Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kérlek segítsetek!

Nagyon szomorú vagyok pár napja, pontosabban tegnap óta, uis Dani tegnap reggel nagyon ímmel ámmal szopizott, kicsit meg is harapott, állandóan le akart mászni a karomról és mikor ismét a szájába akartam tenni a cicit megint megharapott és még õ fintorgott hozzá és eltolta a cicit. Próbálkoztam késõbb ismét uez, aztán a reggelire készített tejpépet roszkenyérrel, azt bezzeg nyomatta befelé. Este uez volt, aztán már annyira fáradt volt, hogy nagy nehezen elfogadta a cicit, éjjel fel sem ébredt és reggel uez a cirkusz. Most meg majdnem szétdurranok. Nem tudom mi ez, lehet már nem kér többet cicit? Arra is gondoltam, hogy 3 hete volt az elsõ menszi és lehet most van peteérés és más lehet az íze/szaga a tejnek és nem kell neki? Vagy az elmúlt 4 nap elég strapás volt számára, mert a nagynéni miatt sokszor 11 is volt amikor lefeküdt és talán ezért? Foga nem jön, legalábbi nem látok duzzanatot az ínyén sehol.

Pedig még úgy szeretném szoptatni! Pont ma 11 hónapos.

Szerintetek mit csináljak? Meddig próbálkozzak hogy elfogadja ismét? És ameddig nem, addig fejjek? Mondjuk vmit mindenképpel kell csinálnom magammal, mert egyre jobban feszülnek a cicik, viszont fejni nagyon nem akarok, mert akkor ismét felszaporodik a tejcsi. Ha végül mégsem fogadja majd el, hogy kell elapasztani?

Eddig reggel és este szopizott + 2x éjjel.

Elõre is köszi nektek!

gumicukor és dani aki ma 11 hónapos

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


csak a végéhez tudok hozzászólni: ha annyt fejsz le, amennyit úgyis megenne, akkor nem szap. fel, viszont nem is apad el, nem gyullad be.
rjuli
 


Sziasztok,

Fogas kérdésem lenne hozzátok...

Ádusnál nagyon korán elkezdõdött a fogzás. Még csak ma 28 hetes és már négy foga kinnt van s jön a következõ kettõ persze egyszerre Kép Az elsõ két fog also metszõ, igy amiatt szerencsére nem voltak szopi gondok. Ezek már teljes méretükben pompáznak. Amikor néhány hete a felsõ kettõ is kijött akkor harapott elõször.Hát hogy csillagokat láttam az enyhe kifejezés Kép Most áttört a másik kettõ is és kisfiam újra harap. Ez pont a már teljesen kintlevõ alsók miatt baromi fájdalmas. Próbálom neki mondani, hogy "nem szabad" s elveszem tõle ilyenkor de nem nagyon használ.

Van valakinek tapasztalata mit lehetne tenni ilyenkor?
Nagyon szerettem volna még sokáig de.min egyéves koráig szoptatni Ádit! De igy egyre kevesebb esélyt adok neki...

Ha emiatt abba kell hagyjam a szopit, akkor hogyan lehet azt úgy tenni, hogy egyikünk se szenvedje meg?

köszi elõre is,

kamelia & Ádus( 28 hét )
kamelia
 

 
 

Hahó,

Gumicukor,
nincs Daninak melege napközben? De emellett ezer oka lehet, ezt a nálam okosabbak majd biztosan részletesen is leírják. Fejés: ha csak pont annyit fejsz le, hogy ne feszüljön, akkor nem szaporodik fel (sõt, apadni fog, ha jól emlékszem).

Kakukkfû,
Cicóka is jobb szeret mostanában éjjel/este enni, meg maximum hajnalban, napközben nulla. De azért összevakart egy hónap alatt 45 dekát Kép
A birsalma meghozta az eredményét Kép Kép Most jóóól megtelt a cickó, Cicóka meg hanyagolja, úgyhogy izgulok, hogy be ne csomósodjon estére (ilyenkor szokott). A fejés meg mostanában egyáltalán nem megy, fõleg abból nem, ami csomósodni szokott.
Most azt csinálja, hogy el-elbõdül a cicin, és dudorászni kell, hogy visszajöjjön. És akkor vagy visszajön, vagy nem Kép

Üdv
Kriszi
Kriszi
 


Gumicukor!

Emese egy eves mult, es a deli szopi mar nekunk sem az erossegunk...Igaz, O meg nem harapott meg, de par perc szopi utan megy le jatszani, meg odahozza a jatekait, szoval minden egyebet csinal... Viszont mi meg hajnalban, reggel, es este is szopizunk, az azert normalisabb korulmenyek kozott...Szerintem azert probalgasd kulonbozo napszakokban, lehet, hogy csak ilyenje van. Szerintem csak annyit fejjel ki, amennyivel kellemesebben erzed magad, azert faradtabb idoszakaiban csak ra tudod venni Danit, hogy szopizzon!


Kamelia!

Hat a nem szabad, es elveszem, nalunk nem valt be, de azert probalgasd. Probald jo melyre bedugni a cicit a szajaba. Neheny het volt nekunk is, ugy 3-4 fog tajan, amikor csillagokat lattam, es kezdett kisebesedni a cicim, de aztan elmult, most nyolc fogunk van, es nincsen gond...
Szoval nagy-nagy kitartast, es atveszelitek.

Kati
katkamano
 
 


Gumicukor!
Úgy tûnik, Dani szopisztrájkba kezdett. Amin sok-sok türelemmel, kitartással túl lehet lenni.
Én két dolgot tudok tanácsolni:
-Gondold végig, már most hatalmas dolgot vittetek véghez, hiszen eddig is 11 hónapon át szopizott a fiatalúr! Nagyon-nagyon ügyesek vagytok!KépKépKépKép Félre a szomorúsággal, önmarcanggal! Daninak egy vidám, nyugimamira van szüksége!
-A topik legsikeresebb sztrájktörõinek (Márti, Henke) az a stratégia jött be, hogy nem tukmálni, csak kínálgatni, illetve félálomban szoptatni. Be szoktak jönni a hancúr-szopis trükkök: együtt fürdés, félmeztelen "birkózás"KépKép, az új mókás pozíciók.

Sok sikert!,,,,,éLyä¨ð C
Borcsa + Luca (a fenti krix-kraxok tõle származnak, valószínüleg Daninak üzeniKép)

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Kamélia!

Korábban írta Snoopy harapás ellen:

"Zsombi hálisten késõbben fogzott, mint az átlag, lehet, hogy már okosabb volt emiatt, de szerintem a babók nagy részére igaz a mondás, hogy " csak kicsi, de nem hülye"
Szóval, amikor harapott (még csak ínnyel) akkor azt mondtam abban a pillanatban, amikor ráharapott (egészen pontosan éreztem), hogy NEM! Határozottan, hangosan. Ha tovább szopizott, akkor ennyiben maradtunk. Ha ismét harapott, akkor megismételtem: NEM! és kivettem a cicit a szájából. Mire persze ordítani kezdett. Cicit visszakapta. Ha ismét harapott akkor a NEM mellett meg is pöcköltem az orrát. Ami nem fájdalmas, csak meglepõ és kellemetlen. Asszem ez volt az utolsó lépés, amit a fiatalember kivárt a rágcsálással. A következõ az lett volna, hogy elpakolom a cicit és akkor a szopinak abban az idõben vége. Legközelebb elölrõl kezdjük tiszta lappal."
Garantáltan kipróbált recept KépKép
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Köszi Borcsa !
Nagyjaból ezt ismertem én is, bát orrpöckölés nekem is új.Egy kicsit vadnak tartom, de ha mas nem segit, lehet, hogy kipróbálom.
A"NEM"-mel meg csak az a bajom, hogy hiába is lesem én mikor harap rá végülis nem sikerül észrevennem ahogy hozzákészül.S amikor meg már ráharapott akkor elõbb orditok én is automatikusan Kép mintsem a NEM alhagyná a számat.
Na majd meglátjuk...mondta a vak is Kép

udv
kamelia
kamelia
 


Lanyok,
Jonnek en is egy gonddal:
Az egyik (legyen J) cicim mindig is kevesebbet termelt, problemasabb volt, mint a masik (B). Nehezebben is jon belole, a mellbimbom is laposabb.
Egy ideje Miki nem igazan preferalja mar a J oldalit, de hogy serkentsem a tejtermelest mindig ezen az oldalon kezdunk, es amikor "elfogyott", vagyis inkabb amikor elkezd turelmetlenkedni a gyerkoc, akkor megyunk at a B oldalra. Ilyenkor meg szerintem marad a J ciciben, csak nem akar kinlodni vele, de nem tudom ravenni, hogy ott szopizzon tovabb, meg ejszaka sem! Par napja azonban mar ez az ido is lerovidult, amit a J cicin hajlando eltolteni, sot, ma mar elofordult, hogy be sem akarta kapni. A tejtermeles ennek megfeleloen szinte semmi, meg ejjel sem erzem, hogy telitodne, amikor a masik mar feszul.
Remelhetoleg a B oldal atveszi a tuloldalon kieso mennyiseget, de jol van ez igy? Masnak is van ilyen? Teljesen el fog apadni a J oldal? Mit csinaljak? Fejjek?

Es akkor ehhez jon meg a meleg miatti etvagytalansag...vagyis remelem, hogy csak a meleg az oka! Tisztara olyan erzesem van, hogy alig van tejem, a gyerek meg nem eszik semmit! Pisi, kaki (par napja kicsit zoldes, es naponta tobbszor is) van, bar ket hete nem azik at a ruhaja reggelre, ami addig rendszeresen ugy egy honapig megtortent kivetel nelkul!

Segitsetek!!!

Koszi
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Menta!
Kép Köszi!!! Most már elmentettem magamnak!Kép

Odi!
Nagy meleg beköszöntével nem esett véletlenül egybe ez a rövid szopizás? Amúgy meg tényleg csak a türelem segít, ilyen idõs babáknál sokszor elõfordul, hogy nagyon izgi a külvilág. Éjjel szopizik? Mert sokszor olyankor pótolják, ami nappal kimarad...

Kriszi!
Ejha, 45 deka??!! Akkor használtak a drukkok!! Nagyon ügyik vagytok!!!!
Ha csomós marad szopi után is a cicid, akkor muszáj azért egy kicsit lefejni, mert gondolom, a mellgyuszi nem hiányozna... Esetleg egy jó kis meleg zuhany után?

Kakukkfû!
Melegben ez gyakran elõfordul, most nálunk is fõleg az esti-éjjeli szopik mennek.

Gumicukor!
Fel a fejjel!! Egyáltalán nem biztos, hogy ez már a vége, asszem sokan átéltek már ehhez hasonlót itt, aztán szerencsére visszatért a manóka a cicihez. De ha esetleg el is választaná magát Danid, akkor is nagyon klassz, hogy ilyen sokáig szopizott!
Egy ilyen sztrájknak nagyon sok oka lehet, valóban okozhatja a ciklus változása, bár én valószínûbbnek tartom a zûrös napokat. Lehet, hogy ahogy kipihenitek magatokat, magától is helyreáll a dolog. Ahogy Borcsa is írta, nagyon jó az együttfürdés, pucérkodás, hordozás. Félálomban is megpróbálhatod szoptatni.
Ha csomót érzel a cicidben, és a babát nem tudod rávenni, hogy kiszopizza, mindenképp fejned kell egy kicsit, hogy a csomó feloldódjon.

Kamélia!
Ha mondod, hogy NEM, és elveszed, az persze nem azonnal hat. Kell hozzá pár nap-hét, hogy csakugyan megértse, és ne harapjon többé. Az is segíthet, ha figyeled, és amikor megáll a folyamatos szopizásban-kortyolásban, résen állsz, hogy megelõzd a harapást. Ha harap, akkor közelebb is húzhatod magadhoz, ettõl beljebb csúszik a cici a szájában és így nem tud harapni.
Mikor a nagyfiam csinálta ezt anno 9 hónaposan, én is meijedtem, hogy akkor most vége a szopiknak. De aztán egyszer csak vége lett ennek a harapós idõszaknak szerencsére. Drukkolok, hogy Nálatok is így legyen!

Zsuzsi!
Mindenkinél van különbség a két cici termelése között, ez teljesen normális, mint ahogy semmilyen tekintetben nem vagyunk teljesen szimmetrikusak. HA Mikinek végképp nem tetszik az egyik oldal, akkor maradhattok csak a másiknál. Egy cici is tökéletesen képes megtermelni azt a mennyiséget, amire a babádnak szüksége van. Ekkor a nem használt ciciben el fog apadni a tej.
Egyébként sokan szoptatnak egy cicibõl, akár mert az esett jobban kézre, akár mert a babájuk alakította így, szóval nincs ezzel semmi gond.
Biztos, hogy van elég tejed!! Nem izzadékony a babád? Az enyémek nagyon azok, és melegben alig pisilnek, mert kiizzadják. Rakd cicire minél gyakrabban, akkor biztosan elegendõ folyadékhoz jut. Zöldes kaki: valszeg több elõtejet iszik Miki, mert szomjas, és nem annyira a hátsótejre vágyik. Ha nem fáj tõle a pocakja, akkor nincs semmi gond.

Pele
pelcsi
 
 


sziasztok
Sûrgõsen kérdeztek tõlem vmit, s sajnos nem nagyon tudtam segíteni. A bnõm kisfia 7 hónapos. 5,5 hónapig csak szopizott, utána a ligas elvek alapján kezdte meg a hozzátáplálását az anyukája. Eddig minden rendben volt, de pár napja mintha semmi teje nem lenne. A baba is éhes, meg õ is úgy érzi, hogy nincsen. Igaz, elég fáradt mostanában, mensi nem lehet, mert az a kezdetektõl megvolt neki, s pont most nem menstruál. Nagyon gyakran teszi mellre a babát már napok óta és iszik is sokat. Szopis teát is elõvette újból. Mi lehet még? Légyszí segítsetek. Mondatm neki, hogy hívja fel a ligát a Kismamából nézzen telószámot, de hátha itt elõbb jön válasz.

köszi elõre is
bringa
bringa
 
 


Pele,
Alíz 6 hetes korától nem eszik éjszaka (kivéve amikor beteg volt). Nem tudom, de már újabb gondom is van. Amióta beteg volt (ez kb. 3 hete) és jobban lett, azóta kb. 1,5 - 2 óránként kér enni. Akkor azt hittem, csak behozza a betegség alatti lemaradást, de most már gyanus volt. Hízni hízott rendesen, de nem tudom, mennyire normális, hogy egy 5,5 hónapos gyerek ilyen gyakran evett (újszülött korában meg nem akart 4 óránál sürübben enni...). Tegnap ebéd után megkínáltam fagyasztott tejcivel és 100 ml-t bekanalazott, aztán vacsora után még 125 ml-t (persze, ebben van némi selejt, de nagyon kevés, Alíz nagyon ügyesen kanalaz)! Hát, lehidaltam! Ezek szerint kevés lenne a tejci, csak nem vettem észre? Lehet ez amiatt, mert sürün, de kevesett szopizott? Most nekiálltam a reggeli után újra fejni, hátha szaporodik, de napközben nem merem lefejni, mert mire végzek a pelenkacsere-fejés-tejcielrakás dologgal, már újból enni akar, nekem meg üres a cicim!

Odi
Névtelen
 


Katkamano, Pele,

Köszi nektek is a választ!
Megpróbáljuk...
Nagyon irigylem azokat akiknek az elsõ babafogak csak 1 éves kor körül jönnek ki Kép

üdv.
kamelia
kamelia
 


Zsuzsi,

pontosan igy jartam, mint te . Tavaly tavasszal. mindidg at kellett raknom a bal cicire. A jobbon nagyon rovid ideig szopizott. 1 ido utan el sem fogadta. Akkor hagytam el a jobb cicimet, amikor mar a balt sem akarta elfogadni. Akkor dontottem ugy, hogy 1 cicibol szoptatok. Teljesen atvette az 1 cici a dolgot. Kicsit nagyobb lett a cicim, de utana visszament. (igy sosem kellett szamolgatnom, melyik cici jon Kép) Most ujra szoptatok, de mar nagyon nagyon rutinos vagyok, mindket cicibol es 1 alkalommal mindig 2 cicibol szoptatok. Sajnalom, hogy tavaly nem igy szoptattam.

udv,
gabomamo
gabomamo
 
 


Lehetséges, hogy a kanalazás is megzavarja a szopit? Alíz ma este egyszerüen nem akart szopizni, de éhes volt, várta a "kanalas" tejcit... Kép (cumizavar kanál által?)

Odi
Névtelen
 


Odi,
igen sajnos lehet. Még a legprofibb hozzátáplálási eszközöktõl is lehet "cumizavar" (soft up, ujjetetõ).
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Lehet, hogy tévúton járok, de kanállal v. pohárból annyira könnyen jön a tej, annyira nem kell érte megdolgozni, hogy esze ágában sem lesz fárasztania magát a mellen, nem ?
rjuli
 


Franc se tudja, mi van. Kép Csak este csinálja ezt a szopi nem, de kanállal jöhet témát. Igaz, általában este kap pótlást ha kap, hogy el tudjon aludni (de persze a kanalazástól úgy feldobódik, hogy úgysem tud). Szerintetek inkább etessem éjszaka éis s ne kapjon pótlást?

Odi
Névtelen
 


Hahó,

Zsuzsi,
szerintem is a meleg miatt ven kevesebb pisi. Cicóka azóta izzad, mint egy kis paci Kép, néha szó szerint patakokban folyik róla a víz, és az izzadós napokban tényleg könnyebbek a pelusok nálunk is. Persze akkor is, ha kevesebbet eszik, de azért a napi hat így is megvan, ha nálatok is, akkor biztosan nincs semmi gond.
Egyébként nálunk a bal a "rossz" cici, a harmadik életnaptól fogva, de mióta két cicibõl eszik Cicóka, azóta jobban elfogadja a balt, csak most már kevesebb van benne. De legalább így mindig megkapja a jobbat is, és akkor boldog Kép Kép Kép

Pele,
köszönjük, iparkodunk Kép
A doktorbácsi (az új) nincs teljesen megelégedve, de õ még úgy tudja, hogy csak a hatodik hónaptól lassul a gyarapodás Kép Azt viszont õ is látja, hogy jól néz ki a kölök, nem sovány, mozgékony, jókedvû, szóval abban maradtunk, hogy minden ok.

Üdv mindenkinek,
kitartás a hõségben
Kriszi
Kriszi
 


Lanyok, segitsetek legyszi!

Emma 5 honapos. Par napja kevesnek erzem a tejet. A tejleado reflex sokkal kesobb jon, gyengebb es a mellem is puha. Probalok mindent, ket orankent szoptatok.
Emma ejjel rosszul aludt, 2-3 orankent kelt;
Meg vmi, a doki szerint verszegeny, felirt vascseppet, de mind kijott belole egy joadag kajcsival egyutt.
Mit csinaljak? Szedjek en tobb vitamint?
koszi
(azt meg hozzateszem, hogy nagyreszt nektek koszonhetem, hogy meg mindig szoptatok)
Kakukk
kakukkfu
 
 


Sziasztok!

Dani még mindig nem akar szopizni, hiába kínálom. Sajnos az otthonipucérkodás azért nem megoldható, mert még együtt lakunk anyósomékkal Kép Lefejt változatban sem kéri a fiatalúr a tejcsimet. A cicjeim már nem feszülnek és már csak pici csomó van benne, ,esténként zuhany alatt szoktam kicsit kifejni belõle. Áldom az anyósom, hogy megtanított anno kézzel fejni, mert ez a legjobb módszer, a baba szopizásán kívül. Ha visszaemlékszem, milyen béna voltam az elején, most meg tiszta profi.
Amióta nem kér cicit Dani, ez volt a 2. éjszaka, hogy este 8-9 tõl aludt reggel 8-ig. amíg cicizett, mindig felébredt 1-2x, most nem. Szerintem tudja, hogy ébredéskor mindig jött a cici és most ezért fel sem ébred, mert nem kell neki.
Most igyekszem minél egészségesebb, már adható kajcsikat adni neki, mert félek, hogy nem kap tejcsit,amiben ugye benne volt minden, csökkenhet az ellenállóképessége. szerencsémre nagyon jó evõ, nem válogatós, így változatossá tudom tenni az étkezéseket. Próbál egyre önállóbban enni, kiveszi 2 ujja közlé csippentve a falatkákat és beleteszi a szájába és közben mormog nagy élvezettel hozzá.

Üdv:
gumicukor és dani

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Kakukk!

Igyál, pihenj többet. Nem lehet, hogy meg fog jönni? Olyankor átmenetileg csökkenhet a mennyiség.
rjuli
 


Szaistok,
Kakukk,
ne haragudj rám, ha nem így van, akkor keverek vmit: de mintha azt olvastam volna, adsz õszibarackot a kicsi lánynak. Ha igen, ne csodálkozz, hogy így reagál a szervezted, még ha az nagyon kicsi mennyiség is. Mivel ilyenkor még nem igazán van megérve a babák emésztõrendszere az anyatejen illetve a tápszeren kívül másra, ez kissé felborítja náluk az addig kialakított rendszert. Úgy látszik a tejtermelés nagoyn érzékenyen reagált erre. Az éjszakai felkelés is lehet a hozzátáplálás miatt (ez a 6 hónap utánra is érvényes, míg meg nem szokja a baba), a melegtõl is lehet, szvsz nagoyn kevés esetben van, hogy egyértelmûen az éhségtõl.
Valahol természetes, hgoy a tejleadó reflex már nem a régi, van, aki szinte az elsõ néhány hét után nem is érzi, nem feltétlenül adódik, hgoy kevesebb a tej. Sõt még a puha mell sem.
A doki mibõl gondolta, hogy vérszegény? A cseppet beveheted te is akár, de lehet, hgoy székrekedést fog okozni. Vastartalmú élelmiszerek:
Pl. vörös húsok, ebbe beletartozik a csirke, pulyka comb is, sovány marhahús, brokkoli, borsó, spenót, burgonya, rizs, zöld leveles növények.
Ha én a helyedben lennék, ahogy Juli is írta, pihenés, elég folyadék (birsalma lé, az eddig mindenkinek bejöttKép ), idegeskedés elhagyása.

Gumicukor,
van, hogy a baba már nem igényli, ebbe jószerivel bele kell törõdni. Próbáld mellre tenni, de ne erõltesd. A fejés nagyon jó, ha tudod tedd bele az ételébe, vagy itasd meg velel, nem baj, ha csak néhány milli. Természetesen, csak addig amíg nem terhes számodra, és csomós, feszülõs a melled. Most azért jó, a piacon már lehet sokmindent kapni, ami egy ekkora fiúcskának már fogyasztható.
Elérkezett egy újabb idõszak az életetekbe, jön egy új, egy más...
Szerintem nagoyn jól csinálod.Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Nagyon régen nem olvastalak már titeket, legfeljebb csak futólag az összesítésben, meg egy-két dolgot, amire felkaptam a fejem. Remélem, mindenki jól van, és bírjátok ezt az õrjítõ meleget.

Nekem belázasodott a picikém, és az itteni -bécsi- doktornéni (aki nem gyerekgyógyász), azt mondta, nem elég a szoptatás, ezen felül is kell itatni. Abban mindenképp igaza lehet, hogy nagyon meleg van, meg lázas is, nekem meg továbbra is kevés a tejem, szüksége lehet foyadékpótlásra. De mit igyon szerintetek? Forralt vizet, teát? Vagy elég az anyatej eleje, ha kevés is?
Ma - még a belázasodás elõtt - megint elkezdtem mérni, mennyiket eszik a fiatalúr, mert az utóbbi egy-két hétben csak anyatejet kapott, és a legutóbbi méréshez képest, ami két hete volt, 15 dekát fogyott. De látszik is rajta, soványabb lett a combja. Nos, egy evésre kb. 1 decit tud inni - korábban többeket szopott egy picivel -, de elég kókadt baba, õt nem tudom kétóránként etetni, de ha meg is próbálom, olyankor általában még kevesebbet tud enni. Vagy egyáltalán, milyen gyorsan tud ennyit fogyni egy ekkora (közel 5 hónapos) baba? Pedig látszólag eszik, és érzésre többet is, mint korábban, de a puszta számok mást mondanak. Meg vagyok zavarodva.

Virágnak is köszönöm, hogy érdeklõdött felõlem. Mostmár jobban vagyok, talán, ha a maratoni könyvelést befejeztem, gyakrabban és nyugodtabban tudok olvasgatni is.

Visszatérve a régi ügyre: idõnként vannak meggondolatlan lépéseim, de mindig igyekszem helyrehozni a dolgokat. KépMindenesetre örülök, hogy megértõek voltatok a szépítés elõtt és után is.

Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Sziasztok!

Nekem is lenne egy kérdésemKép. Anna nemrég múlt fél éves, pár napja kóstolgatja a gyümölcsöket, a délelõtti szopi után. Azt vettem észre, hogy egyre többet kíván, kapkod a kanál után, ha elveszem a tálkát, sírni kezd. Ilyenkor mi van? Bízzam rá a mennyiséget? De még csak néhány napja kezdtük, nem lehet, hogy túl sok még a pocaknak? Most azzal próbálkozom, hogy ha felháborodik, mikor elveszem a gyümit, visszateszem a cicire. Vagy ez hülyeség? És csak összezavarom?

Meg ha már itt vagyok, megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem a sok-sok segítséget, amit itt kaptam, mert nélkületek ez a 6 hónap nem jött volna összeKépKépKép.

pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Kíváncsi,
itatni kell. Forralt, lehûtöt víz, vagy babáknak való ásványvíz, szerintem ott leeht kapni, azt hiszem a Hippnek van is. Ha lehet kapni a felnõtteknek való Vera víz is jó. A betegségtõl is lehetett, hogy fogyott. Én a cukros löttyöket nem igazán komálom, bár a kisfiamnál is a víz a favorit.

Zulu,
már ekkora Anna, hihetetlen.
Próbáld ki 10órai idõben etetni. Ekkor még kitart a reggeli tejecske, nem olyan éhesek a babák, és kevesebbet esznek másból, ha zavar ez a kérdés. Én is annak idején cicire tettem evés után. Kérdeztem a védõnénit, hogy ha nem kell a picinek a víz, cicire tehetem utána. Õ csak nézett, szerintem még nem is hallott ilyet (egyébként jó fej), elmosolyodott, mint akinek leesik vmi, és rábólintott. Én ezt azért is csináltam, mert rettegtem tõle, hogy elfogy a tejem ripsz-ropsz.Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Aci!

Koszi a valaszt! Tulajdonkeppen azt hiszem, hogy sajnos nem az a ket kiskanalhegynyi barack zavarta ot meg. Utana ugyanugy akart enni, es ketorankent is siman elfogadta a cicit. Fogadta volna, ha rendesen jott volna belole...
Ettol fuggetlenul azert valoszinuleg beszuntetem a barit.
Viszont meddig lehet varni a tejre? Mi van, ha Emma allandoan ehes?

koszi
Kakukk
kakukkfu
 
 


Agci, bocs, felrement a neved. Kép
kakukkfu
 
 


Sziasztok!
Bocsi. régóta nem olvastalak benneteket, most sincs sok idõm, csak végigfutottam.
Sajnos, már nemigen szoptatok, minden jó tanács ellenére Csenge nem fogékony már a szopira, pedig most is van még valamennyi. Valamelyik nap (már csak napi 1x volt szopi éjjel, de volt amikor akkor se) délután sikerült elkapni és vagy 25 percig szopizott mindkét mellen, ráadásul úgy éreztem, hogy igen intenzíven. Hurrá! Erre 1 óra múlva olyan éhes lett, hogy 200 tápszert benyomott. Elkeseredtem, hogy érdemes-e a napi 1x szopiért "nyomulnom" ha egyszer ezek szerint semmi kalóriaértéke (talán csak ital?)
A tápszerbõl mostanában nagyon sokat eszik, és a védõnõ tanácsára elkezdtük az almapépet, sinlacot (szentjánoskenyérmag pép), bébiitalokat (a korábbi cukornélküli tea helyett) sõt már krumplipépet is evett, és nagyon fontos: mindent nagyon jóízûen, könnyedén eszik, kaki sok és rendben. Mindez 1 hete. 1 hete múlt 5 hónapos. Szerintem megérett a bélrendszere erre, legalábbis nem tudom mi mutatná azt, hogy nem. örülök, hogy kb. 3 és fél hónapig csak szoptattam, és 5 hónapos koráig kapott még (igaz egyre kevesebb) anyatejet.
De azért ha felébred, megpróbálom még szoptatni!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Azért még foglak titeket olvasni!!!!!!!!! De tanácsot nemigen adhatok senkinek. Sajnos nálunk, biztos az volt a baj, hogy muszáj néha elmennem (dolgozni). Menta kérdezte, de sajnos nem tudom megoldani a helyettesítést, a munka csak az én fejemben van. (olyan jellegû).
Sajnálom, de azért azt hiszem, Csengét nem érte ezzel nagy kár, persze biztos jobb lett volna õt még sokáig szoptatni. Szintén fontos, hogy Csengének még soha nem volt semmi baja, nem viselték meg az oltások és még lázas sem volt soha, a bõre szép és egészséges, 5 hónaposan 7300 g volt. Kicsattan az egészségtõl (de nem a tápszertõl, korábban is nagynak számított!).
Mostanában nagyon forgolódik, kicsit megül, mindennel képes eljátszani, sokat beszélget a maga nyelvén, egyszóval normálisan fejlõdik.
Ne szídjátok a védõnõt én is akartam, hogy már mást is egyen, mert azért nem akarom, hogy nagyon kövér legyen a tápszertõl, mert iszonyú ehetnékje van. A szülei is nagyon szeretnek enni, talán azért is.

Na ennyit akartam írni, további kitartást minden szopizó babának és anyukának!!!!!!!
Az 5 hónapos körülieknek még sok drukk a szopihoz és kitartás ebben a melegben!
Kriszi, Csenge 2002 december 31-i születésû! Jó, hogy csináltál ilyen kimutatást!

Sziasztok

Miamanó + Csenge (5 hónapos + 1 hét)
miamanó
 
 


Hahó,

Kakukk,
nálam átlag havonta kevesebb a tejci (annak érzem), párhuzamosan Cicóka (aki, tudod, nagyjából egykorú Emmával) sírdogál, harap és ötpercezik, ugyanakkor még sosem jött meg szopi alatt. Itt kérdeztem, és a lányok szerint van ilyen, hogy nincs vérzés, de van ciklus, és az is hat a tejtermelésre. Szerintem nálunk ez van, és Cicóka még érzékeny is rá. Egy pár nap után elmúlt, addig meg igyekeztem nem idegeskedni (persze ilyenkor nehéz), ittam birsalmát Kép, ettem mogyorót, és az Ágci-féle praktikákban van egy teakeverék, én egy ehhez nagyon hasonlóból iszogatok az elejétõl fogva fél litert naponta.
OFF: Amúgy milyen õszibarackot kapott Emma? Bébikaját? Fagyasztottat? Milyet? Mert én nézem, amikorra Cicókának adnék, akkor sem lesz még friss...

Zulu,
erre én is gondoltam, mármint hogy sok baba nem akar mást inni, csak tejcit, szóval a visszarakás szilárd kaja után erre is jó, meg arra is, ha mégis éhes. Ha elfogadja, szerintem ez ok (bár hangsúlyozom, nem értek hozzá). Amúgy ha érett rá, és ízlik neki, akkor valszeg teljesen természetes, hogy egyre többet akar enni belõle. Szerintem az nagyobb gond lenne, ha nem fogadná el sokáig a szilárdat.
Üdv
Kriszi + Cicóka (öt hónapos és egy hetes)
Kriszi
 


Kakukk,
akkor lehet, hogy a mensi is bezavart, ahogy írta Kriszi.
Ha úgy látod (hisz te vagy ott mellette), hogy éhes és éhes, akkor szerintem pótold tápszerrel. De én azt mondom, ne minden étkezés után, csak mondjuk este. Vagy délben és este. AMikor úgy érzed, télleg nincs nagyon.

Kriszi,
egy éves korukig a babák ha van elég anyatej, jól elvannak szilárd kajcsi nélkül is, vagy legalábbis kevés mennyiséggel. Menta igazolhatja. Nálunk nem volt gond, hatalmaas mennyiségeket nem evett a fiatalúr, de mondjuk nem is baj, így elég volt cipelni (5 hnapos korában 10 hónaposnak, egy évesen is kettõnek nézték), de nem válogatott. Mindenesetre, ha éhes egy gyerkõc eszik, ha nem rontjuk el, ez csak rajtunk múlik. Még, ha 10 hónapos koráig anyatejet vagy szinte csak tápszert fogad el, vagy pl. egy éves kora után is csak pépeset, akkor is lehet egészséges, jó kedélyû. A mostani Kismama újságban van cikk az evésrõl, ajánlom mindenkinek.

Miamanó,
örülök, hogy kicsit derûsebben látod a helyzetet. Nem biztos, hgoy más eddig húzta volna, minden mellékzönge nélkül, gratulálok.
Azonban, szeretnék egy jó tanácsot írni, a bébi gyümileveket, fõleg, ha iylen jól gyarapodó babáról van szó, én kihagynám az étrendbõl. A víz teljesen megfelelõ egy ilyen korú, sõt késõbb is, és leginkább úgyis az csillapítja a szomját a gyerkõcöknek. Ha tudod otthon préselni, temáészetesen az más, meg ha csak kap egy kis gyümölcslevet vmelyik étkezésre, de más nem, de ne itasd vele. Nagyon rá tudnak szokni, utána meg igencsak bánja a pénztárcája az embernek. A fogainak sem éppen jó, vagy a még ki nem bújtaknak.
Bocsi az okoskodásért.
Üdv:
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Kakukk! Nem lehet, hogy inkább szomjas? Megvan napi 4-6 pisis pelusa?
Tudod 6 hónap körül is van egy fejlõdési ugrásuk, ami még nem feltétlenül a hozzátáplálás kezdetét jelenti. Ezt onnan lehet megtudni, hogy kb. 2-3 nap alatt rendezõdik a dolog gyakori cicizgetéssel, szemben azzal, hogy 1 hétig mindig csak szopizna a gyakori cicizés ellenére is.

Nem kell vitamint szedned, mert attól nem lesz vitamindúsabb a tejed és a vas sem attól függ. Én nem adnék a babámnak addig vasat, amíg vérvétellel nem igazolták volna, hogy alacsony a vasszintje, mert viszonylag sok mellékhatása lehet a vasnak.

Bringa!
Próbálj meg egy kicsit többet pihizni napközben és vess be újfajta pozíciókat (hónaljtartás, felülrõl), hogy több legyen a tejcsi!

Odi! Amit Kakukkfûnek írtam a 6 hónap körüli dolgokról, az neked is szántam. Sajna tényleg van olyan, hogy hozzászoknak túlságosan a kanálhoz, meg egyebekhez, de ezek legalább nem rontják annyira a technikájukat, mint a cumi.

Zsuzsi! Tényleg nem baj, ha végülis egy cicinél köttök ki, mert gondolj csak az ikres anyukákra: gyakorlatilag ott is elég egy gyerkõcnek egy cicinyi mennyiség. Csak akkor figyelj arra, hogy váltogasd a pozíciókat, hogy ne mindig ugyanúgy kelljen tartania Mikinek a fejét, egyenlõen erõsödjenek mindkét oldalon a nyakizmai.

Kicsit OFF!
Képzeljétek a férjem elvitte a kislányunkat egy munkahelyi buliba. Egész délelõtt ezt mondogattam Helenának, hogy délután majd mennek a papával buliba táncikálni. Amikor hazaérkezett Gyõzõ, akkor felöltöztettem szép kis ruhába, ünneplõ szandálba , csomagoltam neki játékokat, enni és innivalót. Alig várta már, hogy induljanak. Felhívtam õket és ott danolászott az én kis anyás lányom a kocsiban. Hát ennyit arról, hogy ha sokat hordom a karomban és kendõben, ha valóban igény szerint szoptatom, akkor túlságosan anyás lesz és nem tud majd leszakadni rólam. Most 16 hónapos és egyre több jelét mutatja az egézséges leszakadásnak, önként. Kép
Úgyhogy kitartás lányok! Merjétek igény szerint szoptatni, hagyjátok, hogy melletetek aludjon és szopizzon éjjel, ha akar, cipeljétek amennyit csak szeretnék a babák! higgyétek el, leválik a baba az anyukájáról elõbb vagy utóbb, csak merni kell szeretni õt az igénye szerint.

Puszi!
Menta
menta
 
 


Menta
Köszi aválaszt. Nem nekem kellett (nálunk nincs semmi gond a szopival, hanna már majdnem 10 hónapos), viszont a bnõmnél kicsit javult a helyzet.
köszi,
bringa
bringa
 
 


Bringa, akkor most rajtad a sor, hogy bíztasd az ismerõsödet! Kép
LÁnyok, mi hétvégére vidékre megyünk, így nem leszek egy darabig!
Puszi mindenkinek és jó hétvégét!
Menta
menta
 
 


Menta,
köszi, lehet tényleg, hogy volt egy igényugrás, elhagytuk a akanalazást, és most megy a szopi. Igaz, még mindíg elég sürün kér enni, szóval lehet, hogy még mindíg kevés a tejci, de lehet, hogy csak a meleg miatt kéri ennyiszer a cicit. Remélem az utóbbi, éjszaka nem kel enni, akkor gondolom annyira nem lehet éhes. Vagy tévedek?

odi
Névtelen
 


Sziasztok!

Krisz, jól saccolsz. Kép Eszti 10 nap múlva lesz 5 hónapos.
Amúgy jól vagyunk, a lányka hízik szépen, mostanában nincs gondunk az evéssel. Ha csak az nem, hogy hajnalonta továbbra is csinálja a tekergést. Próbáltam korábban, hogy csak egy cicibõl etessem éjjel, ahogy javasolta Pele és pár napig ment is, kevesebb tekergés volt, viszont most ha ugyanazt a cicit adom, akkor képes két-három órán át is lógni rajta, -gondolom nincs benne annyi, mint amennyit enne a lányka, és ettõl meg én pusztulok meg. Úgyhogy visszatértünk a váltott cicihez, és a nyöszörgéshez, tekergéshez. Kezdek hozzászokni, hogy kevesebbet alszom. Kép Jó lenne, ha legalább nappal tudnék aludni, de Eszti azok a gyerekek közé tartozik, aki nem tud elaludni magától, csak nyüszít a fáradtságtól. Ha néha sikerül elaltatni fél órára, akkor királyság van. Szopi közben azért el szokott szundítani, úgyhogy mostanában egy-egy evés közel egy óra megint, mint kezdetben, mert inkább aludjon szopi közben, minthogy nyûglõdjön egész délután.

Odi, Eszti is csinálja néha ezt a fejelfordítást, de én sem tudom miért. Általában azért úgy egy-két hossz után Kép abbahagyja.

Puszi!

Yoan
yoan
 
 


Yoan,
csak ahhoz, hogy szopi közben elalszik. Ha tudod szoptasd fektetve, ha bealszik aludj te is. Mi még most is olyan jókat pihizünk így (délután 2-3 órátKép .
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Lányok,
most akkor mennyi pisi kell legyen összesen per nap minimum? Egyszer írtátok (már nem tudom, ki), hogy hatszor három evõkanálnyi...
Cicóka elég keveset pisil, mióta ilyen meleg van, tegnap meg ma fõleg. A kérdésem: ha az a hatszor három evõkanálnyi összesen három pelusban van, ennek is legnagyobb része reggel/délelõtt, és délután/este jóformán egyáltalán nincs pisi, az még belefér? Mert kezdek aggódni. Cicóka két óránként eszik, változatlanul mindig hagy benne, gyakrabban nem fogadja el, vagy csak pár kortyra. Más piát egyáltalán nem fogad el Kép Tudom, hogy elvileg elég folyadéknak a kiszopizott anyatej, de mi van, ha most konkrétan mégse???

Miamanó,
szerintem mindent megtettél/megteszel, ami emberileg lehetséges. A lényeg, hogy Csenge jól fejlõdjön, rendben legyen. És hajaj, hányan vannak, akik ilyenkor már bõven nem szoptatnak (a szomszédomban van egy óriásbébi, nagy súllyal született, elejétõl fogva pótlást kapott, három és fél hónaposan már nem szopizott). Szóval nagyon ügyik vagytok.

Üdv,
megyek elsõtejeztetni Kép
Kriszi
Kriszi
 


Kriszi!
Mennyire izzad? Gondolom jó sokat! Ha igen, akkor nincs gond. Egyébként azt mondják, hogy amíg egy a babának 3 pisis pelusa van, addig nem szükséges a pótlás, csak gyakran kell szoptatni (feltéve, ha nincs nyílvánvaló oka annak, hogy nem is lesz több tejci), mert ez valamilyen garancia arra, hogy nem szárad ki.

Odi! Simán belefér az, hogy a meleg miatt akár fél óránként is szopizni akar. És lehet az éjszakai kelés is a melegtõl is és az anyahiánytól is, meg a fogzástól is.... meg a rengeteg mindentõl.
Én azt gondolom, hogy szopiztasd tovább annyiszor, amennyiszer csak kéri és várd ki nyugodtan a 6 hónapot, ha szépen fejlõdik, élénk, érdeklõdõ.

Puszi Mindenkinek!
Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Visszatertunk videkrol, probaltam sokat pihenni. Erdekes egyebkent, hogy az alvas mennyire befolyasolja tenyleg a tej mennyiseget, az osztalytalim utani nap (hajnali 2 fele keveredtem haza) alig volt tejcsi. Rossz hir tovabba, hogy Lacko nem eszi meg a fagyitejet, sem a lefejt tejet (unokanoveremtol kaptam egy kis plusz tejet, de semmilyen modszerrel nem lehetett beleimadkozni, a vegen mar felretettem minden elvet es cumisuvegbol is probaltam, de nem tudta hogy mit kezdjen veleKép)

Koszi a tovabbi hozzaszolasokat! Most ugy tunik, jobb a helyzet, tobb a pisi a pelusban, igyekszem ugyelni arra, hogy jol legyen a szajaban a cici stb. Viszont ujabb problema merult fel. Lehet hogy rossz bekapas miatt, de egyik nap szopi utan Lacko ugy nezett ki, mint egy kis vampir, tiszta ver volt a szaja szele, na meg a cicim is.Kép A kakija meg egyenesen borzalmas lett ezutan. Kozben beszeltem Besztivel, az o hatasara szoptatok ennek ellenere tovabbra is, bar amikor veres tejet bukott, haaat, nem szep latvany. Most ugy tunik, hogy mar nem verzik a cici.

Csutortokon megyunk mazsalni, kivancsi vagyok nagyon, hogy hizott-e. De most mindenkinel azt olvasom itt a neten is, hogy a meleg miatt alig esznek a babak. Csak kihuzzuk most mar a 6 honapos korig, aztan kezdodhet a pepecseles.Kép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok!

Menta!
Nagyon ari lehetett Helena az apukájával!!! Kép

Miamanó!
Én is gratulálok a kitartásodhoz, hogy így küzdöttél/küzdesz a szopiért! Biztos, hogy Csengének minden cseppje kincset ért!!

Odi!
Az én babám is ezerszer szopizik a melegben. Szóvaé könnyen lehet, hogy szó sincs kevés tejcirõl, egyszerûen csak így szabályozza a folyadékbevitelét. Szoptasd nyugodtan amilyen gyakran csak kéri.

Yoan!
Én is szoktam úgy aludni éjjel, hogy közben cici a szájbanKép

Kriszi!
Igen, 6x3 evõkanálnyi pisi kell 24 óra alatt, az nam számít, hogy ezen belül mikor. Az viszont nagyon is, hogy pl. izzadékony-e a babád? Nálunk tavaly volt, hogy egész nap 2 db. textil(!)pelus fogyott (+ az éjjeli). Viszont az enyémek nagyon izzadnak. De a bõrük rugalmas, hidratált volt, õk élénkek, a szemük nem beesett, a kutacs nem volt behorpadva. Bízz benne, hogy ha szomjas lenne, többet inna Cicóka! Valszeg azért iszik csak pár kortyot, hogy a szomjoltó elsõtejhez jusson, és ezzel tökéletesen szabályozza a folyadékfelvételét.

Pele
pelcsi
 
 


Orsoly!

Ügyik vagytok! Pihenés tényleg sokat számít! Véres cici rossz bekapástól lehetett, de tényleg szabad akkor is szoptatni. Figyelj nagyon mindig rá, hogy jól legeyn a szájában. Eleinte kicsit macera, de késõbb már automatikus lesz. Ti. ha nincs jól a szájában, akkor nem is tudja hatékonyan kiszopizni a tejcsit. De ha több a pisis pelus, akkor biztos, hogy a bevitelnek is nõnie kellett!Kép

Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok lányok!

Sajnos nem jó hírrel jövök: valószínûleg vissza kell állnunk a tápszerrel kiegészített evésre, mert a fent említett fogyás, hogy azt a szoptatási ambulancián mondta a doktornõ, nem megengedhetõ. Két napja már adok neki a szoptatások után még kb. 1 deci tápszert is, illetve minden második szopi után kap csak. Nagyon éhes volt ám már, csak most látszik, hogy kaphat többet! Kép Persze mondhatjátok, hogy szoptassam többször, de a saját tapasztalatom eddig legalábbis az, hogy ha többször etetem, akkor is ugyanannyit kap, csak több részletben. Könnyû úgy többször mellre tenni, hogy tudod, lesz benne mindig valami, amiért érdemes dolgoznia a kicsinek. No mindegy, azért fel nem adom, de most muszáj kicsit felhízlalnom szegénykémet, a korábbi üteméhez képest most van mintegy fél kiló lemaradása.
Sziasztok, biztassatok, ha tudtok valamivel!
kíváncsi
 
 


Kíváncsi!
Hajrá, hajrá! Kép A lényeg, hogy próbáld nem feladni és azért bízz benne, hogy menni fog majd egyszer tápi nélkül is. De az az igazság, hogy ha nem is menne, akkor sincs semmi baj, ha úgy szereted a babádat, amennyire csak bírod. Õ ezt érzi és akkor minden rendben lesz. Figyelj arra, hogy a kiegészítést ha lehet ne cumisüvegbõl add. Ha nem lehet, akkor pedig arra figyelj, hogy úgy add neki, mintha szoptatnád, tehát bújjatok össze, nézz a szemébe és énekelj, mosolyogj rá....
És tényleg szoptasd õt, amikor csak tudod.
Menni fog! Kép

Orsoly! Pele írásához nincs mit hozzáfûzni. Esetleg annyi, hogy a hónaljtartásnál jobban lehet látni, hogy jól kapja-e be a melled, talán próbáld ki azt is. És pihizz, lustálkodj sokat! Kép

Puszi!
Menta
menta
 
 


Hahó,
kicsit el vagyok kettyenve. Köszönöm mindenkinek a biztatást, ötleteket, de az utolsó szót már megint Cicóka mondja ki...
Már kezdek kifogyni az ötletekbõl, Cicóka meg pont úgy néz ki, mintha el akarná választani magát. Tudni kell, hogy egy ideje, néhány hete egyre kevésbé kéri maga a cicit, ebben a melegben én kínálgatom minél gyakrabban, mert jóformán alig eszik. Az utóbbi egy-két hétben ez odáig fajult, hogy öt percnél hosszabb idõt csak akkor töltött a cicin, ha el akart rajta aludni, vagy esetleg elkaptam idejében ébredéskor, és picit visszaálmosodott. Na azt hiszem, akkor szopizott talán rendesen, amíg bele nem aludt, vagy fel nem ébredt teljesen, egyébként csak szomjoltásnyit. De ha vmi miatt hosszabb idõ múlva kapott csak enni (pl. elmentünk egy hosszabbat sétálni), akkor sem reklamált, sõt, akár három és fél óra múlva sem evett se hosszabban, se másképp - azaz nagy elánnal nekiindulva, de nagyon röviden, és alig könnyítve meg a cicit.
Mostanában már annyira aggódtam, hogy kapott (volna) vizet is (nem kellett neki), és - ó én bûnös lélek - nem tudtam mást csinálni, kapott almapürét is. Na és képzeljétek el: azt úgy eszi, mint egy kisangyal. Egy ideig éjszaka jobban és hosszabban szopizott, de az elmúlt napokban hirtelen (pont most) elkezdte átaludni az éjszakát (nem hittem volna korábban, hogy ettõl így megijedek majd).
És a másik: ma azt mûvelte, hogy kb. délelõtt fél tizenegy óta éppen csak kóstolgatta a cicit. Délben már hótt álmos volt, de csak nyûglõdött, aludni nem, cici nem, már azt se tudtam, mihez kezdjek vele (azon kívül, hogy cipelem, ezzel elvan, mint a befõtt, csak már alig látott ki a fejébõl, de azért még dumált a tükörnek meg a függönynek). Nagy nehezen fél egykor cicire jött, egy párat szivattyúzott, fél órát cicin volt, félálomban, nem nagyon szívott, de azért többet, mint szokott ébren (úgy éreztem). Aztán hirtelen felébredt, cicit kiköpni, játszani akart. Jó, mondom, akkor kap almát, most úgyse nagyon fog neki kelleni, elég jól szopizott - azt se tudta, hogy nyomja a szájába, saját maga, a kanalával! Fokozatosság ide vagy oda, betörölt egy teljes kis kávéspohárra valót, cici meg se elõtte, se utána. Aztán letettem játszani, mondván, kialudta magát, majd alszik késõbb cicin talán, akkor majd tán szopizik is. Erre mintegy negyedóra múlva kapta magát, és szó nélkül elaludt egyedül. Kiskora óta nyûglõdünk vele, hogy nem alszik el egyedül, leginkább csak cicin - na ez ezekben a nemevõs napokban még jól is jött, legalább elalvás közben hosszabban, többet evett. Erre már errõl is leszokik?!
Biztassatok már valamivel, kérlek...
Ja: fix, hogy nem az alma miatt bojkottálja ennyire a cicit, mert pont azért kezdett el almát kapni, mert annyira nem érdekelte a cici, és egyre kevésbé...
És még mindig csak fél hónapos. Én nem akarok folyton siránkozni, és nem akartam korán hozzátáplálni, és azt szeretném, ha minél tovább szopizna - de normális ez, hogy ennyire nem akar???
Mit gondoltok, írjak Ibolynak, mutassam meg dokinak, vagy mit csináljak?

Kriszi magába roskadva és melléesve
+ Cicóka, aki édesen szunyókál
Kriszi
 


Bocs,
Cicóka öt és fél hónapos. Freudi elszólás volt talán? Kép

Kriszi
Kriszi
 


Kriszi!
Bátran írj Ibolynak vagy menjetek el az Istvánba, ha ettõl nyugodtabb leszel.

!!!!DE!!!!

Én úgy látom a beszámolóidból, hogy Cicókának a világon semmi baja, csak fejébe vette, hogy õ a legalsó percentilis görbe mellett fog felnõni.

Az én olvasatomban (javíts ki, ha tévedek) Cicóka
-átlagosan nyugodt
-mozgása, értelme fejlõdik
-a súlya is folyamatosan, egyenletesen nõ, csak lassabban, mint ahogy a dokitok elvárná.

Most, ebben a hõségben szívesebben eszik hûvös, savanykás almát, mint édes-langyos anyatejet.

Én azt tanácsolom, hogy nyugi!!!!, kínálgasd cicivel a lehetõ legkevésbé tolakodó módon, almával, ha azt szereti, ha kutya baja jöhet lassan a meggy, az õszibarack is.
Esetleg próbáljatok közös pancsolásokat rendezni, akár napjában többször is. És fõleg nyugodj meg!! Cicóka egy határozott egyéniségKép, aki már most nagyon tudja, mit akar, de sokkal-sokkal okosabb annál, semhogy éhenhaljon.KépKép

Viszont ha bármi aggasztót tapasztalsz, bágyadtságot, szokatlan viselkedést, furán csillogó szemet, gyanús szagú pelust, akkor irány a doki.

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok!
Adjatok légyszi ötletet, hogyan szoktassam le Szonját arról, hogy szopizás közben piszkálja, csípdesse, karmolja a mellemet? Állandóan ott matat a kezével a szája mellett. Hiába vágom a körmét, valahogy mégis karmol vele, meg a pici ujjaival olyan fájdalamsakat tud csípni. Próbáltam valamit a kezébe adni, de amikor eszébe jut a cicitanulmányozás, akkor egyszerûen nem lehet elterelni róla a figyelmét. Sokszor még abba is hagyja a szopizást azért, hogy jól megszemléljen. Próbáltam elhúzogatni a kezét, de elkezd csapkodni, hogy márpedig õ csakazértis. Ha kicsit erélyesebben rászólok, és úgy veszem el a kezét, még meg is sértõdik és felháborodik.
Kalinta
kalinta (kalinta)
 


Sziasztok!

Jelentem, Lacko 24 dkg-t hizott 2 het alatt, ugyhogy vedoneni megnyugodottKépKépKép Na meg egy kicsit en is, bar ugy dontottem, hogy a gyerkoc nem latszik alultaplaltnak, ugyhogy csakazertis megprobalom kivarni a 6 honapotKép

Meg egy kerdes: ugye irtam a verzo cicit, azota ugy tunik mar nem verzik. Viszont a kaka nem akar visszaallni rendes uzemmodba (i.e. sarga), azota is sotet szinu. Mennyi ido alatt kene kiurulnie annak a vernek?

orsoly
orsoly
 
 


Hahó,

Borcsa,
ilyenkor látom, hogy már kezdek belegárgyulni itten az aggódásba Kép Köszönöm, hogy ilyen józanul helyrebillented az agyamat. És tényleg semmit nem tudsz rosszul. Egy dolog van még: Cicóka gyarapodása az ötödik hónapja óta jól meglassult (a korábbi 60 helyett csak 40-45/hó), de hát ez meg valahogy természetes is, csak nem tudom, mennyi fér még bele. Meg aztán az ember lánya mindig talál valami aggódnivalót Kép

Kalinta,
megpróbálhatsz valami hasonlót csinálni, mint amit harapáskor szokás, ha nagyon fáj, és sürgõsen véget akarsz vetni neki. De egészen biztos, hogy elõbb-utóbb kimeríti a cicitanulmányozásban rejlõ lehetõségeket Kép és akkor lassan felhagy majd vele. Cicóka a másik cicit szokta keményen megragadni, és szorongatni a bimbót, hogy a csillagokat látom Kép Viszont most már, hogy egy ideje csinálja, elveszítette a dolog az újdonság varázsát, szóval most már csak hídpozícióban mûveli, amikor mindenképpen kapaszkodni akar valamibe. Ehelyett most a saját fülét vakargatja kényszeresen Kép

Orsoly,
hajrá-hajrá! Lackó igazán klasszul kerekedik. Cicóka jó ha tíz dekákat hízik mostanság hetente. Majd megkapjuk mi is a magunkét jövõ kedden szurikor Kép
Sötét kaka mástól is lehet, nem zöldes-nyálkás-büdi? És nem eszik Lackó mostanában többet röviden (sok elsõtejet)? Persze te látod azt a pelust, nem én.

OFF
A kisasszony most halál nyugisan alszik (cicin aludt el), és délelõtt a világ legkitekertebb pozíciójában, hanyatt az ölemben, fejjel lefelé lógatva magát, lábaival az égnek, az egyikkel rátámaszkodva a másik térdére, a másikkal az éppen nem a szájában levõ cicire, a fülét vakerászva, mélán lógott a cicin húsz percen keresztül (engem meg rázott a visszafojtott röhögés). Kép

Üdv
Kriszi
Kriszi
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?