Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Büngyi
Legalább majd Helénával mehetsz legközelebb Szegedre, nem? :) Jó étvágyat az ebédhez!
A szülőpoziciós jógán hasonló dolgokat mutattak nekünk is, mint amiket feltettél, a jógatanár statisztikát vezet, hogy mik segítetettek a legjobban és eddig a nyuszipóz vezet!

Missi
Gyorsan el fog menni az a pár nap, találkozz emberekkel, így nem fogod úgy észrevenni! Nem Te leszel a sor végén, ne aggódj, de addigra majd jó sok tapasztalt anyuka lesz a körünkben, akiktől tanulhatunk :) Még én is legalább 5 hétig bent akarom tartani Gergőt!

Kalloni
Elfelejtettem írni Neked, örülök, hogy jelentkeztél! Van listám bőven, így minden napra jut valami, csak a babaruhamosás tolódik, mivel még nincs meg a szekrény és a kiságy, így fölöslegesnek érzem a nagymosást, mert nem tudom elpakolni utána a dolgokat!
Hétfő-gyerekorvossal találka például!

Jó pihenést még!

Évi

> Kép
evarga
 
 


Hali!

megvettem a nyomtatót 2500Ft és láss csodát, működik a miénk miután átszereltem az alkatrész! Úgy örülök.

Voltunk a Westendbe is de kb 15 perc után mondtam Apának, hogy menjünk, olyan hőhullám tört rám az egyik boltba ahol edzőpolót vettünk apának, hogy azt hittem elájulok. Nem volt semmi levegő csukva volt az ajtó is, rólam meg szakadt a víz. Így az én ajándékom elmaradt, de nem is érdekel, olyan jó volt kiszabadulni onnan.

Délután elmentünk a corába, még vettünk egy-két dolgot itthonra, bespájzoltam egy csomó tészta félét,lisztet, cukrot meg ilyeneket hogy majd legyem mit főzni, ha Lilicsekkel itthon leszünk:D
Apa letiltott a babarucikról, bár én is mondtam, hogy kerüljük el jó messziről, mert különben tuti megint vettem volna valamit.

Most meg pihegünk itthon, és jól beborogattam a lábam, mert két nap alatt annyira bevizesedett, hogy már nem lehet megkülönböztetni a bokámat a vádlimtól!
Este meg jön egy másik asztalos, mert kiderült, hogy aki ígérte az ajtót, az kiment Hollandiába faházakat építeni, csak elfelejtett szólni :( Hülye BUNKÓ!

Apa még menne sétálni is meg persze én is , de nagyon gázos a lábam. Na majd meglátjuk :?

Jutta: már én nem nagyon megyek sehová, csak itt a környéken, vagy Apával ha messzebbre kell menni. nekem is már minden össze van pakolva, dehát mégsem hurcolhatom magammal mindenhová!!!
További jó pihit mindenkinek!

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


zsozi névnapozunk :)
missi hova utazik samuapu? munka miatt?
büngyi: gratula 37. héthez:):)
hamarosan kezdem a palacsintasütést :):)nyaminyami
nagyon kiváncsi vagyok Gerika szülésére, remélem könnyen lezajlott :) de szeretnék már én is ott tartani :)
este legalább 10szer keltem fel pisilni :evil: :evil: :evil:
eddig takarítottam, mostmár pihi, nem soká feltesszük a kajcsit, megsütöm a palacsintát, és várjuk a vendégeket :)
masika: már csak 15 nap!!! :shock: kiráály :)

Kép
tidi
 
 

 
 

Era :) Uriten de jo !! megvan az elso bebink es kisfiu !! Gratulalok !:):):):)
biztos nincs idod irni egy darabig, de mi gondolunk rad es sok orome kivanunk nektek !!!

nagyon durva az otthonszuletessel a hir, hogy meghalt a kisgyerek, :(sajnos ez korhazban is tortenik ,csak arrol nem hallunk. Sot evente kb 3 anya is meg szokott szules kozben korhazban halni, de sajnos ez van.

bungyi, miert vagy elkerseredve ?

tobbieknek is puszi, most sajnos rohanas van nalunk, majd este meg irok

ciao lanyok !!
bogyogyorgyi
 
 


LÁNYOK!!!!!
SZERINTETEK HA ÉN A KERTBŐL SZEDNÉK MÁLNALEVELET ,ÉS AZT SZÁRÍTANÁM MEG ,AZ ROSSZABB ,MINT A HERBÁRIÁS???????


CUKIKA:NE AGGÓDJ A SÚLY MIATT,ÉN AZ ELSŐVEL 21KG SZEDTEM FEL,SZÜLÉS UTÁN MÁSNAPRA LEMENT 7KG(BABÁVAL EGYÜTT) ÉS 1 ÉV ALATT PEDIG ÖSSZ:24KG MÍNUSZBAN VOLTAM.CSAK SAJNA AKKOR A 27 HÉTTŐL ÉN TOXÉMIÁS VOLTAM ,AMI MOST HÁL ISTEN ELKERÜLT.KEDDEN NEKEM IS VÉDŐNŐ,MÁZSÁLÁS,KÍVÁNCSI LESZEK :roll:


GERIKA FÉRJE:VÁRJUK A KÉPEKET A BOLDOG CSALÁDRÓL!!!!!

MISSI NE AGGÓDJ ,ELJÖN A MI IDŐNK IS,MI SZÜLHETNÉNK AKÁR EGYSZERRE IS,ÚGYIS MAJDNEM EGY NAPRA VAGYUNK KIÍRVA!!!!
geosel.klara
 
 


Büngyike Én bízom benne, hogy nálunk is csak így lehet! :)

Missi Kitartás arra a pár napra. Nem tudod áthívni néha a barátnődet, aki a múltkor is nálatok aludt? :wink:

Cuki Azért nem kecske vagy! :? Némi szénhidrát is jár azért néha. Szerintem itt a végén meg már aminek ki kellett jönnie gond, az kijött. Szóval néha egy kis kényeztetést megérdemlünk! (Én is most tettem magamévá egy fagyit :oops: ) Ja! És köszi, a számodat elmentettem, de még nem szeretnélek zaklatni 8) Habár versenyben vagyunk.. :lol: :lol:

Képzeljétek áll a bútor!!! Márcsak a fogókák hiányoznak. Már mostam is :D

Tapasztalt anyukák! Az igazi fájásokat hogyan kell elképzelni? Nyilallásokat érzünk majd, vagy folyamatosan fáj?
Vendég
 


ADRI:NEKEM IGAZÁBÓL CSAK AZ OXITOCINRA VOLTAK FÁJÁSAIM,DE AZT MONDJÁK VKINEK A DEREKA FÁJ KEGYETLENÜL ,NEKEM(OXI HATÁSRA)
MENSTRUÁCIÓS SZERŰ DE JÓVAL-JÓVAL ERŐSEBBEK VOLTAK A FÁJÁSOK!
DE SZERINTEM NE AGGÓDJ,ÉSZER FOGOD VENNI!!! :wink: VAGY MÁR TALÁN VANNAK FÁJÁSAID?????????UGYE NEM?????
geosel.klara
 
 


Tidi, céges kiruccanás Erdélybe! :) :?

Adri,a barátnőm sajna Pesten él jelenleg ...és az 260 km-re van! :shock: Az itteni bnéim meg sajna egyre inkább megcsappannak,úgy érzem..!De ez van..

De majd esténként,meg éjszakára átmegyek Anyuékhoz,ők itt laknak a szomszéd házban!Ugyh nem lesz gond...!! :)

Missfried
Kép
missfried
 
 


Klára Nem , nincsenek. Csak néha, de az neeem aaaaz! :) Akkor folyamatosan fáj, ott ahol fáj?

Becsomagoltam, de nincsen hálóingem! :shock: Egy darab sem!! Azt elfelejtettem.... Majd holnap beszerzek egyet.

A másik kérdésem ami eszembe jutott, az lenne, hogy Ti kifőzitek-e a pelust, meg amit ki szoktak? Anyukám kikészít vele!!!
Bocs, hogy ennyi hülyeséget kérdezek... :oops:
Vendég
 


Missi A barátnős sztori ismerős! Nekem nem maradt szinte egy sem! :( Egy fél van ugyan, Ő azért csak egy fél, mert sosincsen itthon. Akkor nem is leszel olyan egyedül,l ez tök jó. És talán még el is kényeztetnek egy kicsit! :)
Vendég
 


Ja lehet!Bár egy kissé "félek"is.. :D !Rég laktam már otthon... :wink:

Missfried
Kép
missfried
 
 


cuki, dokim mar van ( szulesz nogyogyasz a Gereb agi)
- csak gyerekrorvosom nincs, ill .az is van, csak nem 100 % ,de most azt csinalom, hogy 3-4 db -al tartom a kapcsolatot es igy abbol 1 csak ra fog erni :)

adri, en fozni akartam, de vegul kimostam 95 fokon es kesz. bar lehet, hogy szules elott ( bar ki tudja, hogy mikor szulunk ?? ) egy adagot kifozok, igy a par napos bebinek total higeniaja lesz, de utana ugyis hozza kell szokni a normal allapothoz es az nem a patikai higenia ( a tulzott takaritas sem jo, foleg nem domestossal es tarsaival ) nalunk ezeket TILOS hasznalni mar

missi, miert csappantak meg a baratnok ? mert messze koltoztel ?
bogyogyorgyi
 
 


Bogyó Én még mindíg tök jónak tartom, hogy otthon szülsz és ki is tartasz mellette. Láttátok ma a híradót? Benne volt a kisbabával kapcsolatos dolog is! Sajnálom nagyon, de tényleg meghalnak sajnos a kórházban is babák, arról mégsincsen mindegiknél riport.... Érdekes!

Missi Az biztos, hogy nekem elég pár óra is a szülőkből, pedig imádom Őket! De már én sem tudnék otthon lakni. Másképpen élünk....

Cuki Ilyenek vannak nekem is! Akkor várjuk a "felismerhető fájást"! Várom már nagyon, de azért be is vagyok s...va rendesen. Nektek is szokott olyan lenni, hogy na most nincs kedvem szülni??? :lol: Nekem most pont ez van! :lol: Jaaaj, és fáj a fejem is! :roll:

Jó éjt Kismamák!! Tartsuk azt az októbert!! :wink:
Vendég
 


sziasztok kismamak!

Uristen, nem vagyok par napig(elkisertem apat melozni, meg sokat voltunk uton, utfelen)es mennyi dolog törtenik!!! :shock:


Erika, szivböl gratulalok Tamashoz!!!!!!!!


öszinten bevallom, amikor ezt olvastam, majdnem elajultam, annyira ereztem az idö közelseget, meg mindig remegek belülröl...ez fantasztikus, varom a kepeket, szülestörtenetet :wink: juj, de izgi!!

Masika, utolag is boldog születesnapot!!

egyebkent, mint soxor, nem vagyok teljesen kepben mindenkivel kapcsolatban, de remelem mindenki jol van.

Adri, a te kisbabadrol olvastam, a köldökzsinor miatt, ne izgulj, biztosan rendben lesz minden!!

Nalam a következö a helyzet: mar irtam, hogy van egy pont a hasam aljan bal oldalon,ami annyira szur nekem, szinte allandoan, ez elegge felelmet kelt bennem :shock: nagyon intenziv a folyasom is(bocsanat!!!)es neha nem "normalis szinü", hanem inkabb vilagos rozsaszines, ez normalis??

Vanoka szobajaval haladunk, parketta kesz, kisagy es pelenkazo összeszerelve, ma kezdem a babarucikat kimosni :D

csajok, szerintetek mar ideje elkezdeni összerakni a korhazi csomagot?...

szerdan megyünk intezni az apasagit, remelem gubanc nelkül sikerül :wink:

nagyon elvezem a nem melozast, mar teljesen hozzaszoktam :D

na megetetem a mosogepet, de meg jövök majd

pusszancsok
Vendég
 


Kép

Kép
Vendég
 


Húúúú, kihúzza az ember lánya a lábát 2 napra, és tessék... :shock:

GERIKA! Szívből gratulálok, nagyon sok egészséget és örömet kívánok a babához!!!

Mi is lementünk még anyuékhoz /240 km/ szombaton, tegnap este jöttünk haza. Volt süti, kaja, túrós palacsinta... :D
És hát az őszi napsütés...húú, csak ültünk kinn a napon, és annyira jó volt!

Missi, értelek teljesen, én sem tudnék már otthon lakni... :roll: nagyon szeretem őket, de 3 nap után már nem birom...

Hát az biztos, hogy nagyot néznénk, ha nem fiú lenne, hanem lány.. :shock: az elején már megviccelt ezzel..Bár anyu azt mondta, ez lány lesz!! De félreérthetetlen uh képeim vannak.. :wink:

Tidi, én is azt álmodtam, hogy már megszületett, kék szeme volt ,és kinn volt 3 fogacskája.. :roll: de a szülés nem volt benne az álmomban, szerencsére...

Kalloni, nagyon köszi a felkészítős anyagokat!! szuper, ha van több is, szivesen vesszük :wink:
A tennivalókról pedig van lista...jó hosszú még. Ma a konyha, folyosó következik, és a WC, fürdő ha belefér...
Ha nem, majd holnap..Ma még megyek védőnőhöz is... :roll:

Sheepy, hogy sikerült apa szülinapi süti??
Masi, utólagosan is boldog elő-szülinapot neked! A libamáj...na, ezt nem kellett volna emlegetni...

Adri, milyen lett a bútor?? Minden oké vele?
Én is kaptam egy rakás babaruhát a hétvégén, bátyám volt feleségétől, komolyan aggódom a szekrény-komód miatt, nem fogunk beférni... :roll:
Arról nem is beszélve, hogy voltunk a Tescoban, és vettünk 56os ruhákat, azokból hiány volt még itthon...
A pelenkákat "csak" én is bedobom 90 fokra, nem főzögetem..az úgy pont tökéletes lesz.

Missi, kitartás erre a "pár" napra!!

Megyek is, vár a konyha ablak :?

Üdv mindenkinek Evu, Büngyi, Bogyógy, klári, Cuki, Évi, Ariel, Jutta, Zsozi és akit véletlenül kihagytam :D

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


evu, mennyi minden jezus ! de nagyon szep kis szoba lesz...es mar nem kell vasarolgatnod, az jo. En osszeraktam a korhazi taskat

vicsok, es miert lenne lany ? vagy vmirol lemaradtam ? en ki akartam fozni a pelenkakat, de van a gepen 95 fokos program, szoval "Csak" azon fogom en is mosni-szoval ugy ahogy te is mondod. a 3 gyereknel allitolag mar mindenki a tornazoknikkal egyutt mossa :)

Era, hogy vagytok ?? jol eszik a kis Mano ? Gondolunk Ratok :) :)
bogyogyorgyi
 
 


Jó reggelt vagy inkább délelőttöt mindenkinek!
Én ma olyat aludtal Lilicsekkel, hogy 10 után nyílt ki a szemem, és Lilibaba még mindíg alszik, bár tegnap egész nap nagyon aktív volt, biztos elfáradt a kisbogaram!

Pelenkákat én még nem mostam ki, de én is csak mosógépben fogom, a kifőzés ma már nam nagy divat és szerintem is felesleges.
A kórházi felkészítőn is azt mondták, hogy nem kell a babákat sterilizálni, mert akkor hogy lesz nekik immunrendszerük?

tegnap lenyúltam az öcsém egyik edzőcipöjét, 41-es ez végre nem szorítja a lábam! Így este beneveztem egy rövid sétára Apával!
sajna a kislábújjam még mindíg nagyon be van dagadva, a vizesedésről már nem is beszélve! Tegnap 1 órán keresztül vizes törölközőbe csavartam a lábam, így egy kicsit lejebb ment.

Fájások nekem is vannak, de elég rendszertelen. A mensi görcs inkább este és reggel jelentkezik, egész éjjel viszont a szeméremcsont fáj de az iszonyúan.

Na gyorsan megyek főzni, meg takarítani (tegnap nem volt kedvünk) Ma gombapöri lesz! imádom!

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


HALIHÓ!
MEGFŐZTEM(SÁRGABORSÓLEVES,SÜTIKE-PUDINGGAL)

EVU:SZÉP LESZ ÁM A BABASZOBA :lol:


KÓRHÁZI TÁSKA NEKEM IS 3/4-IG KÉSZ,MÁR CSAK APRÓSÁG KELL(ÜVEGMOSÓ,PAPÍRZSEPI)MEG ÖSSZEÍRTAM HOGY AZ INDULÁS PILLANATÁBAN MIT KELL MÉG BEDOBNI(TELCSI,TÖLTŐ,FÉNYKÉPEZŐ,KISKÖNYVEM...)HOLNAP MEGYEK A HÁZASSÁGI ANYAKÖNYVI KIV.-T KIKÉRNI.JA MEG VÉDŐNŐ IS!


GERIKA FÉRJE:HOGY VAGYTOK???????TOMIKA??ANYUKA???????JELEZZETEK!!!!!NA PUSZ,MAJD MÉG JÖVÖK!
geosel.klara
 
 


HŰŰŰŰŰ!

Most nézem csak 38 HETESEK LETTÜNK

Most már igazán kibújhatna Lilibaba, de nem sok jelét mutatja egyenlőre!

Missi: barátnők, nálam is fogyadoznak, de főleg mert mindenki ezerrel dolgozik (rajtam kívül).
Mondjuk telefonon elég sokat beszélek a két legjobb barátnőmmel, de találka már ritkábban van!

Na tényleg megyek :D

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


MASI:GRAT A 38.HÉTHEZ!!!! Kép
geosel.klara
 
 


Gratula Masika a 38 hethez!!
Vendég
 


Sziasztok!

Masi, de jó, most már tényleg bármi jöhet! :) És még mindig nagyon aktív vagy, ez jó!

Evu
Nagyon jó helye lesz Vandának ám!

Klári
Ügyes vagy, hogy már mindent elrendeztél Te is! Múlt héten kipróbáltam a kevert almás sütidet, nagyon finom lett, én még megkentem csokipundinggal is! El is mentettem a receptet, köszi!

Ani
Én is aggódom a helyhiány miatt, de mivel még nem jött meg a szekrény, fogalmam sincs, hogy mi fér majd bele!

Bogyó
Látom, hogy Nálad is minden ok!

Én ma gyerekorvoshoz megyek, bejelentkezem nála, hogy járhassunk majd oda, illetve kérek receptet a gyógyszertári dolgokhoz!Megveszem a gyógyteákat is és kezdem a málnalevélteaivást, illetve a gátmasszást.
Párom a héten nyelvvizsgázik, így esténként vele kell egy picit foglalkoznom- már amennyire ez működik, mert nálunk nagyon nem, a legtöbbször röhögésbe csap át a dolog :)

Szép napot mindenkinek!

Évi

> Kép
evarga
 
 


EVARGA:ÖRÜLÖK,HOGY ÍZLETT A SÜTIKE! Kép
geosel.klara
 
 


Én is itt, bár konyhával lasabban haladok, mint gondoltam... :?

Húú, de ügyesek vagytok, h már kész a kaja, én csak majd bedobom a csirkecombokat a sütőbe, ha hazajöttem a védőnőtől.

Evu, nagyon szép a babaszoba :D

Masi, gratulálok a 38. héthez!
Hihihi, te cipőt nyúltál, én meg anyukámtól kardigánokat...sosem gondoltam, h egyszer az ő ruháját fogom hordani ...ő kicsit duci.. :wink:

Klári, te már kész vagy a kórházo táskával is.. :shock: húú, én még a takaritás után fogok nekiállni, bár igazából csak össze kell rakni, nagyjából megvan minden hozzá...legalábbis azt hiszem :roll:

Bogyógy - nem hiszem, h lány lesz, csak a hétvégén szó volt róla, h mindenkinél lenne meglepi, ha nem az lenne, amit vár..Erre jött a Pákó név is :) Bár lánynevünk is van, de azért már fiúra készülünk..

Gerika apuka, várjuk a híreket és képeket!!! 8)

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


Sziasztok!

Én ma takarítottam (-ok). Este vendégeink lesznek. Muffin lesz, ezt mindenki szereti és hamar elkészül. Ha lesz egy kis energiám, akkor még palacsintát is kapnak ;)

Masi! Gratula a 38. héthez!

Erikáék biztosan jól vannak :) Olyan jó lehet már neki!
Nekem egész éjjel keményedett a pocakom, normális??? Amúgy jól vagyunk. Hétvégén elnéztem a Tescoba. Nem tudtam kihagyni pár babarucit :roll: Tetszik a felhozatal.
Ki is mostam mindent. Ma még vasalnom is kell.

Klári! Ügyes vagy, nálatok mindig készül valami finomság :)

Puszi mindenkinek!

büngyike
 
 


Hi!!

Masi,grat :) :) De jó neked!! :wink:

Evu,nagyon szép minden!!

Elutazott apaaa!! :cry: :cry: Már most hiányzik....

Mindenkit puszilok!!Épp Samu utolsó adag ruháját mosom...,aztán pénteken jön át anyu,mindent kitakarítunk alaposan...függönymosás,stb...,aztán utána nincs ilyenre gondom és jöhet Samci!!Csak apát várja meg!!Bár még azért kissé korai is lenne neki!!Még van legalább 3 hete!! :)

Missfried
Kép
missfried
 
 


Ja és holnap védőnők,doki,NST! :) Lesz itt minden!Súlymérés :? (bár ma anyunál a mérlegen "csak"86 voltam,kb mint 3 hete!Ugyh bizakodom h ott sem leszek több....!Az utolsó adat mult héten 87kg volt! :shock: :shock: :) !Remélem most már tényleg nem lesz semmi!Bár ki tudja??Most meg a vérnyomásomon aggodom,mert multkor ugye 130as volt(ez az eddigi legmagasabbam)de remélem az csak egy kivételes eset volt és nem megy feljebb!!! :?

ÁÁ most hívott épp a párom!! :) :) Most kicsit jobban is érzem magam!! :wink:

Missfried
Kép
missfried
 
 


Sziasztok Lányok !

Egész hétvégén rosz volt a net, mostanáig még belépni sem sikerült a topikba.

Úgy aludtam ma ,mint a bunda :P és egyáltalán nem kellett ide-oda forgolódni sem !!! Igaz ,hogy a tegnapi nap jól kifárasztott , tele volt eseményekkel : délelőtt az öcsém új lakását néztük meg , utána addig autókáztunk,hogy a temetőben kötöttünk ki . Lehet,hogy ez egy kicsit morbidul hangzik, de nagyon szép idő volt és jól esett egy kicsit azokra is gondolni akik már nincsenek velünk , nem csak az újonan érkezőkre .

Apát délután elvittük ebédelni szülinapja alkakmából és úgy belaktam sztrapacskával és rántott gombával hogy még most sem vagyok éhes tőle :P .
A pincér furcsán nézett rám mikor rendeltem, de mondtam, hogy a gyerek diktál és most ezt kívánja !

Büngyi : Sajnálom,hogy nem jött össze az utazás,de remélem így is jól telik az időd !!

Missi : Vigyázz magadra a héten !
Én tuti ,hogy bekattannék Apa nélkül már 2 nap múlva, már azt is alig győzöm kivárni ,míg hazaér a melóból este., de ha telefonon tudtok kommunikálni, az már fél siker !!!
Ha nagyon egyedül vagytok Samuval , és a szülőket is unod ,csak írj :wink: , majd elszórakoztatunk az éteren keresztül !

Pelust én nem terveztem főzni, 90 fokon kimosom a lepedőkkel , és a kórházi hálócuccommal együtt.

Masi : Azt hittem ,hogy már teljesen kész az átalakítás , szerelés nálatok .
Tényleg jó fej az asztalos , hogy így lelépett!
Remélem azért időben készen lesztek mindennel , mert így ,hogy már a 38. héten jársz tényleg bármikor jöhet a baba nálatok is !
És azt is remélem ,hogy mire Lili lányod kibújik a lábad is rendbe jön !

Én is elkezdtem vizesedni egy pár napja. Legalábbis a lábam dagadt de nem tudom ,hogy ilyenkor még jó-e gyümölcsnapokat tartani ?
Anyósom telepakolta a hűtőt , lehet,hogy holnap mégis ráveszem magam mert a ma a tesóm átjön és fincsi milánói makaróni lesz amit nem lehet kihagyni !

Abban tudtok segíteni ,hogy a magnéziumot a betöltött 36. héttől, vagy a 36.-hétben járva sem ajánlják már ? (pont ma van a hétfordulóm )

Evu : Klassz lett a Vanda -lak :P :P !!!! tényleg rengeteg cucca van , lesz mit pakolászni !

Nálunk is szaporodtak hétvégén a babás dolgok , mert a párom anyukája teljesen meg van veszve , és akárhová megy vásárolni babaruhával távozik.
Persze örülök neki, de kezdem sajnálni, hogy csak nagyon rövid ideig lesz jó egy-egy darab és utána azt sem tudom ,hogy hová pakoljuk majd el ,amit Muki kinő.

Mindenkinek jó étvágyat az ebédhez , és élvezzétek ki a fincsi napsütéses időt!!!!!!!!!!!!!

Kép
sheepy
 
 


Most nézem h belett írva vmikor a legujabb vécukor eredményem a kiskönyvbe(a jo eredményem ugye :) ,de hát ezen eligazodni öcsém :? :) :) Kb ennyit látok,leírom:

09.11 j.6+. 10.H. 5.92 3,88
Most szeríntetek?? :lol: Na végülis mindegy is,mer a lényeg h ugye jo lett!De most nem azért,miért nem lehet már értelmesen beleírni?? :roll:

Missfried
Kép
missfried
 
 


Szia Sheepy, de jó hallani felőled is :)
Nekem a doki azt mondta, betöltött 36.hétig lehet a magnézium.
sztapacska-rántott gombával.. :shock: nem semmi...

Missi, ne izgulj, súly és vérnyomi is ok lesz..én bizom benned :wink: egyébként csinálod a diétát?


Büngyi, igen, sajna mi is voltunk a tescoban...tényleg jó cuccok vannak.. :) mi sem birtuk kihagyni... :oops:

Én meg végeztem a konyhával, sehogy nem akart pedig haladni.. :? ha még du marad erőm, a beépitett szekrényekkel folytatom, bár azokat nemrég kiselejteztem.
Bepácoltam a csirkecombikat is, később berakom a sütőbe aztán majd egy kis krumplipürét csinálok hozzá még.
Na, megyek, megnézem a védőnénit...hátha mond valami okosat.

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


Sziasztok!

Először is, Gerika, ha majd tudsz olvasni, szívből gratulálok én is Tamáshoz és kívánok minden jókat Nektek :) :) :) :)!

Missi, együttérzek a "magány" miatt, nagyon hosszúak tudnak lenni ezek a napok. De tényleg tömködd tele programokkal és ripsz-ropsz vége is lesz!

Evu, nagyon helyes bútorok, olyan jó, hogy már Te is itt tartasz és nem kell dolgoznok :)! Ja, és a rózsaszín normális :)!

Büngyi, miért nem tudtatok elmenni végül? És volt vm helyette?

Adri, pelenkát eszemben sincs főzni... :wink: mire való a mosógép? És nincsenek hírek azóta? Mikor mész legközelebb ellenőrzésre?

Cuki, mi van Veled?

Sheepy, jó hogy jöttél megint :)!

Vicsok, én is itt tartottam múlt héten, polcról-polcra, szekrényről-szekrényre... azóta ülök a babérjaimon :).

És örülök, hogy hasznát veszitek az anyagoknak, még van egy szoptatós téma, holnap megyek a gyermekágy-császármetszésre. Jövő héten az első napok otthon... kíváncsi vagyok, ezt már hányan nem fogják elolvasni... :)

Nekem ma és még a héten papírintézés volt/lesz, OEP, házgi a.kivonat, táppénzes papír stb. Meg gyerekülés beszerzés... mmm... egy újabb apróhirdetéses siker :). Ja, és hát a babaruhamosás, mint végső fázis :)!

És fontos! Ne hanyagoljuk el a barátnőket! Még akkor is ha nem szülnek, vagy nincsenek hasonló helyzetben. Hozzánk épp ma jön három nagyon kedves, és bár teljesen különböző helyzetekben vagyunk, mindig nagyon figyelünk rá, hogy havi egyszer-kétszer találkozzunk valamelyikünknél. Ez persze most nem tanmese, csak szerintem fogjuk még visszasírni ezeket az időszakokat rosszabb perceinkben, szóval érdemes minél többet kihozni a fennmaradó hetekből :)!

Most összeszedem magam és csinálok vm alkotó jellegűt a konyhában.
kalloni
 
 


masi, gratula !! akkor te valoszinuleg meg szeptemberben szulsz, de izgi
a labad hanyasrol nott 41 re ? vagy ez most csak be van dagadva ?

majd meg irok mindenkinek,
dolgoztam egesz nap es ki vagyok merulve, de most jon a pihenes.
hiaba - mar nem birom az iramot

nektek most a vege fele nem lassult le a hizasotok ? nekem most jobb, mint 1 honappal ezelott
bogyogyorgyi
 
 


cuki, jovo heten mar betoltod a 37. hetet szoval semmi baj sem lehet. biztos egeszseges lesz Panka baba. ugy latom most mar nagyon unod ( ertheto modon) az allando orvoshoz jarast - ez elviszi az ember energiajat. haaat, akkor aludj sokat, mert lehet, hogy mar jovo heten nem fogsz :)
bogyogyorgyi
 
 


Muffin sül :)

Jaj, Kalloni! Olyan édes vagy, hogy megkérdezed :) A barátnőmnek is van egy kisfia, ő 3 hónapos. Temesváron élnek, és úgy volt, hogy félúton, Szegeden töltjük a hétvégét. Mivel románia is uniós tag, elméletileg nem kell útlevél és egy ismerősük már átjött a picivel úgy, hogy csak a születésije volt velük.
Most ez a barátnőméknek nem sikerült :( Ma mérgükben elmentek útlevelet csináltatni a kissrácnak.
Ezért voltam csalódott nagyon. Ráadásul már 1 éve nem láttam őket!

Vicsok, ma én is lassan haladok mindennel :? De mindjárt beturbósítok, mert nem tudom mikor jönnek a vendégek :roll:

Bogyo! 2 hete nem álltam mérlegre :) Nem tudom hogy állok hízásügyileg.

Missi! Kitartást Apa nélkül! Meglátod elrepül az idő, és itt vagyunk neked mi :)

Cuki! Akkor Panka még jól elvan a pocakodban :)

Sheepy! Már ne szedd a magnéziumot!

büngyike
 
 


Meg is jöttem védőnénitől, jövő szerdán jön hozzánk látogatóba.
Kérdeztem a gyerekorvost tőle, egy férfi doki lesz, nekem nincs ezzel semmi bajom...de elvileg 3 doki közül lehet választani.
Mondta, hogy jön jövőhéten, és megbeszéljük ezeket a dolgokat.

2 hét alatt 2 kg hiztam, meg is jegyezte.. :shock: de mondta, h teljesen jó vagyok..viszont az én vérnyomásom meg lefelé megy..90/60 volt :shock: 110/70 volt, de utolsó kettőn már 100/70 volt, most meg...kérdezte is, hogy nem szédelgek-e..de nem..
holnap 5-től van felkészítő filmvetítés, jön apa is 8)

Büngyi, szegény ismerősötök :cry: jól megjárták...

Húúú, Cuki, de furcsa így kimondani, hogy jövő héten szülsz :shock: bár ha zárt a méhszáj, akkor biztosan jól érzi magát Panka :roll:

Na, megnézem a mosógépet, meg még elpakolok a nappaliban, vasalókosárba is benézek..tényleg nem haladok ma..és a vacsiról nem is beszéltem..

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


Sziasztok!

Hú Cukika, már a jövő héten szülsz, de izgi!! Ariel is jövő héten szül..... Én remélem még 2 hétig egyben maradok.

Tegnap láttam a híradóban a Geréb Ágnes esetet. Nagyon kiborultam, nem az otthonszülés miatt, hanem hogy ilyen előfordulhat. Nekem is nagy a babám, így egyre inkább császárra számítok. Azért nem hiszem, hogy bármi baja lett volna annak a kisbabának, ha kórházban császárral születik...

Ma találkoztam a gyerekorvossal, nagyon szimpi ember, azt mondta, ha akarom, majd Leányfalura is kijön a gyerekünkhöz. Felírt minden receptet, beszéltük az oltásokról is. A Pneumococcus és a rota oltást javasolja a kötelezőkön kívül. Ezek olyan 16 eFt körüliek, de hát ez nem számít.

Védőnő is kijött hozzánk ma, csak körülnézett, beszélgettünk. Megnézte az UH-s leleteimet és mondta, hogy a 28. héttől néznek nálam áramlást is, az az a szöveg, amit múltkor írtam nektek. Jaa meg megkérdeztem, hogy mikortól nem koraszülött egy baba. Azt mondta, hogy a 36. héttől és 2500 gramm felett. Beszéltünk a pelenka mosásról is, kérdeztem, hogy kifőzzem-e vagy mossam át újra, mert én 40 fokon kimostam őket, ecettel öblítettem és alaposan átvasaltam. Szerinte ez elég.

Tegnap vásárlás közben olyan menzeszes görcsöm volt, hogy azt hittem valami elindult. A férjem nagyon megijedt, de szerencsére hamar elmúlt és nem jött vissza újra. Ez biztos jóslófájás volt.

Evu szépek a babaccuccaid.

Sziasztok, Csilla
csim
 
 


Vanda-lak :lol: ez jóóóóóóó!!lehet kiirom a szoba ajtajara :D

megcsinaltattuk az apasagi elismerö nyilatkozatot!!!!!!!!!!!! ez olyan megnyugtato, es nagyon gyorsan is ment :wink:

pakolaszok........

pusszancs
Vendég
 


es köszi megegyszer a bokokat a babacuccokra, de higyjetek el, nem olyan sok van..rucibol pl. meg nagyon sokminden nincs meg, pl. a teli cuccok!!nekem van par kedvencem, de olyan dragak...probalok valahol jutanyosabban hozzajutni :wink:
Vendég
 


Cuki vigyázz magadra!És most már előbb-utobb meglesz a kis drága!! :)

Köszi csajok,hogy nyugtatgattok!!Aranyosak vagytok nagyon!! :)

Egy kérdés:Ti kb milyen rucikat visztek majd be a kórházba,amiben hozzátok haza a picit??Mondjuk én hűvös időre számitok.. :roll: Rugi,kardi(jo meleg)..,meg egy vastag takarót azért viszek,kicsit betudjam takarni az autoba is..!!Ja meg sapka persze!!Ötletek??Meg visszük a hordozót ja!

Na lassan jön át fater,elviszi kivizkövezni a boilert(iszonyú xar állandoan)...aztán később ilyesmivel nem szeretnék már foglalkozni, utána meg lépek is át hozzájuk asszem!!Holnap doki után jövök!Remélem!Meg azt is h minden ok lesz!!Puszi!!

Missfried
Kép
missfried
 
 


CUKIKA:DE JÓ,LEHET JÖVŐ HÉTE[color=blue]N MÁR BABÁZHATSZ!!!!!KICSIT IRIGYELLEK ÁM!!!! Kép

MISSI:GYERE TÖBBSZÖR ,MAJD MI SZÓRAKOZTATUNK,APA MEG HAMAROSAN MEGJÖN!!!KITARTÁS!

EVU:KÍNAIBAN,TESCOBAN IS LEHET JÓ ÁRON ELÉG JÓ MINŐSÉGŰ BABARUCIKAT VENNI


[/color]VICSOK:SZERINTEM SZEDD AMÍG BE NEM TÖLTÖD A 36.HETET,NEKEM ÍGY MONDTA A VÉDŐNŐ,DE INKÁBB BESZÉLJ VELE,VAGY A DOKIDDAL!
geosel.klara
 
 


Sziasztok!

Kaja megfőtt és közben kisubickoltam a lakást is. Úgy döntöttem, hogy holnap ablakot fogok pucolni, mert nagyon gázul néznek ki a sok esőtől. Bár holnap még dokihoz is mennem kell :? Na majd meglátjuk!

bogyó: hát eredeti állapotában a lában 38-39 méretű attól függ milyen cipőről beszélünk. Ez sajna most a sok víznek és a lábújtörésnek köszönhető.

Missi: nem irigyellek egyedül ilyen sokáig, én tuti megzakkannék. Így is olyan jó, hogy apának viszek ebédet minden nap, mert legalább így napközben is tudunk egy fél órára találkozni.

Evu: nagyon szép Vandababa szobája, látom a kiságy funkciója nálatok is tárolóként üzemel jelenleg :D

Csilla: nekem ez a Geréb Ági annyira nem szimpi nő, hogy csak na! Tegnap én is láttam a tv-ben és nem arról beszélt, hogy mi történt, hanem hogy eddig ilyen nem történt. Ha megcsászározták volna a mamát szerintem lett volna semmi gond. Ha tudták hogy ilyen nagy a baba, már eleve neki kellett volna a kórházat javasolni az anyukának!!!!

Sheepy: úgy fest nem lesz ajtónk, ez a tegnapi asztalos is átvágott és nem jött, hát már teljesen kész vagyok, manapság úgyfest senki nem akar dolgozni vagy nem kell nekik a pénz?! Nem értem ezt.

Cuki: akkor már nemsokára a kezedben foghatod Pankababát, de azért ne siettesd, bár én is unom már a hetente dokihoz mászkálást, akkor te hogy unhatod ezt a sok vizsgálatot!

Ja a tegnapi kis malőröm: 40es táblánál a római parton sikerült 71 mennem!!! Persze, hogy mértek a rendőrök! Nem is mondtak semmit csak felírták az adataimat, meg, hogy értesítenek. Még jó, hogy apának van egy rendőr vendége aki elintézi, azt mondta, hogy ez még a jogsimba is kerülhetett volna!

Gyorsan felporszívózok aztán egy kicsit ledőlök olvasni.

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


Vanda-lak se rossz, a hétvégén viszont láttam egy táblát: Gyerekszoba, belépés csak saját felelősségre. Mutattam apának, őt nem dobta fel annyira... :wink:

Csilla, vigyázz magadra!

A Geréb Ági eset nagyon durva! A János kórházból nyilatkozott valaki, hogy meg lehetett volna menteni a babát... :cry:

Evu, mi is a cuccok jó részét Auchanból szereztük be, 2-3 dbos csomagok vannak, és most a tescoban is nagyon szép dolgok vannak nagyon jó áron (pl. hosszú ujjú body+pamut rugi+előke+sapi+pamut cipőcske 3000 Ft, 3 db pamut rugi 2700 Ft)

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


Csak gyorsan benéztem megint!

Cuki
Most már tényleg ne aggódj, hamarosan nagyon-nagyon jó dolgod lesz! :)

Ma telefonáltak, hogy megérkeztek a bútorok, hurrá, holnap hazahozza a párom, bár összeszerelni még nem fogja, mivel egy kétszemélyes matrac foglalja a helyet, aminek elszállításához csak okt. elejére kapunk kölcsön egy transportert. De legalább itt lesznek a dolgok!

Olyan rendesek voltak a gyerekorvosnál! Rengetegen várakoztak az általam kinézett doktornőnél, egyik beteg jobban köhögött mint a másik, de az asszisztensnő pont kint volt, amikor érkeztem, így elmondtam, hogy milyen ügyben jöttem és egy külön helyen leültetett, hogy ne szedjek össze semmit és szólt a dokinőnek is, aki nagyon készséges volt és felírt mindent. Az első napokban majd jön a babához! Megyugtató, hogy korábban kórházban dolgozott újszülött osztályon!(Én ugyanis nem akarok a védőnő körzet alapján illetékes orvoshoz menni a távolság miatt) Ariel, köszi még egyszer az ebben nyújtott segítséget! Remélem, Neked is majd hasonló tapasztalataid lesznek vele!

Beszereztem minden gyógyteát, most még leugrom a boltba, utána pedig csinálom a kis Excel online tanfolyamomat, amire még a suli iskolázott be és hamarosan vizsgázni kell belőle. De annyira nincs hozzá kedvem... amire nekem kell(ett), abban elboldogultam ugyanis, a többi pedig nem köt le......

Évi

> Kép
evarga
 
 


sajnos nem lehet mar valakit csaszarozni, amikkor kint van a gyerek feje mar....:( es addig minden oke volt. a dulam a Telki korhazban dolgozik, pont ma mondta, hogy megnezi, hogy mi nalunk az eves halalozasi rata, mert sajnos ez ott is van( es minden korhazban ) csak errol nem beszelnek. Persze akkor is durva egy vsecsemo halala, de sajnos meg a mai napig evente nok is meghalnak a szulesben (persze az meg ritkabb )
En a Gereg Agiban valtozatlanul nagyon bizok, nagyon birom azt a not es remelem h o lesz velem a szulesemen.

missi, ja meleg holmit is kell vinni, max nem kell a bundakabat.

masi, mikor kezded az antibiot. a streptoc. ra ? vagy nem kell vegul ?

evu, jo h megvan a papir, nem semmi mennyi mindent kell beszerezni

cuki es a jovo heten csaszar lesz, vagy meg nem tudod ?

cuki, tobbiek, Ti mennyi textilpelenkat vettetek ? az mindenre jo - fej ala, kisagyba, stb..

csim, huu de jo, - megegy megerosites, hogy nem kell pelenkat fozni. Pedig mar a nagy labost is megvettem. hehehe majd jo lesz kaposztanak :)

klari, hello, hogy s mint ?

vicsok,de te amugy sem hiztal sokat...szoval semmi az a 2 kg..

bungy..szornyu, hogy meg mindig van ceco ilyen temaban. sajnalom

LANYOK, 2 orat aludtam, olyan jo volt ! Kisbogyo most meg megint akrobata mutatvanyokat gyakorol bennem :) :)
csutortokon megyek uh, strepto, stb re. Remelem minden oke lesz
bogyogyorgyi
 
 


Evu : csatlakozom az előttem szólókhoz, Auchan , Cora -tök jó cuccok és az áruk is mérsékelt! Szerencsére most már lehet kapni rengeteg plüs rugit, meg meleg hálózsákot, overallt is ami télire kell.
De a C&A-ban is volt leárazás :? kb 2 hete jártam ott, és overallt 6000 ft-alatt lehetett kapni ,ami a Brendonban pl. 16.000,- lett volna !

Vicsok: Benned aztán van energia: takarítás , főzés :wink: .
Én is egyfolytában pakoló kényszert érzek , de attól tartok,ha nagyon kisuvickolok mindent, 2 hét múlva lehet előről kezdeni, mert addigra megint olyan érzésem lesz ,hogy minden piszkos :(
A babaruhák mosását is próbálom hétvégéig halasztani, mert mire használatba vesszük őket 5x teleszállnak porral .
( Ugye nem vagyok teljesen normális ???? )

Büngyi : 1 szem magnézium tabletta maradt , azt elteszem emlékbe :P , de többet már nem .
A barátnődék dolgát nem értem, ha egyszer átengedik az embert a határon, utána mástól miért kérnek más papírokat ????

Jut eszembe , én a kórházi cuccok közé betettem a Materna tablettámat is - gondolom szülés után jó ha kerül belém egy kis plussz vitamin, meg szoptatás alatt amúgy is szedném 2naponta.
:?: Ti zenét visztek be ?????

Geréb Ágnes : most már én is utána járok ennek a dolognak , mert erről a szerencsétlen szülésről hallottam ugyan , de nem gondoltam,hogy ekkora sztori lesz belőle ! ( mondjuk a tv nálunk nem sok szerepet kap mostanában - szerencsére , így egy kicsit le vagyok maradva ).
Amúgy maga a nő nekem nem túl szimpi, a kedves mamája az ügyfelünk volt a régi munkahelyemen és az Ági kísérte a bankba ha jelenetet kellett rendezni , de ahogy évek óta kiáll az otthonszülés lehetősége mellett azért szerintem tisztelet érdemel mert nagyon sok nőnek nyújt vele segítséget.
( az már más kérdés ,hogy mindent megfelelő keretek között kell tartani )

Lányok ! Holnap este lehülés és szerdán egész napos hidegfront jön, lehet,hogy ez felpörgeti majd az eseményeket !
Masi , Cuki lehet ,hogy a héten jönnek majd a következő babák ???????

Kép
sheepy
 
 


hihihi, Cuki, tényleg nem bízod a véletlenre :D

Évi, végre megvannak a bútorok!! Éljen-éjen!
Ismerem a tehetetlenséget a matrac elszállitásra, nálunk most kinn a teraszon van minden lom (beépitett a terasz), és ha minden jól megy, ma elviszik a régi ágyunkat - a keret szétszedve, a matrac felállitva, és így holnap legalább neki tudok kezdeni ott is takaritani :)

az azért tényleg megnyugtató, h újszülött osztályon dolgozott a doki.. :) én is mondtam a védőnőnek, hogy ajánljon valakit, és ő a férfit ajánlotta. Mondta hogy alapos, lelkiismeretes, ugyanakkor elég laza, sportos..úgyis fiú lesz a kicsi is, ért minden ezirányú témához.. :wink: na, majd meglátjuk...

Ja, és vettem tegnap máLNalevélteát..de még nem ittam belőle :oops:

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a hiányolást!
Most csak gyorsan bekukkantok, mert megyünk még függönyt vásárolni.

Ma voltam ctg-n és a dokim is megvizsgált. Nikoletta a ctg-t átpihente, de fájások se voltak. C3100 még mindig, úgyhogy 7 nap van még a születésig!

Tegnap mi is ünnepeltünk, a szülinapomat, isteni csokoládészufflét ettem a Venezia Trattoriában, és készült pár kép is, ha hazajöttem felrakom, mert a párom szerint a pocakom minden határon felül nő.

Kórházi cuccok: nekem még mindig nincs összepakolva!

Még jövök!

Ariel

Kép
ariel
 
 


Sheepy, mintha egyre forogna az agyunk..tényleg poros lesz minden, de a lényeg, h az ablakpucolás,függönymosás meglegyen..aztán meg úgyis takaritok, időmbe belefér.. :wink:

Babaruhákat még én sem mosom, majd ha kész vagyok...
Zenét nem tervezek vinni...

Húú, ledőlök én is egy kicsit, úgy feszíti a pocim, hogy csak na..

Még szerintem benézek később, de ha nem, mindenkinek szép, görcsöktől és forgolódásoktól mentes jó éjszakát :)

Anikó
Kép
Kép
vicsok
 
 


bogyó : egy 10-es és egy 8-as csomag textilpelust vettem , de ebből 1-et még 4 felé elvágtam, mert akkora , mint egy ház és a kórházba a kisebb darabot gondoltam büfiztetni, törölgetni meg ilyenek. Azért viszek be nagyot is a feje alá.

Az Ikeában ( nem vagyok ügynök ) lehet kapni klassz kis törlőkendőket :10-es csomag 995 ft , jó az anyaga, 60 fokon mosható , én azt is szereztem be : Kép

csütörtökön megy a drukk,hogy negatív eredményt kapjál!

Kép
sheepy
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?