Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Hát, lányok, nem volt könnyű leírni, annál is inkább, mert az egész dologról eddig csakis egyvalaki tud/tudott, a barátnőm, akinek a támogatása és bátorítása nélkül nem tudom, hoygan éltem volna túl az egészet. De így, több, mint 1 év távlatából azért már könnyebb visszatekinteni, letisztulva lehet látni a dolgokat, és nem szökik könny a szemembe minden egyes kis emléknél. :)

(Ha esetleg kíváncsiak vagytok még valami vallomásfélére, akkor kattanjatok az aláírásban lévő linkre, és Krisztának a naplójában is olvashattok ilyesmit. Úgy látszik, tegnap ilyen kedveben voltam. :roll: :oops: )

Ma 2-től temetésre megyünk :( , a volt osztálytásramnak, István zenésztársának halt meg a nagypapája, és illik tiszteletünket tennünk. Különben jól ismertük az öreget, és szeretett is minket! :) (Én valószínű, hoyg nem maradok a szertartás végéig, mert olyankor éppen alvásidő van, és nem szeretném, ha kimaradna!)

Márti, örülök, hogy Szonó jobban van, remélem, teljesen meg is gyógyult. :) Jó, hoyg kéznél legyen egy saját, "különbejáratú" házidoki! :wink: :wink: :wink:

Szép napot mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Márti, lemaradtak a vigyorjelek a végéről :d:d:d:d:d:d

Én is nagyon örülök hogy Szonó jól van!

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Most is :D :D :D :D :D :D

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 

 
 

Márti!

De jó, hogy végre nem fáj a füle a Drágának!!! Szolgálatban van Roland?

Edith!

Minden tiszteletem a Tiéd, hogy így "ismeretlenül" is le tudtad írni nekünk legféltettebb titkaidat.

Akkor megteszem én is önvallomásomat:

28 évesen szültem Barnabást, két évi ismeretség után Apával. Rózsaszín köd volt előttem a várandósságról. Amikor kiderült, hogy koraszülés esélye állhat fenn, nagyon nehéz volt megélni a korlátozásokat, amit be kellett vezetnünk. Nem tudtam elfogadni, hogy én miért nem úgy viselem a terhességet, mint mások. Be kell valljam, életem egyik legnehezebb szakasza volt mindkét 9 hónap megélése. Nem tudom, Laci hogyan is bírt elviselni. Építkeztünk közben, így a kényszerpihenő miatt ez is a párom nyakába szakadt. Egész nap otthon voltam egyedül, túl sokat gondolkodtam és rengeteget kötekedtem Apával.
Mikor megszületett Barnabás, az első napokat Anyukám segítségével tudtam túlélni. Aztán jöttek a hétköznapok, és egyre jobban megértettük egymást kisfiammal.
Sokan írtatok már anyai érzésekről, szeretetről, gondoskodásról, ebbe nem mennék bele.
Ami számomra a legnehezebb, a betegségek megélése. Nem a náthára gondolok, hanem pl. a pár nappal ezelőtti állapotra, amikor nem tudok segíteni a Drágának és tehetetlen vagyok. Napokig nem alszom, alig eszem, senkire nem akarom rábízni őket egyetlen pillanatra sem, amig nincsenek jobban. Nem tudom, hogyan lesz, ha dolgozni megyek, Virág pedig megszerzi első betegségeit a közösségben, kire is fogom tudni hagyni nyugodt szívvel. Senkire.
Imádom őket, de sokszor menekülhetnékem van az állandó velük való együttléttől. Ha elmegyek, akkor pedig hozzájuk vágyom.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edit:másodállásban dolgozik most.................a sok hülye csekk miatt!!!!! :evil:
Én teljesen megértem a betegségektől való félelmedet, bár gondolom a Barnussal már könnyebb???!!!Én így vagyok vele, persze az is rettentő vacak érzés, de ő már megmondja pontosan, hogy hol fáj, mennyire és lehet a kis okos fejével beszélni, hogy most ezt vagy azt be kell venni vagy , hogy sokat kell inni!!!!
Virágot meg pláne értem a lázgörcs árnyékában, de ez kinőhető ugye????????????????

Én nem is tudom ezt a szülések utáni alakomat sosem tudtam elfogadni és nem is fogom, de majd a kistesó után jöhet megint a diéta!!!!De a Roland mindig érezteti velem, hoyg neki így is szép vagyok csak valahogy sosem tudom elhinni :oops: :roll: , remélem eljön ennek is az ideje!!!!

Amit a Zsu írt, hogy nem tudja magának megbocsájtani a szopi körüli problémákat vagyis , hogy nem ment, azt hiszem ezen már túl vagyok, már nem fáj ANNYIRA.Mikor a Szoni kérdezi, hogy tápszert fog inni a kistesó????????????? :roll: :shock: :lol: Én meg mondom neki, hogy ha elfogy a tejcsi akkor igen és ez neki így normális mert ezt látja és a kis okos fejével neki "természetes" és tudom, hogy megtettem mindent és ezután is megfogok a szopiért, de azért beledögleni mégse kéne, akkor megnyugszik a lelkem!!!Mert nem ezen múlik a boldogságuk és nekünk sem és nem is a pénzen, már erre is rájöttem :mrgreen: , perzse nem árt ha van, de ha végig nézem ezt a 2 kis csibészt főleg mikor a Rolanddal játszanak na annál több nekem nem is kell............és majd jön a kistesó is...........szóval szerintem nekünk így kerek a világ!!!!

Na léptem a Zsombi bűzlik :lol: :wink: , milyen romantikus befejezés!!!! :mrgreen:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


...............!!!!!!

Most megint ugy vagyok,hogy nem tudom hogyan kezdhetnem....
Eloszor is koszonom hogy ennyire oszintek vagytok!!!!Az a fantasztikus ebben a topicban hogy meltonak talaljuk egymast az oszintesegre,es ez nekem nagyon sokat jelent....
Feltettem ezt a kerdest,mert szeretnem minel jobban csinalni mar most a dolgaimat es ezek azok az erzesek amelyeket szakkonybvekbol soha nem lehet igy atelni.
Ilyen igaz tortenetek utan ugy erzem ez a tartalom,a konyv csak egy kepletet ad....
Es latom mar azt is hogy mindannyiunknak meg kell kuzdenie onmagaval azert is hogy meg jobban orulhessunk egymasnak,es meg tobbet tudjunk adni azoknak az embereknek akik eletunk reszei,vagy meg inkabb az eletunkke valtak...
Azt is olyan emberi volt latni es ismet felismerni,hogy akinek allando optimizmusat neha picit mar-mar irigyeltem is,es minden kepen meg melegitoben is olyan szep ,oszinte mosolyaval,imadja a csaladjat es a termeszetet es meg sorolhatnam,kiderul milyen nehez erzesekkel kuzdott es milyen jol vette az akadalyokat es nem is tudtunk Neki segiteni...(Edith,ez azert is volt erdekes szamomra,mert sokan rolam is ezt feltetelezik es nagyon kevesen ismerik azt az enemet aki a vegletekig ketsegbe tud esni.)
Szoval nagyon koszonom hogy ilyenek vagytok!!!

Sok-sok szeretettel puszilok mindenkit!!!!!Iza :D
rillisz
 
 


Sziasztok!

Sok időm most sincs,mert 9-re fel kell mennem a mamáék házához-jön egy "potenciális"vevő,és meg kell mutatnom neki a házat.
Elkezdtem visszaolvasni az elmúlt 2 nap termését,de már a felét elfelejtettem/ hála az égnek annyit irtatok/ :lol: .
Csütörtökön az idő rátette a hangulatomra is a bélyeget-egyszerűen semmihez nem volt kedvem,olyan túlélésre játszottam :oops: . Pénteken meg annyira zsúfolt volt a napunk,hogy már este nem volt kedvem sem olvasni sem irni.Pénteken az Encsi délben haza akart jönni a suliból,persze mire megjöttünk jól eláztunk :twisted: .
Tegnap meg vendégségben voltunk a mostohanővéreméknél.

Márti,köszi ,hogy feltettél pocakos képet-szépen gömbölyödsz :lol: .A frizurád is jó lett-remélem nem bánod meg,hogy levágattad.

Edith,megdöbbentem az őszinte vallomásodon-nem gondoltam volna,hogy te aki ilyen ügyesen kezeled a dolgokat az életben-ilyen godokkal küszködtél.
Sajnos én is irhatnák olyan dolgokról amik eléggé megrendítették a házasságunkat egy pár hónapja-de nem teszem meg itt,mert ez egy nyílvános fórum és nem csak ti olvassátok.

most ennyire futott tőlem,lassan mennem kéne és ha marad a jó idő ma megint csavargunk egyet.Ha lesz erőm és kedvem :oops: este megirom én is a körkérdést.
bibolya
 
 


Edit, igen a betegségek... Szerencsémnek tartom, hogy eddig nálunk nem voltak olyan vészes nagy betegségek. Neked szerintem azért is volt sokkal nehezebb Virággal, mert a Barni oviba járt és szépen hazahozta azt is amit nem kellett volna. Mert úgy emlékszem a Barni kicsinek nem volt ennyit beteg (legalábbis így emlékszem ezt írtad...). Na meg persze az is lehet, hogy Virágnak egyenlőre gyengébb az immunrendszere az ovis "flóra" miatt. De egy dolog biztos ez nem a te hibád. Emlékszem néha magadat hibáztattad ilyenkor, remélem ez már "elmúlt". Szerintem ha az ember gyereke beteg azt soha nem lehet sem megszokni, sem elfogadni. Egy sima náthánál is azon gondolkodom, hogy mi mindeféle vitamint adhatnék MÉG nekik. De gondolom más is ilyen. És megmosnom őszintén ha én egyszer látnék lázgörcsöt én is szó szerint betegre aggódnám magam nehogy... Emlékszem amikor írtad, még most is kiráz a hideg. De ez kinőhető? A kisokos könyvem nem írja.
Írtad, hogy nem tudod, hogy a Laci hogy bírt elviselni terhesség alatt. Hát én sem voltam egyszerű eset (gondolom), de én sokszor azon gondolkodom, hogy a mindennapokba hogy bír engem Árpi elviselni???

Iza, azt hiszem a könyvek nem a valóság. Csak egy idealizált, a negatívumokat éppen megemlítő írás. Szerintem minden szülőnek meg kell járina a maga "poklát", hiszen azért szülővé válni nem csak annyi, hogy itt van megszületett (nekem a kórház volt brutál a 9 hónap után asszem nekem ott voltak a mélypontok.). Én biztos vagyok benne, hogy neked/nektek sem lesz könnyű, eddig sem az, hiszen sajnos már ti is elkezdtétek ezt az utat járni... de szépen végigmentek rajta és jó szülők lesztek. Aztán majd ha már pár ősz hajszálat beszereztél és éppen meg akarsz őrülni a folyton "rosszat" csináló csemetén, majd ide jössz mi meg támogatunk. Csak már tartanátok ott!!!!!!!!!!

Márti, örülök, hogy jobban van Szoni. Amúgy a doki nem mondta, hogyan nyalhatta be ezt a "finomságot"? Gondolom ez nem huzat, meg hidegtől van.

Képzeljétek mi tegnap színházban voltunk. Árpi meglepett két jeggyel. Jó kis humoros előadás volt, és sokáig tartott, most kokik is vagyunk. Pedig valamerre csak el kéne menni, ki a szabadba kihasználni az utolsó napocskákat.

KépKép
kgiulia
 
 


Julcsikám, megmosnom őszintén? :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Julcsikam!!!!

Edeseket irsz,es sokmindenben igazad van egyet kiveve:az osz hajszalaimat... :lol: Eppen tegnap este pakoltam ra egy adag vervoros henna szinezot,mert mar igencsak kivillannak a feheredo szalak.Igy meg olyan mintha gesztenyebarna melirozott lenne(vervorosnek ezt nem neveznem)Aztan nekiestem egy kicsit az olloval is,eleg emberi formam lett mara...
Mit neztetek meg,es melyik szinhazban?

Ibolya!!!Ne erezd ugy hogy kotelezo inod,csak akkor tedd ha ugy erzed hogy jol esik :D Persze mindannyian kivancsian varjuk!! 8)

Most csak ennyit tudtam irni,mert 3/4 ora mulva elutazom es csak szerda este leszek ismet,sot inkabb csutortokon,de legalabb akkor jo sokat fogok olvasni :wink:

Addig is sok puszi mindenkinek!!!!!!Iza :D
rillisz
 
 


Madárcsicsergős jóreggelt!

Tegnap elmentünk az állatkertbe, jaj, annyira jó volt! Én nem igazán szerettem az Állatkertet, mert az exemmel félévente el kellett menni, az olyan kötelező program volt nálunk. De a csajok nagyon élvezték, ezért nem is tudom mikor tetszett ennyire az egész. Sikongattak, végigsétálták (pedig mi nagyok is elfáradtunk). Dorka mellé lecsücsült egy majom az üveg másik oldalára. Érdekes volt, lehet érezte, hogy kisgyerek van ott? Addig eleszegetett, meg mászkált mi meg ott álltunk és odajött leülni, de olyan aranyosan. Majd amikor a gyerek elkezdett kicsit félni tőle (minimum 2 nagyobb volt nála) felállt és arrébb ment. Van egy ilyen tengeri halas rész, hát olyan színeket... Csodálatos volt. Na mindegy, nem csinálok ingyen reklámot, nagyon szépeket láttunk. Egy problémám volt. Képzeljétek a gyerekjegy 2 éves kortól van és elég húzós ahhoz képest amit egy két éves lát, felfog. Oké még nem érintett minket, de pl. legközelebb már fog. Szóval durvának tartom.

Rakok képeket:

Kép Ez csak egy szimpla szeretethullám, amikor még egyik sem fojotta meg a másikat a szeretetével.

Kép Így örültek a halaknak

Kép Így a minikenguruknak

Kép Dorka megsimogatott egy kecskét (ami nála meglepő)

KépKép
kgiulia
 
 


Jó reggelt!

Julcsi, klasszak a képek! :) Gyönyörűek a lányaid és te magad is nagyon jól nézel ki! :)
Sajnos, én nem tudok képeket mutatni, mert nem vittünk gépet, pedig mi is állatkerteztünk tegnap! :)
Kriszta is nagyon élvezte, ő is szinte végig sétált, csak amikor a pónival találkoztunk a szabadban, akkor vette IStván ölbe, hoyg simogatni tudja vagy, ha jobban látott úgy bármit is. Olyan lelkesen ment mindig mellettünk, hogy, amikor egy adott pillanatban két mp-ignem figyeltünk rá, ő már pár méterre a járdától az avarban mászkált. :D De aztán megmaradt a sétányon végig! :)
Annyira meleg, mint nálatok itt nem volt, de azért mi is csak blúzban sétáltunk. Én, mindenesetre, nagyon éreztem a lábaimban a sétát. Estére meg úgy megfájdult a derekam és annyira keményedett a pocim, hoyg 9-kor már én is lefeküdtem. :roll: Ma sem vagyok valami rózsás állapotban, úgyhogy, amikor Kriszta elalszik, én is megyek pihenni.
MA reggel fél 7-től fent van, most már el van csendesedve az ágyikójában. Az éjszaka is többször felsírt, engem hívott, de fél 5-kor, amikor muszáj volt kivennem, képzeljétek, elkezdett nekem dumálni, hoyg mammot (majmot), lolá (oroszlán). :shock: :shock: :shock: Jobbnak láttam nem szólni semmit, csak simogattam és nemsokára visszatetem az ágyába.
Úgy látszik, nagy hatással volt rá a tegnapi látogatás! :)

Puszi mindenkinek és szép napot! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Ne is mond a majmot. Jöttünk kifelé, és ugye emberek jöttek mentek a környékünkön. Egyszer egy hapsi ment el éppen mellettünk, amikor a Dorka felkiált, majom! Ezt eljátszotta mégegyszer amikor az apjával mentek fürdeni(ővé a fürdetés, én csak segédkezem). :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Tegnap mi is állatokat nézegettünk :lol: mi a dunakeszi vadasparkban. Az idő ott is nagyon szép volt,igaz mi csak ebéd után indultunk meg azért az erdőben hűvös is van,igy elkélt egy felső is.A Gergő is végig gyalogolta az egészet,sőt annyit futkározott az enyhe emelkedőkön is,hogy már mi abban fáradtunk el,hogy állandóan menni kellett utána.Félelemérzete egy szál se,hegynek lefele is ugy elkezd szaladni,mintha sík terepen lenne.Az állatoktól sem félt,csak a nagyobb vaddisznótól,de lehet hogy csak attól is csak azért,mert mi mondtuk neki,hogy ne nyúljon hozzá.

Julcsi,nagyon édesek a lányok ahogy szeretgetik egymást.

Edith,a sok új élménytől lehet,hogy rosszabbul alszik a gyerek.Nálatok ha 1/2 7-kor kel Kriszta,akkor még délelött visszafekteted?

Iza,nem érzem "kötelességnek",szeretném veletek megosztani ,csak én nem tudom 2 mondatban megirni :oops: -ezért nekem egy kis idő kell hozzá.De mire visszajössz kész leszek igérem :lol: .Felcsigáztál a festéssel és a vágással-ugyhogy kérek szépek képet magadról az új frizuráddal :lol:

Márti,lánykádnak elmúlt teljesen a fűlfájása?

Edit,lánykád jól van?

Andi :cry: ?


és végezetül egy pár kép,mert mennem kell főzni. Kép Kép Kép Kép Kép
bibolya
 
 


Ha jól megnézitek az utolsó elötti képet,akkor láthatjátok,hogy a juh eszegeti a fiam kabátjának az alsó részét :lol:
bibolya
 
 


Kép

ezen talán jobban látszik :oops:
bibolya
 
 


Sziasztok!

Csütörtök óta jó sokat írtatok, és olyan-olyan szép és öszinte gondolatokat. Iza, köszönöm a témafelvetést, annyira jó volt olvasni ezeket az írásokat! Időnként meghatódtam, néha-néha elszomorodtam, helyenként magamra ismertem.

Én most nem ígérem, hogy hasonló (némi elmélyülést is igénylő) gondolatokat fogok megosztani veletek, mindenesetre nagyon igyekszem majd erre időt keríteni. A szülés(születés)történetemmel is lógok még - de az lehet h így is marad... :D

Nekem nem épp az elmélyülésről szólt az elmúlt néhány napom - munka volt. És sajnos a munkábaállás árnyoldalai is előkerültek. Most nem érzem magam az anyaság mintaszobrának.
Csütörtök: Samut hazavittem anyuhoz, mert a 3 napos szokásos félévindító tanszéki értekezletünk volt vidéken. (csüt délután - szombat dél).
Mikor hazaértünk 3-4 körül, a kocsiban felébredve kissé köhögni kezdtett (nem erősen), de épp elég volt, hogy rossz előérzetem legyen. Pláne, h a gondozónő említette, h 3an is betegek lettek a csoportban.
Péntek délelőtt: anyu telefonált, h Samu alig aludt az éjjel, és belázasodott (nem durván, de akkor is, kb 38,3-ig ment fel a hője). Anyu kétségbeesett, a dokit is kihívta (a szomszédban lakik). Szerencsére az orvos megnyugtatta, torka nem volt piros, és a láza is lement reggelre, de persze én nagy dilemmába estem, h most menjek-e haza, vagy sem... Anyu lebeszélt, szerencsére Samu jól evett, sokat ivott, jó kedvű volt - napközben kb 2 óránként (a szünetekben) hivogattam. Az volt az alapvető gond, hogy köhögött, és emiatt nem tudott jól aludni. Doki adott gyógyszereket: calcium, köhögéscsillapító cseppek, szükség esetén lázcsillapító, orrba aktivátor, és megelőzésre Kids vitamin - Mellékszál: ez utóbbi miatt kissé haragudtam rá, h anyuval megvetette, mivel én Béres cseppeket adok immunerősítésre, ő meg a forever living termékekbe szerelmes... :) Majd elfogy, csak persze mindez 10ezer huf fölött volt...
Péntek este alig aludtam, végig azon rágódtam, hogy jól döntöttem-e akkor, amikor nem mentem haza Samuhoz. Tudtam, h jó kezekben van, meg nem annyira beteg (szerencsére aznap éjjel csak egyszer kelt fel, és nem volt már lázas), de akkor is... Erre azóta sincs jó válaszom. Tutira hiányoztam neki. Szombaton, mikor hazamentünk hozzá egész nap rajtam lógott és éjjel 2 óránként ébredt (iylet már hónapok óta nem csinált) - szerintem ellenőrizte, h ott vagyok-e (mivel sem lázas nem volt, és a köhögése is jelentősen csillapodott). Ja, és elkezdett kibújni a 13.foga...
Vasárnapra már nem volt gond, nagyon jó kedvű volt egész nap, és most már bölcsiben van. Picit köhög, de hát az múlik el a legnehezebben, ezt már megtapasztaltam (a 2 hetes köhögésnél).
És az egész csoport beteg lett. Reggel 8-kor rajta kivül csak 1 gyerek volt ott, pedig addigra a többség be szokott futni.
Hát ez történt. Itt biztosan sokan másképp csináltátok volna. Most először szembesültem ilyen élesen azzal, hogy a munka mennyire nagyon be tud kavarni a magánéletbe. Nyilvánvalóan az én választásom volt, de biztosan lesznek még nehéz pillanatok. Ja, szerencsére Balázs rögtön felajánlotta, hogy pénteken a munka után hazautazik Samuhoz Baracsra, de anyu őt is lebeszélte - addigra tényleg jobban lett a gyerkőc. A csütörtök éjjel és a péntek délelőtt volt kemény.
Bocsánat, hogy most csak magamról írtam. Este még jövök és reagálni is fogok. Képek csudajók!
üdv:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Ismét itt...

Úgy látszik, ezek a (talán) utolsó szép idős napok mindenkit kicsalogattak a szabadba! :)

Ibolya, ti is jó helyeken jártatok! :) mennyire tudják élvezni a gyerekek a futkosást! Nálunk is volt olyan hely, ahol lejtett a sétány és Kriszta minden veszélyérzet nélkül megiramodott lefelé. Szerencsére esni csak egyszer esett, és azt is sík terepen. :roll:
Én nem szoktam visszaaltatni Krisztát, de nagyon álmosnak mutatkozott már akkor, amikor írtam ma először. De aztán "magához tért" egy kicsit, utána tízóraizott meg egy picit játszottunk még, így aztán - bár így is korábban a szokottnál - negyed 12 felé elaludt. De most már mindegy. tegnap félórát aludt összvissz napközben :roll: , tegnapelőtt meg kb. 10 percet. :shock: Igen bizony, de 6 után elaludt a kocsiban, és negyed 8-kor este, amikor próbáltam ébreszteni, nem volt képes rá. átöltöztettem, tiszta pelust kapott, egy kcisit evett és aludt is tovább reggel 8-ig, két apró kis nyöszörgéssel éjszaka. Úgyhogy nála ilyen is van. :roll: :)

Évi, sajnálom....
Bocs' mennem kell!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


SZiasztok!

Évi megértem a dillemádat, igen nehéz lehetett neked. Én is előre félek ettől, pedig én sem fogok tudni vele otthon maradni. Szívességből kapok munkát, nem játszhatok vele, így ha beteg lesz, akkor szabadnapján Tamás lesz vele, egyébként meg Orsi.

Voltunk ma bölcsibe, nem volt gond, de ugye még ott vagyok vele a héten... Majd jövő héten is ha ezt mondom, akkor minden jó lesz :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Évi,én nagyon megértem a dillemádat.Sajnos én is sokszor rákényszerültem arra,hogy az anyósomra hagyjam a beteg Enikőt.Örültem,hogy amikor az Encsi 5 éves volt végre találtam magamnak munkát,nem kockáztathattam ,hogy itthon maradjak vele :oops: .És olyan munkaköröm volt,ahol nem lehet csak ugy egyik pillanatról a másikra helyettest találni.Postán dolgoztam 1 szem banki ügyintézőként /ezt még a főpénztáros csinálta ,de neki nem ez volt a fő feladata/.Persze egy komolyabb betegséggel maradtam én is itthon,/bárányhimlő/de köhögéssel,náthával nem.Egy anyának szerintem ez egy óriási dillema,állandó lelkiismeretfurdalás.De ha van valaki,akiről tudod,hogy képes ilyenkor ellátni,gondozni rendesen a gyereket,akkor azért kicsit jobb a lelkednek.És szerintem a mai világban egyre több anya küzd ezzel a problémával.
bibolya
 
 


Sziasztok!!!

Tegnapra megint megfájdult a füle így beadtam a cseppeket, addig csak az aktivátort adtam, de közben írt választ a kérdésemre Ildikó, hogy adjam be(ez antibiotikumos) , mert ez egy ilyen időszak :evil: , és milyen igaza lett, még hajnalban is fájt kicsit neki, adtam nurofent, de reggel akart menni oviba így elvittük, nem telefonáltak remélem már nem fájt neki!!!!Holnap megyünk kontrollra!!!!

Ne tudjátok meg milyen éjszkánk volt :shock: , most a Zsombi is kitalálta, hogy nem akar az ágyában aludni :shock: :shock: :shock: , hiába ringattuk vissza betettük az ágyába sírva felkelt!!!!Így persze Szoni sem akart egyedül aludni :? , lehet ám mondani milyen gyengék vagyunk meg ilyeneket megengedünk, de jöttek a kölykök a nagy ágyba, mivel ennyien már nem férünk el, és a Szoni rúgdosni is szokott így én mentem a kanapéra, persze Zsombi magyarázta, hogy feküdjek mellé, de nem szeretek úgy aludni, hogy közben meg a hasamat féltem!!!! :roll: Így jártunk!!!!

Ma voltunk a Nandunál minden rendben van, bár a Zsuzsi nem érezte a babócát, de a Nandu igen, meg már picit hallották is a szívverését azzal a hallgatóval.És a Nandunak ficánkolt is amit én nem éreztem, de ő a kezével igen.
Ja és tudom ám, hogy mindenkinek megvan a véleménye arról a bizonyos otthonszülésről, ma leginkább a Zsuzsival beszéltünk, de ő is elmondta, hogy milyen fogások vannak , hogy ki lehessen szedni a bébit és ez előre nem látható............nem akarok itt fárasztani senkit, mondjuk én emiatt nem ijedtem meg, de jó volt hallani a bábatanoncot, hogy ő mennyire felkészült!!!! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti jobbulást a kiscsajnak mégegyszer! Remélem ez csak utólángolás volt...

Nálunk is van mikor ketten fekszünk le éjjel, és négyen ébredünk :) Én fel se szoktam arra ébredni hogy odabújik a gyerek :) Csak később, hajnalban, hogy miért nincs rajtam takaró, és miért is nem férek el? De van amikor tényleg nem kelünk rá fel egyáltalán...

Mondjuk elaludni mindig mindkettő a saját ágyában szokott, de pl Kata nem is tud nálunk elaludni, Bence is nagyon nehezen...

Most volt itt a mosógépszerelő, megjavította a pénteken behalt mosógépünket, és totál le vagyok döbbenve azon hogy egy alig több mint egy éve vásárolt mosógép (2006 július) tönkremegy, és nem valami kis hibája van, a motor mondta be az unalmast.

Még jó hogy olyan gépet választottunk, amire akkor 6 év garanciát adtak, mert ha most 1 év lett volna rá, tuti felakasztom magam......

ÁÁÁÁÁÁ....

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Tegnap mi is mászkáltunk csak mi a tropikáriumba, gyerkőcök rohangáltak egyik akváriumtól a másikig Zsombi meg hívta ki a halakat gyegye!!!!!!!!!!!!!!! :lol:

Évi:én is megmosom az őszintét(Julcsi után szabadon :mrgreen: ) ennek szerintem így kellett történnie, mert anyukádban teljesen megbízol tudtad, ha nagy gond lenne megmondaná, bivaly immunrendszere van a Samunak tehát nem volt nagy gond eleve, nagyobb volt a füstje mint a lángja a dolognak és nem utolsó sorban a Samu tudta, hogy hova jön HOZZÁTOK és ez is benne van a pakliban, de az is igaz, ha nagyobb lett volna a gond szerintem nem gondolkodsz hanem csapot papot otthagysz és rohansz a kisfiadhoz!!!!
Emiatt nem érdemes utólag rágódni, "minden úgy jó ahogy éppen történik!!!!!"
Én beszéltem Uffff!!!!!

Ja a Julcsi fent említett mondatához csak annyit, hogy nekem fel sem tűnt :shock: :lol: :lol: :lol: olyan cifra emaileket kapok tőle, hogy ezt már simán megoldotta az agyam és erősen kellett gondolkodnom és visszaolvasni, hogy mit vicceskedik a Barbi!!!! :mrgreen:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Évi, épp erről írtam a múltkor, hogy fogalmam sincs, mit fogok tenni munkába járáskor Virág betegségei esetén. Nincs senki, aki vállalná a felelősséget a húzósabb betegségek idején. Örülök, hogy Samu jobban van.

Annyit kérdeztetek már a lázgörcsről,hogy másoltam ide infot.

Maga a lázgörcs hirtelen felszökő magas láznál jelentkező, szimmetrikus, mind a négy végtagra kiterjedő rángatózással valamint eszméletvesztéssel járó görcs. Általában úgy kezdődik, hogy a gyermek hirtelen elveszti eszméletét, szeme "fennakad", azaz egy pontra fixál. Kapcsolatot nem lehet vele teremteni. Végtagjai megfeszülnek, ránganak, általában oldalkülönbség nélkül. Néha az arc is "ellilul", mivel a légzésben résztvevő izmok is görcsös állapotba kerülnek, és a gyermek nem tud lélegezni. Szerencsére ez a rosszullét az esetek többségében önmagától is oldódik, amelyet leginkább fáradtság, alvás követ. Néhány esetben alacsonyabb láz is kiválthatja a rohamot, vagy csak a roham után egy órán belül észleljük a láz jelentkezését. (legújabb kutatások szerint nem is maga a láz, hanem a lázat kiváltó toxinok okozhatják a görcsöt, emiatt ezt a nézetet vallók nem is törekszenek a megelőzésben a lázcsillapításra)

A lázgörcs a gyermekek 2-5 %-ánál előfordul legalább egy alkalommal 5 éves koráig, ez tehát a felső korhatár, az alsó pedig 5-6 hónapos kor, ennél fiatalabb életkorra nem jellemző. A hajlam mibenlétét nem ismerjük pontosan, de új genetikai kutatások során találtak olyan géneket, amelyek a lázgörcsre hajlamos gyermekek többségénél kimutathatók. Azt biztosan tudjuk, hogy a lázgörcsös gyerekek családjának többségében találunk olyanokat, akik gyerekkorukban lázgörcsösek voltak (szülő, nagynéni, unokatestvér stb.)

Az első lázgörcs esetén a kis beteg hűtése a legelső teendő. Bármennyire is ijesztő látvány egy eszméletlen, rángatózó kisgyerek, a szülőknek nem szabad pánikba esni! A közhiedelemmel ellentétben semmit sem kell a szájába tenni, nem kell lefogni a gyermeket, szájába belefújni, csak arcával együtt oldalára fordítani, ugyanis leginkább így akadályozható meg a félrenyelés. A körülményekhez képest a szülő próbálja meg a lehető legpontosabban megfigyelni a roham lezajlását, időtartamát, ezek a későbbiekben fontos információkat jelenthetnek a vizsgáló orvos számára.

Ha már ismételt lázgörcsről van szó, akkor valószínűleg van otthon a popsiba adható görcsoldó folyadék (melyet az első lázgörcsnél a kezelőorvos felír), ezt be kell adni a gyermeknek a lázcsillapítás mellett. Görcs esetén mindig értesítsük az orvost, ügyeletet, mentőket, hiszen csak egy alapos vizsgálat után deríthető ki, hogy csak egy lázgörcsről vagy annak hátterében valami komolyabb betegségről van szó.
Görcs közben és utána néhány óráig egy percre se hagyjuk magára gyermekünket!

Az első lázgörcs esetén 1-2 napos kórházi megfigyelés szükséges, ismételt görcs esetén indokolt gyermekneurológiai kivizsgálás. Ha a görcs a fentiek szerint zajlik, egyszerű lázgörcsről beszélünk, ilyenkor az epilepszia későbbi kialakulásának esélye 3-4%. Komplikált a lázgörcs, ha 15 percen belül nem oldódik, ha 24 órán belül megismétlődik, ha a gyermek 5 évnél idősebb, ha a végtagrángásokban oldalkülönbség volt látható. Ilyenkor az epilepszia kialakulásának valószínűsége már 17%. Az egyszerű és komplikált lázgörcs elkülönítése orvosi feladat.

Lázgörcsre hajlamos gyerekek esetében - mai álláspontunk szerint – a szokásosnál is gondosabb lázcsillapítás javasolt, a lázcsillapítást már hőemelkedés esetén el kell kezdeni. Egyes közlemények leírták az amidasophen görcsre hajlamosító hatását, emiatt szerencsés más hatóanyagú lázcsillapítót alkalmazni (pl: paracetamol – Panadol Baby). Vannak nyugtató/görcsoldó komponenst is tartalmazó kúpok (pl.: Germicid C), lázgörcsre hajlamos gyerekeknél ez is alkalmazható, de naponta csak max. 2x, mert a nyugtató komponens sokkal lassabban ürül ki a szervezetből mint a lázcsillapító. Szükség esetén alkalmazzunk hűtőfürdőt vagy hűtőborogatást. Hosszabb utazáshoz nyaraláshoz vigyük magunkkal a popsiba adható görcsoldót, ill. adjunk belőle a bölcsődébe, óvodába is.

Általában elmondható, hogy a lázgöcs prognózisa jó, sem mentális, sem neurológiai károsodást nem okoz (emiatt örül a gyermekorvos, ha nem epilepsziáról „csak” egy lázgörcsről van szó).

Ibolya!

Virág jól van, már szombaton az asztal tetejéről szedtem le, jajj de tudtam örülni a rosszalkodásnak.

Csajok! Tudna valaki segíteni? Van egy zacskó BEBA2 tápszerem, de nem tudom, milyen kanál kell hozzá. A másik zacsit már elhasználtam régebben, van is többféle kanalam, de nem tudom, melyik a BEBA2-jé. Aki vélelenül tudja, írja meg légyszi.

Ne haragudjatok, indulok Barnusért az oviba, majd Kecskemétre Apuhoz a kórházba, így a reagálások most elmaradnak.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Zsu:azért kicsit megkönnyebbültem, hogy nem csak nálunk vándorolnak a gyerekek éjjel!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Meg attól is, amikor a Nandu tapizta a babát és mondtam, hogy jól ki van párnázva már csak abból kiindulva is, hogy a Zsuzsi nem találta, erre mondta, hogy persze mert a többedszer szülőknek már nem olyan az izomtónusa.............és simán megtalálta a bébit!!!!Utána a Zsuzsi is és mondta, hogy azt hitte az a méhemnek a része vagy mi??????!!!!! :mrgreen: De az éppen a feje volt a drágának!!!Csak még olyan pöttöm!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edit:örülök, hogy meggyógyult Virágod és már csíntalanságokra is van energiája!!!Beba kanalat passzolom, Zsombi Babylovet eszik!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok,

Na, akkor egy kis apukás nézőpont következik. ;-)

Három nagy tanulsága van számomra - idáig - a szülői létnek. A legfontosabb az, hogy pokoli nehéz dolog, ha az ember igazán felelősséggel viszonyul hozzá, viszont minél több energiát fektet bele az ember, annál többet kap vissza, megsokszorozva. A második és a harmadik egy kicsit összetettebb dolog. Az egyik az édesanyákról szól, akikről eddig azt gondoltam, becsülni a vállalásukat és tisztelni a kűzdelmüket, magától értetődő dolog. Ma már úgy érzem, ezt ki kell érdemelni, attól nem lesz az égvilágon senki sem több, hogy anya lesz. Ami a születés után kezdődik, annak minden másodperce az, ami meghatározza, ki az aki a gyermekéért, és ki az, aki magáért szült. Ami előtte van, az elhatározás, az esetleges kűzdelem, és az a kilenc hónap nem az anyaságról szól, hanem az arra való felkészülésről. Szerintem a születés pillanata az, ahonnan nincs visszaút, ez az ún. fordulópont, ahonnan minden más színben látszik, ahonnan nem számít mi volt előtte. A másik dolog az apák szerepe. Nos, azt hiszem ez katasztrófa, ami most van. Az apukák túlnyomó többségén szemernyi felelősségérzetet, kitartást nem látok. Azt érzem, én nem akarok olyan lenni, mint ez a többség, és azt hiszem nem is vagyok olyan. Talán ezért érzem bántónak olykor a Julcsi által nekem célzott kritikákat. De úgyis tudom, és ő is tisztában van vele, meg is beszéljük olykor, hogy egyszerűen egymáson tudjuk levezetni legkézenfekvőbben a feszültséget, ami a gyerekek mellett megsokszorozódik. Amíg ezzel tisztában vagyunk, addig jó. Egy gyermek nélküli pár el sem tudja képzelni, milyen próbáknak van kitéve a gyermekes szülők kapcsolata.

Amúgy szerintem elképzelhetetlen a szülői lét, és az, amit az ember kaphat a gyerekeitől és a párjától. Nem tudom másoknak, más férfiaknak mit jelent a feleségük, barátnőjük anyává válása, számomra hatalmas élmény. Van abban valami bájos, hogy míg az egyik pillanatban anya valaki, a másikban lökött csitri, a harmadikban meg egy vonzó nő. Tudom, minden anya tart attól, milyennek látja őt a párja a szülés után. Részemről fel sem merül, hogy bármit, ami a szüléssel együtt keletkezik, rondának vagy taszítónak találjak. Ha valaki ad magára, akkor legalább olyan vonzó nő, mint korábban. Sőt! Én 26 éve sportolok, mégis lassan pocakot eresztettem, pedig az én testem meg sem lett erőltetve. Ez csak fejben dől el, én szeretem minden porcikáját az én páromnak, ez így volt amikor feleségül vettem és így van most is.

Ami pedig a gyerkőcöket illeti... én nem tudok egy gyerekről beszélni, nekem két kis csodám van. Két kis szépség, akikből a pillanat tört része alatt bújik elő egy szemernyi Julcsis dolog, aztán egy csipetnyi én, olykor némi nagyszülőre, rokonra emlékeztető vonás, amikor csak arra tudok gondolni: minden, ami bennünk, szüleinkben jó volt, azt tovább kell adni, és ami rossz, vagy amiben kudarcot vallottunk, arra fel kell készítenünk őket, hogy ők hatékonyabban harcoljanak ellene, mint mi. Mindig elérzékenyülök, amikor az őszinte érzelmeiket látom, amikor szeretettel néznek rám, amikor felismerem bennük Julcsit vagy magamat, vagy akikre szeretettel gondolok, mint például régóta elhunyt nagymamám. Ezek azok a pillanatok, amikor nem számít az, hogy lemondtam olyan dolgokról, amik korábban fontosak voltak vagy annak tűntek számomra, vagy hogy szétzilálták előtte pár pillanattal az idegeimet. Születésüktől fogva ők a középpont, minden körülöttük forog. Ez így van rendjén. Talán azt a legnehezebb megtalálni, hogy magadat és párodat hogyan kapcsold ki, mennyit és miként foglalkozz vele, illetve saját magaddal, az igényeiteket mennyire szolgáljátok ki ahhoz, hogy az ne váljon a gyerek(ek) ;-) kárára, de ti is kellően frissek, nyugodtak, kiegyensúlyozottak legyetek.

Azt hiszem "röviden" ennyi jut most eszembe, ;-)
Vendég
 


Edit,örülök,hogy visszatért lánykád "jósága".Komolyan mondom,én is mikor nemrég 40 fokos lázzal feküdt a kezem között,azért rimánkodtam,hogy csak legyen már egy kis rosszcsontság :lol: .
A Bebás kanálnak hosszú a nyele és a közepén van egy vágás-elméletileg azzal lehetne visszazárni a tasakot,nekem soha nem sikerült :oops: .
Lázgörcsről az infót nagyon köszönöm,remélem azért nem kell hasznát vennünk.

Zsu,nem semmi hogy 1 év után tönkremegy a motor a mosógépben? Lehet tudni,hogy milyet vettetek?

Nálunk nem "vándorolnak" a gyerekek.Szerintem azért nem,mert én nem engedtem.Egyszerűen nem tudok ugy kényelmesen aludni. Persze azt nem mondom,hogy soha,de éves szinten max.5x aludtunk együtt.Viszont ha beteg a kicsi és nyugtalanul alszik, akkor szoktam magam mellé venni.Igaz,én ilyenkor egyáltalán nem tudok aludni. Viszont valamelyik éjjel 2-től 4-ig ugy döntött,hogy nincs kedve aludni.Többször próbáltam visszaaltatni a kiskrapekot,de nem sikerült.Ekkor végső elkeseredésemben-vagy inkább dűhömben :oops: -beraktam a helyemre ,én kivonultam a kanapéra,és láss csodát a gyerek 2 percen belül aludt.Szóval azért nálunk is vannak ilyenek,de nem ez a jellemző.
Gondolom Márti,nálatok sem van ilyen minden nap.De ha van is,ez csak is a ti döntésetek,ezért miért itélne el titeket bárki is?
bibolya
 
 


Szép, jó estét!

Nem látom jelét, hogy a közeljövőben több időm lenne netezni, úgyhogy inkább nem is ígérek semmit, meg nem is kezdem magyarázkodással.

Megvagyunk, túl vagyunk az oltáson. Marcinak aznap este volt hőemelkedése, Flórának másnap este, de ezt leszámítva nem volt semmi. Remélem így is marad. Zajlik az élet, a manók rosszcsontok, folyton a nyomukban loholok, mert mindig rosszban sántikálnak. Persze a jó időt is próbáljuk még kihasználni, amíg lehet.

Puszi Mindenkinek!

Andi
Kép
zsandi
 
 


Sziasztok,

este van, így újra itt.

Nagyon köszönöm a hozzám intézett kedves szavakat, igazán jólestek. Persze nem könnyű a munka-család összeegyeztetés (ahogy Ibolya is írta), és tudtam, hogy ez lesz, de úgy tünik nem vagyok még teljesen felkészült. Meg kell birkóznom / birkóznunk majd nem épp kellemes szituációkkal is.
Zsu, milyen "szívesség" munkára utaltál? Lemaradtam valamiről?
UffMárti, annyira jókat írtál! :D Köszi. És örülök, hogy jó volt Nandunál, és minden rendben van a picivel. Annak meg különösen örülök, hogy a bábatanonc ennyire "bejön" neked. Talán ez a bizalom a legfontosabb.

Julcsi, drev, már említettem, de újra: csodaszépek a lányaitok a fotókon. És mindig meglepődöm, hogy Dorina mennyivel magasabb a tesójánál.
Írtad Julcsi, hogy nem jövőre érkezik a kistesó a családba. Ha nem indiszkrét: meddig tervezed, hogy otthon maradsz a csajokkal? Andi egyszer említette, hogy ikrekkel tovább otthon lehet lenni...
Ja, és köszi Samufotó dicséretét (vonalzó). Annyira nagy fiú lett, már semmi "babás" nincs benne. Igazi huncut, bohóckodós kiscsávó lett mostanra. Annyira jókat nevetek vele mostanában. Tudja, hogy a mosolyával, kacagásával teljesen levesz a lábamról, ilyenkor minden fegyelmezési kísérletem kudarcba fullad.
Drev, az apukás nézőpontot nagyon jó érzés volt olvasni. Feltehetően valóban nem ez a tipikus apai gondolkodás, de én ezt nem látom olyan sötéten, mint te. Pontosítok: a környezetemben friss apukává lett ismerőseim nagyon is tudatosan készülnek és azt hiszem felelősséggel (és aggódással) tekintenek erre a szerepükre. Nem állítom, hogy ez a tipikus, de szerencsére nem is fehérholló jelenség.
Anyaság: mélyen egyetértek azzal, hogy önmagában
[quote]a írta:ttól nem lesz az égvilágon senki sem több, hogy anya lesz
Bár szerintem nem csak arról van szó, hogy valaki a gyerekekért, másvalaki pedig magáért szül. El tudom azt is képzelni, hogy valaki azért nem változik - látszólag - sokat a gyerekvállalás hatására, mert már előtte nagyon "érett" személyiség. Ismerek ilyet - későn vállat gyereket, és nem "önmagáért" (ja, és nem magamra gondolok :) ) A lényeg: van aki a gyerekvállalás hatására nagyon sokat változik, van aki kevésbé - de nem a változás mértéke a fontos, hanem az odafigyelés, felelősségvállalás, meg az a sok minden, amiket írtatok.
Én azért húztam viszonylag sokáig a gyerekvállalást (rajtam múlt, nem a páromon), mert nem éreztem magamat felkészülve a feladatra, riasztott a felelősség - hogy tőlem függjön valakinek az élete. Azt gondoltam, erre meg kell érnem, hogy a saját dolgaimat háttérbe tudjam szorítani, és a gyerkőc érdekei legyenek a legfontosabbak. Ezt is meg kellett tanulnom. Meg azt, hogy ezt ne áldozatvállalásként éljem meg. Szóval, nem egyszerű dolog, az biztos :) Lehet, hogy túlizgultam, de nekem így volt jó.
Iza, tényleg, ti miért csak 30 felett gondoltatok a gyerekvállalásra? Nyilván ha túl indiszkrét a kérdés, akkor nem kell válaszolni. Én 30 voltam, amikor Samu született - ez biztos lélektani határ is volt.
No, ennyi telt tőlem :)
Jó éjt!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Teljesen szét vagyok esve, nincs időm semmire. Most olvastam végig az írásokat, de már nem is emlékszem szinte semmire. :oops:

Kriszta babának nagyon boldog másfeledik születésnapot kívánok!

Nálunk sincs éjjel átmászkálás, de nem is lehetne. A cicák miatt csukva van a Szandi szobája, ha ki is mászna az ágyból se tudna átjönni. Egyelőre, még a rács is a helyén van, de lassan kiveszünk belőle, kíváncsi vagyok mi lesz, ha ki tud jönni az ágyból.
Vajon akkor is ennyire könnye el fog aludni, vagy rakhatom vissza percenként.

Szülőnek lenni:
Én talán azért is, mert sokáig nem szerettem volna gyereket, a legrosszabbra készültem. Nagyon féltem a felelősségtől, mert itt nincs visszaút, egy életre szóló döntést hozok, ha vállalom. Nem lehet visszavinni, vagy félretenni, ha esetleg nem azt kapom, amit szeretnék.

Tudtam, hogy nehéz lesz, de azt nem gondoltam, hogy néha ennyire tehetetlen leszek. Az első hetek nagyon kemények voltak, akkor úgy éreztem én erre képtelen vagyok. Amikor csak sírt és én nem tudtam mi baj lehet. Amikor nem tudtam szoptatni, iszonyú kudarcnak éltem meg, nekem eddig mindig minden sikerült, amit akartam.
De ahogy teltek a hetek, hónapok összeszoktunk, megismertük egymást, és rájöttem, nincs ennél szebb dolog a földön. Ezt az érzést nem lehet elmondani, érezni kell. Amikor rám mosolyog, megölel, vagy csak kimondja, hogy anya, elfelejtem minden bajomat.
Soha nem hittem, hogy egyszer számomra fontosabb lesz valaki, magamnál ill. a Ferkónál.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Márti, akkor Szoni nagyon szeret oviba járni, ha így is menni szeretett volna. Annyira jó olvasni, hogy mik történtek a Nandunál veletek. És arra meg nagy ívben tojjál, hogy ki mit szól az otthonszülésről, ez csak a ti dolgotok. Én bízom benned és a mini manóban és a sorsban. Minden rendben lesz. Ami azzal a babával történt... senki nem isten vagy sorslátó, hogy megmondja mi lett volna ha. De ezzel neked nem szabad foglalkoznod.

Évi, habár a lelked lehet, hogy nem biztos abban, hogy jól cselekedtél, de azt hiszem én is ezt tettem volna. Úgyértem, szerencsére Samu nem volt "olyan" nagyon beteg és azt hiszem utánad és az apukája utáni legjobb kezekben volt. Szerintem nem "hibáztál". Tedd magad túl rajta, hiszen nézz a vigyorgó Samudra. Ha neki nem esett volna jól valami, tuti nem lenne ilyen mint - gondolom- most is. Ha megsínylette volna, azt éreznéd. És nem irigyellek, mert nagyon nehéz lehet alapból is összeegyeztetni a gyereket a munkáddal-hobbiddal. De Samunak ebből eddig nem lett kára, szóval jól csinálod.

Krisztának boldog másfelediket!!!!!!!!!!

KépKép
kgiulia
 
 


Évi, a csajokkal 6 éves korukig maradhatnék itthon. Ugyebár 3 éves korig tuti maradok. És a kövi babát is 2-3 éven belülre tervezem, igaz ez majd kiderül mikor tudjuk valóban vállalni, tehát ez még változhat. Az az érdekes, hogy a munkám nem volt valami fényes de pörgős volt, nem unatkoztam. Viszont felnőtt emberek között voltam. És ezek a dolgok nagyon hiányoznak. Viszont nem annyira, hogy emiatt lemondjak a csajaimmal töltött időről. Szerintem jót tenne nekik, ha időszakos bölcsibe járnának és ennek utána is akarok járni, hogy milyen lehetőségek vannak. És azt is tudom, hogy én itt fogok görcsölni, hogy nem én nevelem őket pár óráig, viszont nekik meg kell tanulni, hogy nem csak mi vagyunk a világ. Csak nem tudom hogy ÉN elég érett vagyok-e erre, hogy másra bízzam őket. Úgyértem bizalommal egy idegenre és nem nagyira. Olyan önzőnek érzem magam emiatt...
Na most én is jót panaszkodtam... pedig nem ezért jöttem.

KépKép
kgiulia
 
 


Edith drága!!!!Ne haragudj, de szét vagyok esve :oops: :roll:
boldog másfelediket az édes szőke kis angyalodnak tegnapra!!!!! :lol:

MA nem nagyon leszek, mindenkinek szép napot!!!

Zsandi de jó, hogy jelentkeztél!!!!Az a lényeg, hogy jól vagytok!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Drága kicsi Kriszta, nagyon sok puszit küldünk másfeledik szülinapod alkalmából! :P

Edit, hogy van apukád? Túlvan a műtéten?

Márti, mit mondtak a fülészeten? Remélem már sokkal jobban van a kis drága.

Andi, de jó, hogy írtál. Örülök, hogy minden rendben veletek, azért néha küldj egy füstjelet, hogy minden ok.

Árpi, csatlakozom az Évihez, környezetemben is általában olyanok a pasik, akik mindent megtesznek a gyerekért, vállalják a felelősséget nem is kicsit. (de nem mindegyik, sajnos)
Csak hát, szerintem ez a mi (nők) hibánk, hogy mindig másra, többre vágyunk.
Mint ahogy írtad a Julcsi megjegyzéseit is, amiket bántónak találsz. Hidd el, a baj ott lehet, hogy mi kimondatlanul is szeretnénk ha tudnátok, mire vágyunk. Ekkor jön a megjegyzés, mivel nektek sejtelmetek sincs mire is vágyunk. Aztán (jó esetben, mint nálatok is) megbeszéljük, és minden változik. A jó irányba.

Már akartam írni, de az István hatalmas változáson esett át, úgy pár hónappal ezelőtt. Rengeteget foglalkozik az Ádámmal, játszanak együtt, öröm őket nézni. Szerintem most jött el nála az az idő, hogy már nem olyan kicsi baba az Ádám, tud vele mit kezdeni és élvezi is. Ahogy elnézem őket, teljes az egyetértés, sokszor könnybe lábad a szemem annyira örülök ennek.

Egyik nap porszívóztam az Ádám orrát, sajnos kicsit taknyizik. Pont hazajött az apja, úgyhogy meginvitáltam egy segítésre, ketten csak könnyebb. Persze nem akart jönni, ő nem kínozza a gyerekét. Mondtam, nincs választásod, segíts és gyorsabban végzünk.
Jött, (de baromira nem tetszett neki) kiporszívóztuk a drága orrát. Amikor készen lettünk az István felvette az ordító Ádámot és mondta neki, hogy kisfiam engem ne utálj, engem anyád kényszerített. Édes, nem? :?

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi:csak délután megyünk a fülészetre, meg megyek a nőgyógyászhoz is :? , jó kis program!!!!

Te meg mond az Ádámnak, hogy rád se haragudjon, mert Te csak jót akarsz neki!!!!!!!!!!!!! :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: Örülök, hogy István is jól elvan a fiával, ez olyan megható látvány mikor az apák eljátszadoznak a gyerekükkel!!!!! :wink:
Én ma azon lepődtem meg, hogy letettem a fejem a kiskanapéra erre odajött a Zsombi és 2 puszit lenyomott a számra csak úgy :shock: :shock: :lol: , bezzeg ha pitizek neki akkor nem ad!!!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edith:már 28 hetes a bébid!!!!!!!!!!!!!!!!!!!És már csak 90 nap!!!!!De izgi!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Tegnap óta nem volt net, és most is csak úgy tudtam "beugrani", hoyg a párom meg "elugrott" valamiért a városba, és íyg kihasználom az alkalmat!

Köszönöm mindenkinek Kriszta nevében is a köszöntéseket! A puszikat átadom. :) Nem tudom, mikor jövök, de hátha este sikerül. :)

Puszi mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


NA, ismét itt vagyok...
Most végigolvastalak...

Átmászkálás: egyelőre nálunk sincs, mert a rácsos ágyban alszik. A mienknek nem is lehet kivenni a rácsait, de szerintem az nem is a legjobb ötlet. Legalábbis én is attól tartok, hoyg abban az esetben, percenként lehetne visszapakolászni őt az ágyába.
Krisztát nagyon ritkán vesszük magunkhoz, de főleg azért, mert nem is alszik jól, nyugodtan közöttünk. És persze, mi sem. Múltkor, amikor annyit kelt éjjel, én költöztem vele másik ágyba, de csak rszleges megoldás volt. Én egyelőre nem szándékszom átszoktatni nagyágyba.

Edit, örülök, hoyg Virág meggyógyult, és hoyg ugyanolyan kis rosszcsont, amilyen volt! :) Remélem, édesapád is jól van! :)

Andi, a te írásodnak is örültem! :) Gyere, amikor van szusszanásnyi időd! :)

Zsu, sajnálom a mosogépet, nem semmi, hoyg ilyen hamar tönkrement. Az enyém kifogástalanul működik szerencsére, pedig használtan vettük több, mint 5 éve, félév garanciával! :shock: Ha tönkremenne sem bánnám, kiszolgált már! :) A mosogatógéped hogy vált be?

Márti, örülök, hoyg "megtalálták" végül a babódat! :D :D :D Tudd meg, én is bízom benned, és a kismanóban, úgyhogy biztos semmi baj nem fog történni sem szülés közben, sem utána. :) remélem, a nőgyógyász is jó híreket mond! :)
igen bizony, 28 hetes lettem, és nem tudom, de néhány napja olyan félelem fogott el. Hogy hamarabb fog érkezni. :oops: Pedig érzem, hoyg nem lehet semmi baja, ő olyan vígan elvan ott benn, de magamban, a testemben nem bízom. :oops: :oops: :oops: Annyi bajom előjött az utóbbi napokban, Krisztával ezek az utolsó másfél-egy hónapban jelentkeztek. :roll: Még semmi sincs kész a fogadására, persze, még rengeteg idő lenne, de mondom, valahogy bepánikoltam. Remélem, 2 hét múlva az orvos csakis jókat fog mondani, és eloszlatja ezejket a félelmeimet, de addig nem tudok nyugodt lenni, sajnos. :roll: :oops: :(

Nem tudjátok, miért lehet az, hoyg Kriszta ma már vagy negyedszerre csuklik? :shock: :shock: Sokszor napokig, hetekig semmi, ma meg már annyiszor, reggel óta?!

További szép napot mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Ja, és a "legfontosabbat" elfelejtettem leírni. :D :oops:
Tegnap voltunk Krisztával játszóházban. Annyira élvezte a kiscsaj, hoyg csak na. nekem is szimpatikus volt minden, és méghozzá nem is drága. Minden hétfőn és szerdán délután van.
Edit, én is pontosan azt éreztem, amit te múltkor, hoyg az a félév a másfél és két éves gyerekek között, az hatalmas, sok szempontból.
Bár az óvónő, aki tartja megdicsérte Krisztát, hoyg legkisebb létére és első részvétele alkalmából milyen szépen alkalmazkodott. Játszott a gyerekekkel, nem nagyon voltak "ez az enyém" típusú problémák. Amihez még kicsi volt, és látszott, hogy első alkalmas, az a mondókázás-éneklés. A többiek már gondolom, ismerték a versikéket-énekeket, ezért is kötötte le őket jobban. Bár amikor Dombon törtük a diót, Kriszta is nagyon lelkesen csücsült, és kérte újból: ádió. (Ezt ismerte otthonról :) ) Szóval, nekem tetszett, Krisztának is, úgy láttam, még el-elmegyünk, amikor elég energiát érzek magamban is rá. :)
(Tegnap egy anyuka ott volt a 3 hetes babával. És én tartottam az ölemben. Olyan jó érzés volt! :lol: :lol: :lol: :oops: :oops: )

NA, mentem...

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Kriszta én is utólag kívánok boldog másfelediket a Krisztának :)

Ibolya, Persze, Whirlpool 6. érzék mosógépünk van. Amgy absz. csodamasina, gyönyörűen mos, és nálunk sokat is megy Heti 7 mosás minimum. De akkor is..... Mondjuk anno azért vettük éppen ezt, mert a whirlpool akciózott hogy 1 év helyett 6 év garit ad. És így megérte :)


Edith, nagyon imádjuk a mosogatógépünket, nagyon angyon jó :) Azóta mindig rend van a konyhában és nincs veszekedés hogy ki mosogasson :) Csak az volt baj, hogy nem tudtunk 70 fokon mosni, mert lecsapta a biztosítékot (10 amperes van a konyhában, és a mosogatógép 9 ampert használ) de ma csinálta épp meg Tamás, kötött be még egy biztosítékot és most azon csak a mosogatógép van.

Ma már volt visítás a bölcsiben, amikor el kellett jönni :) HOlnap már ott is ebédelünk, és lehet hogy kiültetnek a kispadra :)

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Jajj Évi, igen, egy babaszobás (babaszoba.hu) csajszi, akitől már vásároltam, volt olyan rendi és bejelentett, hogy hármaskával kaphassak jó gyedet, és nov. 1-től munkát is tud adni. Így ha minden klappolni fog, akkor jól fogunk élni majd 2 évig :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Szoni fülét kicsit megmacerálta a dokinő :shock: , leszívta meg valami port fújt bele, még mindig csepegtetni kell aztán 2 nap múlva vissza, persze akkor megint dolgozik a Roland :? !!!!Remélem apóskám eltud vinni minket délután.Erre Roland megkérdezi mi lesz ha Szoni lebetegszik, hogy megyek a 3 gyerekkel??????????Mondom úgy, hogy muszáj lesz, majd megoldjuk ha ilyeneken filóznék valószínű nem ficánkolna a kistesó a pocimban!!!!! :lol: :wink:

Évi:ha nagyon nem kell a KIDS vitamin "lebótolhatjuk" nekünk fogyóban van!!!! :lol:

Edith:nekem meg az a parám vna, hogy annyira gyorsan fog jönni a kistesó, hogy senki nem ér ide!!!!!!!!!!!!! :shock: :roll: :? Ugye Zsombi jó kis utat tört magának nem is annyira régen...............na majd meglátjuk, hol van az még!!!!! :wink:
De Mütyürkéd nem fog sokkal előbb jönni ne aggüdj!!!!Kriszta hányadik hétre született?????Nem lesz gond, NEM LEHET!!!!!!!!!!!!!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ja nőgyógyásznál minden oké volt, megírta a cukorterhelésre a beutalót aztán majd utána kell visszamennem hozzá.
NE AGGÜDJ!!!!!Ez jó........de már nagyon fáradt vagyok!!!!!!!!!!!!! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Márti: Szonónak sok gyógypuszit küldök, remélem, hamar meggyógyul.
Örülök neki, hogy mindent rendbe talált a Nandu. Én hiába tapogattam a hasamat, soha nem éreztem, milyét simogathatom. Te érzed, ha simized a hasadat?
És ne aggódj, annyira csak nem jön majd gyorsan, hogy ne érjen oda valaki.
Fiú nevekkel hogy áltok?

Edith: azért azt ne felejtsd el, hogy amikor Krisztát vártad nem volt egy másfél éves örökmozgód. Ahogy megismertelek, egy percet se pihensz, folyton csinálsz valamit. Ideje lenne lassítani egy kicsit :wink: , de biztos nem lesz baj ne aggódj.

Julcsi: én is folyton a bölcsin töröm a fejemet. Igaz nem vették fel, de nem tudok rájönni, mi lenne neki a jobb. Ha itthon van csak velem, vagy ha közösségbe van. Imádja a gyerekeket, látom rajta, hogy igényli a társaságot, de közben meg úgy érzem kicsi még hozzá, hogy ne velem legyen. De mi lesz jövőre 2 évesen vajon mi a jobb neki?! :roll:

Edit: örülök neki, hogy Virág meggyógyult, remélem most nagyon-nagyon sokáig elkerül titeket minden betegség.
Tényleg apukád hogy van?

Timi: van valami hír, megkaptad már a papírokat?
Azt hallottam, hogy ha igénybe veszed a családvédelmi támogatást, nem lehet a gyerek bent egész nap, csak 4 órát. Lehet, hogy már írtatok erről, és csak nekem kerülte el a figyelmemet.

Ma megvolt az első véres balesetünk. :cry: :cry: Nem tudom mi történt, mert a szobájában volt, amíg én a nappaliban pórszívóztam. Nagyon csúnyán felszakadt belül a szája és ömlött belőle a vér. Szerencsére nem tartott sokáig, de az a pár perc akkor egy örökkévalóságnak tűnt. Volt egy pillanat, amikor azt hittem kitört a foga. De szerencsére nem.

Pont hívott az Ada, és persze egyből nyugtatgatott, hogy ilyen mindenkivel előfordul, és úgyse lehetek ott mindig mindenhol. De azért nagyon rossz érzés, hogy nem figyeltem rá eléggé. :cry:

Zsuzs

KépKép
zsuzsi78
 
 


:lol: :? :shock: Nem tudok aludni!!!!!
Zsuzsi:elhiszem, hogy megijedtél :roll: !!!!Nekünk a Szoni még kisebb volt, mikor a hűtő mellé mászott és egy üveget feldöntött ami ugyebár eltört, ő meg belecsapott a kezével, lett az egyik ujján egy pici seb, de ömlött belőle a vér, hiába szorítottunk rá bármit nem állt el!!!! :shock: :shock: :shock: Már hívtam a műtősnő unokatesómat, hogy akkor most mi van vigyük e ügyeletre :mrgreen: , mondta, hogy ha mi attól megnyugszunk vigyük, de el fog állni a vérzés és úgy is lett!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol:
De szerintem a sok vér, főleg a saját gyereked vére nagyon rémisztő dolog!!!!!!!!!!!!!!!! :roll:
Én sem érzem ám, hogy milyen testrésze hol van a babónak, de azt határozottan érzékelem, hogy ő is olyan virgonc legalább , mint a Zsombi volt :shock: :lol: Szoni nyugisabb volt!!!
OIyanokat bukfencezik:egyszer lent érzem egyszer fent a köldökömnél, még van neki helye :lol: ,nyugodtan tornázhat!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi,
még nem kaptam papírt.Ma felhívom őket!Remélem nem a posta keverte el.
A gyermekvédelmi támogatásnál úgy van,hogy 4 órában köteles felvenni az oviba.Nem csak 4 órára.Nyilván míg itthon vagyok kötelezhet rá,hogy ebéd után érte menjek :shock: ,bár én ezt nagy hülyeségnek tartom,nem értem hogy egy alvó gyerek miért zavarja őket.De sajnos még itt sem tartunk!Közben megint kiderült,hogy azóta is vett fel olyan gyereket,aki pótfelvételis volt és Telkiben lakik nem is itt,és az anyuka otthon van a picivel. :evil:

Márti,
szupi,hogy Nandu és a nődoki is rendben talált mindent a pocilakóval!
3 gyerekkel tényleg nem egyszerű dokihoz járni,de szerencsére ritkán kell menni úgy,hogy mind a három veled van,így kibírható!
Szoninak mennek még a gyógymanók,reméljük rendbe jött már a fülecskéje!

Zsu,
jó,hogy meg tudták még garira csinálni a mosógépeteket!
Szerintem nem akkora durranás ez a gép.Semmivel nem tud többet,mint az elődje.Magát a márkát szeretem,mert megbízható,legalábbis nálam az,de ez a 6.érzék nem tudom mitől az.Az előző mosógépem 10 évig szolgált,annak sem volt semmi baja,és nem mosott rosszabbul,mint ez.Sőt éppen pipa vagyok!Kaptam ajándékba egy folyékony Persilt,és a friss foltok sem jöttek ki a ruhából!:evil:
Szóval nem tudom miért 6.érzék.Te tudod?

Pusz

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Jó reggelt!

Márti, és most nem volt ultrahang?
Szonjának továbbra is mennek a gyógypuszik.

Zsuzsi, sajnos ez előfordul. Akkor is, ha ott állsz mellette. Sokszor az Ádám úgy esik, hogy már nem bírom elkapni és végignézem, ahogy a feje koppan a szekrény sarkánál. Na, annál rosszabb nincs, mikor már nem érek oda és látom, hogy mindjárt megüti magát.

Tegnap ő is esett, az ajtó élének a fejével. Felvettem, megvigasztaltam. 3 perc múlva látom, hogy a halántéka felett egy akkora nagy pukli, ami máris kék-zöld színekben pompázik. Felkiálltottam, hogy úr isten. Hát, az apja sokkot kapott. Gyorsan mondtam, hozza a kést, hogy visszanyomjuk a púpot. Szegény István, ott toporgott, de rohant a késért, aztán lefogta az Ádámot. Azt az ordítást!
De a pukli lement, ma már csak színes a feje.
Én meg arra jöttem rá, hogy szerencsére ilyen baleseteknél nem blokkolok le, gyorsan elállítom a vérzést vagy amit kell, legfeljebb utána remegek mint a kocsonya. Viszont az István sokkal jobban megijedt.

Na szóval, Zsuzsi, ne aggódj, ilyen mindig is lesz.
Tegnap történt, hogy a hugom sírva hívta az anyut az iskolából. Kiderült, hogy a bokájában a szalagok megsérültek, begipszelték.
Azután este beszéltünk az anyuval, mesélte mennyire megijedt, hogy a Brigi sírva telefonált, mi történhetett. Pedig ő már 16 éves (lesz).
Ezt sosem lehet megszokni és még élsz aggódsz érte.

Na, eddig bírta az Ádám, most mennem kell. Majd később jövök mert még akartam egy csomó mindent írni.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Lányok nagyon rossz hírem van.

Most beszéltem az Edittel, tegnap este meghalt az apukája.
Hétfőn megműtötték, kiderült, hogy prosztatarák. Tegnap este pedig elment. Valószínű a szíve nem bírta a küzdelmet.
Megkért írjam meg, nagyon kivan, most nincs ereje még a gépet sem bekapcsolni.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?