Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!Kép

Már csak hármat kell aludni, és megyünk BalcsiraKép. Úgy várom!
Csak az a baj, hogy nincs internetKép, így szegényzulu elszakíttatik virtuális barátnéitólKépKépKép.
Na de addig van még időm írogatniKép.

Myssnia,
én éreztem a földrengést, mozgott a monitorom is. Mondtam Apának, persze hülyének nézett, aztán láttam, hogy Te is írtad, mondtam, ketten már csak nem őrültünk meg, erre közölte, hogy ja, csak kicsit messze vagyunk egymástól, annyira nem lehetett erős. De azért megnézte, befizette-e az utcsó biztosításcsekketKépKépKép.
Reggel bekapcsoltam a rádiót, és mit hallok? Négyes erősségű földrengést észleltek Jászapáti, és még sok Jásznevű településen, éééééés BUDAPEST egyes körzeteiben. Mondtam Apának, meg ne szólaljonKépKépKép.

Ja, mielőtt elfelejtem:
Láttam füles varázsitatót, mindkét méretben, a Madrinában. Gondolom akkor máshol is kapható. 1.999 pénz.

Nadine,
nem baj, ha nem fogadja el a cumisüveget a kiscsaj. Anna is utálta, nem is használtuk.(mikor tornázni voltam, sokszor megvárt a kajával, csak hogy ne kelljen cumisüvegezniKép)
Most csőrössel nyomulunk, ezt szereti, de azért a cici a nyerő még mindig.

Toffi,
ettől a sütikétől én is hízásnak indultamKép!

Zsurló,
jobbulást Andulkának! Bronchitisz utálatos egy betegség, Annának is volt, még egész pici korábanKép. Kaptatok hörgőtágítót is? Nekem azt mondták a kórházban, hogy soksok orrszívás, előtte cseppentés fiz. sóval. Drukkolok, hogy hamar meggyógyuljatok!++++++++++++++++++

Andi,
fütyiügyben ahány doki, könyv, annyi féle álláspontKép. Csak győzz kiigazodni. A mi dokinénink a "nehuzigáljuk" irányzat képviselője, csak mindig annyira kellett visszahúzni, amennyire könnyedén sikerült, így mire Malacka egy éves lett, bejáródott a kukiKép.

Franyó,
édes nagyon Annácska!Kép Én Annám is négyórázik mostanság, de szerencsére két slukk után durmol tovább. Csak ne kéne áttántorogni a szobájukba ahhoz a két slukkhozKép!

Maci2,
hurráhurrá gyógyult fülecske!Kép És gratu a 3 hónaphoz. (hihetetlen, hogy megy az idő, de ténylegKép)

Beu,
hűűűű, elismerésem, én soha nem tudok ilyen alaposan lemaradástbehozniKép. Most is van egy csomó restanciám az archívban, de sajnos nincs időm visszamászniKép.
Macám feje úgy ingott még 3 hónaposan, mint egy kis bólogató kutyuséKép. Kép szuper, nagyon édes Lőrinc a cimborájávalKépKépKép.

Norka,
mi is szívtunk az oltással, egyet már kapott Dávid, akkor simán megrendeltük, másnapra megvolt, most meg hiánycikkKép. Körbetelefonáltam a fél várost, hátha valahol van elfekvő készlet, szerencsére sikerült szerezni, szerdán meg is kapja a kölkec.
Pancsolós kép szuperédiKép!

Anyakati,
nagyon szépségesek a gyerkőcök!KépKépKép

Manó2,
ne legyen lelkifurid a tápszer miatt! Annyira mérges vagyok az ilyen dolgoktól, amikor annyira nyomatják ezt az anyatejmindenekfelett témát, és nem gondolnak azokra, akiknek önhibájukon kívül, nem jött össze. Hogy mennyi fájdalmat és aggodalmat okoznak. De ez igaz a szüljünktermészetesen lobbyra isKép. Mit érez az a nő, aki egész terhessége alatt a korai kötődés mindenhatóságáról olvas, hall, aztán esetleg koraszül, és a kicsi hónapokig inkubátorban van. Ez önmagában is elég megrázó, hát még ha az Anyuka azon kezd otthon rágódni, hogy milyen visszafordíthatatlan dolgok történtek az ő kicsikéjével. Persze most a szélsőségekről beszélek, tudom, fontos az anyatej, fontos a kötődés, de nem kellene jóvátehetetlen problémaként beállítani, ha valamelyik nem jön össze. (egyéb kedvenceim között ott figyel még Raffai kolléga, a méhen belüli élményeivel, na tőle aztán tényleg ökölbe szorul a talpam, már nem is olvasom a cikkeit)
Bébikaja: Anna is nagyon falánkolt pár nap gyümölcsözés után, ennek mindig nagy-nagy hányás lett a végeKép. Úgyhogy én galád módon korlátozom a mennyiséget, 70-100 grammra, ennyit bír a pocak rókakoma nélkülKép. Ha jajgat még, megkapja a kanalat nyalogatni, azzal boldogan elvan negyedórátKép.

próbálok képet feltenniKép

Kép

Kép

Kép

pusz,
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu Kép
képek szuperek!!!
Szélsőség ügyben osztom a véleményed, de ha kell, még szorzom is ám!!! Kép

Pussz
Doganemíró Kangi és Hajáttépő Kispapája Kép
kangi
 
 


Momo,
jókat vigyorogtam az írásodon, Plüssmacik Érdekvédelmi SzervezeteKépKépKépKép. MamaKépKépKépKép (ez valahogy nálunk is így zajlott, a gyerek egy szót használt mindenre)

Kedves X,
most mondjam azt, hogy az én másfél éves fiamnak betanította a kedves édesapja, (nagybátyjával karöltve) hogy "zúzottkőágyrostálógépsor"?KépKépKép
Egy anyai fül sokmindent kihall a baba gagyarászásából, ezért nem kellene bántani senkit. Főleg nem névtelenül.

Kiegészítés a fotókhoz: az első képen látható naaaagy szőrös kéz nem az enyémKép!!!!

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

 
 

Sziasztok!

Na mi sem maradunk, ki a jóból.
Szegény Dorka ma leesetett a francia ágyról, tudjátokegy pillanat műve volt, hisz mindenki így éli meg. Addig addig forgolódott leesett hasra, nagy puffanás és utána nagy sírás úgy kb 5 perc alatt megnyugodott, szopi után már nevetés is volt. Áttapogattam a testét semmi extra dolgot nem találtam, még kék lila foltokat sem, nem sírt ahogy taperoltam, gondolom ha fájdalma lett volna akkor sírt volna.Olyan ideges voltam.
Nem semmi 4 hónapos lesz 2 nap múlva, olyan izgága, nagyon kell rá figyelni.
Doki azt mondta, hogy azonnal vigyem be a sebészetre, de nem láttam fontosnak, (Manó: köszi a segítséget), megnyugtattál.nem volt eszmélet vesztés, hányás csak úgy látom nagy ilyedelem, bár szerintem Én jobban megilyedtem mint Dorka.

Vigyázzatok a törpékre!
Jók legyetek
Manó2+Dorka a kis guruló bajnok,

UI: 200*180csóm az ágy és közpre rakva hagytam ott, nagyon gyorsan esett le. Jó lett volna, ha felveszi egy titkos kamera ha felveszi, mert gözöm nincs hogy csinálta, mert hasra, és fejjel is megfordulva esett le.
manó2
 


Nagy nehezen vegigragtam magam a termesen, de valaszolni nincs erom, bocsi!
A kepek nagyon jok!
Mostanaig vasaltam, kora este bevasarolni voltam Gyurival, de mar itthon sirva vart Miki! Pedig nem hinnem, hogy ehes volt, 2-3 nap normalis eves utan most megint ehsegsztrajkol! Nem is hizott, ket es fel het alatt, csak kb. 8-10 dekat. Igyekszem nem beidegelni magam, gyerek vidam, jol van, csak etvagya nincs!
Anyakati, orulok, hogy te mar tul vagy a depin, sok erot es kitartast kivanok a megvalositashoz!
Nekem is kene valami elhatarozas!

Holnap ovodai pofavizit, nem tudom lesz-e idom jonni, olvasni, irni, csak remenykedem!

Jo ejszakat!
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok

koszonjuk a gyogyKépokat.

Zulu

mAndus is csak 3 honapos, kaptunk rengeteg dolgot Theophylin kupot (ez horgotagito) csak mara mar elfogyott, Fluimucilt (koptetofeleseg) ettol szerintem hasmenese van igy nem nagyon adagolom, calcimuscot, es antibiotikumot is, az ugyeleten felirtak neki a horgotagito spray-t is.
Csoda hogy meg egyben van ennyi gyogyize utan.
A te Annad nem felt az orrszivotol? Andus fel miota a korhazi szuperbrutal szivoval kiszivtak a flegmat belole. Meg mindig gondolkodom azon hogy nem e faj neki.
Nektek mennyi ideig tartott? Mar olyan jo lenne ha vege lenne. Raadasul fele annyit eszik mint eddig, mar fogynak le a hurkacskai.
A fotok tenyleg jok. Gondolom a feher szoros sem te vagy? Kép

Urszila
igen tenyleg nem nagyon tudja mi van, mikor csak enyhen kohogott minden kohecseles utan mosolygott, most mar sir a fuldoklasok utan.
Ti eleg ugyesen kilabaltatok.

Norka
van keped a tüsivörösről?

Mano2
remeljuk tenyleg nincs semmi baj.

VIGYAZZATOK
azt hiszem megadtam az e-mail cimemet a profilomban, es jott ra valami virus, antigen@yahoo.com cimrol, a postaladamban levo osszes cimre is kikuldte,meg utana valami valo vilagos hulyeseg is jott. Apa meg is nyitott valamit, erre tonkrement a windows (ujra kell installalni azt a particiot), leblokkolta a virusirtokat, most linuxrol nyomulunk. Vigyazzatok ha ilyet kaptok.

Sziasztok
Zsurlo es Andus aki hosiesen nyugodtan es jo kedelyuen turi a betegseget, most is alukal.

ja igen a dokino azt mondta h. most mar egeszseges rendelesre vigyuk (az oltas miatt), hat nem tudom hogy fognak rank nezni egy kohogos babaval, raadasul meg utana csiposzuresre is kell vinni.
Mondjuk lehet hogy mar nem fertoz, de azert nem ertem ezeket a dokikat. Kivancsi vagyok, beoltja e vagy sem.
Na tenyleg sziasztok
Zsurlo
zsurlo76
 
 


Nahát, megoldották az egerezés problémáját! Ideje voltKép

Nadine,
Nagy pancsiKép

Leszter, Beu,
Én is így jártamKép. Tényleg kiírhattak volna valami üzenetet a régi oldalnál, hogy megváltozott...

Beu,
Alaposan visszaolvastálKép
A féloldalasságot majd én is megemlítem a gyerekdokinak. Csak mindig van fontosabb és elfelejtem.
Egyébként a pelust leszedte, most lepedő van, de azt is örömmel nézi. És ha akarja, akkor balra is néz, főleg ha kézben van!
Kb. 1 hónapja tartja stabilan a fejét Roni (néha kicsit meginog, de tartja ). De ő hason alszik.
Dalokat nem ismerem.
Édes a képKép

Franyó,
Akkor most döntetlen az állás?Kép
Krumplis tésztáról nem készült fotó mert (hazaért apa is) hipp-hopp eltűnt.

Toffifee,
A kéthónaposnak is gratulaKép Szép nagy már.

Anyakati,
KépekKép

PsAndi,
Ha cicin elalszik, én próbálkozom a büfiztetéssel, de többnyire hiába.

Kangi,
Hajrá utsó dolga.

Zulu,
Jók a képek, különösen a kutyás tetszettKép

Manó2,
Gondolom hogy megijedhettél! Szegény Dorka.

Menjugate szuri: A védőnő mondta, hogy nem mindig lehet kapni, ezért amikor felírta a doki (2 héttel korábban) szóltam a gyógyszertárban, így rendeltek és félretették.

Azt még nem is írtam, hogy a fülész megkérdezte látta-e már szemész a gyereket. Mert bandzsít, ezért jó lenneKép. Jó, néha bandzsít, de nem egyfolytában! Majd megemlítem a dokinak. Szerintetek ez kóros 3 hónaposan?

Na, megyek, mert apa már alszik...

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok
megint en

Maci2
mi szemuvegesek vagyunk, Andus mar nem bandzsit de masfel honaposan neha kancsitott ezert azt, mondta a dokineni, hogy 6 honapos kor utan kellene elmenni azert kontrollra. 6 honapos kor utan novik ki egyebkent, igy nem koros.

sziasztok
megyek mosogatni
Zsurlo
zsurlo76
 
 


Ja igen, mi az a Menjugate szuri?

Zsurlo
a buta
es meg szetszort is
vagy csak utalok mosogatni?
zsurlo76
 
 


Sziasztok!

Még mindig a nagypapánál vagyunk, de egy gyors levélre van időm. Ma ritka rossz napom volt, de jól végződött. Azzal kezdődött, hogy apukám barátnője (Beki pótnagyija) elkezdte eltüzelni a gazt a kertben, és amikor a jó nagy kupac aljára ért, akkor látta, hogy négy újszülött süni lakhelyét égeti a tűzön... Gyorsan eltette őket a tűz közeléből egy dobozba, de nagyon nyifogtak a mamájuk nélkül, hiába raktunk be nekik anyagdarabokat. Fényes nappal lévén nem számíthattunk rá, hogy visszajön a mamájuk. Mivel kézzel is megfogdostuk őket, nem remélhettük, hogy visszafogadja az anyasüni a kicsinyeit. Fejtem egy kis tejet (gondolván jobb, mint a bolti), és a férjem megetette fecskendőből a piciket. Nagyon aranyosan cumiztak Kép. El is szundiztak utána. Hazajött apukám, akiről azt kell tudni, hogy elég heves vérmérsékletű, és meghallván a sünis sztorit, nekitámadt keresztanyámnak, aki miatt a rendrakás elkezdődött a kertben. Emiatt ő sírva fakadt, ezalatt a férjem összeveszett a pótnagyival, aki szintén sírt... Apukám megpróbálta renoválni a sünlakot, és belerakta a nyifogó csöppségeket. Ezután elmentünk vásárolni Beki nélkül, de ahogy az áruházba értünk, telefonálnak a nagyszülők, hogy azonnal menjünk, mert Beki visít már elég rég óta, mint akit nyúznak, és nem hagyja abba. Lóerőhalálában vágtattunk haza, persze a gyomrom görcsben... Senkinek nem kívánom ezt a napot... De a legeslegjobb hír, hogy apukám kinézett este a sünikhez, és nagy cuppogásra lett figyelmes, és ahogy bekukucskált az elemlámpával, látta a sünmamát is! De minden jó, ha a vége jó, Bekinek lett 4 tüskés hátú tejtestvére Kép.

Mindenkinek pussz és jó éjszakát!
Miszike+Beki
miszike
 
 


Miszike!

Ez ollllyan szép! KépKépKép Itt bőgök - úgy látszik, ez sosem múlik el Kép

Márti+Vilka+Ármin
márti
 
 


Maci_2,
a főoldalon van egy válogatás szemészettémáról, pont most olvasgattam én is.

Zsurló,
hát, sajnos nem egy gyors lefolyású betegség, Anna még a 3. héten is köhécselt. Ha hurutosan köhög, az már a javulás jele, szakadozik fel a szmötyi a kis tüdejéből. Hörgőtágító spray elég jó, bár maga a "puffolás" elég brutál, szegény Macám egy akkora Babyhallerrel kapta, amiben szinte elveszett a fejecskéjeKép.(Ő 2 hetes volt akkor) Meg azt utáltam, hogy éjjel is jöttek befújniKép.
A hidegpára is sokat segít. Orrszívást Macám is utálta, eleinte még tűrte, de szerintem egy idő után kisebesedhetett a nózija belül, hiába fizsóztunk, meg cseppeztünk.
Hurkácskák meg úgy visszajönnek, mint a huzatKép.

Beu,
ezért voltunk kórházba, bronchitisze volt Annának is. Azt mondta a dokinénink, hogy az ilyen picikéknél még annyira közel vannak a légzőszervek egymáshoz, hogy pikkpakk tüdőgyusz lehet belőleKép, így biztosabb a kórház. (Zsurló, nehogy most megijedj, Anna akkor még újszülött volt.) Meg Macnak a szívecskéje sem teljesen OKKép, szóval többtényezős volt a dolog.

na megyek aludni én is
pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Végre megint jó!
Sütit sütök! Kaliforniai csokoládékenyeret. Nem tudom milyen lesz, de majd beszámolok.
Köszi a dicséreteket, de nem kutya, hanem jegesmaci!

Urszila! Te is megkaptad az adagodat? Kép Jó gyerek, rossz gyerek: értem én, csak vicceltem. Július második felében megyünk nyaralni egy hétre, úgyhogy majd egyeztessünk. De addig biztos találkozunk.

Maci2! Péntek! Kép De jók az ilyen nyugis napok. Kár, hogy kevés van belőlük. – Mi volt a baj a túrósbatyuval?

Zsuzsi! Dani nem semmi! Miki se! Kép Hú, Gyuri meg kezdi az ovit? Van kedve menni? Az se lesz könnyű időszak, míg beszokik! Persze, lehet, hogy imádni fogja, és 1-2 nap lesz az egész. Mire számítasz? – Feltételezed, hogy a szomszédok ijesztgetnék a fiúkat? – Hú, de találékony vagy vérvétel ügyben! Gyuri megint édes, imádom!

Virág! Az öcséd irtózott a víztől, hogy ilyen trükköket eszelt ki?Kép – Pisi vérrel: jujj!- Levente tudja, mi a jó: a csajok! – Mi az a gyereksziget?

Norka! Mikor látunk képe a vörös hajadról? És a szőnyegről? Jók a fotók. Lőrinc is imádná a tv-t. Sok mindent megtesz, hogy nézhesse. De csak akkor engedem egy icipicit, ha hasaltatom, hogy legyen miért emelni a fejét(vagy ezt már írtam?). Bár most már tv nélkül is elég jól csinálja. – Apára büszke lehetsz. – Babakocsi-javítás: a babakocsi-szerelő foglalkozik veleKép De tényleg: a keresőbe beütöttem valami hasonlót és kihozott címeket. Próbáld ki, hátha hoz pécsit is.

Nadine! Nem kövezünk meg. Az elején Lőrinc is képes volt este bealudni, de én felkeltettem. Bár iszonyt nehéz volt! Köldök remélem okés. Már látom. Hurrá!

Toffi? Miket főztél? És milyen sütit? Hú, látom, tök jól néz ki. Gratula a kéthónapossághoz. Divat ez az arcon pisi? Csak hogy tudjam, mire számítsak. – Végre megvan Kula bácsi!

Közben megsült a süti. Hangzatos neve ellenére leginkább kakaós piskóta jellegű. Még jó, hogy tettem bele diót, így van benne valami. Fotót nem tudok küldeni, mert nem túl látványos, meg este nem tudok fotózni.

Zsurló! Szegények! Jobbulást mindenkinek, különösen Andusnak!

Gombóc! Az elég gáz, hogy még babakocsival sem mered elengedni anyóspajtást. Kép

Andy! Gratulálok a mikiegéjhez!!! J

Franyó! De nagyon édes az a reggeli kép! Felkelés viszont Kép

Kangi! Tök jó, hogy nem kellett eljönni a buliból. És még alvás is volt! Kép - Azok a pöttyök, amik itt jelentek meg, terjedtek tovább? Remélem, nem ránk allergiás! Kép kispapa miért tépi a haját?

Ellimami! Hogy függ össze a közöttetek alvás és a butaság? – Doktor nénivel kapcsolatban igazad van, én is így érzem. – Leszoktatás az éjszakai evésről: itt sem értem, mi az összefüggés a kilókkal?

Manó! Egyszerűen csak ment!

Anyakati! Nagyon tündériek a csemeték! Véda olyan kis falatka!

Andi! Bealvás után én hiába büfiztettem, nem büfizett. Így leszoktam róla. Már nem is aggódom miatta. -A kéthónapos után nálunk nem volt semmi.

Orsoly? És mit próbáltok a kábelesekkel?

Pocok! Köszi!

Momo! Nem akartam a vesztedet! Kép Amikor újból elolvastam a végén, én sem tudtam mindig, mire gondoltam. Úgy látom, ez sem rövidebb! De annyit írtok és én ritkán olvasok.

Zulu! Én sem, de most valahogy lelkiismereti kérdést csináltam a pótlásból. De ez nem fog mindig menni. Napokon keresztül minden szabad percemben olvastam és írtam. - Nagyon jók a képek!!! - "zúzottkőágyrostálógépsor" Kép

Manó2! Lesés Kép Ha Lőrinc esne le, húúú! Majdnem egy méter magasan alszunk. (Állandóan a leeséstől rettegek. Meg minden mástól.)

Miszike! De aranyos történet!

Közben elkezdett zuhogni az eső, amiről kiderült, hogy jégeső. Rohanás az erkélyre, behozni mindent, ami nem szereti az esőt. Kép

Jó éjt!

Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Megpróbálom elküldeni. Még új társalgóba nem írtam. Az előbb elnyelte....
Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Sziasztok!

Szóval:
Miszike!
Ez nagyon aranyos történet, köszönjük, hogy elmesélted. KépKépKép

Avent varázsitató 260ml-es, füllel, nálunk 1740Ft. Ez itt a reklám helye. Holnap (is ) megyünk az AVENTbe. Szeretne valaki ilyet?

Mikiegéj: Barátné kislány, Csenge egy évesen azzal nyitott, hogy ZSIRÁF. Azóta visszatért az egy szavas szókincshez (nagyjából, gondolom anya-apa megmaradt). Azt az egyet sem a magyar hangokból kreálja. Viszont a medencéből az usziban már 8 hónaposan kimászott. Zsombi még most sem tud ilyet. Bezzeg szövegel ezerrel.

Van Levinek tejtesója! Kettő is! Ikres anyuka vett szoptanítot és kért szopis tanácsot. Kérdeztem, hogy az Anyatejgyüjő előtti mélyhűtőbe nem férő tejet kérik-e? Mondta, hogy inkább tőlünk hoznák, mint az anyatejgyűjtőtől...

Asszem alvásidő van...
Jóccakát mindenkinek!

Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


Toffi
Kaki Kép Vegre!!
Kendovel probalkozzatok! Esetleg fekve nem lenne jo? Vagy Zsombi mar nem szeret aluszkalni maszkalas kozben?

Momo
Par napig felmentest kaptam pakolandusz alol. Apa jovo7en szabin lesz es majd 1utt kuzdunk meg az elemekkel. Kép
Jajjajjj, beszorul Kép Hat teny es valo,hogy mar elerte a medence meretet, de imad benne pancsolni, laba meg majdnem mindig kilog. Nem hagyom beszorulniiiii Kép

Beu
Poszt jo volt, bar eloadason nem voltam, de akkora tomeg volt a varosban! Szoval megvolt a hangulat! Kép Jo lenne ha jovore lejonnetek! Mar totyogo babacskakkal maszkalhatnank!!! Most amugy Muveszeti es Gasztronomiai feszt. van, setateren sutik a malacot, borjut, borpincek kepviseletei sorakoznak es a szinpadon egesz nap megy a dajdadaj. Hat van feelingje a dolognak! Kép
Pisi- anno meg a szuleszeten felfedezni veltek Jazminnal valami gyogyszer erzekenyseget, es ezert gyujtogettuk. Azota sem talaltak semmit ,szerencsere.
Klimat albiba szereljuk,mert legalabb 3 evig tuti maradunk (jelzalog van a lakason, igy nem valoszinu, h. eladnak addig).
Jatekok nagyreszt azert vannak az agy vegeben,ha felebred legyen mit nezegetni. Aztan soxor odakuszik es akkora kupit csinal,hogy ihaj! Kép
Errol bizonyitekom is van:
Kép

Zulu
Nyaralas De joooo! Kép
Milyen jo kis pancsolotok van?! Kép

Mano2
Potyogas Kép De jo,hogy minden ok! Kép

Zsurlo
Ez a halom gyogyszer eleg csunyan hangzik. De legalabb segitenenek!!! Kép De butasag,hogy betegrendelesre kell mennetek!
Hajrol hamarosan csinaltatok valami fotoszeruseget.
virus meg nem jott, de koszi ,hogy szoltal! Nem szeretnek ujrainstallt...
Menjugate- Agyhartyagyulladas elleni (nem kotelezo) oltas

Miszike
Ez nagyon edes! Apaak el is olvastam azonnyomban es 1utt orultunk (ezexerint mi is bekerulhetunk Anonymus serint a Guinissbe?! Kép

Beu
Ez sosem jutott volna eszembe! De komolyan!!!!! Kép
Szonyeg foto 2 het mulva, most itt all osszetekerve... voros haj lassacskan... Kép

Snoopy
De jo,hogy volt idod benezni! Kép
Tejci Kép
Koszi a varazsitatos infot, de akkor ejtve Kép

Na ma megyunk oltasra, aztan el is bucsuzunk doki nenitol, mert 2het mulva mar nem leszunk itt. Holnaputan pedig nodoki, citologia. Kicsit nosztalgiazom Kép
Lepek lanyt szorakoztatni!
Norka
norkini
 
 


Miszike Kép
tejtestvér süncikék Kép de drága vagy!!!

Beu Kép
igazából nem is tépte, csak hehegett, hogy nem írom a dogát Kép Igen, a pofipöttyök terjedtek tovább Kép Ma még nem tudtam nézni, mert tökre alszik, de ha nem múlik, holnap du tutifix a tanácsadásra vitel!

Norka Kép
fotó: azok a husi lábak!!! KépKépKép Oltás jujjuj, de biztosan túlélitek!!!

Zsuzsi Kép
Julcsi is három hét alatt hízott 15 dekát, de mivel víg kedélyű, én sem izgatom magam, te se izgasd!!

Na most jön a szokásos szöveg, hog megyek dogát írni Kép Meg Anyuékhoz is a zöldbe.
Éjjel a jég úgy verte az ablakot + bádogpárkányt, mint a veszedelem!!!

Pussz
Kangi és reggelszuszi Julcsi
kangi
 
 


Kangi
Szerencsere ez most nem lazasodos oltas Kép
Jeeeeg?????

Beu
Megtalaltam neten a szonyegunk eredetijet. A szonyegen kicsit mas felallasban vannak a zeneszek (erdekes...) es vilagosabb az egesznek a hangulata:
Kép
norkini
 
 


Írtam, és mind elszálltKépKépKép

SziasztokKép

MyssinaKép

Merre vagy???????

BeuKép

A kanálnak és fognak lehet köze egymáshoz, hogy irritálja a fogínyét a kanál. Csak már két hónapja küzdünk a kanállal, és semmi eredményKép

A rugós hintába kb 2 hete raktam bele először DorinátKép

Kedves X és névtelen!!

Először is vállaljátok a neveteket, ha már egyszer írogattok, úgy mint Andy és a többiek is vállalják!

Másrészt meg én 1,5 éves koromban megmondtam, hogy hol lakom (utca házszám), és ezt nem családtag mesélte, hanem régi ismerős. Ő meg miért mondaná, ha nem igaz?

MiszikeKép

Megható a történet!

Manó 2!

Dorina is esett le az ágyról (160x200) 2 hónaposan, és nem lett bajaKép
De nagyon megijedtem. Tudom mit éltél át!

Zsuzsi!

Oviba megy Gyuri?
Remélem tetszik majd NekiKép

Most megyek, majd még jövök

Heni
heni1979
 


Kedves X

Jó lenne ha egy kicsit bátrabb lennél és bemernéd irni a neved.
Szerinted miért írtam volna ha nem lett volna igaz, hogy mi volt a fiam első szava.
Azért mert ha van gyereked és a tied nem mondott semmit vagy még a mai napig nem beszél, miért elképzelhetetlen, hogy más gyereke megtanul beszélni.

Ez egy olyan dolog, hogy az is milyen furcsa, hogy a 7hónapos baba magától megy pedig igenis vannak ilyen babák.

Az én fiam meg hamar tanul beszélni.
Elárulom neked a titkot, hogyha van gyereked vagy esetleg lesz amibe belegondolni is rossz, hogy rengeteget kell foglalkozni a gyerekkel beszélgetni kell vele sokat és mindig mondani, hogy éppen mit csinál, mit fog a kezébe.

Elég felháborítónak tartom, hogy ide pofátlankodsz névtelenül és megvádolsz azza, hogy hazudok. A lélegzeted meg állt volna el és akkor nem írtál volna ilyen dolgokat.

Névtelenkének meg ha van is gyereke akkor se tudhatja, hogy más gyerek miket csinál vagy mond.

Neked meg azt ajánlom, hogy ásd el magad nagyon mélyre, és ne is gyere a babanetre többet.



Bocsi mindenkitől, hogy ilyen hosszúra sikerült.
Az összes baba gyönyörű.

Na most megyek mert nagyon berágtam.

UI: Ha nem hinnétek el az se számít,mert hát én tudom, hogy azt mondja és csak ez számít.

Sziasztok
Andy
andy78
 
 


Andy,
ne húzd fel magad ilyen hülyeségen! Kép Hülye emberek mindig voltak, és lesznek is, látod, hogy nekünk többieknek eszünk ágában sem volt kételkedni abban, amit mondtál!!! NNNa. De tényleg. (Szerintem egyébként, bár ez teljesen lényegtelen, a kedves X és a kedves Névtelen ugyanaz a személy.)

Kangi,
most már tényleg az utolsó, ugye? Mert már nagyon hiányolunk!!!!!!!!

Norka,
jó a kupis kép Kép! Ez nálunk is így van, el tudod képzelni, mi lesz később? Ugyanez, csak nagyban! Ami most az ágy területére korlátozódik, azt egy szobányi, vagy egy lakásnyi területen... Kép

Snoopy,
de jó, hogy be tudtál nézni! Gyere gyakrabban!!! Kép

Beu,
úgy látszik, Anna visszaállt az éjjeli ébredésre, nem értem, miért Kép. Ma is volt ébresztő, éjfél körül, és aztán reggel 9-ig aludt. Nem értem, hogy ha le tudja húzni azt a 9 órát egyben, akkor miért nem inkább este 10-től reggel 7-ig...??? Ahogy régebben működött...

Miszike,
hát ez annyira szép történet volt... köszönjük!!!

Maci2,
bandzsítás szerintem nem kóros, én is azt olvastam, hogy kinövik. Kép A krumplis tésztát Apa nem szereti nálunk, így csak néha csinálok, csak magamnak, így a ritkasága miatt "ünnepi kajának" számít nálam Kép!

Zsurló,
hát akkor továbbra is gyógyuló energiák mennek a kis betegnek!!! ++++++++++++++++++++++++++++++++

Zulu,
zúzottkőágyrostálógépsor KépKépKép naggggyon jóóóó!!! Gyerekeid aranyosak, hogy ez az Anna már mekkora!!! A kutyó is jó fejnek látszik! Kép
Szerencsére az én Annám is visszaalszik gyorsan a hajnali evés után, de nekem is át kell mászni hozzá a másik szobába Kép!

Momo,
Timiről is kérünk-kérünk macis képet! Kép

Orsoly,
kábelesek Kép. Ezen én is felhúznám magam... Mutattad a képeket a vőlegénynek? Remélem, tetszett neki! Kép

Psandi,
régebben én olyankor nem büfiztettem, mikor elaludt, és nem zavarta, általában nyugodtan aludt büfi nélkül is. Most már sokkal hamarabb és könnyebben jön a büfi, elég, ha felveszem a vállamra, és már jön is. Kép Viszont, ami a rossz, hogy sokszor egy jókora adag tej kíséretében Kép.

Márti,
köszönjük az "uncsi" bókot! Kép

Anyakati,
Véda nagyon szép kiscsaj!!! Kép

Toffifee,
gratula Zsombinak a súlyhoz! Nem semmi méretek! Kép Meg az oltás-túléléshez is! Kép

Pusz
Franyó
franyo
 
 


Sziasztok!

Zulu
képek nagggyon jók Kép

Manó2
ágyról leesés Kép még jó, hogy semmi komoly baj nem lett

Miszike
sünike-tejtesó nagyon édi történet
jó, hogy happy end lett Kép

MÁrti
azt szeretném kérdezni tőled, hogy ha mindkét gyereket szoptatod, akkor ez most tejtermelésileg hogy van? Úgy értem, a tej minősége mindig a baba korához és szükségleteihez igazodik. Nálad melyik gyerekhez igazodik? És amikor megszültél nem is volt előtej, hanem jött rögtön a rendes? Kicsit zavaros a fogalmazásom, bocsi, te ez úúúúgy érdekel Kép

Beu
süti nyami
jut eszembe kéne főzni valamit

Andy
NYUGI!!! Ne húzd fel magad ilyeneken.
Én csak azon gondolkodom, hogy mondjuk Névtelen és X mindig olvasgat bennünket és soha sem írogat, vagy valaki közülünk való?
(bocsi, nem gyanusítgatás, csak eszembe jutott)

Akkora jégeső volt éjjel nálunk is, szerencsére Danit egyáltalán nem zavarta Kép

Apa tegnap összeírtam, mit főzzek a héten. Azt még nem tudja, hogy ehhez neki kell bevásárolnia Kép

ez a yahoo-s vírus elég durva. nekem hotmail-es emilem van, és arra is jönnek néha furi dolgok, én hülye meg ki is nyitom, mert azért kiváncsi vagyok, de eddig semmi gáz. Ha csak nem lappangó Kép

Annnnnyyyira jó, hogy már nem kell húzogatni az egeret!!
és az új design-nal Edit is sormintává változott Kép

Andi

ui: tegnap vettünk a Media Markt-ban vezetéknélküli telot, akciósan csak 11900, és a hívószámot is kijelzni Kép tök jó
psandi
 
 


Sziasztok Lányok,
Olyan sokat írtok, hogy mire elolvasom, nincs enrgiám írni...de majd most Kép

Toffi,
Lemaradtam. Miért kéne Zsombit leszoktatni az éjjeli szopiról. Csak nem megitn valami okos védőnő?...most látom, hogy dokinéni volt...majdnem ráhibáztam.

Manó2,
Visszamész dolgozni? Kép Gondolom, az ügyvezetőnőnek nincs gyereke. Vagy már elfelejtette, hogy milyen is egy kis babával lenni. Kép
Paszírozva adod a zöldborsót Dorkának?
A tápi miatt ne legyen lelkiismeret furdalásod. Ha kap anyatejet is, akkor szerintem nem gond.

Norka,
Babamedencés kép Kép

...visszaolvastam, hogy megértsem mi a konfliktus...csak egy-két nevét nem vállaló egyén...
Andy,
Ne figyelj rájuk. Gratula a mikiegéj-hez Kép

Képzeljétek, Lili meg ül egyedül. Ha felkelt, csinálok róla képet. (felülni azért még nem tud)

Zulu,
Balcsi Kép Nethiány Kép
Éppen most írtam a másik topicba, hogy nem jöttök -e csütörtökön úszni, de ezek szerint nem aktuális. Jó nyaralást! Kép
Hogy szoktattad Macát a csörös itatóhoz? Lili nem nagyon tudja használni.
Ti összebeszéltetek Norkával? Édes Anna, ahogy figyel a medencéből. Kép A többi kép is jó.
zúzottkőágyrostálógépsor Kép

Kangi,
Azért tessék írni azt a dogát. Szép kövér ötöst várunk ám Kép

Manó2,
Esés Kép

Na Lili felkelt. Megyek meggyurmázom egy kicsit.


gömb
gombolyu
 
 


Zsurló,
Köszi, megnyugtattál. Eddig engem sem zavart, csak amióta a fülész beszólt.
Mielőbbi gyógyulást Andusnak.
Ronit a füle miatt kell (p)orrszívózni, de ő sem rajong érte.
Menjugate szuri, nem kötelező oltás (összesen: 3 oltás, kb. 10 000 pénz), ami agyhártyagyulladás ellen véd. Roni két hete kapta az elsőt. Most látom Norka írta már.

Miszike,
Örülök, hogy Beki tejtestvérkéit mégsem hagyta magukra a mamájuk.Kép
Szegénykém, nem irigyellek egy ilyen veszekedős napértKép.

zulu,
Köszi megnézem majd (szemészettéma).

Beu,
A túrósbatyuval az volt a baj, hogy fele annyi töltelék is bőven elég lett volna a tésztamennyiséghez. A tészta ízetlen lett és olyan mintha kartonpapírt eszegetnél, mert a leírás szerinti darabszámot csak úgy lehetett elérni, ha vékonyra nyújtottam.Kép De a töltelék fincsi volt. Majd kipróbálom buktatésztával legközelebb.
A te sütid biztosan fincsi.Kép

Snoopy,
Rég jártál erre, jó hogy jelentkeztél. TejtesókKép

Andy,
Ne húzd fel magad, nem ér annyit a dolog!

Franyó,
Krumplis tésztát nálunk inkább apa szereti. Bár jobban szeretem mint a spenótot, amit ma főztünk.
Apa megállapította, hogy így fogyni fogok. De hát kedvezhetek neki is, nem?Kép

Nekünk csörgőrázó gépre lenne szükségünk, feltalálta már valaki?Kép

Maci_2

Nahát, épp el akartam küldeni a fenti irományt, és egyáltalán nincs netemKép. Talán most.
maci_2
 
 


Sziasztok Lányok!

Momo
Ilyen esti jó szokást szeretnék én is Zsombinak! Nagyon nehezen alszik el, de ha elalszik, akkor minden tuti! Most is este 10-ig ment a nyüszi, utána kimaradt az éjjel kettes kelés, csak ötkor ébredt (én háromtól sziszegtem a dinnyék miatt KépKép)

Büfiztetés: ha Zsombi nem büfizik és elaludt, akkor oldalára fektetem, úgy alszik tovább.

Zulu
De jó, BalcsiiiiKép Jó pihitKépKép
Jók a képek, szépek a gyerkőcök Kép

Kangi
Kispapád miért tépi a haját? Sok van neki?
Ja, látom már Kép Úgyis ötös lesz, nem? Szerintem csak irigykedik Kép

Zsuzsi
Ha Miki vidám és jól van, ne idegeskedjKép Majd helyrejön Kép Az én párom csecsemőkorában két vagy három hónap alatt nem gyarapodott semmit, kivizsgálták, eredmény semmi, most meg nem egy nyüzüge felépítésű KépKép

Maci_2
Elvarázsolt krumplis tészta Kép
Nem bírom sokáig, ma este vagy holnap délre túrós csuszát csinálok !!Kép


Beu
Le sem merem írni, mert Mr vagy Mrs X ledorongol: Zsombi még egy hónapos sem volt, amikor már nem csak 10-20 másodpercig kitartotta a fejét. Ő már szülés után rámrakva többször át is fordította (balról jobbra és vissza), Szandi is ilyen korán csinálta, doki szerint azért, mert nagy babák voltakKép Szóval a fejtartás nálunk nagyon megy Kép
Hétvégi kajatermés: babgulyás (Apának, még ma estére is maradt egy adagKép), sült csirkecombok, petrezselymes krumpli, krumplipüré (mert Szandi nem eszi meg a petrezselymest), uborka saláta, vasárnap sütisütés, májpörkölt.
Zsombi csak a kórházban pisilte le magát, itthon már profi vagyok Kép (csak a pelenkázót sikerül néhanapján)

Miszike
Nem semmi tejtestvérei vannak Bekinek KépKépKép

Snoopy
De jó, hogy bekukkantottál Kép
Gratula a tejtesókhozKép

Norka
Nem tudom, hogy kell megkötni fekvőshözKép Amikor úgy gondolom, hogy jó, akkor vagy nem fér bele Zsombi, vagy félek, hogy elszórom Kép Zsombi szeret aluszkálni mászkálás közben, de az én vállam már nem bírja. Ma kipróbáltuk a kengurut, de egyikőnknek sem tetszett, pedig Zsombi tartja a fejét.
Gasztronómiai fesztivál KépKépKép csorog a nyálam

Köszönöm a gratulákat Zsombi nevében isKép Tegnap pletyiztünk lent a környékbeli anyukákkal, jött még egy anyuka, akit még nem ismertem, kiderült, hogy majdnem egyidősek a fiaink (az övé 6 nappal fiatalabb) és jó fél kilóval nehezebb Zsombinál, pedig 45 dekás hátránnyal indultKép De nekem így tetszik ZsombiKépKépKép

Andi
Ha névtelen vagy X közülünk való, megírhatná a véleményét a saját neve alatt is, nem? Igaz, akkor kicsit finomabban kellene fogalmaznia Kép

Írjátok a jégesőt, én úgy aludtam az éjszaka, csak a délelőtti sétakor fedeztem fel az éjjeli eső nyomait a homokozóban Kép

Gömb
Nekünk nem kell leszokni az éjjeli szopiról, csak megint megkapta valaki a kétszáz éves jó tanácsot, hogy a 4 kiló feletti babákat le kell szoktatni az éjjeli evésről, Zsombi akkor születésétől kezdve nem ehetne éjjel Kép Ugye Beu, Myssnia, Zsurló?Kép

Myssnia
Tényleg, hol vagy???

SpenóóótKép Nekem isKép
Csörgőrázógép Kép

Mi lemegyünk sétálni, közben letudok 1-2 bevásárlást isKép

PusszKép
Toffi + mostmáravállamonnézelődő Zsombi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Miszike,
tejtesókKépKépKép.

Kangi,
nálunk is volt jégeső, Mali meg is jelent az ágyunk mellett, szegénykém úgy megijedt. Mac bezzeg aludt, mint a bundaKép.

Gömb,
nem hangzik rosszul ez az úszás, és még bele is férne, mert csak este megyünk, ráadásul Malacka szerdán Anyukámnál alszik, így délelőtt csak egyszem Annám lesz. Holnap megkérdezem dokinénit, de szerintem nem lesz gond. Az nem baj, hogy mi még soha nem úsztunk? Van napijegy? Vagy be kell iratkozni?

Kangi, Zsuzsi,
csatlakozunk, Mac 0 dekát hízott 2 hét alatt. És ma még a játszón is megkaptam, hogy milyen soványKép. Pedig nem is. Persze, egy nagy, izmos baba mellett kicsinek tűnhet, de szerintem mint kiscsaj, teljesen ok.

folyt köv., kicsi fiam most öntött rám egy üveg vizet, merő poénbólKép

megjöttem.

Képzeljétek, hajnalban, mikor szopi után visszatántorogtam az ágyba, észrevettem, hogy valami mozog. Jobban megnéztem, egy cserebogár volt. Sikoly visszafojt, férj ébreszt, hogy azonnal távolítsa el a szörnyet. Ki is vitte, kirakta a párkányra. És persze nyitva hagyta az ablakot. A bogár előbb visszaért, mint ŐKép. (mondjuk akkor nem voltam ilyen vidám tőle) Úgyhogy a hajnali program a cserebogár kihajtása volt.
na most mennem kell, pusz
zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!

Miszike, sunik es suni-tejtesok. KépKépKép

Snoopy, vegre, megvagy! Nem semmi, hogy mennyi tejed van! Gratu hozza! KépKép

Toffifee, en is megkapom majd X-tol es Nevtelentol, de Zsombi is atforditotta a fejet mar a korhazban. Harom hetes volt, amikor a szuleim itt ajuldoztak, hogy forgatja a buksijat, meg milyen eros. En meg neztem rajuk butan, hogy ezen mit csodalkoznak, ezt a korhazban is csinalta mar. Kép

Zsuzsi, depi ellen DRUKK es energia +++++++++++++++++++++++++++++++++++++ KépKép

Mano2, agyrol leeses. Kép Fonokasszony. Van Neki gyereke? Kép

Zulu, kepek tok jok! Ezek szerint megvan a digigep? Kép Pohar viz. Kép

MAci2, Roninak gyogyulast! Kép

Psandi, milyen az a telcsi, amit vettetek? Uzirogzitos? Es ha elkavarod a kezibeszeltot, jelez valahogyan? Azt hiszem, nekunk is venni kell majd vonalas telcsit a kozeljovoben, ugyhogy infot kerek! KépKépKép

Andy, egyetertek az elottem szolokkal, ne torodj a nevtelenekkel! En elhiszem, hogy mikiegej. KépKép

KAngi, megint az 5-osre hajtasz? Kép Kispapidal minden OK?

Timici, nagyon eltuntel! Kép Ugye, nincs gond?

Anyakati! Nagyon aranyosak a csemetek! Kép

NAlunk semmi nagy ujsag, Zsombi meg mindig nem forog (hasrol-hatra es vissza), viszont a koldoke korul hasonfekvesben igen. Kitolja a feneket, es az orrat a foldon tartva turja magat. Hihetetlen edes! A kisagyban is mindig forditva talalok ra, mint ahogy letettem, ahol a laba volt este, reggel ott a feje. Kép
MA van Apa 32. szulinapja, tegnap sutottem neki meggyes lepenyt (pocsek lett Kép ) es elofizettem neki a NAtional Geographic-ra. Tokre orult neki, es meg a pocsek sutit is megette udvariassagbol. KépKépKép

Remelem, nem kell majd scrolloznotok, es el tudjatok kenyelmesen olvasni a litaniamat! Kép

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Beu! Kerek szepen csokoladekenyer receptet!Kép

Snoopy! Tulajdonkeppen miben kulonbozik az Avent varazsitato a tobbi csoros pohartol? Nekem van egy Tupperwares, nem probaltam mit tud, csak annyian vesznek Aventet.Kép

Franyo! Nem is irtam, hogy nagyon szep am a kis mennyasszonyunk.Kép

Zulu: nekem is ismeros a medence, en is vettem vegul.Kép CserebogarKép

Zulu: Maca sovaaaaany??? Hurkibb mint Lacko (akire pesrze minidg azt mondjak, hogy milyen nagy baba), csak rovid, de egy kislanynal ez nem hatrany.Kép

Kepzeljetek, Lacko hulye anyja (ez ugye en volnek), tegnap rakott kelt ebedelt.Kép Hat szegeny Lacko akkorakat pukizott, ami meg nem lenne baj, de fajt is szegeny pocak.Kép Volt is nyuszi ejszaka, meg szerencse hogy hamar megnyugodott (miutan megint evett a kelkaposztas tejcsibolKép)

orsoly

Ps: mar 2x kuldom el, felet ujra kellett irnomKép
orsoly
 
 


Sziasztok lanyok!

Tegnap nem sokkal az utan, hogy nagy nehezen Ratok talaltam, besz@rt a fantasztikus Vodafone-os netem. Meg mindig nem jo, de ferjem jovoltabol valahogy sikerult megkerulni a hiba forrasat, igy most megint itt vagyok.Kép
Mindjart visszaolvasok, de addig kicsit beinditom a nyalelvalasztasotokat.Kép Isteni malnakremlevest csinaltam, mar alig varom, hogy kihuljon. Es kiprobaltam egy masik fajta toltott tok receptet, Franyo, Norka, ha erdekel, elkuldomKép.
Ugy latom, minden szavam OFF volt, bocsiiii!Kép
Puszi:

Leszter
leszter
 
 


LányokKép
Milyen jégesőt emlegettek ti????? Én miiinden jóóóból kimaradok. Bár jég nélkül jobban jönneKépNálunk csak akkor esik az eső, ha előtte mocsarasra locsoltam a kertet, vagy kimostam és feltöltöttem Timi pancsimedencéjét. No de akkor tutiKép

Kangi,
Aha, szóval még körmölsz. Na de remélem, már nem sokáig nélkülözünk tégedKép

Miszike,
Szegény süncik, még szerencse, hogy megszántad őket egy kis ingyentejjelKép És az is nagy öröm, hogy a mamájuk csak visszaballagott hozzájukKép
Egyébként az ilyen veszekedős napoktól én is ki tudnék szaladni a világbólKép

Manó2,
Timi is pottyant már egyszer, mert a hülye anyja alábecsülte a képességeitKép Azóta nem tévesztem egyiket se szem elől. Csak attól félek, kiújul a szemtengely ferdülésemKép

Zsuzsi,
Elnyelt benneteket az ovi? Azért este mesélhetnél ám, mi voltKép

Zulu,
nagyon jók a képek!Kép Látom, nálatok is kutya felvigyázza az aprónépet. A mi német juhászunkat el se lehet távolítani a csajok mellől. Igaz, mióta Timi teli torokból rávisított, kicsit nagyobb távolságot tartKép
Csak egy cserebogár??? Én már denevért is kergettem éjjel a szobában és persze a lámpát nem mertem felgyújtani, nehogy ijedtében a hajamba csimpaszkodjon. BRRRRR...
Nálunk is kezd visszatérni a rosszétvágyú korszakKép Anyának már tele.....az összes cicijeKép

Toffi,
szerintem kedves X itt kap hülyét ennyi tudatlan macátólKép, mert az én lányaim is már szülés után tartották a fejüket, mint a cövek. Az orvos nem akart hinni a szeménekKép És ők nem is voltak nagy súlyúak.
Azért Zsebi esti jó szokásához az is hozzátartozik, hogy délután 5 órától már nem alszik egy hunyásnyit se, egyfolytában szórakoztatni kellKép Így talán érthető, ha elfárad a szentemKép
Na, végülis mentek a kreativítást fejlesztő falucskába?

Norka,
most már ideje lesz rendrakásra tanítani ezt a lyánytKép Nálunk Zsebi első ténykedése ébredés után, hogy a fejére húzza a takarót, így nem tud több galádságot művelniKép, ellenben rögtön anyáért kiabálKép

Andi,
én ugyan nem Márti vagyok, de azt tudom, hogy a kisebbik gyerek, vagyis a baba igényeihez igazodik a tejcsi összetételeKép És igen, gyakorlatilag a szülés után nem csak az a pici előtej van, nekem is valamennyit még szopizott Timi a szülés előtt, így Zsebi nem is fogyott a kórházi napok alattKép

Maci2,
szerintem ilyen pici babánál még nem lehet tudni, hogy ez örökölt kancsalság-e. Fölösleges 6 hónapos kora előtt ezzel piszkálni szegény gyereketKép

Beu,
most én is elvesztettem a fonalat: jegesmaciii? Hát nem barna volt a képen az istenadta?Kép

Franyó,
megpróbálom a képet, de mióta már szaladni is tud a gyermek (a nagyobbik, nem a 4 hónapos, kedves XKép), nehéz lencsevégre kapni. Másik jó szokása, hogy belebújik az objektívbe, hogy jobban lássamKép
Meg most az új babanetre még nem is raktam fel, úgy izgulok, mint egy elsőbálozóKép

Csucsuka,
merre vagy? Lányok, jól emlékszem, hogy ők most nyaralnak? Akkor kérdés visszaszívvaKép

A nap nagy híre: Zsebi pisilelete olyan, mint a rendőr IQ-ja....negatíííívKép Se baci, se baci ellenanyag, vagyis fertőzésnek nyoma sincs. Csak maradjon így továbbra is!Kép
Na elkiabáltam, szakad az eső, csak úgy magátólKép

Na akkor a képek:

A Plüssmaci Érdekvédelmi Egyesület oszlopos tagjáról:

Kép

És a kézrágó éhezőről:

Kép

Az első ujjszopi gyakorlatok:

Kép

És azért két ordibálás között ilyet is tud Zsebi:

Kép

üdv
Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!

elsősorban két NÉVTELEN! hozzászólásra akarok reagálni: Feleségem - Andi78 - által írt, a csemeténk "hangutánzásáról" szóló levélre reagáló névtelenségbe burkolodzó agyatlan és rosszindulatú (esetleg irigykedő) megnyilvánulásnak szerintetek van értelme? balkáni lereagálása egy olyan dolognak amihez nem értek fel (igen, a trágyadomb belsejéből)...

Ha úgy gondoljátok, hogy neveteket is adjátok a mocskolódáshoz, akkor akár személyesen is meggyőződhedtek róla és utánna itt nyilvánosság előtt megehetnétek azt amit ide trágyáztatok!

úgy látszik, hogy a "magyar" nem tud kivetközni magából...a névtelenség védelmében feljelent, köpköd, stb...

További jó szórakozást és kevesebb idiótákat! Kép

Belo
Belo
 


Hát ez szuper. Ha a kis mappa-ikonra kattintok, már magyarul írja ki, amit eddig angolul, de azt továbbra sem tudja, amit a régi tudott. Grrrr.

Nálunk jég nem esett ugyan, de akkora villámok csapkodtak, hogy csak na, hatalmas dörgések egyfolytában. Mindhárman felébredtünk rá. Reggel aztán mondja a férjem, hogy utána azt álmodta, hogy eljött a világvége, meteor közelített a Föld felé, de ezt csak onnan lehetett tudni, hogy a tévében az időjárásjelentést csak másnapig mondták, a továbbiak már nem léteztek. Kép Ehhez képest az én álmom egészen szimpla volt, csak annyi, hogy háború van, és rengeteg élelmiszert kell elraktároznom, hogy éhen ne haljunk Kép. Szóval jó éjszakánk volt Kép.

Maci 2,
csörgőrázó gép Kép!

Zulu,
jó fej a fiacskád, ebben a melegben kedveskedni akart neked azzal a vízzel, nem? Kép

Gombóc,
Isten éltesse a párodat! Kép

Orsoly,
rakott kelkáposzta: nyammmmm, már olyan rég ettem, pedig imádom!!! Kép

Leszter,
tökrecept jöhet! Meg a málnakrémlevesé is! Kép

Momo,
jók a képek, Timi édes, annyira aranyos kis pofija van!!! Kép Zsebi meg hasonlít Annára, legalábbis azon az első képen nagyon! Gratula neki a negatív lelethez, ez aztán a jó hír!!!!!!!!! Kép

Én is küldök két képet:

Kép

Kép

Pussz
Franyó
franyo
 
 


Higgyetek el, en magamban bocsulettel reagalok minden hozzaszolasra, de keptelen vagyok lepest tartani veletek! En nem tudom mi valtozott velem, vagy velunk, de egyre kevesebbet tudok netezni! Kép

Mielott elindultunk az oviba irtam egy hosszabbat, hat nem eltunt az eterben?!?!?! Kicsit sem voltam am pipa!

Na szoval,
Indulunk oviba, idoben, hogy a tokoles is beleferjen. Kierunk az ajton, becsukom, hopp, bent maradt a cumilanc. Ok, ajto kinyit, akad, kulcs nem jon ki, telefon ferjnek, vissza, cumilanc kihoz, ajto becsuk (hulye Zsuzsi). Kulcs marad, Zsuzsi rangat, orat nezi, indulni kene, kulcs nem jon. Csenget szomszednak, szomszed kulcsot rangat, neki sem jon. Jo, vigyaz ra, amig hazaerunk. Hazmester epp arra jar, zarat befujja, kulcs nem jon ki. Jo, elmegyunk oviba, megyunk?! Futunk, loholunk, nyekergo gyerekkocsi, Gyuri kiddyboardon, 32 fok, tuzo nap.
Ovoneni, vezeto nem szimpi, vezeto ujjaval koveti a szoveget olvasas kozben, es hozza mormog, Zsuzsi csodalkozik! Katonas rend szabalyzat elolvasas, utlevel, tartozkodasi engedely bekerese, hol a lejart utlevel a regi vizummal, papirhegyek, szerzodeskotes (!!! szo szerint)! Gyerek nov.2-an 3 eves, nov.3-tol johet oviba!
Hazajovunk, zarban kulcs log, eroskezu ferfi szomszedok mozgositasa, telefonkartyas, rangatasos probalkozas, kulcs ragaszkodo! Ferj hazasantikal (Achillas ina bedagadva), zarszerviz kihiv, lepcsohaz tele! Kozben riogatas, zarszerviz 100-500 Euro (szamoljatok, nem vicc!), barmennyit leakaszthatnak! Mester megerkezik, ajto kinyilik, zar leszed, kulcs kiszed! Zsuzsi alkudozik, sir a szaja, harom gyerek, autojavitas mar a honapban, 65 euro szamla nelkul! Nemet baratno Budapestrol felhiv, meglatogatna szuleimet! Jo (legyen mar nekik is valami izgalom az eletukben! gonosz Zsuzsi)! Anyunak telefon Susan este 6-kor megy! Anyu orul Kép, etteremkereses folyamatban (mert mit kezdjenek a baratnommel ha anyuek nem tudnak nemetul, Susan nem tud magyarul, de anno mi jol elvoltunk!)
Kozben hat kezu Siva etetes, szopi, Dani hazajon, harom gyerek ebren! Ferj vesz zarat, felteszi,szuper! Kicsik mennek aludni (elotte pisiltetes, futyi kilog pisi a furdoszoba kozepen, feltorolni, Gyuri ordit mert almos, de nem akar aludni menni), Miki szopiba bealszik, Zsuzsi vegre szabad! Szabad? Gyorsan valami sutit a szomszedoknak! Kokuszkocka, gyorsan megvan, szomszedok orulnek, Zsuzsi leul babanetezni, sot meg egy kavet is megiszik a hawaii oromere! Dani mar nyuzza anyjat, hogy kopjon le a geptol, mert mg akarja nezni a cserkesztaboros kepeket!

Ha ez is elszall kiterek a hitembol!

Probalok majd meg estefele is benezni, de ferj rokkant, nem tudom mennyit ohajt bevallalni- ja, es kozolte kesobb jon a kulcsos ebedszunet miatt! Kép

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi!
Hát ismét nem semmi a sztori. Ilyenkor el szoktam gondolkozni, hogy hány gyerek is kell nekem...

Beu!
Hát elég meghökkent fejet vágtunk a rendelőben éneklő anyukát látván Kép.
A chaten először én is meglepődtem, amikor azzal indítottak, hogy hol lakom, de aztán rájöttem, hogy azért van, mert nem volt kitöltve a profilom és bizalmatlanok voltak. Állítólag sokszor szoktak „névtelen”szerű egyének szórakozni Kép.

Andy78 és Belo!
Szerintem hagyjátok figyelmen kívül a névtelen és X aláírású hozzászólásokat. Lehet, hogy pont azért írnak, hogy hergeljenek. És ha reagálunk, akkor a végtelenségig elhúzódik csak a vita.
Egyébként gratulálok Márkhoz, nagyon aranyos és okos kis fickó!

Képzeljétek, tegnap kipróbáltam azt a fogyidolgot amiről már írtam. 45 percet töltöttem el az infraszaunában, utána szoktattak az izomstimulátorhoz, de így is volt eredmény. A derekamról 4 cm-el mértünk kevesebbet, mint előtte. A csajszi sem akarta elhinni, egy kicsit lejjebb is húzta a derekamnál a centit, hátha tévedünk, de ott meg 3 cm volt a negatívum. Azt mondjuk mondta, hogy mivel inni fogok kb. 1,5-2 cm vissza fog jönni, de akkor is jó eredmény, nem? Bár elég húzós ára van...

Na kikukkolok, hátha Apa érkezett meg végre!
Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


Sziasztok!

Engem nem szabad bababoltba beengedni. Nem bírok úgy kijönni, hogy ne költsek egy csomó pénzt. Ráadásul az eredmény szükségessége megkérdőjelezhető. Ma a bubkózós boltban voltunk. Szörnyű volt, a pénztárnál órákat töltöttem, mert előttem béreltek ketten is a papírmunka kitöltését a pénztáros csinálta, plusz egy tanuló kislány (aki már elmúlt 14), aki a régi típusú személyiben nem találta a személyi számot. De tényleg! Ha enyhén fogyikat foglalkoztat a bolt, akkor tiszteletreméltó, ha nem, akkor tragikus. De! vettem egy pelenkázó táskát (már van egy, de azon nincsenek zsebek, minden ömlesztve van benne, ez viszont praktikus) egy pelenkázó lapot (abból is van kettő, de ez vékony, lapos, amin foroghat, ha csupaszon leteszem az ágyra, szőnyegre), egy Avent varázsitatót (most olvastam Snoopyt, a francba? A nem Avent nem jött be, már tudom mitől jó ez, elvben. Ha ebből sem iszok, akkor több ezer forintot dobtam ki teljesen fölöslegesen) és egy zenélő-forgó micsodát az ágy fölé (ennek legalább van értelme, máris imádja).

Gyerek lecsapva az új pelenkázóra a földre, csupasz fenékkel magyaráz. Próbálja stikában nézni a monitort, de kicseleztem: elfordítottam. Most már a forgást gyakorolja. Küldök képet, csak rossz a minősége.

BeuKép

Snoopy! De kár, hogy csak most írtál a pohárról. Amúgy nagyon ritkán jössz! Le vagy terhelve rendesen?

Norka! Holnap oltás? Drukk, hogy ne viselje meg. Vagy ez nem szokta? Hú, klassz a szőnyeg!

Kangi! Julcsin egyáltalán nem látszik, hogy megfontolt léptekkel halad a hízásban.

Andy! Remélem, lenyugodtál. Megértelek, mert én is felhúztam magam a névteleneken, hát még Te! De nem érdemes!

Franyó! Lőrinc sem állt vissza a régi kerékvágásba. Még mindig felkel 5-6 körül, aztán ő is alszik 10-ig. És nálunk is könnyebben jön már a büfi! Ennek van valami életkori oka? – Nem megy a sormintás dolog, próbáltam. Hol a back gomb? Vagy az új rendszerben másképp működik? Már látom, Te sem boldogulsz.

Andi! De jó, hogy neked apa kitalálja mit főzz. Én ezt utálom a főzésben legjobban: kitalálni! Tényleg Edit elhagyott minket. Lehet, azóta, hogy kitiltották, ő írogat névtelenül! Kép Telefon: tök jó!

Maci2! Hogy állsz a kilókkal? Vagy ez indiszkrét kérdés? Nem úgy néztél ki pocakosan, mint akinek haj de sokat kéne majd fogyni.

Toffi! Lőrinc is sokáig tartotta a fejét már egész piciként, de aztán úgy is maradt. Most már egész jó amúgy. - Kaják nagyon jók! – Én még mindig simán beállok a pisisugárba. J Apa viszont ügyesen ugrál ki belőle. Hiába, fiú. – Kendő: a fekvős pozícióhoz kétféleképpen lehet megkötni: félvállasan és keresztbe. Én csak ez utóbbinál tudom jól használni, a másiknál hasonló problémáim vannak. Te melyikkel csinálod? És az a kötés, amiben úgy ül, mint a kenguruban, nem tetszik Zsombinak? – Ha négy kg fölött nem ehetett volna éjjel, akkor visszafogyott volna, és akkor viszont ehetett volna. Hú, ezt már így túlbonyolítottam, és egy cseppet sem lett vicces. L

Cserebogár-kihajtásban én is nagy vagyok: közben jobban rettegek, mint a Sikoly összesben.

Gombóc! Zsombi forgása nagyon édi lehet. Szeretném megnézni! Apának boldog szülinapot. Derék férjKép

Orsoly! Mail ment. Elfelejtetted, hogy nem ehetsz rakott kelt (én szoktam ilyet csinálni) vagy reménykedtél a legjobbakban.

Zulu! Orsoly! Norka! Hol is vettétek a medencét?

Leszter! Ha OFF is volt, azért jó volt! Receptet nekem is!

Momo! Minden szavad aranyat ér: jól szórakozom! De nem barna volt, hanem fehér. Pisilelethez hurrá! Ti hogy tudtátok levenni! Őszintén csodállak! Csajok helyesek! Combi! J

Zsuzsi! Ez nem semmi nap és nem semmi írás! De legalább nem szállt el.

Virág! Ez nagyon jó! Énisakarok!

Még egy kérdés az olvasmányélményeimhez kapcsolódva. A babaszoba oldalán volt, hogy a három hónapos baba már „kutyázik”, azaz feltérdelve rugózik. Csinált valakinek ilyet a babája ebben a korban? (Aki nem meri, ne mondja meg, csak privátban Kép Hátha leszedik a fejét a névtelenek.) Lőrinc nagyon messze van ettől a mutatványtól.

Küldök egy képet az új produkcióról. Egyik kézzel a másikat a szájba gyömöszölni. Sajnos a hangeffektet nem tudom küldeni, pedig úgy az igazi. Kb. így tudnám leírni: rajzfilmaligátor megeszi a gonosz boszorkányt.

Kép
Beu
beu
 
 


Na, fajoslabu apjukra rasoztam a kolykoket egy fel orara! Kegyetlen vagyok, tudom, de ez a mai nap nekem is sok!

Andy78,
Igy a harmadiknal mar tudom, hogy fejlodesi lepeseket total kulonbozo idopontokban erik el a kolykok! Tok mindegy, ki mit mond, nekunk akkor is a mi gyerekeink a legszebbek, legokosabbak, legdragabbak...amikor tinedzserek lesznek, akkor sajna mindez megfordul, onnantol kezdve mar a negativ legeket dontogetik! Kép Nem tudom nevtelennek es X-nek van-e egyaltalan gyereke, mindenesetre elgondolkodtato, vajon hanyan is olvassak a mi iromanyainkat, amiket igy magunk kozt kepernyore vetunk!? (Ha mar itt tartunk a ferjem azzal keltett valamelyik reggel, hogy Miki az ejjel ugy ebredt, hogy "mamaaaa" Kép! )

Ellimami,
Maradi dokineni! Kép

Mano2,
A zoldborso nalunk is mumus! Fonok beszolasa vicces. Van gyereke? Tejgyujtogetes megjegyzes Kép!
Tapszer miatt ne legyen lelkifurid! Nem szeretem en sem a szelsosegeket. Megteszunk mindent, amit lehet, de az a fontos, hogy mi is es a babank is kiegyensulyozott legyen! Te mar igy is tobbet hoztal ki magadbol, mint az, akinek minden gond nelkul osszejott a szopi!

Psandi,
Ugyi vagy, hogy alvo allapotban is tudsz bufit csiholni! Nekunk sose ment!

Norka,
Jok a kepek! Latom, a pancsisnal "takartal"! Varjuk a tusi vorost! Nagy valtozas a hosszu szokehez kepest! Megismernek meg az ismerosok? Vay csak neznek es csodalkoznak, honnan is vagy te olyan ismeros nekik?! Nem csoda, hogy varod a mosogatogepet, jo is az!

Orsoly,
Kabeltv nagy atveres! Kép

Momo,
En ma egesz delelott szinte bizti voltam benne, hogy a szomszed nyomott egy kis pillanatragasztot a zarba (anno otthon lattam nehany ilyen szomszedok kozti vitapartit, aminek a vege az lett, hogy evekig random modon nyomkodtak egymas zarjaba a pillanatragasztot)! De aztan kiderult, hogy csak tonkre ment az egesz zar, nemcsak a zarbetet! Azert jobb, hogy nem mentem ki, mert en is lekaptam volna a banyat a tiz kormerol! Kar, hogy mire Mikit megszoptattam elment! Kép

Franyo,
Nagyon edik a kepek Annacskarol! Szerintem etesd amikor csak ker, elhizni nem fog, es a szoptatas ugyis olyan rovid fejezet az o, es a mi eletunkben is! Elvezzuk amig lehet!

Zulu,
Balcsiiiiiiii!!!!!! Kép Engem is vigyetek!!!! Kepek edik, Anna nagyon ugyi (popsimagasbatolas!)

Zsurlo,
Andus betegsege Kép! Anno en is ilyen kis bronchitiszes voltam, minden evben minimum 3-4 honapot horgott a tudom! Teophyllines kupnal nem vettetek eszre, hogy ebren tartja Andust?! Anno Dani kapott ilyen kupot, orditott egesz ejjel, aztan haromkor felkapcsoltuk a villanyt, hogy vilagosban is megnezzuk mi a nyavalya van vele, erre elkezdett rohogcselni. Csak nem volt almos. Akkor jottunk ra, hogy mi okozta! Gyuri is volt korhazban 3 honaposan bronchitisszel Franciaorszagban! 3 nap alatt kikuraltak valami hideggozos inhalaloval, amibe valami gyogyszer is kerult!

Miszike,
Nagyon klassz sunimama lettel! Sztorit megirhatnad valami palyazatra is, tuti befuto! Vedd le, amig le nem nyuljak, ilyen jot kitalalni sem lehet!

Beu,
Hol van az a kaliforniai csokis kenyer?

Norka,
Szonyeg minta jo, latom "hivatasbeli"!
Meg mindig Jazi vezet hurka-temaban! Istenem, de szeretnem, ha az en gyerekeim is maguktol, sokat ennenek!

Franyo,
Azert meg igy is irigyellek az ejszakakert! Miki tegnap fel 10-kor aludt el, 3-kor kaja, aztan 6-kor is, es olyankor mar vissza sem alszik. Jo esetben fel 9-kor megint elalmosodik...szoval nalunk eleg rovid az ejszaka! Nem baj, majd ha nyugdijba megyek lustalkodom!

Marti,
Irigyellek a tandem szopiert! Szupermutter vagy, tenyleg!

Tofi,
Mostanra megtanultam, hogy ne engedjem a gyerekeimet feleslegesen kivizsgaltatni. Mondjuk Gyurinal ez a vervetel mar nagyon aktualis volt, mert o korosan nem eszik, es eleg gyakran hany is, szoval miatta tenyleg aggodom, es most jutottam el oda, hogy itt az ideje a kivizsgalasnak. Amugy meg akkor lassak orvost, amikor a hatam kozepet (bocs, Snoopy, nem neked szolt Kép )! Bar, az itteni gyerekdokink eleg jokepu fazon!

Gomboc,
Miki is ugyanezt csinalja, mint Zsombi. No forgas, helyette popsiemelgetes! National Geographic tok jo otlet, nem csoda, hogy orult neki!

Orsoly,
Rakott kel Kép! En mar meg sem kozelitem a zoldsegespultot, ugyis csak olyat lehet kapni, ami nem nekem valo! Igy a csalad is kenytelen lemondani a kaposzta- es huvelyesfelek elvezeterol!

Momo,
Jok a kepek! Pisilelet Kép! Remelem Gyurie is hasonlo lesz!

Virga,
Infraszauna szupi! Elarulod mennyiert merik? En is szeretnek sovanyabb popot es combokat!!!
Azert bizom benne, hogy par ev mulva mar konnyebb lesz a gyerkocokkel! Bar a mai nap nem a nagycsalad mellett szolt, az tuti!

Beu,
Ejnye! Nem mutogatunk kukit, puncit, nem azert, mert prudek vagyunk, hanem mert ovjuk gyermekunket a csunya cukrosbacsiktol, beteges alakoktol! Latod, sokan jarnak ide "kukkolni"!

Kozben visszakaptam Mikit, es mindjart jonnek a tobbiek is, de majdnem a vegere ertem! Igaz, Miki mar eleg hangosan koveteli anyatartozekat!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy most nem reagálok, csak bekukkantottam egy kis fejleménytovábbításra.
Ma kapta Szilárd a 4 hós óltást, délben már nyügi volt, majd aludt a kúptól 4 óra hosszat, és most egész vidám.Kép Lehet, hogy jobban vészeli, mint az előzőt? Kapott szabin cseppet is. Ti is kaptatok?
A kukijára azt mondta, hogy most már a lyukat sem látja rajta, ezért mielőbb menjünk gyermeksebészhez.Kép
Tényleg!
Zsuzsi!
Nálatok milyen fejlemények vannak? Mit mondtak a gyerekdokik Mikire? Mert itt még azt is felvetette a doki, hogy körülmetélés... Azt én nagyon nem akarom, lehet, hogy maradi vagy mittomén milyen, de azt valahogy nem. Ő sem mondta tutira, csak említette, hogy volt aki körbeplasztikásztatta, és a végén mégis csak a körülmetélést kellett csinálni. Kép

RólamKép
Tegnap arra ébredtem, hogy zúg a fülem. Kép Este pedig szédülés, és majdnem ájulás lett. Ma reggel is elkapott a szédülés, a fülem meg mintha bedugult volna.Kép Ezért nem is jövök ide, mert szigorú pihenésre vettem magam. Du aludtam egy kicsit, persze horror álmodtam. Szóval romokban vagyok...
Azért ha javulok, jövök, és remélem mielőbb.

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok, előre is bocsi, hogy nem reagálok mindenki hozzászólására, de csak pár percre ültem a gép elé, és már végigolvasni se volt semmi..

Andy!
Névtelenekkel ne törődj!! Szerintetek közülünk való volt ez a kedves hozzászóló? Vagy valaki más is olvasgat minket?

Zsuzsi!
Nem semmi nap!
Múltkor én is voltam ovi-viziten, szerencsére nekem jobbak voltak a tapasztalataim. Szimpatikus volt az ovónéni, meg az egész ovi is.
Viszont elvergődni odáig nem volt semmi. Képzeld el a mai napodat úgy, hogy Gyuri meg Miki között még van egy gyerek...

Holnap viszem Védát a 2 hónapos oltásra, három gyerekkel élmény lesz, főleg, hogy 11 és egy között van a rendelés nagy okosan, amikor minden gyereknek ennie kéne meg aludnia...
Tényleg, akik már túl vagytok rajta.. hogy viselik a babák a 2 hónapos oltást? Nekem hiába 3. gyerek, nem emlékszem.

Na, végezetül néhány fürdőkádas kép a nagyokról:
Kép
Kép
Kép
Kép

Anyakati
anya_kati
 
 


Zsuzsi! Ezt komolyan mondod? Teljesen belevörösödött a fejem. Névtelenek beszólása után én is elgondolkoztam, hogy minden testi-lelki bajunkról tényleg úgy írunk itt, mintha magunk közt lennénk, közben bárki olvashatja. De azért ez nem jutott eszembe. Nagyon durva.

myssnia! Jobbulást neked, Szilárdnak meg nagyon drukkolok.

Beu
beu
 
 


Sziasztok
Megint itt... Kép

Franyo
Szerintem ha elmulik ez a vad meleg, biztosan visszaall az ejszaka atalvas! Jazit szerencsere nem zavarta eddig, majd 1 honapja alif 1-2x ebredt csak szopizni.

Gomb
Gratula az egyedul ucsorgeshez! Kerunk kepet! Kép

Toffi
Gondoltam ma Rad, mert Toffifeet ettunk! Kép Tenyleg,honnan jott a nick-ed? "Dinnyek" Kép
Talan itt talalsz ertheto kotesi modot?
http://www.nandu.hu/Magyar/Hasznos/Babakendo/babakendo.htm En az x kotest hasznaltam lazabbra engedve fekteteshez is (Lasd 19es kep az albumban) A laba volt jobb oldalt, kesobb mar kilogott,de nem zavarta). Zsombi nem semmi ezzel a fejtartassal!!!!

Leszter
Milyen amugy ez a Vodafonos net? Ugy tunik ameg at nem kotik az ADSL-t nekunk is az lesz (mert megsem maradhatok net nelkul....ugye aki fuggo Kép )

Momo
Kepek tunderiek! De miert az a cime,hogy Macis Bobo??? Kép
En is ugy tudom,hogy Zsofiek nyaralnak!

Franyo
Fantasztikus jot vigyorogtam az almaitokon!!!! Kép Kép Kepek idilliek! Kép Es az a macko ott a hatterben?!?!?!

Zsuzsi
Akkor megint megjartatok, nehogy man valami siman menjen?! Te szegeny, de latom mar nagy gyakorlatod van a problema elharitasban Kép
Szonyeg- valaszthattam a bohocok es a zeneszek c. kozott. Ez jobban teccettt (nanááá). Tusi haj- jaja, meglepodnek rendesen, de elvezem! Kép

Na, vegre beoltottak Jazmint, vege a Menjugate szuriknak! Kép Doki neni elegge furi volt, magyarazkodnom kellett,hogy miert akarunk atjelentkezni masik dokihoz, mikor a varos masik felen fogunk lakni... Kép
Babakocsi javitas: Fantasztikus 5letem tamadt! Mivel a napvedo leveheto, kicsit meghajlitgattuk es azota ugy all, mint a covek! Kép Norka a nagyonokos!!!
Asszem hirtelen ennyi... tettem fel voroses kepet az albumba, ha valaki nagyon raer...
http://babanet.hu/album/main.php?own=1&album=77&page=4&image=7392

Meg benezek (dorog es esni fog!!! Kép )
Norka es ugyesen elaludt Jazi

Beu
Hat nem semmi vagy itt a bevasarlassal! Kép
"Gyerek lecsapva" kepek edesek!
norkini
 
 


Beu!

Én is hallottam már ilyenről itt a babneten, meztelen képet én sem rakok fel Emmáról.

Manó
manó
 


Norkaaaaaaa,
Nem vagy semmi az uj frizuraddal! "Kis" valtozas!

Myssnia,
Kép Nem vagy te verszegeny? Vagy ez a mutet utohatasa? En is szoktam neha ajulaskozeli allapotba kerulni! Egyel-igyal sokat, foleg igyal, es ne vegezz hirtelen mozdulatokat. Pl. guggolasbol hirtelen felallast mellozd egy darabig!
Futyi ugyben elteroek a velemenyek. Magyarorszag egyik leghiresebb neonatologusa azt mondta plasztikaztassuk (vagy korulmeteltessuk) azonnal, ugy 1-2 heten belul. Meg is ijedtem, hogy ennyire durva a helyzet. Tovabbkuldott egy speci sebeszhez, hogy beszeljuk meg a reszleteket, o azt mondta, varjunk, mivel 1-2 eves korig ez total normalis, es a fitymaszukuleten kivul "alapbol" hozza is van tapadva a fityma a makkhoz. Elmagyarazta, hogy ketfele fitymaszukulet van. Az igazi, amikor a bor hosszan szuk, olyan, mint egy bohocsapka, meg van a masik, ami Mikinek is van, hogy csak a teteje szuk kuposan (allitolag az o fianak is pont ilyen volt Kép, 4 es fel eves korara jott fel rendesen, de mutet nelkul)! Persze en se nagyon szeretnem korulmeteltetni, mar csak azert sem, mert a tobbieke sincs! Huzogatni egyaltalan nem szabad 1-1,5 eves koraig, mert berepedhet, es a mikroseruleseken kepzodo heg meg jobban elzarja az utat. Ha nem okoz allando hugyuti fertozeseket, lehet varni, ha okoz, akkor Sumetrolin. Ez volt a tanacsa, bizom benne, rosszat csak nem akart! Kép en meg nem akarom mindenaron kes ala kuldeni egy altatasban vegzett mutethez! Ha muszaj, raer par ev mulva is, ha meg addig megoldodik, akkor nyertunk! De ha mutet, akkor sem tragedia, Danit a muszlim osztalytarsai mar amugy is felvilagositottak a korulmeteles elonyeirol : "beim Ficken ist gut!" (es most remenykedem, hogy a Szerkeszto nem torli a hozzaszolasomat! Kép ).



Anyakati,
Tok jo a kadatok!!! Jo, hogy egyutt hancurozhatnak benne a gyerekek! Jovo ilyenkor mar csak leulsz egy szekre es nezed, ahogy egyutt pancsolnak!

Azt mondjak, nosztalgiaval fogok emlekezni ezekre az itthon toltott babas-evekre. Hat nem tudom...

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Norka! Nagyon jó az új séród! Olyan vagány!

Beu
beu
 
 


Sziasztok,

Most megint van egy szusszanásnyi időm, bár még ezer dolgom lenne.

Íme a kép, amit ígértem. Kicsit rossz a minősége, de látszik, hogy Nyuszóka egyedül ül. Olyan büszke vagyok rá.Kép
Kép

Zulu,
Jajj de jó, akkor menjünk együtt.Kép 1 alkalomra is lehet menni úszni (2500 Ft) Semmi előélet nem kell hozzá. Fürdiruha Neked, Macának fürdi pelus. Ha nincs, 1 alkalomért ne vegyetek, majd én viszek többet. 10.20-11.00-ig tart az óra. (van korábban is egy, de mi erre járunk).

Orsoly,
Rakott kel Kép Medence Kép

Momo,
De jó, hogy nincs semmi Zsebi pisiletében Kép Csemetéid tündériek.

Franyo,
Anna is csudi édes Kép

Zsuzsi74,
Szerintem nagyon gyorsan pörögnek itt az események. Én is képtelen vagyok lépést tartani a többiekkel. De remélem, nem haragszik senki, ha visszakérdezek.
Jó kis életkép szösszenetét vázoltad itt nekünk.

Virga,
Fogyi Kép

Beu,
Lili már lassan 6 hónapos, és még most sem kutyázik.

Myssnia,
Gyermeksebészet Kép Szédülés, fülzúgás Kép Tessék pihenni!

Anyakati,
Csemetéid nagyon aranyosak Kép

gömb
gombolyu
 
 


Sziasztok,

Myssnia, nekem akkor van ilyen pattogos erzesem, amikor leesik a vernyomasom. Kép A vizszintes testhelyzet nem segit? Kave, tea?

Zsuzsi,
nem semmi ez az ovis sztori. Kép

Norka, csucsjo ez az uj sero! KépKép Azt megkerdezhetem, hogy Ti miert kertetek most ezeket a szurikat? Egy eves kor utan csak egy oltas, nem? Most gondolkodom rajta, de nem tudom, miert jobb most a 3 szuri, mint az egy eves kor utan az egy? Koszi.

Anyakati, huuu, micsoda furdokad! Es milyen edesek a gyerkocok! Kép

Zulu, Balcsi! Kép Lehet, hogy jovo het elejen mi is megyunk 3 napra! Kép

Este elmentunk harmasban (furdetes elott) a Romai partra setizni. Zsombi tok edes volt, csak ugy nezelodott! Aztan meg elaludt! :-))

Sziasztok,
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok!

Gombóc,
sajnos gép még mindig nincs, ezek szkennelt képekKép.
Mi az, hogy semmi nagy újság?! Mikor már emeli Zsombi a popsiját! Nemsokára mászni fogKép!
Apának boldog szülinapot!KépKépKép

Orsoly,
hát ez az, én is mindig ezt mondom, hogy a kiscsaj rövid, ámde kerek. Bár szerintem ez látszik isKép. Mostanában már csak hümmögök, ha valaki rákezd a milyenkispicike, milyensoványra. Nyissa ki a szemétKépKépKép.
KelkápKép. Nekem Dávid volt ilyen érzékeny, ha ránéztem egy adag káposztás cuccra, már megfájdult a pocója.

Momó,
negatívpisiKépKépKép.
Képviselőkisasszony és hugocskája gyönyörűséges!Kép
Kutyi sajnos nem saját, Anna keresztanyujáé, de elég sokszor találkozunk vele. Nekünk még sajna nincs kutyánk, na de majd jövőre!

Franyó,
és mit szólna ehhez DrFrajd?KépKépKép (mielőtt névtelen dühében beregisztrál: igen, tudom, nem így kell írniKép)
Annácska édes kis gyönyörűség, második kép döbbenet, ilyen kis tökmag, de már frankón csajosan tud nézniKép. Pár év, és apa sörétes puskával fog állni az erkélyen, hogy elüldözze a pasikat az ő kis tündérkéjétől. Persze Lackót nemKép!

Zsuzsi,
dzsízisz, ez nem semmi, mostanában mindig ilyen kis unalmasan telnek a napjaidKép?
Remélem nincs semmi gond Gyurival, csak szimplán rosszevő.(bár ez önmagában is elég)

Virág,
mi ez a csodamódszer? Énisénis!Kép

Beu,
nekem is a bababolt a gyengém! 3 év alatt annyi marhaságot sikerült felhalmoznom, hogy alig fér a szekrénybe. Gyűjteményem büszkesége a szagmentes pelenkatároló kuka, ami fél óra múlva úgy bűzlik, mint egy pottyantós klotyi. De még sok más, roppant hasznos holmi is megtalálható a szerzeményeim közöt.
Képek szupik!KépKépKép
[size=-2]Csak halkan, suttogva merem bevallani, hogy az én Macám 3.5 hónaposan kezdett kutyázni, és a mai szent napon, 6 hónapos és 22 napos korában a járókában térdepelve találtam rá. De psssszt!Kép[/size]

Myssnia,
jobbulást kívánok!Kép
SzilárdkukiKép.

Norka,
nagyon jó a tüsivörös!Kép Párod mit szólt az aprócska kis változtatáshoz?Kép
Enyimet anno már akkor kiverte a víz, mikor hazatérve meglátta a hajamat az asztalon.(én nem voltam a végénKép) Pár óra múlva találkoztunk, de annyira izgultam, hogy nem akartam levenni a sapkát a fejemről.
Dokinéni: hívd ki párszor a város másik végébe, rögtön nem fog értetlenkedniKép.

hű, ma jó sokat írtamKép
pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Miki elalvas elott...az orditas, ami utana kovetkezett nincs lefotozva!

Kép


Gyermek a vodorben. Mostanaban szereti igy kidugni a labacskajat, mikozben persze egyre lejjebb csuszik a vodorben a teste, es kostolgathatja a fini furdovizet!

Kép


Miki a teregeto alatt az erkelyen. A teregetore kotottem ra mindenfelet, hogy par percet nyerjek!

Kép


Ez meg itt Dani a mai nap meg bekesebb fazisaban, reggel. Fejere huzta Miki sapkajat, es kozolte, hogy az az ove!

Kép

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


NorkaKép
Naggyon jó a hajadKép
Mit nem értesz? A macit vagy a Bobót? Timi beceneve kicsi kora óta Bobó(ca), a macit meg ott ölelgeti a kezébenKép

ZsuzsiKép
Hát már megint belehuztál a történésekbeKép De legalább nem unatkozolKép

MyssniaKép
Tessék kikúrálni magad!
Szilárdot pedig próbáld megmenteni a kés alól.

Na most rohanok aludni.
üdv
Momo


Momo
momo
 
 


Gyorsangyorsan írok nektek kicsit Kép Holnap este végzek, leadom, csütörtöktől a Tiétek vagyok KépKépKép

Norka Kép
cicababaállatkirálynő vaaaagy! Váááá!!! KépKépKép

Zsuzsi Kép
beim Ficken ... KépKépKép Sánta Apa KépKépKép Mamázó Miki Kép

Myssnia Kép
szédülés-ájulás KépKépKép Mihamarabbi javulást! Ami a körülmetélést illeti, higiénikus, nem feltétlenül rossz.

Beu Kép
remélem, bejön nálatok az Avent-es csőrös!
Most én röhögtem magam halálra a kis esszéden KépKépKép Rajzfilmaligátor KépKépKép
Lőrinc lecsapva édes kis pasi, de tényleg érdemes cenzúrázni sztem is. Sajnos KépKépKép
Kutyázás: hírből sem ismerjük, hol olvastad??? Na szerintem ez a marhaság! Hiszen, ha fizikai tanulmányaimmal kapcsolatos emlékeimet kicibálom poros agyam naftalinszagú rejtekéből, ahhoz súlypontot kellene tudni függőleges irányban mozdítaniuk! Na most, ahhoz meg kell emelni azt Kép Ez pedig nemigen megy, eleinte csak a súlypont KÖRÜL mozognak, azaz forognak. Sarkítva. Az meg 4-6 hónaposan szok lenni, ÁLTALÁBAN. Van, akinél korábban, van, akinél később. Egyik se baj. Na de kutyázás??? Inkább 6-7 hónaposan kezdik, vagy tök hülye lennék?

Anyakati Kép
gyönyörűek a nagyok!

Momo Kép
ah, de jó, hogy hiányolsz, már én is benneteket, de ez már télleg az uccsó. Egyik lányod szebb, mint a másik, a szegény kis éhező meg egyenesen megindító!

Belo, Andy Kép
... naaaa, ne legyetek már mérgesek, légyszi! Mi itt vagyunk és szeretünk titeket és Márk ügyes és okos baba KépKépKép

Franyo Kép
Annácska gyönyörű! Kép

Megyek aludni.

Pussz
Kangi és Juliskabab
kangi
 
 


Gombóc,
merre lesztek? Mi Bogláron.
Szerintem kérdezd meg a dokitokat a szurikról, lehet, hogy azt mondja, hogy már érdemesebb megvárni az egyéves kort, akkor egy bökéssel túlvan rajta Zsombi.

Gömb,
oké, megyünk, pelus köszi, van, pont most szereztem be a Balcsiramenő készleteket. Majd hívlak, és megbeszéljük, mikor, hol, stb.
Így ücsörög már Lili?! Nagyon ügyes! Mondjuk ahogy a babakocsiban ült a múltkor, várható voltKép.

na jóéjt mindenkinek, még elvonszolom magam a hűtőigKép
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?