Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Mamik,

Kangi én is kiváncsi vagyok a szopi trükködre.

Franyó,
Maja már fél órája alszik, bár most már háromnegyed kilenckor fürdettük, mert negyed 8-kor jutott eszébe, hogy éhes. Ezért felesleges lenne hamarabb elkezdeni, mert enni úgy sem fog.

Majcsit én is néha probálom tömni ekkor nagy kákogás és elfodrulás, félek, hogy megsértödik. A meleg beállta elõtt volt rendszer, ma már csak álmodok róla.

De ma már olyan jó napom volt. Majcsi 5O grammokat evett tegnap, teljesen idegfrász voltam, bár a vacsi 1OO grammig eljutott. Ma a napi ennek a duplája lett. Megmarad a lány...

Olyan jó hallani a lány hahotázását , 1 hete találta ki, de imádnivaló.

Olyan szépek a babák, eltölti az ember lelkét egy nagy mosoly, ha a képeiteket nézi,

Nyuszi
nyulandi
 
 


Sziasztok!

Azt még nem is írtam, hogy amikor itt feküdtem a nagyszülõknél tök lázasan, otthon kilukadt a boyler bevezetõ csöve, emiatt úszott a konyhánk és a kamra is. És persze eláztattuk az alattunk lakót is, nem elõször... Kép. Szegénykék, pedig ez nem a mi hibánk volt. Úgyhogy telefonálhattam mindenféle biztosítóhoz, õk meg persze nem akarnak fizetni...

Beki nagggyon fárasztó mostanában, amióta áttért a ritkább kakira, kb. ötkor felébred és nyavikol, nyomkod, de nem jön semmi. Én félálomban masszírozom, rakosgatom, ültetem... Kb. délelõtt 10-re sikerül is rotyizni... Próbálok visszaaludni, mert hulla vagyok, de õ meg épp világot látna. Ekkor háromnegyedálomban sétálunk körben a lakásban, mire végre elfárad, alszunk egy órát, szopizik, séta körbekörbe... Ez megy estig, néha lerakom ordítani, amíg picit házimunkázom, eszem, stb. Este az apja kezébe nyomom, és éjfélre már kész is az ebéd. De ezt nem panaszkodás képpen írom, mert amúgy kicsi tündér, csak épp nem lehet lerakni. Csak hogy tudjátok, miért írok ilyen ritkán.

Beu, köszi a himbilimbi infót.
A férjem azt üzeni, hogy a download menüpontra katt, ott adatok beír, ok, és már tölti is.

Toffi,
biztos minden rendben lesz Zsombi leletével!!!
Végülis olyan békát vettünk, mint ami nektek van, Beki nagyon élvezi!

Kangi,
kocsi Kép
vizsga ötösökért nagy vállonveregetés,
Julcsi forgásához nagy gratula, sok puszit küldök a térgyekalácsára Kép,
vilin való szopi nem semmi!!! Kép,
szûkítõért bármikor jöhetsz.

Norka,
Jázi kis gombóc Kép. Lábökölbeszorítás nálunk is nagyon megy Kép.

Zsuzsi,
szerintem kifejezetten elõnyös valakire nézve, ha rókára hasonlít. És Mikinek tényleg nagyon édi rókaszemecskéi vannak Kép. Beki meg kis konektororrú röfi Kép.
Dani micsoda nagyfiú!!! 11 év nem semmi Kép.

Franyo,
ha ez vigasztal, nálunk sem egyszerûbb a lefektetés Kép.Beki végülis 11 körül alszik el, addigra már hulla vagyok, de akkor látok neki elvégezni azt, amit napközben nem hagyott õkelme Kép.
Férjúr üzeni, hogy a mov-ot nem lehet aviba konvertálni (nincs ingyenes szoftver) csak úgy egyszerûen. Nem tud hozzá semmilyen szerkesztõprogit, mivel Macintosh-os kéne, az meg ugye nincs nekünk.

Momo,
pororoszlán KépKépKép. Nálunk is van néhány Kép.
Timi nagyon vidám csajszinak látszik! Kép

Zulu,
édesek lehetnek a kergetõzõ bocsok Kép. Nincs képed róluk?

Myssnia,
drukk a jövõ heti dokihoz!!!
nemférj tényleg szimpi Kép. Arik Szilárddal együtt! Kép
Úgy szoptattál a kocsiban, hogy közben mentetek? Ha megengedsz egy megjegyzést, szerintem inkább álljatok meg arra a fél órára, nehogy egy koccanás vagy hirtelen fékezés miatt bajotok legyen! Féltelek ám titeket na.
Érdekes a nicked története Kép.
Szilárd nagyon aranyosan eszik a cumisüvegbõl! Kép

Rékababa,
nem a mi képünk az a keresztelõruhás, de tudom, hol lehet hasonlót venni. A Mester utca bal oldalán haladva a Körúttól van egy kínai bolt, ahol árulnak szép babarucikat is. Kint van a kirakatban. Az árát nem kérdeztem, de nem lehet olcsó, mert ott vettem ugyanolyan anyagú madeira csipke kalapot Bekinek, 1000 pénzért.

Ja, tényleg érdemes vigyázni az eperrel, ettem három szemet tegnap, mára szegény Bekipocak csupa pötyi lett.

Kacagós kép:
Kép

Jóccakát!
Miszike+Beki
miszike
 
 


Franyo,

Jövö héten mi is megyünk csipöszürésre.

Gombóc,
Ugyanezzel a problémával felhivtam a szopi tanácsadot, mondta, hogy ezen a héten én vagyok a 7-ik aki a 4 honapos babájával ugyanezt meséli el. Nekem ez nagyon jol esett, mert mindig azt hiszem, hogy ilyen problémáim csak nekem vannak.

Miszike,
Beki nagyon gyönyörüü.
Nyuszi
nyulandi
 
 

 
 

Sziasztok Mámákok!

Látom ma reggel mindenki még alszik!KépKépKép

Próbálok vissza olvasni,meg követni az eseményeket,hát nem mindig könnyû,mert olyan jó a termés!KépKépKép

Nagyon édik a babák,minden képet megnéztem amit csak lehetett!

Néhány szó rólunk:sajna még nem jöhettünk ki,tegnap a neurológusra vártunk a kórházban röpke 4 órát (megbeszélt idõpontunk volt vele),-persze nem jött,és a gyerekorvosnõvel sem tudtunk beszélni-igy már nem is reménykedem a hétvégi hazajövetelben!KépKépKép

NA DE MAJD A HÉT ELEJÉN...........REMÉLEM!
Marcika pénteken teljesen önállóan evett -már nem kellett a szonda,és bekajált cumisüvegbõl 450ml-egy napra!
Azóta sem kell a szonda,most azt figyelik tudja e tartani a mennyiséget.

Lenne néhány kérdésem!:
Egy 5 hetes gyereknek napi mennyit kell ennie?
Szerintetek mikor vihetem ki levegõre ,ha jövõhéten hazaengedik?(persze biztos mindent elmondanak majd csak én már ezeken bogyozok)

URSZILA!
Kaptunk idõpontot otthon a Svábhegyre!!!!!KépKépKép
Júni 17!!!!!!!!!!!

Szóval megyünk haza 2 héten belül!!!!!!
Autóval terveztük,remélem birni fogja a picike,bár amennyit alszik nem lesz gond.Csak hát olyan döglesztõ meleg van és nekünk is van légkondi az autóban,de nem merném használni.

Nem tudom esetleg lakik e valaki közületek Dunakeszin,vagy a környékén?????Mert ha otthon leszünk ott is kell egy gyerekorvos estleg ismertek e valaki megbizhatót?Káposztásmegyer is jó!


Zsuzsi!
Azt hiszem Te irtál a fapados'járatokról,azzal mentek haza?Én is gondoltam rá,de hát nekünk még jó 2 és fél óra Köln innen.
Már ismerõsök repkedtek velük,nagyon meg voltak elégedve.


Na eldugulok,mindjárt indulunk Picikémhez!

Majd még jövök!

Szép vasárnapot MINDENKINEK!!!!!!!


Mariann
Mariann
 


Mariann,
Mi nem fapados geppel repulunk, csak stand-by jeggyel. Vagyis ha van hely visznek, ha nincs hely, akkor csokolnak szeretettel, varhatom a kovetkezo gepet, vagy mehetek haza.
Biztos, hogy kocsival akartok hazamenni? Szerintem az nagyon hosszu ut pici babaval! Ha szuksegetek van a kocsira Budapesten, nem lehetne inkabb hogy a ferjed jon kocsival, ti meg repultok?
Nem akarlak rabeszelni, de ha anyagi helyzetetek megengedi, akkor jobb lenne most meg eloszor normal legitarsasaggal, a leheto legkenyelmesebben hazarepulni. Meg ugy is stresszes lehet Meked, meg Marcinak! Bar altalaban a babak vegigalusszak az utat, de gondolom azert nagyon is jol erzik, hogy most nem otthon vannak!
Nekunk nagyon bevalt a hordozokendo, Gyurit meg masfel evesen is abban "repultettem", es most persze Mikit is! Altalaban meg a hatarorok is azt hiszik, hogy taska van nalam (siman ki- es becsempeszhettem volna Mikit legutobb!)!
Na, szoval a kozelseged miatt a babanak ez a legtutibb, es szerintem neked is kenyelmesebb, mint kezben fogni vegig, vagy egy autosulest cipelni (abban raadasul ossze-vissza akarnak fogdosni, meg simogatni)! (A hordozokendot ajanljak pl. koraszulotteknek is, segiti az idegrendszer es az egyensulyerzek fejlodeset azaltal, hogy a baba hasonlo pozicioban van, mint az anyamehben, es ugyanugy mozog a mamaval egyutt!)

Eves: azt mondjak, hogy testsulykilogrammonkent 150 ml. De ennyit nem igazan evett egy gyerekem sem. Ugyhogy szerintem hagyd, hogy o dontse el, mennyi az igenye. Eleg, ha nagyjabol kozeliti a megadott mennyiseget.
Levegozes: mivel most nincs jelentos kulonbseg a szoba levegoje, es a kinti kozott, szerintem kiviheted maris! Azert nagy melegben inkabb ne, kanikulaban inkabb csak estefele!

Miszike,
Edes Beki, ahogy fulig er a szaja! Eperpottyok Kép! En tegnap jol bekajaltam eperbol, szerencsere eddig semmi gond! Csak a nyala csorog a gyereknek, es "malnat fuj"! Kép

Zulu,
A "boldoggyerekest" meg nem olvastam, orulok, ha egyszer a "fiusnak" a vegere erek! De tenyleg jokat ir az ipse!

Myssnia,
nehogy azt hidd, hogy en tobbet le tudnek fejni, mint 10-15 mili, sot meg annyit sem! Multkor ugy ereztem, hogy egy csomo tej maradt meg benne, nekialltam fejni, hat kemeny 10-15 mili sikeredett! De szerintem ez meg nem jelenti azt, hogy keves lenne! Viszont a fejes is "ciciserkento"!
Piac nem volt nagy szam Kép. Csak lanyruhakat lattam! Miki kapott par csorgot, meg vettem 4 Petit Bateau bodyt, leginkabb egy ismerosomnek, aki junius vegere varja a kisfiat!

Mano,
Kép Koszi a bokot a koromra vonatkozolag! Tul nagy csend szerintem nalunk soha nem lesz!- Foleg nem mire Miki ovodas lesz! Szerintem akkor fognak csak igazan nagyokat balhezni! Es ki garantalna, hogy lany lesz? Czeizel doktor? Na, majd azert par ev mulva meg vegiggondolom...szulnek en, de hat fel is kell oket nevelni. Olyan munkaero meg kinek kell, akinek negy kolyke van? Meg eggyel is bazi nehez volt annak idejen allast talalni!!! A "mostani" munkahelyemet meg annyira szeretem, hogy nem szivesen hagynam ott, es remelem tolem sem akarnak majd megvalni!

Tegnapi pangas ugy latom folytatodik. Meghivtak a szomszedba kavezni csaladostul...valszleg eloszor es utoljara Kép!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok!

Igazi pangás van, mint hétvégén általában.

ZuluKép
A sebváltózár jól hangzik, jó lenne nekem is. Az autósülést illetõen pedig köszi a jótanácsot, ez eszembe sem jutott. Inkább kicsit paráztam, mert így nem igazán szabályos, és azért csak féltem a Törpét.

NyusziKép
Szilárd sem eszi meg az "adagját" de már nem nagyon foglalkozom vele. Ránézésre fejlõdik, és bár kilókban nem ugrik nagyokat, de azért akad néhány gramm hetente, kéthetente.

Miszike
Teljesen igazad van, csak tipikus anya vagyok, aki nem bírta már a gyerek szenvedését, kínlódását látni. Nekem is eszembejutott, hogy megállhatnánk, csak igazából nem is éhes volt csak már nyügös-fáradt és az idõt akartam múlatni. Magamban én is gondoltam, hogy többet nem... Nem is lesz egy darabig ilyen hosszú út sehova. Kép
Beki nagyon édesen vigyorog!!! Kép

ZsuzsiKép
Próbáltam kimasszirozni, melegborogatni, fejni, de semmi. Kép
Lehet, félrenyeltem egy szilvát? Kép

Szilárd nyekereg, megyek szorakoztatni. Késõbb jövök még.

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Mariann!
Most már biztos hamarosan otthon lesz Marcika! Szerintem grammok miatt ne idegesítsd magad, én sose mértem egyik gyereknél se, hogy mennyit szoptak, pedig már három van! Egyébként meg nem biztos, hogy Marcira is ugyanazok az értékek érvényesek, mint egy idõre és problémamentesen született babára! De biztosan minden rendben lesz, szerintem a kórházban is tuti elmondják majd a tudnivalókat.
Nyugodtan kiviheted szerintem az elsõ naptól fogva! Csak nyilván napra nem.

Zsuzsi!
Tényleg bevállalnál egy negyediket is? Nem semmi!
Én már úgy érzem, nem tudnék még egy gyereket szülni. Na nem a szülés miatt, csak sokszor már most is úgy érzem, nincs elég idõm, meg energiám minden gyerekkel annyit foglalkozni, amennyit igényelnének. Csomószor lelkiismeretfurdalásom van, hogy alig játszom velük, külön-külön meg csak nagyon minimálisat tudok foglakozni velük.
A korom miatt még én is bõven szülhetek, hiszen 24 éves vagyok, de nekem szerintem nem lesz negyedik..

Miszike!
Beki nagyon édesKép
Védának szerencsére nem lett semmi baja az epertõl, pedig én is megettem vagy 10-15 szemet

Bocs, többet nincs idõm most visszaolvasni, de bepótolom!

Anyósom tegnapi megszólalása: "Olyan kövér ez a gyerek, Katika, túl sokat adsz neki enni! Ne szoptasd annyit! Szoktasd rá a cumira, és adj neki ásványvizet!"
Kincs az ilyen anyós.

Most megyek, Véda bömböl, Dani meg követeli a számítógépet!

Anyakat és Véda (5 hetes)
Anyakati
 


Anyakati
Gratula az anyósnak, kedves megnyilvánulás. És lesz még késõbb is hasonló. Csupa jó tanácsai vannak, nagyon okos asszony lehet! Kép

ZsuzsiKép
Megnéztem a Petit site-ot, aranyos dolgaik vannak.

Képzeljétek!
Ha Szilárd elõtt eszem, kinézi a számból és van hogy nyammog is. Már nem is merek elõtte enni, mert olyan mintha éhes lenne, én meg nem adnék neki.

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Anyakati,
Korod miatt irigy-irigy! Neked meg az otodik is belefer! Kép Lelkifurkam nekem is van, foleg Danival kene sokat foglalkoznom, mert o meg tok lusta, es az iskolai eredmenye leginkabb tolem fugg. De ha meg tul sokat foglalkozom vele, "kiverem" belole az eredmenyt, akkor hogy lesz onallo?! Van itt megoldas? Gyurit viszont tenyleg sajnalo, karacsonykor mar nagyon sok eneket tudott, azota meg persze mindet elfelejtette, mar nincs idom este mellefekudni, es orakat enekelni! Bizom benne, hogy hamarosan "osszeernek" a gyerekek, es akkor mar egyutt foglalkozhatok veluk! De nalatok ez meginkabb igaz, fel-egy ev, es Veda is csatlakozik a csapathoz!
En max. 8 ev mulva vallalnek megegy gyereket, ha Gyuri es Miki nem lennenek tul problemasak. Dani addigra mar 20 eves lenne...dzsizisz (ahogy Babajaga mondana a friss kismamakbol!!!) Te meg meg 10 ev mulva is csak 34 leszel, valaki akkor kezdi a csaladtervezest, neked meg mar minden gyereked boven tini lesz!
De azt hiszem ha csak tok veletlenul be nem sikeredik megegy babo, maradok haromgyerekes! Ugye, a lustasag! Elorol kezdeni, amikor vegre mar kicsit szabadabb lenne az ember lanya...
Anyos jofej, mint mindig! Miert nem adsz neki vajaskenyeret, esetleg zsirosat, hagymaval?!

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Zsuzsi!

Igen, arra már én is gondoltam, hogy tíz év múlva , mikor már nagyok lesznek, még simán bevállalhatnék egy vagy két bébit, de azt hiszem, nem lesz kedvem újra kezdeni a babázást. Szerintem örülni fogok, ha fellélegezhetek kicsit! Meg most már majd szeretnék tanulni, dolgozni, miegymás. Én fordítva csináltam a dolgokat, mint legtöbben. Elõször családot alapítottam, aztán jöhet a karrier, máramennyire 3 gyerek mellett képes leszek....

Anyakati
Anyakati
 


Anyakati,
En meg ossze-vissza...gyerek, tanulas, tanulas-munka, gyerek, gyerek...

Miki ujabban berreg...eddig csak gajdolt mindenfelet, de ma mar mintha kisautot tologatna (csak a szajaval). Es kozben tobb liternyi nyalat fuj habosra!

Kép


Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Császtok Anyukák! KépKépKép Megjöttünk balcsis buliról, de mivel paradicsomot ettem tegnap héjastul, Julcsi orditozott, mint állatka, igy hamar jöttünk KépKépKép
Balcsiba nem mertem bemenni, féltettem a cicit a hideg viztöl ...
Nálunk még nem a kanál a nyertes, na de elsö gyerek Kép

Szopi a villamoson: kantáros kötényruha vállpántja lecsatol, én az ülés háttámlája felé tekeredem, hogy mig egy kézel gombolom a blúzt, ne látsszon a tejcsárda (Julcsi a másik kézben éhesen ordit), melltartó ablaka lehajt, betét a melltartópánt alá begyür, utazóközönség szemérmesen másfelé néz, Julcsi rácuppan, nyami-nyami, utána böfiztetés térdre fektetve, gyerek egy kézzel tart, cugehör összeszerel másik kézzel. Tisztára cirkuszi mutatvány Kép

Miszike Kép
ahogy lesz normális kocsim és a városban járok, megint megpróbálok betérni Hozzátok! Beki tündérbogyó Kép Eper Julcsit is kicsapta Kép

Zsuzsi Kép
Mikmik szuperszép Kép Tök édes, ahogy le van barnulva!!!

Myssnia Kép
na, te is beléptél az állatcsúcsszuperpasi kispapások klubjába! Nem esetem a szöke, de ahogy mondani szokás, azt a kis undort le tudnám gyürni KépKépKép (húú, az én barna kispapám mindjárt leszeli a burámat ...) Nem csodálom, hogy Szilárd ilyen klassz pasi, ilyen csini szülökkel Kép Képek szuperek.
Nemanyós KépKépKép Nemapós KépKépKép
Légkondi jó, ha 5-6 foknál nem állitod alacsonyabbra, mint a kinti hömérséklet. Aszondják legalábbis.

Franyo Kép
esti altatás nálunk hajszáritós hajszáritással megy már vagy két hete, igy nem nyügöl a hasa miatt annyira. Szegénykék ... mármint ti, az esti nyügi miatt. Viszont forgáshoz gratula!

Anyakati Kép
anyósod tudós asszony Kép És tényleg tök jó, hogy ilyen fiatal vagy, és már három babás Kép Mondjuk nem bánom, hogy lányságom hosszúra nyúlt, mert sok minden belefért, de azért három gyönyörüség mégiscsak három gyönyörüség ... KépKépKép

Toffi Kép
köszi a vizsigratulát meg a nagyidrukkot, végül nem mütöttek, csak benéztek, és látták, hogy nem szükült be a sönt, de akkor mitöl fullad és szédül?! Rejtély, úgyhogy jönnek a további kivizsgálások ... Kép

Dinihe Kép
árajánlatirás, az jó! Muszáj az embernek szellemileg térningben lenni szerintem, mert különben totál kiesik a világból. Már persze, ha a kedves utód engedi, mert ha nem, akkor örühet szegény anyuka, hogy egy babaújságot átfuthat ...

Zulu Kép
Malackergetés KépKépKép Köszi a drakulát!

Beu Kép
neked is köszi a gratulát, hazaért végül a párod? Olllyan kis szomi voltál, és még itthon se voltam, hogy vigaszfagyit vigyek ...

Norka Kép
lábujjkulcsolás cukimaki! Kép

Megyek, mert cihológia a következö vizsgám, és még ki kell ciholni magamból valami isteni szikrát a leadandó dolgozattal kapcsolatban Kép Ha nem irtam vkinek, az ne szórjon rám átkot pliiizz ... Kép

Pussz
Kangi és meleg út után egész délután és most este is alvó Julcsi
kangi
 
 


Mariann!

Vedd figyelembe,h. sajnos nem vagyok naprakész, nem tudom, mennyi idõs a babád, mennyivel jött elõbb és mekkora a súlya, de általánosságban el tudom mondani, amiket a mi dokink mondott, amikor az 1. lányom született 36 hétre 2200 g-mal, tehát kicsit koraszülötten. Átlagosan napi 150 ml/kg-ot "kell" ennie, tehát nem a korától függ. Heti 15-20 dkg-ot illik hízni.Ezek az adatok persze arra jók, hogy az ember a mérleg mellett álljon és idegeskedjen, de én is ragaszkodtam ahhoz, h. v.mi támpontom legyen. Levegõre fokozatosan szoktasd, elõször erkély, és napról-napra emeld az idõt. Ilyen melegben, mint most, nem kell sokat kint lenni, szélben pedig egyáltalán nem. Sapka (nyári)legyen a fején. Kocsiban inkább enyhe klíma, mint az ablak lehúzva. Kicsit betakarod, sapka a fejre, szellõzõ elirányítva a babától pl. ablak felé és nem sültök meg, mert az is veszélyes lehet.
Jó utat!
rjuli
 
 


ZsuzsiKép
Miki csúcsédes, a szájában már inkább málnaturmix van. Szilárdnak is hasonló szójárása van napok óta. Éjszaka ha felébred, és nem kap idõben cicit, akkor nem sír, hanem nyekergés egy kis berregõ-gagyogó részekkel tûzdelve.Kép

KangiKép
Apa nevében köszi a kedves megnyilvánulást.
Villamos szopi nagyon ügyi, azt hiszem ez olyan anyai ösztönbõl féle. Nem tudom én sem nézni, ha általam sír a gyerek, mert éhes. Nem tudom én mit tettem volna, lehet, hogy nem lettem volna olyan bátor, de mindenesetre nagyon ügyi vagy!
Szilárd nem hasfájós, és nem kell annyira ügyelnem a kajákkal. Mondjuk nagyon puffasztó, fûszeres kajákat nem eszem de egy biztos: büdöseget ereget, ha hagymát eszem. Kép
Egy pár cihológia vizsgám nekem is volt, én szerettem. Kedvencem a fejlõdéslélektan.

Van egy olyan érzésem, hogy egyedül vagyok a topikban. Kép

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Myssnia Kép
pont fejlõdéslélektan a mostani téma!!! Kép
Nem vagy egyedül, legalábbis még kb egy negyedóráig, mert addig még kitartok a jegyzetek mellett ...
Apakommentár miatt meg ne sértödj, de ami szép, az szép Kép

Villamosszopi: eszembe sem jutott, hogy jujdeciki, csak örültem, hogy elhallgatott a bébike, aztán persze mikor leesett, hogy mit csinálok, röhögtem magamban nem kicsit Kép

Kangi
kangi
 
 


Sziasztok!

Myssnia
Jovok!Nehogy unatkozz! Kép
Nagy gratula a kocsihoz!!!! Tok jo,hogy uj lesz! Mi most fejeztuk be az auzo torlesztest, (Halisten),bar ez hasznalt, de mar a MIenkkkk!!!!! Kép

Zsuzsi
Tenyleg edes Miki Kép Nalunk is megy a "frunnyoges". Igy neveztuk el,mert mindig ezt mondja kozben.

Zsuzsi, Anyakati
Hihetetlen,hogy Ti mar a 4ik babocan gondolkodtok!!!!! Kép

Kangi
En is ettem parit, de ezexerint Jazilanyt nem bantja?! Sot epret is benyomtam tejszinhabbal. Azert sem szolt szerencsere! A legdurvabb a tegnap este volt, uborka-kukorica-gomba-majonezes salival allitott be a baratnom este. Nem birtam ki...De nem volt akkora hiszti,mint gondoltam! Kép

Mi kirandultunk tegnap (Orfu-Apa furdott is).Persze anyosom telefonalt ketsegbeesetten,hogy ugye Jazmint nem vittuk be a vizbe...???!! Auuucccsss.
Ma pedig allatkertben voltunk.Azt hittem sokkal lerobbantabb! Ja,du. a kaki program utan Jazi masfel orat elvolt egy textil pelussal. Dumalt es sikitozott neki. Apa csak lesett. Kép Nagyon edes volt. Vegre ugy tunik megtalalta a kezeit! Ja es a heten kezdett el fogni, erre ma mar atvette a csorgot egyik kezebol a masikba. El vagyok ragadtatva Kép
Mai kep:
Kép

Na lelassulok!
Norka es ugyeske Jazmin aki ma 16 hetes
norkini
 
 


na meg egy

Kép
norkini
 
 


Norka Kép
háá, Jázi már fog meg nyúlkál?!! Ejnyeno, micsoda ügyes egy kis csajszi Kép Frünnyögés KépKépKép
Az orfüi strandról kedves emlékeim vannak, mert éveken át Dombóváron volt az az elökészitö tábor, ahol gimiseket oktattunk ahelyett, hogy buliztunk volna,meg hogy öket hagytuk volna Kép És egyszer elmentünk Orfüre is, ahol sok vicceset müveltek a táborlakók, söt, a zárózh-ban egy fizikapélda versben örökitette meg az orfüi strandnak vizét és az ott történteket, föleg vizbenyomott egyénekröl KépKépKép De nem másolom ide a fejemböl, mert kiátkoz a topic Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Kangi
Hujjujjuujjj, szoval igy teltek a boldog leanyevek mi? Kép Szovattatok gimis baratainkat+buliztatok Orfun. Szejp!
Jaja, Jazi tenyleg ugyi, egyik naprol a masikra, hoppla megtanulta Kép
Figyuz, szerintemnyugodtan elmondhatod am nekunk,hogy hanyas lett a vizsgad! Nem gondolod,hogy mindenki beveszi ezt a szin5os sztorit?!!!! Kép Kép

N
norkini
 
 


Kangi
Akkor még egy 5-ös befigyel. KépMár biztos könyvek és jegyzetek nélkül is tudod a 3 hónapos korig. Bernátra és Lénártra emlékszem. Apakommentárért már miért sértõdnék meg, inkább örülök neki.

Szilárd alszik, megyek én is.Kép
Jó éjt!

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Norka Kép
na igen, azok a helyes gimnazisták KépKépKép
Vizsgajegy KépKépKép Tudom, hogy cikimanó vagyok az ötöskével ... na sebaj, még van 3 (2 vizsi + 1 szigorlat), még bukovár is lehet belõle ...
Képek arik, nincs könyöke a lányodnak Kép Az enyimnek sincs Kép

Jó éjt!!!
Kangi
kangi
 
 


Myssnia Kép
neked is jó éjt!
Kangi
kangi
 
 


NorkaKép
Most látom, hogy itt vagy.Kép Gratula a nagylánynak! Szilárd is szokott dolgozni a textilpelussal. KépCsak úgy gyuri be a szájába. Kendõs kép nagyon édes!!

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Myssnia,
En is itt vagyok, csak 1. Miki ugy dontott, hogy a szopi-bealvas utan meg felebred, es egy orat enekelteti anyjat (mert ami jar az jar, nemcsak a testi, hanem a lelki taplalek is), 2. leszortelenitettem a labam, mert mar kezd tulzas lenni a hosszunadrag a kanikulaban (epp most fuzom a ferjem, hogy nem fizetne e be egy un. vegleges szortelenitesre...mondjuk nalam a gatyank is ramenne Kép )!
Nemferjdeapara meg jo lesz, ha vigyazol! Kép

Kangi,
Nekem is hianyzik NEHA a tanulas, de azert meg emlekszem a fogadalmaimra, marmint hogy soha tobbet egyetem, plane nem gyerek mellett (a masik felallas a gyerek ES munka mellett)! Mondjuk en alapbol kicsit nehezfejunek tartom magam, eleg sokat kellett tanulnom vizsgakra, hogy at is menjek- meg jo sok puskat is kellett irnom! Es en ilyen szep dolgokat sosem tanultam, csak csupa kretenseget!
Ez a villamos-szopi csucs lehetett (Kangi, az osztonanya!) Kép Kép Kép

Mariann,
Nekem ilyen hordozokendom van : [url=http://www.heart2heart.ca/sling-breastfeedingposition.html" TARGET="_top]http://www.heart2heart.ca/sling-breastfeedingposition.html[/url]
Imadom! Nagyon konnyu hasznalni, es kenyelmes, utazashoz meg nekem legalabbis elengedhetetlen!


Sajna a mai torta elfogyott, mielott lefenykepezhettem volna. Oszibarackos joghurtos turos torta volt egy vekony piskotalapon. Jol is nezett ki...de hol van mar?!
Szomszedban jolesett a kavezas, hiaba ittam csak fel adagot, pupillam kitagulva ulok itt a gep elott...

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Most már tényleg felszívódom:
Jó éjt mindenkinek!!!Kép

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Kangi
Nem is lattam,hogy nints konyoke!De tenyleg!
Myssnia
Szilard is edes lehet! Kép

Na jo ejt csajok, megyek kispapit boldogitani! Kép

Norka
norkini
 
 


Sziasztok!

Myssnia!

Emma is pont ilyen, rettentõen kívános pici kora óta. És nem nõtte ki, most már szoktam is neki adni kajcsit amikor mi eszünk. Olyan édi beül az etetõszékébe, így õ is velünk eszik. Általában kenyeret adok neki, vagy bulátát, babakekszet, de most már kezdi kiszúrni hogy mi nem azt esszük.Kép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Túléltük Andris szülinapi buliját, sõt, egészen jól sikeredett. Apa játszott a gyerekekkel pl.lufipukkasztó versenyt, az én kajafelelõs szerepemet átvállalta két anyuka. Julkát bemenekítettem a dolgozóba anyukám szárnyai alá, de igencsak nagy ordiba volt, végül kivittem a kertbe, diszkrét szopit tartottunk, és békésen elalukált az ölömben, mit sem törõdve a csatakiáltásokkalKép Olyan szívet melengetõ, hogy anyuci, azaz én, a lényegKép Ma viszont szinte egész nap aludt.
Végre összekötöttem a friss kameránkat a számítógéppel, íme az eredményKép Nagyobb vigyort nem tudtam lefényképezni, a kamerának nem volt hajlandó (rád gondoltam, ZsuzsiKép, bezzeg BekiKép)
Kép

MariannKép
Drukk, hogy kijöjjetek végre a kórházból! NeurológusKép. Gratula az idõponthoz, remélem, nem fedeznek fel semmit!?) Dunakeszire jösztök? Akkor majdnem szomszédok leszünkKép, mi Gödöllõn lakunk. Szerintm is kiviheted, ha nincs erõs szél, a melegtõl annyira óvd, mint a hidegtõl, reggel meg késõ du., este vidd ki, napozás csak fa árnyékában! 150 g/kg volt valaha, amint Zsuzsi is írja, de doki nénink szerint is nem kell ezt olyan szigorúan venni, hol leállnak, hol meglódulnak a babák.

Olyan szép és édes mindenkiKép

BeuKép kár, hogy nem sikerült a kép. Szóval nálatok is tévés apuci. Nálunk is, Duna. Holnap már megint utazik, egy egész hétre. Jaj, rám marad a fürdetésKép

ZsuzsiKép
Káposztát még nem mertük kipróbálni, elég nehéz az elsõ dobásoknálKép Julka nem hajlandó befeküdni a hordozókendõbe, irigykedve nézem Mikit! Honnan lehet megtudni, hogy esetleg merre vannak bolhapiacok és mikor? van valami internetes hely esetleg? ui a férjem Bayreuthba megy, babakocsit kéne vegyen! Tényleg, ti merre laktok?

MyssniaKép
Csatlakozom az elõttem szólóhoz, tényleg ne vedd ki az ülésbõl Szilárdot. Két okból is. Cumi? Saját tapasztalat az, hogy a kölykök sokkal jobban viselkednek, ha csak velem vagy csak Apával autóznak. Már pici korukban ráéreztek, hogy olyankor hiába lenne hiszti, eredmény=0. Bezzeg, ha Apa vezet és van AnyaKép

Hú, mit hallottam ma, apropo autólopás! Ismerõs ismerõsénél asszony garázsba állás közben lesodorja a tükröt a vadiúj kocsiról (tipikus, férfisovének szerint), férj szedné össze a cserepet, de ott ül a széttört tükörben egy autókulcs és egy más névre kiállított forgalmi. Rendõrség ki, most nyomoznak az áruldánál. Szóval nézzétek meg a tükröt, állítólag szokványos hely, könnyen letörhetõ, utána már csak kulccsal ki kell nyitni a kocsit!

Urszila
urszila
 
 


ZsuzsiKép
Akkor jól láttam, hogy a kendõd vastagabb? Bélelt? Már kezdem bánni, hogy nem próbáltam Szilárdal egyszer sem ilyen kendõt.Kép Én is hosszu nadrágot hordok, mégha más megfontolásból is. Csak az jön fel rám. Pedig jó meleg, mert õsszel vettem.

Most pedig tényleg megyek, pusza.

myssnia, a visszatérõ szellem.
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Lányok, hogy nektek mire nincs idõtök meg energiátok. Tanulás, torta, kispapi boldogítás?KépKépKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Bocsi, ez óriás lett! Máskor kisebbítek!

Urszila
urszila
 
 


Urszula
Ne ijjesztgess! Nagyon durva az autós sztori.Kép Most már csak az érdekel, milyen autójuk van. Aztamindenit, nem térek magamhoz. Lehet így aludni? Kép

myssnia, még mindig itt Kép
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Na tessek, amint elkuldtem az elozot hangos orditas a masik szobabol...Gyuri...tudnam mi baja?! Valamit almodhatott, vagy valami hang? Feny? Megyek is zuhizni, aludni, mert valoszinuleg meg tobbszor eljatsza ezt ejszaka!

Oltas utan mennyi idovel lesz nyugos, lazas a gyerek? Miki csutortokon 11-12 korul kapja a 3 honapos oltast. Aznapra mar nagyon gaz bevallalni egy hazautat?

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


ZsuzsiKép
Nekem is pont ilyen van, csak Nojo nevezetû. Lehet, hogy én nem teszem jól bele Julkát, de olyan összepréselt benne, olyan szorosan van. Tudsz valami trükköt? Ha meg "ültetem" benne, akkor milyen pozicióban van a lába?

Urszila
urszila
 
 


Urszila Kép
Julka cuki!!! Tökjó, hogy túléltétek a szülinapot Kép

Myssnia Kép
sztem vegyél egy vékony nacit is, mert meg fox sülni Kép

Zsuzsi Kép
ösztönanya Kangi KépKépKép

Manó Kép
nem is vagyunk kipihenve Kép Babakex Kép

Pussz és télleg megyek szunyni
Kangi
kangi
 
 


UrszulaKép
Ez a jány gyönyörûûûûûûûû! De nálatok ez nem ujdonság... A pocakja csúcs!

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Jazinak konyoke nincs, de karkotoje annal inkabb!
Sajna mi nem hizunk ilyen utemben...vagyis Miki, en hozom a formam, meg egy otos van rajtam...de nem az indexemben, mint Kanginak!

Urszila,
Helyes a kiscsaj! Autos- sztori Kép. MAsolom is be emailbe Anyunak...

Jo ejt!
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


MyssniaKép
Nem akartalak idegesíteni így éjszakáraKép, bocsi. Valami drágábbfajta Opel. Sok sztori van arról, hogy új kocsikat úgy lopnak el, hogy már amikor megvetted, lopásra ki van szemelveKép A Volkswagenbõl úgy tudom, hogy a Passat a menõ lopásilag, nem a Poló, úgyhogy nyugiKép (nekünk Octaviánk van, mi is azzal nyugtatjuk magunkat, hogy nem a mi fajtánkat lopják, hanem a 100 LE-t) Cascod lesz, nem?

Urszila
urszila
 
 


Urszila!

nekem épp ugyanilyen autós sztorit mesélt Manó 2 egyszer séta közben. Majd ha jön megerõsíti. Ezek szerint ez egy elterjedt módszer.Kép Amúgy a férjem gépészmérnök, és az autósportban dolgozik, és állítja hogy nincs oylan biztonsági berendezés maivel nem lehet elvinni az autót. Legyen az immobilizer, kormány vagy sebváltózár vagy riasztó. Persze az tény hogy minél több van benne, annál hosszabb ideig tart elvinni, és aha van egy ugyanolyan amit könnyebbe levinni inkább amellett döntenek. Én egy csomó ideig azt hittem hogy minket ez a probléma nem érint, a csotrogány skodánk senkinek sem kell, erre télen el akarták lopni. El nem tudom képzelni miért! De nem sikerült, mert szivatót húztak rá, de a vénlány azzal rögtön lefullad, nem szabad nála használni.Kép Azóta kivesszük azért a rotort belõle éjszakára, sose lehet tudni mikor téved megint erre egy elmebajos.


Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Myssnia!

Már látlak magam elõtt ahogy a vadi új autód tükreit szereled le az elsõ nap.KépKépKépMire nem jó a babanet.Kép

Manó
manó
 


ManóKép
Nagy igazságot szóltál azzal, hogy a biztonsági kütyük arra kellenek, hogy ha van egyszerûbben ellopható, akkor azt vigyék! Anno volt egy 19-es Renault, akkoriban menõ volt, Pozsonyban felkapták egy trélerre mindenestül. Parkolós látta, de mi köze hozzá? Õ csak a pénzt szedi. Fél év múlva meglett a kocsi, rendõrök kiszúrták, hogy õsrégi Skoda rendszámával fut, a magyar rendõrség viszont elfelejtett minket értesíteniKép, egy év múlva a szlovákok voltak olyan rendesek, hogy mielõtt elárverezték volna, megint szóltak a magyar rendõrségnek. No, akkor már szóltak nekünk! Nekem egy Favoritom van, 8 éves, eddig azt hittem, hogy a kutyának sem kell, de most írod, hogy mégisKép Könnyû kiszedni a rotort? Szivatós Skodám is volt, márkahûek vagyunkKép

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi, Anyakati: meglátjátok, elég, ha a legkisebb is 6-8 éves lesz, már beindul az emberbena de babáznék újra effektus. Fõleg, ha közben babanetezik! Kép

Kendõ: nekem a fekvõ poziciókban valahogy nagyon lóg szegény gyermek, Szinte lejjebb van a feje. És mindez akkor, mikor már a vállamon áthajtottam az áthajtandó részt, szorosabbra húzandó a dolgot. Hogyan csináljátok?

Hasmasszirozás: valaki mesélje már el ennek a technikáját. Az rémlik, hogy valamelyik irányban körkörösen, de hogy óramutatóhoz képest merre is kell, arra nem emlékszem.

Urszila: nem semmi vagy a bulival. Én azt hiszem, idén (megint) nem fogok össznépi bulit vállalni. Amúgy is kész ideg tudok tõle lenni. 6-8 9-10 éves fiúgyerek a kertemben, a veteményesemben, a gyümölcsbokrocskáim között focizva brrrr.

Anikó tegnap tökre jókislány volt. Nem tudom a lehûlés, avagy a teljes családi létszám itthon tette, de tök sokat aludt és alig sirt. Még kaja elõtt is vigyorgott.

Valaki észrevételezte, hgoy nem vagyok a táblában. Õszintén megmondom, másik topikon is eleinte volt táblánk, aztán leszoktunk róla, mert túl nyilvános a sok adattal. Sose tudni, ki mire használja fel. A szövegbõl meg talán kevésbé állnak neki kiböngészni. Ezért inkább én nem szeretnék nyilvános táblázatban lenni, remélem, ettõl még nem baj, ha idõnként irogatok ide??? Kép Egyébként Anikó negyedik baba, a nagyok a nyáron 10 és 8 évesek, a legnagyobb Bálint, a kisebbek Ilcsi és Gergõ, ikrek. Anikó meg április 16-i, most 6 és fél hetes.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


PIldi,
Nekem karikas kendom van, azzal eleg egyszeru!

Mano,
Nekem az akkor 16 eves Renault 5-met probaltak meg ellopni (egy nappal azutan, hogy betortek a lakasunkba, es teljesen kipakoltak, biztosito nem fizetett Kép, de valoszinuleg csak veletlen egybeeses, mert nem a kulccsal vittek, pedig az ott volt a konyhaasztalon). Inditozarba csavart utunk- es kihuzzuk-beleteszunk egy masik zarat modszerrel, de beletort a csavarjuk, igy otthagytak a kocsit. Nem voltam am kiborulva kicsit sem...mindezt ugy, hogy Dani anyueknal fekudt hat hetig egyhelyben, a bokajatol a bordajaig gipszben! Na akkor hataroztam el, hogy kulfoldre megyunk! Egyreszt a rendorseg, biztosito, esetleg betorok messzirol is buzlo osszjateka, masreszt az egeszsegugyben tapasztaltak mondatjak meg mindig azt velem, hogy jobb, nyugodtabb az elet itt. Pedig nagyon szeretek otthon lenni- igy, hogy nincs kocsim, es a lakasban mar nehany csomag pelenkanal nagyobb ertek nem talalhato (azota mar megegyszer betortek, ezt mar be sem jelentettuk, mert meg a biztositasi dijat is megemeltek volna Kép )!

Urszila,
En meg nem talaltam olyan oldalt, ahol kozkinccse tennek a bolhapiacokat, ha nem is mindet, legalabb nehanyat. A helyi ujsagokban viszont altalaban megjelenik egy apro, ill. az utcan villanyoszlopokon mar egy hettel elotte hirdetik. Ami meg szamitasba johetne, az ovodakban tartott gyerek-bolha. Ezekrol tenyleg nagyon nehez informalodni (orvosi rendeloben, ill. az adott ovodaban, de mi egyiket sem latogatjuk tul gyakran)!
Ha van valaki ismeros kollega, erdemes azt megkerni, hogy nezzen korul a temaban, nyalazza at a helyi sajtot, vagy kerdezze meg a varoshazan!

Hordozokendo: a babat nem parhuzamosan a kendovel kell behelyezni, hanem "allitva", majdnem merolegesen a kendo hosszanti iranyara, es amikor benne van "eldonteni". Van rola kep is azon az oldalon, ahonnan rendeltem, nezd meg! Hatha csak ez a bibi, anyukamon is furcsan szokott allni (jo mondjuk o csak a nyakaba akasztja)!

Hova vigyem ma a gyerekeket ebben a hosegben? Es mit fozzek? Miki meg alszik...csak nincs valami baja?

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Jajj, mire végigolvastalak titeket! Kép

Myssnia,
képek csuda aranyosak Szilárdról! Annyira tetszenek a rucik, amikbe öltözteted! Az a kalapka! Kép
Nemférjapa tényleg helyes, és látszik, hogy imádja a kisfiát! Kép

Zsuzsi,
Adél név nálam is kedvenc, de a férjemnek nem tetszik Kép. A Tímeához meg õ ragaszkodott, végül nekem is megtetszett, de azért hátha kisfiú lesz a második baba, és akkor marad a Dani Kép. Miki nagyon édes, ahogy durmol! Kép Nyálas kép is szuper!!! Kép

Zulu,
Tirol, Horvátország, ááááá... énisénisénis!!!!!!! Kép

Nyúlandi,
te minden nap méred Maját? Lehet, hogy Ancsababa se hízik igazán mostanában, mert régebben õ is többet evett napközben, de én sose mérem, csak kéthetente a dokinõnél, így nem is aggódom Kép.
De jó, már hangosan nevet??? Én már úúúgy várom, emlékszem, öcsikém mennyire aranyos volt olyankor!

Miszike,
boylercsõ Kép! Férjuradnak köszi az infót, akkor még azért megkérdem enyém férjuramat Kép, mert õ bizony Macintosh-on dolgozik, én is azon dolgoztam idõszámításunk elõtt Kép. Hátha, hátha...
Kacagós kép nagyon ari! Kép

Mariann,
írjál majd, hogy mizújs! Nagyon drukk, hogy mielõbb otthon lehessetek Marcival!

Anyakati,
Anyós tényleg kincs. Becsüld meg! Kép

Kangi,
villamosonszopi Kép, gratula! Ügyi vagy! Hajszárítós hajszárítással? Kép Jó, kipróbálom!

Leányzó beszélget az ágyában, úgyhogy lehet, hogy mindjárt félbe kell szakítanom a kisregényt, pedig még volna mondanivalóm...

Norka,
képek nagyon édik! Kép Annácska is imádja a textilpelust, ami a feje alatt van alváskor, azt mindig maga alá gyûri, gombócban van, mikor ébred. Ami meg büfizéskor a vállamon van, azt megmarkolja, és viszi magával mindenhova.

Nagyon édes, ahogy mondja a magáét... mindjárt megyek, kicsilány! Kép

Urszila,
Julka nagyon édes! Látom, õ is tokát növesztett! KépKép

Zsuzsi,
oltás után az aznap volt nagyon rossz, estére lázasodott be, másnap már jól volt teljesen.

PIldi,
persze hogy jöhetsz tábla nélkül! KépKépKép Mire használhatják fel ezeket az adatokat? Szerinted veszélyes így kiírni? Csak azért, mert ha tényleg az, akkor gondolom, a többiek se szeretnék... Kép

Na megyek Ancsababához, aztán még jövök, van néhány új képem, meg ugye a tábla... Kép

Pussz
Franyó
franyo
 
 


Egyedül vagyok?
Na nem baj, küldöm a képeket!

Egyet raktam a profilomba is, a héten vásárolt sapesz van a lányon... Kép

Örülök a játékaimnak:

Kép

Itt is szoktam játszani:

Kép

A lábaim, avagy csatlakoztam a Jázmin-féle szektához: Kép

Kép

Ma reggel (és mostanában mindig) így ébredtem:

Kép
Kép
Kép

A jobb kezemet elrejtettem...

Kép

Aztán Anya kivett az ágyból, és még mindig azzal a masinával nézegetett, ahelyett, hogy végre enni adott volna:

Kép

Franyó + Annácska
franyo
 
 


Sziasztok!

Kezdõdnek a megszokott hétköznapok... Hétvégénk borzasztó volt, a tegnapi fél napot kivéve.
Szombaton egész nap szopi,sírás, nem alvás, volt olyan hogy 1!!!! perc szopi után (látszott hogy éhes volt) már üvölteni kezdett!!! Estére tiszta idegbajos lettem, kínomban sírogattam, nem értem miért csinálja ezt Szonja. Tegnap este ugyanez, ma reggel szintén. A cicijeim szétrobbannak, pedig fejegetem Õket! Érdekes de éjjel nem csinálja ezt az üvöltéses evést! Holnap megyünk dokinénihez, hátha ad valami tanácsot, mert így lassan elfogy a gyerekem és a tejcim is. Na most hogy kisírtam magam, megyek és bepótolom a hétvégi házimunka elmaradásomat, mert most talán nem ébred fel az édesem !

Késöbb visszaolvasok és írok!

Remélem nektek jó volt a hétvégétek !

Dinihe és nemtudommibaja Szonja
Dinihe
 


És most jön a tábla:

<pre>
Anyuka Baba neve Baba szülinapja Baba születési adatai Baba kora Testvérkék
Manó Emma 2002.10.10 3400 g, 51 cm 33 hét + 4 nap Elsõ baba
Zulu Anna Sarolta 2002.12.02 3500 g, 55 cm 26 hét + 0 nap Dávid (2000.09.30)
Rekababa Réka 2002.12.12 3640 g, 56 cm 24 hét + 4 nap Elsõ baba
Zsuzsó Dana 2002.12.14 2900 g, 54 cm 24 hét + 2 nap Elsõ baba
Virga Levente 2002.12.19 3800 g, 59 cm 23 hét + 4 nap Elsõ baba
Andy78 Márk 2002.12.27 3660 g, 55 cm 22 hét + 3 nap Elsõ baba
Orsoly László 2002.12.30 3950 g, 55 cm 22 hét + 0 nap Elsõ baba
Gombolyu Lili 2002.12.31 3530 g, 55 cm 21 hét + 6 nap Elsõ baba
Kakukkfû Emma 2003.01.03 3470 g, 52 cm 21 hét + 3 nap Elsõ baba
Heni1979 Dorina 2003.01.17 3822 g, 51 cm 19 hét + 3 nap Bence (2000.11.09)
Timici Bence 2003.01.22 2900 g, 51 cm 18 hét + 5 nap Elsõ baba
Gombóc Zsombor Viktor 2003.01.28 3350 g, 52 cm 17 hét + 6 nap Elsõ baba
Nyúlandi Maja Adrienn 2003.01.31 2900 g, 52 cm 17 hét + 3 nap Elsõ baba
Norkini Jázmin Sarolta 2003.02.09 2600 g, 48 cm 16 hét + 1 nap Elsõ baba
Zsuzsi74 Miklós Benedek 2003.02.11 3460 g, 54 cm 15 hét + 6 nap Dani (1992.07.05) és Gyuri (2000.11.02)
Miszike Rebeka 2003.02.15 3590 g, 54 cm 15 hét + 2 nap Elsõ baba
Myssnia Szilárd Márk 2003.02.20 4050 g, 59 cm 14 hét + 4 nap Elsõ baba
Kangi Julianna Angéla 2003.02.23 2700 g, 48 cm 14 hét + 1 nap Elsõ baba
Franyó Anna Virág 2003.02.24 3000 g, 54 cm 14 hét + 0 nap Elsõ baba
Manó2 Dorottya Rebeka 2003.02.25 3100 g, 53 cm 13 hét + 6 nap Elsõ baba
Judó Hunor György 2003.02.26 3900 g, 56 cm 13 hét + 5 nap
Momo Adrienn 2003.03.03 3200 g, 53 cm 13 hét + 0 nap Timi (2001.10.08)
Regli Lilla Regina 2003.03.11 3800 g, 56 cm 11 hét + 6 nap Elsõ baba
Zsurló Hajnal Anna 2003.03.15 4320 g, 54 cm 11 hét + 2 nap Elsõ baba
Beu Lõrinc 2003.03.19 4450 g, 62 cm 10 hét + 5 nap Elsõ baba
Maci_2 Veronika 2003.03.23 2670 g, 50 cm 10 hét + 1 nap Elsõ baba
Csucsuka Anna Zsófia 2003.03.31 3900 g, 53 cm 9 hét + 0 nap Danó (2001.06.24)
Urszila Júlia 2003.04.09 3200 g, 50 cm 7 hét + 5 nap Andris (1994.05.07) és Zsuzsi (1996.06.18)
Leszter Petra Jázmin 2003.04.09 3600 g, 56 cm 7 hét + 5 nap Elsõ baba
Toffifee Zsombor 2003.04.22 4050 g, 54 cm 5 hét + 6 nap Szandi (1997.08.05)
Anyakati Véda 2003.04.24 3650 g, 55 cm 5 hét + 4 nap Dániel (2000.05.14) és Sára (2001.12.17)
Dinihe Szonja 2003.04.25 3700 g, 57 cm 5 hét + 3 nap Bianka (1994.02.11)
Snoopy Levente 2003.04.27 3100 g, 53 cm 5 hét + 1 nap Zsombor (2001.05.30)
Andi Dániel 2003.04.28 3200 g, 55 cm 5 hét + 0 nap Elsõ baba</pre>
franyo
 
 


Dinihe Kép
nem lehet, hogy a 6 hetes fejlödési ugrás indult meg nálatok? Akkor szoktak a babák ilyen nyügik lenni, pár nap, és elmúlik KépKépKép

Pussz
tanulni rohanó Kangi és csendbenjáccó Julcsi
kangi
 
 


Franyo Kép
nem álltam meg, és a képeket végignézegettem, gyönyörüek!! Kép Elrejtettkéz cukormalac! Kép

ténylegtanulnimegy Kangi
kangi
 
 


Urszila!

8 éves favorit...a miénk a régi skoda 120-as és duplája a tiéteknek mégis el akarták lopni! Mondom hogy nem lehetett épeszû! Az ajtó ki volt nyitva, a vezetékek a kormány alatt összezárva, csak õnagyságát nem olyan egyszerû indítani. Külön technikája van.Kép A rotort a miénkbõl könnyû kivenni, de a favoritból nem tudom.

Emma sajnos náthás, 1 hete látszik hogy valami bújkál benne, de tegnap elõtt este kezdett el folyni az orra. szegény így olyan nehezen tud cumizni. De nem lázas, szóval amúgy jól van, csak azért mégse az igazi.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?