jövök beszámolni
azt se tudom hol kezdjem
Aprók Háza csodálatos, fantasztikus volt!!!!
Mindketten meg voltunk illetődve kissé, Hana is, én is.
Az egész napom egy rohanás volt és még az utolsó órában is Iván felügyeletét szerveztem. Ráadásul ez volt az első alkalom, hogy nem az apjára bíztam.
Szóval a nyugodt ráhangolódás nem annyira volt meg a részünkről, inkább csak beestünk az ajtón. Ahol rögtön Éva fogadott bennünket, csodaszép bokáig érő csipkés fehér kötényben. Kb egy szempillantás alatt váltam óvodássá jómagam is, és ez a kis zavar végig meg volt bennem. Aztán csak csak megtaláltam a helyem mint Hana anyukája.
Hana félős. Éva közvetlensége kicsit bizalmatlanná tette az elején, de Éva ezt azonnal levette és eltűnt a képből
, így az én lányom-kezemet fogva persze-magához képest nagy bátorsággal indult felfedezni a terepet. Én a cipógyúrás felé terelgettem, ő:
nem akarok cipőt gyúrni! nem akarok kezet mosni!
- pedig itt ilyen pici lányoknak való pici mosdó van
nem akarok kezet mosni! anyaa, játszani akarok!
(otthon nagyon nehezen tudtam rábeszélni, hogy ne hozzon magával egy táskányi játékot, Ivánnak ugyanis csomagoltunk)
anya, hol vannak a játékok?
Aztán csak becsaltam a mosdóba, ahol teljes áhitat! El volt varázsolva a pici mosdóktól, hogy nem kell székre állnia ahhoz, hogy kezet mosson. Kb 10szer mosta meg a 2 óra alatt a kezét ezek után
A játékokat nem találta sehogysem, pedig ot voltak az orra előtt, de mintha másra számított volna (nyilván valami szinesebbre, de ezt lehet csak én gondolom). Figyelte a többieket és amivel valaki játszott azt rögtön ő is kipróbálta.
Manófalvában az egyik teremben van egy galéria, ott laknak a babák, van kis vasalódeszka, ruhaszárító, csipeszek, rongyok, mózeskosár, babakocsi, bölcső. Na itt már nem volt kérdés, én csak a sarokból figyeltem.
A galériáról jól látszottak a cipódagasztás eseményei, nemsokára már mi is dagasztottunk. Kötényt azt azért nem engedett a nyakába. És még mindig nem mert Évára nézni, de azért oda oda pillogott.
Volt részünk fantasztikus mondókázásban éneklésben. Számomra meglepő módon Hana azokat szerette a legjobban ahol egymás kezét kellett fogni. Itt érdekes módon semmi gondot nem jelentett neki, hogy a másik kezét Éva fogja. Azért az ölébe nem ült bele, mikor az óvónéni mindenkit egyenként meglovagoltatott a térdén.
A vacsora/uzsonna szintén kézkörrel kezdődött Hana nagy örömére. (Már Bettiéknél is teljesen lenyűgöte az asztali áldás. Persze engem is.
)A pici trapéz alakú asztalokból jó nagy kört lehetett kirakni, mindenkinek jutott hely, szép teritő, tányér és bögre. A kör közepén egy kis asztalon gyertya égett.
Hana attól is teljesen odavolt, hogy törékeny bögréből ihatott. Folyton mondta, hogy óvatosan fog inni.
Előbb utóbb átszivárgott a játszószobába, ahol vígan garázdálkodott végre egymaga a játékok közt. Nagy örömére egy fiú is csatlakozott hozzá.
Vissza terelgettük őket, még mielőtt az összes gyerek ismét önfeledt játékba kezd.
Ezen a ponton kaptam egy telefont apától, akinek nem sikerült szorosra húznia az ergo pántjait a frissen átvett Ivánon, ezért úgy döntött nem szál bkv-ra, inkább menjünk érte kocsival, addig álldigál a vaksötét városligetben
Emiatt az uzsonna utáni mesét már kissé idegesen ültem végig.
A mese arról szólt, hogyan győzi le Király Kis Miklós a három sárkányt és szerzi vissza a napot, a holdat, és a csillagokat.
Hanát, aki inkább saját magához hasonló kislány mindennapjairól hallgat mesét, nem nagyon kötötte le, pedig Éva lenyűgözően mesél. A mese első harmadától kb úgy viselkedett mintha nem észlelné mi történik. Beült a kör közepére és onnan kérdezett engem igen csak hangosan: anya hol találjak helyet? Többen próbáltuk mutogatni neki, meg rávenni, hogy ugyan üljön már az ölembe, de nem ment. anya most mi fog történni?
Évát is túlharsogta. Nyilván mindenki el tudta fogadni, hogy a 2,5 évesek nem mindig úgy viselkednek ahogy mi azt elképzeljük, de azért én egy kicsit feszélyezve éreztem magam ettől. Egyáltalán nem tudtam rávezetni arra, hogy most kicsit csöndben kéne lenni. Ha megfogom és az ölembe veszem, tuti elkezdett volna sokkal hangosabban visítani. azért az kár lett volna.
A mese után még "harangoztunk", utána mi uzsgyi öltözni. Na az nem volt könnyű menet.
Rossz volt, hogy mi mentünk el elsőnek, szivesen maradtam volna még pakolászni, beszélgetni, de közben csak Ivánra gondoltam, aki alulöltöztetve lóg a kilazult ergo-ban az apján a vaksötét és hideg városligetben.
Igazából pont olyan volt, mint amire számítottam, mégis rengeteg kellemes meglepetés ért, hihetetlenül felöltődve érkeztünk meg a fiúkért. Különösen örültem, az új daloknak mondókáknak és mesének. Ma már KirályKisMiklós volt az esti mese nálunk