüvegeztem vele. é sszinén félhomályban, a legkevesebb mozgatással, és max suttogva szóltam hozzá. 6 hetesen olyan 11-éjféltől aludt hajnal 5-ig,a kkor evett és aludt olyan 8-ig. És kb 1-2 hónapoan belül elhagyta az 5 órás evést is. Aztán ahogy nőtt szép lassan egyre korábban feküdt le, most kb 8-kor és reggel 7-8-ig alszik. Mondjuk szoptatásnál ez ehet hogy macerásabb, nem tudom, nincs tapasztalatom, se sokan mondják hogy egyszerűbb vele aludni,mert nem kell felkelni akkor a szoptatáshoz, nem tudom hosszabb távon mi jön be jobban. Mint ahogy azt se hogy nálunk mennyi szerepe volt az éjszaka átalvásban annak hogy tápszert kapott éjjlre.
Ja, és még hasfájós is volt szegénykém kb 2 hetes korától 13 hetes koráig, de ettől függetlenül aludt éjjel, viszont nappal eszméletlenül sokat szenvedtünk. sajnos azon tényleg semmi nem segít csak az idő. Viszont ha egy nap is nem tudott kaklini,a kkor newm aludt el este, így nálunk jól jöttek a segédeszközök. (kúp, lázmérő később szőlőlé). Ha hasfájós akkor észre fogod venni, Emma felébredt tök jókedvűen, evett és már evés közben kezdett gyötrődni, tekeregni, sírni, sikítani. Kb evés után 1 órával múlt el, akkor volt két jobb óránka ztán újra evés.Kép

manó+Emma (8,5 hónaposKép)

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

KAska!
Órási gratula, szép adatokkal született a gyermek! Sok tejcsit!!! Kép

AnyakatiKép
Végra alhadtál egy jót, de jóóó!

Zsuzsóc:Kép
Gratula a 4. babához! Profilodban megnéztem, gyönyörűek!

GyörgyiKép
Rékababa verhetettlen szépségben, legalábbis Szilárd azt mondta. Azt is mondta, csak bízzon nyugodatan meg benne, csak tracsiztak 1et Borival. Kép

Urszula
A birsalmalé nekem is bejött!

Zsuzsi
Szégény Miki! Azért nem sírt sokáig, ugye? Nálunk a fejenáthúzása a bodynak tetszetős dolog. Kép

Lányok!
Szilárdnak a 3 napja, hogy nem hajlandó egyáltalán szopni. Éjszaka persze semmi gond, meg ha félálomba van, de amúgy... Ma már üvegből sem kellet a tej, csak kanállal. Lehet, ho gy alakulgat a fogacskák?

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


ManóKép
Szilárd is volt, hogy eleinte esti evésnek tápszert kapott, de úgyanúgy kelt abban az időben, mint mikor anyatejet kapott. PEdig bíztam, hogy tovább bírja majd vele, de nem úgy volt.

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Hali csajok!

Kaska, Évi nagyon örülök, hogy ideértetek, gyertek gyakran, sok fotóval, legyen még több dícsérnivalónk!Kép Kaska, kártyáztatok?Kép

Mi szerencsésen túlestünk Danókám szülinapi buliján, nagyon élvezte, de persze egy falatot sem evett az ünnepi ebédbőlKép... csináltam fotókat is, ha egyszer végre kétkezesen ülök a géphezKép, fel is rakom...

Zsuzsóc, 4 manó... Le a kalappal!!Kép

Márti, gratula az egy hónapos súlyos öreg nőcikéhezKépKép!

Anyakati, jaj de jó, hogy tudtál aludni a manóktólKép! Néha olyan kis dolgokon múlik, és máris jobb az ember kedve...

na menek, pussz
Zsófi
csucsuka
 
 


Sziasztok!

Kaska, Evi
Gratula a babakhoz, es udv. itt! Kép

Anyakati
Alvas, juhhheee! Azt hiszem nagyon itt volt mar az ideje!

Zsurlo
Szabadsag uti oldal, holnap kezdodik a hurcibalas...

Gyorgyi kaptal mailt? Ha kitalaltatok, legyszi mailt irj, mert forumon most par napig bizti nem leszek. Jo maszkalast Nektek! Kép

Lanyok
Most elbucsuzom par napra, mert este Apa szetrobbantja a szamitogepeket, uj lakasban pedig szerintem leghamarabb szerdan lesznek beuzemelve. Meg sehol nem vagyunk a pakolassal, de setalunk nagyokat es tokfozeleket ebedeltunk, amire mar nagyon reg vagytam... Kép Szoval mi jol erezzuk magunkat, a zsakok pedig LASSAN telnek!

Tsok
Norka es 20 hetes Jazi (fek4kor pontosabban, de ilyenkor mar en is nagyon fajtam! )
norkini
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?