Új privát üzeneted érkezett!

Nelli, szylvi, most ellenetek beszélek, de majd megértitek, miért.

Csilla, szülésznő-bnőm uígy volt a középső fiával. Bendi szopizott 3-4 óránként, aludt nagyokat, tök elégedettnek látszott. Ő csak azt vette észre, hogy egyre ritkábban kakil a gyerek, nem aggódott, mondván, anyatejes gyereknél normális mindkét véglet. Aztán a pisi is egyre kevesebb lett, akkor kezdett gyanakodni. Lement megméretni a gyereket (3 és 4 hós oltás között 3 hét alatt zajlott mindez), kiderült, semmit nem hízott. Próbaszopi: vagy 30 grammot bírt enni a kölök. Ő tápszert kapott végül. Szóval, szerintem figyeld a kakit, pisit, es. beszélj a védőnővel próbaszopi-ügyben, aztán dönts. Attól nem lesz baja a gyereknek, ha neadjisten elkezded a hozzátápit, de attól meg igen, ha éhezik (még, ha nem is látszik rajta).

Kép
Kép
Kép
Kép
jovika
 
 


Köszi a véleményeket, és igazad van Jovika, a kaki fontos tényező.
Nos, nálunk napi 4-5 kaki van, többségében van cucc a pelusban, szinte csak éjszaka van csak pisi. Ja, és szopik után még tudok fejni is kicsit.
Szerinted van olyan, hogy egy ilyen kicsi baba éhezik és nem jelzi valahogy???? Mosolyog egész nap, forgolódik, mozog, dumál, amikor éhes akkor sír.
4 cm-t nyúlt, lehet hogy erre ment el az energia....
Most szopizott, hosszú percekig csak a szuszogását és a nagy nyeléseket lehetett hallani, aztán elfordította a fejét, elégedetten rámnevetett és hiába kínáltam köszönte nem kért többet.
Figyelem pár napig, aztán meglátom, de remélem nincs baj :(
Vendég
 


Nelli, ilyet Milu is csinált amikor lepasszoltam. Nem kérte a fagyitejet, megvárta az eredetit :)
Vendég
 

 
 

Csilla: szerintem sem kell még elkezdeni a hozzátápit. Ha éhezne, az minimum egy sírással látszana... (szerintem ez se okosabb tanács, mint amit nekem mondott a doktornő, hogy ne adjak annyit enni Marcipánnak :roll: ). Ha van elég teli pelus, akkor szerintem nem kell aggódni. (mellesleg most az utolsó hónapban Marcim is annyit hízott, mint Milán, mégsem mondták, hogy kevés....)

Kép
Kép
timóca
 
 


Timi, ez az utolsó mondat olyan jól esett!!!!!! :D :D :D :D
Sokkal de sokkal jobb kedvem lett :lol: :lol:
Vendég
 


Csilla, én sem hittem volna, ha nem látom akkoriban a kisbabát. Az jó jel, hogy Milu kakil elégszer;)

Úgy látszik, ez az "inkább nem eszem"-dolog mindenkinél eljött. Marci sem akart cumisüvegezni, amikor a bíróságon voltunk és anyuval voltak a fiúk :? Helyesebben a nagy éhséget csilapította (100ml-rel), de utána is még éhesnek tűnt anyu szerint, csak az üveg nem kellett. 20 perccel később értünk haza, a kis kutyafülű úgy nyelt, mintha éheztették volna egész délelőtt :lol:

Olyan jó, hogy már csak 2 nap van szombatig :oops: :wink: Sőt, másfél!

Kép
Kép
Kép
Kép
jovika
 
 


Csilla :)
Már Brigi is nagyon hamar kiszívja a tejcsit, és sokszor nem kér a másikból. Ügyesednek. A pisi-kaki tényleg fontos, de én ezt egyértelműnek vettem, hogy figyeled.

Eredeti frissen fejt tejcsi volt, csak üvegből.De korábban elfogadta. Remélem, átmeneti.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Csilla, jól írtad? 45 g, nem 450?
Az biztos, hogy ha Milán elfordítja a fejét, és még fejni is tudsz szopi után, nem lehet baj. Az megint nagyon jó, hogy kaki van bőven. Szerintem mindent jól csinálsz, a gyereket nem lehet megtömni, a saját szükségletei szerint eszik. Ilyenkor szokott jönni az, hogy kezdjük el a főzeléket, ha azt sem eszi jó étvággyal, hát akkor cukrozzuk meg, azt már persze igényén felül is megeszi, aztán lesznek szereplők a "Nagy Fogyás"-ban. :lol: :x
Ilyenkor már lassul a súlynövekedés, ma én is hallgattam dokinénitől, de eleresztettem a fülem mellett. (aztán rájöttem, hogy nem is 2 hete voltunk, hanem 1, tehát dupla annyit hízott, mint amennyit számolt.)
SZóval ne agyalj túl sokat a dolgon, mert az árthat a tejnek.
Esetleg az segíthet, ha kicsit sűrűbben teszed mellre, többször kicsi jobban hízlal, mint az egyszer sok-talán.

Szylvi, én anno Martinovicsné Debulay Biankát hívtam, nagyon kedvesen telefonon adott egy csomó tanácsot, de azóta láttam, hogy egy jó pár dolgot bevállalt magának az lll-ben, tehát nem tudom, mennyire elfoglalt most. Ezek mind nagyon elkötelezett emberek, sztem bármelyiket hívhatod, vagy írhatsz neki.

Kép
Kép
szilvih
 
 


Csilla,köszke a pihiszékről a képet!Hát na, ilyet már láttam, de esküszöm, ha agyonütnek sem tudtam volna a nevét, hogy:"pihenőszék" :lol: :lol: :lol:
Amúgy szerintem nem egy rossz dolog annak a gyereknek aki egy helyben el tud lenni, úgy hogy nem igényli a foglalkozást!Hannus is néha ideig-óráig elvan a járókában, de azért még pici, és sokat igényli, hogy inkább nálam legyen és foglalkozzak vele.

Szerintem sem kezdd ela főzeléket, ha már valamit kell én akkor este kezdenék Sinlacot vagy ilyesmiket.De nem egyből főzit!

Viszont ma voltunk mi is az oltáson :( Kicsi sírás azért volt, de nem volt vészes!De most lázas volt este, napközben pedig nyügi:(38,4 volt a láza!adtam 1/2 kupot, aztán remélem kialussza! :cry:
De nálunk se elégedettek a hízással, ugyhogy elküldenek minket Endokrinológiára! :( Remélem nem lesz gond ott sem, csak tényleg ilyen pici, és kész!
Asszongya doki nénink, hogy arányos, kis formás, kinézetre nem látszik, hogy baj lenne, de a súlygörbélye nem megfelelő!Hát elmegyünk, én csak megnyugszzom.Remélem :)

Nelly,Briginek Boldog Névnapot!!!!
manóci
 
 


Csilla,köszke a pihiszékről a képet!Hát na, ilyet már láttam, de esküszöm, ha agyonütnek sem tudtam volna a nevét, hogy:"pihenőszék" :lol: :lol: :lol:
Amúgy szerintem nem egy rossz dolog annak a gyereknek aki egy helyben el tud lenni, úgy hogy nem igényli a foglalkozást!Hannus is néha ideig-óráig elvan a járókában, de azért még pici, és sokat igényli, hogy inkább nálam legyen és foglalkozzak vele.

Szerintem sem kezdd ela főzeléket, ha már valamit kell én akkor este kezdenék Sinlacot vagy ilyesmiket.De nem egyből főzit!

Viszont ma voltunk mi is az oltáson :( Kicsi sírás azért volt, de nem volt vészes!De most lázas volt este, napközben pedig nyügi:(38,4 volt a láza!adtam 1/2 kupot, aztán remélem kialussza! :cry:
De nálunk se elégedettek a hízással, ugyhogy elküldenek minket Endokrinológiára! :( Remélem nem lesz gond ott sem, csak tényleg ilyen pici, és kész!
Asszongya doki nénink, hogy arányos, kis formás, kinézetre nem látszik, hogy baj lenne, de a súlygörbélye nem megfelelő!Hát elmegyünk, én csak megnyugszzom.Remélem :)

Nelly,Briginek Boldog Névnapot!!!!
manóci
 
 


sziasztok

elnézést hogy eltűntem, de összecsapnak a hullámok felettem :oops:

a talis képek nagyon jók :) minndegyik baba szép az anyukák meg csinosak!!! kár hogy lé n nem merem bevállani hogy bemegyek a városba Pesten.. (eddig ahova elmentem kocsival az a déli volt.. amugy Kelenföldön lerakom a kocsit és tömegközlekedek, de 2 picivel egyedül nem vállaltam..)

Csilla én sem táplálnék mellé, mert ha hónapok óta alig hízna akkor talán, de ne kelljen már mindne hónapban produkálni az átlagot.. nálunk se szólt 1x sem a doki, pedig volt olyan hónap mikor se KAta se Ádám nem hízott..

szopi..nálunk még mindig csak szopi van, már nem harap Peti. de sajnos hiába kínálom semmi nem kell neki, se gyümölcs, se főzelék, se tejpép.. így most 1-2 hétig nem is kínálom, aztán újrakezdem...
hétfő voltunk tanácsadáson.. 7,96kg és 70cm fél évesen :)
de! sajnos mennünk kell a gyermekkardiólogiára, mert szívzöreje van, ill a múlt heti mellkas rtg-n kimutatta hogy nagyobb a szíve.. (ez nem tudom mit takar..) ill a veséje továbbra is elnyomja a tüdejét :( (de azt nem tudom hogy ez normális vagy nem,.. ezt már míg pocakban volt észra vették, akkor azt mondta a Hajdú doktornő hogy mikor megszületik elmúlik .. ) majd nov-ben mikor megyünk a dokihoz megkérdem..
ill most 2 hete lázas.. bár volt pár nap szünet.. és sajna nem a fogtól... de a doki se jön rá mi a baja, múlt héten bronhitise volt, de hétfőn gyógyultnak lett minősítve.. és ma reggel is lázas volt.. 38,5 levonás után..
hétvégén kibújt a 3. 4. 5. fogunk, ill még bújóban van a 6. 7. 8. is.. így a szopi mellett alatt ordítás van... de nem harap..

Kata meg a dackorszakát éli.. bár sajnálom is, mert mikor dokihoz kell menni Petivel, mint az utánfutót viszem magammal.. és elhiszem hogy már teli vele a hócsukája.. most már próbálom a hosszabb dokis túrákat úgy időzíteni hogy vki itthon tudjon maradni vele.. nekem is könnyebb meg neki is jobb..


Nelli látom te se unatkozol... Domcsinak és neked drukk 13-ra!!!

Dóri ti hogy vagytok? Viki??

megyek, mert mindjárt kell Peti hogy kaja.... :wink:
cintia2
 
 


Nelli Briginek BOLDOG NÉVNAPOT!!!

Kép

a smile-kat pedig innen szedem.. (bocsi csak most ugrott be hogy kérdeztétek..)

http://www.addis-welt.de/smilie/index.html
cintia2
 
 


Sziasztok!

Szylvi!Én csak azt tudom mondani, hogy nálunk nem zavart be a cumisüveg. De ez is, mint minden, gondolom gyerekfüggő.
Csilla! Milánnal szerintem sincs semmi gond! Nem így néz ki szerintem az, aki nem lakik jól.

De ezzel a kaki dologgal most megijesztettetek. Nekünk max egy/nap...Jaj ez gáz??? Na várom azt a hétfőt! Akkor mérünk meg vsz oltás!
Cintia! Remélem semmi gond nem lesz Petivel! Képet nem tudsz feltenni?
Manóci! Hannus is nagyon boldog babuska, látszik rajta...El sem tudom képzelni, milyen amikor sír... :D

Emma tegnap megintcsak fél órácskát volt hajlandó aludni. :o Még este is sokára aludt el, 10-kor evett, és úgy éjfél felé aludt el, aztán 7kor kelt. Nem tudom, hogy jó-e ez, de naponta csak 5ször eszik...

Na, most jön a második, mennem kő... (ööö :D)! Egyébként Szylvi, én nem őzöm, csak poénból! Anyukám úgy tudott beszélni, hogy a nagyiméknak őzve, velem soha nem beszélt tájszólásban!

Pápá

KépKép
dincuska
 
 
 
 
 
 


Dincus, ne parázz má'! :lol: NEkünk egy héten egyszer van kaki... :lol:

Kép
Kép
szilvih
 
 


Köszönjük a köszöntést!

Hogy mekkora különbség van babák között. Nekünk minden pelusban van kaki :lol: És ez is, az is normális.

Brigi nagyon utálja a babakocsit. Alszik benne 1/2 órát, aztán megy a nyűglődés vagy ordítás. Nem egyszerű így az élet.
Meg ahelyett, hogy kezdené kitolni az éjszakai evését, inkább kétszer eszik.

Manóci :)
magatok megnyugtatására érdemes megmutatni a babót, de nem lesz semmi baj!
Itt nálunk is van egy pöttöm panna kislány. 1,5 ées, de alig látszik ki a földből.

Cintia :)
Hát nem semmi, min kell keresztül mennetek! Kiívánok hozzá sok-sok kitartást, és drukkolok, hogy ne legyen semmi baj!
Dorkának is volt szívzöreje. Hál istennek csak ártalmatlan, de mindig elküldtek vele, míg megunta a doki, és csináltak egy szívUH-t.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Dincus, mit csinál akkor egész nap Emma, ha nem alszik és csak 5ször eszik???

Cintia, micsoda foggyűjtemény!!! De a betegségért nem írigyellek! Mindenki azt mondta nekem is, hogy a fogától nem lehet lázas a gyerek, Dorka mégis mindig az volt. Semmi más, csak láz...
Remlem, minden rendben lesz Petivel...

Nelli, hajrá beavatkozás!!! Ez sikerülni fog, meglátod!!! Visszaállt már a napirendetek??

Pihiszék: Én is felvetettem Lacinak, de azt mondta, hogy nincs már több hely a sufniban... SZtem a két dolog (játszószőnyeg ) nem zárja ki egymást, inkább kicsit egymás után jövő dolog: Először mikor még csak fekszik, a másik, amikor már oldalra, hasra fordul...

Manóci, mi is tegnap kaptuk az oltást... Remléem, nem lesz semmi, mert holnap utazunk... Mi az a Sinlac? REmléem, nektek is minden rendben lesz gasztro....akármicsodán. És megnyugszol.. MErt mindig nyugtalanabb vagy egy dokinéni vizit után, nem??? 8)

Vettünk egy tök jó utazóágyat, semmi extra, de ahhoz képest, hogy használt, semmi nem látszik rajta, kétszer volt használva...

Kép
Kép
szilvih
 
 


Jön vki a börzére?

Kép
Kép
szilvih
 
 


Köszi Szilvi...tényleg befejezem a parát... :D amint látom hétfőn, hogy szépen növekedett! :lol:
Nos, mit csinál? Hát nézelődik a drágám! 3 napos kora óta, amikor hazahoztuk a kórházból, azóta el van ájulva a világtól! Nem szeret bölcsőtartásban lenni sokáig, mert akkor nem lát semmit, de a vállamon akármeddig elvan. Talán tényleg vennem kéne hordozókendőt vagy valami kutyafülét, dehát annyiféle van. Kötős kengurú, erszény, satöbbi. Nem tom, melyik lenne jó, nem vagyok egy nagy kötözőzseni.
Szerinted kevés az 5 kajálás? :oops: Szinte pici korától 5-6-szor eszik csak. Éjszaka meg egyáltalán nem igényli, le is kopogom! :D Este mikor kevesebb a tejem, irtóra tud követelni! 10 ml-ért is ordít! :lol:
Remélem ez a játszószőnyeg majd leköti, mert most is nyekereg a szentem. Én max a nappaliban tudom leteríteni, pont félúton van a lakásban, remélem szeretni fogja...Meg hátha játék közben bealudna... :D
De olyan jókat beszélgetünk, most is mondta, hogy grü...Nem tom, mi, de már többször hallottam, olyan jókat vihogok rajta, és Ő is teli szájjal vigyorog percekig! Hát csúcs! :D Na befejezem, mielőtt megunnátok az örömódázásomat! :lol:

Ja, és Kitta, kíváncsi vagyok az ügyeskedésedre! :D

KépKép
dincuska
 
 
 
 
 
 


Börze? Én még sose voltam. Érdemes? Hol és mikor lesz? :D
dincuska
 
 
 
 
 
 


Ja, és Kitta, tessék csinálni vonalzót, hiányolom ám! Bár én tudom, hogy pont 1 hét van Emma és Csenge között! :lol:

KépKép
dincuska
 
 
 
 
 
 


Nelly,Szilvih,köszi aranyosak vagytok.Én is bízom abban, hogy nem lesz gond :)


Cintia,sajnálom a szíves dolgot :( azért az sem egy megnyugtató!Nagyon drukkolok nektek :!:
manóci
 
 


Vagyok én is. Csak tegnapelőtt és tegnap nem nagyon akartak aludni kicsinyeim :wink: , előtte meg még a keresztelős DVD-nket csináltam, meg a szülinapi/névnapi bulira a meghívót, így elvoltam :lol:
Tényleg, Csilla, hogy állsz a meghívóval? Majd muti, milyen lett :lol:

Valóban, minden gyerek más, még a testvérek is. Nálunk pl. Livi baba 20 percekig minimum kajált, és komfortszopizott is állandóan, és úgy is csak max 80-90-eket evett meg. Marcipán meg kb. 5 percig van cicin, eszik 140-180-akat, és ha már nem éhes, nem lehet cicit tenni a szájába. Livike 1 héten egyszer kakilt, és semmi baja nem volt. Marcipánnál változó, de ha van olyan nap, hogy nincs kaki, akkor nagyon szenved a hasával. Igaz, utána másnap bepótolja. Azért általában napi egyszer van neki kakis pelus. (és ő még mindig szenved a pocakkal, pedig már szinte semmit nem merek enni :evil: )

A táblázatot vezetem ám, csak lusta vagyok feltenni :lol: . Remélem, benne van mindenkinek minden adata:
Kép
(azt hiszem, enyém picinyem a leghatalmasabb :roll: )

Emma is eltűnt mostanában...

Kép
Kép
timóca
 
 


Timi, enyém meg a legtörpébb :lol: :lol: Ja, a mi 3 hós méretünk elfelejtettem írni:oops: 4125g, és 53 cm!
manóci
 
 


Timi, a mi 4 hós adataink: 64 cm és 6150 g.
Ilyen felkérőt csináltam:
Kép

(Bevallom volt segítségem, nem egyedül csináltam :))
Vendég
 


Timi, a mi 4hós adatunk: 6500g.
Dincus: börze 28-án lesz, jó buli kicsit körülnézni, én szeretek böngészni. Nincs időm külön bababoltokba járni, itt meg minden egy helyen van. Persze néha nehéz kitaláln, mit is szeretnék, :lol: 8) most "szerencsére" már megvan, téli rugikat kell begyűjtenem, mert Dorka ilyen idős korában nyár volt :roll: .

Kép
Kép
szilvih
 
 


Csilla: nagyon jó lett :lol: Majd priviben megírod, hogy csináltad?
Akkor már én is "dicsekszem" a szüinapi meghívónkkal, bár nem lett ilyen jó, mint a Tiéd :oops:
(na, majd később, mert valamiért vacakol a gép, mindjárt újraindítom)

Móni: nem azért, de Marcipán még születésekor is nagyobb volt :oops: Kár, hogy nem lettek együtt lefotózva :lol: Majd legközelebb...

Kép
Kép
timóca
 
 


Kép

Kép
Kép
timóca
 
 


Ja, nem is írtam, hogy reggel Marci hasról hátra fordult a kiságyban :lol: . Már a hasrafordulás is majdnem megy.
Mi is jól állunk most ruha ügyben, mert Livinek a 80-as ruhái között van egy csomó, ami Marcira is jó lesz télen (igaz, mikor ő ilyesmit hordott, már 1 éves volt...) - pl. vastag barna kord kertészgatya, farmergatya (ami egyébként is fiús), ilyesmik. Overallt meg anyósom vett neki névnapjára, úgyhogy azzal se lesz gond.
Aki csodálkozna a méreten, a 68-asok már kicsik, a 74-esek jók most pont, illetve a 80-asokat előkészítettem, olyan gyorsan nő :lol: (ill. nem baj, ha kicsit nagyobb...) De néha kivagyok a ruhák méretezésén, pl. egyik helyen azt írják, hogy 74-es 9 hónapos (az jó most M-ra), a másik helyen meg 74-esre azt írják, hogy 1 éves (azok még nagyok...). Így merjen az ember ruhát venni a gyereknek...
De a gatyák is pl. Livinek van, hogy a 86-os nagy, másik 94-est meg kinőtte... :roll:

Kép
Kép
timóca
 
 


Timi :)
74-es méret??? Brigi sem kicsi, de még általában 62-eseket hord, és csak 1 hó van köztök.
Azért a táblát látva megnyugtató Brigi mérete. Így nem is olyan nagy :lol: Ja, de lány :lol:

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Kép

Mosolygok:

Kép

Így akarok felülni:

Kép

A tigris majdnem akkora mint én:

Kép

Kép

És az "értelmes" nagylányaim:

Kép

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Nelli: így utólag is boldog névnapot Briginek :lol:
Az első 2 képen a kardigán nagyon tetszik :lol:
Kötőknek írom, megjelent a fürge ujjak különszáma, benne csupa gyerekholmi. Ki is néztem jó cuccokat, már csak idő kéne megcsinálni :roll:

Kép
Kép
timóca
 
 


Csak egy mondat Csilla: Most láttam a táblázatot, Petinek kisebb volt a 3 hós súlya, mint Milánnak, pedig picit dagibb volt születésekor. És igaz, hogy egy hónapja nemigen mérem (majd holnap este, az oltás előtt...), de nem hiszem, hogy most többet gyarapodott volna. És nekem nem mondta a doktornő, hogy baj lenne.

Bár már a többiek megnyugtattak, de azért nem tudtam megállni, hogy ne mondjaam el.:)

Anyatej!! No fözelék!!! :D :D :D

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


sziasztok!

reggeli gyors bekukk a reggeli tejeskávémmal. :)

indul a süt főz project mára, leszünk tizen a szűk család. :shock: :lol: :lol: libamell, kacsacomb, csirkemell, párolt kápi, krumplipüré,almatorta, túrótorta,diósgolyó. :D :D

holnap jövök. :D
Vendég
 


Nelli,
olyan ritkán teszel fel képeket, pedig tüneményes a kis Brigi! :D Nagyok :lol: :lol:
Vendég
 


Szialányok!

Végigolvastam sebtiben....
Kezdem a dokumentációval, 4 hósan Eszterlánc 7850gr,69cm.
(Fiam ennyi idősen 1kiloval és 4centivel nagyobb volt :shock: akkor nem tűnt fel,de mivel most Esztert is nagynak látom, óóóóóriást neveltem :) )
Timi: a ruhákkal dettóra így vagyok én is! Jelenleg a 74-es széria forog fent, de már befigyelt egy 80-s és még maradt pár 68-as is.Nem jók ezek a számozások, meg persze használt ruhák esetén -mivel nekem is nagymanóról maradt sok és örököltünk is lányosat- egyébként is módosulnak már a méretek....
Dóri: jó endégjárást mára!!!!Lesz ám terülj-terülj asztalkám :shock: beneveznék egy kacsacombira ha nem baj :wink: !
Csilla:szerinten is a szopit "erőltesd".Lehet,hogy most lassult a növekedése,ahogy a többiek is mondták,de a nyúlás is felemeszthetett sok tejcit :) .
Nelli: Boldog névnepot a legkisebbednek!Nagyon tündériek a képek! Nem lehet semmi neked sem három lurkóval :) én már néha a kettővel nem találom magam.
Timi,Csilla: Ügyesek vagytok nagyon, tök szépek ezek meghívól! Hogy kell ilyet csinálni??????Beavatnátok,mert tavasszal nálunk is keresztelő, és addig tökéletesítem!

Nálunk mostanában borult minden eddigi rend :( Esztre egy héttel ezelőttig jóformán minden éjszakát végigaludt...nnnna, ennek lett vége! Felkel 1,5-2ránként pár cuppantásért.Szerintetek MIÉRT? Fejlődési ugrás? vagymiaszösz?

Nálunk most építkezés van ezerrel.Apa és tesója a melléképületet tetőzik éppen, ebben a fagyban...nagyfiam elment anyósomákkal dédijéhez, úhygogy ma csajos napom vant idebent Eszteremmel,aki ebbena pillanatban még épp szendereg.

Mutatok egy tesópuszis képet nektek, sziasztok!!!
Kép

Kép
Kép
petra78
 
 


bocsesz a rengeteg félrenyomott billentyűért :oops:

Kép
Kép
petra78
 
 


Hali, csak egy gyors bekukk. Kösz a bíztatást, szopizunk :)
Sajnos azonban lehet valami igaza a dokinak, mert tegnap este amikor Milu abbahyagyta a szoit, még a szájába nyomtam a cumisüveget, és abból is behörpölt 50 g-ot.
Éjjel aludt este 10-től reggel 8-ig!!!! (Eddig ébredt 1-2- szer.) Szóval lehet, hogy estére tényleg kevesebb a tejem :(

Dóri, én is szívesen végigenném a menüt! Kedvencem a libacomp párkáp.

Timi, Petra, photoshop ügyben jövök, csak most el vagyok havazva.
Vendég
 


Petra: fiad még nagyobb volt :shock: ? Nem semmi lehet(ett) cipelni... :wink:
nálunk dettó ugyanez a helyzet. Éjszaka kb. 2 óránként kel kajálni, pedig eddig aludt rendesen :cry: Nem hiszem, hogy nappal kevesebbet eszik, mert este van, hogy alvás előtt már nem hajlandó cicizni. Akkor alszik is éjfélig, 1-ig (fél 9-körül szokott elaludni), és onnantól kb. 2 óránként kel. (Tegnap mértük, akkor pont 8 kg)
Édi a tesós kép :lol:
Ilyen képeslapokat szerkeszteni photoshoppal lehet. Ha van programod, akkor már "könnyen" megy :lol:

Kép
Kép
timóca
 
 


Kriszti :wink: köszönöm szépen! :D :D

dobok pár mai képet
Kép
Kép
Kép
Kép
Vendég
 


és megleptem magam még reggel az ékszerboltban egy swarovski cseresznyés szettel :oops: :D fülbevaló+lánc, csak mert megérdemlem. és annyira tetszik. (van rajtam kívül ezüst/sw. mániás nőszemély közöttünk? :oops: :oops: :oops: :oops: :D )
Vendég
 


Dóri naaaaagyon szép a fülbevalód!!!!!!!!Csillivilli :) Titta irigy kis szarka vagyok! :wink: Meglehsen tudni,hogy mennyi az annyi?

Kép
Kép
petra78
 
 


Petra :) teszek egy képet, ahol jól látszik :oops: :lol: 40 volt együtt :roll: érdekes, az aranyat annyira rühellem, fel nem venném, olyan hülyén érzem magam benne.. bezzeg az ezüst :P :lol:
Kép
Vendég
 


Céééééééééép!A szónak eze értelmében én is ezüst lány vagyok :lol: ! Sokkal többre értékelem mint a sárga aranyat, azt talán ált.isk.ballagásra kaptam utoljára,azóta tisztában van velem a családom ! :wink:

Kép
Kép
petra78
 
 


Sziasztok!

MEgjöttünk Miskolcról, csudaszép és csudajó volt minden, tegnap este negyed 9re értünk haza, majd mesélek...

Kép
Kép
szilvih
 
 


Kép Lillafüredi séta Kép Még nem nagyon érdekel a természet... Kép A kis barlangász Kép Újra itthon

Kép
Kép
szilvih
 
 


Sziasztok, csak gyorsan, mert már megfőztem, és indulnánk ki sétálni :wink:

Mi 3 hós méretünk:4150g 53cm!
Ruhák, hát mi még az 56-62-eknél tatrtunk, de szerencse nekem Eszti is júniusi, így a télire van bőven kabátka, gatya, overál, plüss rugi hegyek, tréninges együttesek :P szal ruci ügyileg a nemazonosság végett is el vagyunk látva bőven :!: :lol:

Csilla, szupi a meghívó, és természetesen Timié is.Milyen ügyik vagytok!!Nekünk tavasszal lesz csak keresztelő, de lehet akkor majd én is elkérem, hogy csináltátok :wink:

Timi,
ezta méret dolgot már én is néztem, hogy Marcid még meg se született ekkorával, mint amekkora most Hanna :lol: :lol:

Nelly,képek naon szupik, és a nagyok is milyen helyesek :)

Dóri,Aventes varázsitató :) ugyanilyen volt Esztinek :wink: Szépek vagytok a képeken.Gyerekek igazán édesek :) Kaják, hmmmmmmm beneveztem volna én is az tuti!
Aji magadnak, jól tetted.Ennyi neked is jár! :wink: Én is szeretem a Swarovsky ékszereket, viszont az ezüstöt nem :P De azért tetszik a fülbevalód, csak nekem sem a fehérarany, sem az ezüst nem annyira tetszik.Régen csak ezüstöket hordtam, van egy vagonnal, most meg már egy 10 éve csakis aranyat!Én eddig azt hittem igaz amit mondanak, hogy az arany valahogy komolyabb, idősebb korosztálynak való, de ezek szerint itt megcáfoljátok egy páran ezt a tézist :lol: :lol: :lol: Akkor mégesem vagyok annyira vén, vagy pont mégis :?: :!: :? Na mindegy :P
Én is most szeretném lecserélni a karl.+nyakláncom merevre.Annyira tetszenek most a merevek, már unom a régit :oops: Beolvasztatom, és csináltatok másikat, úgy döntöttem.

Szilvih,örülök, hogy rendben megjöttetek, és jó volt a túra :) Asszem te kérdezted még régebben, hogy mi az a Sinlak?Ha nem akkor bocs, de válaszolok most.Az egy szentjánoskenyérmag, és rízs alapú pép.Nagyon fini, és én jobban előnybe részesítem mint a tápszert.Ha kevesebb lenne a tejem, és adni kéne valami pótlást én csakis ezt adnék.Anno Esztinek is mikor elkezdtük a hozzátápit, és már lessan kellett kivonni a tejcsit, ill. a főétkezéseket fölváltani ezt vettem, és nagyon bevált.Ízlett is neki.Kóstoltam tápit is mert a védőnő azt javasolta először, de nem ízlett neki. A 2000ft.-os tápiból egy kortyot nem evett.Mondjuk nem csodálom, megkóstoltam én is :x elég gáz volt!/BEBA 2HA asszem/Többet ilyet az életbe nem veszek :lol:

Nam, megyek séta majd du. még lehet jövök,pá
manóci
 
 


Sziasztok!!!

Szóval tök jó volt, egy kicsit temetőztünk/rokonoztunk szombaton, majd irány Miskolc. A Koliban rámtörtek mindenféle régi emlékek, szinte minden uolyan, mint 20 éve, uaz a laminált padló, ajtók, képek a falon, uaz a szag, hihetetlen volt. (egyébként tudom ajánlani, nagyon olcsó szállás, és nincs benne tv :twisted: ) Még szombaton felmentünk sétálni Lillafüredre, ahol Dorka álmélkodott a kisvonaton, úgyhogy másnap visszamentünk vonatozni is. Halálfélelmem volt, ahogy a szakadék fölött mentünk a vonattal, és csak reménykedni tudtam, hogy időnként ellenőrzik, a nagy esők nem mosták-e ki a síneket... :roll: :lol: Aztán még a mozdony is elromlott, közölték, hogy vagy visszagurulunk, vagy sétálunk pár száz métert... :roll: :P Ez utábbit választottuk fenti indok miatt.
Garadnavölgy csodaszép volt kristálytiszta levegő. Vissza kisvonta, majd megnéztük kintről a Diósgyőri várat, és jót sütkéreztünk a déli napsütésben, majd jövőre belülről is megnézzük... :oops:
Következett a barlangfürdő, igaz, hogy egyikünknek mindig kint kellett lennie Lillával, mert még nem mertem beletenni az agyonklórozott vízbe, de Dorka nagyon élvezte, órákon át ki sem szállt, és nagyon ügyesen úszott. Csodálatos hely, bár kicsit klausztofóbiám volt... :lol:
6kor indultunk haza, a gyerekek felváltva aludtak a kocsiban, Lilla kétszer is megálljt parancsolt (szopi), de aztán álmában tudtam áttenni a kiságyba, mikor hazaértünk.
Nagyon jót aludt ott is, meg most éjjel is, úgyhogy elhatároztam, hogy többet fogom levegőre vinni, lehet, hogy ez volt a baj múlt héten, amiért nem aludt.
Most meg műsorozik, úgyhogy léptem...

Kép
Kép
szilvih
 
 


Bocs a hibákért

Kép
Kép
szilvih
 
 


Szilvi :)
Nagyon jól hangzik ez a kiruccanás :lol:
Mekkora haja van Lillának :lol: Nagyon édesek vagytok!
Mi mikor sokat van levegőn, lehet, hogy jobban alszik, de este sokkal nyűgösebb.

Dóri :)
Nagyon szépséges vagy! És jól áll a fülbevaló, amit természetesen megérdemelsz :lol: Én is jobban szeretem az ezüstöt.
Tennék én fel többször képet, csak nincs rá időm :oops:

Köszönöm a dicséreteket!

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Szia, Mindenki!

:)

Miután elég sokat szoptatok meg fejek egyfolytában pörög az agyam, hogy majd írok nektek. Nagyjából már össze is állt a beszámoló. Hosszú lesz és fárasztó, úgyhogy csak az fogjon majd bele, aki "erős idegzetű". :lol: :lol: :lol: Hogy mikor kezde el írni? Fogggalmam sincs. De valószínűleg hamarosan, és biztosan több részletben.

Addig is minden jót mindenkinek, legyetek ti is, a gyerkőcök is és a környezetetek is EGÉSZSÉGESEK, okosak és szépek, és előre a jó párkapcsolataért!!!

:D :D :D

Üdv:

l

http://www.iwiw.hu/pages/user/userdata. ... ID=9109224

:wink:

:lol:
l
Eger
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?